A két amigo pattogott, mint kecskeszar a deszkán, aztán meg a betonba hasalva végezték.  Míg azok próbáltak a diónyi eszükhöz térni a földön fetrengve, addig én halvány mosollyal szemléltem, ahogy Kenzi ”csibe” megismertette magát a harmadik mexikóival. A muksó kisbicskája mindjárt el is tűnt és a sátorozó kígyó is visszavonulót fújt, amint a csaj finoman szólva kiropogtatta az ujjait.
- Azért ki ne nyuvaszd, gondolom neked sincs kedved temetni. - szóltam a csajra, mert láttam a szemében azt a gyilok csillogást, biztos elképzelte már, milyen módon küldené a másvilágra a tagot. Kenzi végül azzal fenyegette, hogy megszabadítja az örömrúdjától is, ha nem kaparja össze a haverjait és nem húz el velük a csába. Hát nem lettem volna a tag helyében. Rémült kölök módjára bólogatott Kenzinek,  majd nyüszítve neki állt felvakarni a betont fejelt karatemestert és a Rocky imitátort fél kézzel. Kenzi közben önfeledten megjegyezte, hogy tetszik neki a környék.
- Ja, igazi turista paradicsom. Ha ki akarsz nyiffanni. - feleltem a csajnak, miközben átléptem az aszfaltot fejelt tagon, majd nekitámaszkodtam a mocimnak és rágyújtottam egy cigire.  Míg azt néztem elégedett vigyorral, hogy szerencsétlenkedik a bicskás muksó az aranyököllel, addig lazán ráhamuztam Alejandro haverjuk fejére. Eszembe sem jutott segíteni a szerencsétlennek, elvégre magának kereste a bajt mind a három.
- A lajhár hozzád képest kapkodó idegbeteg. - élcelődtem a bicskás taggal, miközben kifújtam a füstöt. Az ipse összerezzent, majd  fél szemmel néha Kenzire és rám pislantott, tartott a nőtől, mióta az megnyomorította az egyik kezét. Mi lett volna, ha Kenzi diótörő módba kapcsolt volna? Még az én tökeim is megsajdultak egy pillanatra a gondolattól. Mire a muksó bevonszolta a kocsiba a boxkirály haverját, addigra már a cigimet is elszívtam és Alejandro feje mellé dobtam, majd eltapostam, mire az felvonyított.
- Haver. Csendesebben! Elvégre nem a fejedbe tapostam. - vetettem oda az aszfalthuszárnak. Csak egy cseszett csikket nyomtam a betonba a cipőmmel, minek kellett vinnyognia?  Félkezű barátunk közben tisztes távolságot tartva tőlem, a lábánál fogva húzta a kocsi felé Alejandro haverját. Egy pillanatra megállt és gondolkodóba esett.
- Ale, ki fog vezetni? Paco kidőlt! Ale, fel tudsz kelni? - érdeklődött sánta kezű, majd mikor csendet kapott válaszul, rám sandított kérlelően.
- Ezt gyorsan felejtsd el! - közöltem vele, még mielőtt kinyilatkoztatta volna a gondolatait, majd felpattantam a motoromra és felbőgettem a kicsikét.
- Kenzi, pattanjunk! - paskoltam meg a hátam mögötti helyet a nőnek címezve. Miután a nő kecsesen átvetette a lábait az ülésen és megkapaszkodott, elindultam a belváros felé otthagyva a három szerencsétlen lófaszjóskát. Ha van egy kis esze a lesántult karúnak, felhívja valamelyik amigoját. Ha nincs, akkor…így járt. Erre már nem tudnék mit mondani. A Fekete Macska előtt álltam meg a motorommal, mostanában oda jártam biliárdozni és sörözni a haverokkal. De a hely meglepően üresnek tűnt. Az ajtón egy hatalmas tábla virított ezzel a felirattal: ÁTALAKÍTÁS MIATT ZÁRVA!
Na bakker, rég járhattam errefelé is. Hátraszóltam Kenzinek.
- Úgy látszik, nem itt fogjuk megbeszélni a részleteket. Hova ülnél be? - érdeklődtem tőle, úgy döntöttem, legyen neki kívánságműsor. Annyi kocsma, bár és klub volt ebben az eldugott kisvárosban, hogy bőven lehetett választani a kínálatból. Közben odalépett hozzánk egy húgyszagú, veterán csöves és kuncsorogni kezdett.
- Bocs, nem jótékonykodom. - feleltem, mire az öreg cifra szitkozódásba fogott. Kenzit első körben leribancozta,  engem pedig lekutyázott meg mondott még mást is, de több füle volt mint foga, alig lehetett érteni, miről vakerált.
- Ha valami nem tetszik, nyugodtan kösd fel magad. Vagy rásegítsek? - villantottam sárga szemeket neki, mire az öreg keresztet vetett, majd egy miatyánk kíséretében olyan gyorsan távozott, amilyen gyorsan oda ette a fene hozzánk.
- Ha munkát kért volna, azt talán tudtam volna neki adni egy kiadós slagolás után. - vontam vállat, majd ismét a vámpírnőre szegeztem a tekintetem a válaszára várva.

Miután rég láttuk egymást Kenzivel, szóvá tettem neki, mire megjegyezte, hogy mostanában elég sűrűn jár errefelé. Mivel én általában vagy a műhelyben vagy otthon vagy akcióban vagyok, így mostanában nem sokszor keringek a városban. Maximum a városon kívül.
- Akkor csak én vagyok mindig rossz helyen. -  válaszoltam neki vigyorogva. Aztán felvázolta nekem, hogy az exfőnöke mostanában a legnagyobb problémája, ugyanis sajnos nem harapott fűbe egy évszázaddal ezelőtt és még a memóriája is túl ép maradt. Komolyan elgondolkodtam, hogy vajon mennyit kamatozhatott a kicsike tartozása röpke száz év alatt? Mikor elhúzott szájjal arról beszélt, milyen halálos kombó egy vérszívó drogdíler, majdnem kiböktem neki, hogy ugyan már, lényegében én is vérszívó drogdíler vagyok megtoldva még némi extrával. Csak nekem általában nem szoktak tartozni. Ha meg mégis, akkor ugye nem sokáig élvezik az oxigéndús levegő jótékony hatását. A nagybátyám zéró toleranciával rendelkezett kb minden téren.
- Szóval az exfőnök pattog. És mit akarsz vele kezdeni?  Szükséged van még rá valami miatt vagy nem izgat ha elpatkol? - érdeklődtem tőle. Szívesen elteszem láb alól az ipsét, ha azt akarja.
- Egyébként nagyon sietsz? Csak mert én nem. Ha gondolod elviszlek, ahova akarod. Vagy akár be is ülhetünk valahova, ahol megbeszélhetjük a részleteket. - jutott hirtelen eszembe. Igazából húzni akartam az időt, mert rohadtul nem volt kedvem hazamenni, amióta az istencsapása berobbant hozzánk és nem lehetett kirobbantani onnan. Anyám úgy pátyolgatta, mintha csak a tulajdon lánya volna. Pedig az a csaj egy kész veszedelem volt rám nézve. Így jobbnak láttam akkor hazaesni, mikor azt teszi, ami a legjobban áll neki vagyis alszik. Az út mellett pár sportkocsi repesztett el szélsebesen, az egyik lelassított mellettünk, majd megállt és lehúzta a sötétített ablaküveget. Nicsak egy amígó! A mexikói csávó nyálcsorgatva végigmérte a mellettem álló Kenzit, majd fogkrémreklámba illő fehér vigyort villantott rá.
- Mondd csak csibém, nem akarsz egyet kocsikázni velünk? Az ölemben éppenséggel még van egy szabad hely. - azzal rákacsintott a csajra. Majdnem elröhögtem magam, nem sok kellett hozzá. A csávó ezt kiszúrta és odacsulázott a lábam elé.
- Mit röhögsz te rizszabáló? Akarod, hogy beverjem azt a buzinger fejed? - lökte a sódert nekem címezve, de fel sem vettem. Nem voltam abban a hangulatban, hogy leálljak szájkaratézni egy belőtt mexikóival, aki azt hiszi, ő a jani. Mivel nem reagáltam le a sértését, kiszállt a kocsiból követve a két  egyszer talán jobb napokat is látott haverjával.
- Áhh, na nee, nekem ehhez nincs energiám. Pattanjunk! - szóltam oda Kenzinek, de a tag nem engedte, elállta az utat, majd elém lépett és a karjával letörölte az orrát, miközben szipogott. Kokain volt ott a ludas, ahogy levettem.
- Megüsselek vagy összeesel magadtól? - ingatta a fejét fel le a tag, mint műanyag bólogató kutya a kocsi hátuljában.
-He? - néztem rá egekbe szökött szemöldökkel. Hát ez tényleg nincs eszénél, gondoltam magamban. A tag csak nem hagyta abba a szótorpedózást.
- Ne hezzél itt nekem csirigli gyerek, hanem gyere azt intézzük el! - szipogott egyet az orrával a kokszitól elködösült tekintete alatt, majd az öklével a karomba csapott. Na több se kellett nekem.
- Te, ha még egy ilyet csinálsz, kitépem azt a büdös, drogos kezed és a hátadba állítom! - figyelmeztettem a pasast még nyugodt hangnemben. Elröhögte magát, majd az orra nyálát ismét kicsapva eljátszotta előttem a részeges karatemestert. Vagyis játszotta volna, de nem nagyon ment neki. Nem épp egy Jackie Chan volt, maradjunk annyiban. De még egy C kategóriás karatekölyöknek sem ment volna el. Épp azon mesterkedett, hogy oldalba rúgjon, de elkaptam a lábát, magam felé húztam, mire egyensúlyát vesztve megindult felém. Mikor már elérhető közelségbe került, a könyökömmel nyakon találtam, mire a muksó arca az aszfaltba csapódott, de úgy hogy taknya nyála egybefolyt. Ez is csak egy huszadrangú lófaszjóska, aki szájkaratében fekete öves ugyan, de vakerálással nem sokra megy egy közelharcban, állapítottam meg magamban. A haverja idegzsábát kapott.
- Alejandro! Amigo jól vagy? - tette fel a költői kérdést a haver, de mikor csak nyöszörgést kapott válaszul, gyilkos szemekkel meredt rám. Hát nem az eszéért szerethették, az is biztos, mert nem tanult Alejandro pajtija hibájából.
- Kicsinállak, te rohadt ázsiai! - üvöltötte, miközben úgy ugrált a levegőt bokszolva egyik lábáról a másikra, mint a parázsra baszott húsvéti nyúl. Azt hitte, az öklével majd megváltja a világot, de jól benézte. Elhajoltam előle, majd mikor ismét nekilendült, hogy bevigyen egy csavart balost, kapott tőlem egy jobbost a két szeme közé. Talán még be is tört az orra, mert a következő pillanatban összeesett bandzsa fejjel. Ennyit az aranyökölről. Mikor elintéztem a másik amigot is, akkor vettem csak észre, hogy a harmadik épp Kenzit molesztálja nagyban. Eléggé kanos lehetett a csávó, mert a gatyája eleje már szó szerint sátrat vert, miközben egy bicskával próbálta jobb belátásra bírni a nőt. Azt a hülyéje, gondoltam magamban. Jó hát nem sejthette, hogy Kenzi sem az a fajta kis ”csibe”, aki majd sikítva adja meg magát egy kisbicska láttán.

Rég nem látott ismerőstől kaptam ma hívást. Mackenzi Hale volt az. Szüksége lenne a segítségemre, ezért megbeszéltünk egy késői időpontot a szervizünk melletti erdős területen. A legjobb hely a kétes ügyletek lebonyolítására. A mocimmal leparkoltam az egyik tölgyfánál. Ránéztem az órámra, este 9:50 volt. Maradt még tíz percem.  Hűvös szél fújt, összehúztam magamon a bőrdzsekit. Ráérősen gyújtottam rá egy cigire, majd a hátam a tölgyfának vetettem. Jó nagy slukkot szívtam a cigiből, majd a fejem fölé fújtam a füstöt, miközben vártam.
Kenzi egy belevaló vámpírbige. Úgy két éve ismertük meg egymást egy New Orleans-i csehóban. Szükségem volt egy informátorra, hogy lecsekkolja a nagybátyám ügyeit, illetve kiderítse a mocskos titkait. Nem mellesleg abban is reménykedtem, hogy valamit majd megtudok a saját fajtámról. Az egyik alvilági ismerősöm ajánlotta őt, azt mondta, hogy nagyon tuti a bige, profi és még mutatós is. Megadta a nő titkos számát. Másnap tárcsáztam is, megbeszéltünk egy találkát New Orleans egy lepukkant környékén. Először a csaj lazán elsétált mellettem, valószínűleg nem egy kölyökképű fazonra számított. Aztán odaszóltam neki, hogy tetszik vagy sem, ma én leszek a randipartnere, velem beszélt meg találkozót. Vette az adást. Elvonultunk egy sötét sarokba és megbeszéltük a részleteket. Már aznap éjjel megcsillogtatta a profizmusát. Tőle lestem el a technikát, hogyan egyek úgy valakiből, hogy aztán ne legyek nyakig véres.  Titkárnőként épült be a szervizünkbe és tényleg profi módon végezte a dolgát. Jó sok képzeletbeli hátba veregetést begyűjtött magának a kicsike. Olyan dolgokról informált engem, amik szíven ütöttek rendesen.  Sajnos az én dolgommal kapcsolatban semmi infóval nem tudott szolgálni, de még így is jóval többet tudtam meg tőle, mint amit hallani akartam. Azóta úgy vagyok vele, hogy lapulok és várok, mint egy cseszett pók. Túl korai lenne még bombát robbantani, mert a családom darabokra hullana. Főleg Leo zuhanna össze teljesen. Ezért kivárom a megfelelő pillanatot. Lassan de biztosan haladok. A nagybátyám még csak nem is sejti, hogy a saját hóhérával él egy fedél alatt. Kenzi persze busásan meg lett fizetve a szolgálataiért. Azóta is tartjuk a kapcsolatot, és kölcsönösen kisegítjük a másikat, ha olyan helyzet adódik. Mondhatni, olyan alvilági barátfélék vagyunk. Mondhatni. Kenziben az a jó, hogy nem szövegel feleslegesen és nem kérdez hülyeségeket. Én is kábé annyira ismerem illetve nem ismerem, mint ő engem, és ez így mindkettőnknek megfelel. De ennek ellenére ha összefutunk, általában jól megvagyunk. Mire gondolatban idáig eljutottam, egy női alak jelent meg a sötétben az utca végén. Ringó csípővel közeledett a fasor felé. Le se lehetett volna tagadni, hogy ő az.
- Kenzi. - biccentettem a fejemmel, majd eldobtam az elszívott csikket és eltapostam.
- Rég láttalak. - megindultam a nő felé és tetőtől talpig végigmértem. A csaj mindig is adott magára, ez most se volt másképp.
- Jól nézel ki, mint mindig. - vigyorodtam el, majd mikor mellé értem, komolyra fordítottam a szót.
- Mi lenne az a sürgős dolog, ami nem tűr halasztást? - tértem rá a lényegre.

Nagyon fáradt lehettem, mert a bejárati ajtónál olyat tanyáltam, hogy majdnem befejeltem anyám egyik értékes kínai porcelánvázáját. Nem tudom minek rakja ki olyan helyre, ha annyira értékes az a nagyranőtt cserép... Négykézláb értem földet, de felkapartam magam és kivonultam a kocsikhoz. A csomagtartómból előbányásztam az addigra már igencsak szagos hullákat. Holnap nem árt majd egy alapos kocsimosás, gondoltam magamban. Az egyik hulla zsákjába belenyomtam a véres göncöket, majd a hátamra kaptam a tetemeket és megindultam a kazánházba. Szabályosan berúgtam az ajtaját, mivel nem volt szabad kezem. Bent rettentő meleg volt. Kinyitottam a kazánajtót, felcsaptak a lángok benne. Leellenőriztem, a két csókán nem volt semmi olyan tárgy, amit a tűz ne tudott volna elpusztítani. Először a véres göncöket dobtam be  a szemtelennel együtt, majd a másik követte. Vagyis követte volna, ha hugyos pista barátunk nem lett volna olyan dagadt, hogy a légy kétszer tankol, mire egyszer körülrepüli. De végül nagy nehézségek árán sikerült azt is begyömöszölnöm a tisztítótűzbe. Élvezettel hallgattam, amint a tűz martalékává lett a két test, majd miután végeztem a dolgommal, visszatértem a házba. Addigra már sötét volt a lenti részen, csak az egyik fali lámpa világított gyéren. Gondoltam Sol hazament az istencsapásával, miután teletömték a belüket nálunk. Felbattyogtam a szobámba, majd kezet, arcot és fogat mostam, aztán felhúztam az ébresztőt és bezuhantam az ágyba.

Teljesen meglepődtem Sol kedvességén, már majdnem el is felejtettem a haverja gúnyolódását, mikor az újra rákezdett. Most még gonoszabb és bántóbb dolgokat mondott, mint korábban. Nem is értettem, ha nem tud jót mondani, miért nem fogja be inkább. Igen, talán az lett volna jó, ha ki sem nyitná a száját. Kithi szokta mondani, az ilyen pasiknak jól áll a hallgatás. Annyira felhúzott a bunkóskodása, hogy akaratlanul is kiszaladt a számon egy halk "seggfej-barom-állat". Eközben fél kézzel a ruhámba esett tésztadarabot próbáltam kihalászni a melleim közül. A nagy erőfeszítések közepette észre sem vettem, hogy a két srác így rendesen belát felülről. Gyorsan össze is húztam magamon a ruhámat. Nincs ingyen cicishow. Marco meglepett arcot vágott, anyukája ledermedt, Sol szemei meg kidülledtek, majd fulladozni kezdett.
Komolyan azt hittem, hogy megfullad szegény. Feltérdeltem a székre és párszor megütögettem a hátát, hátha segít. Marco közben felállt, mert hányingere támadt tőlünk - tett pár rosszalló megjegyzést, majd távozott. Szúrós tekintettel kísértem végig az asztaltól az ajtóig. A boszorkány felem felébredt a mély sértések hallatán. Nem tettem egyebet, minthogy teljes szívemből azt kívántam: bárcsak átesne ez a barom a küszöbön és a szőnyeg elkenné az egóját, ami a képére tapadt. Nem vágytam nyilvános bukásra, bőven megelégedtem volna egy magányos pofára eséssel is.
-Én is megyek. - mondta Sol, mert kezdte magát kellemetlenül érezni. Éppen mondani akartam, hogy akkor megyek vele, mikor Marco anyukája megfogta a kezemet.
-Köszönj el szépen Soltól, aztán megmutatom a vendégszobát. Itt maradsz éjszakára. - mosolygott kedvesen.
-Köszönöm, de... - tiltakoztam volna, de az asszony nem fogadott el ellentmondást.
-Jó éjt Sol! - integettem neki kedvesen, s miután az indián távozott a nő felkísért az emeletre. Ahogy haladtunk a folyosón közben azt magyarázta melyik szoba melyik porontyáé. Marco szobaajtójára úgy néztem, mint a véres rongyra. Ám amikor az én szobámhoz értünk a haragom elszállt. Takaros kis szobácska volt, finom virágillatú ágyneművel az ágyon.
-Mindent nagyon köszönök. - fordultam batmananyu felé, majd megöleltem. Jól esett a kedvessége. Elég későre járt már, ezért elköszöntem és nyugovóra tértem.

A kiscsaj rendezgetni kezdte a kaját önkéntes művészt játszva. Valami állatféle kerekedett ki a dologból. Nem vágtam, minek szarakodik az elrendezéssel, ha az egész cucc úgyis a gyomrában végzi öt perccel később. Persze nem igen díjazta, hogy beszóltam neki. De hát na, ez az igazság. Jobban ment neki a rendezkedés, mint az evészet. Úgy forgatta a villát a tányérjában, mint aki még soha nem evett spagettit. Össze vissza szerencsétlenkedett, szinte már megsajnáltam. Szinte. A szalvétát durcásan magához vette, de abban a pillanatban olyasvalami történt, amitől egyszerre fogott el mély döbbenet és gyomortáji rosszullét. Ilyen nyálas megnyilvánulást rég nem kaptam telibe, főleg nem az asztalnál. Kiakadtam Solra, mi a szart csinál?? A haver felkapott egy szalvétát és finom mozdulatokkal törölgette a csaj arcát. Alaposan kiégette a retinám. De nem csak én döbbentem le, látni kellett volna anyám arckifejezését, kimerevedett a látványtól, mint a képernyő, ha bugos lesz.
- Abbahagynátok a nyáladzást legalább míg eszünk?? Bakker Sol, a csaj magától is meg tudja törölni a száját, elég nagylány már. Mi vagy te? A máltai szeretetszolgálat? - tettem fel a költői kérdést. Ha ennyire beleesett a csajba, mért nem viszi szobára? Már így is tette neki a szépet, amióta csak meglátta, de ez öcsém…ez már sok volt az én szemeimnek. Bár ez még semmi se volt ahhoz képest, ami két pillanattal később történt. Épphogy lement az utolsó falat is a torkomon, mikor a csaj kitátotta a yukatája dekoltázsrészét és elkezdett durkálni benne. A nagy hadművelet közepette észre se vette a kicsike, hogy mekkora rálátást engedett a mellkasára. Szent szar! Ez mindjárt csöcsöt villant! Még jó, hogy lenyeltem az utolsó falat spagettit, a haver már nem járt ekkora szerencsével. Kidülledt szemekkel bámult be a yukatába, közben félrenyelte a tésztát, amitől fulladozni kezdett és úgy benyakalta a kóláját, mintha az öreg Bennel versenyezne a sarki kocsmában, ki tud több felest benyelni. Őszintén? Nem sajnáltam érte. Nagyon jó haverom volt, de arra a napra bőven elég volt belőle is. Az istencsapásából meg végképp. Nem utálom én őt, de ha lángolni kezdene és nálam lenne egy vödör víz, inkább meginnám. Sol önkéntes akciója és a kiscsaj mellközi durkászása betett, de rendesen. Anyámnak úgyszintén. De most már Solra fókuszált rosszalló pillantásokkal. Én legalább a kaját már eltüntettem. Hacsak viszont nem látom az abroszon. Ezek után a szendóhoz nem sok étvágyam maradt.
- Asszem, megyek rókázni. - álltam fel az asztaltól a maradék kólámmal, majd miután felhörpintettem, összenyomtam a tenyeremmel a kólásdobozt, és kivágtam a kukába. Túl fáradt voltam már ahhoz, hogy elviseljem a jelenlétüket és a hülyeségeiket. Be akartam esni az ágyamba, mert holnap melóba kell menni, de még volt egy sürgős dolgom, el kellett tüntetnem a ma esti vérengzés maradványait. Elindultam hát a garázshoz, hogy kiszedjem Akumából a hullákat és a véres holmikat.

Marco anyukája valami dokiféle lehetett, mert fejébe vette, hogy megvizsgál engem. Eme ötletét nem fogadtam kitörő örömmel. Beindultak a túlélőösztöneim és menekülőre fogtam, de csak a kanapé háttámlájáig jutottam. Látva az arcokat, megint ledöbbentettem őket. Nagy szemekkel pislogtam rájuk a heverő mögül, olyan hatást kelthettem, mint egy megrémült erdei jószág. A nő kedvesen szólt hozzám, megsimogatta a fejem, aztán a konyhába terelt, hogy enni adjon, és a fiúkat is hívta. Leültem az egyik székre, de nem találtam a helyemet. Kicsit izegtem, kicsit mozogtam meg fészkelődtem...a ruha miatt. Nem igazán volt az én méretem, és folyton csúszott le rólam a yukata. A vacsora valami bolognai volt. Őszintén szólva fogalmam sem volt róla, hogy az micsoda, mert még soha nem ettem. Lehet, hogy én vagyok az egyetlen ilyen ember a világon.
-Remélem, szereted a bolognai spagettit. - mondta a srác anyuja, és mivel bevallani nem akartam az igazat, ezért csak kedvesen mosolyogtam rá.
-Tészta, valami paradicsomszerű szósz, húsi darabok és sajt. - vettem szemügyre magamban az ételt. Semmi olyan nem volt benne, amit eddig külön-külön ne ettem volna. Szedtem magamnak egy kicsit, ízlésesen elrendeztem, majd a tányér felé hajolva megillatoztam.

Spoiler:

-Nagyon finom illata van. - mondtam elismerően, miközben Sol kiszedte magának majdnem az egész tálat. A batmangatyós arca elsötétült és szúrós szemeket meresztett a pajtijára, miközben kiszedte a maradékot.
A nő megkérdezte, milyen idős vagyok, én pedig azonnal rávágtam, hogy 24. Sol szótlanul, de annál jobb ízűen ette a vacsit, én pedig őt figyeltem, hogyan tekeri fel a tésztát és emeli a falatot a szájához. Én is megpróbáltam. Körbe-körbe forgott a villa nyele, míg végül az egész tányérnyi tészta rácsavarodott. De nem adtam fel, megpróbáltam újra és újra. Minden próbálkozással egyre jobban ment. Aztán végre sikerült, nem pottyant vissza a tányérba. Gyorsan kihasználtam, hogy a falat a villa hegyén kapaszkodik, benyomtam a számba, de a szósszal sikerült összekennem az arcomat. Bénázásom nem maradt szó nélkül. Marco azonnal "odalökött" egy szalvétát, utalva arra, hogy mocskos vagyok törölközzek meg, mert elmegy tőlem az étvágyát. Milyen nagyon gonosz ez a srác. Nem szóltam semmit, de az arcom jelét adta a nemtetszésemnek. Csúnyán néztem rá, miközben dacból a szalvéta felé nyúltam. Ám Sol megelőzött. Az állam alá nyúlt, majd maga felé fordította az arcomat és a szalvéta sarkával alaposan megtörölgetett. Meg sem tudtam szólalni, nagy szemekkel néztem rá és kicsit zavarba is jöttem ettől a hirtelen jött figyelmességtől. Marco bunkósága miatti dühöm egy pillanat alatt elszállt.
-Köszi. - fordultam vissza halványrózsaszín pírral az arcomon a tányérom felé, mikor véletlen a villám végén lógó tésztadarab a ruhámba, a melleim közé esett. Nem akartam összekenni a yukatát, olyan szép volt. Egyik kezemmel kicsit kintebb húztam a ruha anyagát, a másik kezemmel pedig benyúltam a tészta után.

Anyám megpróbálta megvizsgálni a kiscsajt, de az hirtelen egy cirkuszi mutatványos akrobatikájával felpattant, vetett egy laza hátraszaltót és elbújt a kanapé támlája mögött. Még anyám is megdöbbent a látványtól. Ez a lány olyan volt, mint valami zsákbamacska, sose tudhatod, mibe nyúlsz bele és mit húzol ki belőle. Kész rejtély. Az előbb még itt ájuldozott lesápadtan, a következő pillanatban meg nyomott egy laza hátraszaltót. Azt hajtogatta, hogy jól volt. Hát oké…felőlem akár haza is mehetne isten hírével, de anyám az nem adja meg egykönnyen magát.
- Látom, megijedtél drágám. Nem szereted, ha megvizsgálnak? Nem baj, egy kiadós vacsora majd helyretesz, ne félj! - azzal megsimogatta a lány fejét és elkezdte a konyha felé terelgetni. Anyámnak kettős személyisége volt. Az egyik egy kedves tyúkanyó típus, aki pátyolgatja a kölykeit meg az elesetteket, gyámoltalanokat. Na de ott a másik énje, a vérmes farkasasszony, aki se embert, se istent nem ismer, ha valamit véghez akar vinni. Tőle még én is féltem. A kiscsaj kibukdácsolt a konyhába, a filmbe illő illatos gésakép megkopott bénázása közben. Felkaptam a szenyót majd én is megindultam a konyha felé Sol kíséretében.  Lehuppantam az egyik székbe, majd készültem ismét beleharapni a szenyómba, ám anyám fordult egyet és kivette a kezemből.
- Na, mi van már? - néztem rá szúrósan.
- Mért ezt ennéd, ha van rendes vacsora is? - kérdezett vissza, majd megterítette az asztalt három főre. Jogos, inkább eszek főtt kaját, bár azért a szenya is megfelelt volna. A mikró pittyegése után eltűnt, majd egy tál spagettivel tért vissza. Rendesen megindult a nyáltermelésem, mint valami kutyának, ha elhúznak az orra előtt egy velőscsontot.
- Remélem, szereted a bolognai spagettit. - rakta le az tálat a szósszal együtt az asztalra az anyám, majd a parmezánt is a lány elé csúsztatta.
- Egyél, amennyi csak beléd fér! -  mosolygott rá szívélyesen, majd kihozott még három doboz kólát, aztán egy ásványvizes flakonnal helyet foglalt az asztalnál a lánnyal szemben. Sollal megvártuk, hogy a csaj szedjen, majd mivel Sol is vendégnek számított, ő jött a sorban. Persze kiszedte magának a nagyját, hogy csapna belé a nyári villám!  Ami nekem maradt az olyan kevés volt, mint apácazárdában a fitymacsattogás. Miközben kikanalaztam a maradék spagettit, ráöntöttem a maradék szószt és rászórtam a parmezánt, gyilok tekintettel néztem rá Solra, a tányérjára, majd ismét Solra. Vette az adást, nagyot nyelt. Persze anyám is belefolyt a szemkaratéba és tekintetével azt sugallta, hogy sürgősen hagyjam abba Sol inzultálását, ha nem akarom, hogy azt is elvegye tőlem, ami előttem van. Megadóan sóhajtottam egyet. Még jó, hogy megcsináltam azt a szenyát, kelleni is fog. Amíg mi lapátoltuk befelé a kaját, anyám az ásványvizét kortyolta. Oldalra sandítottam és megláttam, hogy az istencsapása szája széle tiszta szószos lett, csoda hogy a fél képét be nem terítette vele.
- Elveszed az étvágyam, töröld már meg a szád. -  szóltam oda neki, majd elétoltam egy szalvétát. Anyám tekintete ide-oda cikázott közöttünk, nagyon idegesítő volt, halvány gőzöm nem volt, mire gondolt, de az a mosoly, ami megjelent az arcán, semmi jót nem jelentett. A furcsa csillogás is befigyelt a szemeiben.
- Mondd csak Rara kedvesem, hány éves vagy? - érdeklődte mézesmázasan a kiscsajtól. Sol gyorsan belapátolta a kajáját, de egy szót sem mert szólni, csendben figyelte a csevejt.

Megkértem a srácot, hogy szóljon rájuk, ne bámuljanak. Nem voltam ekkora figyelemhez hozzászokva és rettentő kínosnak éreztem, hogy úgy meresztenek rám, mintha egy kirakati baba lennék. A rám meredő tekintetek meg a gondolat, hogy vámpírfészekbe keveredtem teljesen kiborított. Valószínűleg a kimerültség és az éhség is közrejátszott. Szabályosan bepánikoltam és sápadt zavarom nem maradt észrevétlen. Szememmel gyorsan felmértem a terepet és szinte azonnal felfedeztem három lehetséges menekülési útvonalat. Hallottam a kérdést, hogy jól vagyok-e, de mielőtt reagálhattam volna rá a batmanfiú karjai öleltek.
-Hát én... - nyöszörögtem meglepetten, amikor az anyukája széles mosollyal tért vissza és az állapotom felől érdeklődött. Ide oda kaptam a fejemet, majd a kanapén találtam magam.
-Jól vagyok, komolyan. - simultam bele a bőrhuzatba megtartva egy biztonságos távolságot tőlük. Marco anyukája nagyon szép, kedves arcú asszony volt, és a hangja kedvesen simogató. De amikor megneszeltem, hogy orvos és meg akar vizsgálni, ösztönösen, akrobatikus mozdulatokkal bukfenceltem át a heverőn, és a támla mögé bújtam.
-Jól vagyok! - ismételtem most kicsit határozottabban, mint az előbb. Bár inkább voltam rémült, mint határozott. A világon a vámpíroknál csak egy valamit utáltam jobban, az ORVOSOKAT.
-Nem kell megvizsgálni, semmi bajom. - kukucskáltam ki a bőrhuzat mögül. Sokkoló lehetett a viselkedésem, de a Madame házában történtek után egyetlen orvost nem tűrök meg a közelembe. Tagadni sem tudtam volna, hogy rettegek a dokiktól. Aztán megkordult a hasam és eszembe jutott, hogy reggel óta nem ettem semmit. Marco anyukája odalépett mellém és felhúzott a földről, majd a konyha felé terelt, hogy enni adjon. Menet közben kétszer majdnem orra buktam a japán köntösbe. Nem igazán az én méretem volt, féltem is, hogy menet közben elhagyom magamról.

A hirtelen jött köhögés abba maradt. A kis pocok persze azonnal kérdezősködni kezdett, mindenre kíváncsi volt. Azt is megtudtam, hogy a lányt Rarának hívják. Mikor Alex a kölykök nemes őszinteségével egyszerűen kijelentette, hogy fura neve van a csajnak és elkezdte anyámat kérdezgetni, a farkasasszony megdorgálta.
- Alex Kei Nomiya! Nem illik ilyesmit mondani a vendégnek! - anyám összevont szemöldökkel nézett az öcsémre, amitől a kis pocok összeszégyellte magát és bocsánatot kért a lánytól. A kiscsaj nem érezte magát otthonosan, ezt még a hülye is levette. Anyám meg végképp, hisz éles sasszemekkel volt megáldva, mindent kiszúrt. Persze néha tévesen kombinált, de rájöttem, ez valami női szokás, hogy az agyuk olyanokat haluzik, mint egy drogos belőve. A kiscsaj hozzám tipegett, majd meghúzta a pólómat és susmorogva azt kérte, hogy kérjem meg a többieket, hogy ne bámulják. Ha nem tudnám, hogy egy istencsapása, még a végén meg is sajnálnám, olyan kis védtelennek tűnt. De végülis jogos volt a kérése, én sem szeretem, ha megbámulnak mint valami cirkuszi majmot,de a kiscsaj vonzotta a tekinteteket, miután filmbe illő módon kilibbent a fürdőből. Lestrapált hajléktalanként vonult be és illatos gésaként jött ki onnan. Guberálós marisból szűz Máriát varázsolt a fürdőszoba. Vagy anyám illatszerei. Ez lenne a nők titka? Anyámnak nemcsak az esze és a szeme, hanem a füle is éles, szóval meghallotta a lány szavait és bocsánatkérően mosolygott rá.
- Elnézést, remélem nem ijesztettünk meg nagyon. - aztán a többiek felé fordult és széthessegette a társaságot.
- Mara, légy oly szíves és vidd fel az öcsédet a szobájába, már rég aludnia kellene. Én a konyhában leszek. Te pedig érezd otthon magad drágám! - paskolta meg a lány karját barátságosan, miközben eskü az a titokzatos csillanás jelent meg a szemében, ami szokott, mikor készült valamire. Nagyon reméltem, hogy semmit sem tartogat már mára, vagy a közeljövőben, elég borzalmas élményben volt részem a mai este folyamán, semmi szükség nem lenne tetézni. Alex integetni kezdett és jó éjszakát kívánt, aztán a húgom elviharzott vele. Leo és anyám is elvonultak a dolgukra, csak Sol, én és a még mindig a pólómba csimpaszkodó lány maradtunk a nappaliban, aki hirtelen úgy elsápadt, hogy azt még maga Dracula is megirigyelte volna. Teljesen ledermedt, zihálni kezdett, a szemei ide-oda cikáztak a szobában. Mint aki sokkot vagy pánikrohamot kapott.
- Hé te, jól vagy? - tettem fel a költői kérdést, mert világosan látszott rajta, hogy nincs jól. Sol megkérdezte, mi történt, én csak a vállamat vonogattam. Eskü úgy tűnt, hogy a csaj beájul itt nekem, ezért gyors magamhoz öleltem és megpróbáltam szavakkal nyugtatni. Nem volt más ötletem. Vagyis lett volna, de anyám megtiltotta, hogy itthon bárkin is alkalmazzam a vámpírom képességeit, úgy mint igézés, ésatöbbi. Pedig lehet jót tett volna a csajnak, azt gondoltam, abban a pillanatban csapódtak le benne az este történtek. Aztán hirtelen belém nyilallt a felismerés. Minek izgat engem, hogy mi van ezzel a csajjal??? Mit jótékonykodjak vele?? Sol is furán pislogott rám. Persze anyám abban a pillanatban ott is termett a kézitáskájával. Ezt is kiszúrta, kiszagolta, kifülelte, mint oly sok mindent.
- Mi történt a kis drágával? - érdeklődött, majd megsimogatta a lány fejét.
- Szerintem pánikrohamot kapott. - feleltem, miközben eltoltam magamtól. Anyám persze rögtön átvette a terepet tőlem, révén, hogy orvos. Megkért, hogy fektessem le a kanapéra. Amint megtettem, máris nekiállt megvizsgálni.
- Semmi baj kincsem, nyugodj meg! Minden rendben lesz, nálunk biztonságban vagy. Biztos nagyon megijedhettél. És alacsony a vérnyomásod is. Rád férne egy kiadós vacsora. Lefogadom, hogy rettentően éhes vagy. - anyám hangja olyan megnyugtatóan csengett, hogy még én is lecsillapodtam tőle. Bár az éhségem egyre nagyobb lett, révén, hogy a kiscsaj miatt a szendót se tudtam betolni.

Kithi hívása felkavart és majdnem ruha nélkül szaladtam ki a fürdőből. Az lett volna még szép. Előbb dzsuvásan, aztán anyaszült meztelenül mutatkozom a család előtt. De elnézve a rám szegeződő dermedt tekinteteket és a másodpercről másodpercre növekvő csendet, az kevésbé okozott volna ekkora döbbenetet. Az amúgy sem eseménytelen napom elérkezett a legijesztőbb pontjához. Nem szerettem, és nem is igazán voltam hozzászokva ekkora figyelemhez. Éppen ezért az erdei szatíros kalandom ehhez képes lófitty volt. Végül a kínos csendet a batmansrác hangos köhögése törte meg, aki közben egy szendviccsel a kezében a bejáratnál fulladozott. Láttam az arcán, hogy ő sem számított ekkora meglepetésre. Mi rejlik a kosz alatt? Mellette egy nagyon cuki kisfiú állt, aki rögtön odaszaladt hozzám.
-Szia Alex. Királylány? Semmiképp. - feleltem kedves mosollyal és legszívesebben hozzátettem volna, hogy a királylányok nem lopnak, de én igen. Az olyan lányok mint én még csak nem is mernek álmodni ilyesmiről. Aztán megkérdezte a nevemet, mire ösztönösen rávágtam, hogy Rara. Mindenki így hív, mióta az eszemet tudom. Mióta magam mögött hagytam Európát és a múltam egy részét, azóta pedig különféle álneveket használok. Bár ez inkább a munkámnál fontos. A nevem hallatán a kissrác furán nézett rám, majd amikor látta, hogy komolyan mondtam, az anyukájához fordult és megkérdezte, hogy ez meg miféle név.
Közben nem tudtam nem észrevenni a Marcogyerek arcán a bosszankodást, ami feltehetően és kizárásos alapon csak is miattam lehetett. Míg Alex az anyját faggatta, addig odatipegtem Marcohoz, aki addigra már túl volt a köhögőrohamán. Megálltam közvetlenül előtte, és belecsimpaszkodtam a pólójába.
-Mondd meg nekik, hogy ne bámuljanak így...- kértem őt egészen halkan, a mondatom végén pedig még kicsúszott egy bónusz "légyszike" is. Ahogy ott álltam előtte, akkor tűnt fel, hogy milyen magas is hozzám képest. Tekintve, hogy vámpír, már régesrég kinyírhatott volna. De nem igazán volt időm ezen agyalni, mert rémes gondolat futott át az agyamon. Szabályosan ledermedtem a srác előtt, és az arcom is hullafehérbe váltott. Azt hittem ott ájulok el és már a hányinger is kerülgetett. Ha a srác vámpír, akkor valószínű, hogy a családja is az, vagyis az itt jelenlévők mind vérszopók. Rémisztő gondolatok cikáztak a fejembe. Lehet, hogy csak beképzeltem, és csak a fáradtság teszi, de az is lehet, hogy nem. Ösztönösen felmértem közben a menekülési útvonalakat és az esélyeimet. És a legkiakasztóbb az egészben az volt, hogy egy rohadt stukker sem volt nálam. Nem mintha ez bármit ért volna a fajtájuk ellen, csak nekem...megnyugtatásként jól jött volna.

Óvatosan, nesztelenül lesunnyogtam a konyhába, a többiek még mindig a nappaliban dumáltak kivéve a nagybátyámat, aki elvonult a dolgozószobájába. Anyám azt találgatta, hogy vajon hogy hívhatják a szédült kis tyúkot. Na az jó kérdés, mert még én magam sem tudtam rá a választ. Valahogy elfelejtettünk bemutatkozni egymásnak. Nem is volt rá túl sok időnk, hogy őszinte legyek. Sol nagyban szórakoztatta Marat, aki olyan csendes volt, hogy szinte nem is hallottam. Leo anyámat csitította, aki túlzottan lelkes volt az új jövevény láttán. Olyan volt, mint Alex öcsém, aki mindenféle koszos, büdös kóbor ebet összeszedne az utcán és hazahozná pátyolgatni. Egyszer egy nyervogó, megtépázott macskával esett be, de volt már olyan is, hogy csigát vagy békát akart házi kedvencnek. Gondoltam Alex már nagyban alszik a szokásos esti meséje után, de hatalmasat tévedtem. Lebuktatóm pont hogy a legártatlanabb és legártalmatlanabb kis pocok volt.
- Májkó hazajött! Anyu, Májkóó itt van! - kiáltott a pocok, miközben hátulról belém csimpaszkodott. Persze mindjárt mindenki a konyhába sietett.
- Alex kicsim, te mért vagy még ébren? - érdeklődte anyám tőle csípőre tett kezekkel.
- Mert szomjas vagyok. - felelte csipás szemeit dörzsölgetve, a kiguvadt szemű macskáját szorongatva, akinek neve egyébként Batman. Megsimogattam a kócos buksiját. Megjegyzés magamnak: mindig nézz a hátad mögé!
- Kakajót kérek! - nézett fel rám nagy bociszemekkel, majd a nyávogó dögöt az útjára engedte.
- Jól van Pocok, csinálom. - azzal nekifogtam kakaót csinálni az öcsémnek, miközben mindenki engem bámult. Nem zavartattam magam, még csak rájuk sem néztem, de lelki szemeim előtt láttam, hogyan néznek rám. Főleg az anyám. Imádom a „mindjárt olyan pofont kapsz kisfiam, hogy a takony menetet vág a nyakadon” ábrázatát. Miután odaadtam a kakaót a pocoknak, valami kaja után néztem. Pár pillanattal később Mara odaszólt valakinek, hogy kijöhet. Mindenki kisereglett a konyhából, csak Alex maradt velem a kakaóját szürcsölve. Nem tudtam, mi lehet érdekesebb annál, mint engem faggatni, bár sajnos volt rá egy tippem. A szédült libát faggatni. Bár elég nagy csend támadt a házban. Gyanúsan nagy csend. Mikor elkészültem a szenyámmal, és Alex megitta a kakaóját, megfogtam a tányért, és a kis pocokkal az oldalamon a nappali felé sétáltam. Jó nagyot haraptam a szenyóból és rettentő elégedettséggel a képemen sétáltam be a nappaliba, ahol először is megtorpantam. Alex még belém is ütközött.
- Áucs ez fááájt! - nyöszörögte, de aztán ő is menten elhallgatott egy pillanatra. Annyira ledöbbentett a szemem elé táruló látvány, hogy félrenyeltem a kaját és úgy elkezdtem köhögni, hogy majdnem megfulladtam. De a többiek reakciója is kb hasonló volt. Solnak a szája tátva maradt, csoda hogy nem csöppent ki a nyála, még Leo húzott szemei is kikerekedtek és a szemöldöke kilőtt az égbe, mint egy rakéta. Az istencsapása állt a szoba közepén illatosan, tisztán, egy yukatába bújva. Egy pillanatra még engem is elragadott a látvány. Egész jól nézett ki, miután levakarta magáról a tonna dzsuvát. De aztán megráztam a fejem. Nem Marco, téged nem fog megtéveszteni ez a nőszemély. De nem ám! Alex öcsém odaszaladt a lányhoz és csillogó szemekkel pislogott fel rá.
- Szia, én Alex vagyok. Te egy királylány vagy? - kérdezte tőle huncut vigyorral az arcán. Ne már mi ez??? Már az öcsémet is magába bolondítja ez a kis istenverte nőszemély???? Ébredjetek már fel!!!!

Miközben a fürdőkádban áztattam magam, lehunyt szemekkel pár hosszabb percre elpilledtem. A meleg víz vagy pusztán a fáradtság miatt, nem tudom. De egyszer csak megcsörrent a telóm. Szendergésemből a rájderzene riasztott fel. Kithi volt az. A hangja szokatlanul riadtnak tűnt, már-már zaklatottnak. Tudtam, hogy valami baj történt. Ösztönösen pattantam ki a kádból.
-Várj, és nyugodj meg, mindjárt ott vagyok. - magyaráztam, miközben az ajtó felé vettem az irányt. Kithi viszont arra kért, hogy ne tegyem. Azt mondta, hogy nem beszélhet, és nem tudja hol vagyok, de ha tehetem egy ideig maradjak is ott, mert odahaza nagy gáz van. Részletekbe nem ment, csak annyit hogy vigyázzak magamra és majd hiv. Nagyon megijedtem, aggódtam érte. Tanácstalanul álldogáltam fejemet az ajtófélfának döntve. Annyira hatalmába kerített az aggódás, hogy el is felejtettem hol és kinél vagyok. A kézmosóhoz léptem, megtámaszkodtam a peremén, vettem pár mély levegőt, majd belenéztem a tükörbe.
-Szedd össze magad Rara. - győzködtem magam. Oldalra pillantva megláttam a ruhákat, amiket a batmansrác édesanyja hagyott itt nekem. Finom, puha anyagból készültek és nagyon jó illatuk volt. Gyorsan belebújtam, de kicsit kellemetlenül éreztem benne magam, mivel ritkán hordok efféle holmit. Jobban mondva yukata még soha az életben nem volt rajtam. Egy darabig nézegettem magam a tükörbe ~vajon jól vettem fel?~, majd úgy döntöttem feltűzöm hozzá a hajamat is. Az összkép meglepő volt, olyan voltam, mint egy keleti hercegnő. Mint azokban a mesekönyvekben, amiket még a Madame olvasott.
Odakint eközben ment a találgatás arról, hogy ki lehetek? Óvatosan lenyomtam a kilincset és résnyire nyitottam az ajtót, hogy kikukucskálhassak.
-Sziaaaa! Gyere ki! - ordított rám váratlanul egy vékony hang. Egy nagyon cuki kislány állt a fürdő ajtaja előtt, hatalmas, kíváncsi szemeket meresztett rám, és csak arra várt, hogy végre kidugjam onnan az orromat.
Lassan kinyílt a fürdő ajtaja és előmerészkedtem. Feltűnésemet, mély hallgatag csend követte. Mindenki csodálkozva nézett rám. Kínos volt. Mintha még életükben nem láttak volna fehér embert. Bár nem okolhattam őket, negyed órával ezelőtt még úgy festettem, mint aki egy szeméttelepről szabadult.

Nem lehetett megfékezni, az istencsapása nemcsak az életembe szabadult be, hanem a házamba is. Egy báránybőrbe bújt farkas volt. Az anyám kígyót melenget a keblén, gondoltam magamban. Leoval közben elkezdtük betolni a tragacsot a kertbe, de épphogy csak túljutottunk a kapun, mikor hirtelen elkezdett visszagurulni a verda. Majdnem keresztülszántott a lábamon, de még idejében észrevettem és félrehúztam.
- Mi volt ez az előbbi Marco? - érdeklődött Leo szemöldökhuzogatva. Ehhez nagyon jól értett. A szemöldökhuzogatáshoz.
- Kifejtenéd bővebben, mire gondolsz? - vissza szemöldökhuzogattam.
- A kiscsajjal. Sosem láttalak még ennyire…idegbetegnek. - felelte, miközben egynéhány izzadságcsepp jelent meg a homlokán.
- Hosszú és siralmas a sztori. A lényeg, hogy a csaj csak bajt hoz a fejemre. Nem akarok még itthon is belé botlani. - magyaráztam tömören és röviden.
- Értem. - hangzott el a szokásos frappáns Leo féle témalezárás. Miután betoltuk a tragacsot a helyére, bevonultunk a házba. Sol a nappaliban tanácskozott a többiekkel, Mara húgom itta a szavait. Az étkezőben az asztalon maradt a kihűlt vacsora. Mielőtt bosszús pillantásokkal dobtak volna meg és neki kezdtek volna faggatózni, elslisszoltam Leo mellett, besprinteltem a szobámba, majd magamra zártam az ajtót. Fejlett hallókészülékemmel még hallottam, amint anyám azt kérdezte, hol vagyok, Leo pedig annyit válaszolt neki, hogy valósznűleg már a szobámban. Még mielőtt valamelyiküknek háborgatni támadt volna kedve, bevonultam a fürdőmbe, lehámoztam magamról az összes cuccot, behajítottam a szennyes tartóba, majd beálltam a forró zuhany alá. Tíz percig áztattam magam a tus alatt, mire le tudtam menni zenbe. A gyomrom űrtartalma is annyira zenben volt már, hogy megkongatta a hegyi harangot. Nem sok kedvem volt a családomnak magyarázkodni, de éhes voltam. Veszettül éhes. Szóval elkerülhetetlen volt a találkozás. Épp egy gatyát és egy pólót húztam magamra, mikor katonás léptek hangját hallottam a lépcső felől. Tudtam, ki fog nemsokára dörömbölni az ajtómon. Gondolatban visszaszámlálásba kezdtem. 5, 4, 3, 2, 1. Kinyitottam az ajtót, mielőtt nekiállt volna döngetni az öklével. Eric nagybátyám volt az és egy kis fejmosást kaptam tőle, amiért nem jelentettem neki időben. Szerinte a munka az első, mindennél előrébb való, blablabla. Persze nem tudta, hogy nem épp jószántamból nem értem haza, hanem a kis szenteskedő bige miatt, akit anyám ápolgat odalent, miközben azt se tudja, hogy a csaj egy kukából ugrott ki, hogy utána stukkerral a fia kocsijába ugorjon, lóbálgatta előttem a fegyverét, csoda hogy el nem sült, megkergettek minket miatta, ment az autós üldözés és a fegyverropogtatás, mikorra is meguntam, mert Akumára senki ne merjen rálőni…Aztán persze félig kitépte a sebváltót, nekem kellett elbánnom a gyökér üldözőivel és ennek tetejébe még nekem is támadt, mint egy veszett mókus. Hogy a zombiszatírról és látványáról már ne is beszéljünk, ami maradandó agykárosodást idézett elő a fejemben. Persze drága Earl erről se felejtette el értesíteni a nagybátyámat, így az figyelmeztetett, hogy legközelebb hagyjam ki a rendőrséget, és intézzem el a tagot egymagam. Illetve hozzátette, hogyha pajzánkodni támad kedvem, ne a nyílt utcát válasszam helyszínül. Remek! Csak bólogattam, mint a jól betanított kiskutya, illetve megtarkítottam pár igennel és perszével. Miután elégedetten elhúzta a csíkot, felsóhajtottam, majd lesunnyogtam a konyhába és azt mantráztam magamnak, hogy csak senki se vegyen észre.

Néhány perccel azután, hogy kivergődtünk a füstrengetegből jobban is lettünk. Igaz, úgy néztünk ki mint egy menekült, kormosan, mocskosan. Én még autófenyő illatot is árasztottam magamból. Még alig tértem magamhoz a denevérgatyás osztani kezdett és engem hibáztatott mindenért. A kedvesség vagy együttérzés legkisebb szikrája sem volt a szavaiban. Mi a fene? Először csak lestem, mert el sem akartam hinni, hogy milyen bunkó stílust ereszt meg felém. Mit képzel magáról ez a majom? Viszketett a tenyerem és morcosan néztem rá. Az indiánsrác közben a védelmemre kelt, de a haverja agya teljesen elszállt. Már ha volt minek elszállnia. A hangzavart hallva, időközben kicsődült a díszes családja is, akik értetlenül álltak az események előtt. Egy kedves arcú nő lépett mellém, megsimogatta a fejemet és ismeretlenül is, de bevédett. Annyira meglepődtem, hogy egy fél pillanatig el is felejtettem, hogy batmanfiú éppen vérig sértett.
-Hogy lehet egy ilyen aranyos nőnek, ilyen tapló fia? - tűnődtem magamban.
-Hát..én... - pislogtam rá megilletődve, mert ilyen durva sértések után szinte sokkolt ez a váratlan kedvesség. Eközben a cuki srác tömören elregélte az esténket. Miután ezzel megvoltunk, a családfő, legalábbis a kiállása alapján nekem annak tűnt, takarodót fújt. A kedvesarcú nő megfogtam a kezemet és maga után húzott. A legkedvesebb mosollyal közölte velem, hogy szörnyen festek, emellett úgy szaglok mint két heti szennyes, és hogy sürgősen meg kell fürödnöm. Ami azt illette, nem tévedett. Valóban nem ártott egy kiadós tusolás. Nem lett volna rossz megszabadulni a fenyőillattal leplezett, korommal és füsttel vegyített kukaszagtól. Mielőtt bevonszoltak volna a házba még hátrapillantottam és láttam, hogy a kölyök haverjával épp a vontatókocsit tolja befelé. Még egy szúrós pillantást vetettem rájuk, és magamban azt kívántam, bárcsak átgurulna rajta a verda. Kicsit simítana az egóján. Alig, hogy kigondoltam, a vontató fent akadt egy nagyobb kövön, és megindult visszafelé, a batmansrác lábán keresztül.
A nő beterelt a fürdőbe, megengedte a csapot és adott egy tiszta törölközőt, majd mielőtt magamra hagyott volna, tiszta ruhát is kaptam tőle.
-Köszönöm. - motyogtam, majd elmerültem a kádba. Kellemes érzés volt, amint a meleg víz simogatta a bőrömet. A tusfürdőnek finom, tavirózsa illata volt. Lehunytam a szemem és élveztem, ahogy a kosz leázik rólam.

Nicsak, tán aggodalom csillant meg drága unokabátyám tekintetében vagy csak én hallottam rosszul? Mikor említette, hogy Mara is vele tartott, felcsillant az én szemem is. Jesszum, de rég láttam már a húgit, biztos már kész nő lehet. A távolban még hallottam Miss apokalipszis sikoltását, de már nem érdekelt, mit műveltek Sollal, míg távol marad tőlem. Elindultam Leo után, de még az ajtóig se jutottunk el, mikor hangos robbanásszerű hangot hallottunk. Mindketten rükvercbe kapcsoltunk. Kirohantam a kapu elé, ahol fekete füstfelhő fogadott, ami Sol motorháztetőjéből áramlott kifele. Sol és az istencsapása köhögve, prüszkölve, levegőért kapkodva szálltak ki a kocsiból, majd tisztes távolságra megálltak tőle. Leo szája tátva maradt, csak én néztem meredten a gomolygó füstfelhőbe burkolózó tragacsot. Őszintén? Már nem is csodálkoztam. Aznap épp elég meghökkentő dologgal néztem farkasszemet, ez ahhoz képest kutyafasza volt. Sol nyöszörögni kezdett a kocsija látványától, no meg attól, hogy majdnem füstmérgezést kapott. Odasiettem hozzá és megkérdeztem, hogy van. A lány persze nem tudta befogni a lepénylesőjét és baromságokat csacsogott, amivel nemhogy sovány vigaszt nem nyújtott szerencsétlen haveromnak, de még jobban elkeserítette csóringert. Még Leo is úgy nézett a csajra, mint aki nem tudja eltalálni, hogy melyik skatulyát húzza rá, a hülye vagy a szerencsétlen kategóriát…
- Komolyan, ha a hülyeség növesztene, te már ülve nyalnád a holdat! - dörrentem a kiscsajra. Hogy is gondolhatta, hogy majd egy kocsimosással minden el lesz intézve???
- Téged nemhogy verda közelbe, de még ember közelébe se szabadna engedni. Potenciális veszélyforrás vagy minden élőre és élettelenre… - folytattam tovább tahó stílusban, de annyira felbőszített aznapra a kiscsaj, hogy már nem tudtam megálljt parancsolni a számnak. Míg Sol a kezével kalimpált, hogy elég lesz már, Leo is észbe kapott és közénk ékelődött, mielőtt még rosszabbra fordult volna a helyzet.
- Nyugodjon le mindenki, oké? - kezdte volna a békítő tárgyalást, de én nem voltam rá vevő. Addigra már az egész família kint ácsorgott a kapu előtt, anyám persze rögtön az istencsapása segítségére sietett és babusgatni kezdte. Mara csodálkozó pillantásokkal szemlélte az eseményeket, mögötte pedig a nagybátyám állt karba tett kezekkel, összehúzott szemöldökkel. Nem tűnt túl vidámnak.
- Itt meg mégis mi folyik? - kérdezte garatmély, tekintélyt parancsoló hangon.
- Solomon? Te vagy az? - sandított rá a koromfekete, tüsszögő haveromra, aki egy intéssel és egy fejbiccentéssel jelezte, hogy ő az. Mivel nekem nem volt kedvem elregélni, mi történt, így Leo volt kénytelen előadni magát. Elmesélte, hogy a Solomon hazahozott engem és az elég megviselt állapotban lévő Akumát, kihangsúlyozva a megviselt szót, majd a kis barátnőjével épp távozni készültek, mikor a kocsi lerobbant.
- Szegénykém, biztos nagyon megijedtél, igaz? Csoda, hogy nem kaptatok füstmérgezést! - simogatta meg a kiscsaj feje búbját az anyám. Már majdnem beszóltam, hogy nem kell azt az istencsapását így pátyolgatni, elvégre ő tehet minden szarságról, ami a mai nap folyamán történt, de inkább kussban maradtam, az anyám úgyse hitte volna el. A kiscsaj úgy meg tudta téveszteni az embert, hogy esélyes volt egy Oscarra.
- Na jöjjön be mindenki, ne ácsorogjunk itt! Marco, Leo! Toljátok be a tragacsot az előkertbe, majd holnap a műhelyben helyrepofozzátok, amit kell. - adta ki az utasítást Eric, majd beterelgette a többieket a házba az istenverte libával egyetemben.
- Óhogyazza jó büdös franc esne belé! Mikor fogok végre megszabadulni tőle??? - morogtam az orrom alatt, miközben Leoval betoltuk Sol tropára ment tragacsát az udvarra.

A kocsiban lapultam, egyszer csak megcsörrent a telóm és a rájderzene nem maradt észrevétlen.
-A 'csába. - bosszankodtam. Hallottam, hogy az új arc arról érdeklődik, ki van még a kocsiba. És a válaszadást Sol vállalta fel: csak egy csaj. Hát köszike. Újra kikukucskáltam, és láttam, hogy a denevérfiú másodmagával elindul a ház felé. Neki voltam tehénkedve az ajtónak, így igencsak meglepődtem, amikor hirtelen kinyílt.
-ááá. - sikítottam, mert majdnem fejjel találtam a földet, de egy erős indiánkar megfogott, mielőtt bekövetkezett volna a baj. A távolból érdekesen mutathattunk. A kocsi mellett egy indián kuporgott, a feje felett meredt a fenekem és nagyon rendellenesen álltak a lábaim is. A férfi gyorsan visszasegített a kocsiba, én meg gyorsan átkúsztam az anyósülésre.
-Köszönöm. - nyomtam gyorsan egy puszit az arcára hálaképp. A srác vigyorogva indította be a kocsit, és készültünk tovább gurulni az éjszakába, mikor fura, bajjósló hangok szűrődtek elölről. Rögtön levágtuk, valami itt nem kóser. A halk morajnak induló hangokat egyre erősödő pattogások, majd egyetlen hangos robbanás követte. Majd szürke füstfelhő borított be mindent. A füstfüggöny másodpercek alatt elárasztotta az utasteret is, és az orrunk hegyéig sem láttunk.
-Köhhh...köhhh...akkor most lerobbantunk? - kérdeztem a nyilvánvalót, miközben kihajoltam félig az ablakon és levegőért kapkodtam. Kénytelenek voltunk kimászni a kocsiból, mielőtt füstmérgezésben elpatkolunk. Kicsit szédelegve csámpáztam ki a füstből, majd néhány méterrel távolabb letérdeltem és próbáltam magamhoz térni. Mit sem tudva arról, hogy közben teljesen belepett a korom és az arcom is totál fekete. Nagyjából úgy festettem, mintha most másztam volna elő egy kéményből. Az indiáncsávó is odavánszorgott mellém, ő sem nézett ki különben. Értetlenül néztünk a vontatókocsi irányába, ami akkora már füstoszlopban állt.
-Holnap lemosom neked, ígérem. - vigasztaltam a férfit, mintha az lett volna a verda legnagyobb problémája, hogy kicsit piszkos lett. Szegény fiú, szinte megsajnáltam, ahogy a kocsijára nézett. Aztán elgondolkodtam. Ez volt a második jármű, amit közvetlenül vagy közvetve tönkre tettem a mai nap folyamán.

Már épp kezdtem volna élvezni az otthon, édes otthon dolgot, mikor Leo bezavart a képbe. Nagyon örültem a társaságának. Vagyis igazából örültem volna, ha nem lett volna mostanában olyan távolságtartó velem szemben. Mintha soha nem is lettünk volna évezredes barátok, úgy viselkedett.
- Repülővel jöttem. Tudod, az a hatalmas vasmadár, ami fent száll az égen. - próbált ironizálni Leo, de valahogy abban a pillanatban nem voltam fogékony a hülyeségeire.
- Bánom is én, mivel jöttél…- fordultam vissza és tettem a dolgomat. Ez meglepte őt. Ledermedt egy pillanatra. Ahhoz volt hozzászokva, hogy oda-vissza adogatjuk egymásnak a labdát, válogatott, gúnyos sértéseket vágunk egymás fejéhez és nem ahhoz, hogy egyszerűen semmibe veszem. De nem volt energiám ahhoz, hogy élcelődjek vele.
- Marco, te lázas vagy? - kérdezte, mire csak egy vállrándítást kapott válaszul. Még az is lehet, hogy az vagyok. Na jó, azért az nem, de nem is voltam olyan hűdefaszán. Ezt le is szűrte, mert nem piszkált tovább. Inkább felmérte a terepet. Sol persze rögvest biccentett neki egy megnyerő mosoly kíséretében.
- Solomon vagyok, Marco barátja és munkatársa. Üdv! - mutatkozott be Leonak, aki szemügyre vette a jól megtermett indián férfit. Nem hitte volna, hogy egyáltalán vannak barátaim a világon. Jobban mondva, hogy rajta kívül most már más is van a világon…Sol hiába is próbálkozik, sosem lopja be magát Leo szívébe, már a bemutatkozásánál elkapálta magát nála. Egyrészt, mert az IQ király felsőbbrendűnek tartja magát egy mezei szerelőnél, másrészt meg Sol az én haverom. És ez jobban böki a csőrét, mintha azt mondanám, hogy Sol úgy süt, mint a kályha és nem mellesleg rá van kattanva. De ráérek még felvilágosítani erről a havert. Hirtelen egy ismerős zene szólalt meg valahonnan. Méghozzá a vontatókocsi belsejéből. Mindenki odakapta a fejét. A Knight Rider zenéje üvöltött bele a csendbe, majd hirtelen elcsendesedett. Egy pillanatra el is felejtettem, hogy Miss katasztrófa még itt van velünk. Olyan csendes volt, hogy az szinte már gyanúra adott okot. Már az is szöget ütött a fejembe, hogy talán már nem is él a kiscsaj. De mikor susmorgás támadt belülről, akkor megdőlt ez a gondolat.
- Ki van a kocsiban? - érdeklődött Leo gyanúsan méregetve a kocsiajtót. Mivel én nem szóltam hozzá, így Sol gyorsan megtörte a csendet. Gondolom, azt hitte, hogy ezzel is szimpatikusabbá válik Leo számára.
- Egy lány, akit Marco megmentett a…-ám el kellett harapnia a mondatot, mert gyilok pillantást vetettem rá.
- Szóval egy csaj, Marco ismerőse. - zárta le a témát gyorsan frissen.
- Aha. - ez volt Leo tömény válasza. Hajj, de szószátyár, igaz? Mikor végeztünk és a kocsi begurult a helyére, megköszöntem Sol segítségét és megveregettük egymás vállát.
- Pihend ki magad haver. Ja, és a kiscsajt meg vidd innét minél messzebb, ne is lássam! - súgtam a fülébe. Kinyitottam a nagykaput. Sol beszállt a kocsiba, majd beizzította a motort. Közben Leo mellém sétált és a vállamra tette a kezét.
- Komolyan aggódom érted…De bent várnak a többiek. Mara is itt van. Legalább miatta szedd össze magad egy kicsit. - azzal megveregette a vállam és elindult a bejárati ajtó felé.

Ijesztő volt, ahogy a zsaru rám meredt. Kicsit tágabbra nyílik a szeme, tuti hogy kiesnek a szemgolyói is. Kicsit tartottam attól, mi lesz most, hogy így kipottyant a stukker, de legnagyobb meglepetésemre nem történt semmi. Valószínű, hogy ez is feledésbe merül, mint jó pár dolog ami a mai este folyamán történt. A rendőrök megbilincselték a szatírt, és gyorsan elvezették. Az indiáncsávó nekiállt megtisztítani a szélvédőt. Hát, volt mitől. Szegény srác, láttam az arcán erős küzdelmet vív, hogy be ne rókázzon. Még a levegőt is visszatartotta néha. Aztán a haverjára pillantottam. Nos, ő is látott már szebb napokat. Elég fáradtan álltak a szemei, és ő is el volt kissé szürkülve. Velük ellentétben és remekül voltam, tele voltam energiával. Valószínű dolgozott még bennem az adrenalin az erdei események miatt. De nem akartam tovább bosszantani őket, ezért visszafogtam magam és csendben üldögéltem. Legalább megmutathatom nekik, hogy ilyet is tudok. Szótlanul zötykölődtünk az éjszakában, míg be nem hajtottunk egy udvarba. Totál ismeretlen volt a környék.
Hirtelen egy újabb tag tűnt fel, borús arckifejezéssel. Batmanfiú is meglepett volt, hogy látja. Kikukucskáltam az ablakon, hogy szemügyre vegyem az idegent, és hát elég cuki volt, még a morcos ábrázatával is.
-Mennyi helyes pasi van ezen a környéken, még a végén ideköltözöm. - gondoltam magamban. Röpke tíz másodperc alatt tisztázódtak a szerepkörök és kiderült, ki a góré. Hát nem a denevérgatyás.
Ahogy néztem ezt az új srácot, nem is tűnt olyan veszélyesnek, de azért nem kockáztattam. Továbbra is ott lapultam az ülésen. Ekkor a Knight Rider intrója tört fel a farzsebemből. Rögtön tudtam, hogy a barátnőm, Kithi az.
-Hol a csudába vagy, már betegre aggódtam magam... - kezdett bele, de gyorsan félbeszakítottam, hogy most nem vagyok olyan helyzetben, hogy beszéljük, de üzenem a főnöknek, hogy megvan a szajré. Pár nap és jelentkezek. Ezzel letettem, majd ki is kapcsoltam, hogy ma már egészen biztosan ne zavarjon senki.

Kivoltam, nem kicsit, nagyon. Rohadt mód kimerültem, szinte már éheztem, ráadásul a retinámba égett a kép, amint a vörös kígyós zombicsóka kéjesen nyalogatni kezdte a szélvédőt. Ha nem láttam volna már ennél is gusztustalanabb produkciókat, bizisten hogy a bokorba dobtam volna a taccsot. Solon viszont látszott, hogy megviselte lelkileg a műsor, hulla színekben pompázott a feje. A szélvédője tiszta dzsuva, oda az ablaktörlő. Holnap majd ő is beállhat a műhelybe autót bütykölni. És persze mért is ment volna simán minden a kiscsajjal? A nagy színjátékban a stukkere egyenest Earl lábai előtt landolt. Mondjuk Earl már szerintem semmin sem csodálkozott velem kapcsolatban, de azért mégis jól kiguvadtak a szemei. Pislogott, mint a kiszántott vakond. Nem nézte volna ki a kis ártatlan arcocskájából, hogy képes fegyvert rejtegetni. Persze mondanom sem kellett neki, magától is tudta, hogy bizony efelett is el kell siklania. Ez egy amolyan „felejtsük el, hogy meg sem történt” szituáció volt. Persze tuti jelenteni fogja a nagybátyámnak, miféle éjszakai akcióba keveredtem, szóval rákészültem, hogy majd ezért is kapni fogok. De kb úgy izgatott, mint vakot a némafilm. Earl kollégája bilincsbe verte a zombicsókát, aki épp akkor kezdett éledezni. Még rántott egyet a szerszámán és hörgő, szörcsögő hangon csak ennyit hallatott.
- Addzaa láááány, addzzaaa láááány. - közben véreres szemeivel úgy fikszírozta az istencsapását, mint pap a fürdőskurvát. Talán a rögeszméjévé vált. Felőlem vihette volna, de sajna nem jött össze neki. Mihelyst a zsaruk elhúztak a csíkot, Sol összeszedte magát és nekiállt levakarni a szélvédőről az odaszáradt trutyit. Nagyjából sikerült is neki pár öklendezéssel megtarkítva. De nem jött a kisvuk szerencsére, a haver tartotta magát. Gondolom ő sem akart integetni az ebédjének, azt meg végképp nem akarta, hogy a kiscsaj is lássa, mi volt terítéken aznap. Visszaültem a kormányhoz, majd megvártam, míg Sol kiszellőzteti a fejét. Amint már kezdett visszatérni belé az élet, behuppant ő is a kocsiba. Haza akartam már végre kerülni, mert rettentő éhes voltam, szorítottam a kormányt erősen, mert a vér szaga még mindig az orromba csapott. Csak miután elindultunk és kiszagoltam a friss, éjszakai levegőbe, akkor kezdett csillapodni a vér iránti vágyam. Nem tudtam még kit, de le fogok csapolni valakit, az is biztos. Direkt kis utcákba vettem a kanyart, nem akartam feltűnést kelteni a főúton, miközben azon gondolkodtam, bár a lepedőn száradt volna meg az összes gyökér, akihez ma volt szerencsém. Felsóhajtottam, mikor végre az otthonom elé értünk. Miután kinyílt a nagykapu, berobogtam a vontatóval, majd kiszálltam. A mozgás érzékelős lámpák azonnal bekapcsoltak. Sol segítségével nekiálltam lekapcsolni Akumát a vontatókocsiról. Közben az ajtó kinyílt, majd becsapódott, majd másodpercekkel később ismerős hang ütötte meg a fülemet.
- Marco, hol a francban voltál és kik ezek az emberek? - nyomban 180 fokos fordulatot tettem, majdnem beleszédültem. Szent szar! Leo állt velem szemben, karba tett kezekkel, a szemöldökei szinte már a holdat nyaldosták, főleg, mikor meglátta a dzsuvás vontatókocsit és a harci sérült Akumát.
- Téged meg mikor fújt haza a keleti szél??? - érdeklődtem tőle és már az én szemöldököm is a csillagokat verdeste. Nem tudtam, mi hiányzott még az életemből arra a napra. De biztos nem Leo volt az…

Filmbe illő jelenet volt, amikor nekiugrásból bevetődtem hozzájuk a kocsiba. Egy profi kaszkadőr se csinálhatta volna szebben. Bár, kicsit kínossá vált az érkezésem, mert a fejem a batmanfiú lábai között landolt.
-Legalább valami puhára estem. - mondtam halkan, motyogva az orrom alatt. Bár ezzel nem a férfiasságára utaltam, hogy ő egy puhapöcs lenne. Az este folyamán többször is bebizonyította, hogy helyén vannak a tökei. A szeme sem rebbent, amikor kiiktatta azt a két verőlegényt. Ekkor feltűnt az üldözőm a bokrok közül és egy határozott, pókemberugrásos mozdulattal a szélvédőre tapadt. Ijedtemben belemarkoltam a srác gatyájába. Csoda, hogy nem szakítottam le róla, annyira megijedtem. A srácok is ledöbbentek, főleg amikor észrevették az üvegre tapadt, már kékülő félben lévő hímtagot is. Az indiánsrác hullafehér lett a sokktól. A haverja meg jobb híján ráküldte az ablaktörlőt, csak hogy levakarja a csávót a kocsiról. Bár az ablaktörlő hősiesen pofozta az ürgét, és csak úgy rándult a feje jobbra és balra, ahogy keverte a pofonokat, de végül a perverz kerekedett felül. Megelégelve a heves arcsimogatást, megragadta a kocsitartozékot és lazán leszaggatta az ablakról.
Eközben a srác rám förmedt, hogy nem tud elhúzni hiába rinyálok, mert a szatírtól nem lát ki az ablakon.
-Ami azt illeti. - emeltem feljebb a fejem és az egyik kezem, amiben a fegyverem volt. Felvetettem, hogy lelőhetnénk a motorháztetőről. Ekkor jutott eszembe, hogy hoppá...mégsem jó ötlet, elfogyott a muníció. Az meg már csak utólagosan jutott eszembe, hogy akkor annyi lenne a szélvédőnek is, ami újabb károkat jelentett volna.
A két férfi vitatkozni kezdett, hogyan tovább? Az egyikük simán kinyírta volna. Eggyel több vagy kevesebb, már igazán nem számított volna. A másikuk a humánusabb megoldások híve volt. Míg azok ketten szájkaratéztak, addig a szatír az ablaküveget kezdte nyalogatni.
-Fújjj. - még a hideg is kirázott. Feljebb tápászkodtam és meghúztam az egyik, kormány melletti kart, mire a csávó arcába lövellt az ablakmosó folyadék. Hiába a szappanos lötyi, a perverz mosoly ugyanúgy ott volt az arcán, még akkor is, ha most kicsit fanyarabbnak tűnt. A batmansrác mocorogni kezdett, és az arcom újra az ágyékra simult. A telóját halászta elő a zsebéből, majd telefonálni kezdett. Ha jól vettem ki a zsaruhaverjával beszélt és közölte, hogy van a rendőrség számára egy lestrapált szatírja. Még a címet is megadta, hol szedhetik össze. Eközben az indián csávó kipattant a vontatókocsiból, persze miután letaperolta a hátsómat, és úgy emelte le a pucér tagot a szélvédőről, mintha egy odakenődött légy lett volna.
-Aztaaa. - néztem a műveletet csillogó szemekkel. Persze cukin mosolygott rám közbe és újfent izomfeszült.
Soha életemben nem láttam, hogy a rendőrök ilyen gyorsan kiszálltak volna egy helyszínre. De pillanatok alatt ott termettek. Ugyanaz a fazon lépett oda hozzánk, aki korábban a szemünkbe világított. Azt kérdezte, hogy mi történt itt, mire a srác nagy vonalakba elmesélte. Persze rengeteg részt kihagyott a sztoriból, de talán jobb is. A fakabát úgysem hitte el volna, mert annyira abszurd volt az egész.
-Hellóka, ismét. - integettem kedvesen még mindig az ülésen heverészve, majd feltápászkodtam és rendesen felültem. Kicsit megigazítottam a ruhámat, meg az összekócolódott hajamat. A nagy szépítkezésben nem vettem észre, hogy kiesett a stukkerem, pont Earl lábai elé. A csávó szeme kikerekedett.
-Hoppá, bocsesz, ezt elejtettem. - kinyúltam a fegyveremért, felvettem a földről, majd a elrejtettem a bugyimba.

A csurgató barnáról folytatott vita közben észre sem vettük, hogy telik az idő. Egyszer csak pisztolylövés hangja szelte ketté az erdőt. Majd sorozatban dördültek tovább. A baglyok felkapták a fejüket és nagyban huhogni kezdtek, miközben a denevérek idegesen repkedtek erre-arra.
- Mi a szart csinál már ez a csaj? Tán borzokra lövöldözik? Mert arra baromira nincs időnk! - vettem egy mély levegőt és kifújtam.
- Mi van, ha baja esett és így akar segítséget kérni? - érdeklődött Sol aggodalmas arckifejezéssel.
- Ugyan már…ennek a nőszemélynek több élete van, mint egy macskának. - vetettem oda félvállról. Őszintén? Nagy ívben szartam arra, hogy mibe keveredett a csajszi, csak minél előbb haza akartam jutni. Sol már épp azon volt, hogy kiszáll és megkeresi a csajt, mikor az hirtelen kirobbant az egyik bokorból és az ablakon keresztül beugrott egy macskát megszégyenítő akrobatikával, miközben visítozni kezdett, hogy tűnjünk el innen. Ez kajak macska! Mondom én! Persze a feje szerencsésen a lábaim között landolt, hogy még csak véletlenül se legyen köztünk mondjuk egy fél centis távolság. Fogalmam sem volt, mi ütött már megint belé, de semmi jót nem sejtetett. Abban a pillanatban aztán egy hörgő, nudista fazon botorkált ki ugyanabból a bukszusból, ahonnan az előbb idepattant a kiscsaj, majd szörcsögve rácuppant a motorháztetőre és elkezdett feljebb és feljebb kúszni. A férfi igencsak megtépázott volt, a napszemüveg félig lógott a fején, egy üveg hiányzott is belőle, a feje vérzett, de nem az volt a legrosszabb látvány, ami Sollal a szemünk elé tárult. Ledermedtem egy pillanatra. A vér szaga megcsapta az orromat, a bennem élő vámpír mocorogni kezdett, de alaposan lehűtöttem a lelkesedését, mikor lejjebb siklott a tekintetem és befigyelt a vöröslő virsli. Sol még a száját is eltátotta egy pillanatra. Mibe keveredtünk? Egy 4D-s autósmoziba??? Ha nem tudnám, hogy zombik nem léteznek, lazán hihetném, hogy most jött el az apokalipszis. És az apokalipszis okozója nem más mint…Lepillantottam lábaim között lapuló nyöszörgő lányra. Sol köpni nyelni nem tudott.
- Én megmondtam. Kész istencsapása, akit azért küldtek, hogy engem büntessen! - vetettem oda a havernak, aki, miután szemtanúja volt a szélvédőre ragadt zombitagnak, erősen elgondolkodott eddigi szavaim igazságtartalmán. Az egész motorháztető és a szélvédő is cuppogott a vértől és egyéb ismeretlen eredetű testnedvektől. Sol rezes indián bőre még csak halványodott, mikor a tag rávetődött a motorháztetőre, de mire a tag felküzdötte magát a szélvédőre és telibe kaptuk a vörös kígyót, addigra már kiment belőle minden szín. Sajna hiába kapcsoltam be az ablaktörlőt, a pasassal valahogy nem bírt el, nem tudta levakarni a szélvédőről. A lány már szinte sírva könyörgött, hogy tűnjünk már el.
- És mégis hogy a rákba húzzunk el szerinted, ha egy nyomorék zombi cuppant a szélvédőre és mindent összemázolt a nedveivel? - érdeklődtem az istencsapásától dühösebb hangvételben. Ez a fajta birka szemlélet felhúzott.
- Ha van valami ötleted, akkor vázold! Mert vakon vezetni még én sem tudok. Na meg egyébként se lenne feltűnő a belvárosban egy szélvédőre ragadt vérben úszkáló nudista farok… - abban a pillanatban már úgy voltam vele, hogy oké, megszabadulunk ettől a tagtól is, egy vagy több hullával kevesebb. Hogy az Isten pofozná rá a temetőkaput!
- Na jó, mára már rohadtul elegem van, szal elintézem ezt a faszt. Kellett neki pont ide csusszannia. - nyitottam volna ki az ajtót, de Sol megállított.
- Szerintem egy hulla is bőven elég volt mára Marco. Ne öld meg! - kérlelte Sol. Nos igen, kétség kívül ő volt közöttünk a humanitáriusabb, de ez úgy általában kevés volt, mint börtönben a vészkijárat. Vagyis szart sem ért az alvilágban.
- Hogy pontosítsak, három. Kettő ott lapul a kocsim csomagtartójában. - böktem a fejemmel hátrafelé. Sol kiakadt. Tényleg kiröppent belőle a lélek is.
- A csaj tehet róla, ne engem hibáztass! Ha az a két görény nem lőtte volna ki a visszapillantóimat, talán még élnének. Talán… - morogtam az orrom alatt.
- De ha van jobb ötletetek, hogyan szabaduljunk meg a zombicsókától, ki vele! - buktam rá a vezetői kormányra. Kivoltam. Rettentő fáradt és éhes voltam már. Abban a pillanatban eszembe jutott valami. Kicsit megemeltem az ülepemet, de nem ment az olyan könnyen, lévén, hogy a lány még mindig farkasszemet nézett a farkammal vagyis a nadrágommal, és így kelletlenül is belefúródott a feje az ágyékomba. Remek! Kihúztam a mobilt a farzsebemből, majd kikerestem a számot és tárcsázni kezdtem. Egy ismerős hang szólalt meg a túlvégen.
- Mr. Nomiya? - Earl hangja meglepetten csengett.
- Van a rendőrség számára egy kis meglepetésem. Nem vágom, hogy elkaptátok e már a keresett szatírt, minden esetre én tudok egyel szolgálni. Itt cuppog a szélvédőn, de mindjárt lekapjuk onnan. Gyertek a Forestlane 65-be. - azzal kinyomtam a hívást. Nem sok kedvem volt kiszállni a kocsiból, mert a vér finom illata már így is jócskán kiakasztott, úgyhogy Solra sandítottam, befogtam az orromat egy pillanatra, majd a szélvédőre böktem. Leesett neki a tantusz. Ha nem akarja, hogy kinyírjam a tagot, neki kell levakarnia onnan. Sol kászálódni kezdett, de közben véletlenül vagy sem, egyik tenyerével rátenyerelt a kiscsaj hátsójára. Miután kiveszekedte magát a kocsiból, nyakon ragadta a csókát, aki már a szélvédőt verte vagy öt perce és egyszerűen befejelte. A tag ájultan csuklott össze a földön.
- Na vééégre! - adtam hangot némi elégedettségnek, majd a pityergő lányra néztem.
- Most már igazán leszállhatnál az ágyékomról. Megköszönném! - szóltam oda neki, majd miután megtörtént a csoda, végre ki tudtam szállni a kocsiból. A rendőrök 5 percen belül villogva, vijjogva lefékeztek, majd Earl kiszállt és a döbbenettől elakadt a szava.
- Mr. Nomiya. Itt meg mi történt? - érdeklődött hatalmasat pislogva. Felvázoltam neki a helyzetet kihagyva a kényes részleteket, miszerint a lánynál fegyver van és ő lyuggatta ki a tagot. Állításom szerint békésen kocsikáztunk volna haza, mikor ez a tag hirtelen kiugrott a susnyásból és nekicsapódott a motorháztetőnek. Azóta is azon cuppog. Sol kénytelen volt levakarni onnan és leütni, nehogy még több bajt okozzon. Félig meddig igaz is a sztori, Earl meg amúgy se merné megkérdőjelezni a szavaimat. Megkértem, hogy minket felejtsen el a jelentésében, nem mi találtuk meg a szatírt, hanem ők. Kézre adtuk a tagot, kaptunk tisztítófolyadékot is, Sol gyorsan letörölte a trutyit, hogy legalább lássak is valamit az útból, majd mindenki ment a további útjára.