-Mint például gyilkolászás az utcákon? -néztem a sötét utca felé,ahol megöltem azt a valakit. -Szóval ilyen szörnyű leszármazottaid vannak? -húztam fel a szemöldököm,kíváncsi pillantásokat vetve rá, miközben gonosz mosoly jelent meg az arcomon. Mondjuk jobbak a borzalmas rokonok, mintha nem is lenne senkid,de igazából annyira meghat,mint az utca végén azt a halott embert...
- Igen, a szörnyű elég jó szó rá. A lányom utál, ahogy a hasonmásom is, de ez zavar a legkevésbé. Sok mindent tettem már ahhoz, hogy ne utáljanak, de így a jó nekem. Ugyan mi lenne a világgal, ha mindenkit szeretne mindenki? A világbéke nem az én műfajom. - Megforgattam a szemeimet, de azért a ravaszkás és gonosz mosolyt változatlanul ott játszott az ajkaimon, ahogy a Katie-én is. Tetszett ez a hozzáállás, ezt nem tagadhattam. Szimpatikus volt a csaj. - A te rokonaid is ilyenek? Mármint akiket ismersz. - Tettem hozzá nyomban, hiszen a hangjából kihallottam, hogy nem a saját szülei nevelték. És ha ő az, akire én gondolok, akkor ez biztos is volt.
-Pontosan! -vigyorodtam el. Én is így gondoltam a dolgokat.. -Hát az én rokonaim.. -kezdtem el. -Nincsenek. -fejeztem be egy vállrándítással. -Szerencsére. -tettem hozzá. -Utáltam őket. Mármint nem mindegyiket de a nagyját. -vontam vállat ismét. -Szóval örülök hogy végre nem kell velük foglalkozzak. Például a mostoha szüleim,20 éves koromig vártak azzal hogy elmondják,nem is vagyok az igazi gyerekük. Bár egy pár évvel azelőtt már rájöttem,szóval tökmindegy. Hülye volt majdnem az összes. -forgattam meg a szemeimet,a végén egy grimasszal.
- Akkor mindkettőnknek igazi gyöngyszemek jutottak. - Állapítottam meg én is egy enyhe kis szemforgatással. Nos igen, mesélhetnék még akár a szüleimről is vagy a férjemről és a többiekről, de azt inkább megtartom magamnak, még így is elég elviselni őket, beszélni róluk pláne nem kellemes. De hát ez van, nem mindenkinek juthat teljesen tökéletes élet. - Mindenesetre fogadd meg a tanácsom és nézz utána a származásodnak, ha már itt vagy. Én a helyedben az igazi szüleimmel kezdeném. Biztosan érdekes dolgokra bukkannál. - Kacsintottam rá és felálltam a padról. - Viszont jobban belegondolva megéheztem, főleg azután, hogy láttam azt a hullát a sikátorban. - Intettem arrafelé a fejemmel, ahol a lány otthagyta a férfit. - Örülök a találkozásnak, Katie. - Mondtam őszinte mosollyal, aztán egy biccentés kíséretében továbbálltam. Ennem kellett. Erdő
-Így-így... -húztam el a számat sóhajtva,majd én is megforgattam a szemeimet. Rámosolyogtam. Biztos tud valamit amit én nem. -Rendben,azt hiszem megfogadom a tanácsod. -bólintottam. -Hát én is kezdek éhes lenni,nem volt túl laktató az az egyed. -vontam vállat. -Én is örültem. -mosolyogtam vissza rá,majd eltűnt. Én is gondolkoztam rajta,hogy elmegyek valahova. Enni. Talán nekem is az erdőbe kéne menjek... Azt hiszem az lesz..
Hiába azért jöttem el sétálni, hogy valahogy eltereljem a gondolataimat Auroraról csak nem ment. Arra viszont rájöttem, hogy otthon hagytam a telefonomat, de talán jobb is. Mert állandóan azt nézegetném. A nagy sétálgatás közepette felkaptam a fejem a 'Mystic Grill' feliratra és úgy döntöttem beülök egy kávéra ha többre nem is.
/Hotel/ Magányosan róttam Mystic Falls utcáit, mígnem szembejött velem egy telefonáló férfi. Hm... Mennyei falat lesz, az már egészen biztos. Igen, vámpírrá váltam. És igen, nem tudta kontrollálni magam. Igen, nem is érdekelt. Csak inni akartam, és egy pillanat alatt rávetettem magamat a férfi nyakára, aki az első ijedelem után próbált eltolni magától, kevés sikerrel. Pár perc elteltével már holtan esett össze, én pedig ismét csupa vér voltam, amit egész egyszerűen megoldottam egy váltásruhával. Így ni... Na most már... tényleg ideje lesz elindulni Chelseához. Ha beenged a lakásába, legalább nem csak a hotelt láthatnám napközben. /Chelsea Malon otthona/
Csak vittek előre a lábaim. Eléggé fújt a szél, és valószínűleg a lelkiismeret is gyötört, amiért ilyen kretén voltam, de mit tehettem volna? Muszáj tennem valamit... muszáj megszakítanom ezt a köteléket... ha sikerül persze... mert ha nem, valószínűleg nem Gabe és Nevil, hanem én iszom meg a levét... Annyira belemerültem a gondolatokba, hogy nekiütköztem valakinek.
Meggyújtottam az első szál cigimet. Te jó ég, nem is tudom, mikor gyújtottam rá utoljára.... körülbelül 5-6 éve. De ez most valahogy jól esett.
Elmerültem abba, hogy igazából mitől is érezhetem ilyen szarul magam. Az alvatlanság hozta ki belőlem, ez biztos. De nehéz anyukának lenni... - gondolkodtam, mikor valakivel összeütköztünk. - Oh, bocsi... - fogtam meg a karját, mitől egyből végig is futott rajtam az érzés...
- Én... én sajnálom... - kezdtem bele zavartan, közben kiejtve a könyvet a kezeimből, és rögtön utána is nyúltam, hogy visszahúzzam a kabátom alatt. Közben megéreztem a cigije füstjét, és most valahogy én is kedvet éreztem hozzá... nyilván az kellene, hogy lenyugodjak egy minimális szinten. És kerítsek egy másik boszorkányt. De nem mehetek végig úgy az utcán, hogy azt ordítom "Hol egy boszorkány?!" - Megkínálnál engem is? - böktem a kezében tartott cigire.
Először nem értettem, mit is akar, de aztán rájöttem a szokatlan érzésre, hogy éppen egy cigit szívok. Majd gondoltam, miért is ne? elővettem a maradék két szállat és megkínáltam. - Egy boszorkánynak bármikor. - mosolyogtam rá halványan. Mert hogy tényleg ez volt a helyzet. Ha nem az lenne, nem adnék én neki semmit.
- Kösz. - vettem át tőle az egyiket, és nem kellett hozzá, max két másodperc, hogy a meggyújtása után a számhoz emeljem. Hogy soha nem szívtam még cigit? Úgy van, de... majd valahogy... csak sikerül ezt kiküszöbölni. Vagy mégsem. Rámjött a köhögés, és kikaptam a számból a cigit, így nézve rá, bár már a szavai is eléggé furcsán hangoztak. - Még hogy... minek neveztél? - néztem rá érdeklődve.
- Jaj, ugyan már - mondtam, mikor visszakérdezett, és amíg fulladozott, ki is vettem a kezéből a cigit. Na igen, Peiper fullerős cigit szív, nem éppen kezdő tüdőnek való... Valahogy most szeretném elkerülni a kórházat. - Jól vagy? - néztem rá - És éreztem, nyugi. - válaszoltam, majd szippantottam a cigiből.
- Igen, kösz... - köhögtem még mindig. - Bocs, csak kicsit elkalkuláltam a cigis képességeimet. Valahogy soha nem volt rá alkalmam, hogy kipróbáljam, mindig akadt jobb dolgom is... - lihegtem, de aztán... azt mondta, hogy érezte, amit mondott. Akkor hát.. - Te is boszorkány vagy? - lepődtem meg. Ekkora mázlim nem lehet!
- Hát, akkor szerintem, ne ezzel kezdj, a végén megöl. - tájékoztattam, és nem is adtam neki vissza többet a szálat. - Bingo! - válaszoltam - Te nem érzed? - néztem rá furcsán - Ezt aa.... Pozitív bizsergést?
Kissé érdekesen néztem rá. Ebben az állapotban éreztem én mindent, a szélt, a saját fejfájásomat, és egyebeket, de valahogy ez a bizsergés most kimaradt az életemből. Nyilván ennek az egyik oka, hogy mostanság kissé... mondhatni, "rosszalkodtam" az erőmmel. De... ha egyszerűen nem megy más? - Öhm... ha már így beléd futottam... szükségem lenne egy másik boszorkány segítségére. - kezdtem bele őszintén.
- Hm, micsoda szerencsés véletlen. - fújtam ki magam mellé a füstöt - Miről lenne szó? - néztem rá érdeklődve. Jó, nme vagyok egy varázslást folyton gyakorló boszorkány, de a szent jó érdekében, szeintem menni fog.
- Nos... - kezdtem bele újra, és kicsit elgondolkodtam, hogy hogyan tálaljam ezt elé. Elég bonyolult feladatnak bizonyult, de tény és való, hogy muszáj lesz ezt most megtennem. Mégpedig azért, mert... mert nem szenvedhet miattam másik két "ember". - Varázslathoz lenne szükségem egy boszorkányhoz. Egy... kötelék-megszakító varázslathoz - beszéltem tovább. Ha tényleg erős boszorkány, tudhatja ő is, hogy ez nem egy könnyű feladat.
- Uhh.. - válaszoltam - Rendben, azt hiszem, menni fog. - mosolyogtam rá biztatóan - Mikor...? Akár most? - néztem rá kérdően. Tőlem, most is lerendezhetjük, pár perc az egész, és annál több haszna van.
- Igen, most kellene. - bólogattam szaporán, és elnéztem egy kissé távolabbra, nem mintha innen látni lehetett volna a hotelt. - A hotelban van egy lakásom. Ott minden megvan ehhez a varázslathoz - magyaráztam továbbra is, még várva ebbe is a beleegyezést.
Nos, mivel ha már úgyse kell nekem gyűrű, és az utcák amúgy is utcák, hát nem kellett se autó, se semmi. Bár tanulni meg utáltam, ember koromban is gyűlöltem, most meg... pont egy olyan alaktól, mint Klaus? De szuper lesz ez még... bár nyilván ehhez is ért, nemcsak a nők kifektetéséhez, ha már magára vállalta az én hálátlan fejemnek "tanítását". Áh, igen. Nem vagyok könnyű eset. És asszem, soha nem is leszek. - És most mégis mit fogunk csinálni? - kérdeztem tőle. Reméltem, hogy nem azt mondja, hogy enni, mert azt magamtól is tudom.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Csüt. Szept. 06, 2012 11:16 pm
- Kiválasztjuk a reggelit - mondtam kaján vigyorral Ben kérdésére. - Mit szeretnél? Férfit, nőt, öreget, fiatalt? Szőkét, barnát, vöröset, feketét? Tulajdonképp fogd fel úgy, hogy az egész város az étlapod. Egy jó tanács: olyannak ne kezdj, akit gyerekkel látsz. Akkor el kéne tenned a szemtanút is láb alól, a gyerekgyilkosságot pedig annak ellenére sem tűröm, hogy magam is gyilkos vagyok - néztem a szemébe komolyan. - Mit szólsz mondjuk ahhoz? - böktem aztán egy barna hajú lányra, aki nem sokkal előttünk sétált, ingerlően rázva a hátsóját. - Ha tetszik, csak állj elé, mintha nem is tudom... tüzet kérnél. Nézz a szemébe mélyen, és igézd meg. Majd meglátod, mennyire könnyű is ez. Csak ne szakítsd meg a szemkontaktust egy másodpercre sem. Megpróbálod, vagy megmutassam, hogy megy ez?
Igazából kissé nehezemre esett érdeklődő pofát vágni, mert ami azt illeti, soha nem szerettem tanulni. Még ha ilyesmiről is van szó. Miről is? Ja igen, a jövőmről. De nyilván ha jön majd valami nagy durranás, talán belém is több tudás akar majd "férni". - Nekem kifejezetten tetszik... - motyogtam, bámulva a nőt, aki előttünk haladt, legalábbis egy bizonyos testrészét. Húh, még jó, hogy nem bekötött szemmel kell ezt csinálni. Most valami igazi, életreszóló látványt hagytam volna ki. Persze azért fél füllel hallgattam Klaust is. - Öhm... csináld először te - böktem a nőre.
- Rendben, akkor most! - mosolyogtam rá halványan, majd eldobtam a cigicsikket, és eltapostam - Mehetünk.... - indultunk el a hotel irányába.
Útközben, mintha éreztem volna valamit... Nem is tudom, milyen érzés volt, leginkább olyan, mintha a közbetlen közelemben, valaki varázsolna. De boszorkányt a közelben nem éreztem, rajta kívül. Minden esetre, furcsa érzés volt... Mintha az erdő felől jönne...
Nem kellett őt sokáig győzködni, és ezért... mondhatni, hálás voltam. Igen, az. Mert muszáj volt tennem valamit az ellen, hogy végre megszabaduljak ettől a lelkiismeretfurdalástól... és hogy ők megszabaduljanak TŐLEM! Mert... számukra ez kínzás. Az ostoba nővérem varázslata. - Mehetünk - indultam el vele a hotel irányába.
Kezdőlap
