Bennek

- Lehetne kissé nagyobb benned a tettvágy - vontam össze a szemöldökömet. - Jó még, hogy a kezed nem kell fognom közben, hogy bátorítsalak - mordultam még oda, majd a lány elé kanyarodtam.
- Elnézést kisasszony - vetettem be a lefegyverző mosolyomat - megtenné, hogy kisegít engem némi tűzzel? - kotorásztam a zsebemben, mintha a cigarettámat akarnám előszedni, majd ahogy a lány a szemembe nézett, felhagytam a mozdulattal.
- Most megfordulok, te pedig szépen követsz engem - néztem mélyen a szemébe. - Nem szólsz senkinek, nem kiabálsz, nem sikítozol. Néma csendben jössz, megértetted? - kérdeztem, és mikor a lány bólintott, sarkon fordultam neki, visszasétáltam Benhez, és a karját megragadva egy sikátorba löktem, miközben hallottam magam mögött kopogni a lány lépteit.
- Jó kislány - veregettem meg a nő arcát mikor megállt előttünk egy olyan helyen, ahol a nyílt utcáról már senki nem láthatott.
- Tessék, láss neki - intettem Bennek.

Csak fintorogtam egyet, amikor a tettvágyamra tett megjegyzést. Most mégis mit kellene csináljak? Soha életemben nem voltam még hasonló helyzetben, azt se tudom, az igézést hogy kell csinálni... látni láttam már, de csinálni teljesen más. A harapdálás meg... pláne.
De mire végigfutott az agyam mindenen, akkor már ott is volt a nő is, meg én is, Klausszal egyetemben egy sikátorban, és a nagy "mester" felszólított, hogy lássak neki.
Megköszörültem a torkomat, és a szemem a lány nyakára tapadt, ahol láttam a vérét pulzálni az ereiben... igen, eléggé kikörvonalazódott... és ettől újra éreztem azt a furcsa érzést a gyomromban. Majd a számban is... ahogy az ínyem alól kibújnak azok a fogak... és nem volt túlságosan kellemes, de ahogy újra közelebb hajoltam a lány nyakához, és a kezembe fogtam az arcát, egyre inkább elviselhetetlenné vált a folyamat, mire végül valamit éreztem az arcomon kidülledni méghozzá a szemeim alatt... és végetért a fájdalom, miután kibújtak a fogak a számban... a vérét mintha már a bőrén keresztül éreztem volna... és már nem tudtam tartóztatni magamat, odahajoltam, és beléharaptam. Fogalmam sincs, hol találtam "el", nem is ez érdekelt. Mindig riadoztam a vértől, de most, hogy ez vált a fő táplálékommá... most mintha az íze is változott volna... édes lett...

Karba fontam a kezem, és nekidőltem az épület falának, így néztem ahogy Ben enni kezdett.
- Na végre, mutatsz valamit az új énedből - mondtam elégedetten, majd elhúztam a lánytól. - Elég lesz. Miután meghaltak, ne igyál belőle többet. Ha a szíve már megáll, könnyen magával húzhat a halálba, ha még akkor is rá vagy tapadva - mondtam, és megszemléltem az összecsukló lányt, majd Ben véres száját.
- Milyen volt elsőre? - kérdeztem.

Jócskán belemerülhettem a kajálásba, mert csak azt éreztem, hogy Klaus elhúz a lánytól, az pedig összecsuklott előttem.
Lihegve töröltem meg a számat, és nagyokat nyeltem közben, hogy a vér ízét eltűntessem a torkomból.
- Furcsa... de... jó értelemben furcsa - motyogtam.

Morning Star Pub

Átkarolt, így segített abban, hogy ne boruljak el, amint valaki hozzámér. Elhagyva a szórakozóhelyet, az utcára értünk. Elég jól bírja a piát, ezt meg kell hagyni.. A vodka sokkal gyengébb, mint amit ő ivott, mégis én állok előbb fejre.

- Hazatalálok egyedül is. Bár kedves tőled ez, de nem akarlak feltartani. - néztem fel rá. Egy pillanatra megpihentettem vállán a fejem, aztán összeszedtem magam. Az ilyen pasiknak biztos van valami oltári nagy hibájuk, szóval jobb is, ha megpróbálok nem rámászni.

- Ráérünk még, nem igaz? - fordultam szembe vele. Eljött a pillanatom, hogy végre ehessek is egy kicsit. Tényleg kicsit, nem túl sokat... Behunytam a szemem, és kitaláltam, mit akarok mondani neki. Egészen pontosan tudtam, szóval, amikor ismét kinyitottam, készen álltam egy újabb igézésre. - Ez most fájni fog egy kicsit, de ne félj. Épp csak annyira esik bántódásod, hogy én jóllakjak. Ígérem, nem foglak megölni - ígértem neki, és a fogaim máris a nyakára tapadtak, és szívtam. Csak szívtam, és szívtam... És élveztem a mámort, amit a vére nyújtott számomra. Mennyei.

Kissé megijedtem, amikor szembefordult velem. Oké, később kiderült, hogy ez jogos volt, de nem azért, amit gondoltam. Először féltem, de megnyugtatott. Igazából nem is tudom, hogy mivel, de éreztem, hogy nyugodt vagyok... Hagytam, amit csinál. Fogalmam sincs, hogy egyébként mi van most, meg épp mi a szart csinál.. Nem fáj, megmondta ő is, hogy nem fog fájni... Legjobban arra hasonlít, amiket filmekben lát az ember: hogy Kol bizony vámpír.

Egy arabig még élveztem, ahogy nem is ellenkezik, csak átadja magát az érzésnek. Mit mondhatnék még? A szexet leszámítva az a kedvenc tevékenységem, hogy magányosan az utcán kóborgó lányokat szólítok le, akiket megölök, de mivel őt nem az utcán találtam, és még jól el is szórakoztatott az ügyetlenkedésével, nem lenne fair, ha megölném. Vagyis lelkiismeretem továbbra sincs, de azon a napon, amikor apa lettem, nem akarok elvenni egy életet. Elvégre segítettem az adásában... És van még bőven ember a Földön, sajna egyre többen, ezek között pedig nő az ostoba, kiirtandók száma... Elhúzódtam tőle, majd letöröltem a számról a vért.
- Köszönöm April. Csodás ízed van - húzódott gonoszkás mosolyra a szám. Áh, az igazi természetem egy része. - És most... még azt jegyezd meg, hogy senkinek nem beszélhetsz erről. Most pedig hazakísérlek. Még a végén elájulsz itt nekem, aztán a kórházban nem fogod tudni, hogyan sebesült meg a nyakad. Nem kell nekem még több gyanakodó ember, van épp elég - jegyeztem meg.

Bennek

- Jól van - veregettem meg Ben vállát. - Máris több vámpír-én van benned, mint Salvatoréban több mint száz év után - mondtam elismerően. - A beavatás megvolt, isten hozott a világomban, stb stb - legyintettem. - Ja, ezt tüntesd el - mutattam a hullára, majd a konténerre. - Szokd meg, hogy takaríts el magad után.

Hát, azért nem voltam oda, amikor Salvatore-hoz hasonlított, de üsse kő, ez valamiféle elismerés lehetett részéről. Sőt, biztosan az volt. Most így belegondolva... tényleg nem egy sima farkas vagyok többé... ami azt jelenti, hogy képes vagyok olyasmikre is, amikre eddig nem! Kétség se fér hozzá, hogy kissé későn esnek le a dolgok...
- Oké, eltakarítom - bólogattam szaporán, közben nagyot nyelve, és kihúztam magamat. A ruhámon szerencsére nincs vérfolt. - Ennyi volt a lecke mára? - kérdeztem még tőle kíváncsi pofával. - Mert ha nem... igazán szívesen felkeresném azt a kis formás fenekű csajt a Grillből... - vigyorodtam el. A tekintetük alapján ők ismerték egymást, tehát valószínű, hogy még a nevét is tudja. - Nem tudod, hogy ki volt az? - utaltam vissza rá.

Oké, tökéletesen elég volt a hülyelány szerepből. Ez a seggfej tutira a nyakamra cuppanva issza a vérem. Szóval nem volt kamu, hogy léteznek... De ki a franc hitte volna el?! Ezek szerint minden pletyka igaz volna?! Itt tényleg vámpírok élnek?
Elengedett. Befejezte az étkezést, vagy ivást, vagy szarom is én le, hogy mit. Erőm alig volt állni, ám ő valami mocskos mágia útján elérte, hogy senkinek ne akarjam ezt elmesélni. Senkinek nem árulhatom el, ami az előbb itt történt.
- Kísérj hát haza. - reagáltam halkan, mint egy félholt.

Arcomon egy laza vigyorral karoltam át a derekát, hogy hazakísérjem. Oké, talán egy kicsit eltúloztam, és rosszul van, na és? Holnapra kiheveri. Ha meg nem, legalább az alatt az egy nap alatt lesz ideje kijózanodni. Meg ha nem is a szüleivel, de egészen biztos nem egyedül él. Legalábbis nem ezt nézem ki belőle. Oké, megvan, amije lennie kell, és el tud járni szórakozni - de nem az a tipikus gazdag, elkényeztetett kislány, mint jópáran, akár ebben a városban is.
- Ne aggódj April. Rajtam kívül senki nem nyúlhat hozzám. Azt hiszem, ebben a mániában hasonlítok a bátyámra - jegyeztem meg. Ja igen... Klaus meg a hasonmások. Szórakozzon velük nyugodtan, én addig a különböző kínálat sokszínűségét kóstolgatom.
/April és Nathalie lakása/

Bennek

- Azt a formás fenekűt felejtsd el, ha jót akarsz - mordultam rá Benjaminra. - Ő az én játékom, neked semmi közöd hozzá. Ha megtudom, hogy rámászol, kitépem a szívedet - ígértem komolyan, majd zsebre vágtam a kezem, és elindultam kifelé a sikátorból, Ben pedig követett.
- A lecke ennyi volt mára. Most viszont tartogatok neked egy feladatot - fordultam szembe vele, és gondoltam, most letesztelem, valóban olyan engedelmes-e egy hibrid, ahogy én tudom. - Ismered Tatia Petrovát? Ha nem, keresd meg. Érdeklődj utána a Grillben, vagy bárhol. Menj el hozzá, és ezt - vettem elő egy verbénás fecskendőt a zsebemből - nyomd bele. Add át neki, hogy ha háborút akar, Klaus készen áll rá. És nem fogok válogatni az eszközökben.

Felvontam a szemöldökömet. Na, szép... beállít az életembe, átváltoztat valami hozzá hasonló lényhez, és máris megtiltja, hogy ránézzek a bögyöskére? A fene ha meg nem eszi az "Ez az enyém!" szabályt... Na jó, nekem ott van Kate... akit soha nem akarnék megbántani... de most mégis valami furcsát kezdtem érezni minden zsigeremben.
- Jól van, akkor nem térképezem fel a csajt... - bólogattam, de aztán tovább hallgatva őt kihúztam magamat sétálás közben, már egy kaján vigyor kíséretében. - Én ne ismerném Tatiát? - kérdeztem, ezzel egyértelművé téve, hogy ha nem is többször, de minimum egyszer már voltam egy ágyban azzal a cédával. A kérése azonban meglepett... mert akármennyire nem akartam én azzal a nővel összetalálkozni, mégis azt éreztem a fejemben, hogy Klaus szava szent, és sérthetetlen, és stb... mi a fene ez?!

(Violet háza)

Nem ez az első alkalom, hogy valami ilyesmit csinálok, de azért mégis furcsa volt most itt rögtön az érkezésem után belevetni egy ilyenbe. De hát eleve az ilyen dolgokért jöttem ide. Egy jó ideig csak ácsorogtam és vártam a megfelelő emberre. Aki nem is olyan későn, de meg is érkezett. Szerencse, hogy nem kellett itt ácsorognom egész nap. Egy rosszullét rendel. Nem sokkal később már neki is támaszkodott a falnak és nem sokkal később el is vesztette az emlékezetét. Ekkor odamentem hozzá felvágva a karját úgy, hogy miután itt hagytam azért ne vérezzen el... Odatartottam egy kis üvegcsét habár nem akartam ezzel túl sokat időzni, mert bárki megláthat. Ezért rásegítettem egy varázslattal, majd mikor végeztem a táskámba raktam és elindultam újból hazafelé. Még át kell néznem a varázslatot mielőtt nekiállunk pontosan nem emlékszem rá.

(Violet háza)

Bennek

Összeráncoltam a homlokomat, mikor megemlítette, hogy ismeri Tatiát. Valahogy kérdés nélkül is azonnal tudtam, mi lenne a válasz a kérdésemre, hogy vajon honnan.
A tény dühített, és zavart. Pedig nem lenne szabad, hogy ezt érezzem. Tatia hazudott, becsapott. Anyámmal összejátszva tette mindezt. Szeretnék elrohanni hozzá, a lábai elé vetni magam, elmondani, hogy szeretem, még mindig őt szeretem, ugyanolyan gyötrő, égető szerelemmel, ahogy annak idején szerettem. Te tudom, hogy ő maga soha nem tartana igényt már arra, amit én adni tudok neki. Nem is oly régen felajánlottam neki magam... a választást... és nem élt vele. Ott maradt egy képzeletbeli híd másik oldalán, én pedig ahelyett, hogy közeledtem volna, dühödten elpusztítottam a hidat.
Csak sóhajtottam egyet a gondolataim végeztével, majd Benre néztem. A tekintete tiszta... és engedelmes. Ez jó. Nagyon jó.
- Tedd, amit mondtam - utasítottam keményen. - Ha rád támadna... bár beverbénázva nyilván nem fog... akkor az első a saját életed védelme legyen. És most menj... - bocsátottam útnak egy királyi legyintéssel.

Elsüllyesztettem a fecskendőt a zsebemben, és közben megköszörültem a torkomat. Jaj, de tudok örülni az ilyen feladatoknak. Tatia már amúgy is kinyírt egyszer az ősboszorkány hülye tőrével, vagy mijével... hát megint menjek ellene? De tudtam, szinte éreztem a fejemben a lüktetést, hogy: NEM-TEHETEK-MÁST! Mert nem szabad... csak azt, amit Klaus mond.
- Elvégzem a feladatomat - biccentettem még feléje eléggé gépiesen, majd kisétáltam véglegesen a sikátorból.

(Tatia birtoka)

Néztem ahogy távozik, engedelmesen, mint egy iskolás kisfiú a tanárának, és önkéntelenül is elvigyorodtam a gondolatra, vajon mit szól majd Tatia a kis üdvözletemhez.
Körülnéztem, az utca egyre inkább benépesedett, és felvette nappali képét. Nem volt most kedvem emberek között lenni. Egy hely jutott az eszembe, ahová szívesen mentem.

(Erin háza)

Alig, hogy megérkeztem a városba máris rossz érzés fogott el. Hallottam a sok pletykát miszerint tele van természetfeletti lényekkel és megmagyarázhatatlan dolgokkal. Pont ez az ami idevonzott, na meg a bosszú. Hátha itt megtalálom azt a szemetet aki megölte a szüleimet.
Még mindig emésztett a bűntudat amiért elszöktem aznap este....Bár ha ott maradtam volna valószínűleg én is velük együtt halok meg. Szép kis szülinap volt mondhatom..

Leparkoltam az egyik utcában és táskámmal a kezemben elindultam felfedezni a várost. Milyen kár, hogy a vámpírok nem ugrándoznak előttem azt üvöltözve, hogy: Hé vámpír vagyok öljél már meg! ..Pedig az lényegesen megkönnyíteni a dolgomat.

(Tatia birtoka)

Zsebre vágtam a kezemet, és lassan besétáltam az utcák egyikébe. Hogy hová igyekeztem? Nyilván hazafelé... vagyis hol van az én otthonom? Jó kérdés... Kate? Ő még azt se tudja, hogy hibrid lettem. Klaus mindent szépen megváltoztatott az életemben. De tlaán egyszer még hálás leszek neki.
Sétálgattam, de végül megláttaqm egy lányt, sötét hajjal, és alaposan végigmértem, majd füttyentettem egyet.

Elhaladt mellettem egy srác aki utánam füttyentett egyet. Megálltam, majd megfordultam.. -Bunkó.-motyogtam halkabban, majd hátat fordítva neki tovább folytattam az utamat. Valahogy sosem volt ínyemre az, hogyha mások után vagy éppen utánam fütyültek, bár ez ritkaság számba ment, hogy bárki is utánam fütyült volna....de akkor is.. Nem vagyok az a típus aki ennyitől hasra esik, plusz azt se tudtam, hogy mi okból fütyült utánam, mivel általában csak azért szoktak mert nem mindennapian nézek ki és ez nekik nem tetszik..De istenem, még jó, hogy nem vagyok olyan mint a többi agyonplasztikázott szőke ribanc.

Csak egy bunkó jelzővel illetett, de én ugyanúgy fordultam a feneke után, mintha soha nem láttam volna nőt, és ráadásul még jó bőr is volt! Istenem... istenem... istenem! Miért néz olyan hátborzongatóan?!
- Jaj, hát nem állsz meg nekem? Pedig bizti jó beszélgető partner lehetnék - vigyorogtam szélesen.

Amikor hozzám szólt lassan megfordultam és magabiztos léptekkel haladtam felé. -Nincs kedvem beszélgetni.-paskoltam meg az arcát még mindig ridegen nézve rá. Nem barátokat szerezni jöttem ide és főleg nem beszélgető partnereket... Már csak azért sem mert kitudja lehet ő is vámpír vagy éppen más.. Ha más az nem érdekel de ha vámpír az már annál inkább. De meglehet az is, hogy csak egy sima ember...
-És ha most megbocsájtasz...-kezdtem tőle hátrálni, majd hátat is fordítottam neki. -Fontosabb dolgaim akadnak annál, hogy leálljak ilyenekkel társalogni. Szóval a viszont nem látásra.-löktem még oda majd ismét előre haladtam.

Mondhatni, nem igazán tetszett nekem, ahogy velem beszélt. Már hogy a fenébe tetszett volna?! Hiszen egy nő nem beszélhet így velem! Ezt senkinek nem engedem! És ami a tekintetében úszott... hát még jó, hogy szembe nem köpött. Pedig csak füttyentettem egyet, hogy hátha lehetne valami jó mókában részünk.
- No, nem szabadulsz meg ilyen gyorsan tőlem - vigyorodtam el, és ott termettem előtte, hogy rákacsintsak. - Mi lenne, ha ezt békésebben beszélnénk meg? Mondjuk... egy szép nagy ágyban... pezsgővel, meg eperrel... na jó, ezek talán mégsem, nem egy romantikus filmben vagyunk - vontam egyet a vállamon.

Láttam azt rajta, hogy nem tetszett neki ahogy lekezeltem és ez akarva akaratlanul is egy elégedett vigyort csalt az arcomra. Amikor ott termett előttem minden világossá vált..Túl szép lett volna, hogyha először egy emberbe futok bele Mystic Falls-ban.
-Pedig én azt reméltem, hogy hamar lekopsz. -billentettem oldalra a fejem egy gúnyos mosollyal az arcomon. -Akkor játsszunk!-vigyorodtam el ismét és mintha csak nyomulni akarnék rá kezemet végighúztam a mellkasán a kabátujjam alól egy verbénás karót lőttem belé. -Ugye ilyen játékra gondoltál? Vagy nem? De az se baj, mert én így szeretek játszadozni. -vigyorogtam továbbra is..
-Kár érted. Egész helyes vagy..-vontam vállat majd még egy karót lőttem belé..