A csávó valami teázgatásról meg citromkarikákról vakerált, amit nem tudtam hova tenni. Lehet hogy Franciaországban az a trend, hogy elteázgatnak, miközben letárgyalják a dolgokat, de nem otthon van. Én meg nem iszom teát. De sört vagy vizet kaphat, ha nagyon szomjas.
- Kávét, sört, ásványvizet? Teával itt nem szolgálhatok. - közöltem vele diplomatikusan, hogy ez egy műhely, nem teaház, ha ez eddig még nem esett volna le neki. Ha tudtam volna, hogy ilyen kényes ízlésű  ügyfelem akad, akkor lazán átnavigálom a nagybátyámhoz. Bár ő sem tart teát az irodájában, de whiskeyt azt igen. Sol bevágódott és lenyomott egy laza amigós műsort, ami kicsit felvitte az agyvizem, de épp csak annyira, hogy még ne kezdjek istenes káromkodásba az ügyfelem előtt. Őszintén elegem volt már Tigre újonnan verbuvált, balfék gimis dílereiből, akik azt hitték, hogy ők a drogvilág terminátorai, a beavatásuk után máris janiskodni kezdtek és elszálltak, mint a győzelmi zászló, csak mert kaptak egy billogot a seggükre és a testvériségük jelét varrták a bőrükbe.  Amint Sol távozott, visszatértünk az üzletre. A csávó először kicsit benyalt. Nem tudom ki rebesgetett neki, de lehet hogy eltévesztette a nevet, mert kétségkívül a nagybátyám volt az istencsászár a drogbizniszben, nem én. Ő volt a kartell feje, nem én. De mivel a nagybátyám egyik bizalmasa és jobbkeze vagyok, ezt az ügyet is el tudom intézni. Ismerem már dörgést, 13 éves korom óta ebben a szennyben mozgok. A tag megnyugtatott, hogy az ő barátai nem tesznek tiszteletkört nálunk, ha nem ellenkezem. Felcsúszott az egyik szemöldököm. Mi a szar? Ki beszélt itt ellenállásról? Ha nem érdekelt volna az üzlet, akkor hagytam volna a ’csába, meg se adtam volna a címet. Akadt már dolgom érdekes arcokkal, ez egy volt közülük. Ő jött ide smúzolni, nem én kértem rá. Neki van szüksége rám és nem fordítva. Szóval felesleges volt arcoskodnia, senki nem akart nemet mondani. Megemlíthettem volna, hogy felőlem jöhetnének lövöldözni, ők járnának rosszabbul. Megszívnák, mint vezérkos a fotocellás ajtót. Ez itt Amerika. Felesleges lenne hazai terepen fitogtatni az erőm, főleg, hogy ez a csóka itt egy egyszerű ember volt. Persze állhatott mögötte egy rakás természetfeletti seggnyaló, de az én embereim nem gyulladnak be holmi csigazabáló fegyveres társulattól. Lenyomnák őket zsigerből, mint a bélyeget. A mexikóiak sem küldik már ránk egy ideje az embereiket, mert nem kapják vissza őket. Max darabokban. Értékes tagokat pedig nem szívesen vesztenének. Ez a pár amigo, akik meg itt jártak, csak szerencsétlen, bizonyítani akaró újoncok lehettek, akik azt hitték, hogy ha elverik az egyik leggyengébb munkásunkat, alias Mikeyt, akinek fingja sem volt, miféle üzelmek folynak a háttérben, plusz golyót eresztenek pár autógumiba, azzal hűdefaszák lesznek és majd jó pontot szereznek a kartell fejénél, Tigrénél. De ehelyett a hullaház mocskai között végezték és nagy valószínűség szerint a tisztítótűz vár rájuk, nem Tigre áldása. Így jártak.
- Ellent mondani? Nem szándékoztam. Ha nem érdekelt volna az üzlet, akkor most eleve nem ülnél itt velem szemben. - feleltem végül diplomatikusan hátradőlve a székemben, majd elővettem a cigimet a zsebemből. Kellett már. Gondoltam nem bánja, hogy rágyújtok, mikor ő is egy félig elszívott csikkel a szájában robbant be az ajtómon. Szóval nem fecséreltem az időt holmi kérdésekre, inkább őt is megkínáltam.
- Cigit esetleg? - toltam felé a dobozt, miután kivettem egy szálat, majd rágyújtottam. A hamutálat kettőnk közé húztam.
- Szóval anyagról van szó. Milyen fajta? Aztán importálni vagy exportálni akarod a cuccot? - érdeklődtem tőle két slukk között, mert nem mindegy, hogy most ő akar Amerikába szállítani, és ehhez minket szemelt ki elosztónak vagy azt akarja, hogy mi terítsünk nekik az anyagból. Az se mindegy mi az üzlet tárgya és mekkora mennyiség kell belőle. Kénytelen voltam lényegi kérdéseket is feltenni neki, mert a tag mindenről szépen elvakerált, csak igazából arról nem, amiért jött. Felőlem rizsázhat a teákról is, csak nem itt. Nincs időm a vakerára, csak az üzletre.

Nem kellett sokat várnom, az ipse kopogás nélkül benyitott az ajtón egy füstölgő csikkel a szájában, majd elnyomta az elétolt hamutartóban és lazán lepattant a székre. Aztán ingerülten ecsetelte, mi történt vele út közben.
- Megesik.  - feleltem, bár akkor még azt hittem, hogy a műhelyt vette be rosszul, nem az ajtót. Nem sok autószervíz volt ezen a környéken, csak egy süket vaknak nem szúrt volna szemet az autós felirat az épület elején. Mellettünk pedig egy temetkezési vállalkozás futott, végülis oda is betévedhetett a muksó. Miután betrónolta magát a székre,  nekifogott a sztorijának, bár inkább a körítést tálalta fel, mert azt még mindig nem nyögte ki, konkrétan mire kellenék neki. Már azelőtt is tudtam, kiféle, miféle, mielőtt belépett az ajtón. Minden egyes ügyfelünket lecsekkoljuk, mielőtt egyáltalán bármilyen címet is megadnánk neki. Nem árt az óvatosság, ki tudja, nem e a DEA vagy az FBI szimatol utánunk. Nem hittem volna, hogy Franciaország is lehet a drogok fellegvára, de a pasas családja Európában egy eléggé gyümölcsöző drogkartellel büszkélkedhetett, egész tekintélyes birodalmat kovácsolt össze magának az ipse apja.
- Már értesültem a családi háttértörténetről, nekem is megvan a magam forrása.  - kezdtem bele, majd hátradőltem a székemben.
- Mondjuk úgy, ez családi vállalkozás. Én más körökben is mozgolódom ezeken felül.  - feleltem végül. Bár drogokkal is üzleteltem még, az inkább a nagybátyám szakterülete volt, én bérgyilkosként állandósultam az alvilág iparában. Eric próbálta Leot is befogni a drogbizniszbe, de az unokabátyámban a lelkesedés olyan kevés volt ez iránt a terület iránt, mint anno Hitlerben a jóindulat. Vagy mint Kurokawa-sanban a humor. Szóval maradt egy hekker informátor és pénzügyi szervező.
- Melyik területen lenne rám szükséged? Anyag, lóvé vagy hentes?  - érdeklődtem tőle és reméltem hogy vágja, hogy a hentest átvitt értelemben értettem és nem úgy hogy egy sertéstanyán böllérkedek hobbi szinten. Volt még egy negyedik terület is, az információs, de az Leo asztala volt, szóval fel sem hoztam. Feltételeztem, ha már hozzám irányították, az ipse nem az amerikai titkosszolgálati adatokra volt kíváncsi. Miközben a válaszára vártam, Sol rontott be kopogás nélkül és nagyban lihegett.
- Mi az? Nem látod, hogy éppen tárgyalok?  - ugattam le a havert, amiért paraszt módon kivágta az ajtót. Legalább egy kopogást megereszthetett volna. Miután kicsit kifújta magát, smúzolni kezdett.
- Itt járt pár mexikói és elverték Mikeyt, meg kilőttek pár kereket.  - magyarázta Sol még mindig kapkodva a levegőt. Már megint az amigok???
- Hoggyaza! És most hol vannak? - pattantam fel a székből, de Sol a kezével hadonászni kezdett, hogy csihadjak le.
- Nyugi, nyugi! Yama-sannal nem számoltak. Úgy szétkapta őket, hogy az anyjuk se ismer többé rájuk. Több fülük maradt, mint foguk. - vakerált Sol, de a kérdésemre még mindig nem válaszolt.
- Jó, de most hol vannak? - tettem fel ismét a kérdést egy fokkal hangosabban, hogy eljusson a haver agyáig is.
- Hát...Sammel bedobtuk őket a sírásó műhely hulladékai közé. Tán csak észre veszik őket. - válaszolta végül, mire sóhajtva bezuhantam a székembe és a homlokomat kezdtem el dörzsölni. Ha nem veszik észre őket, engem az se izgat, felőlem éghetnek a krematóriumban is, egy kis tisztítótűz egyiknek sem árt.
- Rendben. Kösz az infót! Ja, és amíg tárgyalok, légyszi maradjatok odakint! - azzal a kezemmel intettem, hogy mehet vissza a helyére.
- Már itt sem vagyok! - fordult egyet, majd bevágta maga mögött az ajtót. Egy újabb sóhaj után az előttem ülő ipsére pillantottam.
- Bocs. Tudod zajlik az élet. Hol is tartottunk? - tereltem vissza a szót az üzletre megtoldva egy bocsánatkéréssel, amiért belepofáztak a tárgyalásunkba.

marco & vittor

we need each other

Csak egy pillanatra húztam ki a számból a csikket, miközben a fickó közölte, hogy nem ő az, akit keresek. Valami könyvelő, és akire én kíváncsi vagyok, az egy ajtóval odébb található. Volt egy olyan sejtés bennem, hogy ezt az ürgét itt nem azért fizetik, hogy vicceket meséljen, az ábrázata felért egy harmadik világháborúval, főleg mikor kifújtam a számon a füstöt, szinte direkt játékosan téve mindezt. Tekintete megtelt éllel, a hátam mögé nézett, ahol én magam is láttam a táblát, de nem nagyon érdekelt. Ugyan, ha akarnám, ezt az egész kócerájt megvehetném csak azért, hogy szabadon bagózhassak itt és ott. Vagy ahol kedvem tartja. Ez az ürge pedig kicsi ahhoz, hogy megparancsolja nekem, hogy elnyomjam a csikket. Hiába célozgatott apróságokkal, hogy jobb lenne, ha eltávolítanám a nikotint az irodájából.
- Kösz, haver. Akkor már itt sem vagyok - legyintettem felé, majd felsóhajtottam, és rögtön megindultam abba a helyiségbe, amelybe az előbb irányított. Itt lesz az én emberem. Remélem is, hisz nem szeretem, ha labirintusba keveredem, és órákba telik megtalálni azt, akit keresek. Főleg ha fontos információról van szó.
Egyáltalán nem voltam zavarban avégett, hogy eltévesztettem az ajtót, és magát a fickót is. Igaz, ez a srác jóvalta fiatalabb, mint az a csotrogány az asztalnál. Milyen idilli... mikor a kiscsávó dirigál a vén bácsikának.
Rögtön elém nyomta a hamutálat, én pedig csak mivel végre a főnökkel állok szemben, készségesen engedelmeskedtem neki, és elnyomtam a csikket, aztán beletúrtam a szőkésbarna hajamba. - Eltévesztettem a házszámot. - jegyeztem meg a magam morgós, egyáltalán nem barátságos hangján, de aki ismert, tudta, hogy én ilyen modorban tárgyalok.
- Vittor. - dobtam le magam a helyre, ahová intett, majd félrebillentettem a fejem, úgy kezdtem el mérlegelni a srácot. - Nemrég érkeztem a környékre. - kezdtem bele az amúgy rövid történetbe. - Szükségem lenne némi... munkára. Mondhatni, szívességre. Odaát, Európában apám volt a feje Párizs egy igencsak különleges hálózatának. Drogok, csempészet, minden, amit csak el tudsz képzelni... és úgy hallottam, te mozogsz ezekben a körökben itt leginkább.

• ideértem • ©

[/quote]
[url=https://www.youtube.com]

Két évvel ezelőtt kaptam ezt az  irodát a nagybátyámtól, hogy itt intézhessem a kényes ügyleteimet. Alvilági berkekben sokaknak jól jött a szolgálatom, nem tárgyalhattam állandóan a nagybátyám bőrfotelében terpeszkedve. Egy pofás, de egyszerű irodahelyiség volt, nulla cicomával. Az egyetlen extra dolog talán a billiárdasztal lehetett, amit szerencsésen be tudtam suvasztani a helyiségbe. Mivel én voltam a kisfőnök, így a srácoknak nem tűnt fel, hogy minek is nekem egy iroda. Nyilvánvalóan nem az összes itt dolgozó tudott a háttérben folyó ügyekről. Már partnerek voltunk az oroszokkal, az olaszokkal, egy hete pedig egy francia muksó üzent nekem, hogy megbeszélne velem valamit. Időpontot egyeztettünk, megkapta a címet, hogy hova kell jönnie. A megbeszélt időpont előtt öt perccel vágódtam be a székembe és vártam a tag megérkezésére. Azt hittem, a fószer majd rendesen lejelentkezik a srácoknál, mint mindenki más előtte. Aztán majd eligazítják az irodámba, de nem. Hinni a templomban, akarni meg a slozin kell. A srácok elmondása szerint ugyanis egy vigyorgó muksó jelent meg hirtelen, aki nemhogy kérdezés, de köszönés nélkül otthonosan érezve magát hátrakolbászolt. Még soha sem látták itt, de úgy voltak vele, ha már tudja a járást, minek zargassák. A tag lazán besétált a könyvelői irodába, levetette magát a székre, szemben a könyvelőnkkel, Kurokawa-sannal, rágyújtott és előadta magát neki.  Kurokawa-san semmitmondóan nézett rá a szemüvege alól.
- Nem uram. Én a könyvelő vagyok. Mr. Nomiya egy ajtóval odébb várja, balra. - mutatott tenyérrel felfelé az ajtó felé, azzal karótnyelt pózban felállt a székből, kinyitotta az ablakot szellőzni. Kurokawa-san nem dohányzott és utálta a bagó szagát és füstjét. Az ajtajára lazán kiragasztott egy füstölgő cigi pirossal áthúzva matricát. Az ajtót tévesztett ipsének valószínűleg értelmezési vagy látásbeli gondjai lehettek, mert a matrica ellenére is telefüstölte Kurokawa-san irodáját. Ám a könyvelő nem szólt semmit a füstölgő fószernak, azt se kérdezte meg tőle, hogy apácskája mostanában hogy van. Leginkább egy szobanövényhez tudtam volna hasonlítani az ipsét. Naphosszat csak ült, ha beszélt is keveset, ráadásul mindezt zéró mimikával tette. Egy arcizma se rándult még soha előttem. Felteszem, még egy paréjban is több az érzelem és lelkesedés, mint Kurokawa-sanban. Miután friss levegőt eresztett be a helyiségbe, újra helyet foglalt és folytatta félbeszakadt munkáját. Az ajtót tévesztett muksó végül helyes ajtón talált be. Mikor megláttam a kezében lévő füstölgő csikket, a hamutálat az asztal túlvégére toltam.
- Marco Nomiya vagyok. -  mutatkoztam be neki, majd a fejemmel az üres székre böktem.
- Milyen ügyben állhatok szolgálatodra? - érdeklődtem tőle, miután helyet foglalt velem szemben. Ha kaviárra meg whiskeyre számított, megint csak rossz ajtón esett be. A nagybátyám volt a fellengzős nem én. Nekem nem szokásom tökölni, mindig belecsapok a lecsóba.