Pillanatok alatt elnyelt a dzsungel. Sokáig kellett mennem, mire találtam egy helyet, ahol nyugodtan lekucorodhatok. Mindenfelé csalán volt, és nem igazán akartam beleülni. Körbenéztem. Biztosra akartam menni, hogy nem járok úgy mint a múltkor. Ciki volt, mert egy hétig borzszagot árasztottam magamból. Kiszemeltem egy kellően dús bokrot, letoltam a bugyimat és leguggoltam. Rettentő jó érzés volt. Kifogásnak tűnhetett, de a legkomolyabban, majdnem szétszakadt már a húgyhólyagom. Nem is emlékeztem hirtelen, mikor voltam utoljára vécézni. De jóval a meló előtt lehettem. Már éppen végeztem, és álltam volna fel, hogy felhúzzam a tangámat, mikor fura árnyék vetült rám. Óvatosan, a vállam felett hátrapillantottam, és azt hittem kiég a retinám, olyat láttam. Egy élete alkonyán járó pasas, barna ballonkabátban állt mögöttem. Fején napszemüveg volt, holott éjszaka volt és fura, foghíjas, úgymond perverzszerű mosoly ült az arcán. Mielőtt megkérdezhettem volna, hogy mi a jó eget csinál itt, szétrántotta a kabátját, mögötte nem volt más csak a csupasz, rémes valóság és egy ágaskodó hímtag.
-Ó, te jó isten. - sápadtam le azonnal. A pasas nem szarakodott, megragadta a lomposát és vadul rángatni kezdte. A sírás kerülgetett, ma már a második perverzet fogom ki. Mi a fene folyik itt? Tudtam, hogy cselekednem kell, ezért megfogtam egy vastagabb fatörzset és a férfit istenesen homlokon vágtam vele, majd felrántottam a bugyikámat és futni kezdtem. A perverz csávó viszont dühbe gurult, és üldözőbe vett.
-A rohadt életbe, miért kerülök én mindig ilyen helyzetbe. - morgolódtam, miközben minden erőmet beleadva futottam. Szomorúan vettem tudomásul, hogy már pisilni sem tudok úgy, hogy ne történjen velem valami. Olyan voltam, a fickó számára mint egy préda és én nagyon utáltam préda lenni. Mikor hátranéztem, ott loholt a nyomomba, aztán amikor újra hátranéztem, már nem volt sehol. Meglepetésembe egy pillanatra megálltam, csak úgy kapkodtam a levegő után.
-Hová lett? - kérdeztem magamban, majd hátrafordultam és megláttam a mögöttem lévő hatalmas kőszikla tetején vigyorogni.
-Szeva kicsikém. - szólt, miközben a szél meglobogtatta kopott kabátját és felfedte azt, amit eddig elfedett. Fúj. Szerszáma megint a hold felé ágaskodott, akcióra készen.
-Most megvagy. - kiáltotta, majd levetette magát a szikláról. Ösztönösen felkaptam egy követ, és felé hajítottam. Csóri csávónak pont a farkát találtam el. Mondjuk úgy célirányosan belezuhant a dobásomba. Könnyes szemmel és jajgató, kislányos hangon ért földet egy csipkebogyóbokorba. Ez felért számára egy tökön rúgással. Most aztán alaposan felbőszítettem, mert szabályosan letépte magáról a bokrot, vele együtt a kabátját, és vérben forgó szemekkel indult felém. Valamit mormogott az orra alatt, de nem értettem. Féltettem az életemet, ezért előkaptam a stukkert, amit borzirtás céllal hoztam magammal. Rászegeztem a csókára és belelőttem a lábába, majd futottam tovább. De ez sem tántorította el a férfit attól, hogy fél lábát maga után vonszolva, de kövessen. Fejébe vette, hogy már csak azért is elkap.
Jó negyed óra is eltelhetett, mióta otthagytam a srácokat. Csak remélni mertem, hogy nem hagytak itt. Az eddig madárcsicsergéstől hangos erdőt lövések hangjai töltötték meg, amit az országútról is tisztán hallani lehetett. Először csak egy lövés gördült, majd azt újabbak követték. Fogadok, azt hitték, hogy tessék, megint borzokra vadászik. Örültem is volna, ha "csak" borzokról lett volna szó. Egészen addig lövöldöztem, míg el nem lőttem egy teljes tárat. Az utolsó szakaszon már messziről láttam, hogy a fiúk nem húztak el, és a vontatókocsi még mindig az út szélén parkol. Ettől megnyugodtam. Hirtelen, akár egy menekülő erdei vad robbantam ki a bokrok közül. A perverz közvetlenül a nyomomban volt, így minden másodperc számított. Pont ezért nem akartam vesződni ajtónyitogatással meg felesleges magyarázkodással.
-Taposs a gázra és húzzunk innét. - üvöltöttem, miközben behasaltam a lehúzott ablakon az ölükbe, újabb meghökkenést okozva ezzel a srácoknak. Öt másodperccel utánam egy dühtől hörgő alak lépett ki a kövesútra. Fejéből vér szivárgott a husángtól, tökei narancs nagyságúra voltak dagadva, és még a lábán is egy nagy lyuk tátongott a találatom miatt. A férfi hirtelen rávetette magát pucér valójával a motorháztetőre.
-Menjünk már, kérlek. - néztem fel könnyes szemekkel a batmanfiúra.

A kiscsaj persze kibúvót keresett, hogy még csak véletlenül se kelljen elregélnie, mi történt. Ügyes húzás!
Kijelentette, hogy pisilnie kell. Úgy néztem rá, mint aki nem hisz a fülének. Mért nem intézte el ezt eddig???? Sol próbálta a kocsiban marasztalni, de próbálkozásai hasztalannak bizonyultak. Már épp oda szóltam volna neki, hogy nyugodtan engedje ki a libát, hagy könnyítsen magán, hátha elveszik valahol a susnyásban és nem talál vissza, mikor a csaj bedobta, hogy ha nem engedi ki a haver, akkor bizony helyben csurgat. Szabályosan feltérdelt és már húzta volna le a bugyiját. Mindkét szemöldököm a magasba röppent. Mi a fasz? Tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége. Csak egy pillanat kellett, hogy Sol ne az útra, hanem a csaj kivillanó bugyijára fókuszáljon, máris letértünk az útról.
- Az útra koncentrálj már te nagyon sügér! - szóltam oda neki, de már megtörtént a baj. Mire Sol észbe kapott, már egyenest a susnyásba szaladtunk. Szerencsére volt annyi lélekjelenléte, hogy kivezessen bennünket onnan, de így is meredekre sikerült a dolog. Reflexből hátranéztem, és reméltem, hogy Akumának semmi baja nem esett, különben egyik se érte volna meg a reggelt. Na jó, Sol talán igen, de a csaj tuti nem. Szerencsére csak egy kis zöldes lepte be az elejét, de már azt számolgattam magamban, vajon hány karistolás lehet a karosszéria fényezésén…Dühösen fordultam vissza, majd karon ragadtam a lányt.
- Eszednél vagy hülye liba??? Tényleg meg akarsz halni? - tettem fel a költői kérdést. Rettentő pipa voltam. Sol tudta, hogy itt bajok lesznek, ezért rögvest megállt az út közepén és kiengedte a csajt. Az előkapta a táskájából a fegyverét, amivel fenyegetőzni azt tudott, de használni azt nem, majd persze, hogy rajtam keresztül tört utat magának a szabad ég felé. Legszívesebben utána mentem volna és a nyakát törtem volna. A késztetés ott volt. A hang minduntalan azt súgta, hogy menj és szabadulj meg tőle. Már épp meg is tettem volna, mikor Sol a vállamra rakta a kezét és megállított.
- Mi van? - förmedtem rá, mert baromi dühös voltam.
- Nyugi, Marco. Nem kell, hogy megint beszennyezd a kezed. Ráadásul egy ártatlan vérével. - próbált lecsitítani. Elröhögtem magam.
- Minden ez a csaj, csak nem ártatlan. Egy két lábon járó pusztítás! Na cseréljünk helyet! - biccentettem a kormány felé a fejemmel. Értetlenül meredt rám.
- Azok után, hogy az út helyett a csaj bugyivillantására meresztetted a szemeid, még engedem, hogy vezess? Kizárt dolog! - azzal a lendülettel kikászálódtam a kocsiból és átsétáltam a másik oldalra. Minél hamarabb el akartam tűnni, hogy még csak véletlenül se kelljen tovább elviselnem azt az istencsapását. Már nem érdekelt, mi lesz vele, felőlem akár fel is falhatták volna a borzai.
- Na húzzunk el innen a ’csába! - már a slusszkulcson volt a kezem, mikor Sol ismét a vállamra tette a kezét. Kezdett az idegeimre menni.
- Figyi, elhiszem, hogy a lány sok bosszúságot okozott mára, de azért még sem kellene csak úgy lelécelni és itt hagyni. - jött Solomon az állhatatos dumájával. De én keresztül láttam rajta.
- Ezt most csak azért mondod, mert gerincre akarod vágni. Ennyire megigézett a csipkés kis tangája? - élcelődtem a haverommal. Nem mondom, tényleg nem lett volna rossz bőr a bige, ha nem megy az idegeimre.
- Oké, elismerem, tényleg bejön a csaj. De na, akkor sem hagyunk csak úgy ott valakit a semmi kellős közepén. Legalábbis én nem fogom itt hagyni. - Sol és az ő lelkiismerete. Csessze meg!
- Jó, akkor ha visszajött az istencsapása, hazavezetek és utána tiéd a terep. Azt csinálsz vele, amit akarsz, csak kocsikáztasd minél távolabb tőlem. Kösz! - zártam rövidre a témát. Miközben mi Sollal az idegbajos barnán veszekedtünk, addig a susnyásban mozgolódás támadt. Egy fekete ruhás alak bújt meg a sötétben csak arra várva, hogy lecsaphasson a prédájára. Amint kiszúrta a csurgató barnát, kiugrott az egyik bokor mögül, kitárta a kabátját, majd széles vigyorra húzódott a szája. Napszemüvegén megcsillant a hold fénye, ágaskodó szerszámát kézre fogta és vadul rázogatni kezdte a kiscsaj szeme láttára. Nem sokáig húzogatta a gyíkot, az máris spriccelni kezdett egyenest a csurgató lány felé…

Gyorsan összeszedtem a cuccaimat a srác kocsijából, aztán befészkeltem magam a vontatókocsiba, a két srác közé. Alig indultunk el batmanfiúnak újra kapása volt.
-Milyen népszerű valaki. - gondoltam magamban, miközben sunyin, a szemem sarkából figyeltem őt. Kissé feszültté vált a levegő, miközben hallgattuk őket. Olyan titokzatos és alvilági volt a beszélgetés. Csak foszlányokat hallottunk belőle, de ennyi is bőven elég volt. Figyelmemet inkább a sofőr duzzadó karizmaira irányítottam. Hát nagyon ott volt, ahogy a kormányba kapaszkodott. De nem sokáig élvezhettem a látványt, mert a haverja letette a telefont és elkezdett faggatni. Szerettem volna inkább elfelejteni és magam mögött hagyni az este történteket, de nagyon úgy tűnt, hogy nem úszom meg.
-Bocsesz, megállhatnánk, pisilnem kell. - vágtam közbe gyorsan. Nem csak kifogás volt, tényleg nagyon kellett. A kocsit vezető srác nem ajánlotta, hogy pont itt szálljak ki. Elég veszélyes környéknek tartotta.
-Na ne mondd. - morogtam kicsit.
-Jól van, akkor ide pisilek. - feltérdeltem az ülésre és egyik kezemmel a bugyim irányába nyúltam, hogy majd lehúzzam magamról. Az izmos csávó szeme kigűvedt, mivel telibe nézte a csipkés halványkék bugyimat.
-Haver, az utat nézd. - szóltam, de már késő volt. A meglepettségtől elfelejtette, hogy kocsiban ül és éppen vezet, így egy jó tíz métert az aszfalt melletti bokros részen tettünk meg. Tekintve, hogy magunk mögött egy másik kocsit húztunk, az is jött utánunk. Sajnos a verda nehezen viselte a huppanókat, ezért a második nagyobb döccenőnél két felnit el is vesztettünk. A srác ijedten kormányozott vissza, és megkönnyebbülten sóhajtott fel, mikor a visszapillantóba nézett. A batmanfiú kocsija némi bokorral és egy mókuscsaláddal az ablaktörlőn gurult utánunk.
-Húú, ez meleg volt. - mondta, majd lefékezett keresztbe az úton. Itt volt az idő. Belenyúltam a táskámba és egy nagy mordályt vettem ki belőle. Erre a gyerek szeme elkerekedett.
-Igen, ilyen fegyverzettel járok erdőben pisilni. - feleltem mielőtt bármit kérdezhettem volna.
-Mióta egy borzcsalád egyszer bekörnyékezett, óvatos vagyok. - tettem hozzá. Láttam, hogy csak az anyósülés felől, a batmansrácon keresztül tudok kimászni, így arra indultam meg.
-Bocsesz. - mondtam, miközben éreztem, hogy kicsit beletérdeltem.
-Mindjárt jövök. - kiáltottam kiugorva a kocsiból és pillanatok alatt eltűntem a sűrűbe.

Sol izomtornája nem maradt észrevétlenül. A csaj lelkesen pártorta az ingyen showt. Én meg csak a szemeimet forgattam. Na, megtalálta a zsák a foltját, gondoltam magamban. Megfordult már a fejemben, hogy nyitok egy saját bizniszt, egy autómosót és befogom Solt, hogy ha már parádézik, akkor azt ne ingyen tegye. Ő is jól szórakozna, mert nyomathatja az izomfeszítős műsorát kocsimosás közben és a bigék sorjába csöppennének el és kapnának vizuális orgazmust egyszerre. Illetve én is jól járnék, mert dőlne a lé a zsebembe, és még csak egy fűszálat sem kellene arrébb mozdítanom.
- Ha befejeztétek az enyelgést, akkor talán indulhatunk is. - szóltam oda nekik, miután megcsináltuk az autómentő hadműveletet. A hátamra dobtam a táskám és bepattantam a vontatókocsiba. Semmi kedvem nem maradt tötymötyölni, csak egy zuhanyra és a jól megérdemelt ágyamra vágytam. Megcsörrent a mobilom, a nagybátyám volt az. Hogyazzza rohadt, már csak ő hiányzott…Jócskán elmúlt 10 óra és én még nem jelentettem neki, hogy a munka elvégezve. Csak mert megzavart Miss Sebváltórongálókatasztrófa. Tuti kész idegzsába már. Felvettem a telót.
- Hol a fészkes fenében vagy fiam? Az anyád már a körmét rágja miattad! És nem mellesleg nekünk is van némi elszámolni valónk…-  dörmögte a telefonba garatmély hangján.
- Elintéztem, amit kellett. Szóval megnyugodhatsz. Csak akadt egy…- a kiscsajra pillantottam - …egy kis problémám. Személyes probléma. De nemsokára otthon vagyok.
- Személyes probléma? Mibe keveredtél? Remélem, hogy nem csináltál semmi hülyeséget, ami veszélyezteti a…- de nem tudta végigmondani a mondókáját, mert belefojtottam a szót.
- Ne aggódj, semmi köze az üzlethez. Te is tudod, hogy nem vagyok már amatőr. Nemsokára otthon leszek. - azzal megnyomtam a hívás vége jelzést még mielőtt bármi mást mondhatott volna. Neki csak az üzlet a fontos, meg a makulátlan hírnév. Addig vagyok jó, amíg hasznot hozok a számára. Hát csessze meg! A korral együtt egyre elviselhetetlenebbé válik. Régen még felnéztem rá, mint apámra egykor. Ma meg már legszívesebben a pokolra küldeném. De még várnom kell vele. Miután megtudtam mindent a fajtámról és hogy ki tett azzá, aki vagyok, akkor ráérek azon gondolkodni, mit is kezdjek a nagybátyámmal. Soha nem ölném meg a családtagjaimat, de néha nagyon feszegeti a húrokat. Ha egyszer elpattan valamelyik húr és kinyílik a bicska a zsebemben, nem tudom, mi fog történni. De az biztos, hogy vér fog folyni, nem is kevés.  Kifújtam a levegőt és a támlára hajtottam a fejem. Egy pillanattal később mocorgást észleltem magam mellett, majd becsapódott a kocsiajtó. Sol felbőgette a motort, majd végre elindultunk hazafelé. Lehúztam a táskám cipzárját, majd előkotortam belőle Sol nálam felejtett kacatjait, köztük a kotonos dobozt és a kesztyűtartójába suvasztottam az egészet. Gondoltam, jól jön majd neki, ha már ment itt a szemkarate közte meg Miss apokalipszis között.
- Itt vannak az Akumában felejtett cuccaid. Ja, és legközelebb ne az én verdámban akrobatikázz, ha kérhetlek! - vetettem oda neki, majd ásítottam egyet és visszahajtottam a fejemet a támlára.
- Most már szeretném tudni, mi a rákomért jutottam ide. Kik voltak azok a balfékek és mért követtek téged? - címeztem a kiscsajhoz, miközben a szemem sarkából rásandítottam.

Őszintén szólva, volt egy kis bűntudatom a verda miatt, de hamar elmúlt. Talán a tüsszentéshez tudnám leginkább hasonlítani ezt az érzést. Egy ideig csavarja az orrod, bosszant, de amit túl vagy rajta, el is van felejtve, nem gondolsz többet rá.
Nagyban zsákoltuk be a halott tagokat, mikor a batmanfiú közölte, hogy ellép telefonálni. Nem hallgatóztam, de olyan csend volt, hogy méterekkel arrébb is tisztán hallani lehetett a beszélgetést. Egy fuvarra volt szüksége, ami azt jelentette, hogy tényleg rommá szedtem a kocsiját. Szomorú dolog volt, mégis egyfajta büszkeséggel töltött el, hogy még erre is képes vagyok.
A srác is lecsihadt közben, de még mindig nem tudott napirendre térni a sebváltós akcióm felett. Figyelembe ajánlotta, hogy legközelebb mással próbálkozzak. Egyetértőn bólintottam, de közben szöget ütött egy kérdés a fejemben. Miért, lesz legközelebb?
Nem kellett sokáig várakoznunk, hamar megérkezett a segítség. Egy piros vontatókocsi gurult el mellettünk, majd egy szép szál legény pattant ki a vezetőülés felől.
-Oh..szia. - köszöntem vissza udvarias mosollyal, miközben alaposan végigmértem a csákót. A pasas ránézett a verdára és kiakadt. Legszívesebben elbüszkélkedtem volna, hogy igen, én csináltam, de inkább nem feszegettem a határokat. Azért akkora sokk nem érte mint a haverját, de ő is rendesen meghökkent azon, milyen pusztítást vittem végbe. Még ha tudná, hogy ezt mennyi idő alatt műveltem le. Mivel félig farkas voltam, a hallásom rendkívül jó volt, ezért azt is meghallottam, amikor megkérdezte, hogy hogy élek még? A fene. Eddig is sejtettem, hogy a batmanfiú reménytelenül bele van csapódva a kocsijába, de ezek után semmi kétségem nem maradt. Lényegében akkor, most majdnem kinyírtam a szerelmét? Hoppácska. Akkor tényleg csoda, hogy még élek. A fuvarossrác munkához látott. Én egy fa tövének dőltem és míg vártam, unalmamban az alvadt vérdarabokat pöckölgettem ki a körmöm alól. Észrevettem, ahogy a kölyök haverja felém kacsingat és rendesen izomfeszül. Szó mi szó, volt a gyereken izom, nem az a fajta volt, akit elrepít az első nyári fuvallat. Nagyon igyekezett, ezért kedvesen rámosolyogtam és hüvelykujjammal nyomtam neki egy lájkot.
-Kész van, mehetünk. - szólt a srác, és én örömmel szökkentem a lestrapált kocsi mellé. Beültem a korábbi helyemre, ahol a táskámat is hagytam és elkezdtem belepakolni az újonnan szerzett cuccokat.

A kiscsaj rendesen felhúzott. Még hogy vámpír ellen sebváltó???? Az mióta hegyes???? Anyám, borogass! Az volt a szerencséje, hogy Earl és kollégája épp arra furikázott. Miután a zsaruk elhúzták a csíkot egy szatírt kergetve, nem sokat szóltam hozzá. Le kellett csillapodnom. Amikor a hullákhoz értünk, a csajszi benyávogott egyet, rálépett a szemtelen muki elgurult szemére. Kíváncsi voltam, mikor dobja ki a taccsot, de meglepetésemre jól bírta a látványt és a szagokat. Ezért egy pirospont járt neki. De ettől még nem lopta be magát a szívembe. Miközben a hullákat zsákoltuk be, azon kattogott az agyam, hogy a frászban lépünk meg innen, ha a sebváltóm gyakorlatilag használhatatlan. Nem hinném, hogy üresben akár csak az utca végéig is eljutnánk, úgy lefulladna szegény Akuma, mint a szar. Márpedig nem kockáztatom, hogy még jobban tropára menjen. Felvetődött bennem az ötlet, hogy ha már a kiscsajnak volt annyi ereje, hogy kirángassa a sebváltót a helyéről, ahhoz is lesz, hogy hazáig tolja a kocsit. De aztán elvetettem, révén, hogy eléggé feltűnő lenne a dolog. Végül eszembe jutott a megoldás.
- El kell intéznem egy telefont. Amint látom, te magad is boldogulsz. - azzal otthagytam a csajt a két hulla társaságában, majd arrébb vonultam és Sol számát tárcsáztam. Nagyon reméltem, hogy nem éppen farkasalakban ugatja a holdat vagy társalog az erdei barátaival…Szerencsémre a vonal végén megszólalt valaki.
- Marco? Otthon vagy már? - kérdezte a vonal mögül Sol.
- Még nem. Figyi, majd út közben mindent elmesélek, a lényeg, hogy kellene egy fuvar. Hozd a vontatókocsid. Itt vagyok a Forestlane úton, közel az erdőhöz. - utasítottam. Szerencsémre nem kérdezett, csak kinyögött egy rendbent, majd köszönt és letette. Ezt szerettem Solban. Nem kérdezősködött feleslegesen, csak tette a dolgát. Az már más kérdés, hogy nagyon szétszórt volt a saját cuccait illetően. A mobilt becsúsztattam a farzsebembe, majd visszaballagtam a lányhoz és segítettem neki a maradékot eltüntetni. Mikor végeztünk, a hátamra kaptam mindkét zsákot, majd elindultam Akuma felé.
- Legközelebb, ha elfog az inger, hogy vámpírt gyilkolj, ne a sebváltóval próbálkozz! Annyit ér, mint golyó ellen az integetés. Egyébként meg nem vagyok vámpír. Vagyis nem csak az vagyok… - szóltam végre hozzá a kiscsajhoz, mert végre lenyugodtam már annyira, hogy ne változatos káromkodásokat vágjak a fejéhez.
- Mindjárt jön értünk a fuvar, mert Akumát úgy tönkre vágtad, hogy az utca végéig se jutnánk el vele lefulladás nélkül…- morogtam az orrom alatt, miközben bevágtam a két hullát a csomagtartóba, letakartam egy dohos pléddel, majd lecsaptam a csomagtartó ajtaját és rágyújtottam egy cigire. Nemsokára megérkezett Sol is. Hátba veregettük egymást, majd megkérdezte, mi a probléma. Rántottam egyet a fejemen a kiscsaj irányába, elvégre ő volt a probléma forrása. Sol nem tudta mire vélni a dolgot, de odabökött egy "sziát" a csajnak egy szelíd mosoly kíséretében. Mikor megmutattam neki, hogy a kiscsaj mit művelt a sebváltómmal, majdnem szélütést kapott.
- Te…és a csaj még él? - súgta oda nekem felhúzott szemöldökkel. Tudta, hogy Akumáért ha kell, ölök.
- Hosszú. Hagyjuk. - zártam le a témát, majd ledobtam a csikket a földre és jó nagyot tapostam rajta. Ez volt a másik dolog, amit szerettem Solban. Nem forszírozta a dolgokat. Munkához láttunk, hogy minél hamarabb eltűnhessünk onnan. Közben a haver lopva oda-oda pillantott a lányra és direkt benyomta az izomfeszítős külön műsorát. Bejött neki a csaj, az tuti...

Hiába, nem volt szerencsém. A srác kiszúrta a félig kiszaggatott sebváltót, és ettől teljesen begőzölt. Azt kérdezte, hogy ezt hogy képzeltem? Őszintén? Én sem nagyon tudtam. Azonnal az adrenalinra fogtam. Stresszhelyzetben a szokottnál is kreatívabb vagyok.
-Vámpír vagy, az meg hegyesnek tűnt. - vontam meg a vállamat, legalábbis amennyire a szorításától tudtam.
-Le akartalak szúrni vele. - folytattam a számat biggyesztve. Mondanom sem kellett, hogy hiába voltam felfegyverkezve stukkerekkel, a maga fajta vámpírkák ellen szart sem ért volna, így hát klasszikus megoldáshoz próbáltam folyamodni. És mivel nem volt a verdában semmiféle karó vagy feszület, ezért a sebváltót igyekeztem kiszerelni önvédelmi célból.
Hirtelen a kocsi oldalához préselt és attól féltem, hogy eltöri a karjaimat, olyan erősen fogott.
-Hé, ez fáj. - nyüszögtem.
Aztán megérkeztek a zsaruk, nem igazán tudtam, hogy örüljek-e nekik vagy sem. Tartottam attól, hogy észreveszik a hullákat a másik kocsi mögött és dutyiban végezzük. De nem, a figyelmük teljesen ránk koncentrálódott.
-Mr. Nomiya. - szólt az egyik rendőr a batmanfiúhoz. Alig akartam hinni a fülemnek. Mivel a srác erősen figyelmembe ajánlotta, hogy ne okozzak több problémát, kivételesen befogtam a számat és csak hallgattam a beszélgetésüket. Nem elég, hogy perverz, a kocsija hátsó ülésén kuporog, bérgyilkos, de még a rendőrség is a zsebében van. Ki a fene lehet ez a férfi?
Összességében a zsaruk nem sok időt töltöttek ott, mivel egy újabb vészhívást kaptak egy leánykollégiumból. Viharsebesen bepattant az autóba ez az Earl nevű fazon és elhajtott a kolesz irányába. Amint az alakok eltűztek, batmanfiú a kocsija csomagtartójához lépett, majd gyorsan felöltözött. De nemcsak ruhák, néhány fekete kukászsákok is előkerültek. Még a vér is megállt bennem. Most be akar zsákolni? Hazug, mégis csak meg akar ölni! Kezdtem bepánikolni, mikor rám szólt, hogy mit állok ott, menjek és segítsek neki eltakarítani a hullákat. Mély, megnyugvó sóhaj hagyta el a mellkasomat és némi undorral, de elvettem egy zsákot és közelebb léptem. A második lépésem után szürcsögő hang tört fel a cipőm alul. Valamire ráléptem. A gyér fények ellenére a lábam alá néztem. Nehezen tudtam kivenni, mit tapostam össze. Kicsit olyan volt, mint egy meztelen csiga.
-Fúúúúúj, ez nagyon undi...- kiáltottam fel. A hideg is kirázott, mikor rádöbbentem mi tapadt a cipőm talpára.
-Ez egy k.....tt szem. - tettem hozzá sírós hangon, és próbáltam az aszfaltra kenni a dzsuvát. A sokkolódásom eltartott néhány percig, de egész hamar összeszedtem magam és nekiálltam a komolyabb feladatoknak. Viszonylag gyorsan bezsákoltuk a testeket. Hiába figyeltem, csak sikerült összekennem magam az áldozatok vérével.
-Na, azt hiszem végeztünk. Menjünk innét. - fordultam a fiú felé.

Egy röpke pillanat kellett csak ahhoz, hogy megadja magát. Végre eljutott az infó az ő agyáig is és megértette a mondandómat. Ezzaz! Kinyögött egy bocseszt és zavartan felnevetett. Ezzel nem sokra ment. Ez a lány tiszta dilinkó, könyveltem el magamban. De maga az este is megért volna egy szentmisét. Persze köszönöm nem hagyta el a húsos kis száját, de végül úgy döntött, hogy velem tart. Érdekelt, hogy mi a rákomért kellett autós üldözősdit játszanunk, ami miatt javíthatom meg Akumát. A lány háza táján se lehet minden tiszta, ha az éjszaka közepén két, habár félnótás, de jól megtermett fegyveres ürge hajszolja a külváros sötét utcáiban. Mikor kinyögte, hogy lehet másként fogok vélekedni, ha megtudom, mit művelt a kocsimmal, az egyik szemöldököm majdnem leszaladt a fejemről. Mikor benéztem az autóba és megláttam a félig kihúzott sebváltót, akkor a másik szemöldököm is sietősen felszállt, sőt, megállt bennem az ütő is. Ezt meg hogy a faszba csinálta????????? Eskü majdnem tikkelni kezdett a szemem. Ez a nőszemély a sírba visz!!!! Erősebben fogtam satuba az állát, miközben teljesen a kocsihoz nyomtam őt. Csoda hogy a méregtől nem pattant meg egy ér a fejemben.
- Mi a szart műveltél a sebváltómmal?? - förmedtem rá a méregtől elöntve. Ritkán lehet engem felcseszni, de akkor nagyon. Akuma az egyik példája. Ez a lány pont betalált.
- Ha ekkora erő van benned, mért nem kamatoztattad a húgyagyú haverjaiddal szemben??? - kérdeztem cseppet sem finomkodva. Kicsi választott el attól, hogy ne roppantsam szét a csontjait. Nőt még soha nem bántottam, nem öltem meg. Lehet ő lesz nekem az első. Jobban belegondolva a csaj több mindenben volt „az első” a számomra. Az első a váratlan vendégek számában, és vélhetőleg az utolsó is. Az első nő, aki baromira kiszámíthatatlanul meg tudott lepni, illetve abban, hogy nő ellen kövessek el erőszakot. És nem mellesleg az első női példány, aki Batmenes alsóban látott feszíteni…Mire gondolataim végére értem, meghallottam, hogy egy rendőrautó közeledik felénk. Kicsit lenyugodtam és engedtem a szorításon. De még nem engedtem el a lányt, még csak az kéne, hogy megint valami hülyeséget csináljon. Semmi kedvem nem volt egy őrült nőszemély miatt tovább gyilkolászni.
- Ha nem akarod, hogy ma éjjel más is alulról szagolja az ibolyát miattad, akkor hallgass! - súgtam a fülébe, majd vártam. Nem estem kétségbe. Inkább az aggasztott, ami otthon vár, miután hazaérek. Füleltem. Már akkor tudtam, kik ülnek a kocsiban, mikor még le sem parkoltak. Nekik viszont fogalmuk sem volt, mi a franc is folyhatott itt. Az egyik a kettő közül kiszállt, és felénk sétált. Bingó! Megkérdezte, mi a probléma, majd ránk eresztette a zseblámba fényét.
- Mr. Nomiya! Ön az? - kérdezte Earl meglepetten.
- Earl! - biccentettem a ledermedt fickónak. Joggal kérdezhetné az ember, honnan ismerem a zsarut és mióta Mr. Nomiyázik egy 20 éves kölyköt. Könnyű a válasz. A yakuza egyik beépített embere. Ahogy a rendőrfőkapitány is. Kellenek emberek mindenfele, hogy az üzlet zavartalanul tudjon működni és a zsaruk ne kezdjenek el szaglászni körülöttünk. És aki az alvilágba merül, az előbb utóbb megtudja, ki vagyok. Így Earl is nagyon jól ismert.
- Ha megkérhetlek, arrébb irányítanád a zseblámpádat? Kiégeted a retinám…
- Igen, máris Mr. Nomiya. - azzal gyorsan arrébb nyomta a világítást. Csórikám kissé feszengett, nem tudta, mi tévő legyen. Ő sem látott még Batmanes gatyában. Gondolom piszkos gondolatok szállták meg az agyát, ahogy rám és a kocsihoz nyomott csajra pillantott.
- Hát akkor…khhm..nem is zavarnék tovább. - köszörülte meg ismét a torkát. Látszott, hogy valamit még mondani akart, csak nem merte.
- Ki vele Earl! Látom, valami nem hagy nyugodni. - felőlem aztán nyugodtan beszélhetett.
- Nem akarok én semmit se félbeszakítani és megmondani az úrnak, hogy mit tegyen, de ..- egy lélegzetvételnyi szünet, fontolóra vette, hogy érdemes e beszélni. Mikor a „ne csigázz már Earl, nincs időm erre” tekintettel néztem rá, aztán ismét megeredt a nyelve - egy szatír mászkál a környéken. Félre ne értse Mr. Nomiya, nem akarom Önt ilyesmivel megvádolni, csak figyelmeztetni szeretném, hogy nem tanácsos mostanában a magánjellegű szexuális ügyeket a nyílt utcán végezni, nehogy félreértésre adhasson okot. - magyarázta széles gesztusokkal kísérve.
- Ne aggódj Earl, nem áll szándékomban közszemérmet sérteni. Két pillanat és már itt sem vagyunk! Ja, és több zsaru ma már ne furikázgasson erre, ha lehet. Köszönöm! - kértem tőle, mire biccentett egyet, elköszönt tőlem is, a kiscsajtól is és visszaballagott a kocsijához. Nem kérdezősködött többet. Az alvilágban az a jó, minél kevesebbet tudsz mások ügyleteiről. Beszállt a kocsiba, elmondta a kollégájának, hogy minden rendben, csak két hormonok láncára vert tinédzser voltunk, akiket hazaküldött. Már recsegett is a zsarurádió, hogy bejelentést kaptak, miszerint a szatír belopakodott a leánykollégiumba, és az egyik tusolóba könnyített magán a fiatal lányok szeme láttára. A kocsi szirénázás közepette el is hajtott a következő pillanatban. Ismét magunkra maradtunk. Elengedtem a lányt, már eléggé lecsillapodtam ahhoz, hogy ne akarjam menten letépni a fejét. Elvégre biztos csak nagyon megijedt. Bár az sem indokolja, hogy kitépje a sebváltót a helyéről. Vettem egy mély levegőt, hogy kiűzzem a maradék mérget is az agyamból. Nyugi van Marco, még javítható. Holnap  szépen nekiállsz rendbe szedni a kicsikédet. Kinyitottam a hátsó ajtót, benyúltam a hátizsákomért, kiszedtem a kopott farmert és fekete pólót, majd hang nélkül felöltöztem. Végül felhúztam a tornacsukámat is. Ez az este kész bolondokháza volt!
- Tűnjünk el innen! - szóltam oda a lánynak, majd kinyitottam a csomagtartót, kivettem pár kukás zsákot és elindultam a két hulla felé.
- Na, nem jössz segíteni? Vagy ezt is én csináljam egyedül? - kiáltottam hátra. Ezek után úgy éreztem, az a minimum, ha segít a hullák eltüntetésében.

Szóval nekitámadtam a csávónak, mert attól féltem, hogy én következem. És hát na, fiatal vagyok még a halálhoz. Párszor rendesen megharaptam, de neki meg sem kottyant. Hipp-hopp begyógyultak a sebei. Mikor megelégelte a hisztimet, lefogta a kezeimet és mozdulni sem tudtam. Izegtem-mozogtam, szabadulni próbáltam, közben mérgesen fújtattam. Nehezen viselem az ilyesmit. A srác beszélni kezdett hozzám, de csak annyit hallottam hogy blablabla. Míg el nem jutott ahhoz a részhez, hogy blabla nem akarlak megölni blabla.
-Mi? Nem akarsz? - kaptam fel a fejemet, és csodálkozó szemekkel néztem rá. Ettől kicsit megnyugodtam.
-Ez esetben, bocsesz. - nevettem fel zavartan.
-Most még ezt mondod, de mit lesz akkor, ha meglátod, mit műveltem a kocsiddal? - gondoltam magamban, miközben sunyin néztem rá. Ösztönösen hátrapillantottam volna a sebváltó irányába, de nem mertem.
Batmanfiú vázolta a további lehetőségeimet. Vagy vele tartok, vagy itt maradok. Körbenéztem. Nagyon sötét volt már és elég rémes volt a környék is. Adta magát, hogy vele tartsak. Bár kicsit óckodtam attól, hogy egy perverz bérgyilkossal furikázzak tovább.
-Azt hiszem, inkább veled megyek. - válaszoltam kicsit bizonytalanul, de amikor fura kékes fények villantak fel tőlünk nem is olyan messze, és hozzá ismerős, összetéveszthetetlen szirénahangok szóltak. Rögtön tudtam, innen lépnünk kell, itt vannak a zsaruk.
Egy rendőrautó parkolt le a kocsinktól alig 10 méterre, majd egy idősödő csávó szállt ki belőle.
-Na banyek, már csak ez hiányzott. - morogtam alig hallhatóan. A férfi ránk koncentrált, még szerencse, mert az utca végén, a sötétben egy rommá vert verda és két hulla pihent, az egyik tag szemek nélkül. Eddig nem fedezték fel, és nagyon bíztam benne, hogy míg itt vagyunk nem is fogják.
-Van valami probléma? - kérdezte, miközben a szemünkbe irányította a zseblámpa fényét. Eközben a kocsiból halk, recsegő, szakadozó hangok szűrődtek ki. A rendőrségi rádión adták le az új infókat. Egy sürgős bejelentés érkezett, hogy egy szatír terrorizálja a járókelőket a környéken. A hírt hallva azonnal végignéztem a srácon, aki egy szál denevérmintás gatyeszban és egy pár zokniban feszült előttem. Aki nem tudná, hogy mi történt itt korábban, joggal hihetné, hogy ő a rettegett szatír.

Szerencsére nem kellett túl sokáig könyörögnöm a kiscsajnak, felfogta, hogy innen lépnünk kell, de sürgősen. Legalábbis azt hittem, hogy felfogta. De még ki sem szállt a kocsiból, máris képen talált egy fej salátával. Nem számítottam rá. De tényleg nem. Meg is feledkeztem a zöldségekről. Anyám, mielőtt elindultam volna otthonról, megbízott azzal, hogy szaladjak be a zöldségeshez, mielőtt hazamegyek. Csak aztán elfelejtettem hazamenni, így a sok zöldes a kocsimban maradt. Visszatérve a fura csajra, egy ”Engem nem ölsz meg!” felkiáltás kíséretében kivágódott a kocsiból, majd nekem esett és ütlegelni kezdett egy uborkával. Úgy bizony…egy uborkával! A szemöldököm az úgy az eget verdeste a meglepődéstől. Egy pillanatra ledöbbentem. Ennél nevetségesebb szituációba nem igen kerültem még életem során. Nem tudtam, hogy sírjak e vagy nevessek. Ez most komoly??? Ezt meg mi lelte? Ennyire beütötte volna a fejét, mikor befékeztem a kocsit? Vagy a sokk miatt megháborodott??? Nemhogy megköszönte volna, hogy megmentettem a csinos kis seggét attól a két idiótától, még egy uborkával esik nekem…Persze az ubi két suhintás után megadta magát és a földön landolt. Na…oda anyám ződese is. Örülni fog neki…
Ám a lány csak nem adta fel. Belém csimpaszkodott, mint egy kismajom és összevissza karmolászott, ráadásul belém is harapott. Olyan volt, mint egy veszett mókus. Csak álltam, és csendesen szemléltem a produkcióját. Nem mondom, tüzes volt a kicsike, mint egy viking temetés, de ez most nem segített egyikőnkön sem. Inkább a két ürgén vezette volna le így a fölös energiáit. Azért mikor már vagy hatodjára harapott belém, meguntam a dolgot és megálljt parancsoltam neki. Elvégre nem vagyok sem a szexrabszogája, sem a kajája. Lefogtam a kezeit az egyik kezemmel, majd a másikkal satuba fogtam az állát.
- Ki a frász mondta neked, hogy meg akarlak ölni? - tettem fel a költői kérdést. Úgy néztem ki kb, mint aki egy lebujból szabadult. Még mindig kisgatyában és zokniban, tele karmolás és harapásnyomokkal. Anyám az kiátkozna, ha így meglátna…Szerencsémre gyorsan gyógyulok lévén hogy a vámpírok és vérfarkasok képességeivel is egyaránt rendelkezem. Volt karmolás? Nincs karmolás. Harapás detto. Egy pillanattal később már nem maradt nyoma a kiscsaj vadulásának.
- Ha meg akartalak volna ölni, már rég megtettem volna. Mondjuk a találkozásunk utáni úgy…5. másodpercben. - próbáltam lecsitítani, mert nem volt időm elmeháborodott csajszik dühkitöréseire. Mért nekem kell az önkéntes pszichológust játszanom??? Úgy kívántam ezt az egész dolgot, mint mókus az erdőtüzet, de valahogy mégiscsak egyezségre kellett vele jutnom. Vagy ott lebegett még a B terv, hogy őt is elküldöm jobb vizekre evezni. De látszólag nem volt egy túl veszedelmes nőszemély, csak kicsit vérmes. Mi a tanulság? A kéretlen kocsifoglalókat legközelebb hajítsd ki úgy ahogy jöttek…Az biztos, hogy nem megyek bele semmilyen játékba se legközelebb, legyen bármilyen csinos is a személy, aki bevágtat a kocsimba. Kihajítom, mint macskát szarni…
- Kivadultad magad? Mert van még egy kis dolgunk. Legalábbis nekem. Két választásod van. Vagy itt hagylak és mész a dolgodra, de a történtekről egy szót sem senkinek. Nem hiszem, hogy elmegyogyiba akarnál kerülni, mert ennek a estének nyomai nem maradnak, elhiheted nekem. A másik alternatíva, hogy segítesz nekem minél hamarabb elhúzni innen és míg kocsikázunk, elregélheted, mi a fene is volt ez az egész, ami miatt most itt tartunk. Ja, és nem kell feleslegesen törnöd magad, hogy kinyírj, mert amint látod, nem mész vele sokra, csak a saját energiádat pazarlod. - nagyon reméltem, hogy végre el jut az agyacskájáig az, amit mondtam neki.
- Nos, melyiket választod?

Ez egy vámpír, egy rohadt vámpír. Ki voltam teljesen akadva. Nem mintha még nem láttam volna egyet sem. Szerencsétlenségemre az egyik kollégám is egy nyavalyás vérszopó, és nem a szívem csücske. Nem bírom a pofájukat, különösebb okom persze nincs rá.
Gyorsan bezárkóztam a kocsiba, míg kigondolom mit is tegyek. Egy ideig a slusszkulcsot néztem, és azt fontolgattam, hogy gyorsan elhajtok. Vagy itt és most felveszem vele a harcot. Az utóbbi mellett döntöttem. Tekintve, hogy elbánt az üldözőimmel és, hogy alig negyed órája ismerjük egymást, mi oka lenne, hogy életben hagyjon. Főleg, hogy akár szemtanú is lehetnék a gyilkosságban. Reméltem, hogy ez a gondolat még nem futott át a batmanfiú agyán. Akkor tuti kicsinálna.
A srác lerendezte a pasasokat és megindult felém. Vészesen fogyott az időm és kicsit elkapott a pánik. Nyugtattam magamat. Kezembe a pisztolyomat szorongattam és hiába volt tele a tár, egy vámpír ellen szart sem ért. Mélyen az emlékeimben kutattam, mit is tudok a vérszívókról. Foghagyma és szentelt víz nem volt nálam, és a fene tudja valóban használnak-e ellenünk. Lehet, hogy csak kamu. Azt viszont tudtam, hogy át kell döfnöm a szívét, ha mást nem érek el, legalább lelassítom. Körülnéztem, de bármilyen szuper volt a verda, vámpírölő extrákkal nem volt felszerelve. A fiú már majdnem a kocsihoz ért.
-A fenébe....- kapkodtam idegesen. A szemem megakadt a kéziféken. Tökéletes fegyver. Megragadtam és minden erőmmel azon voltam, hogy kiszedjem a helyéről. A kölyök ekkora ideért és az ajtón dörömbölt, hogy nyissam ki. Egészen beleizzadtam a műveletbe, félig ki is szedtem, de az istenért sem akart teljesen kitörni a helyéről. Inkább úgy hagytam. A fiú egyre idegesebben ütötte az üveget. Mit tegyek? Tanakodtam, mikor észrevettem a kesztyűtartóba egy kis flakont. Paprikaspay volt ráírva. Ördögi, olyan "nemadomazéletemkönnyen" vigyor ült az arcomra. Ezt gyorsan a hátsó zsebembe süllyesztettem. Körülnézem, mit használhatnék még fel önvédelmi célokra és kezem ügyébe került egy fej vörös káposzta és egy kígyóuborka. Kicsit fura lehetett volna, de már eljutottam arra a pontra, hogy már semmin nem lepődök meg, amit ebben a kocsiban látok.
-Jól van, nyitom már...- mondtam, majd lassan nyílni kezdett az ajtó. Még ki sem tárult rendesen, mikor egy káposzta repült felé és vélhetően fejen is találta, mivel nagyon jól célzok.
-Engem nem ölsz meg! - kiabáltam, és kiugrottam az autóból, egyenesen rá. Olyan lehettem, mint egy megvadult mókus....kezemben kígyóuborkával...majd ütlegelni kezdtem. Sajnos, pár suhintás után az ubi lehajlott, majd kettétört. Sebaj, erősen kapaszkodtam belé, karmoltam, haraptam.

A vakond ürge még mindig az ablaküvegemet csapkodta, még jó, hogy az ablakok törésmentes üvegből készültek. De a véres kézlenyomatok cseszettül zavartak. Mintha egy horrorfilmből hajtottunk volna ide. Mikor odaértem, a földre dobtam hugyos jóska hulláját, majd a csapdosó mögé álltam és halkan megszólaltam.
- Hiába dörömbölsz, a kiscsaj nem fog segíteni rajtad. Főleg azok után, hogy majdnem golyót eresztettél a fejébe. - a hangom hallatán akkorát ugrott a muki, mint egy rémült kisnyúl.
- Most nézd, hogy összekented az kocsimat…Ja, elfelejtettem, hogy nincsenek szemeid. Szíívás. - azzal egy mozdulattal kitörtem az ő nyakát is. Így legalább nem lett véres a gatyám se. A kiscsaj persze rám hagyta a piszkos munkát és meglapult bent a kocsimban. Valószínűleg esze ágába sem volt kimászni belőle. Pedig de nagyra volt, mikor a pisztollyal a kezében utasítgatott. Talán ő se látott még vámpírt, csak a bugyuta, nyáltól csöpögő filmekben. Remek! Remélem nem hugyozott be. Kellett neki idegenek verdájába beülni. Valszeg nem tanították meg kölyökként, hogy kislányom, sose ülj be idegenek autójába, mert ki tudja, ki ül benne és hova visz. Talán a Pokolba…
- Most már kinyithatod az ajtót. Az üldözőidnek annyi. - kocogtattam meg az ablakot, de semmi reakció. Mi a szar?
- Hahó? Hallasz vagy tán megsüketültél? - kérdeztem tőle, de ismét csak a csend fogadott. Közben a szél egyre erősebbé vált. Nem maradhattunk ott sokáig, főleg nem két hulla társaságában, ki tudja, ki hajt errefelé az éjszaka közepén. Kezdtem megunni a várakozást.
- Figyi, ha már nem segítettél, csak lapultál, mint szar a fűben, legalább a hullákat segíthetnél eltüntetni. Gondolom nem akarsz a sittre kerülni emberölés miatt.- próbáltam sürgetni a lányt, hogy nyissa már ki azt a redvás ajtót. Fogytán volt a türelmem és ha nem lesz egy kicsit együttműködőbb, akkor erőszakhoz kell folyamodnom. Még ha ez azt is jelenti, hogy cserélhetem ki az ajtót is Akumán…

Ültem a kocsiban és a fejtámla mögül kukucskáltam. Hirtelen beborult az ég, és még a szél is feltámadt. A hatodik érzékem azt súgta, hogy csúnya dolgok fognak itt még történni. Jobb is, ha a srác intézi el azokat a piócákat, bár őszintén...sokra nem számítottam tőle. Nem volt egy nyegle gyerek, de a két kétajtós szekrény ellen nem volt sok esélye. Hiába volt rajta batmangatya, az nem javította az esélyeit. Ezt gondoltam először. Egy ideig ment a szájkarate meg a vidámkodás, ám miután elszállt a másik visszapillantó is, felpörögtek az események. A batmankölyök támadásba lendült és a motorháztetőre kényszerítette az egyik arcot. Még az állam is leesett. Na, miből lesz a cserebogár? Az üldözőim azt ordibálták hogy vámpír. Micsoda? Ez a csávó egy vérszopó? Átmásztam a hátsóülésekre és a hátsó ablaküvegre tapadtam, hogy jobban lássam, mi történik távolabb. De miközben az ülésen fészkelődtem egy szemeteszsákba botlottam, amiből fura, jellegzetes szag áradt. Vérszag. Egy ideg csak szemeztem a zsákkal, mégsem kéne turkászolnom idegen pasasok szennyesébe. Aztán a kíváncsiság legyőzött és mégis belenéztem. Tele volt véres ruhadarabokkal. Ekkor átvillant az agyamon valami és összeállt a kép. Felnéztem, ekkora már az egyik férfi szemtelenül halott volt.
-Ez egy k.....tt gyilkos. - ért hirtelen a felismerés. Rájöttem, hogy a srác nem egy perverz, aki unalmas perceiben kocsija hátsóülésén fényezi a pélót, hanem egy gyilkos, aki vagy élvezetből vagy pénzért, de embereket gyilkol. És a látottak alapján nem is rossz benne. Nem éreztem magam biztonságban. A biztonság kedvéért felhúztam a kocsi ablakait és magamra zártam az ajtókat is. Gondoltam, a srác úgyis annyira bele van zúgva a kocsijába, hogy táncsak nem szakítja fel a tetőt azért, hogy engem kiszedjen innét. Nem tudtam mennyire borult el. Hirtelen a szemem megakadt a slusszkulcson, és elgondolkodtam azon, hogy elkötöm a verdát és lelépek innét.

Mikor a két bamba pacák kiszállt a kocsiból, már akkor tudtam, hogy nem nekünk, de nem is a mexikóiaknak dolgoznak. Nem vettek komolyan. Már megszoktam, de szerencsére nagy előnyt is tudtam belőle kovácsolni. Viszont annyira elbagatellizálták a fenyegetőzésem, hogy aki eddig rám szegezte a fegyvert, most mókásan kilőtte a másik visszapillantót. Nekem viszont baromira nem lett tőle mókás kedvem. Na jó, elég a játékból! Szemeim besárgultak, a szemem alatti erek kiduzzadtak, majd előbújtak az agyaraim. A pillanatnyi figyelmetlenségét kihasználva a háta mögé suhantam, megfogtam a nyakánál fogva, majd izomból nekinyomtam a motorháztetőnek. Csak úgy csattant az ürge a tetőn, ami be is horpadt alatta. Öröm volt hallani. Valószínűleg a kocsi lengéscsillapítója sem lehetett már jó, mert a kerekek megadták magukat és kiestek a helyükről. Az egyikről még a keréktárcsa is lefordult.
- Sajnálod? Hát még ezt hogy fogod sajnálni! - közöltem széles vigyorral, azzal kinyomtam a pasas egyik szemét. Csúnya módon fordult ki a szemgolyója, ott lógott az orra előtt. Fülsiketítő hangot hallatott a koma. Nem is tudtam, hogy egy ekkora ember ilyen szopránt is meg tud ütni.
- Oh, bocsmár! - azzal tövig belevájtam a másik szemébe is. Undorító volt, ahogy a szemgolyója belefolyt a tenyerembe.
- Na, most már szimmetrikus. - nyugtáztam kárörvendően, miközben a kezem beletöröltem a zakójába. Csak nyöszörgött a tag és az életéért rimánkodott. Hirtelen egy golyó süvített el a fejem mellett, majd eltalált egy károgó varjút az egyik faágon, aminek következtében az szépen lebukfencezett a fáról és az avarban végezte. Mondtam már, hogy utálok emberekkel kezdeni? Azt hiszik, mindenre a golyó a megoldás, hogy az majd megvédi őket mindentől. Hát tőlem aztán biztos nem, főleg, ha még célozni sem tud az illető. Mikor megfordultam, egy pillanatra még meg is sajnáltam a faszit. De komolyan. Remegett, mint a nyárfalevél, a gatyáján egy hatalmas folt éktelenkedett, a cipőjére csurgott a folyadék. Neeee, ez komolyan behugyozott? Ezek még soha nem találkoztak egy természetfelettivel? Ezt nem hiszem el, komolyan…Annyira kiegyenlítetlen a játszma, utálom az ilyet.
- Héyy Barney, élsz még? Élsz még koma? - kérdezte a foltos gatyás. Válaszul csak egy hörgést kapott.
- Ez…ez…ez egy kibaszott vámpír! - ordította bele a levegőbe, majd mint az őrült, elkezdett lövöldözni mindenfele. Aztán mikor látta, hogy nem megy vele sokra, elhajította a fegyvert és elkezdett futni. Pislogtam, mint szar a fűben, nem erre a reakcióra számítottam. De sprintelni azt tudott az ürge. Bár sokra nem ment vele max ha olimpián vett volna részt. Nem sok erőfeszítésbe került utolérni őt. Mikor megfordult, be akart verni egyet, de elhajoltam. Ő járt volna rosszabbul. A második ütésénél már azért se hajoltam el. Bereccsentek az ujjai, ez bizony csonttörés lesz. Feljajgatott.
- V…vámpír! - kezdett el üvöltözni.
- Az is, többek között. - feleltem, majd megunva az óbégatását, egyszerűen kitekertem a nyakát. Mindjárt elhallgatott.
- Végre, csend! - ásítottam egyet, majd felkaptam a tagot a hátamra és visszaballagtam vele a kocsikhoz. A másik tag épp a kocsim ajtaját próbálta kirángatni, ütötte az üveget a véres kezével, ocsmány kézlenyomatot hagyva az ablaküvegen.
- Hogy verne beléd a nyári villám! - morogtam az orrom alatt. Közben a muksó hörögve segítségért fohászkodott a kiscsajnál. Bakker! A kis luvnyáról meg is feledkeztem. Amíg csendben marad és nem beszél nincs gond. De ha nem tartja magát a szabályokhoz, kénytelen leszek őt is elhallgattatni...

A srác sokkból sokkba zuhant, majd kínjában nevetni kezdett. Tény, nem vagyok egy egyszerű eset, és hétköznapinak sem mondható. Elég pörgős az életem, soha nem unatkozom és gyakran művelek olyan dolgokat, amiktől az ember szája tátva marad.

Az üldözőim a nyomunkba voltak, nem aggódtam. A csávó elég jól vezetett, és nem túlzottan zavart, hogy a verőlegények mögöttünk, 120-szal nyugdíjas tempóban kocsikáznak. Egészen addig, míg elő nem kerültek a stukkerek. Amikor ellőtték a visszapillantót, az nálam felért egy kihívással. Azonnal letekertem az ablakot és kilógtam rajta, hogy könnyebben tudjam viszonozni a tüzet. Volt más módja is, de nem akartam kilőni a hátsó ablakot. Valami azt súgta, hogy a batmanfiú nem igazán díjazná az ablakcserét. Ránéztem és láttam, hogy elborul az agya az ellőtt visszapillantó miatt. Mint egy őrült úgy fékezett be. Az sem zavarta, hogy én félig kilógok a verdából.
-hééé, ember...mi a fenét csinálsz? - ordítottam rá és minden erőmmel megpróbáltam megkapaszkodni a kocsi oldalába. Ami azt jelentette, hogy a körmeimmel összekaristoltam a fényezést is. Bár ez elsőre alig látszott.
A nagy igyekezetembe, hogy ne essek ki még a kocsiajtót is sikerült lefejelnem.
-Auuu. - nyavalyogtam kicsit. A kocsi közben megállt és a gyerek kiszállt. Mérgesen, szitkozódva ment közelebb a két férfihoz. Én még mindig az ablakból lógtam és próbáltam kimászni, de az egyik lábam beragadt. Kis kínlódás után sikerült visszatolnom magam az anyósülésbe, majd a fejtámla mögül figyeltem az eseményeket.
A két férfi eléggé meglepődött a batmangatyós gyereken, de a pillanatnyi sokk után vicces kedvük lett.
-Kárt tettünk a Batmobilba? Jaj...de sajnáljuk. - gúnyosan nevetettek, majd az egyikük ellőtte a másik visszapillantót.
-Na, most már szimmetrikus. - nevetett tovább.

Kérdésemre a spiné csak annyit felelt, hogy neki mindegy hova, csak minél messzebbre innen.
- Háát…rendben. - mondtam, miközben a belváros felé vettem az irányt. Ott jobban el tudunk vegyülni az autók között. Ha meg mégsem, akkor hazaviszem hozzánk, ott aztán tényleg semmi baja sem eshet, max ha a nagybátyám rendelte el a kiscsaj üldözését. Akkor meg tök mindegy, mert egyenesen hazaszállítom a "cuccot". Gondoltam, megérdeklődöm tőle, hogy mire fel ez a nagy sietség és közlöm vele, hogy elteheti a fegyvert, nem kell rám irányítani, mert a végén még elsül és még akkor is ő jár rosszabbul nem én. Ugyanis én túlélem, ha fejbe lő, sőt még azt is, hogy közeli ismeretségbe kerülünk egy házfallal vagy egy villanypóznával(bár megjegyzem, azért igencsak fájdalmas élmény lenne), de őrá fogalmam sem volt, hogy milyen sors várna. Mindenesetre egyikőnknek sem hiányozna, az biztos. De még mielőtt kinyithattam volna a szám, elkezdett matatni a kesztyűtartóban. Mi a szart keres ez??? Átfutott az agyamon, mi lehet a kesztyűtartóban, elég sok kacatot tároltam benne. Ekkor valami kiesett belőle. Elég volt csak egy pillantást vetni rá, már tudtam is hogy mi az. Éreztem, ahogy a tekintetével ráfókuszál a gatyámra, csoda hogy ki nem égette a szemével. Majd megkaptam az ”ezmostkomoly?” pillantását. Ó, hogyaza! Tudtam, kié lehet az extra méretű jelzéssel ellátott doboz. Mi a fenéért hagyja Sol mindig az én kocsimban a cuccait? Egyáltalán mi a tökömet keres itt a kotonja? Ha megtudom, hogy megint az én kocsimban húzott meg valakit, esküszöm, hogy megnyúzom és faliszőnyeget készítek a szőréből…
- Hosszú történet…Egyébként minek kupászkodsz olyan helyen, ahol nem kéne? Ez ilyen női szokás? - érdeklődtem, de ekkor ismét lesokkolt a látvány. A kiscsaj egy ”Ez kell nekem!” felkiáltással odakapott az illatosítóhoz, leszaggatta, majd lazán a hónaljába nyomta. Aztán a másikat is jól átdörgölte vele. Ezt már egyszerűen nem bírtam ki röhögés nélkül.
- Okos megoldás, bár a zuhanyt nem helyettesíti. De inkább kérdezz, mielőtt bármit is csinálsz. Ott van a hátsó ülésen a dezodorom. Igaz, nem női, de legalább elfedi a szagokat. Mert most kb úgy bűzlesz, mint egy hajléktalan karácsonyfa. - letörölgettem a szemem sarkából a kiserkenő könnycseppet. Rég nem röhögtem már ilyen jót. Ám a következő pillanatban megjelentek a spiné üldözői. Bingo. Már csak egy-két utcányira voltunk a belvárosból, mikor valami idióta kilőtte az egyik visszapillantót. Az agyamra hirtelen rátelepedett a vörös köd. Hogy merték bántani Akumát?????
- Hogy az a piiiiszkos ku……………..- válogatott csúnyaságok hagyták el a számat, szidtam az illetőt rendesen. De az anyját, az apját is, sőt még a kutyájáról se feledkeztem meg említést tenni. Ez már nem volt játék. Aki tönkrevágja Akumát, az meg is fizeti az árát, de alaposan…Izomból rátapostam a fékre. Észre se vettem, hogy a kiscsaj közben az ablakban lóg, mert az agyamba szállt a méreg. Hallottam, amint a másik kocsi is befékez, csak úgy csikorogtak a fékek. Még a gumijuk is befüstölt kicsit. Kiszálltam a kocsiból és szembe álltam velük. Két felfegyverzett tag vágta ki a kocsiajtót.
- Ki a fasz volt az? - kérdeztem cseppet sem kedvesen a két fazontól, miközben a visszapillantómra mutattam. De egyik sem válaszolt, mindkettő bambán bámult rám. Az egyik szájából még a félig elszívott cigi is kiesett. Tátott szájjal végigmért. Mi a szart néznek? Ekkor döbbentem rá, hogy egy szál zokniban és alsógatyában állok az út közepén. Gondolom nem éppen egy alsógatyás kölyökre számítottak ellenség gyanánt.
- Mi van? Tán nem tetszem? - érdeklődtem, mire a két fickó összenézett, majd az egyik vigyorogva rám fogta a fegyvert és intett a másiknak, hogy intézkedjen a csajt illetően.
- Egy pillanat! Ha hozzáérsz a kocsimhoz, véged van és nem viccelek! - szóltam oda neki tök komolyan, de valószínűleg nem jutott el az agyáig, hogy épp most fenyegették meg. A pasasnak halvány gőze sem volt arról, hogy épp az életével játszik.
- Vigyázz, mert a kis tökös Batman majd kettéhasít! - figyelmeztette röhögve a csóka, aki még mindig a fejemre célzott a fegyverével. Elkezdtem tíztől visszaszámolni magamban és vártam a percet, hogy a muki megérintse a kocsimat, mert akkor tényleg aláírta a halálos ítéletét…

Megvártam, míg a csávesz magára ránt egy alsót és előre mászik. Úti célt nem adtam meg, kérdésére is csak annyit mondtam, hogy bárhová, csak innét el, méghozzá minél hamarabb. Nem pöcsölt sokat, gyorsan a gázra lépett. Olyan hirtelen indultunk el, hogy teljesen hátrasimultam az ülésbe. Nem sokkal ezután különös szag csapta meg az orromat, és mély megdöbbenésemre mindez belőlem áradt. Noha mit várhatnék, ha előzőleg egy teli konténerben búvárkodtam. Annyira lefoglalt a menekülés, hogy azt sem vettem észre, - míg a srác nem hívta fel rá a figyelmemet, - hogy egy aszott banánhéj üldögél a fejemen.
-Bakker. Ez roppant kínos... - nyúltam a fejem felé, majd lesöpörtem magamról a banánhéjat. Elég fojtogató volt a szagom, ezért lehajtottam a kesztyűtartót, hogy keressek valamit, amivel javíthatok a helyzeten. Alig, hogy lenyitottam a kesztyűtartó ajtaját egy nagy doboz, extra nagy méretű koton esett a lábam mellé. Szemem sarkából, fél másodpercre a gyerekre pillantottam és egy "ezkissétúlzásnemde" pillantást vetettem rá. Aztán tovább kutakodtam. Volt ott minden, de semmi olyan, ami nekem kellett volna. Mélyet sóhajtottam, aztán tekintetemet kissé feljebb emelve megláttam a fenyvest, ami a visszapillantóról lógott.
-Ez kell nekem. - kiáltottam fel nagy örömmel, és egy laza mozdulattal leszaggattam az illatosítót. Mélyet szippantottam belőle, erős, tekintélyes illata volt. Gyorsan megdörgöltem vele a hónom alját mindkét oldalt, és pár másodperc múlva fenyőillat szagom volt.
-Tudod... - közben kezdtem volna elmesélni, hogy mi ez az egész, mikor hangos fékcsikorgás hallatszott mögöttünk. Hátrakaptam a fejem, hogy megnézzem mi volt az, ekkor kihullott a hajam közül néhány salátalevél is.
-Ezek soha nem kopnak le. - mérgelődtem, mikor megláttam, hogy a verőlegények is felhajtottak egy verdát és üldözőbe vettek. A következő pillanatban hangos csattanás tört fel mellőlem. A tag ellőtte az egyik visszapillantónkat.
-Ezek nem szórakoznak. - mondtam, majd lehúztam az ablakot, kihajoltam rajta és viszonoztam a tűzet.

Éreztem, hogy valaki arrafelé settenkedett, de nem különösebben foglalkoztam vele, mivel azt gondoltam, majd arrébb megy. Hát tévedtem. Már a fél lábam az alsómban volt, mikor az anyósülés felöli ajtó kinyílt és egy pisztoly kandikált be, majd mögötte feltűnt a tulaja is. Egy szemrevaló kis luvnya. Mit ne mondjak, megállt az ütő bennem egy pillanatra és nem a pisztoly láttán, hanem a szituáció miatt. Ott álltam pucéran, lógó csupasz pisztollyal a lábam között, félig felrángatott Batmanes alsógatyában. De nem számítottam vendégre. Fegyveres vendégre meg végképp nem. De nem csak én fagytam le egy pillanatra, hanem a spiné is. Valahová nagyon siethetett, mert rám fogta a pisztolyt, majd utasított, hogy tüntessem el a gyíkot és hajtsak. Majdnem elröhögtem magam amiatt az abszurd élethelyzet miatt, de nem tettem meg, úgy döntöttem, hogy belemegyek a játékba, mert felkeltette az érdeklődésem a csaj. Nem zavartatva magam, magamra rángattam az alsót. És mivel láttam a spinén, hogy már húzna el a rákba, nem pöcsöltem a többi ruhadarabbal, hanem előre pattantam a vezetői ülésre.
- Te akartad… - szólaltam meg, majd rátapostam a gázra és kilőttünk, mint egy rakéta. Mivel halvány gőzöm nem volt, hova akar menni, megkérdeztem.
- Egyébként hova lesz a menet? - érdeklődtem, közben oldalra pillantottam és végigmértem. Egy kicsit megviseltnek tűnt, ráadásul a fején is volt valami. Aztán megcsapta orromat a bűz, ami bizony a csaj felől áradt.
- Tudtad, hogy egy rohadt banánhéj pihen a fejeden? - szóltam oda neki, mert valószínűleg észre sem vette. Sokféle nővel találkoztam már életemben, de olyannal még nem, akinek a parfüm álá konténer jött volna be. Egyre érdekesebbé vált a csaj a számomra.
- Ha igen, bocs, nem szóltam. Tudod, nem követem a divatot. Valszeg lemaradtam a guberálós style térhódításáról. - vigyorodtam el, bár valószínűsítettem, hogy nem szándékosan került be a kukába, ha mégis, akkor bujkált. És mivel ez nem jött be, menekülőre fogta.

Éppen egy meló kellős közepén voltam, mikor lefüleltek. Ritkán fordul elő az ilyen, most mégis pechem volt. Szidtam is magam emiatt, de már nem volt mit tenni. A legjobb az volt, ha minél gyorsabban megpattanok, még azelőtt, hogy elfognának. Birtokháborítás vagy rablási kísérlet miatt nem igazán akartam a dutyiban éjszakázni. Ahogy az sem hiányzott, hogy elkalapáljanak. Iparkodva másztam végig a szellőzőn keresztül a kijáratig, majd kimásztam azon a kis nyíláson, amin korábban bejutottam. Egy macska ügyességével kapaszkodtam meg a vékony ablakpárkányon, majd lenéztem és megláttam a szemetest. Sajátos fintor ült ki az arcomra, ahogy bámultam a konténert.
-Gyerünk Rara, nincs idő finnyáskodni. - győzködtem magamat, majd összeszedtem minden erőmet és levetettem magam a szemeteszsákok közé. Ugrásra inspirált az a gondolat is, hogy ha elkapnak a szart is kiverik belőlem. Ehhez képest úgy gondoltam, hogy egy kis kukaszagot igazán kibírok. Fél percig csak feküdtem a zsákokon, aztán kivakartam magam onnét. Kiszállva lesöpörtem magam, de nem volt időm a külsőmmel foglalkozni, mert Mr. Chung verőlegényei feltűntek a sarkon.
-Ott van, kapjuk el. - ordibálták. Gyorsan menekülőre fogtam. Hátra sem néztem, úgy futottam keresztül a sikátoron a parkolóig. Sietősen néztem végig a kocsikat. Néztem, melyiket köthetném el és meg is akadt a szemem egy csinos darabon. Odasettenkedtem, biztos ami biztos alapon elővettem a fegyveremet is, majd óvatosan feltéptem a kocsi ajtaját és behajoltam. Amit bent láttam, attól rendesen kikerekedett a szemem. Egy csávó kuporgott a hátsó ülésen anyaszült meztelenül. Ösztönösen felé irányítottam a stukkert. Mi van? Egy pillanatra még a szememet is megdörzsöltem a szabad kezemmel, hogy jól látom-e amit látok. De nem halluztam be. Sok mindent láttam már, de ilyet még nem pipáltam. Nem volt időm sokat elmélkedni azon, miért ücsörög ott fedetlenül letudtam azzal, biztos valami perverz, aki épp készült kicsit kényeztetni a félszeműt. Sietnem kellett, mert az üldözőim is a parkolóba értek. Ideje volt elhúzni onnét.
-Na jó, gyerünk! Takard be a kígyót, mássz előre és nyomás. - mondtam, s bepattantam az anyósülésre. Behúztam az ajtót, de a fegyvert egy másodpercre sem emeltem le róla.

Ez a nap is eltelt. Este kilencet ütött az óra. Valaki már a pokolban vergődik…Eric nagybátyám nem híve annak, hogy beleköpjenek a levesébe. Különösen, ha egy mexikói akar keresztbe tenni neki. Diablo halála után azért újra összeállt a mexikói bagázs, próbálnak minél jobban alánk tenni. Mert szerintük a yakuzának nincs helye az államokban, ez az ő terepük. Mindenkinek van egy „szerintemje”. De vagy összejön, vagy nem. Túl magasra tették a lécet és nem tudják megugrani. Ez van. Itt mi diktálunk. Holnap a nagybátyám az oroszokkal tárgyal. Reggel be kell biztosítani a terepet. Ki tudja, mit terveznek a mexikóiak. Nem mintha lenne esélyük…
Beszálltam az erdő szélén leparkolt kocsimba, felkapcsoltam a belső világítást, majd elkezdtem levedleni magamról a véres göncöt. Szerettem az én kis Akumámat. Egy feltuningolt BMW X5. A nagybátyám szerint le kellene cserélnem egy X6-ra, mert az pofásabb és „menőbb”, de szarok én a trendre. Akuma is tudja mindazt, amit a nagyobb testvére. Simán megfutja a százat hatkilenc alatt. Bár nehéz volt megtanulni ezt a behemótot vezetni, de egy idő után rááll az emberfia. Okos járgány, nem csalódtam. Nem is akarok megválni tőle még egy jó darabig. Nagyon sok munkát fektettem bele, már hozzám nőtt. Ő az én kis házi kedvencem. Mire eljutottam idáig gondolatban, addigra már hót nudiban ültem a hátsó ülésen és épp a kisgatyámért nyúltam. Általában a bevetéskor használt göncöktől  meg szoktam szabadulni, elégetem őket a kazánházban, hogy még csak véletlenül se maradjon nyoma az esti vagy éjjeli kis haláljárataimnak.