Nehezemre esett összeszedni magam, mert nagyon is jól éreztem magam ebben a pillanatban és nem akartam, hogy elmúljon. Ahhoz most is túlságosan önző voltam, hogy elengedjem ezt a pillanatot. Aztán mégis muszáj volt visszatérnem a valóságba és már nagyjából nyugodtan, de aprócska mosollyal néztem rá.
- Miért bántam volna meg? - Kérdéssel feleltem a kérdésére, mert nem értettem, miért gondolja ezt. Soha nem bántam még meg, ha vele voltam. De az elkövetkezendő percben nagyot sóhajtottam és a párnára ejtettem a fejem.
- Nik, Mikael már megtámadott téged egyszer, akkor miért ne tenné meg újra? És valamiért úgy érzem, hogy itt vagy bárhol máshol, de engem is meg fog találni. - Vállat vontam, mintha nem is érdekelne, hogy a világ legidősebb vámpírvadásza a városban tanyázik. Pedig igazából nagyon is érdekelt, már csak azért is, mert utálom.
- De mit szólnál, ha most pihennénk egy kicsit? Ne gondoljunk arra, hogy mi folyik köztünk vagy körülöttünk. - Szépen pislogtam rá, hátha meg tudom hatni egy kicsit. Csak azt akartam, hogy itt lehessek vele a szokásomtól eltérően viszonylag nyugodtan.

Alig telt néhány percbe hogy szinte darabokra hulljon a kezem alatt az élvezettől, én pedig szinte ugyanabban a pillanatban robbantam bele, mikor ő is elérte a gyönyör csúcsát.
Rázuhantam, hevesen kapkodva levegő után, szinte fürödtünk mindketten a verejtékben, és félájult állapotomban simogattam a vállát.
- Remélem, nem bántad meg - ez volt az első mondatom, mikor már képes voltam többé-kevésbé nyugodtan levegőt venni, és a fejem felemelve az arcába néztem, de még mindig nem hagytam el a testét. - Ezek után kicsit sem változott a véleményed a háborúról, és arról, hogy itt élj velem? Minden napunk is lehetne ilyen. Kedves... gyengéd. A családom rám sem ismerne - vigyorogtam el magam. - Mikael elől is biztonságban lennél itt. Itt sosem merne rád támadni.

Én magam is elmosolyodtam mosolyát látva. Ilyenkor be tudja aranyozni az életemet ezzel az egyetlen gesztussal. Már csak ezért is megéri néha felfüggeszteni a mi kis háborúnkat.
Mellkasom egyre gyorsabban emelkedett és süllyedt, forró vérem őrült tempóban száguldozott az ereimben, gyorsuló mozgása pedig szinte hajtott a gyönyör kapuja felé. Nem akartam elkapkodni ezt az egészet, de a nem is olyan régen történt kényeztetése és gyengédsége miatt hamar átléptem a mámor világába. Hatalmas nyögés szakadt ki az ajkaim közül testem megfeszült, így jelezve, hogy nálam már bekövetkezett a vég.

Kinyitottam a szemem és rámosolyogtam, ahogy meghallottam nevemet a szájából. Csak ő tudta így kiejteni. Bársonyosan, simogatóan... és a mondata szó szerint boldogsággal töltött el.
- Tatia... - sóhajtottam elfulladó hangon, mert már én is sűrűn nyögtem az élvezettől, és gyorsuló mozgással hajtottam őt a gyönyör felé, miközben izzadt homlokomat az ő homlokának támasztottam, érezve forró leheletét az arcomban.

Eleget tett a kérésemnek, nem sokkal később már meg is éreztem őt magamban. Lassú volt és gyengéd, ez pedig teljesen elvette az eszemet. Ezért szerettem én őt annyira...! Az egyik pillanatban ilyen, a másikban olyan, teljesen kiszámíthatatlan. Pont mint én.
- Mindig itt leszek veled, Nik. - Súgtam a fülébe, már amennyire képes voltam normális és értelmes beszédre. Ez nehezemre esett, mivel nyögések hagyták el a számat a mozgása miatt. Egyre mélyebb és hangosabb sóhajokkal adtam tudtára, mennyire élvezem, amit csinál velem, közben pedig kezeimet a hátára csúsztattam, hogy minél közelebb érezhessem őt magamhoz.

Meghallottam a hangját, és ez megállásra késztetett, majd arra, hogy leemeljem őt magamról, és beborítsam őt testemmel.
- Az enyém leszel... - hörögtem. - Te kis bestia - súgtam a fülébe, aztán kissé széjjelebb nyitottam lábait, és olyan óvatosan fúrtam magam a testébe, mint talán még soha.
Mikor beértem megálltam néhány pillanatra, hogy mindketten kiélvezzük ezt az érzést, aztán aprót mozdítottam a csípőmön.
- Lassan fogom csinálni... - súgtam. - Végtelenségig lassan... azt akarom, hogy sokára legyen vége. Hogy addig itt lehess velem... - húztam ki magam belőle szinte centiről centire, hogy ugyanolyan lassan vissza is térjek.

Nem akartam megállni, végül mégis megtettem, amikor ismét ő kezdett el kényeztetni engem. Felnyögtem az érzéstől és előbbi tevékenységégnek hála tudtam, hogy nem sok kell ahhoz, hogy átlépjek abba a másik világba. De...valamiért nem szerettem volna nélküli elérni a gyönyört, ezért megpróbáltam összekaparni magam, hoy legalább néhány szót ki tudjak nyögni.
- Kérlek, Nik...Akarlak. - Hangom teljesen fátyolos volt, annyira kívántam már őt, hogy azt lehetetlenség volt kifejezni.

- Tatia, ha most nem hagyod abba... idő kell, hogy újrakezdjük... mert el fogok menni - nyöszörögtem halkan, és belemarkoltam a vállába. - Ha nem akarod, hagyd abba... - figyelmeztettem.
Egyrészt szerettem volna ha befejezi, hogy igazán a magamévá tehessem, másrészt imádtam volna, hogy így érhetem el a gyönyört.
- Van egy ötletem - állítottam meg egy pillanatra, és magamra emeltem a csípőjét, hogy nyelvemet visszafúrjam combjai közé. Ha én elérem a gyönyört, hát legyen így vele is.

Egy pillanatra elengedtem őt, de csak addig, míg elégedett mosolyra húztam a számat. Ezután rögtön vissza is hajoltam az előző helyemre, tovább ingereltem őt ajkaimmal, nyelvemmel és ujjaimmal. Azt akartam, hogy élvezze és hogy lépje át a gyönyör kapuját. Közben néhányszor fel-fel pillantottam, hogy láthassam az arcát és az arra kiülő érzéseket. Jelenleg ez volt az, ami doppingolt.

Szemvillanás alatt helyet cseréltünk, most én voltam alul, és szemem lehunyva élveztem, ahogy egész testem végigcsókolta. Lassan felrobbantam a vágytól, pedig még nem is tett velem semmi különöset.
- Istenem.... igen.... folytasd - tördeltem, kezem a hajában turkált, és azt hittem, most jön el a pillanat, hogy kézzel megérinthetem a csillagokat.

Hirtelen abbamaradt a kényeztetésem és a mámoros kábulat ellenére is elvigyorodtam kérése hallatán. Vámpírsebességre kapcsoltam, de csak addig, míg meg nem oldottam úgy a helyzetet, hogy én legyek felül. Finoman a csípőjére ültem, a szemeibe mosolyogtam és a füléhez hajoltam.
- Kölcsönkenyér visszajár. - Kacsintottam rá még mindig vigyorogva, aztán egy szájára adott futó csók után a nyakához hajoltam, ott kezdve a kényeztetését. Végigcsókoltam nyakának és vállának ívét, majd a felsőtestét, közben pedig a kezem már előrébb járt és férfiasságát kezdte elkényeztetni. Nem sokkal később a számmal is eljutottam odáig, először a csípőjére leheltem néhány apró csókot, majd ajkaimmal kezdtem el segíteni ujjaim munkáját. Először lassan és finoman kényeztettem őt, aztán a nyelvemet is bevetettem, hogy minél nagyobb gyönyört okozhassak neki. Forró szám magába fogadta őt és ezer éven át fejlődő tudásommal kényeztettem őt odalent.

Láttam a szemem sarkából, hogy a saját lábába, aztán a takaróba mar. Nyögések és sóhajok hagyták el a száját, teste pedig egyre sűrűbben feszült meg.
- Nem, még nem hagyom... - súgtam, felkúszva az arcához, abbahagyva az eddigi tevékenységemet. - Én is szeretném, ha... te nekem... még sosem csináltál ilyet. Velem nem - simogattam az arcát.

Nem mozdultam, ismét eleget tettem a kérésének. A szívem hevesebben vert csókjainak hatására, az egyébként szinte jéghideg bőröm forrósodni kezdett, vérem gyorsabban száguldozott az ereimben. A kis idővel ezelőtti együttlétet is élveztem, de ezt még jobban. Főleg amikor a legérzékenyebb pontomhoz ért...!
Nyögés hagyta el a számat, nagyot nyeltem és ujjaimmal először a saját combomba, aztán a takaróba markoltam kényeztetésének hatására. Nagyon jól csinálta, amit csinált, ez az édes kínzás egyenes utat biztosított számomra a gyönyör felé. Tudtam, hogyha így folytatja, akkor nem is fogom sokáig bírni...

Beleborzongott a lelkem, ahogy kimondta a nevemet, és olyan boldoggá tett vele, mint már nagyon régen senki sem.
- Maradj így - súgtam neki, kissé leszorítva az ágyra, majd mikor éreztem, hogy elernyed a teste, lefelé kezdtem csúszni az ajkaimmal.
Végigcsókoltam a hasát, az oldalát, a combját, aztán lába közé temettem a fejem, hogy nyelvemmel kezdjem el a gyönyör országa felé vezetni.

Alá kerültem, én pedig nem ellenkeztem. Bolond lennék, ha ezt tettem volna, sőt, nem is bolond, hanem címeres ökör.
Összepréseltem az ajkaimat és nagy levegőt vettem, amikor a mellemre tért át. Éreztem, hogy a vágy eluralkodik rajtam, egy olyasfajta vágy, amit csak iránta érezhetek, senki más iránt. Legalábbis eddig még soha nem éreztem ilyesmit másoknál.
- Édes, drága Nik. - Eleget téve kérésének kimondtam a nevét, úgy, ahogy régen is. Mindig így becéztem és most is szerettem őt így hívni, az már másik történet, hogy nem sok alkalmam volt rá.

- Imádom hallani, hogy jó neked amit csinálok - mosolyogtam, élvezve ahogy végigfutott ujja a testemen, míg végül hajamba túrt.
- Hagyd, hogy kényeztesselek - mormogtam, aztán magam alá tepertem, és ajkam rátalált mellbimbójára. Nyelvem lágy mozdulatával kényeztettem, míg kezemmel másik mellét simogattam.
- Mondd ki a nevem - kérleltem. - Annyira szeretem, ahogy te mondod....

Már akkor jóleső sóhaj hagyta el az ajkaimat, amikor a szája lejjebb csúszott a vállamra és ott halmozott el csókjaival, de amikor végigsimított a combomon és a fenekembe markolt, akkor ismételten kénytelen voltam sóhajtani egyet. Mennyire más volt most, mint lent a pihenőszobában! Gyengéd és figyelmes volt, tényleg úgy, mint régen. Na jó, azért az nem elhanyagolható, hogy sokkal gyakorlottabb is volt.
Végigsimítottam azon a kezén, amelyikkel a testemen kalandozott, aztán mellkasára csúsztattam az ujjaimat, hogy simogatásommal ingereljem a bőrét. Végigzongoráztam az oldalán, majd a hátán a gerince mentén, később ujjaim felfutottak a tarkójához, hogy szőke hajába túrhassak.

- Én igyekszem, ígérem - suttogtam, aztán megcsókoltam újra, majd a csók lejjebb csúszott, már a vállain csapongtam, kezem pedig a combját simogatta, hogy aztán gyengéden belemarkoljak a fenekébe.
- Gyönyörű kicsi Tatia... elveszed az eszem - lihegtem, és hozzá dörgöltem a csípőmet.

- Az már eléggé régen volt. - Suttogtam visszaemlékezve arra az éjszakára. Ez olyasfajta dolog számomra, amit soha nem fogok elfelejteni és amit senki sem törölhet ki a fejemből vagy feketítheti be az emlékét. Akármi történjék, az az éjszaka marad életem egyik legszebb emléke.
- De talán nem lesz nehéz megismételni. - Rámosolyogtam. Kedvesen és aranyosan, úgy, ahogy emberként mosolyogtam utoljára. Vámpírként nem volt lehetőségem ezt tenni és nem is nagyon akartam. Csak most.

- Mindent a hölgy kényelméért - suttogtam, és élveztem a hosszú, kedves csókot. Kezem a hátára tettem, úgy húztam magamhoz egyre és egyre közelebb.
- Olyan jó, hogy itt vagy velem Tatia - cirógattam meg az ajkát, mikor elvált tőlem. - Azt akarom, hogy ez az éjszaka olyan legyen, mint ezer évvel ezelőtt, mikor te és én először voltunk együtt.

Pár másodperccel később már a puha ágy volt a hátam alatt, a takaró beborított és kénytelen-kelletlen elnevettem magam. Hogy miért? Nem is tudom. Csak jólesett.
- Néha úgy érzem, elfelejted, hogy én is egy ezer éves vámpír vagyok. - A csókja után elvigyorodtam, feltűnően jókedvű voltam. Talán azért, mert nem voltam egyedül. Mert vele voltam...igen, lehetséges, hogy ez volt az oka. - De igen, tökéletes így. - Bólintottam és most én hajoltam oda hozzá, hogy két kezem közé fogjam az arcát és hosszabban megcsókoljam, körülbelül úgy, mint nem is olyan régen abban a földszinti pihenőszobában.

(fürdőszoba)

Óvatosan letettem Tatiát az ágyra, és mellé feküdtem majd magunkra borítottam a takarót.
- Nincs hideg, de akkor sem akarom hogy fázz - dörgöltem a karját, és magamhoz szorítottam.
- Igy most jó? - kérdeztem, majd odahajoltam és megcsókoltam.

- Tényleg régen. Ezer éve - ismertem el, majd egy hirtelen rántással az ölembe kaptam, és játékosan évődve beleharaptam a nyakába.
- Imádom, amikor ilyen vagy. És ha ez azzal párosul, hogy nincs rajtad ruha, hát elveszett ember vagyok - dünnyögtem, majd elindultam vele a fürdőszoba felé.

(Klaus fürdője)

Végignéztem rajta, amikor leszórta magáról a ruháit és az életem során már sokadszorra kellett megjegyeznem, hogy Klaus nagyon jól néz ki. Nemhiába, nekem is jó ízlésem volt a pasik terén, hát éppen az ne lenne jó pasi, akit szeretek?
- Vigyél ölben. Azt már úgyis olyan régen tetted. - Rákacsintottam és jobban belegondolva tényleg így volt. Utoljára akkor történt ilyesmi, amikor emberek voltunk. De a nagy gondolkozás közepette én magam is leszórtam a ruháimat, hogy azok a földön kössenek ki.

- Ha ránk nyitna, jobban zavarba jönne ő, mint mi. A mútlkor a dühe kissé nagyobb volt a zavaránál, azért nem érdekelte, milyen állapotban lát minket - vigyorogtam, és leszórtam magamról a ruhákat, hogy végül meztelenül álljak előtte.
- Nos, Ms. Petrova, jön a saját lábán, vagy vigyem ölben? - simultam hozzá, készen arra, hogy felkapjam a karjaimba.