Mélyen a szemébe néztem, próbáltam zavarba hozni nem tudtam sikerült-e. Mikor hátra tolt rá néztem szép kezére és gonosz vigyorral válaszoltam rá ami persze ismét csak egy flörtnek szántam. Régen én az ilyen lányokat 10 perc alatt is megtudtam hódítani, de őt nem megy.
-Tudod-e ,hogy más vagy, mint a többiek?- Néztem rá és nem csak arra gondoltam, hogy nem emberi lény, hanem van ön uralma a bájommal szembe.
-Rendben legyen így akkor, ne bíz bennem, de tegyük fel hogy bízol akkor meginnál velem valamit?- Kérdeztem kissé már szánalmasan próbálkozva nem tudtam majd hogy felel.Kérlelő tekintettel néztem rá.

Elvigyorodott amitől az én arcomra is kirajzolódott egy halvány mosoly. - Hogy érted, hogy más? - Kérdeztem már már kíváncsiskodva. Azt hittem, hogy már feladja ennyi elutasítás után, de megmaradt kitartó. Talán valami hátsó szándéka van, talán nem. De azért nem árt odafigyelni rá.
- Rendben. - Egyeztem bele egy hosszú gondolkodás után, mert tudtam, hogy úgy sem fogja feladni egy könnyen. Aztán meg meg is tudom, hogy mit akarhat. Mert biztos akar valamit. Vagy csak szimplán paranoiás vagyok. - De semmiképpen nem valami elhagyatott helyen.

Láttam, hogy mosolyog ez már jó jel lehet talán. Nem tudtam el mondjam-e lelkizzek, de nem hinném, hogy egy démonnak azt kéne.
-Szexibb, nem adod meg magad.-Böktem rá egyik ujjammal finoman. Fel nevettem érdekes módon nem akartam őt bántani ami elég rémisztő volt számomra.
-Én is valami nyüzsgő helyre gondoltam!-Vigyorodtam el, hiszen bele egyezett
-Végén még megbűvölsz....hmm vagy sikerült is?-Kacsintottam rá.

Meglepően jó érzés volt hallani a hangját. Rossz érzések, mind egy szálig eltűntek, már nem is emlékeztem miért volt szükségem a sétára. Katie mindig is... feledtette a gondokat.
- W uraság? - kérdeztem vissza. - Nem is tudom melyik furább a te szádból, a W, vagy az uraság? - nevettem fel, és már éppen kezdtem azt hinni hogy le fog rázni, mikor aztán végül belement. - Remek, akkor mond csak mihez lenne kedved? Grill, kávézó, cukrászda? Szabad a vásár - vigyorogtam, miközben magamban már nagyon vártam hogy lássam, főként, hogy lássam az arcát, amikor átadom neki a meglepetésem.

Nem is tudom miért de hirtelen, mintha minden rossz kitörlődött volna az emlékezetemből, abban a pillanatban Pati hirtelen lelépése számított a legkisebb bajomnak. Miközben hallgattam a szavait egy ezer wattos mosoly ült ki az arcomra, legnagyobb szerencsémre ezt ő nem láthatta..
- Most miért? - kérdeztem a lehető legártatlanabb hangnemen. - Tudtommal a W a neved kezdőbetűje és ha már a hölgynél tartunk, akkor én is uraságnak szólítalak - nevettem fel a szavaira. Még hogy fura.. Elgondolkodtam a lehetőségek hallatán. - Hm, lássuk csak, mit szólsz a kávézóhoz? - kérdeztem töprengve, később hozzátéve. - Édességből mára már eleget ettem - jegyeztem meg, majd eszembe jutott a pezsgős jelenet és az a tábla csokoládé amit Pati küldött fel a portástól távozása után.

- Jól van, jól van, megadom magam, Katie - mondtam vigyorogva, és erősen kihangsúlyoztam a nevét, majd felnevettem, de a fejem közben csóváltam. Nők, mi az amit ŐK ne tudnának megmagyarázni?? - Jól van, nekem tökéletes, akkor kávézó, úgyis épp itt vagyok tőle 5 percnyire - néztem a távolba, ahol már látszott a főtér, mely mellett közvetlen ott is volt egy jó kis kávézó. - Akkor ott várlak - búcsúztam tőle, bár erre az 5 percre is nehéz volt elszakadni a hangjától. Derekasan bevallhattam, hiányzott.

A vér egyre inkább elborult az agyamban. Rosszul érintett, ez nem is kétséges. És szívem szerint most rögtön fojtogatni akartam őt, durván és kegyetlenül mert mit képzel ez magáról? Használ, eldob és most újra megtenné? Ja, nem bocs. Most csak úgy eldobna. Igaz, nem vagyok túlságosan az övé.
- Nem foglak békén hagyni, Katie! Ezt a bugyuta baráőtnőd is megjegyezheti. Lesz dolga... ha ő a nagy testőr. - pislogtam a nem messze álló Emma felé.

Lee

- És mégis hova gondoltad? Mert azt hiszem a helyszín kiválasztását rád kell bíznom, hiszen ez körülbelül a második napom a városban. - Nem akartam túlságosan sokat magyarázkodni, de még életemben nem voltam errefelé.
- Elbűvölni? Mégis mivel? - Nevettem fel. A démonok eléggé sötét teremtmények már amennyire tudom. Nem szokásuk a jó pofizás meg egyebek. Résen kell lennem.

- Hihi, tudtam én hogy beismered - vigyorogtam magabiztosan, félig nevetve. Végighallgattam a kávézóval kapcsolatos mondanivalóit, és csak utána szólaltam meg. Megvallom meglepett mikor azt mondta, hogy csak alig 5 percre van a helytől. - Oké.. akkor a kávézóban találkozunk - búcsúsztam, majd letettem a telefont. Ezek után már csak rendbe kellett kicsit hoznom magam, átöltöznöm és már indulhattam is ahhoz a főtérre, hogy látogatást tegyek a város - feltételezem legjobb - kávézójába.

Folyt. köv. Kávézó

(Autóutak)

Belül a város központjában már kissé nehézkesebb volt az észrevétlenül való közlekedésem a "társammal", de azért csak sikerült megoldanom, némi settenkedés keretében. Eljutottam a városi postáig, ahol az épület mögött szert tettem egy kidobott dobozra. Sima barna doboz volt, üres, szerencsére, így hamar belepottyantottam az ajándékom, aztán bezártam a fedelét. Belülről a postáról "loptam" ragasztószalagot, tollat és papírt, hogy teljes legyen a felszerelésem. Nem akartam hosszú ömlengést rendezni, de azért akartam hogy tudja, honnét, kitől érkezett. Szóval fogtam a papírt, és ráírtam nagy betűkkel a nevemet, utána beleraktam a dobozba felülre, hogy takarja a "csomagot" eztán leragasztottam, és ráírtam a címzést, hová és kinek vigyék a csomagot.
Mikor ezekkel megvoltam, fogtam szépen a dobozt, és becsempésztem a hátsóajtón át a kiszállítandó csomagok közé, ahol már biztos nem veszik észre hogy újonnan került oda, meg kifizetetlenül, stb. Aztán, mint aki jól végezte dolgát, leléptem. Egész pontosan, indultam kukkolni. Nem tudtam mikor viszik ki az "ajándékom" de szerettem volna ott lenni, amikor kibontja a delikvens.

(folyt. köv. Damon és Elena háza)

Láttam a szemein, hogy mit érez, de kétségtelen, hogy nem érdekelt. Legszívesebben nekem rontott volna,és kiontotta volna belőlem az életet. De nem tette meg. Egy részből szerencsém van, hogy türtőztetni tudja magát a kora miatt. Másrészről pedig nem értem,hogy hogyan válthattam ki belőle ekkora érzelmeket. Megráztam a fejemet miután egy percre elgondolkoztam,hogy visszatérjek a jelenbe,és válaszolni tudjak.
-De miért nem?! -húztam fel a szemöldököm,a hangomat megemelve,ami kissé élessé változott,és volt benne egy fikarcnyi hisztérikusság is. Miért nem bír lekattanni rólam? Eddig nem túl sűrűn találkoztam ilyen emberrel.
-Emmát meg hagyd ki ebből. -a hangom újra komor lett,amikor ő szóba jött. Semmi köze sincs a dolgokhoz.

- Várni foglak - mosolyogtam még a telefonba, mert a jó kedvemet nem tudtam volna palástolni. Hamar eltettem a készüléket, aztán már meg is indultam hogy célba vegyem a kávézót, és beüljek melegedni, meg várni.

(folyt. köv. Kávézó)

Bailey

-Beülhetnénk a Grillbe, ha lenne kedved?-Mosolyottam el
-Igen az!-Mondtam majd körbe sétáltam a lány körül, végig mérve őt és formás fenekét remélve, hogy nem veszi észre.Miért nem akarom bántani? Mi változott?? Szét robbant a fejjem már a sok gondtól és próbálkozáshoz, hogy megértsem ezt a tényt. Mutattam neki az utat, várva válaszát megtorpantam.

Lee

- Jól hangzik, de akkor mutasd is az utat. - Mosolyodtam el, majd egy ideig még egy helyben álltam azon gondolkozva, hogy jó ötlet-e ez, majd mikor ő is megtorpant utána indultam, hogy mutassa most mi merre hol. Remélem nem követek el egy hatalmas hibát, ha igen.. De ha mégis egy ember tudom, hogy mellettem fog állni.

(Folyt. Grill)

Nem is tudom, hogy mi volt az érzés, ami úszott az arcomon. Mert ami biztos, hogy nem igazán éreztem nyerőnek ha ez a nő majd felbosszant engem. Mérges voltam, és.. ezt már szavakkal nem is lehet leírni!
- Miért hagyjam ki? Ő túl gyáva, hogy közbeszóljon, igaz? - villantottam meg kegyetlenül a fogaimat feléjük. Igaz is... mit tudott volna tenni az a csaj ellenem?
- Nos Katie drágám.. van egy ajánlatom. Elviszel magadhoz, meginvitálsz egy teára, hármasban elcseverészünk és megpróbálunk alkut kötni egy-két igencsak fontos ügyben.. ha nem ezt választod, hát már most készülj fel a legrosszabbra. - nyeltem óriásit.

Nagy lendülettel megindultam felé,de hirtelen megálltam. Teljesen elrontanék mindent ezzel a reakcióval. Így csak álltam ott vele szemben,mély levegőt véve,aztán kifújva. Inkább nem is válaszoltam neki. A következő szavai viszont igen-igen felkeltették az érdeklődésemet. Felvont szemöldökkel és karba tett kézzel hallgattam.
-Csak simán Katie. -szóltam közbe immáron teljes nyugodtsággal,majd tovább hallgattam. Amikor végzett végre megszólaltam.
-Magamhoz? Azt hiszed elárulom hogy hol lakok,és akkor mindig ott lihegj a nyakamon? -ismét felvontam a szemöldökömet,és ámulva néztem rá.
-Na jó.. -adtam meg magam ismét egy mélyet sóhajtva. -De engem te nem tudsz megfenyegetni. -bólintottam,mintha leszögezném a szabályokat.
-Kövess. -utasítottam,majd Emmának is biccentve elindultam a házam felé.

[Folyt.: Katie háza,kezdj te nyugodtan valahol bent.]

(Grill)

Kirohantam a grillből és újból az utcák felé vetettem magam a kabátom alatti karót szorongattam. Fura, de valamilyen szinten aggódtam azért a démonért.
A rohanásban nem figyeltem, oda és belerohantam egy emberbe. Vagyis nem is emberbe mert az rögtön érezhető volt rajta, hogy vámpír. De nem csak az.. Mintha vérfarkas is lenne. De ilyenről még nem hallottam. Egy ideig nagy szemekkel néztem rá, majd végre sikerült kinyögnöm egy szót. - Bocsánat. - Mélyen éreztem, hogy ennyivel nem úszom meg, de legalább voltak még páran az utcán.

Egész otthonos kisvárosnak tűnt, legalábbis eddig. Ki tudja mi lesz még később?! Leparkoltam az autót az egyik utcában és úgy döntöttem, hogy gyalog folytatom az utamat, utána meg majd csak rátalálok arra az utcára ahol a kocsit hagytam.
Egy jó ideje jártam már az utcákat amikor belém futott valaki, jobban monda egy lány.
-Máskor nézz az orrod elé! -ragadtam meg a karját, és nem tervezem, hogy egy hamar szökni hagyom. Hülye lennék hagyni, hogy csak úgy elsétáljon. Legalább megvan a mai szórakozásom.

- Tényleg nagyon sajnálom. - Pillantottam a kezére amivel megragadta a karomat és éreztem, hogy bajban vagyok. De a másik kezem még mindig azt a karót szorongatta amit Leetől kaptam. Talán még kifejezem a hálámat ezért a karóért. Mert lehet, hogy most épp ez fogja megmenteni az életemet.
- Lennél olyan kedves, hogy elengedsz? - Kérdeztem teljesen kedvesen.

-Elhiszed, hogy nem érdekel a sajnálatod? -kérdeztem gúnnyal a hangomban és még mindig nem eresztettem el a karját. Amikor megéreztem rajta, hogy boszorkány csak még jobban tetszett a helyzet.
-Nem hiszem. -vigyorogtam- De ha kevesebbet hisztizel akkor hamarabb túl leszel rajta és mehetsz isten hírével. -mondtam még mindig egy gúnyos vigyorral az arcomon és az egyik ház falának löktem.
-Kár lenne érted ha meghalnál ezért nem ajánlom, hogy bármivel is próbálkozz. -céloztam ezzel arra, hogy tudom, hogy mi és nem lenne túlságosan az ínyemre ha bármilyen hókusz-pókusszal meglepne.

Éreztem a gúnyt a hangjában amire csak megforgattam a szemeimet. Furcsa, hogy pár perce még azt mondtam, hogy ilyenkor simán befogom a számat és hagyom amit csináljon velem az illető, de valahogy most mintha meggondoltam volna magam. Akkor sem tehettem mást, csak a karó volt nekem.
- Nem szokásom hisztizni, de azért finomabban is meg lehetne oldani. - Fintorodtam el amikor az egyik ház falának lökött. - De ahogy látom te sem a kedvesebbik fajtából, vagy szóval én miért legyek az? - Kérdeztem egy halvány mosoly kíséretében. Úgy csináltam, mintha valami erős boszorkány lennék és bármikor kiszabadulhatnék. Pedig közöm nincs a dologhoz.

Tetszett, hogy nem adja magát könnyen. Végre valami kihívás.
-Esetleg a hátad ne masszírozzam meg? -gúnyolódtam, majd hátrasímitottam a haját és mélyen a szemeibe néztem.
-Ugyan már. Nem tudsz semmit se tenni ellenem. -jelentettem ki egy széles vigyorral az arcomon. Bármennyire is erősnek akart látszani nem volt túlságosan hiteles. Ha annyira képzett boszorkány lenne akkor már rég tett volna valamit.

- Most, hogy mondod, de jó lenne. - Nevettem fel a saját hülyeségemen. Nem féltem. Nem volt rá okom. Aminek meg kell történnie az meg fog.
- Igazad van a két gyönyörű szempárod annyira megigézett, hogy képtelen vagyok bármit is csinálni. - Játszottam magam, mint egy tehetségtelen színész. Nem tudom miért, de jól esett viccet csinálni a helyzetből. Azt már nem tudom, hogy neki mennyire nyeri el a tetszését.

-Arra előre be kell fizetni. -kacsintottam rá és valahogy már nem tudtam vigyorogni. Őszintén szólva nem nagyon érdekelt, hogy viccet csinál a dologból. Nem én leszek az aki a végén rosszul jár.
Utolsó mondatára már nem is szóltam semmit csak elvigyorodtam és a nyakára tapadtam. Közben egyik kezemmel még mindig a falhoz szorítva tartottam, nem lett volna kellemes ha most kezd el trükközni. Ettől csak befogja majd a száját vagy ha nem az sem izgat. Neki már úgyis mindegy..

Eljött hát a várt pillanat amikor a nyakamra tapadt. Rászorítottam a kezemet a karóra, majd teljes erőmből a hasába döftem. Futni viszont nem tudtam egyszerűen a földbe gyökerezett a lábam. Tudtam, hogy ezzel fel fogom idegesíteni és valószínűleg ez volt az utolsó dolog amit az életemben tettem. De most nem is érdekelt, ha meg kell halnom legalább egy mosollyal az arcomon fogok meghalni.