- Ó édesem. Nem én fogok nekik ártani. Hanem.. Te. - Nem, nem. Eleinte talán én akartam nekik ártani, de mi sem egyszerűbb, és drámaibb, ha Kendra fogja átvenni a helyem? Kis igézés, és még örömét is fogja lelni benne. Magammá formálom ezt a lányt.. egy nap, hálás lesz érte. Vagy, nem. Talán ezzel mindenkit el fog veszíteni maga körül, de az már nem tartozik rám. Én leszek ez esetben is a legboldogabb. Mindenhogyan, ha végre teljesül a tervem. Mindent meg fogok tenni ennek érdekében. - Miután megszabadultál saját kezűleg szeretteidtől, még szórakoztatóbb lesz, ha az egykori falkád veszi el életedet. Így legalább esélyed sem lesz piti dolgaiddal megkeseríteni az életemet. Előre gondolkodok, s tudom, hogy mennyire fogsz sóvárogni utánam miután itt végeztünk. - Kacsintok a lánynak, s gondolok itt a nem sokára bekövetkező örömszerzésre. Egy átok már van a nyakamon, minek legyen még egy? Én azt is örömmel nézem végig, ha a kis kutyulik tépik darabokra ezt a lányt.. szívtelen vagyok, tudom, tudom. De nem szoktam kötődni senkihez, s pont nem nála fogom ezt elkezdeni. - Elhiheted édes, nem fogom hagyni, hogy a saját kezed által halj meg. Milyen cuki, hogy azt hiszi majd ilyen könnyedén keresztbe tehet minden tervemnek.. Nem azért akarom megigézni hogy élvezze az együttlétet, hanem, hogy vérszomjas legyen, s saját magának ne ártson. Én pedig nem számítok új vámpírnak, szóval nem fogja egy könnyen megtörni az igézést. - Az élvezet abban lesz, hogy nem azért igézlek meg, hogy kívánj.. könyörtelen vámpírt faragok belőled. És mindjárt elveszítesz mindenkit magadtól. - Talán nem voltam túl érthető? Mindegy is, ha már az imént itt verte magát arra, hogy igen is van, akinek számít, akik törődnek vele.. teszek ellene. Mint mondtam, gyenge pontnak számítanak. Ezért nincs senkim. Csak futólag, ahogy ez lesz Kendrával is. Amúgy is, én az a fajta típus vagyok aki hamar megun egy játékszerét, s ez vele se lehet másképp. Amint lefogom egyszerre ellenállásba kezd, mocorog, de pont ezért fogom olyan erősen, s körültekintően hogy semmiféle váratlan dolog ne érjen irányából. Miután végeztem a vére ivásából kezeit a feje fölé szegezem, s háttal nekem egy falnak szorítom, majd csípőmmel ,s egész testemmel hozzá simulok. Jobb lábammal a két lába közé lépek, s a két kezét szimplán a jobb kezemmel fogom össze. A szabad bal kezemet számhoz emelem, s vámpírfogaimmal felsértem bőröm felszínét, majd a felsértett részt a számhoz emelve iszok belőle, s tartom a számban. Bal kezemmel enyhén oldalra fordítom a lány fejét, s ajkaimat ajkaira erőszakolva tuszkolom véremet a számból, a lányéba. - Ne siettess. Ami késik, nem múlik.- Válaszolok végül a lánynak. Nem fogok az ő kezére játszani azzal, hogy ilyen hamar megszabaduljon tőlem.
- Mondtam már, hogy mennyire gyűlöllek és megvetlek? Azt hiszed, hogy ezzel a frászt hozod rám? Fogalmad sincs, hogy kikről van szó, így ártani se tudsz nekik. – mondtam neki könnyedén és kissé úgy, mint egy veszett farkas, csak már nem voltam ez volt a bökkenő, pedig szívesen megízleltem volna újra, de akkor hagytam volna azt, hogy meg is halljon. Nem mentettem volna meg az életét, mint egykoron tettem. Igaz, akkor se könnyedén, de végül életben hagytam és ezért inkább hálásnak kellene lennie, mintsem bosszúsnak. Lehet először kicsit megcsócsáltam, de magának köszönhette. – Tényleg ezt akarod? Közéjük dobni, hogy gyorsan legyen vége az életemnek? – kérdezem tőle kíváncsian, mert kötve hiszem. – Nem akarlak elkeseríteni, de ennyire szánalmas is csak te lehetsz. Ismerlek már, hogy inkább végig néznéd a szenvedésemet vámpírként, mintsem könnyedén hagynád, hogy a halál magához öleljen. – mondtam neki komolyan és közben őt figyeltem. Nem érdekelt már semmi se, de amíg beszél, addigra se belőlem lakmározik vagy valami. – S hamarabb döfnék karót a saját szívembe, mintsem neked könyörögjek. – tettem még hozzá kissé negédesen. Roppant mód nem fogok neki könyörögni. Pontosan tudja, hogy mennyire nem akarok vámpír lenni, hogy mennyire nem bírom azt a fajt és azt is tudom, hogy könnyedén azzá tehet és nem tehetek ellene semmit se. Maximum annyit, hogy ha fel kell a nap, akkor szénné égetem magam, vagy pedig nem eszem és akkor belehalok az átváltozásba, hiszen amíg nem ölök meg senkit se, addig egyre inkább gyenge leszek és meg fogok végül halni, ha jól rémlik, bár ebben már roppant mód nem vagyok biztos. – Sose fog, ha meg megigéznél, akkor abban hol az élvezet vagy éppen a kihívás? – vontam fel a szemöldökömet kérdőn, hiszen megteheti, s akkor biztosan nem tehetek az ellen semmit se, hogy a fák árnyékában a fűben, mint hajdanán tette a férfi és a nő egymáséi legyünk. Bár az is tény, hogy másképpen nem igazán lennék képes lefeküdni se vele. Önszántamból biztosan nem, nem csak Theo miatt, hanem a modora miatt se és még sok egyéb miatt se. Lehet, hogy külsőre egészen vonzó férfi, de amint kinyitja a száját csak arra tudok gondolni, hogy legszívesebben bemosnék neki egyet és letörölném örökre a vigyort a képéről. Nem is én lennék, ha nem próbálnék meg menekülni, de hamarosan rá kell jönnöm, hogy csapdába estem, nem juthatok ki innét és persze még ő is az idegeimen táncol, összezavar, majd pedig könnyedén terem mögöttem. A mellkasa hátamhoz simul, miközben kezével lefog és szinte magához láncol. Hallom azt, amit mond, mire csak megrántom magam, pedig tudom, hogy nem juthatok ki a szorításából. Lehelete a fülemet, nyakam vonalát súrolja, majd pedig hamarosan megérzem azt, ahogyan belém mar. Egy kisebb kiáltás szakad ki a torkomból, s elkezdek ficánkolni, mint aki szabadulni akarna. – Tedd meg! Ölj meg, ha annyira akarod! – mondom neki habozás nélkül, majd pedig bármennyire is fáj felsértem a kezemet az ékszeremmel, hogy nagyobb legyen számára a kísértés, talán inkább megöl, mintsem esetleg átváltoztat a vérem illatának köszönhetően.
Látva reakcióját, nem igazán ért célba kérdésem. Bár Kendrából kiindulva, tudtam hogy ez nem lesz ilyen egyszerű, s valamivel visszafog vágni. Nem zavartatom magam, igazából tisztában vagyok magányommal, mégse érzem annak magam, hiszen valaki mindig van, aki leköti figyelmem. Barátokra pedig nincs szükségem, múltból kiindulva úgyis elárulom végül, vagy ellene fordulok. Nem az én reszortom az ilyen jellegű kapcsolat. Tulajdonképpen, a kapcsolat sem. Teljességgel elégedett vagyok az életemmel így, ahogy van. - Nem kell aggódni. - Vállat rántok, s mosolyom lemoshatatlan arcomról. - Már nem lesznek sokáig melletted. Bízd csak rám. - Kacsintok a lánynak, s megfenyegetem, ami a látszat ellenére igen is komoly szándékú. Így vagy úgy, de megfogom keseríteni ennek a lánynak az életét. Ezzel a kijelentésével pedig elárulta magát. Van, akivel törődik, magyarán, van gyenge pontja is. Hihetetlen hogy milyen egyszerű kihúzni belőle ezt - azt. Azt hiszem van még mit tanulnia, és majdnem hogy zöldfülűnek is nevezném. Ezért aztán, nem is nagyon tud meghatni az amit mond. Felőlem aztán lóghat folyamatosan a nyakamon, feltéve ha tud.. ennyit megér, ha megkeseríthetem az életét. - Nem olyan egyszerű a vámpír lét, mint gondolnád. Sírva fogsz könyörögni.. hogy vessek véget életednek, miután az annoi farkas falkád közé dobtalak. - Persze, én pedig vip részlegen fogom mindezt végig nézni. Kétlem, hogy olyan könnyedén fogja eleinte viselni azt, amivé lesz. Az elején.. mindenki megzavarodik a vérszomjtól, s az ő esetében.. talán még egy kis igézés is belefér. Talán az lenne a legjobb, ha a szeretteit a saját keze által ölné meg. Egy zseni vagyok. Minek is mocskoljam én be a kezemet? Ha itt van ő is? - Ohh. Ez fájt. - A nem létező szívemhez teszem kezemet szavai hallatán. Még hogy én undorító.. szerintem a félelemtől már megvakult. - De ne aggódj. Hamarosan megváltozik a véleményed. - Kacsintok, majd körbenyalom számat a gondolattól. Teljesítményemben ezidáig soha nem érkezett panasz, s előbb utóbb most még ha ennyire is ellenáll, élvezni fogja. Egy hatalmasat sóhajtok. Menekülésre fogta.. várható volt. De mit gondolt, hogy majd nem készülök semmivel sem? Ugyan már.. egy láthatatlan búrát hoztam létre, amibe ha belép az engedélyem nélkül nincs távozási lehetőség, nem kell sok, míg egy láthatatlan falnak ütközik minden irányban. Ezért is nyugodtan szedem ki magamból a golyót s miután végeztem, lassú és magabiztos léptekkel elindulok irányában. - Te kis butus. - Az iménti szavaimat ismételten hozzá vágom, amit minden irányból hall, vámpírgyorsaságom segítségével összezavarom a lányt, s még gonosz kacajt is társítok szavaim mellé. - Nem menekülhetsz, míg be nem teljesíted végzeted. - Mögötte jelenek meg, s lefogom magát a lányt, a kezeit, s fülébe suttogom szavaimat, majd lassan a nyakához hajolva végig húzom rajta ajkaimat, s fogaimat belemélyesztve iszok véréből.
A kérdéseire felvonom a szemöldökömet, majd megrázom egy gúnyos nevetés kíséretében a fejemet is. Most komolyan a lelkembe akar gázolni ezzel? Akkor hajrá neki, előtte már megtette az anyám, így vélhetően túlzott sebeket nem tud feltépni. – Képzeld el, hogy igen, törődött velem. – felelem neki kurtán, miközben nem engedem el őt a pillantásommal. Legalább amíg előttem van, addig hátba nem támadhat, mert úgy még kisebb lenne az esélyem arra, hogy túlélem ezt a találkát. – Tudod, én elviselhetőbb vagyok, mint te, így igen, vannak olyan emberek, akik szeretnek és vigyáznak rám. Nem lehet mindenki olyan magának való és elviselhetetlen seggfej, mint te! – kemény szavak voltak tőlem, de sose voltam az, aki ilyen helyzetben vagy bármikor máskor lakatot tudna tenni a szájára. Nem, az nem az én műfajom volt. Mindig is kimondtam azt, amit gondolok és az se érdekelt, hogy ezzel esetleg valakinek a lelkébe gázolok-e vagy nem. Meg az se, hogy esetleg magam alatt vágom a fát. - Kinövöm? Tényleg kinőném? – kérdezem meg költőien egy hamiskás mosoly keretében. – Sose, azon lennék, hogy minden egyes percben megkeserítsem az életedet, ha átváltoztatsz. Hogy örökre megbánd, hogy megtetted, de még se szabadulhatsz tőlem. – érezhette, hogy komolyan beszélek, hiszen pontosan tudta, hogy mennyire is rühellem a vérszívókat. L és Theo volt eddig a kivétel, akiknél képes voltam valamennyire félretenni eme faj iránti gyűlöletemet. Nem tudom magam se, hogy meddig fogom én ezt bírni, hiszen nem vagyok most már roppant mód törhetetlen se, ahogyan a farkasok ereje se áll mellettem. Azt hiszem, hogy roppant mód szarul állok. – Undorító vagy, mondták már? – kérdezem vissza habozás nélkül, mert én nem fogok írni a véréből, ahogyan közösülni se vele. Gyűlölöm őt, s az ellenséggel én nem bújok ágyba. Nem is értem, hogy mit gondol. Nem lenne vele baj, ha nem ilyen lenne a stílusa és nem ezt a fajt képviselni, mert van szemem. Vak se vagyok, de a szívem már másé volt, s sose tenném meg ezt Theo-val se, viszont félek attól, hogy nem sok beleszólásom lesz, ha ez így megy tovább… - Ripacs. – a reakciójából látszik, hogy meg se kottyan neki, vagy legalábbis egészen könnyedén kezeli ezt a fajta fájdalmat. Roppant remek, hiszen színésznek nem éppen a legjobb. – S ha én nem akarom folytatni? – vonom fel a szemöldökömet, majd amíg a golyóval kezd el cseszekedni, addig én megpróbálom az egyik leghülyébb ötletet és elkezdek szaladni. Nem hiszem, hogy elbújhatok előle, de ha kicsi időt is nyerek, akkor már előrébb vagyok. Talán valahogyan elkerülhetem azt, hogy magához kössön bármilyen fajta értelemben…
Nem is tudom.. én a helyében egy ilyen gyanús üzenetre ezernyi biztonsági tervet eszeltem volna ki, vagy, a másik lehetőség az, hogy ha már az állítólagos anyám üzenget, vagy legyen az bárki, én adom meg a helyszínt, mert így sosem tudhatja, hogy mivel készült a másik. Nem lehet elég elővigyázatos az ember, főleg nem, ha velem áll szemben. - Szerinted törődik veled anyád? Egyáltalán foglalkozott veled valaha is? Vagy egyáltalán foglalkozott veled valaha bárki is? - Szavaim talán bántóak számára, s talán ezen céllal is fűzöm hozzá kérdéseimet, nem bájcsevegni hívtam erre a helyszínre. Csak is a bosszú gondolata forr a fejemben, de előtte, lelkileg is illene hatnom rá. Egyszer talán elbánt velem.. de az még egyszer nem történik meg. - Lázadó tini korszak? Ne izgulj, ha lesz esélyed, és megéled ...- Határozottan nyomom meg szavaimat, ridegen, s ezúttal komolyság ül arcomra. - majd elnövöd. - Figyelmeztetem, ha már az anyjának neveztettem magam az imént. Van pár száz évnyi korkülönbség közöttünk, és azért még is csak tudnia kéne hol a helye. Ezért is teszem azt, amit. Nem érdekel hogy nő.. csak is a bosszúm forog előttem. Hiába próbált előrukkolni valamivel, egyszerűen esélye sincs ellenem. Kíváncsian várom a pillanatot, amikor ezt ő is belátja végre. - Mindjárt megtudhatod. Amint ittál a véremből. - Lényegre törően válaszolok, az átkom általi kérdéseire. De mielőtt ez mind megtörténik, el kell játszadoznom vele. Aztán ezúttal kapóra is jön az átkom, hisz mindenképpen meg kell halnia, hogy beteljesedjen a vámpír léte.. s mi bosszantaná jobban, ha még meg is fektetném? Ezt is magának köszönheti, ha nem veszi ennyire viccesre az átkot, talán még eszembe sem jut ez a lehetőség, eddig nem állt szándékom megfektetni. Csak csendben hallgatom szavait, s továbbra is közeledek felé. Ekkor kapja elő a fegyverét, s el is süti. Természetesen ha nagyon akartam volna, akkor egyszerűen kikerülöm, gondoltam legyen egy kis öröme. A mellkasomba fúródik a golyó s hogy még nagyobb bizalmat adjak neki, színészkedve fájlaló ordibálásba kezdek. - Áhh! - Összecsuklok, mellkasomhoz kapva kezemet, s egy darabig egész hihetően folytatom is a színjátékot, majd, mosolyogva ránézek. - Csak vicc volt. Azt hitted, hogy ezzel a játékpisztollyal bármire is mész ellenem? - Mutatok a fegyverre s ahogy jobbra mozdítom mutató ujjamat, boszorkány erőm segítségével úgy repül ki a pisztoly a kezéből. - Folytathatnánk? - Féloldalas mosolyra húzom számat, s közben a keletkezett sebbe nyúlva próbálom kivenni a golyót saját kezüleg.
Theo-nak szóltam volna róla, akkor biztosan eljön velem, vagy el se enged. Előbb ő szimatolt volna körbe, de nem akartam senkinek se szólni. Magam akartam jönni, még akkor is, ha a lehető leghülyébb volt a részemről, hiszen mélyen legbelül tudtam, hogy nem az a nő fog előttem állni, aki egykoron életet adott nekem és felnevelt, de mégis eljöttem, mintha kísérteni akartam volna a sorsomat, vagy már roppant mód nem érdekelt volna az, hogy élek vagy halok, hiszen egy részem örökre halott maradt. – Miért is lennék az? – pillantottam rá kíváncsian, hiszen sose mondtam azt, hogy nincs fegyverem, amivel megtudnám magam védeni. Nem most csöppentem bele ebbe a világba, így érthető a dolog, hogy azért legalább fegyvert hoztam magammal, ami a táskámban lappangott. A kijelentésére és a kacsintására pedig csak megforgatom a szemeimet, hiszen roppant mód nem vicces, még ha ő annak is gondolja magát. - Neki is több tiszteleted adnék, mint neked. – mondom neki mindem habozás nélkül, s már valahogyan az se tud érdekelni, hogy a fejem lehet nem fog a helyén maradni. Bár inkább nézem olyannak, aki eljátszadozik másokkal, mintsem megadná a kegyes halált bárkinek is. – Milyen félelemről beszélsz, hiszen én nem hallok semmit se. - szemtelen vagyok, s hamarosan megtapasztalom még azt is, hogy milyen érzés a fával találkozni. Nem is én lennék, ha nem próbálnék még gyönge emberként is valahogyan kijutni ebből a bűzös és rothadó hulla fogásából. Figyelem őt, s ami minden férfinak fáj, az vélhetően még a hulláknak is, s szerencsére be is jön. Gondolom nem várta azt, hogy képes leszek még ilyenkor is azon lenni, hogy fájdalmat okozzak neki. Nem tudok már akkorát, mint egykoron, de most nem is ez a lényeg. – Miért aki az ágyadba keveredik az meg is hal? Csak nem el vagy átkozva? – pillantottam rá egy féloldalas mosoly keretében, hiszen ez roppant mód vicces. – S csak a te ágyadra vonatkozik a dolog, vagy bármilyen szexuális aktusra? – kérdeztem tőle nevetve, mert ez aztán a fejlemény, ha tényleg így van. Már pedig a szavai alapján nem túlzottan tudok másra gondolni. Ez roppant mód érdekes. A táskámat sietve kapom fel közben és őt figyelem. – Nem hiszem, hogy akarnál magadnak terhet, s én nem lennék más. Örökké képes lennék megkeseríteni az életedet. Tényleg ezt akarnád? Magad mellé akarnál láncolni? – billentettem oldalra a fejemet mosolyogva, hiszen ha általa változnék át, akkor lenne egy fajta kötödés, amit sehogy se tudna megszakítani. A pisztolyt végül előhúzom, s fagolyót kilőve eltalálom őt. Még csak figyelmeztetésképpen. – Tényleg azt hitted, hogy védtelen vagyok? – kérdeztem tőle, még ha magam is jól tudtam, hogy ez se fog örökké kitartani, meg vélhetően képtelen lennék a szívébe is lőni, de attól még fájhat neki, legalábbis remélem.
Számomra felfoghatatlan, hogy hogy volt képes csak így egyedül, védtelenül idejönni.. már nem farkas, egy könnyen sebezhető ember. Ő is pontosan tudja, hogy mennyi vámpír és társai futkozik kinn, erre fele meg főleg. Talán nincs tudatában annak, hogy már nem farkas? Képtelen tőle elszakadni, és még annak képzeli magát? Nem is értem, de igazából részemről teljesen lényegtelen is, így csak a kezemre játszott mindenben. Megkönnyítette a dolgomat. - Te kis butus. - Játszva szavaimmal, mutató ujjammal megnyomom a homlokánál, mintha nevelni szeretném, hisz ez tényleg hülye ötlet volt tőle. Szavait pedig egyáltalán nem veszem magamra, ahogy általában senkiét nem szoktam. Akkor nem itt tartanék. - Mostantól hívj anyucinak. - Kacsintok, s a helyzetet ki paródizálva mosolygok. Nem igazán hozta fel az anyját, igazából annyira meg sem lepődött, hogy én vagyok, s nem az anyja. Az, hogy uralkodhatok felette végtelenül tetszik. Igazából, bármit csinálhatok vele, teljesen ki van szolgáltatva nekem. Senki nincs a közelben, aki megvédené esetleg, én pedig, nem fogom kímélni, tekintve a múltat. Ő sem tette, és nem érdekelte , hogy meghalhatok. - Egy kis tiszteletet. Nem a legjobb barátnőddel beszélsz. - Szólok vissza ezúttal komolysággal a parfümös szólására. - Ha te a félelmed szagát parfümnek hívod, hát legyen - Persze, valójában nem érzem rajta azt a félelmet, amit általában kiszoktam váltani az emberekből. Az, ahogy hozzám áll csak is azt mutatja, hogy egyáltalán nem vesz komolyan, s ez nem tetszik.. félelmet akarok.. vért.. sikítást... és fájdalmat okozni neki. Ezért is kezdtem ilyen hamar lépni, s a fához szorítani természetfeletti erőm segítségével, ám, még a levegő hiány ellenére sem riadt fel, sőt visszavágott. Gyenge pontomat megrúgta, ezért reflex szerűen elengedtem a fájdalomtól. Bár ez csak ideiglenes "menekülés" volt részéről. Egy pillanat múlva gonosz felröhögést hallható irányomból szavai hatására. - Az ágyamba nem kívánlak. Túl gyors halál lenne. Szeretném kiélvezni ezt a helyzetet. - Nyilván nem szeretném ágyba vinni őt, az átkom túl gyorsan tenné el láb alól, és szenvednie kell. Általam. A két kezem által. - Harapás.. - Elmosolyodok, ahogy felhozza a múltat. - Mit szólnál hozzá, ha ezúttal én tenném azt? - Fordul a kocka. Közeledni kezdek felé minden kiejtett szavam után, s a vámpírságom ismertetői már az arcomon díszelegnek.
Mondhatni mostanában túl békés volt minden, s már kíváncsian vártam azt, hogy mikor is fog beütni a krakk, de arra azért nem számítottam, hogy ilyen módon fog. Amikor megláttam az sms-t, akkor kicsit haboztam, hiszen túl régóta nem hallottam anyáról és talán jobb is volt, hiszen nem volt éppen a legjobb a viszonyunk. Sőt, ha tudtam volna, hogy miatta veszítettem el a farkasomat, akkor szerintem saját kezemmel fojtottam volna meg, de hát erről fogalmam sem volt, ahogyan arról se, hogy mit is keresne itt. Lassan haladtam a megadott erdős rész felé, miközben egyre inkább azt éreztem, hogy távoznom kellene, hogy nem kellene itt lennem, de ennek ellenére is talán egy apró reményszikrának köszönhetően mégis folytattam tovább az utamat. Nem voltam már farkas, így meg se érezhettem messziről a rothadó hullájának a szagát, így amikor meghallom az ismerősen csendülő hangot, akkor sietve pördülök és ennek köszönhetően pontosan előttem ér földet, én pedig kicsit még neki is ütközök a fordulásnak köszönhetően. Figyelem őt, majd feljebb szalad a szemöldököm. – Te aztán tudod, hogy miként tedd tönkre még mindig az ember estéjét. – mondhatni teljesen védtelen voltam vele szemben, de még ez se érdekelt. A nyelvemet sose fogtam vissza vele szemben. Miért is tettem volna? Csak egy pimasz fráter volt és amúgy se a szívem csücske – Csak nem tetszik az új illatom. Esetleg megadjam a parfüm nevét? – billentettem oldalra kicsit a fejemet és roppant mód nem tetszett az, hogy ennyire könnyedén tudott csapdába csalni. Az meg végképpen nem, hogy anyámat használta fel ehhez a találkozóhoz. Mielőtt pedig válaszolhatnék neki, könnyedén csapódok az egyik fának, amitől nem is ereszt. A körmeimet nem vagyok rest a kezébe mélyeszteni, majd a lábamat lendítem a becsesebb testrésze felé. Vélhetően így egy pillanatra ki is szabadulok. Levegő után kapkodók. – Talán igen, talán nem, de továbbra se engednélek be az ágyamba. Ha pedig a harapás miatt vagy itt, akkor megesik. Ne bosszants fel egy farkast. – mondtam neki habozás nélkül és kicsit még a vállamat is megrántottam, majd a kezemet elvettem a nyakamtól, hiszen szép lassan a levegő visszajutott a tüdőmbe. Mi a francot akarhat tőlem?
Életem során megannyi emberrel, lénnyel találkoztam már. Talán mondanom sem kell, hogy a legtöbb milyen irányba fordult el. Bár nem gondoltam volna, hogy MF ilyen szórakozási lehetőségeket kínál fel nekem mint Kendra, akivel érdekes múltat tudhatunk magunk mögött. Bár nem túl hosszú ideje tartózkodom itt, de eddig nem igazán hagyott unatkozni. Mivel nem túl nagy helyről van szó, a pletykák gyorsan terjednek erre felé, s könnyedén a fülembe jutott egy az érdeklődésemet igen csak felkeltő szóbeszéd; Kendra, mint ember? Amint meghallottam a vérem heves pezsgésbe kezdett, találkozás után sóvárogva. Számomra mi sem kellett több, intézkedésekbe kezdtem. Vámpír létem segítségével meg tudtam róla ezt - azt, s az ötlet, miszerint az anyjának kiadva magam írjak egy sms-t találkozási ponttal kiegészítve kifizetődőnek tűnt. Bár válasz nem érkezett, én bíztam benne, tudtam, hogy lépni fog, s ezt nem tudja egyszerűen elengedni a füle mögött, még ha csak hazugság is az egész, amit lehetséges ő is tud, de biztos hogy gondol. Egy fán ücsörögve vártam rá, mígnem a távolból lépteket hallani kezdtem. Nem ugrottam le, csendben vártam, az utolsó pillanatig, míg alám nem ért. - Hát eljöttél. - Nyugodtan szólaltam fel. Felejthetetlen hangom, s megjelenésem szerintem a mai napig elő - elő tört emlékeiből. Elé vetettem magam a fáról, s szorosan megjelenve előtte mélyen a szemeibe néztem, majd közelebb hajolva nyakához lassan végig szagoltam rajta. - És tényleg igaz. Már nem bűzlesz a farkasodtól. - Karba téve kezem a fejemet kezdtem rázni, mosollyal társítva arcomon. Bár én akartam elvenni tőle, mivel számára az jelentette a mindent, igen csak büszke volt akkoriban. - Így túl könnyű préda vagy. - Ahogy kinyújtom felé kezemet, egy fának csapódik, s egy jó darabig nem is eresztem, hogy tisztában legyen erőnk közti különbséggel. Ó hogy én mennyire fogom ezt élvezni.
Nem akarok másokat bántani, de még se tudok leállni, a vészjelző túl halkan csendül. Egyszerűen nem tudok mit csinálni. Nem tudom azt mondani magamnak, hogy fejezzem be, mert meghal az illető. Rengeteg ember élete száradt már a lelkemen és minden egyes gyilkosság egy apró részét elvette a lelkemnek és a szívemnek is. De minden küzdelem hiába volt, mert újra és újra elmerültem a gyilkosság és a tehetetlenség mocsarában. S a ma este volt kivétel. Nem kellett volna idejönnöm, nem kellett volna engednem a vágyaimnak, az ösztöneimnek. Éreztem a mámorító vérüknek az ízét, hagytam, hogy ajkaimat vörösre fesse a természet színe, vagyis a vérük színe, de mikor újra észbe kaptam, addigra az egyikük már halott volt. Élettelen teste hullott a porba, miközben a másik menekülni próbált, de nem hagyhattam. Nem mehetett el, mert szemtanúk nem maradhatnak és még ott volt vérének mámorító és csábító íze is. Könnyedén kapom kell, s nemesi egyszerűséggel sértem fel a lány nyakát. A vére ajkaimat színezik, államon és nyakamon csordogál végig. Az illata lengi be a levegőt, mintha még inkább rabul akarna ejteni, de aztán valami, vagyis inkább valaki megzavar. Nem vámpír, legalábbis nem érzem vámpír illatát rajta. Fülelni kezdek, a szavak idegesen hagyják el ajkaimat és abba az irányba fordulok, amerről várható az idegen betoppanása. A lányt továbbra se engedem el, de az ereje igazán csak megcsappant, míg az enyém egyre nagyobb lett. Figyelem a szőkeséget és komolyan gondoltam, amit mondtam. Nem akarom őt is bántani, de ha egyszer belépsz az ördög körébe, akkor onnét nehezen jutsz ki, nehezen találod meg a józanságot. - Már késő az egyikük halott, így a másiknak is jobb, ha meghal. Legalább nem szenved a veszteség fájdalmában. – jegyzem meg könnyedén, mintha nem is mások életéről lenne szó. Letörlöm a piros nedűt ajkaimról, de a lányt továbbra se engedem el. Figyelem az új jövevényt és egy széles mosoly kúszik arcomra, amikor meghallom szívének a ritmusát. - Félsz? - kérdezem meg tőle kíváncsian és talán úgy méregetem, ahogyan a sas méregetné a szerencsétlen áldozatát, vagy éppen, mint a ragadozó a kiszemeltjét.
|| Bocsánat a késés miatt, de nem láttam, hogy írtál.
[You must be registered and logged in to see this image.] Dühösen sétálok hazafelé a város másik feléből. Hogy miért? Hát mert persze hogy a drága barátaim kint hagytak a francba, mert azt hitték, én már eljöttem. Mondjuk nem tudom, mire jó a telefon, ami mindig a kezükben van és azt nyomkodják... nem tudtak annyira méltatni, hogy egy smst írjanak. Amikor persze rájuk kérdeztem, hogy hová tűntek már mentegetőzni kellett, hogy az autót le kellett adni a szüleiknek és nem tudnak eljönni értem. Szuper. Ilyenkor meg aztán kit keressek fel, hogy vigyen haza? Jó kis séta elébe állok. Szerencsém, hogy nem félek egyedül, meg tudom védeni magam. Már volt szerencsém annyira kitapasztalni mágiám erejét, hogy tudjam kezelni. Nem volt még konkrétan komolyabb esetem, amelyben valamit elő kellett idéznem vagy nem is tudom... esetleg leszúrnom valakit, sőt, ha jobban belegondolok, akkor még szinte abszolút nem volt problémám vámpírokkal, se vérfarkasokkal. Kait meg kellene kérnem azt hiszem, hogy segítsen betanulni ezt, azt. Ezen morfondírozom, miközben egy erdős részhez érek. Muszáj rövidítenem, különben soha nem fogok hazajutni. Így hát nincs más választásom, minthogy belépjek ebbe a sötétségbe. Próbálok odafigyelni, hogy ne lépjek rá valamilyen állatkára vagy akár nehogy felbukjak valamiben. Szép lassan haladok, de hirtelen megtorpanok a következő pillanatban, hiszen furcsa rohanást és neszeket hallok a közelből. Arra indulok, mindig is ez a tipikus védelmezős típus voltam, úgyhogy ha kell, akár ismerem akár nem bárkit megvédek, bárkit megmentek. Már amennyire szerencsém van ezekben a dolgokban. Az egyik fa mögé bújok, nem akarok csak úgy rátörni ezekre az emberekre. Próbálok kivenni a halovány fényben, hogy mit rejthet ez a hang, a suhanás. Majd meglátom a vámpírt. Az egyik ember a földön, a másik pedig még nem sérült meg. Ijedten kilépek a fa mögül, egy ágat eltörök a lábam alatt. Meghallja, felém szól. Nem félek, közelebb lépek. -Ne bántsd! Megölöd őket! - Mordulok fel kilépve a halvány lámpafényre, amelyet a táborozók akasztottak valószínűleg valahogyan fel az egyik fára. Próbálok teljes készenlétben állni, nem tudom milyen lehet a reakció időm. Arcom ijedt, de próbálom helyre állítani, bár hiába, a vámpir úgyis meghallja szapora szívverésem.
Nem akartam vámpír lenni, de a legrosszabb az egészben az volt, hogy nem is tudtam ellene mit tenni. Egyszerűen nem bírtam uralni ezt az énemet. Ha megéreztem a vér illatát, akkor arcom automatikusan elváltozott, mintha semmise számítana és mire újra észbe kaptam addigra, egy élettelen test zuhant a lábaim elé. Nem értettem, hogy miért csinálta ezt az a nő, illetve azt se, hogy miért hagyott magamra. Tény, hogy én szöktem el, de ha annyira segíteni szeretett volna, akkor igazán megtalálhatott volna, vagy legalább kutakodhatna utánam. Annyira elrejteni se próbálom a nyomaimat. Ha akarnám se menne. Késő este van már, az ágak pedig a talpam alatt roppannak, mint amikor a csont törik, csak ez kevésbé fájdalmas. Próbálom kizárni elmémből a vérgondolatát, ahogyan a lelkemből a gyilkosságok számát, arcát és sikolyát, de egyre nehezebb. Mintha valaki a fülembe suttogna, mintha valaki beszélne hozzám, de tudom, hogy nincs itt senki. Egyszerűen csak kezdek becsavarodni, s ha ez így megy tovább, akkor talán előbb vagy utóbb be is fog következni. Haza akarok menni, inkább a szüleim veszekedését hallgatnám, mint ezt, de nem lehet. Egyszerűen nem mehetek haza, mert akkor őket is megölném. Hiába szeretem őket, ugyanakkor gyűlölöm is az elkövetett dolgokért, a testi és a lelki fájdalomért, amit okoztak nekem. Érzem, ahogyan a szél gyengéden cirógatni kezdi arcomat, de ugyanakkor meghallom valakinek a hangját, majd pedig a vér illata kúszik az orrom, a bőröm és pillanatok leforgása alatt már a sátorozókat figyelem. El kellene mennem, de nem megy. Helyette inkább ott termek az egyik mögött és elkezdem szívni a vérét, majd mosolyogva pillantok a másikra, aki ennek köszönhetően ijedten kezd el futni, de pár perccel később előtte termek és nincs menekvése. De nem lehet nyugton, mert neszre leszek figyelmes. - Ki van ott? Jobb, ha elmész, mert a végén neked is bajod esik! – a hangom határozottan cseng, még ha legbelül gyűlölöm minden egyes tettemet, illetve magamat is, miközben a vér minden egyes cseppje lelkem apró darabkáját megöli.
Sarah végül bemutatkozott, noha elég sokat gondolkodott rajt, hogy mi a neve. Ez idő alatt végig értelmetlenül néztem, hiszen nem értettem, miért ilyen nehezen találta ki a nevét. Egy pár pillanatra beugrott, hogy talán álnevet talált ki magának, de kis idő után bebizonyosodtam róla, hogy nem, miért tenné? Nem ártani akarok neki, hanem segíteni. Látom rajt, hogy nem igazán érti azt, hogy mi történt vele. Nincs semmi baj, majd én megtanítom mindenre, amire majd szüksége lesz. Nem szeretném cserbenhagyni, még akkor sem, ha gyűlölöm a vámpírokat. De ez a nő nem tehet arról, hogy az lett, nem ezt akarta. - Jól van, Sarah. – szólítom végül a nevén, ahogyan közelebb lépek hozzá, egészen közel, majdan végül ránézek. – Tudod, még éjjel van. Sötét. – mondom apránként, hogy megértse, mit akarok mondani. – Ne hidd azt, hogy egy pedofil őrült vagyok, csupán csak segíteni akarok. – Végül mindkét markát a két tenyerembe veszem, majd ránézek. – Zavarodott vagy. De mielőtt a nap feljönne, el kell tűnnünk. – Részletezem, hogy minden egyes szavamat értse. Azt sem akarom, hogy azt higgye, hogy egy pedofil vagyok, aki beteges vágyait akarja kielégíteni. Nem, ilyenről szó sincs. Csak közöltem vele, hiszen egy nőnek megesik a fejében ez, ha egy idegen azt állítja, segíteni akar. De tőlem nem kell aggódnia. - A vámpírok érzékenyek a napra. Nem szeretném, ha bajod esne. Elviszlek New Orleansba, magamhoz, hogy gyűrűt készítsek neked. Ez azért fontos, hogy ne égj szénné a napon. A vámpíroknak különleges jegyük, hogy kék árnyalatú ékszert hordanak. Ezt a követ úgy hívják, hogy lapis lazuli. Némi varázslattal az számodra védelmet nyújtana. – közlöm vele a szándékaimat, de nem akarom, hogy erőltesse magát. Vért kell neki szereznem reggelre, ez számára igen csak kevés volt. - Most pedig menjünk. – Mondom neki, miközben egyik karomat combjai alá helyezem, a másikat háta alá, ezáltal pedig a karjaimban viszem a kocsim felé. – Nem akarom, hogy megerőltesd magad, pihenj. – beszélek hozzá egészen halkan.
Mikor felsegít a földről leporolom a nadrágomat, hiszen a ruhámat is eléggé megviselte az elmúlt időszak, ahogy engem is. Megannyi kérdésem lenne, de nem tudom őket érthetően, normálisan megfogalmazni. A legtöbb kérdés Stefannak szól, és mikor már jobban leszek, mikor elkedztem megérteni pár dolgot akkor megfogom keresni őt, mert tudni akarom, hogy miért tette ezt. - Sarah... - hirtelen elhallgatok. Fogalmam sincs, hogy vajon melyik nevemet kéne mondanom. A Salvatoret nem érzem magaménak, hisz Nelsonként éltem az életemet 18 éven keresztül, nem tudok hirtelen átállni másra, és az a helyzet, hogy ezek után nem tudom, hogy akarok-e. - Sarah Nelson vagyok. - fejezem be végül a mondatomat. Nem akarom, hogy bármi közöm is legyen Stefanhoz, nem akarok a rokona lenni, egyszerűen nem akarok tőle semmit. Nem elég az, hogy vámpírrá változtat, de még magamra is hagy minden magyarázat nélkül. Nagyszerű rokonom van, nem igaz? Szinte érzem a szeretetét... Boszorkány... Furcsa a hangzása, hisz sosem hallottam még boszorkányokról. Mármint persze könyvekben olvastam, meg filmekben láttam őket, de a valóságban nem. Mindeddig abban a hitben éltem, hogy semmilyen fajta természetfeletti lény nem létezik a földön, csupán csak a képzelet szüleménye, aztán pedig szépen belekeveredtem jó pár dologba, és minden amiben eddig hittem hazugság. Igen is vannak természetfelettiek. Én is az lettem... Gondosan figyelem ahogy eltünteti a holttestet. Túl sok ez nekem így hirtelen. Ez a vámpírrá válás, most pedig ez a varázslásos izé, nem tudom mit csinált, de normál emberek nem képesek erre. Nem tudom, hogy miért kéne bíznom benne, hisz csak egy idegen számomra, de végül is nem nagyon számít, mivel kétlem, hogy ennél a napnál lehetne rosszabb számomra. Csak azt akarom, hogy vége legyen ennek a mai napnak. - Annyit tudok róluk, hogy ne akarjak az lenni. Még is az lettem... - mondom halkan majd megfogom a férfi kezét.
Látom rajt, hogy teljesen meg van zavarodva. Majd talán mindent elmondok neki részletesen, elvégre még is csak én vagy a pszichológus. Ápolnom kell a betegeimet, és az lehet egy megzavarodott vámpír is. Mindenkinek szüksége van támogatására, arról nem tehet, hogy a sors elbánt vele. A sors kegyetlen, én magam jól tudom. Látni azt, ahogyan égve elég minden egyes szeretteim. Akkor éreztem azt, hogy az élet megtiltja nekem azt, hogy bárki iránt is érezzek bármit. De én harcolok ez ellen. Én igazságos vagyok. Ha kell, ölök, ha kell, segítek. Mikor a férfi vérét elfogyasztotta, kitágult pupillákkal figyeltem őt, ám a sötétben aligha láttam az arcából valamit, egyedül az autópálya fénye világított be kis parányi fényecskeként. Óvatosan odasétálok hozzá, majd pedig felsegítem őt. Közben kérdésén elmosolyodom, hiszen nem szeretem, ha tegeznek. Lehet, hogy a korom már majdnem beüti a hatszázat, de attól én még fiatalnak tartom magam. - A nevem Anubis Andre. De tegezz inkább, elvégre nem vagyok olyan öreg. – vetek rá egy barátságos mosolyt, kevésbé sem akarok ellenségesnek tűnni, hiszen úgy vélem, a lánynak szüksége van egy jobb kézre, ami megfogja, ha rossz útra lép. Főleg, így vámpírként. - Boszorkány vagyok, nem ember. Ezt tudnod kell. – közlöm vele, hogy ne ijedjen meg tőlem. A holttestre szegezem tekintetemet, majd elfordulok a felé. Egyik karom kinyújtom, s ahogyan tenyeremet kinyújtom, azzal a lendülettel bomlik le a test. Nem szeretném, ha bárki is rátalálna a testre, hiszen abból sohasem lesz túl jó. - Mivel vámpír vagy, a saját lakásodba már nem tudsz menni. El kell, hogy vigyelek magammal. Szükséged van valakire, aki segít neked. Nem tudsz a vámpírokról semmit, így pedig nem húznád két napig sem. Engedd, hogy segítsek. –nyújtom neki a kezemet, ahogyan felé fordulok aggódó arccal.
Nem állok le, egyre inkább szívom a férfi vérét. Olyan vágyat érzek a vér iránt amit egyenlőre nem tudok hova tenni. Teljesen új érzés ez számomra, ahogyan az is, hogy jobban hallok, és jobban is látok mindent. Minden érzékszervem sokkal erősebb, kifinomultabb lett.Mikor az utolsó csepp vért is megittam a halott férfiből leteszem a földre és letörlöm a számat. Még mindig nem szólalok meg, nem tudok. A fejemben egy nagy káosz van, mintha csak egy tornádó söpört volna végig rajta. Én csak megakartam tudni mindent az igazi családomról, nem akartam vámpír lenni. Nem akartam, és nem is akarok ilyen életet, nem erről álmodoztam. Nem akarok más emberek vérére éhezni, egyszerű, emberi életet akartam/akarok élni, de ezt Stefan egyszer, s mindenkorra elvette tőlem, és nem tudom miért. Nem dönthet más élete felett, főleg nem egy rokon élete felett. Nem akartam ezt, ő még is ezt tette.Vissza nézek a fára, ahova nemrég szorított, a lelki szemeim előtt még élénken látom a történteket. Semmi érzelem nem volt Stefan tekintetében, nem volt ott semmi, csak üresség.Az úgyszint idegen férfire nézek és megpróbálom össze szedni a hangomat.- Ki maga? - kérdezem halkan, végig figyelve őt. Nem tudom miért van itt, de válaszokat akarok. Mindenre.
† Music:xxx † Note: <3 † Words: xxx [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem lehet egyszerű, amikor az ember vámpírrá válik. Nem vagyok benne biztos, hogy ez történt vele, de több dolog is erre utal. Nem vagyok nyomozó, de még a vak is látja, hogy itt mi történt. Sajnálom, hiszen nem hinném, hogy a nő önszántából akarta volna, hogy vámpír legyen. Ha így lett volna, akkor az illető, ki ezt tette vele, ő is itt lenne mellette. De nem. A fa kérge is eléggé letöredezett volt, nyilván attól, ami történt vele. Végül törökülésben leülök a holttest mellé, majd az eget nézem, időközben az órámra pislogok rá. Mennek az idők, viszont nem kellett negyed órát várnom, de a nő megmozdult. Akkor hirtelen néztem rá, és már tudtam is, hogy miről volt itt szó. Biztos voltam benne. Figyelemmel követem, mikor két karjával megemeli magát, majd körbenéz. Látom az arcán, hogy mennyire zavarodott, s amikor nyakához nyúl, már teljes mértékben meggyőződtem róla, hogy mi történt itt. Csöndesen figyelem, ahogyan a holttesthez kúszik, én pedig csak most látom igazán, milyen szép nőről van szó. Nem is értem, hogy miért tette ezt vele az, aki, nem hiszem, hogy lett volna rá oka. A vámpírok gyakran megzavarodnak. Elhúzódom, hogy a nő hozzáférjen a halott ember véréhez, s úgy maradok, törökülésben. Figyelem, ahogyan ajkait a férfi nyakára tapasztja, majd vérét veszi. Ezt pedig mind figyelemmel követem, nem akarom megzavarni, különben lehet, hogy a fejemet veszi. Egy éhes vámpírt nem érdemes megzavarni, hiszen ki tudja, éppen mi jár a fejükben. Magamon is meglepődöm, hogy képes vagyok egy vámpírt támogatni, de még segíteni is. De nem tehetek mást, hiszen még szeretnék a tükörbe nézni. Egy boszorkány is lehet gyilkos, akárcsak én magam.
Egy kis idő elteltével elkezdek ébredezni. Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett már el, de az biztos, hogy nem pár percről van szó. A hátamon fekszem, mikor lassacskán kinyitom a szememet látom a csillagos égboltot. Minden annyira... Más. Sejtem, hogy mi történhetett, de nem vagyok teljesen biztos benne. Kezemet végig húzom a nyakamon, ott ahol nemrég Stefan kezei voltak. Nem tudom, hogy miért tette ezt velem és miért nincsen itt. Nem ártottam neki semmit, nem tettem ellene semmi rosszat még is ezt tette velem, minden féle magyarázat nélkül, és méghozzá fel is szívódik. Lassan felülök és meglátok két idegen férfit. Az egyik vélhetőleg halott lehet mivel a földön fekszik, a másik pedig mellette térdel. Egyiket sem ismerem, nem tudom, hogy miért vannak itt. Ami azt illeti azt sme tudom, hogy most mi történik velem. Teljesen össze vagyok zavarodva, nem értek semmit. Tekintetem a földön fekvő férfi nyakára vándorolnak ahonnan folyik a vére. Mikor megérzem a fémes illatot valami szokatlan érzés kerít hatalmába... Olyan mintha... Szomjaznék a vérre. Az ínyem sajog, nagyon fáj, a torkom száraz. Másra sem tudok figyelni mint a vérre, túlságosan akarom, érezni akarom, hogy milyen íze van. Magamhoz akarom venni a férfi vérét. Az összeset. Nem szólalok meg, csak oda megyek a fekvő férfihoz. Mikor ott vagyok mellette pár pillanatig csak nézem. Annyira szokatlan ez az érzés amit most érzek, nem tudom hova tenni, nem értem azt ami most történik velem, azt viszont tudom, hogy éhes vagyok. Megfogom a férfit úgy, hogy kényelmesen elérjem a nyakát, majd megharapom és elkezdem szívni a vérét.
† Music:xxx † Note: <3 † Words: xxx [You must be registered and logged in to see this link.]
Próbáltam kicsit kikapcsolódni New Orleans életéből, ezért jobbnak láttam, ha ellátogatok a híres Mysic Fallsba, amiről már elég sok dolgot hallottam. Tudom, hogy csurig van a természetfelettiekkel, ami számomra kapóra jön, elvégre én is az vagyok. De jobbára inkább vámpírok lakják jobban, mint boszorkányok. Ez nem zavar, bár annyira nem vagyok oda a vámpírokért. A csillagos eget nézegetem, ami olyan szépen ragyog. Ám még is hiányzik a New Orleansi ég. Lehet, hogy ugyanaz az égbolt, de nem mindegy, honnét nézzük. Régen éltem Egyiptomban, természetesen az ottani égbolt is hiányzik. A sok piramis, Kairo, minden olyan másabb volt gyermekként. Gondolkoztam pár napja, hogy visszaköltözöm szülőhazámba, de először még meg akarom nézni ezt a várost is, elvégre, egyszer él az ember. Miközben zsebre tett kezekkel sétáltam az erdő szélén, kis útpadkán, de figyelmes leszek arra, hogy a nagy, kissé terebélyes fa alatt egy női test fekszik. Nem mondom, de eleinte megrémültem, mert biztos voltam abban, hogy ezt egy természetfeletti művelte. Odasétálok lassan, mert az is lehet, hogy ő maga egy vámpír, aki így próbálja magához vonzani az áldozatait. Lassú lépteket veszek, ám nem látnám, hogy a nő lélegezne. Valami nem stimmel, hiszen sehol sincs vér. Leguggoltam mellé óvatosan, majd nyakára helyeztem két ujjam, hogy megnézzem a pulzusát. Nem lélegzett, és pulzusa sem volt. Már beletörődtem volna abba, hogy meghalt, de végül óvatosan hátára fordítom, még mindig elővigyázatosan. A szája volt tiszta vér. Nem értettem, hogy miért, ha a nő teljesen halott volt, aki ráadásul ember, nem pedig vámpír. Gyűrű sem volt az ujján, történetesen manapság minden vámpírnak van gyűrűje. Ráadásul halott, halott vámpír pedig elszürkül halálakor. Igen, vámpírvérről van szó. Óvatosan végigsimítok az arcán, miközben felfigyelek, és körbenézek. Szereznem kell egy embert, hogy ha felébred, ne az én véremet csapolja le. Megtehetném, hogy elmegyek, de holnap még a tükörbe akarok nézni. Abban pedig még nem vagyok biztos, hogy most változik vámpírrá, de van egy sejtésem. Más nyom nincs rajt, amiért meghalhatott volna. Sehol sem érte ütődés, teljesen ép a teste. Óvatosan felállok, majd elindulok az erdőn kívülre, egyenesen az autópályára, ahol sok kocsi halad el. Még azelőtt a táskámból kivettem egy tőrt, amit történetesen vámpírok ellen használok, de most emberi élet kioltására is megfelelő. Egyik karomat felemelem, hogy stoppoljak, de alig telt el néhány perc, megállt mellettem egy fekete autó, majd egy szelíd arcú férfi szállt ki belőle. Tájékoztattam arról, hogy mi ügyében állítottam meg, míg végül előre tessékelem, hogy hátulról le tudjam szúrni. De végül rájöttem, hogy nem kell ahhoz tőr, hogy megöljem. Sokszor megfeledkezem arról, hogy boszorkány vagyok, bármire képes. Ahogyan előttem megy, én pedig utána egyre jobban közeledünk a holttest közeléhez, én pedig akkor hirtelen megállok. Ezt ő észlelte is, de nem akartam várni. Egyik karomat felé nyújtom, majd ökölbe szorítom a markomat, majd hirtelen elfordítom öklöm, s azzal a lendülettel töröm ki a férfi nyakát. Nem is kell ide tőr, csak annyira, hogy megvágjam valahol, hogy a nő inni tudjon belőle. Végül letérdelek a férfi mellé, majd a nyakánál fogva vágom meg, hogy bő vér áradjon ki belőle. Még fiatal az éj, lassan felébred a nő, ha tényleg folyamatban van, hogy átváltozzon.
Minden olyan hirtelen történik. Felfogni sincs időm azt, hogy Stefan lefogja a kezeimet. Folyamatosan mozgolódok, próbálom kiszabadítani magamat. Minden erőmmel azon vagyok, hogy kezeimet kitudjam húzni Stefan kezeinek szorításából, de ez nem igazán megy. Túlságosan erősen szorítja, túlságosan is erősebb nálam, hiszen vámpír. Nem tudom, hogy mi lehet vele, mi történt, hogy így viselkedik, hisz eddig úgy hallottam, hogy ő a kedvesebbik rokonom, nem pedig Damon, de lehet, hogy az emberek tévedtek akik ezt mondták nekem. Nem tudom, csak azt tudom, hogy sürgősen el akarok innen menni. Teljesen váratlanul ér Stefan vérző csuklója a számnál. Még becsukni sincs időm a számat olyan gyorsan történik minden. Akaratlanul is lenyelem a vérét, közben folyamatosan mozgolódok, hogy végre kitudjak szabadulni, de Stefan semennyit sem enged a szorításából. Szívem hevesebben kezd el verni mikor kezeit nyakamra teszi. Most már bevallom, nagyon félek. Nem tudom, hogy mi fog történni, nem tudok semmit, csak annyit, hogy félek. Nagyon. Stefan szemeibe nézek pár pillanatra, hátha felfedezek némi érzelmet, hogy még is miért csinálja ezt velem, de nem tudok kiolvasni semmit sem a tekintetéből. Nem tudom, hogy miért ilyen. Mielőtt bármit is felfoghatnék, egy pillanatig fájdalmat érzek, majd össze rogyok és a földön fekszek.
† Music:xxx † Note: <3 † Words: xxx [You must be registered and logged in to see this link.]
Kissé elnevetem magam, mikor tudtomra adja, hogy nem tud semmit sem a vámpírokról. Látom rajt, hogy a félelem megemészti, és ő nem tud sehová sem menekülni előlem. Nyilván. Nem érhetjük el, hogy az emberek szeressenek minket, de elérhetjük, hogy féljenek tőlünk. Sarah tekintetében pont ezt láttam, a félelmet, hiába próbálta takargatni. Átlátok mindenkin, tudom, hogy ki mit érez. Sarah pedig maga a megtestesült félelem. A legjobb gondolat az, hogy amikor vámpír lesz, nem tud magával mit kezdeni. Még egyelőre éjjel van, de mire felkel a nap, ő addigra már vámpír lesz. Sóvárogni fog a vér után, de nem tud, hiszen a nap hét ágra fog sütni. Nem fog tudni bejutni még a saját lakásába sem, elvégre ő már ember, hanem vámpír. Egy vámpír pedig nem juthat be egy ember lakásába. Istenem, mily’ kár, hogy nem fogom látni a szenvedését. - Kár. – Sóhajtok fel, mintha olyannyira sajnálnám azt, ami elé kell néznie. Boldogan fogom végignézni a szenvedését. Másra sem vágyom, minthogy ő is érezze azt át, hogy milyen az a szenvedés. Nem bírom nézni, ha a másik boldog. Abba beleőrülök. Amikor nekimegy a fának, újra elnevetem magam, elvégre viccesnek találom, hogy ilyen esetlen, hogy még azt sem veszi észre, hogy nekimegy a fának. Mi lesz vele vámpírként? Még belegondolni is röhejes! Gyorsaságom segítségével hirtelen termek előtte, két karját pedig a fa törzsének fogom feje mellett, közben pedig mosolygok rá. - búcsúzz el az emberlétedtől. – mondom neki teljes haraggal kiejtve a szavakat, s ekkor csuklómat szájára emelem, olyan erővel, hogy még ő maga sem tudna ellökni magától. Végül, de nem utolsósorban ekkor állára helyezem mindkét tenyerem, majd egy gyors mozdulattal töröm ki a nyakát, melyet egy igen fájdalmat hang biztosít, hogy megtettem. Végül csak nézem, ahogyan a földre esik, miközben hátralépek egyet, majd ajkam széle egy mosolyra húzódik úgy, hogy fogam fehérje is felcsillan. Majd hallok híreket felőle, nem kell végignéznem azt, miként fogja a nap halálra égetni. Az égre néztem, azután pedig egyből köddé is váltam.
to little salvatore
370 ● take me to church[You must be registered and logged in to see this link.] ♥
Eddig még sosem találkoztam vámpírral, nem álltam szemtől-szembe velük, szimplán csak hallottam róluk, semmi több. Annyit tudok róluk amennyit elmeséltek nekem, és az is eléggé kevés, szóval eléggé bizonytalanul állok kellő távolságban Stefantól, aki történetesen a rokonom. Nem tudom, hogy mire számítsak, hiszen nem is ismerem őt, nem tudom, hogy milyen személyiségű, szinte nem tudok róla semmit sem, ami nem túl jó, hiszen este van, és itt állunk ketten, az idő pedig kezd egész későt mutatni. Nézem ahogy megharapja a csuklóját és ahogy kibuggyan belőle a vér. Ösztönösen lépek hátra egy-két lépést, hogy növeljem a kettőnk közt lévő távolságot. A fejemben megszólalt az a bizonyos piros vészjelző, kezd nagyon rossz elő érzetem lenni az este végkifejlete miatt. - Nem túl sokat. - mondom miután sikerült megtalálnom a hangomat és kinyögni úgy egy mondatot, hogy a hangomban legalább ne lehessen hallani, megérezni a félelmet. Hátrálok megint pár lépést, de ezúttal nem tudok nagyon sokáig menni, mivel a hátam neki ütközik egy fának.
† Music:xxx † Note: <3 † Words: xxx [You must be registered and logged in to see this link.]
Milyen ironikus, hogy az unokatestvérem után kajtatok, mint egy kiéhezett pincsikutya. Elgondolkozom közben, hogy mit tegyek vele. Megöljem? Vagy átváltoztassam, hogy érezze magát rosszul, hogy ő is érezze, milyen szenvedni? A mi családunk különben is szenvedésre van ítélve, és az a dolgunk, hogy ezt tovább vigyük. A szenvedés az, ami nem áll meg. Egyre nagyobb, és fájdalmasabb lesz. Ez a sorsunk, nemde? Lassú léptekkel követem őt, pont annyira, hogy sokkalta élvezetesebb legyen ez a kergetőzés. Eleve is, kínoz az éhség. De nem, nem akarom őt megkóstolni, elvégre még is csak az egyik leszármazottamról van szó, nem bánthatom én annyira őt. Ám míg követtem, a sötétben látom, hogy hirtelen megfordul, s én is megállok akkor tőle, egészen távol tőle, és csak őt figyelem, bámulom. Hallgatom lüktető vérének ízes hangját, s egyre inkább csiklandozza ínyemet a gondolat, a vér gondolata. Nem válaszolok semmit neki vissza, hiszen annyira el vagyok mélyülve a gondolataimban. Mi lenne, ha átváltoztatnám? Biztos, hogy szenvedne, elvégre fogalma sincs a vámpírok életmódjáról. Ha kimegy a napra, akkor biztos, hogy teljesen elég. Mire felkel, addigra már halott is. Csuklómat ajkaimhoz emelem, s ahogyan szemfogaim kihegyesedtek, végül ráharapok a saját karomra. A vérem könnyedén buggyant ki, ennek örültem, hiszen ez volt a cél. Végül őt figyelem, s ajkaim elválnak egymástól kissé. - Mennyit tudsz a vámpírokról? - kérdezem tőle vigyorogva. A legjobb öröm a káröröm. Csupán csak azért kérdezem tőle, hogy tudjam, mennyit fog szenvedni. Ugyan látni nem fogom, de már a gondolata is boldogít, hogy szenvedni fog.
to little salvatore
240 ● take me to church[You must be registered and logged in to see this link.] ♥
Ma este a belvárosban volt egy kis elintézni valóm amit nem halaszthattam másnap reggelre. Meg is csináltam amiért jöttem, aztán amikor elindultam kicsit másfelé láttam, hogy követ valaki. Nem is akárki. Ismerem őt, még anno ott volt a megnyitón ahol a képeim voltak, Stefan, azt hiszem. Igen-igen, ő lesz az, Stefan Salvatore. Az egyik rokonom. Rengeteg mindent szeretnék már megtudni az igazi családomról. Miért nem tudhattam róluk eddig, miért volt titkolva a létezésem, hiszen nem az igazi nevemet használom, hanem az örökbefogadott családomét. Sarah Salvatore... Furcsán cseng, mi tagadás. Nehéz megszokni a tudatot, hogy milyen családból is származom, hiszen Damon és Stefan Salvatore vámpírok. Igen, ezt is sikerült kiderítenem, csak eddig még nem vettem rá magamat, hogy találkozzak is velük. Valahogy még nem éreztem megfelelőnek az alkalmat, hogy szemtől-szembe álljak velük. A vérszerinti rokonaimmal. Próbálok forgalmasabb helyen maradni, de sajnos az emberek mennek haza mivel beesteledett. Mennek vacsorázni, esti mesét olvasni a kisgyerekeknek, meg minden ilyesmt amit ilyenkor szokás csinálni. Mikor megunom azt, hogy követ, egyszer csak megállok és szembe fordulok vele. - Elmondanád, hogy miért követsz? - kérdezem tőle minden féle kertelés nélkül. Nem érzek félelmet, nem tudom miért, talán bennem van az a dolog, hogy még is csak rokonok vagyunk, és csak nem lenne képes fájdalmat okozni nekem. Legalábbis ebben reménykedek.
† Music:xxx † Note: Nem mondok inkább semmit † Words: xxx [You must be registered and logged in to see this link.]
Kezdőlap
<3 † Words: xxx