- Nem. - mondtam megpróbálva minden határozottságom belesűríteni ebbe a rövid szóba, de sajnos remegett a hangom. - Most nem leszek a játékszered. Elléptem a fától, hátrálni kezdtem, miközben azon gondolkodtam, hogyan tudnék lelépni. Szorító csomóként tekeredett össze a gyomrom és torkomban is hatalmas gombóc keletkezett. Akadozva vettem a levegőt és reszkető végtagokkal hátráltam Rebekah elől. Nem tőle féltem a legjobban. Tény, hogy ijesztő volt és ő indította el ezt az egész lavinát azzal, hogy megöletett velem egy embert, de a legrosszabb, amit tehet velem azaz, hogy megöl, esetleg újra megölet velem egy szerencsétlent. Azonban, ha hazatérek azzal, hogy megöltem valakit – nem foghatom arra, hogy egy pszichopata ősi kényszerített – Michael újabb kínzási eszközöket fog bevetni, hogy tökéletesítse az önuralmam. Vagy egyből kinyír. - Hagyj békén! Csak sétálj el mellettem és keress magadnak valaki mást, akin levezetheted a fölös energiáidat. - mondtam mérgesen. - Felteszem nincs pasid, senkid és ezért unatkozol ennyire, hogy folyton belekötsz a veled szembejövőkbe. - vágtam hozzá idegesen. Talán most rosszat szóltam. Lehet, hogy előbb gondolkodnom kellett volna, aztán engedni a bennem dúló méregnek és mindenfélét a fejéhez vágni. Nos, már édesmindegy, lássuk ki nyiffant ki előbb? Rebekah vagy Michael? Michael vagy Rebekah?
Nem voltam épp boldog ez a rohadt buli se úgy sikerült ahogyan akartam. Semmi hirtelen sex semmi pasizás semmi szerelem! Csoda szép rucimban elindultam vissza fele, igaz, hogy Elijahnak megígértem, hogy szólok, de basszus elég volt. Teljesítettem azt, hogy nem szóltam a tervről senkinek örüljön ennyinek. Bizalommal mentem oda, hogy majd lesz egy cuki pasi, de awh hülye az összes. Miközben azon gondolkodtam merre is menjek halk neszre lettem figyelmes. Hátra fordultam és megláttam egy ismerős arcot. Rögtön ahogy elrejtőzött mögé kerültem. -Itt a játszó pajtim..- -mosolyogtam, majd össze kulcsoltam a kezemet. Rá meredtem a lányra aki szinte remegett tőlem. Felkacagtam és mélyen a szemébe néztem. -Mi lelt téged édesem, hát nem örülsz nekem?- Görbült le a szám széle színpadiasan. persze nem bírtam sokáig és majd meg ragadtam a karját. - Játszunk egy kicsit megint, mit szólsz?- kérdeztem, majd mélyen csokoládé barna szempárba mélyedtem.
Nem kaptam levegőt. A Woodwill család közelében már úgy éreztem soha többé nem is fogok. Az a sok tréning, szabály, önmegtartóztatás és fenyegetés egy idő után az ember idegeire tud menni. Hiába tudom, hogy ez a jó nekem, hogy vissza kell zökkennem a rendes kerékvágásba és nem szabad lemészárolnom az első finomnak tűnő embert, aki szembejön velem, de ez a bezártság, korlátozottság kifejezetten zavart. Hogy mindig be kellett számolnom róla, hová megyek, kivel leszek, mikor jövök... Mintha visszacseppentem volna a tinédzer korszakomba, azzal a különbséggel, hogy sajnos vagy nem sajnos akkor nekem nem adatott meg ilyesmi. Az apám hullarészeg volt minden nap, nem igazán érdekelte, hogy mikor érkezem és kikkel barátkozom. Ami a hollétemet illeti, szerintem még örült is neki, ha nem rontom otthon a levegőt. Pontosan beszámolva mit készülök tenni, hova igyekszem, eljöttem hát az erdőbe sétálni. Habár Michael aggódott, amiatt, hogyha neadjistentalálkozok egy emberrel, akkor valószínűleg jóval több önuralom kell, hiszen nem lesz ott mellette plussz ezer emver, aki szemtanúja lehet egy gyilkosságnak és esetleg visszafogna. Michael pontosan ezért burkoltan, de egyenesen kifejtette, hogy ő bizony mindent tud, ami velem történik – erre újfent a boszorkánymester létére hivatkozott – és nagyon megbánom, ha a kis fejszellőztetős túrámból esetleg rosszul jövök ki. Magyarán azonnal megöl, ha valakit bántok. Én a sarkamra álltam és őt, de főleg magamat is azzal győzködtem, hogy képes vagyok uralkodni magamon. - Ohh... az istenbe. - morogtam idegesen az oroom alá, amikor megláttam a fák között egy ismerős szőke hajkoronát. Jézusom, jézusom, jézusom, jézusom, most segíts meg! Egy másodpercig lesokkolva bámultam felé, de amint feleszméltem bevágódtam rögtöm a közelemben lévő vastag és megfelelően széles fa mögé abban a reményben, hogy Rebekah Mikaelson nem szúrt ki.
Az élet mindenkit megtanít valamire, csak egyesek nem képesek átlátni a leckét; összetörve esnek a földre, fájdalmasan adják fel, és majdan öngyilkosokká válnak.. De ezzel mit oldanak meg? A probléma nem lesz múló homály, ártatlan kis semmiség, avagy elfeledhető emlékkép. Ezzel az illető vagy szembe néz, vagy elmenekül előle, viszont, aki az utóbbit megteszi gyáva, sőt erőtlen. Hogyan lehet eldobni egy létet, vagy elmenekülni a gond elől? Ezekkel meg kell birkózni, és ki kell állni ellenük. Felsóhajtva nyugtázom, hogy értelmetlen az ezen való töprengésem, hisz én már túl estem rajta, vagy legalább is úgy tűnik. Az életem sosem volt boldogságok övezte lét, csak keserű fájdalommal telt kínt kaptam meg a magaménak, mely mardosta bensőmet, és milliónyi darabra szakította a lelkemet. Ha mára nem lennék az, aki, akkor már rég elvesztem volna, hisz nem lenne értelme semminek. Vagy vadállat lennék, aki halottan fekszik valahol a föld mélyén, vagy beleroppanva lelkem feladta volna rég a létem értékét is, hisz minek létezne egy olyan személy, aki szenvedésre van ítéltetve? Keserű emlékek, szörnyű valóság ölelte múlt, amely rossz álmokat sző, mely pecsétet nyom a lélekre, és ami bélyegként ragasztja fel magát a testre. Szabadulni, megszökni, elfutni, megmenekülni, avagy elbújni nem lehet ez elől. Nem hagyja magát lenyomni, hisz célja, hogy kínnal vágjon a padlóra, és a harcban csak ő győzhet; A Múlt! "Kérlek élet ne hagyj szenvedve esni a földre, ne hagyd hogy lényem a poklok poklát élje meg, segíts.. segíts rajtam.." Hányszor kértem, kérleltem.. mindhiába, s mennyit szenvedtem a teher alatt mely lenyomva tartott, de immár felszabadultam. Nem köthet le senki, és semmi.. Mosolyra húzom ajkaimat, élesen figyelem a terepet, és elönt az a fajta érzés, amely annyiszor; Ölni... Minden nyomorult, átkozott, és értelmetlen életűnek vesznie kell, vagy általam, vagy maga által. Tehát meg fog halni az, akinek nem való az élet. A gyengék nem maradhatnak fent, hisz nem elég erősek a kitartáshoz, míg az erősek gyengék, mert érzelem nélkül élni lehetetlen.. azzal együtt érünk valamit. Csak akkor lehetünk igazán erősek, ha az érzéseinkkel egybe fonódva létezünk. Anélkül semmik vagyunk; apró porszemek, láthatatlanság övezte lények, akiket a sors oly könnyedén le tud győzni, hogy az merő szánalom.. Megtanultam a leckét, és ezáltal azt, hogy a lehető legjobb számomra, ha nem mutatok ki semmifajta törődést.. sőt úgy egyáltalán miért törődnék bárkivel is? Vállat vonok kijelentésére, miszerint nem a nőm, és figyelemmel kísérem, ahogy szétszedi a vámpírt, de ezek nem adják fel, hisz újabbak, és újabbak léptei hangzanak fel.. Hallgatom a következő szavait, míg egy egyenletes nyíl, és íj párosítással lelövöm az újonnan felbukkanok egyikét.. Pontosan a szívébe megy, így ezen által pedig meghal.. Arcomra kiül az élvezet, amely emiatt eltölt.. nos meglepő lehet, hogy a saját fajtámat gyilkolom, de ez van.. ezt kell bennem szeretni. Végül bólintok Shane irányába egyet, és nézem az előmerészkedő vámpírokat. Az íjat egy mozdulattal dobom el, míg a tegez is lekerül rólam, majd egy gyors suhanással az ellenfél háta mögé kerülök, és a hátán át szabadítom meg a szívétől.-Bocsánat tényleg, de az ölésen kívül más szó nem szerepel a szótáramban..-Dobom el a szívet, amíg Shane szavait tudatosítom magamban.-Nem csodálnám.. sokan akarnak holtan látni, csak nem értik meg a tényt, miszerint engem nem lehet.-Vonok vállat könnyedén, majd figyelem jelzését, miszerint még ketten jönnek onnan. Figyelem, ahogy az újonnan érkező két egyed kissé megrémül.-Csak nem féltek..-Gúnyos mosoly jelenik meg ajkaimon játszi könnyedséggel, de hagyom, hogy Shane csinálja, amit szeretne, és nem is kell sokat várni az egyiket elkapja, míg a másik futásnak eredve menekülni kezd..-Ne már..-Szólok utána.-Te sem gondolhatod komolyan, hogy a saját fajtádtól megrémülsz? Ilyen.. hogy is mondjam szép szóval.. gyáva lennél?-Egy mozdulattal a fának lökve állítom meg. Lassan indulok meg utána, hisz hagyom, hogy összekaparja magát a földről.. Végül egy fadarabot szedek fel a földről, és míg Shane rég végzett addig én még ezzel az eggyel húzom az időt, de hát ez ellenkezik.. Felsóhajtva megállok, és úgy nézem a vámpírt.-Tudod rossz húzás volt velem kezdeni..-És még végig sem mondtam, amit akartam már egy azonnali mozdulattal a fának szegezem a szívében egy karóval, majd elengedve hagyom a földre esni.. ezek után vissza indulok Shanehez. -Tőlem senki sem mehet el szabadon.. ha ilyenről van szó.-Pillantok körbe, míg végül megállok vele szemben.-Szerintem, aki téged megbízott az egy idióta, hisz tudhatná, hogy ellenem a szánalmas kis újonnan kezdő vámpírok mit sem érnek.. de hogy még rád is rád küldte.. ez érdekes.-Kezdek el gondolkozni.-De legalább jót mulatunk.-Elmosolyodom végül, és a kezemen száradó vérre nézek..
286 | bocs a késésért | [You must be registered and logged in to see this link.]
- Haver, nyugi, nem a nőd vagyok. - vonom meg a vállam, a nyolcvanaid nem érdekel kijelentésre, miközben lazán lendítek át vállamon egy újabb támadót és kifejezetten élvezem, ahogy ujjaim ismét áttörik a szöveteket, a csontokat és összeroppantják a halott hideg szívet. - Értem. Hát, mindig is a különcök voltak a legjobb barátaim. - kacsintok miközben a hangok egyre hangosabbak. Mindig is tudtam, hogy a vámpírok idióták de mit mondhatnék? Ha nem tanulnak abból, hogy már négyüket levernek, akkor jöjjenek csak. Úgy tűnik újdonsült cimborámnak épp akkora móka kitépni egy halott de járó lény gégéjét, mint nekem és nem hibáztatom ezért. - Bocs haver... de az ügyfél akiről beszéltem... - kezdek bele vigyorogva – asszem azért akar az ágyadba bújni, hogy végezhessen veled. - mondom egyszerűen miközben fejemmel bal felé intek és ujjaim közül kettőt emelek, jelezve, hogy két támadó várható onnan. - Ha ezeknek a főnöke, Rose Clementin, akkor bizonyosan egy ribancról beszélünk. - Ügyfél vagy sem... hát, vesszen ha már az én birtokomra szórta szét kis csicskásait. Ezt nem tudom elfeledni. Ez az erdő az enyém és ha valaki háborítja, nos, akkor számoljon a következményekkel. Mikor megjelenik a két újabb delikvens, falra mászó vigyorral üdvözlöm őket. - Nos fiúk. Biztos? - kérdek csak ennyit és az történik amire számítok. Meghátrálnak a hullák láttán. Nekem viszont eszem ágában sincs elengedni őket. Így nem. Megragadom az egyiket és torkába mélyesztem a fogaimat. - Egy kis emlékeztető a főnöknek, hogy miért ne verjen át. - Vérfarkas vagyok. A harapásom kitűnő méreg a vámpírok számára. Ez a férfi pár órán belül meg fog halni. Rose, jobb lesz ha összeszedi magát, különben rá is ez vár. A másik gyáva menekülőt, Richardra bízom, döntse el ő, mi legyen a sorsa.
"Nem vagyok egy szent, és nem is akarok az lenni!"
Nekem sosem számított, hogy ki áll velem szemben, hisz a lényeg mindig egy volt, és még hozzá az, hogy mielőbb megöljem azon személyeket, akikkel szembe kerülök, persze a haláluknak több indoka is van; ha ember, akkor a táplálékomként, ha szórakozni akarok azért, és ha éppen nem érdemli meg a vámpírlétet akkor meg ezért halt meg. Sosem volt nehéz eldöntenem, hogy ki élhet, és ki nem.. persze a jelen helyzet más, hisz most nem kell döntenem róla. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem gondoltam arra, hogy hogyan öljem meg.. minden személynél lejátszom ezen gondolatsorokat, de tekintve arra, hogy éppenséggel vérfarkas, és nem mellesleg tud némi infót rólam elgondolkoztató az eset. Egyenlőre élhet, hisz nincs előnyömre a halála, de ezzel még nincs vége, ha ellenséges lesz, vagy csak apró szikrája is felmerül annak, hogy megakar ölni, akkor előbb végzek én vele, mint ő velem.. ennyiben azért állapodjunk meg, hisz nem árt magamban tisztázni a határt, és az ezen pont lesz. -Ha semmit nem akar, akkor nem értem mi a francnak hozta fel, hogy az egyik ügyfele érdeklődik irántam..-Mondom komolyan, és ezzel ennyibe is hagyom a dolgot, de még hozzá teszem azért.-Tudja nem érdekel.. és felőlem akármit is akarjon az ügyfele azt megtarthatja magának!-Vonok vállat.-Szóval erről ennyit, és persze felőlem azt csinálhat vele, amit akar, hisz engem nem érdekel sem ön, se ő.-Komolyan csendülnek fel a szavaim, és végig igazat beszélek. Sohasem érdekel az, hogy ki mit akar tőlem, mert ha a szándéka komoly lenne, akkor felkeresne, és nem mást küldene utánam nyomozni, na erről ennyit, és nem is kívánok már ezen egyeddel foglalkozni. Jelenleg van jobb mulatság is.. figyelem a jelenetet, amit leművel, és arckifejezésem nem változik amiatt, amit művel, sőt csak nyugodtan.. -Mondtam már, hogy nem érdekel?-Vonom fel kérdőn a szemöldökömet.-Amúgy nem bánom, ha beszáll, de kérem ne említse többé az ügyfelét, mert akármennyire hangsúlyoztatja sem fog jobban meghatni, hogy akar az a személy tőlem valamit.-Teszem hozzá, és ezzel végérvényesen pontot teszek az ügyre, hisz kezd elegem lenni abból, hogy mindenhol szerepelni kell azon személynek, aki felrendelte ezt a fickót. Nem érdekel, bár kíváncsi lennék ki az, de csak úgy is a halálomat akarhatja, mint mindenki más, szóval.. inkább kihagynám a "nagy találkozást" azzal az emberrel, vagy akármi is legyen. -Értem, és természetesen beavatom.-Nézek rá komolyan, miközben hallom a hangokat.. pontosan ki lehet venni a rengeteg léptet, ez egy remek nap lesz úgy érzem.-Azért szeretnének megölni, mert mint tudja én nem csak embereket, hanem a fajokat is ölöm, így viszont ezeknek a főnöke.. nos úgy látszik szeretne eltávolítani, mert veszélyt jelenthettek rá, vagy mit tudom én. A lényeg, hogy a halálomat akarják, csak azon ok miatt, mert ölöm a saját fajtámat is.-Nézem a férfit, miközben beszélek hozzá, majd végül a hangokat hallgatom, amik közeledően jelzik, hogy valakik jönnek.. Nos ma egy eléggé alapos szórakozás részese lehettek, és úgy érzem, hogy ezt élvezni is fogom..
367 | bocs a késésért | [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem kapkodok. Hallani, persze hallom a mozgást, hogy a frászba ne hallanám, hiszen számomra az erdő az igazi otthon, minden neszt tökéletesen ismerek... ahogy a fákat, avartakarót és a benne járó idegeneket is. Megcsóválom a fejem. - A lényeg nem változik. - vetem oda egyszerűen és nem lepődök meg, hogy tudja mi vagyok. Én is tudom, ő micsoda, ahogy azt is, hogy nem éppen ma született bárány... illetve, nem is ma született és nem is bárány. Meg sem rezzentem mikor megölte a hátam mögé kerülő vámpírt. Nem vagyok az az ijedős fajta. - Semmit nem akarok magától – vonom fel szemöldököm – a nőket szeretem. - fordulok el tőle és felsóhajtok. Sosem bírtam a nagyképű, öntelt vámpírokat. - Ugyan, köt a titoktartás, az ügyfelem iránt. - rántom meg vállam egyszerűen és megnyújtva alakomat ugrok fel. Az egyik fa ágára kapaszkodtam fel és onnan ugrottam a támadóra. Agyaraimmal téptem ki a vámpír torkát a helyéről és puszta ujjaimmal szabadítottam meg a szívétől. Őszinte leszek; mocskosul élveztem. A vámpírokat jóval nehezebb volt elkapni mint az embereket, nekem pedig épp erre volt szükségem. Nem csak mert kihívás volt, edzés, hanem mert tökéletesen levezethetem a feszültségemet, anélkül, hogy véletlen elöntene a düh és elkapnék egy ártatlan halandót. - Gondolom nem bánja, ha beszállok. - állok fel vértől ázva és mellé lépve köpöm ki a vámpír gégéjét. - Arról biztosíthatom, hogy semmi köze az ügyfelemnek ehhez. Sőt, ami azt illeti... - vigyorodom el miközben a fejemmel balra intek – a hölgy egészen más miatt érdeklődik maga iránt. - A hangok meggyarapodnak. Az erdő hirtelen zajossá válik. Lépések, neszek. Óvatosnak tetsző hangtalanság de farkas füleimet nem verik át. Talán képesek visszafogni szívük dobbanását de lépteikkel elárulják magukat. Ez az én terepem. Előlem nem lehet elbújni, itt, semmiképp sem. Mégis halál nyugodtan töröltem le a vért pofámról és pillantottam végig íjjal felszerelt, rögtönzött társamon. - Ez az én erdőm és nem szeretem a hívatlan vendégeket benne. Szóval akár be is avathatna, hogy miért akarják a fejét venni és miért jönnek ennyien. - kérdem egyszerűen, miközben a hangokra figyelek. Lassan közelítenek de most többen. No nem mintha félnék attól, hogy nem végzek vagy végzünk velük mert abban biztos voltam, hogy igen. De tudni akartam, miért.
"Minden döntésünk csak akkor születik meg, amikor a pillanat megkívánja.."
Az élet hol győzelmet hoz, hol pedig vereséget, de én már nem veszthettek! Az egész életem szenvedésről, fájdalomról, és kínról szólt, miközben napról napra folyt eme rémálom-i álomkép. Csak az tartotta bennem a lelket, hogy egy nap mindenki megfizet majd azért, amit velem tett, nos ez meg is történt, csupán egyetlen egy személy az, aki életben maradt, és addig úgy sem nyugszom, amíg meg nem kínzóm őt élvezettel, de persze nem akármilyen kín lesz ez. Könyörögni fog majd a haláláért, azért hogy eme szenvedéssel telt pillanatai véget érjenek, de nem fogom neki megadni ezt neki. Ő sem ölt meg anno, pedig az elején annyiszor kérleltem, de nem hallotta meg a szavaimat, ezért én sem fogom az övét majd. A kezemben kifeszített íj, és nyíl párosítása a célpontom felé szegeződik, miközben játékos könnyedséggel gondolom végig hányféle képen is ölhetném meg az adandó áldozatomat. Kissé már-már elmebetegnek tűnhettek, hisz paranoiásan gyilkolok meg bárkit, és nem törődök azon ponttal, hogy ki is az áldozatom, mintha egy megrögzött gyilkos lennék, de nem, csupán csak szeretem megtisztítani a drága faj állományt, ami tele van téves vámpírok töm kellegével, na meg ki tudja hány faj keverékével. Nem is értem a sok idióta vámpírt, már párdon, de most komolyan.. minek tesznek olyan személyt vámpírrá, aki nem akar az lenni, vagy aki meg sem érdemli az ilyesfajta életet? Vagy mert beleszerettem bla-bla személybe az már örökre kell szóljon? Vagy ha már át is változtatom, akkor nem kéne érte felelősséget is vállalni? Miért kell annyiból állnia az életnek, hogy ezt meg ezt azzá teszem, aztán ott hagyom a francba, mert kit érdekel, hogy mi lesz vele? Na erre van az én szerény személyem, aki vígan öli meg azokat, akiknek nem érdemleges az élete. Mondjuk ölök megbízásból, hobbiból, és megfélemlítésből is, de mind-mind más kategória a mostanitól eltérően.. Komolyan nem is értem minek ennyi idióta a halhatatlansággal megáldva, majd teszek róla, hogy egyre kevesebben legyenek. Nem nehéz őket levadászni, s megölni, ez egy egyszerű gyerekjáték! Magam mellé engedem le a kifeszített vadászati eszközt, amint megjelenik egy férfi, és a mellkasomhoz vágja a nyilat, amelyet egy rögtönzött mozdulattal hátra csúsztattok a tegezbe, miközben hallgatom kioktatását az erdőről, meg az ösvényről.. meg hogy ő.. ember? Na jó ne viccelődjünk már, hisz vérfarkas! Ide érzem.. -Párdon, nem vérfarkas akart az lenni ember helyett?-Vonom fel kérdőn a szemöldökömet a férfira pillantva komolyan.-Nem akarok kötekedni, de nem ember vagy, hanem farkas.. legalább is tudtommal.-Teszem még hozzá egyszerűen, és úgy figyelem az ismeretlent, akire eléggé érdekesen nézek. Nem tudom, hogy mit is kellene vele kezdenem. Megölni, megkínozni, vagy esetleg.. eljátszadozni, csak úgy? Bár kétségtelen az a tény, hogy előbb megvárom mit szeretne tőlem még.. hisz nem hiszem, hogy oktató programot jött tartani az erdő, az ösvény, na meg az emberről. Az túl unalmas lenne! -Igen.-Bólintok rá, miközben meglep némileg, hogy mégis honnan ismer engem ő? Életemben nem találkoztam még ezzel a fickóval, vagy a memóriám hagyna ki? Nem hinném, hisz mindenkire emlékszem, akit már láttam az életem során legalább egyszer is. Észreveszem, hogy a véres kezét nyújtva felém.. gondolom kézfogás érdekében, amelyet elfogadva megfogok, és kezd szimpatikussá válni ez a farkas, pedig nem rajongok értük nagyon. Megrázom a kezét, és a szavait hallgatom közben, mikor pedig végeztünk a kézrázással akkor az íjra helyezem vissza a kezemet újra felkészítve azt, mintha tényleg egy célpontot várnék, vagyis lőni készülnék valakire, ami pontosan így is igaz..-Shane!-Biccentek felé üdvözlésként.-Váratlanul érnek a szavai. Ki az, aki én irántam nagy érdeklődést mutat? Legfeljebb azok teszik ezt, akik megszeretnének ölni..-Nevettek fel.-De mondja csak mit akar tőlem?-Váltom komolyabbra a témát, miközben mozgolódást hallok nem messze tőlünk.. Mégis ő hozott volna ide valakit az én megölésemre, vagy csak véletlen ez a mozgás? Körbe pillantok, és eléggé élesen figyelek arra, hogy mégis ki az, aki a társaságunk lehet. Nem sokára Shane hátával szemközt megjelenik egy.. mondjuk úgy fajtársam, aki igencsak nagy érdeklődéssel szemlélődik az irányunkba.-Ha megbocsát.. egy pillanat. Akadt egy kis gond..-Biccentek a fejemmel a váratlan személy felé, aztán egy rögtönzött mozdulattal Shane háta mögé kerülök, ekkor a vámpír egy hirtelen mozdulattal kezd el felém suhanni. Immáron megemelem a kezemben tartott íjat, és kifeszítve szegezem a vámpírra azt. Egy pár pillanat alatt érkezik meg a közvetlen közelembe a vámpír, de gyorsabban lereagálva az eseményeket nála lövöm szíven az nyíllal. Nos.. sokat képeztem magam. Az íjat magamra teszem, és a földön elterülő hullára pillantok. -Na ez sem fog már többet élni, az tuti.-Lépek Shane elé akárhol is legyen.-Hol tartottunk?-Vonom fel a szemöldökömet kérdően, és mosollyal az arcomon várom a válaszát.
// Ígérem a minőségen csiszolok majd.. nem a legjobb most ez. Remélem azért elmegy egynek
words: 388 | note: - | music: [You must be registered and logged in to see this link.]
- Héj! - kiáltok a férfi felé, amikor – még épp időben – elkapom azt a rohadt nyílvesszőt, amit ha nem vagyok elég gyors, szépen keresztülszakítja a mellkasom. Kösz, abból nem kérek, még akkor sem, ha nem öl meg. Lehet, hogy igaz a sok rizsa arról, hogy ami nem meg, az erősít, de attól még nem kell a rohadt fájdalom, csak mert valami félnótás, az ösvényektől nem is olyan messze, épp lövöldözik egyet. Pár pillanat alatt termek mellette és mellkasára csapom a vesszőt. - Erdő! - mutatok körbe majd jobbra lendítek – Ösvény! - mellkasomra bökök – Ember! - tárom szét karomat egyértelműsítve kis leckémet arról, hogy mennyire felelőtlen dolog, itt lövöldözni. Miután végeztem oktató jellegű bemutatómmal, jövök csak rá, ki áll velem szemben. Jó, be kell vallanom, van némi előnyöm ilyen téren... jó, nem csak némi. Nem csak mert oknyomozó riporter voltam, hanem azért is, mert kötöttem már üzletet valakivel, aki Richardot akarta. Nem mondhatnám, hogy a tudás, megkönnyítette volna a mai napomat. Rohadt egy dolog, amikor hiába teszel meg mindent, de még mindig nem tudtam megbosszulni a családod lemészárlását. Épp ez miatt voltam ma itt. Tenyereim vértől voltak maszatosak, csak úgy mit a seszínű pólóm is. Veszteségem fájdalmát öléssel csillapítottam és rohadtul nem érdekelt, ki és mit gondolt erről. Vérfarkas vagyok. A prédám pedig nem volt elég kielégítő ha az őzekre gondoltam. Megtanultam uralni átváltozásaim. Képes vagyok akkor alakot ölteni, amikor én akarok és nem befolyásolt többé a hold. Persze, ez mocskos időszak volt az életemben és pokoli fájdalmakat éltem meg de ez a kín, semmit nem jelentett ahhoz képest, amit családom elvesztése jelentett és nem telt el egyetlen nap se anélkül, hogy ne üvöltöttem volna fel a bosszúm miatt. Elegáns hadjáratom a vadász ellen, aki ezt tette, még csak most kezdődött igazán és óh, jobb ha futsz, mert maga lesz a véres pokol számodra. - Richard, igaz? - kérdem hirtelen és véres kezeimet nyújtom. - Shane Hopkins. S nem, nem találkoztunk. Mondjuk úgy, hogy van egy ügyfelem, aki különös érdeklődést mutat irántad. Akár még hasznos is húzhatsz ebből. Persze nálam... mindennek megvan a maga ára. - nem mondhatni, hogy a gatyámba csináltam csak mert egy vámpírral hozott össze a sors. Ha az ezer éveseket bírtam kezelni, Richard sem lesz probléma... miért voltam ebben ilyen átkozottul biztos? Mert mindig volt valamim, amire szüksége volt az embereknek.
"Ugye nem baráti találkozóra számítottál? Mert ha igen, akkor sajnálom, de közölnöm kell azt a tényt, hogy nem barátkozom, hisz tudni illik, miszerint szívesen vadászgatok.."
Annyiszor gondoltam már végig mindent.. az elmúlt pillanatokat, a kétségbe ejtő emlékeket, és a kínzó fájdalommal telt érzéseket. A fejembe rögzült minden egyes pillanat, amely mára már csak múló rossz álomkép csupán, de tudom jól, hogy régen a valóságot vetítette elém. Hosszú időt éltem meg, és ezalatt az idő alatt rengeteg minden történt. Többek közt rossz dolgok, fájdalmas évek, rengeteg szenvedés, és kínokkal telt percek sorozatai, amelyek mára ezzé tették.. egy kegyetlen gyilkossá, egy vadállattá, aki véren él, de közben bárkit képes megölni, aki él, és mozog. Nézzen rám bárki nyugodtan, hisz nem az a fajta vámpírka vagyok, aki megrémül, aki elmebeteg, vagy aki könnyen adja magát. Áh, nem! A múltamban csupa olyan emlék található, amik az összezavarodásig vezettek el, de ez nem tett őrülté csupán képes voltam vadásszá válni, és most már ha szembe állok akárkivel nem számít a szánalmas kis élete. Ezzé tettek, ez lettem, és eme jellemet büszkén felvállalva viselem magamon. Azt hitted játékot űzök? Igen, akkor jól gondoltad, mivel játszadozom az emberekkel, az érzelmeikkel, és a fajokkal. Ha rám pillantasz álcaképet láthatsz.. Kedves vagyok hozzád, sőt olyan leszek, akit látni szeretnél, de a valódi énem, az én jellemem, ami lehetnék eredetileg sose bukkan majd fel, hisz olyan, mintha nem is létezne. Elhiszed a meséimet, bedőlsz az ártatlan arcomnak, előadom neked azt akire éppen szükséged van.. de az agyamban csak egy dolog jár, hogy hogyan, és miféle módon öljelek meg, mert számomra csak azaz élvezet, ha holtan látlak heverni a lábaim előtt.. a véred tapad a kezemhez, de ha esetleg látok benned némi szikrát, és akaratot, hogy te tényleg érdemes vagy az életre, akkor életben is hagylak! Engem nem befolyásolnak holmi puszta érzelmek, bennem nincsenek ilyesfajta jellemek, nem leszek könyörületes senkivel sem, akinek a halált szánom aznapra. Rád pillantok, elvarázsollak, adom az álcát, és úgy teszek, mintha egy angyal lennék, aki a te megmentésedért van itt, de nem.. ilyenről szó sincs. Sohasem lennék képes arra, hogy segítsek neked, na jó néha, de az is a ritka időkben megesik a szívem, és segítek másoknak, ha kell, de ennyi, és nem több.. Ugye már világos, hogy ki vagyok? Gondolatok milliói bukkannak fel bennem, és választ akarok kapni mindenre, azt szeretném, hogy ha rám nézve azt látnád, hogy egy gyilkos vagyok, aki nem érez, akinek nincs szíve, aki nem könyörületes! El is érem, és nem hogy ezt, de még félelmet is kiváltok egyesekből, míg én sosem félek.. állhat előttem maga Klaus Mikaelson, akkor sem rezelek be, mert önmagamat nem fogom megtagadni sose! Lépteim hangja csendül fel a halk tájon, mint ama hangforrás. Erdős résznél járok valahol a külterületi részlegen, úgy igazából nem vonz a város.. sohasem. Rengeteg ember, és faj.. kinek van ehhez kedve? Csendre vágyom, és nem pedig ezernyiféle zaj hallgatására. Itt lehet vadászni, sőt még gondolkozni is, és ha kell.. Hirtelen torpanok meg a hangok hallatára. A tegezből előkapok egy szép kis nyilat, amelyet végül az íjhoz párosítok, de előbb még leszedem magamról az íjt. Egyenletesen illesztem össze a kettőt, és hang irányába el is lövők egy nyilat, amely a pontos irányba repülve egy nem közeli fába fúródik. Újabbat kapok a kezeim közé, és ezt most már az érkezőnek szánva tartom kifeszítve, így várom be az adott személyt.. nos lássuk ki a mai szerencsés!
Nem akarom neki kiönteni a lelkem.. Vagyis ez már valamilyen szinten megtörtént. Nem akarom rázúdítani ezt az egészet, hiszen tulajdonképpen semmi köze hozzá. Meg amúgy is nem azért vagyunk most itt, hogy beavassuk a másikat a problémáinkba. Többet úgy sem leszünk ilyen közel egymáshoz ezt már megtárgyaltuk.. Vagyis inkább az elején letisztáztuk, de mindegy. Félek felhúznám magam ezen az egészen, ha túlságosan is belemerülnék, szóval inkább jobb, ha befogom a számat és egy kicsit félretesszük ezt a témát. Főleg, mivel ez az egész az én gondom és nekem kell megoldani. Nem mintha nem örülnék annak, hogy még egy kis időt tölthetnék a vörös szépséggel, de megállapodtunk valamiben és azt be is fogom tartani. Nagy részt legalábbis. Behunytam a szememet és próbáltam még ennél is jobban ellazulni.. Pihennem kell. Az is lehet, hogy álmomban valamilyen emlék fog kirajzolódni előttem. Ki tudja..
Próbáltam nem kattogni a dolgokon, de ha már szóba került.. Nem! Nem vagyok sem oknyomozó riporter, sem önkényes detektív, hogy ostoba módon segítsek neki.. Bár tény, hogy én fordított helyzetben elvárnám, még azoktól is, akiknek lilájuk sincs róla, hogy egyáltalán élek. De hát különbözünk.. Én itt, ő ott.. Ez a jelenlegi felállás, és nem tűnik úgy, hogy változni fog. Én sosem változok.. Szerencsémre. Belegondolni is rossz lenne Curtis miket művelne velem, ha hasonló helyzetbe kerülnék.. Kamatostól kapnék vissza mindent, az már fix. - Pihenj.. - mosolyogtam aztán fel rá. Utasításnak hathatott, de nem az volt. Mocorogtam kicsit az ölében, és nem állt szándékomban egészen reggelig más pózt felvenni. Van egy sejtésem, hogy gyakran filozofál ezen, most viszont legalább egy kicsit elterelődhetne a figyelme..
Bárcsak találkoznék valakivel.. Aki ismer.. De lehet igaza van Kendra-nak és nem vagyok annyi ideje a városban, hogy bármiféle ismertség kialakuljon köztem és valaki között. De abban biztos vagyok, hogy eltitkol előlem valamit. Nem tudom mit, de nem is számít. Ki fogom deríteni. Viszont nem fogok rágörcsölni az egészre annál rosszabb lesz. Egyszerűen és nyugodtan fogom átvészelni az emlékeimhez vezető utat. Ez az egyetlen megoldás. – Nehéz, de nem lehetetlen.. Legalábbis ebben reménykedem. – A vörös haj, már valami. Ismertem egy vörös hajú nőtt. Bár nem tudom, hogy mire megyek vele.. Azt viszont biztosan kijelenthetem, hogy ez is már valami, szóval.. Haladok. Lassan, de haladok. – Nem idegeskedem, amíg nem tudom, hogy min kellene.. – Mondtam halvány mosollyal az arcomon. Legbelül idegesít, hogy nem tudom mi történt velem, de minek foglalkozzak ezzel az egésszel, ha nem vezet előrébb? Maximum felmegy a vérnyomásom annyira kiakasztom saját magamat.. Szóval inkább élvezem az ilyen helyzeteket, mint amilyen a mostani..
Nem állt szándékomban nagyon mélyre ásni magam a témában, hisz látszott rajta, hogy nem a favoritja. Alapjában véve persze szeretek más emberek magánéletében vájkálni, most mégsem éltem a lehetőséggel. Túl kiszolgáltatott, és lehetséges, hogy könnyen adná az információkat, az pedig sajnos a gyengém, így inkább nem is próbálkozom vele. - Nehéz lehet találni egy támpontot, amitől egyáltalán el tudsz indulni.. - gondolkodtam hangosan, miközben elhúztam a számat. Én kétségkívül belebetegednék, ha nem tudnám, hogy ki vagyok és honnan jöttem. Sőt, ha nem tudnám, mi a helyzet az életemmel.. - Egyébként vagy nagyon jól titkolod, vagy cseppet sem látszik meg rajtad, min mész keresztül.. - rántottam vállat, mintegy mellékesen. - Sok sikert önmagad megtalálásához. - mosolyodtam el. Ez az ő feladata, ebben igaza van. Neki kell megoldania. Senki nem emlékezhet helyette. A múltja csakis az övé..
Kezdem azt hinni, hogy az egész emlékezetkiesős dolog mögött Kendra áll. De mégis hogy a francba csinálta? Na, mindegy. Az egyszer biztos, hogyha újra látom valahogy rá fogom venni, hogy mondja el az igazságot. Szükségem van arra, hogy tudjam mi történt, hogy mégis mióta vagyok itt, mert ez lehetetlen, hogy nem emlékszem semmire. Pont attól a naptól kezdve, hogy idejöttem. Talán történt valami, ami nem tetszett neki? Mégis mi? Minél erősebben gondolkodok annál távolabb kúszik a válasz is, mintha futnék a szivárvány vége felé, de az valahogy mindig egyre messzebb és messzebb kerül tőlem. Mikor azt hiszem közel vagyok kiderül, hogy távolabb voltam, mint elindultam volna. Hagynom kell, hogy magától térjenek vissza az emlékeim. - Jó lenne már, ha azon a ponton tartanék. Már már az őrület határait feszegetem. - Elég nyugodtan viselkedem ehhez képest.. Mondhatni ez már gyanús lehetne, de próbáltam nem erre a szerencsétlen fordulatra gondolni, miközben vele voltam.. Szóval emiatt is voltam sokkal nyugodtabb. Egyedül a vágy hajtott semmi más. - Értem.. Kedves tőled, de ezzel amúgy is egyedül kell megbirkóznom. - Igen.. Ez egyértelműen valami olyasmi, amivel saját magamnak kell megbirkóznom.
Kicsit engem is összezavart ez az információ.. Ez is, meg a többi, ami bár nem került kimondásra, ott játszadozik körülöttünk a levegőben. Nem szoktam sajnálatot nyilvánítani, hisz az emberek többsége nem szereti ha sajnálják őt. Együtt érezni pedig nem kenyerem... Mégis talán egy kicsit megesett rajta a szívem, és ha nem lenne képtelenség, azt mondanám, segíteni akartam neki megoldani a problémát.. De hé, ez nem az enyém.. És bumm.. A következő. Tehát még is van valaki az életében.. Kizárt, hogy ne legyen. A legegyszerűbb magyarázat mindenre, hogy szimplán nem emlékszik rá. Talán családos ember.. - Nem nagy vigasz, de minden okkal történik.. Majd ez is értelmet nyer.. - próbáltam megtalálni a dolog pozitív oldalát. Nem akartam elrontani a hátralevő pillanatainkat. Azt hittem ha róla beszélünk, az kevéssé olyan borongós, mint az én múltam. Láss csodát.. NEM.. - Felajánlanám a segítségemet, de azzal felrúgnám a szabályokat.. - rántottam vállat. Annak egy sor következménye lenne, ez már biztos. Én pedig nem akarok következményeket.
Még magam sem értem, hogy mi zajlik a fejemben.. Mert a vörös hajáról egyértelműen eszembe jutott valami vagyis inkáb valaki, de ennyi. Nem tudom hova kötni és ez egy kicsit az őrületbe kerget. Ugyanakkor nyugodt vagyok, mert nem tehetek semmit azért, hogy visszatérjenek az emlékeim. Majd, ha úgy érzik, hogy eljött az ideje visszajönnek. Ilyen egyszerű. Legalábbis azt hiszem. Azt sem értem, hogy történhet meg ez az egész. Fájt a fejem, de nem volt rajtam vér. Pedig elvileg a halálomon voltam.. Oké.. Ez az egész kezd érdekessé válni. Nem bízhatok Kendra-ban semmiképpen. - Nem tudom, hogy ez mégis hogy lehetséges meg, hogyan kell venni.. Csak egyszerűen azt tudom, hogy az egyetlen ember, aki tényleg tudja mi történt velem az elmúlt napokban.. Hónapokban, mert még azt sem tudom mennyi idő esett ki pontosan.. Képes a szemembe hazudni, szóval magamtól kell megoldanom. - Ha pedig nem jönnek vissza az emlékeim azt hiszem egy teljesen új életet fogok kezdeni.. Új emlékeket szerzek. Pont, mint most.. Bár ki tudja.. Lehet egy nap úgy döntenek az emlékeim, hogy visszatérne és azzal tönkretesznek mindent, amit addig felépítettem.
Kíváncsian vártam válaszát.. Éheztem az információkra, hogy egy kicsivel többet tudjak meg róla a nevén és a.. testén kívül.. Bár kétségtelen, hogy megér néhány misét. Visszatért ugyan türelmetlen énem, aki ha válaszokat akar, ki is csikarja azokat, vagy így, vagy úgy, de titkon örültem neki, hogy nem volt szükség semmi ilyesmire. Egy kicsit meg is lepődtem, amiért még mindig képes telje nyugalommal beszélni hozzám, de tény, hogy nem az volt a célom, hogy kiborítsam.. - Ez.. Lehetséges? - kérdeztem akadozva, amint leesett, hogy erre mondanom is kellene valamit. - Úgy értem.. Farkas vagy.. Ezt ugyanúgy kell venni, mint az embereknél? - vontam fel kíváncsian szemöldökömet, bár lehet, hogy hiába várok választ további kérdéseimre. Talán az orvosok tudnának valamit mondani.. Az én ismereteim annyiban sajnos kimerülnek, hogy bizonytalan, mikor térnek vissza az emlékek.. És ha már orvosoknál tartunk.. Ott van az öcsém.. De nem akarok találkozni vele.. Nem is fogok.. Nem avatkozok bele.
Tudom jól, hogy kezdeni kellene valamit az életemmel és bármennyire is szeretnék válaszolni a kérdésére nem tudok. Hogy dolgozom-e? Nem tudom. Kendra ebbe a titokba nem avatott be valószínűleg ő sem tudja. Meg, ha dolgoztam is akkor már teljesen mindegy, mert elég nagy az esély arra, hogy kirúgtak. Erről jut eszembe mégis hol a telefonom? Talán abban kutakodhatnék valamit magam után. De ezt sem most fogom megejteni, amikor egy ilyen gyönyörű nő társaságát élvezhetem. Helytelen lenne. Én pedig nem teszek helytelen dolgokat.. És mindjárt ránk szakad az ég. Azt teszem, amit éppen helyesnek vélek.. Szóval akkorát nem hazudtam ezzel.. - Én pedig akkor most komolyan válaszolok, hogy fogalmam nincs. Mondhatni egy kisebb amnéziában szenvedek. - Nem tudom, hogy miért mondtam el neki.. Bár különösebben sokat ezzel nem mondtam. Legalábbis azt hiszem. Azt sem tudom, hogy mióta vagyok itt nem hogy van-e állásom.. Vagy egyáltalán lakásom.. Komolyan nevetséges vagyok.
Nem sokszor botlom hozzá hasonló emberbe.. Vagyis.. Farkasba, amit azt illeti. Egyáltalán nem mondanám meg róla, hogy az.. Olyan.. Nem is tudom.. Békés, kiegyensúlyozottnak tűnik, akivel minden rendben. Szíve egyenletesen dobban, ezt tisztán érzem. Nyugodt. Talán teljesen az ellentétem. Alapesetben is temperamentumos vagyok, ez csak... Egy kis kizökkenés, amit ő okozott. Vagy talán ez még Sean hatása.. Átragadt volna rám a természete ilyen rövid idő alatt? Képtelenség.. Hülyeségeket gondolok.. - Komolyan kérdeztem.. - emeltem fel a fejemet, hogy szemébe tudjak nézni. Hangomból ismét kiérződött az él, amit az imént hátrahagytam néhány pillanatra. - Nem tűnsz olyan fickónak, aki egész nap lógatja a lábát.. - váltottam szelídebb hangnemre. Nem akartam, hogy meggondolja magát a maradást illetően, csak azért, mert van egy kiállhatatlan oldalam is..
Nem számítottam ilyesmire. Mármint nem bánnom ezt az egész helyzetet egyszerűen csak.. Furcsa, hogy mindezek után itt vagyunk.. A legtöbb esetben ilyenkor már rég leléptem volna, de valahogy erőm sem volt hozzá meg nem is akartam csak úgy itt hagyni ezt a gyönyörű nőt. Nem, mintha valami kötődés alakult volna ki közöttünk. Ez csak egy kaland volt és nem is lesz több. Mivel ezt már az elején tisztáztuk jobb, ha ehhez tartom magam.. Meg azt hiszem először Kendra-val kell rendeznem a dolgokat, mielőtt bármibe fejest ugranék. Kendra, Kendra. Magam sem tudom, miért de már semmit nem jelent nekem. Elhagytam, szóval nem is jelentett olyan sokat. Mondjuk mindenkit elhagytam.. De azt, hogy Kendra-t hátrahagytam egy pillanatra sem bántam meg. Fogalmam nincs, hogy miért egyszerűen csak nem.. Talán jobb lenne, ha egyszer s mindenkorra lezárnánk, ami kettőnk között van vagy éppenséggel nincs. - Egy másik bárban ücsörgök. - Mondtam egy hatalmas vigyorral a képemen, miközben még mindig a hajtincseivel játszadoztam. Nem tudom, hogy meddig fog tartani ez a nyugodt pillanat, de amíg lehet kihasználom. Hülye lennék, ha nem így tennék. Legalábbis azt hiszem. Lenyűgöző, hogy valaki képes egyszerre vad lenni ugyanakkor gyengéd és törékeny.. Mondhatni az ilyen nők a gyengéim.
Talán kicsit kifordultam önmagamból, mint ahogy a képlet is mutatja.. Nem vagyok egy kis nebáncsvirág, most mégis úgy viselkedem.. Szokatlan tőlem, bár van rá magyarázat. Mindenre van, csak meg kell találni. Én pedig ennek a mestere vagyok. Annyi magyarázatot kellett már találnom az életem során a különféle dolgokra, hogy nem okoz nehézséget. Különösképpen meg sem terhel, hiszen a legtöbbjére felelhetem azt, hogy: mert csak. Ezen már kevesen lepődnek meg. Főleg azok közül, akik ismernek, vagy akik úgy gondolják, hogy ismernek. Mert ez is két kategória. aki igazán ismert.. Olyan személyből nem sok tapossa már az élet poros útjait.. Talán az egyetlen személy, aki mégis, az Curtis.. Ez ironikus... Teljesen kizökkentett a gondolataimból, mikor ujjaival hajamba túrt, majd simogatni kezdte vörös tincseimet. Akaratlanul is elmosolyodtam a gesztuson. Jól esett egy kis törődés. - És.. Ha nem épp egy bárban ücsörögsz, mivel foglalkozol? - kérdeztem aztán. Hajnalig még akad néhány óránk, és ugyan nem vagyok egy szószátyár típus, de most úgy éreztem, nem fog megártani egy kis beszélgetés. Ha pedig abba a hibába esnék, hogy elkezdenék ténylegesen is törődni vele, nos. Nem okoz nehézséget elvágni néhány szálat az életemben.. A családommal is azt tettem..
Egyáltalán nem vágytam arra, hogy most összekapjam magam és elhúzzak a francba. Túlságosan is jó volt ez az egész ahhoz, hogy csak úgy fogjam magam és eltűnjek. Nem.. Ha azt szeretné, hogy maradjak maradni fogok. Egy ilyen gyönyörű nő megérdemli, hogy megtegyem, amit kér. Főleg azok után, amit nyújtott nekem. Tisztában voltam azzal, hogy ez nem tartozik bele az egy éjszakás kalandok kötelességeibe, de örömmel tettem.. Mert be kell vallanom valahol mélyen, de jó érzéssel töltött el, hogy még egy kicsit a karjaimban tarthatom. - Nem.. - Suttogtam csak ennyit, hiszen tényleg nem akartam elmenni. Éreztem, hogy egy kicsit ellazult, de én nem mozdultam. Maximum Kendra-hoz mehettem volna, de hozzá valahogy most kedvem sem volt. Tisztában voltam azzal, hogy hazudott nekem és ahelyett, hogy leordítanám a fejét a helyéről inkább kerülöm. Ez a legjobb megoldás. - Éppen azt teszem. - Halványan elmosolyodtam, majd egy csókot nyomtam a feje búbjára, miközben tincseit kezdtem el simogatni. Nem fog sokáig tartani ez a pillanat, de akkor már csináljuk jól..
Nem tűnt úgy, mint akit nagyon noszogatni kell, hogy maradjon velem és ez jól esett. Bár az egyezségünk voltaképp tényleg úgy hangzott, hogy egy éjszaka.. tehát az egész éjszaka.. De ezt mégsem vártam el tőle. Ő is ivott, én is ittam.. Bár semmit sem fogok az alkohol erejére, mert én teljesen magamnál voltam minden egyes pillanatban. Ettől eltekintve azonban elég kevés embert ismerek, aki zokszó nélkül azt tenné, amit kérek... - Ha mégis menni akarsz, egy szavadba kerül.. - lazítottam kicsit szorításomon. Nem akartam én magamhoz láncolni.. Isten ments.. Viszont férfival nagyon rég nem kerültem ennyire bensőséges kapcsolatba.. És ez alatt nem a szexet értem. - Ritka pillanataim egyikének vagy tanúja.. - motyogtam aztán lehunyt szemekkel, apró mosollyal arcomon. - Irányításmániás szukából kezesbáránnyá válok.. Élvezd ki, tényleg csak néhány pillanat.. - nevetek fel aztán.. Igazából nem tudom miért is mondom ezt neki, talán azért, hogy tudja, nekem is van egy törékeny oldalam.. Amit senki sem ismert.. Eddig.
Ez az egész csak egy kaland volt semmi több. Mégis olyan nehéz az elválás. Legalábbis a részemről meg, ahogy látom ő sem éppen azon van, hogy magára kapja a ruháit és világgá rohanjon. Kicsit mondhatni meghittre sikeredett ez az egész. De én nem bántam egyáltalán nem annak ellenére, hogy ez soha többé nem fog megtörténni. A legelején ebben egyeztünk meg, de mondjuk bennem is sok kérdést felvetett most a dolog. Hiszen teljesen más úgy egyezkedni, hogy nem tudjuk mi vár ránk, mint amikor már megtörtént és sóvárgunk a folytatásért. - Persze.. Itt maradok. - Suttogtam. Nem szerettem volna megbántani. Eszem ágában sem volt semmi ilyesmit tenni. Ha azt akarja, hogy maradjak, hát maradni fogok. A történtek után megérdemli, hogy azt tegyem, amit ő szeretne.. Egy ilyen felejthetetlen napért cserébe, bármire képes vagyok. Ha neki pedig erre van szüksége.. Hát akkor pontosan ezt fogom tenni. Itt maradok vele, ameddig csak szeretné. Bár azért remélem ezt az időt nem években mérjük.
Kezdőlap
