Most sem kellett csalódnom, sem benne, sem a reakciójában. Hmm.. Csak arra várt, hogy kimondjam?! Drágám.. ha ezt tudom, húztam volna az idegeidet még egy picit.. Gonosznak tűnök, pedig csak telhetetlen vagyok.. Szeretem a végtelenségig kiélvezni a helyzeteket, ez pedig .. felettébb kellemes számomra. Arról már ne is beszéljünk, ő mit érezhet. Talán mindenkinek nyilvánvaló volt, miért lett olyan sietős a dolgunk. Na nem mintha egyikünk is törődött volna a kísérő pillantásokkal. Hamar ki is értünk a hűvösbe, amitől kissé megborzongtam, a szó jó értelmében. Nem fáztam ugyan, de tudom, hogy egy szimpla ember azt tenné. Minden óvatoskodás nélkül löktem a téglafalnak, hogy aztán ajkaira tapadhassak, aztán észhez tértem, hogy nem épp helyénvaló, hisz bárki láthat, én meg ma este nem akarok semmiféle kellemetlenséget, így kénytelen voltam elszakadni tőle és elindulni.. Valamerre.. Mindegy hová, csak gyorsan el a tekintetek elől. Ami láthatólag be is jött.. Túl egyszerű lett volna a hotelban kivenni egy szobát, abban nincs semmi izgalom.. Itt viszont, fent áll a lebukás veszélye is. Legalábbis arra utal, hogy egy autó parkol itt elhagyatottan. Majd nem messze tőle még egy. Talán néhányan túrázni mentek az erdőbe.. De mit érdekel ez engem? Én csak kihasználom a környezetet, amit ők teremtettek nekünk ahhoz, hogy remekül szórakozzunk ma éjjel.
Hirtelen nem tudtam, hogy mit mondjak arra amit mondott és amit még hozzácsinált. Egyszerűen tényleg nem értettem, hogy honnét van ennyi bátorsága, de nem is érdekelt. Egyre jobban nem, sőt egyre jobban tetszett az, hogy ilyen bátor és a szövegei is igen jók voltak. Végül egy mosoly jelent meg az arcomon. - Miért vagy ebben olyan biztos? - kérdeztem vissza egy féloldalas mosoly kíséretében és közben folyamatosan őt néztem. Kíváncsi voltam, hogy miért mondja ezt, mert attól még, hogy így nézek ki eléggé romlott lelkem van. Nem hiába hívnak néha ördögnek.- Nem oltottalak, csak elmondtam a véleményemet.- válaszoltam egy mosoly kíséretében, mert biztos voltam benne, hogy ő se gondolhatja komolyan azt amit mondott. Talán még ő is élvezte kicsit ezt a szó csatát. Rég akadt ilyen remek társaságom, főleg olyan aki mindig valami frappánsat tudott mondani azokra a dolgokra amiket én mondtam nekik. - Kim Min Jun. - mondtam vissza a nevét úgy ahogyan ő mondta nekem. Nem vagyok szőke se belül, se kívül. Elég hamar megjegyzem az emberek nevét és ráadásul helyesen.- De L-nek hívlak akkor. - mondtam neki kedvesen, de ebben én magam se voltam biztos, hiszen lehet néha a nevén fogom hívni. Tetszett a neve, hogy nem annyira hétköznapi erre felé.- A kérdésének hallatára kicsit lefagytam, mert ezt ő se kérheti komolyan. Az előbb mentettem meg az életét, most meg menjek vele vásárolni is?! Biztosan csak viccel, de hamarosan megéreztem a kezét, amint megfogja az enyémet és maga után kezd húzni. "Remek" gondoltam magamban.- Legalább ne olyan gyorsan. - mondtam neki kicsit üvöltve, mert hiába próbált normális emberi tempóban menni nekem ez még mindig túl gyors volt. Fáradt voltam és éhes is. Szóval már kezdtem nyűgös lenni.
▲ Folytassuk a belvárosban/a plázában vagy ahol gondolod.
Ekkor esett le minden, hogy miért ennyire előítéletes a vámpírokkal szemben.. Frissen szerzett seb, azért volt ennyire indulatos az elején.. bár valószínűleg már ezelőtt se bírta a vámpírokat ha a faji tartozását nézzük. Nem tudtam nem mosolyogni a fején, amit levágott.. Lehet hogy ő ezt most halálosan komolynak szánta, de én valahogy nem bírtam az lenni. - Ha férfi volt a tettes ez esetben megértem, hogy a véred után sóvárogna..- Ismételten körbe nyaltam a számat, amiről az jöhetett le hogy én is bele szeretnék kóstolni a lányba, ami nem lenne ellenemre..de ez most eszem ágában sem volt. Túlzottan a harapásával fenyegetőzött, és nem bírtam ki hogy ne kérdezzem meg.. - Ezt tisztázzuk mielőtt megtörténne..- Kisebb hatás szünet, a lány fejét elnézve biztos valami komoly dologra vár tőlem, amin szintúgy mosolyra húztam a számat. - Szóval...megvoltak a szükséges oltások?- Néztem rá rezzenéstelen arccal, amiből az jöhetett le hogy komolynak szánom a kérdést pedig csak próbáltam oldani a feszültséget..már amennyire tőlem telt. Úgy tűnt hogy meglepte a nevem, és leragadt a becenevemnél. Na igen, általában ezt mindig megkapom. - Köze nincs a nevemhez, csak egyszerűen könnyebb megjegyezni és számotokra a kiejtéssel se kell bajlódni.. De végülis hívhatsz ahogy akarsz, nincs megszabva.. Kendra.- Személy szerint örülnék ha Lnek hívna ő is, de azt is megértem ha nem szeretne beállni a tömegbe, hanem inkább kitűnni belőle.. ő olyan csajnak tűnik. Kezdett felkelni a nap,elég hűvös volt kint. Ahogy vettük a levegőt látszott a leheletünk. Egyre jobban kezdtem fázni és remegni, így elég alul öltözötten..meg már eléggé zavart is a ruhám állapota..most hogy már teljesen begyógyultak a sebeim. - Szerinted vagyunk annyira jóban hogy elkísérj ruhát venni?- Elkezdtem közeledni felé, majd megragadtam a kezét és megse vártam a válaszát csak elkezdtem húzni magam után. Elindultunk ki fele normál sebességben, az erdőből.
Ne mond nekem azt, hogy pont egy farkas vére után éheztek. - mondtam egy grimasz keretében és még a szemeimet is megforgattam. Ezt senki se mondja nekem, hogy a vámpírok vágynak a mi vérünkre. Arról meg már ne is beszéljünk, hogy egy elcseszett és megtört ősi ivott belőlem. Tudtam, hogy meg fogom ezt még rajta vagy a szerettein bosszulni, de majd akkor, amikor nem számít rám. - Bocsánat az előbbiért. - mondtam kicsit halkabban, mert én nem igen szoktam bocsánatot kérni, de majdnem belőle lett áldozat Elijah helyett. Mondhatni majdnem ő lett a járulékos veszteség.- Milyen udvariatlan vagy ahhoz képest, hogy te kértél tőlem szívességet. - mondtam neki dühösen.- Vigyázz mert a végén még egy harapással is gazdagabb leszel. - tettem hozzá szinte mormogva ezt, mert nem állt szándékomban, de soha se bírtam, ha valaki utasítgat vagy parancsol nekem. Én mindig a magam ura vagyok és ezt jobb, ha ez a vámpírka is meg tudja, hogy velem nem beszélhet így.- Meglepődtem, amikor megéreztem az ölelését, mert először nem tudtam hova tenni. Meglepetésemre viszonoztam egy apró öleléssel az ölelését, de amikor kikaptam a kezemből a golyót, akkor nem tetszés ült ki az arcomra. Nem gondoltam volna, hogy ezek után is még ennyire bizalmatlan marad velem. Összefontam a karomat és úgy figyeltem őt. L? - kérdeztem vissza, mert semmi "l" nem volt a nevében.- Miért hívnak így? - kérdeztem érdeklődve miközben azon gondolkoztam, hogy én is bemutatkozzak-e vagy ne.- Kendra. - tettem hozzá sietve.-
Már épp hogy szópárbajba keveredtünk volna mire fel nem hagyta hogy megszólaljak, és még hozzá tett egykét dolgot. Teljesen magamra ismertem, az a rész valamilyen szinten igaz hogy ok nélkül támadok, de ennyi. Nem tudok mit kezdeni az éhséggel, próbálkoztam már vértasakokkal is de az nem jött be. Embert általában nem ölök, ha csak nem felhúznak.. Nem tartom magam hazudósnak, pont ellenkezője.. persze..itt is ha valaki épp megérdemli. Általában úgy viszonyulok a másikhoz ahogy ő hozzám, van kedves oldalam is amit nem nagyon szeretek kimutatni, valahogy azt a gyengeség jelének tartom. - Azt nem mondanám hogy ok nélkül, egyszerűen csak az éhség irányít minket. - Végül csak sikerült vissza szólni valamit hosszas gondolkodás után, egyszerűen nem hagyhattam hogy övé legyen az utolsó szó. Néztem ahogy a lány méregette a sebemet, elég sokáig agyalt rajta hogy megtegye vagy sem,végül kinyögte. - Csak csináld már. - Förmedtem rá a lányra, elég türelmetlen vagyok. Meg aztán minél előbb túl vagyok rajta annál jobb. Felsóhajtottam, és bent tartottam a levegőt. A fogaimat össze szorítva vártam hogy belenyúljon a sebbe, amit meg is tett. Elég sokat elidőzött benne, próbáltam leplezni hogy mennyire fáj.. Legszívesebben ordibálni tudtam volna a fájdalomtól, de ez nem lett volna túl jó ötlet erre felé, és ilyenkor. Végül csak sikerült ki operálni belőlem, el se hittem hogy vége van. Legszívesebben a lány nyakába ugrottam volna, hogy kifejezzem mennyire hálás vagyok neki..de végül csak egy ölelés lett belőle. Valahogy nem bírtam magammal, nem gondolkoztam csak cselekedtem. - Köszönöm. - Súgtam a fülébe már teljesen higgadtan és mielőtt elugrottam tőle elvettem a kezéből azt a fa golyót, hát ha még vissza él vele. Sose lehet tudni.. Le poroltam a ruhámat,ami tök felesleges volt végülis, így is tiszta retek az egész. - Egyébként.. Min Jun.. Kim Min Jun. De maradjunk az L-nél. Legtöbben csak így ismernek. - Mutatkoztam be, így kicsit megkésve.
Ezt se mondtam. - néztem rá komolyan, csak valahogy a vámpírok a legalantasabbak szerintem. Nem akartam megbántani őt, így egy darabig haboztam, hogy mit is mondjak neki.- Csak tudod általában ti vagytok azok, akik ok nélkül is támadtok és utána meg meglepődtök, hogy miért is bántanak titeket. - mondtam neki higgadtan, mert így gondoltam. Neki is a veszte majdnem az lett, hogy az egyik fajtársa felhúzott, nem is kicsit. - Fura volt látni, hogy elpirul attól amit csinálok. Elgondolkoztam, hogy vajon mitől pirult el, mi lehet az oka, illetve az is átfutott az agyamon, hogy az is lehet, hogy tényleg olyan fiatal, mint aminek kinézz. Bár akkor, hogy lehet ennyire nyugodt és higgadt... Követtem a tekintetemmel lefelé, amikor végül a mellkasánál megálltunk. Ott volt benne egy fagolyó. Magam sem tudtam, hogy meg tegyem-e neki vagy ne, hiszen mi garantálja azt, hogy utána nem fog nekem esni, mert ettől ennyire gyenge. Amikor széttépte még jobban az így is cafatokban lévő pólóját, akkor kicsit felszaladt a szemöldököm. Vékonykának nézett ki, de közben pedig tiszta izom volt. Óvatosan felpillantottam rá. - Rendben. Megteszem. - mondtam neki alig hallhatóan és picit szúrósan néztem rá, mert reméltem, hogy nem fogom senkitől se visszahallani. Próbáltam közben az elmémet kitisztítani ami sikerült is, hiszen szép lassan visszanyertem teljesen az emberi alakomat. Közelebb léptem hozzá, majd elkezdtem piszkálni a fagolyót. Fogalmam sem volt, hogy mennyire fájhat neki, mert kivételesen nem ezt volt a célom, hogy fájdalmat okozzak valakinek. Nehézkesen, de végül sikerült kiszedtem belőle.- Azt hiszem meg is van. - mondtam neki egy apró mosollyal az arcomon.-
Nem tetszett hogy ennyire lenézi a vámpírokat,amit ki is mutattam. Bár mondjuk én sem vagyok annyira oda a legtöbb fajtársaimért, de azért van egy két kivétel. - Most ezt úgy mondod, mintha mindenki más kis szerény és áldott lélek lenne..- Morogtam oda neki ebben a fura helyzetben, úgy tűnt nem szándékozik elengedni a torkomat egy jó darabig. Engem pedig nem zavart, meg aztán úgyse tudnék mit tenni ellene. Valahogy számítottam a reakciójára, így egy kicsit bele is pírultam. Elég durcis fejet vágva néztem felé, ahogy maga felé fordította a fejemet.. ezek után nem tudtam hogy kinyögjem e , de a mosolya..valahogy erre késztetett. A mellkasom felé mutattam, és meg vártam míg oda néz. Gondoltam biztos levágja hogy mit szeretnék. - Mint mondtam.. elég nagy kérés..- Kicsit szét téptem ott a ruhámat, hogy jobban hozzáférjen. Nem ez volt a leggusztusosabb kérés amit valaha kaphatott, de nekem nem ment.. Valakinek muszáj volt, meg aztán az előbb még meg akart ölni, biztos elő szeretettel okoz nekem fájdalmat.
Fura volt hallani ezt egy vámpír szájából, hiszen én farkas voltam és a nem "jó kislány" dolgok közé tartozik az is, hogy olyanokat harapok meg, mint ő. Védtelen vagy éppen bosszantó vámpírokat, utána meg nézem ahogyan szenvednek. - Sokkal jobb az élet izgalommal és veszéllyel fűszerezve. - válaszoltam neki és figyeltem, amint megnyalja a szála szélét. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy vajon mi járhat a fejében, de mindegy is volt. Az indulatom és a farkas ösztöneim már is cselekedtek.. Meglepődtem, amikor a pólómnál fogva nem eltolt, hanem közelebb rántott. Tetszett a merészsége, nagyon is tetszett, de másrészről meg fura volt érezni a teste közelségét. - Még szép. - mondtam neki és közben figyeltem őt és arca minden egyes rezzenését. - Tudtommal még nem haraptalak meg, de a vámpírok alantasak és előszeretettel hazudnak. - adtam választ a kérdésére, hogy miért is kérdeztem azt az előbb. Szerettem volna most bántani egy vámpírt, de nem őt. Túlzottan is tetszett a merészsége. Pár pillanattal később el is engedte a pólómat aminek következtében kicsit hátrébb léptem, de még mindig nem engedtem el őt. Nem vágytam arra, hogy egy újabb vámpír igyon a véremből. - Kérés? Egy vámpír kér tőlem szívességet? - Hangosan elnevettem magamat ezen, hiszen eléggé hihetetlen volt számomra ez a dolog. Visszafordítottam az arcát az állánál fogva miközben a nyakát elengedtem.- Miről lenne szó? - kérdeztem érdeklődve, mert nem ígérek meg semmit se előre. Közben egy apró mosoly jelent meg az arcomon.-
▲ Bocsi, ha van benne elírás, de már picit kómás vagyok.
Megfogott a csaj a kérdésével, tetszett benne hogy ő sem az ilyen rá parázós fajta és ahogy láttam benne van mindenben.- Nem is mondtam hogy legyél jó kislány.- Körbe nyaltam a számat, és egy pillanat alatt jött és a fának szorított a nyakamnál fogva. Tüzes kis csaj, talán kétszer megkéne gondolnom hogy mit mondok neki ebben a helyzetben. Meg ragadtam a felsőjét és magamhoz rántottam őt. - És még te kérdezed hogy bántanálak-e ?- Súgtam a fülébe és elengedtem a felsőjét, hát ha még ezért is be rág rám. Magamból indultam ki, én egyszerre ugrottam volna érte.. bár most nem, ugyanis alig maradt valami a ruházatomból. El gondolkoztam egy darabig azon, hogy ki kérjem e a segítségét.. most komolyan.. mit vesztenék vele? Felsóhajtottam, nekem sem tetszett a helyzet, de muszáj volt, magamtól nem ment volna. Meg már rajta sem éreztem azt az elöbbi ölési szándékot. - Szóval mit mondasz... lehetne egy..óriási kérésem?- Nyögtem ki nagy nehezen és oldalra fordítottam a fejemet, nem sokszor kértem szívességet főleg nem egy farkastól. Nem lenéztem őt , csak új volt..és nem szoknék rá.
Miközben a torkomnál fogva tartott, addig a kezemmel próbáltam rajta sérülést ejteni ott ahol értem, majd nem sokkal később egy mosoly jelent meg az arcomon a szavai hallatán. - De még se tudtok meglenni nélkülünk. - mondtam mosolyogva, mert nem igen érdekelt, hogy a nyakamnál fogva tart, hiszen elég gyengének tűnt, így nem féltem tőle. - Abban mi a poén, ha jó kislány módjára viselkednék állandóan? - kérdeztem vissza, mert talán annyira még se unalmas személy és annyira szánalmas, mint a legtöbb vámpír. Közben pedig szemügyre vettem a sérüléseit. Egyáltalán nem tűnt farkas által, vagy vámpír által szerzett sebnek. Talán vadász sebezte meg így, de ez se biztos. - Éreztem, amint a földre esek, de hamar talpon is voltam, de közben egy percre se vettem le a tekintetemet róla. Magam sem tudtam, hogy öljek, szórakozzak, mert kíváncsivá tett ez a személy. Végül még egy utolsó lendületet vettem és most én kaptam el a nyakánál fogva őt és a fának nyomtam aminek már eleve támaszkodott.- Ki vagy? - kérdeztem tőle, de továbbra se engedtem el őt. - Képes lennél bántani? - kérdeztem meg tőle. Soha nem kérdezek ilyet, de a nyakamon található sebem kivételesen eléggé lassan gyógyult így én se voltam az erőm teljesében.
Elég rossz érzésem volt már azzal is kapcsolatban hogy ide jövök. Tudtam hogy nem éppen a legbiztonságosabb hely ahova jöhetnék, és hogy számíthatok arra hogy valaki megfogja zavarni a nyugalmamat.. na de nem gondoltam volna hogy ilyen hamar. Felpillantottam, és egy farkas szinte az arcomba lihegett.. Ezzel nem is lett volna problémám, ha nem ölési szándékkal jön felém. Össze szedtem a maradék erőmet és megragadtam a lány torkát, így távol tartva őt magamtól. - Ti nők fogtok a vesztembe vinni.. - Sóhajtottam fel és mondtam teljes nyugodtsággal, pedig lett volna okom rá hogy aggódjak, ugyanis elég nagy előnyben volt a farkas lány. Ekkor pillantottam meg a harapás nyomot a lányon és elmosolyodtam. - Látom te sem vagy az a fajta személy, aki meg bír lenni a kis hátsóján.- Ellöktem magamtól és a fa segítségével felálltam nagy nehezen. Be görnyedve álltam előtte, nem tudtam magam ki egyenesíteni annyira nagy fájdalmaim voltak. " Na most légy okos L.. " Fogalmam sem volt mit tehetnék, nagyon úgy tűnt hogy a lány nem fogja annyiban hagyni a dolgot.
Egy darabig még ott álltam és próbáltam lehiggadni azután, amit Elijah tett. Lecsillapodva mindig jobb bosszú terveim vannak, így most is erre készültem, de közben megtapogattam a nyakamat. Még mindig nem gyógyult be teljesen és ez megint felhúzott. Mér épen sarkon akartam fordulni, amikor megéreztem egy vámpírnak a vérét. Nekem se kellett több elkezdtem szaladni abba az irányba ahonnét jött és éreztem, hogy nem sokára teljesen farkas leszek. Közben már azt tereztem, hogy rajta fogom kitölteni a dühömet, amikor megláttam, hogy már így is egy agyon tépázott vámpírral lesz dolgom. Egy darabig még a fák közül néztem őt és figyeltem, hogy mit is csinál. Nem olyannak tűnt, mint aki mindjárt el fog tűnni. Fura volt, hogy ennyire kiszolgálgatott volt egy vámpír számomra, de élveztem. "Gyerünk Kendra. A sors akarta így, hogy legyen kin kitöltened a dühödet." Sikerült meggyőznöm magamat elég hamar, így elkezdtem egyenesen felé futni és már azon voltam, hogy megharapom és még több sebet ejtek rajta...
▲ Bocsánat, nem lett valami jó. :|Lesz még sokkal jobb is. (:
Eléggé kivagyok.. az előző kis vadász csajnak sikerült elég jól lefárasztania, és meg sebesítenie. Már azon csodálkozok hogy eddig hogy sikerült eljutnom,ugyanis szédülök és a járás is nehézkesen megy. A sebeim valami brutálisan lassan gyógyulnak, amin végülis nem csodálkozok amennyire elbánt velem a csaj. Az hajtott előre, hogy minél messzebb vagyok tőle annál jobb, így csak mentem a fejem után minden fának neki dőlve és vérnyomokat hagyva rajta. A ruhám szanaszét volt szabdalva, és mindenhol véres volt szinte, de leginkább a mellkasomnál. Még mindig bennem volt a fa golyó elég mélyen,erőm nem nagyon van ahhoz hogy kiszedjem..az egyik fánál megálltam, jó mélyen az erdőbe.. Neki támaszkodtam háttal, majd a hátam végig csúsztatva a fán leültem a földre. - Szedd már össze magad.. - Magamban beszéltem.. Nem lehetek ennyire tápos. Felemeltem lassan a kezemet és a sebbe nyúltam hogy kiszedjem a golyót, de annyira mélyen belém furódott hogy nem ment. Iszonyatosan fájt, így inkább hagytam ott, gondoltam majd később kiszedem, addig is erőt veszek magamon és gyógyulgatok. A fa tövénél pihengettem lehúnyt szemekkel, külső szemmel nem lehettem valami bíztató látvány.
Lehet számodra az, de számomra egyáltalán nem az. - mondtam neki határozottan, mert sokkal sebezhetőbb valaki, ha vannak szerettei vagy fontos személyek számára..- Látod, nekem azért feltűnt. Megjátszod az úri embert, közben pedig csak undorító vagy és szánalmas. - mondtam neki szaggatottam, mert még mindig eléggé lüktetett a nyakam. - És akkor mi lesz? - kérdeztem tőle nevetve, hiszen a halál se annyira rossz. Szellemként is megtudnám keseríteni az életét, arról meg már ne is beszéljünk, hogy mennyire mókás lenne az a dolog. Illetve elég egy boszorkányt keresnem, s akkor máris vissza tudok jönni és utána na is tudom bántani őt vagy a számára fontos embereket. Felnevettem azon amit mondott, mert kíváncsi lettem volna, hogy mit gondol mit fogok tenni ezek után, de nem volt már szerencsém megkérdezni, mert alig hogy felsegített el is tűnt onnét. Tudtam, hogy nem fogom ennyiben hagyni a dolgot, de bosszúra még bőven van időm.-
~ Az nem gyengeség, hanem erő. ~ legyintettem a családról tett megjegyzésére. Felnevettem keserűen, mégis udvariasan . ~ Valamiért nem te vagy az első aki ma ezt mondja. De ha találkoztál már az öcsémmel, akkor igen. Én sokkal rosszabb vagyok nála... Csak valamiért ezt senki nem veszi észre. ~ vontam vállat. ~ Jobb ha visszafogod magadat. Még a végén itt helyben kitekerem a nyakadat. ~ a lánytól nem féltem, hiszen még mindig a szervezetemben volt Klaus vére az utolsó farkasharapás miatt. Amúgy sem halálos rám nézve a harapása. ~ Kicsinyes vagy és kiszámítható. ~ nyújtottam feléje a kezemet, hogy felhúzzam a földről. ~ Most pedig... További szép napot... ~ biccentettem és eltűntem a sötétségben.
»» Listening to: [You must be registered and logged in to see this link.] »» Comment: Tőlem is egy bocsi nem volt ötletem mit írjak :)Köszi a játékot. »»
Szerintem meg pont fordítva van. - mondtam habozás nélkül.- A család, a barát és a szerelmed személye tesz gyengévé. - miközben ezeket mondtam végig figyeltem őt. - Hiszen pontosan ők lesznek a gyenge pontjaid, ha valaki bántani akar, akkor elég az, hogy őket bántsa és te már is megtörsz, kifordulsz önmagadból. - folytattam nyugodtan, de közben egy másodpercre se vettem le a tekintetemet róla. Egyáltalán nem tetszett az ahogyan közelített felém. Valami miatt úgy éreztem, hogy most nem önmaga és ilyenkor tuti rosszabb, mint az öccse, Klaus... - Pár pillanattal később éreztem teste közelségét, majd azt ahogyan a hajamat arrébb igazította . Ezek után olyan történt amire egyáltalán nem számítottam, megharapott és úgy nézett ki, hogy élvezte minden egyes kortyát a véremnek. Először megpróbáltam magamat megvédeni, az se érdekelt, ha megöl, de soha se adtam fel küzdés nélkül a dolgokat. Először a körmeimet mélyesztettem a nyakába, arcába és oda ahol értem a bőrét, majd még a lábammal is próbáltam küzdeni, de egy ősi ellen nem sok esélyem volt.... Pár pillanattal később éreztem, hogy nem sokáig fogom bírni, hiszem az erőm egyre jobban elhagyott a vérveszteség miatt, a dühöm meg egyre nagyobb lett és ezeknek köszönhetően egyre jobban kezdtek előjönni a farkas génjeim. Sajnálod? -néztem fel rá undorodva és bosszúvággyal.- Tudod, undorítóbb vagy, mint az öcséd. Csak van egy baj, hogy te nem vagy hibrid, mint ő. - sziszegtem és nem érdekelt az se, hogy megérti-e vagy nem, hogy most arra célzok hogy egy harapásomba kerül és megérzi a farkaskorsárgót. Az se érdekelt, ha belehalok, de azt tudtam, hogy megfogom bosszulni rajta vagy a szerettein a dolgot.- Kiszedtem a hajamat az arcomból és álltam a tekintetét. Tudtam, hogy a szememben már lehet látni, hogy nem sok választ el attól, hogy teljesen előjöjjön a farkas mivoltom, de egyáltalán nem bántam. Ha játszani akart, akkor játsszunk. A szavai hallatán nevetnem kellett, hogy lehet ennyire szánalmas és összetört lelkű egy ősi. Komolyan már majdnem sajnáltam őt, csak az volt a bökkenő, hogy ez a szó és érzelem hiányzott belőlem. Soha senkit se sajnáltam, hiszen én mindenkin áttiportam habozás nélkül. Ránéztem egy ördögi mosollyal.- Talán csak nem ismered az igazi énemet és ezért gondolod így. - mondtam neki habozás nélkül.- Tudod a legjobb az egészben az, hogy elárultad önszántadból a gyenge pontodat, ami nem más, mint a családod és az a Tatia nevű lány. - még mindig mosolyogva mondtam, hiszen soha semmi se tartott vissza attól, hogy bosszút álljak valakin. Nos, úgy nézett ki, hogy Elijah-án talán nem tudok, de a számára fontos embereken valószínűleg annál inkább. -
▲ Bocsánat, hogy nem lett annyira jó, de kicsit húzós hetem van/volt. :/ Legközelebb jobb lesz.
I was lost in Paradise. I wish I never opened my eyes. ~
[You must be registered and logged in to see this image.]~ Túlságosan naiv vagy farkaslány. ~ jelentettem ki. ~ Tudod az egyik legnagyobb lecke, amit az öcsémtől tanultam az hogy, a fájdalom és a lelkünkbe tiprás sosem tesz erőssé... Inkább gyengévé. Amitől valamiért automatikusan erősnek akarod mutatni önmagadat, elrejtve ezzel a gyengeséget önmagadba. Ami igazán erőssé tesz az a szeretet. A család. A szerelem. Ezek azok a dolgok amiktől tényleg erősek leszünk... mindenféle gyötrelem nélkül. ~ magyaráztam miközben elindultam feléje. ~ Persze ezt te nem értheted... Nem is fontos... ~ legyintettem. ~ Viszont egy kedves baráti szívességet tehetnél nekem... ~ tettem jobb karomat a fa törzsére a feje fölé, ezzel a fakéreghez tolva őt. Gondolkoztam rajta, hogy megigézem, de nem. Túl sok fájdalom volt bennem... Nem voltam önmagam. Félrekotortam a haját és beleharaptam a nyakába. A vére felfrissített. Nem érdekelt, hogy él e vagy hal... Azt akartam, hogy szenvedjen... mikor végeztem testét finoman a karjaimban a fa gyökeréhez helyeztem. Valamiért semmi különlegest nem látok ebben a lányban. Talán csak Tatia miatt elegyedtem szóba vele. ~ Sajnálom. Te vagy a mellékes kár... ~ kértem még ebben a helyzetben is elnézést a magam módján. Rossz helyen volt rosszkor. ~ De te mondtad, hogy ettől izgalmas az élet, nem? ~ vontam kérdőre. Egyenesen a szemébe néztem és leguggoltam hozzá. ~ Lehet még nem mondták, de még életemben nem találkoztam olyan unalmas és sablonos lánnyal, mint te. És most nem a farkas-előítélet beszél belőlem. ~ vontam vállat. ~ Vagy csak én látom rosszul a dolgokat. ~ jegyeztem meg közömbösen.
Nem azt mondtam, hogy állandóan szenvedni kell. - álltam a tekintetét, majd összefontam a karomat magam előtt.-De ritkán nem árt, illetve néha nem rossz elveszíteni valakit, mert akkor jövünk rá igazán, hogy mennyire is fontos volt az a személy. Talán néhanapján a lelkünkbe tipornak, de akkor mutatkozik meg igazán, hogy mennyire is vagyunk erősek. - mondtam neki higgadtan és természetesen. - Attól még, hogy fiatal vagyok nem jelenti azt, hogy nem gyötört meg az élet. - mondtam picit ingerülten, mert soha se szerettem, ha valaki a kor alapján ítél meg mást.- Ez úgy hangzik mintha tapasztalatból mondanád. - néztem rá kíváncsian, hiszen az izgalomban és a veszélyben nincs semmi rossz, legalább is szerintem. Én örök bajkeverő maradok, ami nem is baj, mert sokan tudják, hogy nem éppen tündéri lány vagyok és jobb, ha elkerülnek messzire.- Egy ősi, aki kedves egy farkassal? - vontam fel a szemöldökömet.- Ez már eleve furán hangzik. - nevettem el magamat.- De nem bánom, hiszen nem tűnsz rossz társaságnak. - tettem hozzá egy mosollyal az arcomon.-
I was lost in Paradise. I wish I never opened my eyes. ~
[You must be registered and logged in to see this image.]~ Igen. Nem tévedsz... ~ dőltem neki az egyik fának. ~ Hidd el... Az élet nem attól lesz izgalmas, hogy állandóan szenvedünk. ~ néztem fel egyenesen a szemeibe. ~ Persze ezt egy olyan fiatal lény, mint te honnan is tudhatnád. ~ én ezer év után így... már csak a boldogságra vágytam. A sok kudarc és amit ő "fűszernek' nevez... mind mind csak kiszívták belőlem az életet. ~ Aki az izgalmat és a veszélyt keresi mindig pórul jár és a legrosszabb, hogy magával rántja a számára fontos embereket is. ~ mondtam kis sajnálattal a hangomban. Elmosolyodom arra, hogy máris lebuktam. ~ Ilyen nyilvánvaló lenne? ~ kérdeztem. ~ Csak próbálok nem faj alapján véleményt alkotni a másikról... ~ vontam vállat.
Meglepődtem a név hallatán, először még elhinni se akartam, de olyat se ismertem aki ezzel viccelődni merne. - Szóval, ha nem tévedek az egyik ősihez van szerencsém. - mondtam mosolyogva, mert egyáltalán nem bántam. Hallottam már róluk és azt is tudtam, hogy Elijah nem éppen a hirtelen cselekedetek híve, mint Klaus. - Nem lehet mindig minden szép és jó, mert akkor hova lenne a tűz és az izgalom az életünkből? - mondtam mosollyal az arcomon, hiszen én szinte állandóan kerestem bajt és nem bántam, ha valami rossz történt velem. Ezek a dolgoz fűszerezték az életemet és adtak még több erőt.- Nem mondanám, hogy ez a semmi közepe. - válaszoltam nevetve, hiszen farkas voltam és imádtam az ilyen helyeket, mert árasztották magukból a veszélyt és az izgalmat.- Amit minden kifinomult hölgy, izgalmat és veszélyt. - kacsintottam rá, mert eszem ágában se volt elmondani, hogy kis időre elmenekülni akartam a világtól. Nem fogom megadni soha senkit azt az örömet, hogy megtörve lásson, még egy ősinek se. Másrészről pedig régen csak ezért jártam ilyen helyekre, szóval nem hazudtam nagyot.- Ahhoz képest, hogy tudod mi vagyok elég kedves vagy velem. Ennek esetleg van valami oka, vagy ez veled jár Elijah? - kérdeztem tőle kíváncsian.-
I was lost in Paradise. I wish I never opened my eyes. ~
[You must be registered and logged in to see this image.]~ Elijah Mikaelson. ~ vágtam rá gyorsan. Tényleg nem voltam valami eget rengető hangulatban. ~ Persze... Csak úgy érzem nem ez lesz életem legszebb napja. ~ mosolyodtam el. ~ És te? Mit keres egy ilyen kifinomult hölgy itt a semmi közepén? ~ kérdeztem udvariasan. Tudtam micsoda mégis kerteltem. Nem szokásom ajtóstól rontani a házba, ahogyan a fivéreim teszik.
Elmosolyodtam, amikor meghallottam a Tatia nevet, vajon ez a lány mennyire hasonlíthat rám?! Vajon csak kicsit, vagy esetleg nagyon is?! Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy felkeresem azt a személyt, akivel ez a férfi összetévesztet.- Kendra.- Vágtam rá határozottan a nevemet, hiszen ha már így összetévesztett, akkor jobb tudnia kivel is áll szemben. Miközben a nevemet mondtam végig mértem. Magas, izmos testalkata volt, olyan harmincas évei környékén járhatott, bár ez egyáltalán nem biztos, hiszen éreztem rajta, hogy vámpír. Soha se bírtam őket, kivétel a nővéremet tudtam elviselni és még a hasznát is tudtam venni annak, hogy belőle időközben vámpírka lett. - Nem történt semmi se. -ördögi mosolyra húzódott a számszéle, hiszen miért is bánnám, ha egy ilyen jó képű úriemberrel hoz össze a sors. Vakságot és hűséget se fogadtam, bár azt tudtam, hogy Seanen kívül nem valószínű, hogy lesz bárki is az életemben.- Minden rendben van? - kérdeztem tőle, mert a hanghordozásából nem az derült ki, mintha minden rendben lenne, pedig ahogyan kiejtette azt a női nevet tele volt vággyal. "Talán ő is olyan megtört lélek lenne, mint én..." futott át az agyamon -
I was lost in Paradise. I wish I never opened my eyes. ~
[You must be registered and logged in to see this image.]Fogalmam sincs hogyan kerültem a város ezen erdős részére. Abban viszont biztos voltam, hogy a dolgok kissé megkeveredtek. Az öcsém árulásának előtérbe kerülése így ezer után eléggé felkavart. Ezenfelül Tatiához fűződő mély szerelmem és az általa kapott hatalmas kikosarazás miatt szinte égtem belülről. De végre valami jó is történt az életemben. Egy új Mikaelson érkezik a családba és azt kívánom bárcsak az enyém lehetne. Sosem gondolkoztam a gyermektémán. Nem is tudom milyen apa lennék. Elhessegettem a feltörekvő gondolataimat, amikor hirtelen a távolból meglátok valakit. ~ Tatia... ~ mondom ki hirtelen a hosszú, barna haj és karcsú testalkat láttán, de tévednem kell. Közelebb érve megérzem a szagát. Ez nem ő. Viszont megfordul és reménytelen tekintetembe néz. ~ Sajnálom. Összetévesztettelek valakivel. ~ mondtam kissé elhalt hangon. Nem titok, nem ez lesz életem legjobb napja. Viszont a lány nagyon csinos volt. Egy vérfarkas. Talán ha masnival átkötve becsomagoltan Klaus elé dobnám, kívánhatnék egyet... de én nem vagyok ilyen. Bár én se szívlelem túlságosan a vérfarkasokat.
Nem tudom miért menekültem el ide, miért vágyom egy kicsi csöndre és nyugalomra. Annyi minden történt amióta visszatértem ide. Csak egy célja volt az ittlétemnek Sean-t visszaszerezni, de nagyon úgy tűnt, hogy ő pedig kerülni akar engem minden áron. Még a kis barátnőjét is megleckéztettem, de erre se lépet semmit se. Leültem az egyik kidőlt farönkre és a fejemet a kezem közé hajtottam. Fogalmam sem volt mit tegyek. A gondolataim csak úgy cikáztak, de semmi hasznos nem volt közte. Hirtelen felpattantam "Gyerünk Kendra, te vagy Miss'Devil. Egy pasi nem foghat ki rajtad." mondtam saját magamnak bátorítás képen. Már éppen indulni akartam egy ördögi mosollyal az arcomon, amikor hirtelen megfordultam és beleütköztem valakibe. Nem értettem, hogy kerülhetett így mögém és vajon mit akarhat tőlem. - Nem szép dolog megijeszteni másokat és a hátuk mögé lópózi.- vágtam hozzá a szavakat dühösen, majd felnéztem rá mérgesen.-
▲music: Még keresem ▲note: Kezdőkben még mindig béna vagyok.
Az agyam köd lepte el, nem igazán tudtam semmire sem figyelni, csak erre a végtelennek tartó pillanatra. Először meg voltam illetődve, nem mertem elhinni ezt az egészet, ami éppen történik velem. Úgy éreztem, hogy menten összeesek, de erős kezek nyúltak értem és tartottak talpon, majd a törékeny pillanatból határozott és szenvedélyes perc bontakozott ki. Kezem az arcára csúszott, halovány lehelet csúszott ki az ajkaim közül, ahogy a fának ütköztem, aminek néhány pillanattal ezelőtt még Haiden döntötte a fejét. Ágaskodtam, hogy jobban és még jobban felérjem a férfit. A tenyerem az arcáról a hajának futott, ujjaim a fürtökbe túrtak, míg a másik kezem óvatosan a derekára csúszott. De amilyen hirtelen jött ez az egész, olyan hirtelen múlt is el. Haiden ajkai elszakadtak az enyémektől, én meg mintha egy mély álomból ébredtem volna kutattam a másik világ apró darabkáit, hátha vissza tudom még hozni. Az elveszett választ a másik szemeiben kerestem. Olyan végtelennek tűnt ez a pillanat, és mégis hihetetlen milyen kevés volt és gyorsan ért véget. Fejem hátrabicsaklott a fának, hajam a száraz kérgek közötti résekbe akadt bele. Nekem meg az első gondolataim közt volt, hogy mennyire nem sejtettem, hogy mi lesz ebből. Még csak gondolni sem mertem rá. Ugyan, hogy remélhettem volna ilyet még akkor, amikor ez a fiatalember olyan hevesen, hozzáteszem véletlenül, feldöntötte a templomomban azt a szenteltvizes edényt. Gondoltam volna? Reméltem volna? Nevetnem kellett az illedelmes stílusától. Hiszen éppen az imént ragadta el a szenvedély, döntött neki egy fának, s most meg elnézést kér. - Úgy nézek ki, mint, aki haragszik? - kérdezem kedvesen. De bele is kell vájjam a körmeim a mögöttem terpeszkedő fába, hiszen ez az újféle vágy nem csak azt hozta magával, amit kívántunk volna. Hozta a vér illatát és hangját, amik egyre jobban furakodnak bele a tudatomba, most hogy újra kapok levegőt és tudok tisztán látni. A füleim a vére dobolására fókuszálnak, a fejem közeledni is kezd a nyaka felé. Már-már érzem, ahogy áthasítom a bőrét, de visszafogom magam. Csak egy enyhe csókot lehellek a nyakára, fejem az említett testrészbe temetem, mindkét kezemmel vadul markolva a a fa törzsét. Ujjbegyeim elfehéredtek az erőlködéstől. Akármilyen nehéz, visszafogom magam. Nem akarom elrontani a pillanatot.
Kezdőlap
