Egykedvűen jelenek meg a hátsó garázs nyitott ajtaja alatt, majd néhány lépéssel kiaraszolok a napfényre. Ugyanazt a kék fehér egyenruhát viselem, mint a többiek, ugyanúgy csupa koszos mint mindenkié, szintén olajtól és fémtől bűzlök, ráadásul az arcom is összekoszoltam nem olyan rég. Most egy üveg vízzel szórakozom, úgy teszek, mintha innék. Ezek az unalmas közjátékok. Bár senki meg nem mondaná hogy valójában kiöntöm a földre és egy korty sem ment le a torkomon, még a mellettem álló Bob sem. Megjártam már vagy öt kocsit ma, egy átlag ember kidőlne ettől, de a mi fajtánknak ez bakfitty. Talán az arcom unott közönye az, ami az emberek számára azt sugallja hogy fáradt vagyok, pedig nem is, de mindegy. A nap meleg fénye kis játékosságot kölcsönöz a vonásaimra és valóban, ez az egyik olyan jelenség ami örömmel tölt el, annak fényében hogy több mint kétszáz évet sötétségben töltöttem. Bob-tól is megkapom a szép munka volt fiam felszólalást, ami már a könyökömön jön ki, a fülem botját sem mozdítom rá, csak nekidőlök a garázs félfájának és figyelem minként távozik a jó negyvenes éveiben járó, már kopaszodó és pocakos, szakállas szerelőtársam. Nem, abszolút nem hiányzik nekem ez az állapot, nem is irigylem. Hamar tovaszáll róla a pillantásom, jelen esetben a földre, ahová a maradék vizet pocsékolom el, hogy aztán néhány lépés megtétele után a kukában végezze. Még fiatal az idő, nekem főleg, mert nem számít, a többiek még dolgoznak, én viszont megtehetem hogy kilépve innen félre vonuljak. Valószínűleg ezt is tenném, ha az egyik nem indulna meg sietősen felém, miközben visszafelé araszolok a ház oldalától a garázs alá. Tom, ő egy fiatalabb társunk, nemrég vettem fel és egyenlőre még a helyét sem találja, nem hogy a kocsik valódi problémáját. Miután elővezeti hadarva, hogy behoztak egy kocsit és belenézett, de fogalma sincs mi lehet a baja, már tudom segítséget kér.
- Menj, segíts Bob-nak, majd én megnézem azt a kocsit! Hol van?
Tom zavartan kinyújtja a kezét, látom hogy az első garázs alá álltak be vele, bólintok egyet és elindulok arra. Kis kitérőt teszek befelé, a műhely másik oldalánál kihelyezett szerszámos polc irányába. Csak egy zseblámpa kell. Aztán végig vonulok a fapolcok mentén, szoros párhuzamban velük, elhaladok egy belső, zárt garázs ajtaja előtt is, hogy aztán ismét kifelé fordulva haladjak az előbb látott kocsi irányába. Sehol nem látom a gazdáját, de ez nem jelent semmit, lehet hogy valamelyik szerelővel beszélget, addig én felnyitom a motorháztetőt és egykedvűen behajolok alá. Felkapcsolom a lámpa fényét és a lehetséges baj okozóját kutatom. A sarokban, a kocsitól jobbra személy-gépkocsikhoz való gumiabroncsok vannak egymásra dobálva, tornyot képezve, ott elég szűk a hely, és mivel szerintem a tulaj beszélget valakivel, így a másik irányból várom az érkezését. De a probléma talán inkább az hogy a kenőolaj és a benzin szaga mindent elnyom jelen pillanatban, csak a hallásomra hagyatkozhatom. Amint lépések zaját hallom, megpróbálom kiszűrni az illető aromáját a többi vacak szag közül, közben megszólítva őt.
- El tudná mondani pontosan hogy mit tapasztalt vezetés közben?
Sokat segít ha hallott egy zörejt valahonnan, vagy mondjuk a kocsi rázkódott fékezés közben, esetleg benzin szagot érzett, akármi. Úgy hamarabb rájövök, mi okozza a problémát. Nem bújok ki a tető alól, később is látni fogom a delikvenst, most inkább a munkára koncentrálok.