Ha normális lettem volna, akkor nem jövök utána. Tessék, bizonyíték arra, hogy nem vagyok komplett. Azt sem tudom, hogy ki ez a fiú, főleg hogy azzal jött, hogy ő egy szellem... biztosan nem ép az agya, ahogy az enyém sem. De akkor miért jöttem utána? Nem tudom. Felkeltette az érdeklődésemet, mert nem olyannak tűnt, mint aki hazudik. Észre szoktam venni az embereken, ha füllentenek, őrajta viszont nem láttam ezt. Lehet, hogy csak én őrültem meg és nem volt kedvem abban a pub-ban ülni.
- Nem, még nem hiszem el. - Lépdeltem fel én is a lépcsőkre. - Mégis hogy hihetném el, hogy szellem vagy? Bizonyítsd be! - Néztem rá, mint egy ötéves gyerek. Ilyen helyzetben mégis hogy viselkedjek?

Kezdett kihozni a sodromból. Ami azért veszélyes, mert ha ismét lesz testem, bizonyosan az lesz az erlső, hogy megkeresem és kellemes módon fogom megfosztani az életétől. Dehát... ez jár nekem, nem? Senki nem hisz nekem. Már emberi életemben is egy senki voltam, egy törvénytelen fattyú, akit az apja titkon bántalmazhatott... és kinek mondhattam volna el? Egyértelműen engem zártak volna bolondok házába..
Felemeltem kezemet, és megpróbáltam őt megérinteni, de kezem átsiklott a testén. - Nem véletlenül nem látott itt engem senki melletted. Valószínűleg azt hitték, magadban dumálsz - mondtam egyszerűen.

Valami átfutott az arcán, valami vészjósló. Talán nem kellene kihúznom nála a gyufát, de azt sem tudom, hogy kicsoda, mégis hogyan kellene hozzáállnom? Természetesen kétkedve, ez alapvető emberi reakció. Nem hiszem, hogy akárki más a helyemben ugrándozva fogadta volna, ha valaki elé áll és közli, hogy ő egy szellem, de senki más nem látja. Ez meg a másik, mi az hogy nem látja más? Akkor én miért? Vámpírvadász vagyok, nem szellemlátó. Hú, kezd megfájdulni a fejem.
Meg akart érinteni, én viszont legszívesebben hátráltam volna, ám mire megtehettem volna, addigra már hozzám ért. Vagyis nem teljesen, mert az ujjai... átsiklottak rajtam. Te jó ég! Tényleg... tényleg szellem.
- Ki vagy te? - Kérdeztem csak ennyit teljesen megdöbbenve.

Végre sikerült rávilágítanom ezek szerint a lényegre. Legalább most már elhiszi, hogy nem kamuzok. És még csak részeg se vagyok. Hát nem felüdülés az előbbi vita után? Szerintem igen, pontosan ezt érzem.
- Öhm.. ezt sokan kérdezik, de általában soha nem válaszolok rá. - rántottam egyet a vállamon vigyorogva, majd kinéztem az óratorony kis ablakán. - Matthias vagyok. Egy pár évszázada már halott. - sóhajtottam fel, beletúrva hajamba. Vagyis.. próbálva beletúrni, de ez megint nem volt az én napom.

Úgy gondolom, hogy ha már szellem és engem zargat, akkor legalább a nevét elárulhatja, ha el szokta mondani másoknak, ha nem. De mivel végül mégiscsak kinyögte, ezért nem kezdtem el bosszankodni emiatt. Matthias... érdekes, viszont nagyon jól csengő név. Tetszik.
- Egy pár évszázada? Pontosan mióta? - Vontam fel a szemöldököm. Milyen jó, hogy nem az utcán beszélgetünk! Azóta már biztosan megbámultak volna néhányan, lehet, hogy az emberek már a dilidokit is kihívták volna. Az lenne az igazán jó este... - És miért engem szemeltél ki magadnak? Nem tudtad, hogy látni foglak... - Pislogtam rá.

- Az 1770es évek óta. - vontam egyszerűen a vállamon. Nem fogok részletezni az égvilágon semmit. Hisz nem tartozik rá, milyen volt az életem. S a halálom.. kegyetlen. A vírusok és járványok mára már gyógyíthatóak. De ki tudja, talán ha végigéltem volna az életemet, ma már nem lennék itt, hanem ontanám a koporsómban a nyomort, a lelkem pedig a túlvilágon szárnyalna. Vagy inkább a pokolban.
- Olyan helyet kerestem, ahová inkább csak a gonosz, mocskos lelkek járnak. Ők sebezhetőek, és könnyen lehet velük csinálni... ezt-azt. - változtattam a mondat lényegén. - De te.. nem vagy se gonosz. Se mocskos.. tehát nem értem, mit kerestél ott. - ingattam a fejemet.

1770? Az sem most volt.. te jó ég, ha nem szellem lenne, akkor már biztosan egy karóval a kezemben indulnék ellen, hogy levadásszam. Szóval azóta cselleng a világban? Ez rengeteg idő, akárhogy is nézzük... nem nagyon érdekeltek ezek a túlvilági dolgok, de nem kellett volna már megtérnie, hogy ne járkáljon az élők között? Hú...
- Én... azért voltam ott, mert szintén mocskos lelkeket kerestem. - Sóhajtottam egyet. - Vámpírvadász vagyok, de úgy látszik, hogy a mai vadászatom elmarad. - Vontam meg a vállamat. - Egyébként Cassidy vagyok. - Kinyújtottam volna a kezem, de hát veszett ügy volt.

Felszaladt a szemöldököm a homlokomra. De érdekes, pont egy vámpírvadászba botlok? Rémlett még, hogy Ricky foglalkozás is az volt másodállásban, de nemigen élt vele. Vagyis, nem hagytam, hogy éljen, de mellékes az ügy szempontjából.
Kellemesen nekidöntöttem a falnak a hátamat, és elvigyorodtam, szőke fürtjeim pedig arcomba hullottak. Szimpatikus kis csaj volt, de nem tudtam ezt nyomatékosítani tettekkel.
- És találtál bűnös lelkeket?

Érdeklődve figyeltem, ahogy felhúzta a szemöldökét. Mintha nem én lennék az első vámpírvadász, akivel találkozott. Annak viszont örültem, hogy nem kezdi el a szokásos szöveget, miszerint hogy lehet egy ilyen törékeny lány vámpírvadász...erről már herótom van, a falra tudnék mászni, ha valaki ezzel jön. A vámpírok mesélhetnének arról, hogy mennyire nem vagyok törékeny kislány.
- Nem találtam bűnös lelkeket, mert egy kóbor lélek megzavart. - Szúrtam oda kissé már viccelődve, amikor nekidőlt az óratorony falának. Eléggé furcsa, hogy egy szellemmel beszélgetek, akárhogy is nézem. Nem gondoltam volna, hogy ilyen fordulatot fog venni a napom. - Szóval... mit szeretnél tőlem? Nem hiszem, hogy ok nélkül "rángattál" el idáig. - Vontam meg a vállam apró mosollyal.

Nem tudom, vehetem-e viccnek azt, amit mondott, mindenesetre nyomot hagyott a fülemben, hogy megzavartam őt.
- Bocs. Nem vagyok békés személyiség. Nehezen maradok meg a fenekemen, és jobb szeretek inkább szárnyalni a gyönyörű nők között. Ha lenne testem, mást csinálnék a hozzád hasonló bombázókkal. - vontam fel a szemöldökömet. Oké. Nem mondom, hogy mit csinálnék, mert még itt hagy, és akkor ki beszélgetne velem?
- Öhm... - gondolkodtam el. - Csak úgy. Te jó társaságnak tűnsz nekem. Bár lehet, hogy én neked nem. - vontam meg a vállamat egy vigyor kíséretében.

Megforgattam a szemeimet. Lehet jobb lenne úgy tenni, mintha meg sem hallottam volna a mondatát, miszerint mást csinálna a hozzám hasonló nőkkel. Ám jobban megnézve az arcát elég fiatal volt. Talán annyi idős lehetett a halálakor, mint én most. Nem tudom, de erre azt hiszem nem kellene csak úgy rákérdeznem. Bár mégis mi az, ami illetlenségnek számít egy szellemnél?
- Én még nem tudom, te milyen társaság vagy a számomra. - Vallottam be apró mosollyal. - Soha nem beszélgettem még szellemmel. Ez valami különleges képesség vagy sokan képesek látni téged? - Kérdeztem.

- Hát.. - kezdtem el törni a fejemet. - Igen, furcsaság, hogy valaki lát engem. Nem mindenki szokott. Általában átnéznek rajtam. Tudod.. - sóhajotttam fel. - Légnemű vagyok. Átsétálnak, átnéznek rajtam, legtöbben azt sem fogják fel, hogy létezik túlvilág, mert hiába állok ott, ők nem látnak engem. Bonyolult, de így van.. - sóhajtottam fel szinte kínlódva, majd elvigyorodtam.
- Más nemigen lát. Kivéve a bűnös lelkek. Az ő testüket gyakorta kölcsönveszem.- mondtam egyszerűen. Gondolom, nem fogja érteni.

Bólintottam. Hát igen, a szellemek nem arról híresek, hogy láthatóak. Ezért szellemek. Az viszont már nagyon érdekelt, hogy én miért látom őt. Semmi különleges nincs bennem azon kívül, hogy vámpírvadász vagyok. Én nem vagyok természetfeletti, csupán egy ember egy halált megakadályozó gyűrűvel és fegyverekkel.
Ám felkaptam a fejemet. Mi az, hogy kölcsönveszi a bűnös lelkek testét? Ha eddig meg voltam lepődve, akkor most nem is tudom, hogy mit éreztem. - Ezt mégis hogy érted? - Vontam össze a szemöldökömet. Most már tudni akartam, miről van szó.

- Nos, ha nem érted, akkor nyilvánvalóan még nem hallottál ilyesmiről. - sóhajtottam fel, de legkevésbé sem voltam oda azért, hogy magyarázkodjak.
- Nincs állandó testem. Ezért mindig újat és újat kell szereznem. - vontam meg a vállamat. - Ez annyit takar, hogy a bűnös lélek.. igzaából egy legyengült lélek, akit könnyű kilökni a testéből. Én kicsit kölcsönveszem a testet... és jól elszórakoztatom magamat, amíg kedvemre való az egész test. Amikor megunom, továbblépek. - rántottam egyet a vállamon.

Ennyi? Testeket száll meg, aztán ha megunja őket, akkor továbblép? És mi lesz azokkal a testekkel? Mi lesz az eredeti lelkükkel? Még akkor is ha bűnösek... belehalnak? Nem, ilyenről még tényleg nem hallottam és nem is hittem, hogy van ilyen. Ha Matthias ilyen "szálljunk meg valakit"-féle szellem, akkor... többen is vannak? Nem ő az egyedüli, aki csak úgy megjelenik azoknak, akik látják és megszállja az emberiség néhány példányát?
- Ez... én... - Nyeltem nagyot. Ilyenkor mit mondhat az ember? - Még tényleg nem hallottam ilyenről. - Nem is akartam, ez már másik téma. - Mit jelent az, hogy amíg kedvedre való a test? Mit csinálsz velük? - Kérdeztem rá mégis, mert ez ahhoz képest nagyon érdekelt. Vajon mit művelhet velük, ha megszállja őket?

- Ami azt illeti, bármit megtehetek velük. Juttathatom őket börtönbe, és közben kiszállhatok a testükből. Követhetek el olyanokat, ami után nem engem, hanem a test tulajdonosát vonják felelősségre. És ugyan, csak egy pszichoológiai vizsgálat, és rögtön azt mondják, hogy gyogyós, és nem volt észnél, mikor megtett egy-két dolgot. - húztam el ajkaimat, majd elvigyorodtam . - Ez a szakterületem. Őrültségeket csinálni más testében. És hidd el.. ha most testem lenne, nem hiszem, hogy te még itt lennél. Élve. - tettem hozzá.

[Katie háza]

Végre vége volt a napnak, és egy új kezdődött, ami talán nem tűnt olyan gyötrelmesnek, mint az előző. Emma is felépült/felébredt, én is jól vagyok már. Így, ahogyan megbeszéltük, eljöttünk az esküvőszervezős találkára, bár én ide nem voltam hivatalos, biztosan nem hagytam volna, hogy egyedül császkáljon ennek a nőnek a közelében, így szépen sétálva mellette, én is ott voltam a helyszínen. Előtte vadásztunk egyet a helyi parkban, valami vörös nő, és egy barna faszi estek áldozatul, akik már talán föntről átkoznak minket, a sorstársaikkal együtt.
Selena hogy meg lesz lepve! Alig várom már a reakcióját.
Ahogyan a távolból meghallom a hangjukat, és úgy-ahogy meglátom őket, a szám gúnyos, önelégült mosolyra görbül. Miközben ezt próbálom leplezni Emma előtt, bár, nem nagyon hat meg, ha meg is látja.
Emelt fővel vonulok végig az úton, ami egyenesen odavezet, ahol ők ülnek. Nem fér a fejembe, hogy miért pont egy ilyen helyen van a találkozó! Lényegtelen..
Volt ott egy kis asztal, aminél Selena és Nash ült, egyenesen odasétáltunk. Nem köszöntem, megvártam, amíg ők teszik meg azt. Először Nash felé vetettem egy mosolyt, végül csak Selenára néztem, szememben némi megvetéssel, ezzel is láthatatlanul cukkolva őt. Lehetetlen személyiség vagyok. Mondaná most Emma, ha ketten lennénk.. Mielőtt pedig megengednék, helyet foglalok. Elvégre 'terhes' vagyok, nem kéne sokat álldogáljak, még talán megárt annak a kis fattyúnak.. Erre a gondolatra csak megforgattam a szemeimet, majd vártam a reakciójukra.

[...]

Ahogyan sejtettem, Katie is velem tartott a találkozóra. Én esküvői magazinokkal, és ötletekkel felpakolva indultam el, kicsit félve attól, hogy valószínű Katie megint okoz valami meggondolatlanságot. Út közben elejtettünk néhány "zsákmányt", és jóllakottan értünk a helyszínhez.
Katie viselkedése meglehetősen zavart, bár már megszoktam tőle, de azért egy "viselkedj!" szerű oldalbabökésben részesítettem őt. Hangos sóhaj csúszott ki a számon, amikor odaértünk.
-Hát itt lennénk.. -vonom fel a szemöldökömet, rájuk mosolyogva, miközben megpróbálom felvenni a legkedvesebb arcomat, elvégre nem vagyunk ellenségek..
-Jó újra látni. -pillantok Selenára, bár ennyi elég is volt, hiszen érzem Katie gyilkos pillantásait a hátamon. Jesszusom.. Nem tudom, hogy mi lesz ebből, de az hétszentség, hogy elpaterolom, amint tudom.
-Hoztam pár dolgot, ha esetleg még nem lenne ötletetek. -pakoltam fel azt a néhány magazint az asztalra, kíváncsian figyelve őket. -Rengeteg megbeszélnivalónk van, és sürget az idő. -muszáj addig végezni az előkészületekkel, amíg Katien nem látszik semmi a terhességből. Ezer gondolat cikázik a fejemben, miközben várom a reakciójukat a dolgokra, ezért kíváncsian pillantgatok rájuk. Leülök én is az asztalhoz, Katie-t követve.

Matthias

Ez kezdett egyre rémisztőbbé válni. Nem voltam egy félős típus, Isten lássa lelkem, hogy sok mindennel szembe merek szállni, de ez már sok volt nekem. Egy szellem, aki megszállja azt, akihez éppen kedve szottyan, szórakozik a testével, majd a teste eredeti tulajdonosára hárítja a bűnöket. És... mi az, hogy már... már nem élnék? Még jó, hogy kettőnk közül jelenleg ő az, aki nem él. Ez az én előnyöm, nekem van testem. Neki nincs. És én nem vagyok romlott lélek, akit hamar ki lehet túrni a testéből.
- Ezt mégis hogy érted? Mi az, hogy nem élnék? - Ezt még meg kellett tudnom. Érdekelt, mire képes ez a... tuti nemnormális srác.

Emma is leült, közben magyarázott valamit, én pedig ahelyett, hogy figyeltem volna, a környéket pásztáztam a szemeimmel, hiszen itt még sohasem jártam. Vagy legalább is nem emlékszem rá. Igyekeztem feltérképezni az egész óratornyot, ám Nash szavai megzavartak ebben, és kizökkentem a bámulásból. Mintha, Selena szavaiba vágott volna, aki így nem tudta üdvözölni a régen látott 'barátnőjét'.. Bár, később úgy is megteszi.. Felsóhajtok, majd Nash felé nézek.
Kérdéseit igazán nem fogadtam túl nagy örömmel, ehelyett rámordultam. Hogy képzeli?! Még hangoztatja is! Mielőtt Selena ismét bármit is szólna felpattanni készülök az asztaltól, amikor egy kéz visszahúz. Emma néz rám parancsoló tekintettel, én pedig csodák csodájára engedelmeskedek neki, és nem csinálok fesztivált. Bár, ez nem azt jelenti, hogy ne szólalnék meg!
-Miféle baba?! -szegem fel a tekintetem, gúnyosan elvigyorodva. -Nincs semmifele "baba".. -rajzolok macskakörmöket a levegőbe, miközben drámaian felsóhajtok. Remélhetőleg nincs már, és elég volt ennyi neki. Próbálok uralkodni magamon, miközben érzem, hogy ez a nap is "jól" fog alakulni...
Fujj.. Egyszerűen undorodom ettől a gyerek témától. Kilel a hideg, ha erre gondolok. Megborzongok, majd mielőtt újra valamiféle gúnyos válaszra nyitnám a szám, Emma fecsegni kezd a lehetőségekről. Megforgatom a szememet, amivel pont elkapom Selena tekintetét. Tartom azt, amíg ő el nem kapja. Gúnyosan elvigyorodom. Talán még egy apró kacaj is elhagyja a számat, majd unottan fordulok Emma felé, és figyelni kezdem, hogy miről magyaráz a jegyeseknek...

Sejtettem, hogy Nash kissé tolakodó kérdései össze fogják zavarni, és haragra fogják gerjeszteni Katie-t, és én készenlétben álltam arra, hogy megállítsam. Szerencsére kevésbé tört ki, mint amennyire számítottam rá. Először csak fel akart állni, és el akart menni, vagy rosszabbik esetben meg akarta fojtani őket, ebben pedig visszahúztam őt, így akadályozva meg a botrányt. Parancsoló, haragos tekintettel néztem rá. Most éppen dolgozok. Vagy mi.. Ne rontsa el!
Ő pedig óriási meglepetésemre engedelmeskedett, bár nem állta meg, hogy ne mondjon egy-két szót.
Mikorra pedig majdnem befejezte, csitítva a kedélyeket összecsapom a tenyeremet, és újra beszélni kezdek, nem hagyva, hogy Katie megint mondjon valami hülyeséget. Még szegény Selenát sem hagyták szóhoz jutni, bár véleményem szerint addig jó, amíg nem keverednek vitába. Viszont, van egy olyan sanda gyanúm, hogy ma még meg fog történni az is...
-Szóval, nagyjából ma mindent meg kéne beszélni. Legalább is a nagy részét. -bólintok, megköszörülve a torkomat, majd rájuk nézek, hogy ők hogyan vélekednek erről.
-Két vámpír számára nem hiszem, hogy a templomi esküvő lenne az ideális, bár azt is le tudom szervezni, ha ragaszkodtok hozzá. -ejtek egy mosolyt.
-Én hozzátok jobban el tudnék képzelni, egy nyitott esküvőt. Talán egy kertben, mondjuk ez létszámfüggő, vagy esetleg egy parkban. Bár, gondolom nálatok nem számít a pénz, így még talán egy régebbi, gyönyörű helyen is meg lehetne tartani. Újabban több gazdag pár rendez esküvőt, vagy esetleg valami rendezvényt, régi, de felújított várak, kastélyok kertjében, amik ilyen dolgokra is kiadók. -magyarázom, várva a reagálásukat. Persze, ha nem lenne kiadó, akkor is el tudnám intézni, vámpírságom lévén. Hívnánk oda egy papot, és a többi, és a többi... Ekkor pedig újabb ötlet ugrik be.
-Vagy! -emelem fel a mutatóujjam. -Akár egy vizes helyszínen is meg lehetne rendezni. Egy szép tisztás az erdőben, egy patak mentén, vagy esetleg egy vízesésnél. Rengeteg még fel sem fedezett, erre alkalmas helyszín is van a közelben, abban biztos vagyok. -lelkesedek ezekért a dolgokért, és ez most meg is látszik rajtam.
Miközben ők a válaszon, én a színeken kezdek el gondolkodni.
-Még nagy kérdés a színek.. -sóhajtok fel, vigyorogva. -Így első ránézésre, szerintem nálatok a kék-arany, és a fehér-halványrózsaszín esetleg még a pezsgőszín dominál. Bár ezt is nektek kell eldönteni. -kacsintok, szünetet hagyva, hogy át tudják gondolni. Eközben Katie-re sandítok, aki meglehetősen rossz kedvben van, de én igyekszem nem ezzel foglalkozni

Elégedetten vigyorogva hallgattam Emmát. Az ötletei kimagaslóan jók voltak, bár nem túlzottan tudott érdekelni a téma. Meglepetten felfigyeltem Nash ötletére, s bár semmi közöm nem volt hozzá, nem álltam meg, hogy bele ne kössek.
-A Lockwood birtok?! Igazán jó hely. -ránézek Nashra, majd megköszörülöm a torkom, és Emmára majd Selenára pillantok.
-De azt hittem lesz bennetek egy kis egyediség. Minden rendezvény ott van. -vonok vállat, majd felsóhajtok. -Én azt hittem, hogy ennél sokkal egyedibb vagy, Selena. Persze, már tudhatnám.. Neked mindig a használt kell. -az utolsó mondatot szinte csak ki sem mondtam, csupán a számmal formáltam a szavakat. Hátradőltem, még mindig vigyorogva. Ezzel a mondattal mindössze csak Emmára céloztam. Még, ha rendesen el is túlzom a dolgokat, senki sem vethet szemet arra ami az enyém.
Látszott Selenán, hogy alapjáraton ideges, így én inkább befogom a számat addig, amíg meg nem beszélik a dolgokat. Ismét nézelődni kezdek, majd intek a pincérfiúnak, aki az Óratorony melletti kávéházból nézett ki, hogy jöjjön ide. Kezdek megszomjazni...
-Hozz..valami finomat. -nyögöm ki végül, vigyorogva. -Mindegy mi az. Lehet erős, akár gyöngébb is. Csak ne kávé legyen. Lehetőleg valami alkohol.. -forgatom meg a szemem, majd vállat vonok, és a többiekre nézek.
-Ti kértek valamit?! -hangom meglepően unott színt üt meg, majd mielőtt válaszolnának, újra a pincérre nézek. Meglehetősen vézna.. De.. khmm.. végül is nem rossz.
-Később találkozunk a parkolóban? -teszem fel hetykén a kérdést, egy csábos mosoly keretében. A szemei kipattannak, és unszolás, valamint igézés nélkül beleegyezik. Majd a többiek is rendelnek.
-Most mehetsz! -legyintek, vigyorogva, majd még azért kacsintok egyet, nehogy meggondolja magát. Mondjuk, úgy sem fogja. Csak ha tudná, hogy mi vár rá..
Magamban felnevettem a gondolaton.
Ekkor Nash ismét megszólalt, éppen a koszorúslányok nevét mondta. Most az én szemem pattant ki a meglepettségtől.
-Hogy mi?! -kérdezem, tágra nyílt szemekkel. -Én Katie?! -hebegem.. -Höhöhö... Én biztosan nem! -rázom meg a mutatóujjamat előttük, majd makacsul karba fonom a kezemet. Én koszorúslány?! Nem vagyok hercegnő, azok pedig úgy néznek ki, azokban a habos-babos ruhákban.. Váá.. Kirázott a hideg. Emmára néztem, annak reményében, hogy ő hátha tiltakozik, de nem is foglalkozott velem. Finoman az asztalra vágok. Az sem biztos, hogy ott leszek az esküvőn. Attól függ, hogy mikor lesz. De, ha Selenán múlik, akkor biztosan nem... Én pedig látszólag egyre jobban idegesítem, ami egyfajta örömmel tölt el engem.

Egyetértettem Katie-vel, bár nem hangoztattam. A Lockwood birtok ugyanis gyönyörű, és kiváló az ilyen eseményekre. Örültem, hogy Nashnak tetszik a színötlet, bár közben Selenára sandítok. Nem akarom, hogy mindenben a vőlegény döntsön. Úgy képzelem el, hogy arany fények mindenütt, ami akkor látszik igazán, mikor már sötét van. A szalagok kékek és aranyak, a koszorúslány ruhák úgyszintén, és a menyasszonyi ruhát pedig arany kövek díszítenék, ezzel szemben a vőlegény nyakkendője a díszlethez illő kék volna. Ez csak egy ötlet, de azért felvázolom nekik.
-Ha mindketten beleegyeztek a színekbe, akkor van-egy két ötletem arra, hogy hogyan, s miként lehetne őket megvalósítani. -elmosolyodok. Eközben kijött a pincérfiú, akivel Katie szemmel láthatóan flörtölni kezdett. Megforgattam a szememet.
-Csak egy hideg teát kérnék. -sóhajtok. Szívesen ittam volna azt, amit Kate, de részegen nem túlzottan lehet esküvőt szervezni.
-Most vége van. -Katie-re nézek, miután elhívta őt magával a parkolóba későbbre. Elvigyorodom, majd a feltörő nevetésem köhögésbe fojtom át. Elismerően Katie-re nézek, bár van egy olyan sanda gyanúm, hogy mindettől Nash inkább elszörnyedt, vagy mit tudom én. Állítólag ő jó vámpír, vagy legalábbis játssza azt.
Ekkor visszatértünk a témához. Nash a ruhát kezdte el emlegetni először.
-Hát, véleményem szerint, maradjunk a hagyományos fehér menyasszonyi ruhánál, és a fekete vőlegényi öltönynél. Ezeket megspékelhetnénk egy kis kék-arany színkombóval is. Például, Selena ruháján lehetne egy kis aranyköves berakás, míg a te nyakkendőd lehetne a díszlethez passzoló kék. -vonok vállat, felvázolva előttük az ötletemet. A koszorúslányok is szóba kerültek, aminek hallatán szintén elfojtottam egy halvány nevetést. Katie mint koszorúslány?! Ez vicc. Ő hevesen tiltakozni kezdett, de én beleegyezve bólintottam. Rám néz segítséget kérlelve, majd az asztalra vág.
-Hé! Ha nem akarsz nem kell annak lenned! -vágom oda, hogy hallgasson végre el, azt hiszem, ezért még meg fog ölni, vagy legalább is hisztizni fog velem. Nagyot sóhajtok, bocsánatkérően pillantva rá, majd elkapva a tekintetem, újra a jegyesekre nézek.
-Akkor azt is meg kéne beszélni, hogy hányan lesznek. -pillantok rájuk. -Igazából még rengeteg dolog van, és ez még csak a töredéke.. -sóhajtok, miközben jegyzetelni kezdek, nem mintha nem jegyezném meg.
-Ha szükségetek lenne rá, ebben a magazinokban vannak színminták, illetve választható ruhák, és a többi, és a többi.. -fordítom feléjük azt a pár újságot, amit hoztam.