Csak elmosolyodott ő is. A gond csak az volt, hogy ez jócskán gúnyos vigyor volt, az meg errefelé nem igazán vevő ugyebár... főleg nem egy nőtől...
Basszus... ez volt az első gondolatom, mikor végigsimított a mellkasomon, és a következő pillanatban már marni kezdett valami a testemben olyan szinten, hogy szinte üvölteni tudtam volna...! Ez... ez a verbéna?! Még sosem éreztem ilyen kínt, ilyen... ilyen nagy szenvedést... hát még mikor megérkezett a következő...
Összeszorítottam a szemeimet, és lassan odakaptam, hogy kihúzzam mindkettőt... merthogy ki kellett húznom... ezt nem lehet elviselni!
- Te átkozott vámpírvadász! - sziszegtem felé, és ott termettem előtte, hogy az egyik ház falának szorítsam. - Ne hidd, hogy csak te vagy formában!

Hamar kiügyeskedte magából a két karót, de az a pár másodpernyi szenvedés amit láttam rajta, nálam ez felért annyival mint hogyha megnyertem volna a lottó ötöst. -Sablonos szöveg.. Mindegyik ezt mondja..-forgattam meg a szemeimet. Ismét elöttem termett, majd az egyik ház falának szorított.
Hogy féltem-e? Dehogyis...Már megszoktam..Talán még élveztem is a dolgot.. -Lehet, hogy formában vagy, de nem sokáig. -nevettem el magam gúnyosan, majd teljes erőmből ágyékon rúgtam.. Amint a fájdalomtól elengedett teljesen nyugodtan elsétáltam onnan, hogy a háta mögé kerülhessek. -Csak nem fájt?-gúnyolódtam és előkaptam a kabátomból a pisztolyomat, amiben verbénával átitatott fagolyós töltények voltak. -Lehet ezt most jobban meg fogod érezni..-vigyorodtam el majd a hátába eresztettem egy pár lövést..

(Elhagyatott templom)

Bejutottam a városba. Reggelre. Igyekeztem a sikátorok takarásában maradni miközben a városközpont felé tartottam. A fő cél természetesen a kórház volt. De előbb volt még két dolgom. Egy: el kellett kapnom egy korán kelő kis pacsirtát, aki kivételesen nem aranyat lel, hanem az én fogaimat. Ez sikerült is, volt egy nő, aki épp azon a sikátoron akart átvágni, amiben én álltam, így tökéletes áldozat volt. Elkaptam, és mielőtt sikolthatott volna, egyik kezem a szájára tapasztottam, a másikat meg a dereka köré fontam, és már rá is tapadtam a nyakára. Mielőtt kapálózni kezdhetett volna, gyakorlatilag vége is lett. Túlságosan ki voltam most éhezve ahhoz hogy finomkodjak. Csak feltéptem a torkát, kiittam, és a sikátor sötétjébe rejtettem egy szeméthalom mögé. Majd megtalálják, nekem most nincs időm játszani vele.
Az embernyi adag vértől megint csak egy nagy fokkal jobban éreztem magam, és úgy hiszem jobban is festhettem. Úgy ítéltem meg, seb már nincs rajtam. Csak vér és kosz. Amit ugyancsak meg kellett oldanom. Így megint sétáltam kicsit. Még korán volt, így az üzletekben nem volt nagy forgalom. Betértem egy kisebb ruhaüzletbe, és az egyetlen ott lévő eladót megigéztem, hogy maradjon szépen ott, és végezze a dolgát, mintha ott sem lennék. Mikor láttam hogy engedelmeskedik, hátramentem a mosdóba egy váltás ruhával, és rendbe szedtem magam. Megmosakodtam és átöltöztem. Mikor visszatértem az üzlethelyiségbe, már emberien néztem ki újra.
Az eladóhoz léptem ismét, és mivel nem volt kedvem vadászni sem tovább, sietni is akartam, és Yve-t sem akartam veszélyeztetni a kórházban, így megismételtem a sikátorbeli történetet. Lefogtam az eladót, befogtam a száját, és kiszívtam a vérét. Pár pillanattal később már össze is csuklott a pult mögött, mintha ott sem lenne. Én pedig átléptem felette, ismét azzal a gondolattal, hogy nekem erre nincs időm, majd elintézi más. Aztán kiléptem az üzletből, s mint aki ott sem volt, továbbmentem, ezúttal már tényleg a kórház felé véve az irányt.

(folyt. köv. ott)

- Kapd be! - ordítottam fel, mikor az ágyékomba rúgott azzal a csinos kis térdével. A fene essen belé! Utálom a vámpírvadászokat, még ha eddig soha nem is volt dolgom velük. Merthogy én eddig uygebár vérfarkas voltam.
- Nem tudnánk ezt... megbeszélni? - kérdeztem, de csak újabb golyókat kaptam. Óh, hogy szakadna rá a mennyezet!

(Bocsi, nem vettem észre, hogy írtál... )

-Mit akarsz te megbeszélni? -kérdeztem rá flegmán és visszatettem a pisztolyomat a kabátom egyik belső zsebébe. -Embereket ölsz.. Meg sem érdemled az életet..- néztem rá megvetően. -Na meg milyen vadász lennék ha hagynálak futni?-tettem fel a költői kérdést majd egy apróbb vigyor kúszott az arcomra. -De lásd milyen nagyvonalú vagyok..Kiválaszthatod, hogy szeretnél meghalni.-mondtam továbbra is egy ravasz vigyorral az arcomon. -Esetleg egy karó a szívedbe? Vagy inkább kínozzalak egy kicsit? Igazság szerint nekem az utóbbi jobban bejön.-vontam vállat és közelebb lépdeltem hozzá.

- Még soha életemben nem öltem embert, te nyomorult! - vicsorogtam felé kegyetlenül, már úszva a saját véremben és verejtékemben. Oké, a sebek gyorsan gyógyulnak, de a vér az marad. Ezt az igazságtalanságot! És hogy én ezt a játszmát már mennyire unom! Pontosabban már a vámpír létért se vagyok oda... miért nem maradhattam én sima farkas?
- Bocs, de... nekem az jobban tetszik, hogy te hátat fordítasz, és elsétálsz - grimaszoltam felé.

-Ugyan kérlek... Még ha nem is öltél embert idővel úgyis sor kerül rá.. Jobb megelőzni. -forgattam meg a szemeimet, majd hangosan elnevettem magam. -Sajnos ez nem így lesz. -kacsintottam rá..-Vagy meghalsz vagy én halok meg..Ennek a játszmának csak akkor lesz vége. - mondtam gúnyosan vigyorogva. Én nem féltem a haláltól mivel egy párszor már meghaltam, de nem érdekelt mivel újra éledek.
Amikor jobban megfigyeltem dühös arcát láttam rajta, hogy ő nem olyan mint a többi vérszívó volt benne valami más valami különleges..De ez nem változtat a tényen, hogy vagy ő hal meg ma vagy pedig én.

Csak bámultam azokat a nagyon nagy, és méghozzá kék szemeket! A fekete haj... hát meg nem mondtam volna, hogy ez a nő vámpírvadász... túl szép volt ahhoz.
- Nem mondták még, hogy túl szép vagy ehhez a szakmához? - vigyorogtam rá eléggé szélesen, ezzel terelve el a témát. Engem aztán nem érdekel... öljön meg, de akkor az ágyban tegye. Na jó, biztosan sokat kérek.
- Ugyan, miért akarnálak megölni? És te miért akarnál engem? - sóhajtottam. - Ne légy ilyen kis rosszaság - nevettem.

Rossz indok arra, hogy miért ne öljük meg egymást...A lehető legrosszabb..-Na akkor bizonyítsd be, hogy nem vagy olyan mint a többi vérszívó! Vagy mondj valami olyan indokot amiért megkegyelmezhetnék..Már ha egyáltalán van ilyen. -vontam vállat majd az utcán parkoló egyik kocsi motorháztetőjére ültem összekulcsolt kézzel várva válaszát.
Ha azt hiszi, hogy a két szép szeméért nem csinálom ki akkor nagyon téved. Sajnos a vámpírok nem csak a vérszívásban jók hanem a hazugságban is.

Szívem szerint megforgattam volna a szememet, de nem lenne az most jó pont, merthogy ott a kezében az a sok akármicsoda, és hát... jaj, nekem! Már csak Klaus végett se szabad kinyíratnom magamat.
Hát odaléptem elé, és a kezeimbe fogtam az arcát. Igézni nem akartam, mert kb szart se érne, mert nyilván verbénát szed.
- Nos, most megmutatom, mit vennél el az emberiségtől, ha megölnél - tapadtam rögtön ajkaira tüzesen.

Amikor odalépett sejtettem mi következik.. Ami másodperceken belül be is igazolódott..Milyen vadász lennék ha ezt a csókot most viszonoztam volna?? Egy selejt, ennyivel már meg se érdemelném, hogy ezt a hivatást végezzem.
Na sebaj erre az esetre is vannak rejtett tartalékaim. Miközben ő hevesen csókolt a csizmám szárához csúsztattam a kezemet ahonnan előhúztam egy verbénába mártott kést, amit egy határozott mozdulattal közvetlen a szíve mellé szúrtam..
Ez egy időre úgyis kiüti.. Megölni nem akartam, ezt a játszmát nem most kellett befejeznünk.. -Majd máskor befejezzük a játékot..-kacsintottam rá és mélyebbre nyomtam a kést.. -Ígérem nem foglak élni hagyni. Egy valamit viszont jegyezz meg! Egy hivatásos vadász ellen szart se ér a cuki kis pofikád.-paskoltam meg az arcát gúnyosan vigyorogva, majd egy hirtelen mozdulattal ellöktem magamtól.
Ameddig ő a földön heverészett a táskámból előhúztam egy üvegnyi verbénás löttyöt és vigyorogva locsoltam le vele. -További szép napot!-kacsintottam még rá majd nemes egyszerűséggel a kocsimhoz vettem az irányt, hogy megkeressem a leendő lakásomat.

[folyt. Elsie háza]

Nem rémlik, hogy mi volt az előző hely, ahonnan jöttem. Ami ebből biztos volt, hogy Mystic Fallsban vagyok, méghozzá újra. Teljes erőmmel és odafigyeléssemmel tudom nézni fejlődő családomat.
Nagy nyelés. Odasétáltam az egyik falhoz, és nekitámaszkodfam. Beszívtam a friss levegőt és vártam. De mire? Azt jóformán én se tudom.

Az utcán sétálgatva, egy ismerős alakot láttam meg...Ahogy közelebb mentem, igazam volt.Finn..Ezért odamentem hozzá.-Üdvözöllek testvérem, igencsak rég találkoztunk.-mondtam mosolyogva.

Egy alakot láttam közeledni felém, és járása, alakja is ismerős volt. Még régről. - Elijah? - szólaltam meg meglepődötten, de lassan megjelent egy mosoly az arcomon. - Mily ' nagy meglepetés! - mondtam, és odasétáltam. - Nem számítottam a családomra Mystic Fallsban.

LEZÁRVA!

/Grill/
Viszonylag hamar kiértünk az utcára. OKé, most valószínűleg elég nagy őrültségre készülök, de most őszintén, kit érdekel? Szórakozzon csak el, higgye azt, hogy megölt, és aztán, ha már eléggé megnyugodott, én ismét rátörök... És újabb, gonosz terveket kovácsolok arra, hogyan szívhassam ki a vérét. Mégis... egy aprócska vészcsengő megszólalt a fejemben, amit igyekeztem elnyomni, hosszas küzdelmek árán. Liz... Liz szeret engem, és én is imádom, de van, ami nem változik. Például én sem leszek jó. A viselkedésembe immáron ezer éve beleívódott a gonoszság.

(Erdő)

Valahogy eltaláltam az utcákig. Pár szempár rám szegeződött, valószínűleg az öltözékem miatt, de ez sem sokáig okoz majd problémát.
Kirakatokkal volt tele az egész utca így nem volt nehéz rábukkannom a helyre ami orvosolja az öltözködési problémámat.
Mikor beléptem a helyre volt alkalmam jó alaposan körbenézni és az emberek alapján akikkel ma találkoztam, mármint láttam, azok alapján próbáltam megvenni a ruhákat.
Viszonylag hamar megoldottam a helyzetet és így már nyugodtan kereshettem egy helyet ahol 500 év után kikapcsolódhatok.

[Grill]

/Grill/

Pár perc múlva már ki is értünk az utcára... ami elég volt ahhoz, hogy kiötölhessem a tökéletes tervecskét. Mikor megállt, én közelebb léptem hozzá és az arcához hajolva szólaltam meg. - Biztos vagy benne? - kérdeztem végül fenyegetően, majd látva azt az ismerős vigyort a képén, meggondoltam magam, és nemes egyszerűséggel egy verbénával átitatott fakarót lőttem ki a karomból, egyenesen a szíve mellé. - Ez még semmi - vicsorogtam, majd jól ágyékon is rúgtam. - A játék csak most kezdődött el... - Ezuttal mérhetetlenül hálás voltam a piának, hiszen neki köszönhetem most ezt az adrenalint is, ami jelenleg bennem tombolt.

[Valahonnan]

... Az elmúlt napjaimat babázással és lustálkodással töltöttem el. Hamarosan új hotelszoba után is kell nézzek Lizék mellett. Csak bolyongtam az utcán. Mérhetetlenül hideg volt,így a kabátomat szorosabban magamra húzva csatangoltam a félhomályban,mivel már esteledett.

- Központ -

Nagyot szippantottam a levegőből. Siettem Damon és Elena házához, hogy át tudjam adni az ajándékaimat a gyerekeknek. És Damonnek is vettem egy apróságot. Nyilván Elenának sem ártott volna, de Őt ismerve azonnal kidobta volna a kukába azt, ami velem kapcsolatos. Talán még engem is, annyira nem bír elviselni. Pedig semmi rosszat nem tettem... súgja meg nekem valaki, miért bűn a szerelem... az ő szemében legalábbis az, mert a férje iránt érzem. Éreztem!
A nagy sietségben azonban nekiütköztem valakinek, aki éppen nem sietett sehová. Na szép... a második ember, akinek ma nekimegyek a figyelmetlenségem miatt. - Óh... sajnálom. - suttogtam zavart arccal. - Jól vagy?

A csomagokkal a kezemben sétáltam,amit sikerült megvennem Elizabethnek és Faitnek karácsonyra,amikor belém szaladt valaki,és elestem. A két táska a földön hevert,velem együtt. Megláttam a lányt aki nekem jött. Kicsit zavart volt,és bocsánatot kért. A lábamhoz kaptam,amin az esés következtében felhorzsolódott a bőr,és vérzett,viszont nem fájt.
-Azt hiszem igen... -mondtam feltápászkodva a földről.

- Óh... - adtam a kezébe a szatyrokat, melyeket véletlenül kiütöttem a kezéből, és őt magát is felsegítettem. - Ez az én karácsonyi ajándékom... - mosolyogtam teljes zavarban, miközben elnéztem a távolba, és a hajamba túrtam. - Ez a nagy forgatag tehet róla. Mindig ilyenek itt az ünnepek... - nyeltem egyet magyarázkodva, és beleláttam az egyik kis táskába, amit elejtett. - Jaj... kisbabának vásároltál? - kérdeztem aztán izgatott hanggal.

-Óó.. Köszi.. -mosolyogtam zavartan,miközben felsegített,és a kezeimbe adta az elszórt szatyrokat.
-Igen,azt látom. -mosolyogtam. -És úgy néz ki lesz is szerencsém még megtapasztalni.. -sóhajtottam,ami egyáltalán nem a megbánás,"hogy még maradok" jele volt.
-Öhhm..Igen.-túrtam hátra a hajamat. -A nővéremnek nemrég kislánya született,és gondoltam meglepem őket pár cuccal. -válaszoltam.
-Vivienne Hawkins. -mutatkoztam be hirtelen a kezemet nyújtva felé. -Lehet a nővéremet ismered,ő régebb óta él itt. -mondtam.

Lorelai

Nem mondom, hogy nem fájt, ahogy a a fakaró közvetlenül a szívem mellé fúródott, mert igenis fájt. A játékomhoz viszont hozzátartozik egy kis fájdalom is, amit kénytelen vagyok elviselni a jó célom érdekében. Ám amikor nemes egyszerűséggel az ágyékomba rúgott, akkor már kénytelen voltam felszisszenni. Áucs... Remélem, hogy hamar meggyógyul ott is, mivel rengeteg, nagyon szép emlék köthető azon testrészemhez.
- Gyerünk, mutasd csak, hogy mit tudsz! - húztam ki a karót egy kis erőlködést színlelve, majd kihúztam magamat. -Ölj meg, ha tudsz, itt állok előtted! - vigyorogtam egyenesen a képébe.

Az a pökhendi, nemtörődöm stílusa nagyon zavart, sőt egyre jobban felidegesített. Ha így folytatja, még a végén nem húzom el a halálát, hanem egyből egy nagy karót kap a szívébe. Habár annyira magabiztos, hogy azon se csodálkoznék ha nem halna meg attól sem.... a csudába is, mikre nem gondolok? Az még messze van, most inkább szórakozz! Látva a fájdalmat az arcán, mikor eltaláltam az érzékeny pontját, az önbizalmam hirtelen az egekbe szökött. - Okéé - mondtam, majd egy nitráttal töltött fecskendős tűt szúrtam bele, ezuttal egyenesen a szívébe célozva. - Fájt? - kérdeztem először szánakozva, majd pimaszul mosolyogva.

Vivienne

Hátratúrta a haját, és figyelmesen hallgattam őt. Az említett név nem volt ismerős. A Hawkins főleg nem, hiszen nyilván a nővérének is ez a vezetékneve, de róla még nem hallottam. Furcsa, hogy még nem, Itt tényleg majdnem mindenki ismeri a másikat. Szokatlan...
- Most született? Jaj, biztosan nagyon aranyos. És kislány.. - sóhajtottam álmélkodva. Nyilván azt hitte, hogy beszívtam, de csak tudtam örülni a gyerekek tényének.
- Én is gyerekeknek vásároltam. Az egykori vőlegényem kisgyerekeinek, de az anyjuk amint meglát, ki fog dobni - mosolyogtam kínlódva. - És modortalan is vagyok. Harmony a nevem. - fogtam meg a kezét. - Örvendek.