A székemben pöfékelve a válaszára vártam. Érdekelt, mi a büdös jó fenéért gyulladt be a csinos kis hátsója az öreg Chung papától. Először csak vigyorgott, mint valami kattant, aki most szökött az elmegyogyiból. El nem tudtam képzelni, mi lehetett annyira vicces azok után, hogy az előbb még majdnem összecsinálta magát a folyosón. A válasza azonban meglepett. Felvontam az egyik szemöldököm, miközben kifújtam a füstöt és elnyomtam a csikket a hamutartóban. Nem számítottam ilyen fordulatra. Szóval a kiscsaj nem egy rúdon vonagló bártáncos angyalka volt, ahogy eddig sejtettem, hanem egy piti kis tolvaj. Baszom faszom. Ha tegnap este a vén kínai maffiózó házát durrantotta meg, akkor valószínűleg az ő emberei elől menekülhetett. Én pedig azokat a debil sutyerákokat füstöltem el az éjjel a kemencében. Segáz. Nyoma úgy sem maradt az éjjeli akciómnak, csak egy marék hamu, szóval probléma letudva. Max a kiscsaj, mint szemtanú, de volt egy olyan érzésem, hogy nem szívesen pattogna a vén rókának a csúnya kis lebukása után.
- Ténylegesen ki is fosztottad vagy csak akartad? - érdeklődtem, miközben rágyújtottam még egy szálra. Nem volt egyértelmű, hogy a csaj tényleg le is nyúlt valamit, mert nem sok mindent láttam nála, ahogy bevágódott a kocsimba egy mordállyal a kezében.
- És mit nyúltál le tőle? - faggattam tovább, érdekes kezdett lenni a kicsike. Két slukk között figyeltem a vetkőzős műsorát, nem volt rossz a látvány, elnéztem volna még egy darabig, ha nem csavarta volna maga köré a törölközőt. Megosztotta velem a napi bölcseletét, miközben felpattant az asztal szélére.  Kivételesen egyet tudtam érteni vele.
- Jogos. Főleg, mert ismerem a vén rókát. Nem szarakodik, ha valakit el kell tenni láb alól. Csodálkozom is, hogy két ilyen balfék embert küldött rád. Marha nagy szerencséd volt. - feleltem, de nem tettem hozzá, hogy csak azért mert ott voltam. Ha történetesen nem az én kocsimba pattant volna be, talán úgy átmentek volna rajta, mint hegyi pásztoron a lavina, aztán angolkóros darumadár módjára mozoghatott volna egész további életében. Ha nem a mocsárban végezte volna a krokodilok nagy örömére. Nem vártam hálát tőle, nem is kaptam volna. Eddig több bajjal járt, mint haszonnal. Eddig. De amint megtudtam, hogy Chung papa értékes verdáit fújta meg a csaj, meglepődtem egy pillanatra.
- Hány verdát fújtál meg? És hova rejtetted őket? - érdeklődtem tőle, miközben leszórtam a hamut a bagóm végéről. Mikor meglóbálta előttem a kulcsot és közölte, hogy ajándékba adja az egyik járgányt, elgondolkodva néztem rá.
- Ez a slusszkulcs milyen verdát takar? - böktem a fejemmel az említett cucc felé, mert nagyon nem volt mindegy. Az öreg kínainak az értékes sportkocsijain túl egyedi veterán verdái is voltak. Kicsit sem lenne feltűnő, ha ugyanolyan kocsival száguldozna anyám az utakon, amilyen neki volt, mielőtt kipucolták a garázsát. Most lesz anyám szülinapja, és megfordult a fejemben, hogy neki adnám a kocsit, de túl macerás lenne. Ráadásul a franc se tudta, a kiscsaj kinek a megbízására lomtalanított. Nem hittem, hogy maszekot játszott volna, magától épeszű ember nem csóringel egy veszélyes maffiaarc garázsából. Elnyomtam a csikket, majd lekaptam a trikómat, mert láttam, hogy a kiscsajról szinte már lecsavarodott a törölköző.
- Kösz, de nem kérem. Méltányolom az ajánlatod, de magad is láthattad, Chung az egyik üzletfelünk. Macerás lenne a kocsijával bajlódni. És gondolom a megbízód se örülne annak, ha hiányos lenne a berendelt készlet. - feleltem, miközben felé nyújtottam a felsőt. Nem volt a legtisztább, de más nem volt kéznél. Autót bütyköltem benne. Méghozzá azt az autót, ami miatta ment tropára.
- Dolgoztam benne, ez van. Ha nem tetszik, felőlem pucérkodhatsz is, engem az sem zavar. - jegyeztem meg, mielőtt kiakadt volna. Inkább örülhet, hogy megszántam és nem került nudin Chung  és seggnyalói markába. Az tuti hogy ő mással szánta volna meg, nem egy koszos felsővel. Miközben a csaj elvolt a felsőmmel, kopogtattak. Megkérdeztem, ki volt az, Mikey akart mondani valamit. Végigmértem a félpucér csajt.
- Várj, megyek. - szóltam oda a havernak, majd felálltam a székből, az ajtóhoz sétáltam, elfordítottam a kulcsot és résnyire nyitottam.
- Mit akarsz? - érdeklődtem tőle, mire ő lazán befurakodott, de amint meglátta a félnudi csajt aki a trikómat szorongatta és aztán rám nézett, meglepetten megtorpant. Pofátlanul végigmérte a kiscsaj idomait, miközben vigyorra húzta a száját. Ám mielőtt még benyöghetett volna valami baromságot, megelőztem.
- Mikey. - kezdtem bele nyugodt hangnemben, miközben felemeltem előtte a kezem, épp mielőtt megszólalt volna.
- Tégy ma valakit boldoggá. Ne nyisd ki a szád!  - fejeztem be a közlendőm és leengedtem a karom. Becsukta a száját, értett a szóból.
- Ha nem fontos, akkor akár mehetsz is. - böktem az ajtó felé a fejemmel, mire ő vigyorogva vigyázba állt és egy  ’Igen, főnök!’ mondat kíséretében kitrappolt a helyiségből.  Lerítt róla, mit is gondolhatott, de nem izgatott a dolog. Maximum Sol akad majd egy sort, ha Mikey előadja magát neki némi túlzás keretében, mert a vak is láthatta hogy bejött neki a kis istencsapása. De majd elsimítják a félreértéseket nélkülem. Miután elfordítottam a kulcsot a zárban, visszafordultam az említett nőszemély felé.
- Szóval profi tolvaj vagy. Szabadúszó vagy valami szervezet tagja? - érdeklődtem tőle, miközben elindultam a székem felé. Talán még jól jöhet a csaj kleptomániája. Főleg, ha nagyon jó benne. Itt az ideje, hogy valami hasznom is származzon ebből az ismeretségből.

A kis istencsapása szó szerint betornádózta magát a műhelybe és míg én az irodámban tököltem, ereszd el a hajam hangulatot csinált. Mire ismét kinéztem, addigra már nem is műhelynek nézett ki a helyiség, sokkal inkább valami habfürdőnek. Nehezen lehetett felcseszni, de a kiscsaj mindig az idegeimen táncolt. Yama-san is megunta az önkéntes baromkodást és rendre utasította a többieket, beleértve Solt is, akinek a nyakában parádézott a kiscsaj. Le is tette azon nyomban és csendben maradt. Eskü rá sem ismertem a haverra, nem ilyen volt. Megfontoltan, komolyan vette a munkáját. Ne már, hogy beszédül ide egy kis liba az utcáról és máris fesztiválozni kezd! Az arckifejezésemből le vehette minden gondolatom. Legszívesebben az arcába léptem volna a cipőm helyett. Kinyomtam a rádiót, kiszedtem a csaj kezéből a szivacsot, majd megkértem Solt, hogy húzzon el egy slagért de sürgősen, és tüntesse el a habtengert. Nem azért kapta a fizetését, hogy a hátsóját rázza egy kiscsajnak, akit ki tudja, honnan szalasztottak. Aztán az említett nőstényördög felé fordultam és megkértem, hogy vonszolja a hátsóját utánam. Volt vele egy kis elszámolni valóm. Már az irodám ajtaja előtt voltunk, és épp a kilincset nyomtam le, mikor meghallottam Chung papa hangját, aki Yama-sant köszöntötte, majd elnézést kért, hogy megzavarta a nagytakarítást.
- Ha ezt megtudja a nagybátyám, lesz itt fesztivál. Csak éppen terror fesztivál. Méghozzá miattad. - sandítottam a lányra, aki úgy állt ott elhűlve, mint aki szellemet látott. Ennyire azért nem akartam megijeszteni, de nem ártott, ha tisztában volt azzal, hogy ez nem a játszóház. Hirtelen a hátam mögé bújt. ’Ezt meg mi lelte?’ Szembe fordultam vele és felhúztam az egyik szemöldökömet. A kiscsaj elég szarul festett, kb úgy mint a szomszédban heverő hullák ravatalozás előtt. Minden szín kiment az arcából, miközben a műhely felé bámult rémült tekintettel. A fene se tudta, hogy mitől ijedt meg ennyire, mikor az előbb még vadul riszálta a formás kis seggét a fiúknak és a szivaccsal játszadozott Sol nyakában a haver nagy örömére. De egyvalamit nagyon jól megtanultam ebben az életben. Csak azért, mert paranoiás vagy, még nem biztos, hogy nem akarnak elkapni.
- Eric barátomat hátul találom, igaz? Tennék nála egy tiszteletkört. A kocsit pedig rád bízom Kenta. - szólt az öreg kínai Yama-sannak, mire a kiscsaj még jobban berosált és könyörögni kezdett nekem, hogy bújtassam el. Már szinte elrítta magát. Na, még csak az kéne! Közben teljesen rám csimpaszkodott és remegett, mint a kocsonya. Nagyon nem volt kóser a dolog. Lenyomtam a kilincset, majd felkaptam a lányt átfogva a hátsójánál és becipeltem az irodámba. Azzal a lendülettel be is rúgtam magam után az ajtót. Nem tökölhettem sokat, ennyi időm volt csak, míg az öreg kínai be nem fordult az irodahelyiségek felé. Lepakoltam a kiscsajt magam elé, majd ráfordítottam a zárat az ajtóra, Chung épp akkor haladt el előtte. Amint az öreg kínai vakerálni kezdett, világossá vált a számomra hogy a Rara lány tőle gyulladt be. Már csak az volt a kérdés, honnan a rákomból ismerte az öreg maffiózót és mi a kacskaringós faszért szart be tőle ennyire. Nem is baj, hogy a kiscsajt bújtatni kellett, lehet nem jött volna ki jól, ha Chung papa meglátta volna. Talán kapott volna olyat, hogy még a levegő is megkékült volna körülötte. Aztán értelemszerűen mi is magyarázkodhattunk volna a kínainak, hogy mi a szarért van itt a csaj, akivel dolga van. Én pedig nem magyarázkodom senkinek sem a nagybátyámon és az anyámon kívül.
- Mi folyik itt? Miért rezeltél be az öreg Chungtól? - érdeklődtem a csajtól, miközben a fogasról lekaptam egy törölközőt, majd a fejére nyomtam. Csöpögött a víz az egész nőből, úgy nézett ki, mint anyám zsebkendője egy egész estés romantikus dráma után.
- Egyáltalán mi közöd van ahhoz a vén faszhoz? - faggattam tovább, miközben az asztalomhoz battyogtam és levetettem magam a székemre. Elővettem a cigimet és az öngyújtómat és rágyújtottam.

Csak egy vödörvíz, egy kevés tisztítószer és egy jól habzó szivacs kellett ahhoz, hogy egy ígéret valóra váljon.
-Sajnálom az autódat. Az én hibám, hogy így végezte. - csacsogtam, s közben szorgosan járt a kezem is. Eltökéltem, hogy csillogóra suvickolom a kocsiját. Persze Marco autójára is ráfért volna egy alapos mosatás és az övét is tükörfényesre mostam volna, hisz megmentette az életemet, ennyit hálából igazán megtehetek. A srác viszont olyan fejet vágott, amiből az jött le, jobban járok, ha messziről elkerülöm a verdáját. Nem izgatott sem ő, sem a morgolódós savanyú képe, mert Sol haverja értékelte az erőfeszítéseimet. Nem kellett sok és Sol is beszállt a kocsimosós játékba. Vidám mosolyt küldtem felé, és egy nagy adag habpamacsot, ami a feje búbján landolt. Hangosan felkacagtam, de nem sokáig nevethettem, mert az indián viszonozta apró, habos kedvességemet. Ezt én sem hagyhattam megtorlatlanul.
Odavissza repkedtek a habgolyók, vagyis habcsatába keveredtünk. Szedtünk néhány ártatlan áldozatot is.
-Bocsesz, véletlen volt. - nevettem zavartan, amikor az öreg japánt találtam el. Nem volt valami boldog, de nem volt időm vele foglalkozni, mert újabb habgolyók közeledtek felém. Még időben lehasaltam a kocsi mellé elkerülve a biztos találatot.
Hangosan kacarásztam, immáron a magas, erős indiánsrác nyakába üldögélve. Nagyon élveztem. A kezemben egy buborékfújót szorongattam és teljes tüdőkapacitsommal fújtam a fúvókát. A mosogatószeres-szappanos viz óriási buborékokká formálódvaszappanlufiként szálltak szét a magasba. Mi tetőtől talpig vizesek voltunk, körülöttünk mindenütt vastagon állt a hab és most már hatalmas szappanbuborékok is cikáztak a műhelyben. Nagyon jól éreztem magam.  
-Elég lesz a habból. Mindenki, munkához! - szólt a batmangatyás szigorú, parancsoló hangján és rendre teremtett mindenkit. Hangjára síri csend támadt a szerelőműhelyben. Még a buborékok halk pukkanó hangja is ágyúdörrenésként hatottak. Sol kiemelt a nyakából és óvatosan letett. Marco még a szivacsot is kikapta a kezemből. Teljesen elszontyollódtam és bánatos bocicica szemekkel néztem rá.
-Hangulatgyilkos. - dünnyögtem hátrakulcsolt kezekkel.
-Te pedig gyere velem légy oly szíves! - mondta nekem, miután a haverját elzavarta egy slagért és rendrakásra utasította. A légy oly szivesben éreztem az iróniát, de nem törődtem vele. Hátra csapta a hajam, és szófogadóan követtem őt. Nem mentünk messze, de a hallgatása nem sejtetett semmi jót. Már az iroda ajtaja előtt álltunk és készültünk bemenni, amikor ismerős hang ütötte meg a fülünket a műhelyből. Dermedten álltam a batmanfiú mellett, és olyan félelem fogott el, hogy az egész testem beleremegett. Ösztönösen hátrább léptem és Marco háta mögött kerestem menedéket. A félelmem beigazolódott, amikor kikukucskáltam a védőbástyám mögül és megláttam Mr. Chungot. A férfit, akit előző nap délután pofátlanul kiraboltam. Nem tudhattam, hogy meglátott-e. Akik tutira láttak, az a két verőlegény - már halottak voltak. Marco elintézte őket, így ők nem beszéltek, de ez nem jelenette azt, hogy más nem látott meg menekülés közben.
-Bújtass el, kérlek. - kérleltem őt sírós hangon. Szorosan hozzásimultam és az arcomat a mellkasába fúrtam. Az sem érdekelt, hogy csurom habos voltam, hogy a hajamból csöpögött a viz és, hogy ezzel Marcot is összevizezem.

Nem hittem a szememnek, mikor a kiscsaj bevágtázott a műhelybe és egy laza mozdulattal Sol nyakába vetődött, miközben képen törölte egy teli kosár kajával. És azt sem hittem el, hogy a havernak ez nem volt probléma. ”Ennyire rá lenne gerjedve erre a libára, hogy már gondolkodni sem tud???” A kiscsaj rendesen bemutatkozott a többieknek is, csodás alakítást nyújtva. Nem lepődtem meg azon hogy Mikey és Sam távolabb vonultak tőle. Nem hiányzott nekik még egy pofonosztó Yama-san mellett, aki ugyan felkapta a fejét a lány beviharzós műsorára, de hamar lecsihadt a lelkesedése. Olyan sivár volt érzelmileg az az ipse is, mint egy kiirtott erdő. Bár ez Kurokawa-sanról inkább elmondható. Yama-sannak legalább volt mimikája. Mégha ez azt is jelentette, hogy menekülni kellett a tarkósuhintásai elől. A kis istencsapása mivel látta, hogy a bemutatkozásnál kissé elkapálta magát a srácoknál, elővette a legnagyobb fegyverét, a kaját, hogy megnyerje a többieket is magának. Ha nem is sikerült őket levenni a lábukról, de már meglágyultak kicsit, ugyanis a belesek disznó módjára nekiestek a kajának. A kiscsaj meg úgy csinált, mintha ott sem lennék.  De érdekelt is engem a flegmasága, mint vakot a némafilm. Durcásan a  kocsimra pakolta a kosár maradékot és elhúzta a csíkot. Legalábbis azt hittem, hogy elhúzta. A srácok elkezdték faggatni Solt, hogy ki volt ez a kis cuki luvnya, ő meg felém bökött és azt mondta, hogy igazából az én ismerősöm.
- Nem az ismerősöm. - szögeztem le a srácoknak, mielőtt még bármit is kérdezhettek volna. Épp a második szendóm felénél jártam, mikor a csaj visszabillegett egy vödörnyi vízzel a kezében.  A kiscsaj süketelni kezdett Solnak, majd körítésképp bikinire vetkőzött. Már akkor mindenki úgy elhallgatott, mint szar a gazban. De amint felpattant a dzsuvás motorháztetőre és ott fenékrázva dörzsölni kezdte a szélvédőt, hát még bennem is megállt az ütő egy pillanatra. Csak álltam ott, mint fasz a lakodalomban Sollal egyetemben, akinek az álla a padlót súrolta. Sam és Mikey meg úgy vigyorodtak el, mint hülyegyerek, ha a Tajgetoszra viszik. Még Yama-san is csak pislogott, mint a szemafor. Nem hittem volna, hogy a kiscsaj tényleg komolyan beváltja a kocsimosós ígéretét. Ez a csaj tényleg nem volt komplett. Látta egyáltalán háziorvos? A vetkőzéssel egybekötött motorháztetőn való fetrengéssel úgy elkápráztatta a srácokat, mint macskát az autoreflektor. Egy pillanatra még én is bedőltem neki. Jó segge volt, meg kell hagyni, riszálta is rendesen. Na, de engem nem ver át a kis rafkós Rara! Azért, mert jól nézett ki, még ugyanúgy egy nagy rakás balszerencse volt a kiscsaj csak szép csomagolásba ömlesztve. Mielőtt még újabb meghökkentő mutatvánnyal rukkolt volna elő, megfogtam magam és bevonultam az irodámba. Megettem a maradék szenyót, majd a sarokban lévő mélynövésű hűtőből kivettem egy energiaitalt és bevedeltem. Utána nekiálltam papírmunkát intézni. Nem túlságosan voltam oda a meló ezen részéért, de ez együtt járt az irodával. Néha Leo besegített, már amikor itthon volt és volt hozzá kedve. De most éppenséggel nem volt. Fél órával később néhány iratot vittem át Kurokawa-san irodájába, majd mikor kiléptem a könyvelői irodából, Yama-san morgolódására lettem figyelmes.
- Mindenki, munkához! - hallottam a műhelyből. Előreviharoztam és az a látvány fogadott, hogy a kiscsaj hót csatakosan habosította a kocsit, ami kábé már ki se látszott a hab alól, betakarta, mint Moszkvát a hó. Yama-san meg épp Mikey-t küldte el egy felmosóvödörért nyomatékosítva egy istenes tarkón baszással. Azt hittem, a csaj már rég hazahúzott, de nem, még mindig a műhelyben ette a fene. A srácok meg nem haladtak miatta a munkájukkal. Még jó, hogy Yama-san esze a helyén maradt, ha ő nem, én rúgtam volna seggbe a többieket. Lekapcsoltam a rádiót, majd az autó mellé léptem.
- Na jó! Elég lesz a habból! - vetettem véget az önkéntes hülyeségnek és kivettem a lány kezéből a szivacsot, majd a haver felé fordultam.
- Sol, ezt slagold le! Szerintem már úgy csillog a motorháztető, hogy kivakítja a vak varjú szemét is. -  parancsoltam a havernak, majd sóhajtva visszapillantottam a lányra.
- Te pedig gyere velem légy oly szíves! - adtam ki az ukázt a szétázott kiscsajnak. Még a hajából is csöpögött a szappanos víz. Elindultam vissza az irodám felé. Már épp a kilincsen volt a kezem, mikor meghallottam a műhelyből Mr. Chung hangját, aki épp Yama-sant üdvözölte. Biztos lerobbant az öreg kínai veterán verdája.

Kisebb kaland után sikeresen célba értem és megtaláltam a szervizet. A fiúk jó hangulatban szerelgették a verdáikat. Óvatosan bekukucskáltam és megláttam Solt is. Annyira megörültem neki, hogy a nyakába pattantam, de megfeledkeztem a szendvicses kosárról, amivel szájba találtam. Szegény pasi, még a szája is felrepedt. Sol viszont irtó jó fej volt, nem volt rám mérges. A belépőm kisebb meglepetést okozott. Kicsit oldani akartam a feszültséget, de amint a többiekre köszöntem, ijedt arccal hátráltak. Mintha minimum leprás lennék, ez kicsit rosszul esett. Aztán megláttam a batmangatyás srácot, aki olyan "miajóegetművelszteitthúzzálmárelapicsába" arckifejezéssel nézett rám. Lebiggyesztett szájjal, kicsit sértődötten fordultam vissza a melákhoz, és úgy döntöttem nem foglalkozom a Marcogyerekkel. Felhajtottam a kosárka fedelét és elárasztotta a műhelyt a fini szalámis-ubis szendvicsillat. Sol rögtön hármat is kikapott belőle. Erre a többiek is felbátorodtak és sorban álltak az ebédért. Maradt még két szenyó Marconak is, de nem vittem oda neki. Letettem a kocsija tetejére és otthagytam neki.
Míg ebédeltek, kirohantam az udvarra. Valószínű, hogy azt gondolták - köztük Marco is: na most végre eltűnt ez a szédült liba. Erről viszont szó sem volt. Elvégre még csak most jöttem és még nem akartam hazamenni. Ráadásul még el sem köszöntem tőlük. Köszönés nélkül távozni pedig nem szép dolog.  Inkább kerestem egy vödröt, amit teletöltöttem vízzel. Adtam  hozzá egy kis tisztítószert és amikor ezzel megvoltam, megmarkoltam egy szivacsot és visszalibbentem a műhelybe. A srácok az utolsó falatoknál jártak. A rádióban egy vidéki hangzású dal szólt.
-Sol... - szóltam oda a férfinak, majd letettem magam mellé a vödröt.
-...azt hiszem ideje beváltanom az ígéretemet. - mondtam, aztán azzal a lendülettel, hogy ne legyek nyakig vizes, bikinire vetkőztem. Lekaptam magamról a fehér topot, és a lábam mellé, a földre ejtettem. Előző esténk igen kalandosra sikerült és az indiánférfi kocsija még magán viselte annak nyomait. Ő olyan jó volt hozzám, gondoltam meghálálom és lemosom a kocsiját. Felkönyököltem a kocsi elejére és már nekiláttam volna a verda suvickolásának, amikor megláttam a férfi meglepett arcát.
-Nyiiháááá. - szólt közbe a rádió, kihasználva a pillanatnyi csendet.
-Emlékszel még, ugye? - álltam meg két lépésnyire az indián előtt, a fejemet kicsit oldalra billentettem és elmosolyodtam. Naná, hogy emlékezett. Vidáman hasaltam fel a motorháztetőre és kezdtem el dörzsölni a szatírnyálas szélvédőt felvéve a zene ritmusát.

Pár órába beletelt, mire a sebváltót helyre tudtam pofozni, nem volt egy egyszerű feladat. Miután megvoltam vele, bespuriztam az irodába és sürgős rendelést bonyolítottam le Johnny Wayyel. Ő szerezte be nekem a BMW alkatrészeket. Ha már felhívtam, úgy döntöttem minden fontos és rongálható alkatrészből duplán rendelek,  jó lesz tartalékba, ha váratlan helyzet adódna. Bár nem akartam több olyan váratlan helyzetet, mint tegnap este. Pótolni kellett azt a két ellőtt visszapillantót. Már a gondolattól is idegbe jöttem, de szerencsére azzal a két fószerral sem lesz már gondom, akik harcoskodtak a pisztolyukkal, ugyanis előző éjjel a kéményen keresztül távoztak méghozzá füst formájában. Miután leadtam a rendelést, elszívtam még egy cigit. Közben megkordult a gyomrom.
- Na, dobjunk valamit a bélbe. - nyomtam el a csikket a hamutálban, majd visszabattyogtam a műhely részre, ahol éppen Bon Jovi üvöltötte ki magából az életét Mikey közreműködésével, aki a takarítótól kölcsönvett felmosórongyot használta mikrofonnak, miközben a többiek nyomatták alá a lovat.
- Ezaz pajti, kemény vagy! -  lökte neki Sol csápolva. Ja, kemény és hamis, gondoltam magamban. Mikey rocker módba kapcsolt és vadul előre és hátra kezdte rázni a sörényét, miközben nyelvet öltött és villásfarkat mutatott a kezével, amit én már kissé túlzásnak gondoltam, elvégre Bon Jovi nem a Kiss és nem is Ozzy Osbourne.
- Íííc máj lááááááááááááááájf… -  bömbölte Sam is miközben a csavarkulccsal bütykölt valamit és furcsán rázta a hátsóját, amitől kb elment az étvágyam. De azért annyira mégsem, mert majd kilyukadt a belem.
- Mikey Jovi, ha abbahagytad a magánkoncertet, akkor elmehetnénk kajálni. -  vetettem fel az ötletet a srácoknak. Közben megérkezett az öreg Yama-san, aki veterán autószerelő volt és nem mellesleg veterán yakuzás is. Amióta belecsöppent a családom a maffiaberkekbe, azóta dolgozott nálunk az a jóember. A srácok féltek tőle rendesen.  Volt is okuk rá, mert ha valamit elcsesztek vagy valamivel felcseszték az öreget, úgy nyakon vágta őket egy laza Bruce Lee mozdulattal, hogy elaléltak mint hóember a kánikulában. Amint az öreg belépett a műhelybe, csend lett, Mikey még a felmosórongyot is elhajította, mintha egy fél perccel azelőtt nem is azzal parádézott volna.
- Yama-san, elviszem a srácokat ebédelni. - szóltam oda az öregnek, aki bólintott egyet  megspékelve egy japán igennel. Yama-sanról tudni kellett, ha felmérgelték, nemcsak hogy karate sensei-jé vált, de angolból mindjárt japánba váltott. Általában ilyenkor én tolmácsolok a többieknek, de néha még én sem mindent értek, amit az öreg vakerál. Félig japán vagyok, és tudok is japánul, de azért vannak hiányosságaim. Mara meg Leo viszont profin nyomják, lévén hogy Tokyoban élnek. Sam is lerakta a csavarkulcsot, majd épp indultunk volna, mikor az istencsapása egy detonáció erejével besüvített és azon nyomban képen törölte Solt egy kosár kajával. A cseppet sem kecses mozdulatra még Yama-san is felkapta vén fejét. Mindenki meglepődött a műhelyben, különösen a szájon pancsolt haver, akit mindjárt el is kezdett ápolni az a kis istenverte nőszemély. Persze a haver olyan mazochista volt, ott nyugtatta a lányt, hogy semmi baja, miközben már másodjára sérül le miatta két nap leforgása alatt. A rádióban közben Manson üvöltözni kezdte, hogy Bad Girl, ami kísértetiesen találó zenei kíséret volt a szituhoz.
- Én ezt komolyan nem hiszem el. - néztem ledermedve a Solon munkálkodó lányt, aki már a munkahelyemen sem hagyott nyugtot nekem.  Miután végzett a haverral, lazán bemutatkozott és meglóbálta a kosarat. A biztonság kedvéért a fiúk távolabb vonultak tőle, nehogy  a nagy lóbálásban még ők is bekapjanak egy kosárnyi pofont.

Marcoéknál aludtam. Vagyis, ha pontosabban akarok fogalmazni, náluk töltöttem az éjszakát, mert aludni nem sokat aludtam. Idegen volt a hely, a szoba, az ágy.
Jócskán fent volt már a nap, amikor kibújtam a puha paplanok közül. A ruháim a szék karfáján lógtak kimosva, összehajtva, illatosan. Gyorsan magamra kaptam a fürdőruhám felsejét, egy fehér topot, és hozzá egy rövid farmergatyát. Nem öltöztem túl, csodaszép nyárias idő volt odakint. Óvatosan nyitottam ki az ajtót, majd kikukucskáltam. Senki sem volt a folyosókon. Lábujjhegyen, hangtalanul lépkedtem el a nappaliig, miközben egy árva lélekkel sem találkoztam. A kandalló előtt felfigyeltem pár családi fotóra és néhány gyerekkori képekre. Az egyiken egy gatya nélküli mosolygós kiskölök volt, vállig érő borzos hajjal, egy homokdob tetején, homokos pofázmánnyal, kislapáttal a kezében.
-Az ott Marco...4 éves volt. - szólt egy hang a hátam mögül. Hátrakaptam a fejem és örömmel láttam, hogy Marco anyukája áll az ajtóban. Azonnal beterelt a konyhába, leültetett az asztalhoz és elém tette a reggelit. Mondtam, hogy nem vagyok éhes, de mintha meg sem hallotta volna, vagy csak nem akarta meghallani. Miután megreggeliztem megkért egy szívességre.
-Ezt vidd el a fiúknak, örülni fognak neki. A kemény munkában biztosan megéheznek. Jól jön pár finom falat. - mondta és egy fonott kosarat nyomott a kezembe, ami tele volt szalámis-ubis szendviccsel. Marco anyukája elmagyarázta merre kell mennem, mégis odafelé kétszer eltévedtem és valami bölénytanyán kötöttem ki a város szélén. Szerencsémre egy arra zötykölődő, két lóverős szekéren visszajutottam a városba. A parasztbától, aki volt szíves visszafuvarozni megkérdeztem, hogy hol találom a szerelőműhelyet és ő útba igazított. Egy utcára mutatott, azt mondta arra kell mennem, a legvégén találom a szervizet. Megköszöntem a segítségét, és hálából adtam neki egy szenyát. Szegény bácsi biztosan éhes volt, mert egész úton idáig az ölemben lévő kosaramat bámulta és közben diszkréten csillogott a nyál a szája sarkában. Végigmentem a helyes úton és megláttam egy nagy házat. Az olajszagból és a zenéből tudtam, hogy jó helyen járok. Az épület mellett osontam végig, szorosan a falhoz simulva, majd kíváncsian bekukkantottam a helyiségbe. Az első amit megpillantottam egy csinos férfi hátsó volt, ami ütemesen mozgott jobb-balra a zenére. Aztán távolabbra tekintve megláttam Solt.
-Soooooooooooool! - sikítottam a nevét és nekifutásból a nyakába ugrottam a semmiből. A nagy örömben képen vágtam a fonott kosárral, mondjuk úgy szájba vágták a finom falatok.
-Jesszusom, Sol. Ne haragudj. - kértem rögtön elnézést és egy zsepivel törölgettem a felrepedt, vérző szájsarkát.
-Ugye nem fáj nagyon. - kérdezgettem, miközben a srác az állkapcsát dörzsölgette és nyugtatott, hogy ne aggódjak, meg sem érezte. Mondanom sem kell, minden figyelem felém irányult. A hátamon éreztem a többiek csodálkozó, döbbent tekintetét. Óvatosan feléjük fordultam, majd villantottam egy kedves mosolyt.
-Sziasztok! Rara vagyok. Meghoztam az ebédet. - emeltem szemmagasságba a kosarat.

Alighogy lehunytam a szemem, már ébresztett is az ébresztőóra.
- Ó, a fa….m! - morogtam az orrom alatt, miközben úgy lecsaptam az órát az éjjeliszekrényről, hogy menten elhallgatott. Ásítozva nyújtóztam egyet, majd kitápászkodtam az ágyból, megvakartam a hátsóm és bevonultam a fürdőbe arcot mosni. Kész csipatelep nőtt a szememre. Gyors menetbe kapcsoltam, összevakartam magam, felhúztam a munkásgatyámat, egy fehér pólót, majd ásítozva lesiettem a konyhába. Anyám már ott sündörgött javában. Sol is ott reggelizett, csak úgy lapátolta befelé a baconös tojást a pirítóssal. Odavettettem neki egy Csőt, ő válaszképp böfögött egyet, majd biccentett. Alex épp betűs gabonapelyhet evett tejjel, bár az túlzás, hogy ette, inkább az asztalra pancsolta, ugyanis neveket rakott ki belőle.
- Nézd Májkó, nééézd! - mutatott maga elé, ahol a Rara és Alex név díszelgett. Remek!
- Látom, pocok, de így jobban néz ki! - szedtem le az r betűt az elejéről,  majd odabiggyesztettem egy m betűt, így lett Rarából Mara.
- Most tönkretetteeeeed! - bömbölte el magát az öcsém, mire anyámtól megint jött a szokásos ”azt akarod kisfiam, hogy nyakon vágjalak?” tekintet.
- Bocs pocok, majd hozok neked délután egy nyalókát. - erre már mindjárt abbahagyta a sírást és úgy nézett rám, mint egy vallási fanatikus a megváltóra. Lehuppantam vele szemben, majd felhörpintettem a reggeli erős feketémet.
- De kólásat hozzál, jó? És olyan legyen, hogy kék legyen tőle a nyelvem! - magyarázta az igényeit az öcsém, majd elkezdte felzabálni a kirakott betűket.
- Rendben, olyat kapsz. - feleltem, majd nekiláttam én is a reggelimnek. Mire végeztünk már meg is jöttek a műhelyből a két vontatókocsival. Gyors végigszántottam az öcsém haján, majd elköszöntünk Sollal és kivágódtunk az ajtón. Mikey és Sam jöttek értünk. Felcsatlakoztattuk a kocsikat a vontatókhoz, majd Sollal bepattantunk az egyik vontatóba, Mikey és Sam pedig a másikba, aztán elindultunk a műhelybe. Hirtelen szöget ütött a fejembe valami.
- Te Sol, hova pakoltad az istencsapását? - érdeklődtem tőle, mire értetlen arcot kaptam válaszul.
- Én sehova. Eliza ott marasztalta éjszakára. - felelte végül, mire én ledöbbentem. Ne máááár! A kiscsaj nálunk töltötte az éjszakát??? Mire elértünk a műhelyig, számba vettem minden lehetőséget, végül azzal nyugtattam meg magam, hogy a kiscsaj biztos hazahúzta már a csíkot. A srácokkal lepakoltuk a kocsikat, majd begurítottam a műhelybe Akumát és neki láttam helyrepofozni. A félig kirángatott sebváltóval kezdtem, káromkodtam egyet. Mikey bekapcsolta a rádiót, felüvöltött a countryzene. Mindenki nekiállt tenni a dolgát.