Harmony

-Nem rég született. -mondtam. -Tündéri kiscsaj,igen. -vigyorodtam el. Majd a mondottain meglepődtem. Ritkaság ha valaki jóban van az ex vőlegénye családjával,de az tök jó.
-Na az jó!-mosolyodtam el ismét. -Bár nem ismerem,de nem hinném, hogy kidobna karácsonykor,ahhoz itt túl "meghitt" a hangulat. -formáztam macskakörmöket a kezemmel. -De ahogyan észrevettem ebben a városban elég ritkák a gyerekek. -húztam el a számat,témát váltva.
-Én is örvendek Harmony. -bólintottam halvány mosollyal a számon.

Áucs... Na, ez már tényleg fájt, és a vigyorom kezdett leolvadni az arcomról. Egyedül az a tudat tartotta fent azt, hogy én akár egy istennek is beillenék a hallhatatlanságommal. Egy szexistennek...- nyaltam meg a szám szélét, amit valószínűleg szintén nem érthetett, mert a gondolataimba nemigen láthat bele.
- Ugyan Rory, szerinted mi történik, ha nitrátot döfsz egy vámpír szívébe? - érdeklődtem gunyorosan. - Hát persze, hogy fájt... Folytatnád, szivi? - érdeklődtem szinte unottan. Tetszett, ahogy a türelmét elveszítve próbál megölni nem tudván, hogy engem nem olyan egyszerű.

Vivienne

- Az újszülött babáknál nincsenek is szebbek. És olyan édes illatuk van... - sóhajtottam kellemesen, és elgondolkodtam.
- Karácsony ide vagy oda, ő szívből utál engem, amiért egykoron elszerettem tőle a pasit. Pedig isten a tanúm, hogy észre se vettem... - suttogtam, aztán vontam egyet a vállamon.
- Mondd, nem lenne kedved öhm.. mondjuk sétálni egyet, vagy valami? Igaz, úgy tűnt, hogy sietsz, de a nővéred biztosan türelmes. - mosolyogtam.

A viselkedése láttán elmosolyodtam. De valami nem stimmelt. A csudába, több fájdalmat kellett volna éreznie. Miért nem esett legalább térdre?? Mégis mi a jó ég történik éppen, és Kol miért nem úgy reagál a dolgokra, ahogyan azt elvárná az ember, vagyis tündér?! Oké, nyugalom, vegyél levegőt és ne add fel... biztos van valami, amivel könnyűszerrel elérheted, hogy feldobja a bakancsát.. Amikor megnyalta a száját, furcsán néztem rá. Ez meg mire gondolhatott? Remélem nem rám, mint vacsorára.. ettől a harag ismét felerősödött bennem. - Figyelj... áruld el a titkodat - közeledtem hozzá pimaszkásan mosolyogva. - Mennyi idős vagy..? - tettem fel a legegyértelműbb kérdést, figyelemelterelésként. - Mármint a vámpír életkorod érdekel... - tettem hozzá, a félreértések elkerülése végett.

Ohó, mintha kezdene kapisgálni valamit. Bem buta lány ő, szóval lehet, hogy hamarabb rá is jön a turpisságra, mint azt én gondolnám. A fenébe is, meg kellett volna játszanom, hogy üvöltve összeroskadok a fájdalomtól, és könyörgöm a halálomért!
- Kár, hogy nem az 'emberi' életkoromat kérdezed - macskakörmöztem. - Az körülbelül 18 év, de nem több húsznál. Bár, ki tudja - vontam vállat a földön feküdve. Azért meglepett az életkorral kapcsolatos kérdése, és bár máskor készségesen válaszolok, most úgy gondoltam, kihagyom a dolgot. - Ki tudja már? A lényeg, hogy fél évszázadnál lényegesen több. Aj, imádtam a középkort, Rory! Csak a tetvészkedés volt rémesen gusztustalan, de azt is elkerülhetted, ha ügyes voltál. Vagy épp vámpír - magyaráztam. Oké, nem tudom, hogy ez mennyire érdekelte. Csak szerettem beszélni a múltról, na meg... most éppen a kezére játszani.

Nem tudom miért de kezdtem nagyon elbizonytalanodni a megölését illetően. De kit érdekel? Már az is elég, ha szenvedni láthatom... elvégre ő sem ölt meg csak lecsapolta a véremet.... amit én legalább ötször annyira fogok ám neki visszaadni.
- Kit érdekel az emberi életkorod? - kérdeztem felnevetve, a képtelenségek hallatán amiket összevissza hordott. - Ha 20 lennél már rég kinyírtalak volna - mutattam rá, közben a hajamba túrva. - Mellesleg én is 20 vagyok, hogy megemlítsem - tettem hozzá csak úgy mellékesen.
- Fél évszázad? - kerekedtek el a szemeim. - Ne viccelj már, te sokkal több vagy annál - fújtattam, majd meghallva a középkorral kapcsolatos beszólásait nevetőgörcsöt kaptam. Igaz alig tartott fél percig, de akkor is jól esett. - Hát.. az érdekes egy élmény lehetett, amint megtetvésznek.... - kuncogtam. - Kár, hogy lemaradtam róla - vigyorogtam, mint a tejbetök.

Harmony

/Bocsi a késői válaszért/

-Ez így van. -mosolyodtam el.
-És olyan finom puha a bőrük is. Úgy szeretem őket. -mondtam helyeselve a szavaira.
-Sajnálom. -húztam el a számat,az előbb elmondott dolgaira,így bele gondolva eléggé rossz lehet neki..
-De nagyon szívesen. -lepődtem meg. Jól esik egy kis más társaság is,szóval nagyon örültem. Sétálni kezdtünk..
-Merre menjünk,vagy csak maradjunk itt? -kérdeztem halvány mosollyal a számon.

- Hát tudod... akár betérhetnénk a helyi cukrászdába. Esetleg örülne neki a testvéred, ha vinnél feléjük néhány süteményt. És meg is ehetnénk ott egyet. Közben megismerkedhetnénk. És mesélhetnél arról a kis tündérről, akinek a testvéred adott életet - lelkesült fel az arcom teljesen.

-Ú nekem tökéletes. -vigyorodtam el a cukrászda hallatán. És szerencsére tudom is hogy hol van,mert már jártam ott. Isteniek a sütik..
-Akkor mehetünk. -bólintottam,és elindultam a cukrászda irányába Harmony mellett.

[Folyt.: Cukrászda-kezdj te;)]

(Grill)

Elvonszoltam a srácot egy kissé néptelenebb sikátorba, és nekilöktem a falnak.
- Nos akkor... - gyűrtem fel a kabátom ujját. - Van valami, amit tudnod kell. Gyűlölöm, ha megelőznek bármiben is. Teszek róla, hogy másban már ne érjen meglepetés - mosolyogtam rá. - Egyébként, az alapvető udvariasságnak még nem tettél eleget. Például nem tudom a neved.

Egy sikátor féleségbe vonszolt, majd a falnak lökött. Sejthettem volna, hogy a mai estémből is ez lesz..
-Tyler Lockwood..-nyögtem ki a nevem visszakozva. -Esetleg ne hajoljak meg előtted? -mondtam ironizálva és elvigyorodtam. Bár gondoltam, hogy ez még csak jobban felhúzza, de túlságosan is megártott az alkohol és ilyenkor jobban elengedem magam a kelleténél.

- Óh, Lockwood? - lepődtem meg. - Hallottam már a neved. És alkalomadtán fel is akartalak keresni. Ennél jobban ez nem is alakulhatott volna - tártam szét a kezem elégedetten. - Tudod, Tyler Lockwood - tettem kezem újfent a vállára, de már erősebb szorítással. - Az emberek - még ha nem is szó szerint, csak átvitt értelemben - letérdelnek előttem. Jobb, ha nem húzol ujjat velem. Noha eredetileg mást terveztem, de lehet meggondolom magam, és a pimaszságodért kitépem a szívedet - mondtam neki halálos nyugalommal, de úgy, hogy érezze a fenyegetést.

-Ennél jobban? Én eltudtam volna képzelni másképp is a mai estémet.. -forgattam meg a szemeimet. Kezeit ismét a vállamra tette és erősen megszorította, egy pillanatra rá is néztem a kezére amelyikkel a vállamat szorította majd ismét szemeibe néztem.
-Gyerünk! Tépd ki a szívem! -förmedtem rá és már a szemeim is aranybarnára változtak.. Nem féltem tőle, pedig lett volna okom rá mivel sokkal erősebb mint én. Talán azt sem bántam volna ha kitépi a szívemet, de jelenpillanatban kellőképpen felhúzott ahhoz, hogy ne tudjam visszafogni magamat. Valószínűleg ezt még meg fogom bánni, sőt biztos.

- Kisfarkas, kisfarkas... - veregettem meg az arcát leereszkedően. - Korábban kelj fel, ha velem akarsz küzdeni, te szerencsétlen - villantak nagyot a szemeim, majd a következő pillanatban feltéptem a saját csuklómat, hogy a szájához tartsam a kezem.
- Idd! - förmedtem rá, leerőltetve sugárban kiáramló véremet a torkán. - Idd, kölyök!

Megveregette az arcom, majd a következő pillanatban már csak azt láttam ahogy feltépi a saját csuklóját és a szám felé tolja.. -Mi a...-próbáltam befejezni a mondatot, de már akkor a számhoz tolta a kezét és bármennyire is próbáltam ellenkezni egy kisebb adag a véréből legördült a torkomon. Nem értettem, hogy mi ez az egész, mármint sejtéseim voltak, de azzal most nem sokra mentem.

- Helyes - húztam el a számat, mikor már fuldoklott a véremtől. - Jó kiskutya - vigyorogtam rá. - És most, Tyler Lockwood... néhány percen belül találkozunk - fogtam két kezembe a fejét, hogy a következő pillanatban egy kegyetlen mozdulattal kitekerjem a nyakát egy hatalmas reccsenés kíséretében.
Úgy omlott össze a lábam előtt, mint egy zsák, én pedig felnéztem a téli égboltra, és türelmesen vártam.

Már szinte fuldokoltam a vérétől amikor végre elhúzta a számtól a kezét. Kezdett világossá válni, hogy mire készül. Ellenkezni sem lett volna időm mivel szinte rögtön azután, hogy megitatott a vérével kitörte a nyakamat. Minden elsötétült és élettelenül vágódtam el a hideg földön.

Nem telt bele sok időbe, csak jó öt percbe, mire Tyler megmoccant... és meglehetősen kábán ugyan, de kinyitotta a szemeit.
- A helyedben nem heverésznék a havon sokáig - szóltam le neki. - Igaz, kárt nem tehet benned, de akkor sem túl kellemes - hajoltam le, és a kabátja gallérjánál fogva felrántottam, majd nekitámasztottam a falnak.
- El ne dőlj nekem... - morogtam. - Hogy vagy, kölyök?

Percek múlva tértem csak magamhoz, de meglehetősen furcsán éreztem magam. Hallottam, hogy Klaus beszél hozzám, de nem válaszoltam. Csak akkor tértem igazán magamhoz amikor a kabátomnál fogva felhúzott a földről, majd a falnak támasztott.
-Ahhoz képest, hogy az előbb kitörted a nyakam....Jól vagyok. -mondtam rekedtes hangon és megdörzsöltem a nyakamat.

- Ezt örömmel hallom - tettem a vállára a kezem. - És még jól is leszel... kb egy napig. Aztán szépen elhalálozol, ha nem csinálod, amit mondok - "nyugtattam" meg. - Kitalálod magadtól is, hogy mi történt, vagy esetleg taglaljam? - érdeklődtem.

-Ez megnyugtató..-sóhajtottam. Ezek szerint ha nem akarok meghalni akkor kénytelen leszek azt tenni amit mond..Remek..
-Ha jól sejtem olyan lettem mint te...Hibrid..- mondtam kissé bizonytalanul. Bár már az elején rájöhettem volna, hogy ezt akarja.

- Nézd már, még esze is van - mondtam elismeréssel a hangomban. - Pontosan, kisfiam. Hibrid vagy. Vagyis... leszel, ha minden jól alakul. Ha nem, akkor majd viszek virágot a sírodra - fontam karba a kezem.
- Na akkor most jól figyelj rám - fontam karba a kezem. - Ahhoz, hogy az átváltozást befejezd, innod kell a hasonmás véréből. Aki ugyebár Elena Gilbert. Ne aggódj, nem kell megharapnod - legyintettem. - Van belőle otthon. Igaz, nem pont az övé, de félig hasonmásvér, tehát a célnak megfelel. Holnap reggelig gondolkozz, mit akarsz. A város szélén megtalálod a villámat. Kövesd az ösztöneidet... azok tévedés nélkül elvezetnek hozzám - mondtam. - Ha élni akarsz, akkor holnap reggel várlak. Ne érdekeljen, ki mindenkit találsz még ott, csak keress engem. Világos? Ha nem jössz úgy veszem, hogy máris mehetek a koszorúdat rendelni.

-Remélem arra nem kerül sor. Legalábbis még nem akarok meghalni. -jegyeztem meg csak úgy és egy halvány kínmosoly kúszott az arcomra.
Amikor belekezdett a monológjába, hogy mit kéne tennem Elena nevére figyeltem fel csak igazán.
-Elena?-kérdeztem rá meglepődötten. Egy jó ideje nem láttam már.. Amikor kijelentette, hogy nem kell megharapnom félig meddig megkönnyebbültem.
-Biztos lehetsz benne, hogy ott leszek..-jelentettem ki, mivel nem akarom a temetőben végezni.

- Nos... ha annyira élni akarsz, nem muszáj megvárnunk a holnap reggelt - vontam vállat. - Gyere velem. A villában van a vérből. Megiszod... aztán mehetsz isten hírével dolgodra. Persze...lesz majd, mikor elvárok tőled ezt-azt. Apró kis szívességeket... de alapjában hagyni fogom, hogy éld nyugodtan az életed - paskolgattam meg a vállát.
- Na gyere kölyök. Jobb ezen minél hamarabb túlesni.

-Úgy még jobb. -bólintottam egyetértően. Legalább addig sem töröm magam a történteken.
-Rendben. -sóhajtottam, mivel eléggé távol állt tőlem egészen idáig az, hogy bárkinek is igyak a véréből és ezzel még most is így vagyok, de ha élni akarok akkor muszáj.
-Akkor menjünk!-mondtam, majd amint elindult követtem.

[folyt. Ősök villája]