Nem kellett sokat törnöm a fejem, hogy hova menjek. Az ebédszünet általában egyet jelentett nálam a semmivel. Munkamániás vagyok, perelj be. Ma azonban a nyolcadik gyermek holttest látványa után, belém fért egy sör... vagy több. Könnyed mozdulattal lazítva a nyakkendőmön lépek be a törzshelyemre. Kiszúr, én is őt. Nem nehéz, nincsenek sokan de még ha tömeg is lenne sem lenne nehéz kiszúrnom a borostás pofáját. Elindulok felé de szinte azon nyomban utamat állja a csinos kis pincérlány. Natalie. Az egyik kedvencem. - Szia szépségem. Hogy smint? - kérdem miközben eltűröm füle mögé azt a szemtelen tincset ami útban van, mikor csókot lehelek arcélére. Mint mindig, most is belepirul. - Jól vagyok, köszönöm. - süti le tekintetét ártatlanul... s ő az is. Az én ártatlan kis virágszálam. Idővel majd vaddá teszem de most még így kell. - Hozz nekem kérlek valami erőset meg egy sört. - lépek el tőle és mikor Mark mellé érek kezet rázva vele foglalok helyet. - Rögtön a tárgyra, huh? Szar napom van Greene, szóval mit szólnál ha nem kerülgetnénk a forró kását? - húzom el az öltöny zsebéből a cigarettát majd kibújva belőle fektetem a szék támlájára azt, hogy egy pillanattal később végre rágyújthassak és mit ad isten, az italom is megérkezik. Megdobom némi borravalóval a kis pincérnőm, lehúzom a rövidet és beleszívok a mocskos bagóba. - Tudom, hogy a húgom nem tudja, hogy ismersz. Ne aggódj, megőrzöm a titkodat. - kacsintok és belekortyolva a sörömbe pillantok Markra. - Azért vagyok itt, mert a húgom készen áll arra, hogy ismét az életem része legyen. Most már nem gyerek. Eléggé felnőtt ahhoz, hogy megtudjon minden mocskot a múltjáról. - kortyolok ezúttal egy igen öblöset és újra beleszívok a cigarettába, hogy füstjét még véletlenül se Mark pofájába hanem a pult márványlapjára fújva tűnődjek el egy pillanatig azon, hogy annak ellenére, miképp beszélünk egymással, Mark meg én furcsa mód tényleg haverok vagyunk. Sokkal több közös van a képünk mögött, mint azt az ember elsőre feltételezné. S hogy miért engedem, hogy egy félig vámpír rohadék a húgom egyáltalán közelébe menjen? Mert a mellettem ülő rohadékban van annyi gerinc, hogy megadja azt a kicsi Channek amit én nem tudok. Különben kitépem a gerincét.
Csupán vártam, nem rendeltem semmit. A hely nem volt tömve, sőt, mondhatni szinte üres volt és csak azok a fiatalok lézengtek bent, akik iskola után nem otthon akartak enni, hanem a barátaikkal együtt szerették volna elfogyasztani a hamburgerüket. Egyébként is hétköznap délután volt, nem számítottam tömegre, megfelelő időpont volt egy nem éppen baráti, de megejtendő beszélgetéshez, amire nem számítottam az elkövetkezendőkben. Henry felbukkanása a kisvárosban váratlan volt, elképzelésem sem volt afelől, mit akarhatott itt azon kívül, hogy a húga itt lakott. Chantele soha nem szép szavakkal emlékezett meg róla, emiatt nekem sem lett szimpatikus, miután megismertem változhatott volna a véleményem, de inkább feladtam saját magam megerőltetését ez ügyben. Chantele akárhányszor felhozta, nem közöltem vele, hogy már volt szerencsém a bátyjához, nem éreztem jelentőségét ez ebbe való beavatásba, mert… nem. Úgy gondoltam elég volt neki a múltbéli tudat arról, hogy nem mindig volt fényes a kapcsolata sem az anyjával, sem a testvérével, nem kell még azzal is terhelnie magát, hogy pontos képem volt a bátyja személyéről. Mondhatni kötelességem volt belefolyni a lány életének ezen aspektusába és igen, a tudta nélkül. Azért voltam mellette, hogy jobban legyen és ha mindenről lett volna elképzelése, az csak megnehezítette volna a dolgomat. Rögtön kiszúrtam, amikor belépett a bárba, egyébként sem olyasfajta jelenség volt, aki könnyen elrejtőzhetett. Mintha kényszerítették volna arra, hogy állandóan öltönyt hordjon, a kisugárzása is felettébb idegesítő volt, pedig nem egyszer megállapítottam már, hogy van, amiben hasonlítunk. - Rég láttalak, haver. – Szólaltam meg, ahogy mellém ért és a fejemmel intettem, hogy nyugodtan foglaljon helyet, mert rá vártam, másnak nem volt belépője erre a rendezvényre. – Mi járatban erre? – Felesleges körnek tűnhetett a kérdésem, mivel mindketten tudtuk miért jött, csak én nem voltam felvilágosult annak tekintetében, pontosan mit akart.
Kíváncsi voltam, melyik lesz az a pillanat, amikor nem csak a hangjában hallatszódik majd a gúny és nem csupán abból lehetett volna kihallani, hogy a szerelme halála elég kényes téma számára, hanem a viselkedése is csattanóssá válik. Nem voltam odáig a drámákért, de azokat a játszmákat szerettem, amelyek az én tetteim miatt alakultak át a másik számára olyan helyzetekké, amik szappanoperákba illőek lettek volna. Kár lett volna tagadni, hogy éltetett az általam másokra gyakorolt hatás, a lány pedig befolyásolhatónak tűnt, legalábbis abban a tekintetben biztosan, amit egyesek érzelmi szintnek neveznek. Nem most akartam ellőni az összes sértésemet, amit kigondoltam vele és a barátjával kapcsolatban, hiszen láttam a szemeim, hogy nem ezt a találkozásunkat tervezte az utolsónak és abban is reménykedtem, ha már valószínűleg sokat utazott és régóta befészkelte már a fejébe és a szívébe magát a bosszúvágy, akkor legközelebb kicsit keményebben fog támadni. De ha más nem, annyi jó származott ebből a beszélgetésből, hogy megtudtam, ismét a begyében vagyok valakinek. Bárcsak olyan ellenfelet kapnék, aki meg is érdemli, hogy egyáltalán megmozdítsam a kisujjamat, mert az üres fenyegetések és a lelkemre hatni próbálkozások kezdtek untatni. Csoda, hogy elveszítem az életkedvemet néhanapján? - Milyen aranyos vagy. Mindjárt elolvadok. – Sóhajtottam színpadiasan, amikor közölte, hogy a múltam felemlegetését nem fegyvernek szánta, csupán jelezte, hogy tisztában volt azzal, mennyire szerencsétlen voltam. Ha nem ismertem volna az életük párját elvesztett, revánsot kívánó nők fajtáját, akkor el is hittem volna, hogy csupán nem vágyik másra, mint a drágája gyilkosával való szembenézésre, de ebben az apró vaníliás sütinek látszó, őzikeszemű kislányban több volt, mint amit megmutatott magából. Szinte szikrázott körülötte a feszültség, amit szeretett volna, ha nem veszek észre, csak sajnos túl nagy gyakorlatom volt már az ilyen helyzetekben. Nem ő volt a hibás. – Ha hiszed, ha nem, végül mégis én jártam jól azzal, hogy szerinted rosszkor voltam rossz helyen, rossz emberek társaságában. Elvégre még mindig itt vagyok, nem? – Mosolyodtam el felvont szemöldökkel, szinte diadalittasan kortyoltam ki az utolsó cseppeket a poharamból és intettem a pincérnek, hogy hozzon egy újabb kört. A túlságosan gyors anyagcserémnek köszönhetően meg sem éreztem, hogy nem vizet ittam. - Kezdek kijönni a formámból. A kioktatásra nem számítottam, azt hittem csak azt fogod felsorolni, ami velem történt az elmúlt… néhány évszázadban. – Megvontam a vállamat. Ne becsüljek le alá senkit? Ha valakiből kinéztem valamit, mindig csalódást okozott az illető, mert nem ütötte meg a mércémet. Úgy voltam vele, hogy ezt a hibát többet nem követem el. – Köszönöm a tanácsot, igazán tanulságos. A memoáromat neked fogom ajánlani, annak a lánynak, aki felhívta rá a figyelmemet, hogy mekkora arcom is van és segített a helyes út megtalálásában. – Mosolyom kiszélesedett, felé emeltem az újonnan megkapott italomat, amibe épphogy csak mutatóan ittam bele. – Még a nevedet sem árultad el, jövendőbeli legnagyobb ellenségem. – Pillantottam ismét rá.
Próbáltam rendezni az arcizmaimat, hiszen tudtam, hogy ez a játék akár még arra is kimehetne, hogy lássa, könnyű kihozni a sodromból. Ez valójában igaz, de nem akarok olyan egyszerűen... boldogságot okozni neki az igazával. Már ha tényleg játszik ilyesmi a pakliban. Csak nyeltem egyet, hátha ezzel bármit képes leszek elnyomni. Például a dühömet. Azt, ahogyan ezt az egészet kezeli. Annyira szánalmas, annyira nevetséges, vagy inkább én vagyok mind a kettő az egyben? Elég nagy vihar kezdett el kialakulni a gyomromban, és csak anyám tudta, mi képes bennem elszabadulni, ha ez a hurrikán egyszer tényleg kirobban. Gyászoltam, hosszú időn keresztül. Talán egyszerűbb lett volna elfogadni azt, ami történt, de én ragaszkodtam ahhoz, hogy egyszer el fogom kapni életem szerelmének gyilkosát. És itt ül előttem. Már az is egyszerűbb lenne, ha csak kitépné a szívemet, és ott hagyna az erdő túloldalán. Akkor legalább abban a tudatban halnék meg, hogy megtaláltam őt. Nem kaptam elégtételt, de végre követhetem azt, aki igazán fontos nekem. A halála után sorra történtek a katasztrófák az életemben... jött az a két férfi... majd a harmadik... aki a másik kettővel ellentétben nem meggyalázott, hanem átváltoztatott. Úgy értelmet adott az életemnek. Már amennyire ezt értelemnek lehet nevezni. Nekem elég volt ennyi éven keresztül. - Tévedsz - ráztam meg a fejemet egy halvány mosollyal. - Az én szememben nem fegyver az, hogy téged csak kihasználtak, és egy ostoba tervhez felhasználva megpróbáltak megölni - billent oldalra a fejem, bár ezt tényleg nem fegyvernek szántam. Ez az igazság. És tényleg majdnem hogy szerepel a történelemkönyvben. Ha lenne egy vámpírok számára készített nyomtatvány, amely a mi történelmünket tartalmazza, ez lenne az első fejezet. - Végül is, neked is csak ez volt a sorsod. Rosszkor voltál rossz helyen, esetleg rossz férfiak társaságában. Lehettél volna akár egy ültetvényen is itt, az óhazában - vontam meg a vállamat, hangommal továbbra is megközelítve a társalgási hangszínemet. Itt úgysem eshetünk egymásnak. Sőt. A nagyobb összecsapásra nem itt fog sor kerülni, már ha lesz olyaunk. Végül hátradőltem, és kinyitottam a táskámat, elővéve belőle a tárcámat. Nem szokásom fizetni, máskor könnyed szerrel elintézem mindezt egy igézéssel, de most túl zsúfolt hozzá a bár, és ezt így nem kockáztathatom meg. Előtte viszont ismét megkerestem a Petrova nőszemély tekintetét. - A saját eseted lehetne iránymutató, hogy ne becsülj le senkit. Senki voltál, csak egy szökevény, nem? És most ki vagy? Egy befolyásos vámpír, aki szomjazik a hatalomra, arra, hogy ne feledjék el. Csak sajnos... elég rossz úton jársz ilyen szempontból - vigyorodtam el. Azt hiszem, az ilyen nárcisztikus vámpíroknak talán ez a legnagyobb fájdalma. Hogy egy napon elfelejtik őket, megfeledkeznek a létezésükről is. Esetleg úgy emlegetik majd, mint legyőzöttet. De nem általam. Van az életében elég jelentkező arra, hogy valaki legyőzze.
Hihetetlen, hogy félig-meddig Sarah is az én vérem. Ha az ostoba Salvatore hasonmásomnak a rokona, nyilván akkor az enyém is, hiszen ha én nem volnék, nyilván ők sem lennének. Az életnek nagyon nagy humora van. Ám az a legszörnyűbb, hogy eléggé rosszak a poénjai… Érdeklődve figyelem Sarah reagálását. Ó, hogy már találkozott is Stefannal a lány? Ezt nem is gondoltam volna. Nyilván valóan olvasok a gondolataiban. Nos, nem túl sokat olvastam a fejében, noha ha szőke is lenne, már érteném, miért olyan üres… Idillen leülök mellé, és várom, hogy a pultos hozza is a rendelt italokat. Nem tudom, valahogyan jobban örültem volna, hogyha Sarah reagál valami értelmesebbet, így viszont elég nehéz dolgom lesz. Mindenesetre akkor kénytelen leszek durvább dolgokhoz folyamodni, ha nem leszek képes arra, hogy szóra bírjam a száját. Na, majd akkor beszélni fog. Kénytelen lesz, ha élni akar, nyilván. De fogalmam sincs, hogy meddig leszek képes arra, hogy játsszam Stefant, a hasonmásomat, aki ki tudja, hol van. Annyira nem is érdekel, engem maga a város érdekel. - Hogy ityeg a figyeg? – kérdezem tőle vigyorogva, eléggé szórakozottan. mindössze csak arra utaltam, hogy mi a helyzet erre. Hátha talán mesélni fog, vagy ilyesmi. A pultos elém rakta a két italt, ekkor rábiccentek, megköszönésképpen, majd az egyik kispoharat Sarah elé tolom, aztán biccentek egyet neki is, hogy húzza le. Sarah egész jól néz ki. Ha nem a véremből származna, lehet, megpróbálnám elcsalni egy légyottra.
Egyből Pierre a menedzserem jutott eszembe, a gyerekkori legjobb barátom, mi ketten… annyira fóbiásak voltunk,… hihetetlen, és ez egy problémára korlátozódott mégpedig az előttem ülő srác és a hozzá hasonlók felé. De nem lennék jó sztár ha nem töltenék el némi időt a rajongóimmal, már emiatt sem tehettem meg, hogy fogom magam és faképnél hagyom. Tehát, mit nekem némi identitás béli különbség, jól fogok viselkedni, hiszen egy rajongómról van szó. Nagyon készült, nagyon kínos lesz érzem, de nem fordulhatok vissza. Szinte éreztem, hogy vért izzadok már azzal is, hogy könnyedén becsusszantam a helyemre. Nem mertem gesztikulálni, sem mosolyogni mert utóbbiból éreztem , hogy jó indulattal is egy széles vicsor lett volna , hagyján, hogy ez a fazon átvert, hetekig szívatott… de én lánynak is hittem őt. Körülbelül úgy éreztem magamat, mint Ace Ven túra, amikor rá jön arra, hogy Finkle-Einhorn, Einhorn- Finkle… De, tényleg nem szeretnék túlzásokba esni, ám nem tehettem arról, hogy a szemöldököm majdnem a tarkómig szaladt a habogását hallva. Valami nem stimmelt, nem lehet, hogy annyi csetelgetés után valaki ennyire visszafogott, mi több, esetlen legyen. Hátra dőltem és felszusszantottam. - Te is tudod, hogy nem ez a lényeg. - jegyeztem meg mintegy mellesleg, s megráztam a fejemet. Szerintem tényleg nem az volt a lényeg,hogy ki merre hogy pakolta el, de lehet,hogy ez ebben az Amerikai kis városban másként működik. Az Amerikaiak és a hülye szokásaik ugyebár… mint a liftben való nyilvános majdnem szex, vagy a butik közepén, hm… jó, egy kis francia részre hajlás is volt abban, de hála a nagyapámnak nem kerekedett abból sem nagy ügylet. A következő mozdulata meglep, nem nyúlok a virág felé ott hagyom ahova tette, a találkozásunk emlékére otthon, a szállodai szobámban fogom magamat matt részegre inni, és Pierrenek elpanaszolni,hogy hogyan tudtunk ilyen rohadtul béna heckereket találni, akik le se tudták nyomozni ezt a fazont?! Ha sikerült volna a bemérésük, vagy bármi, nem ülnék itt és járatnám le magamat ezerrel. Kiegyezünk egy autogramban, és egy vagy két back-stage jegyben, neki vagy még néhány barátjának. Elvégre a rajongói kapcsolatokat ápolni kell. Nem volt bajom annyira a srácokkal, csak ne rám hajtsanak, és ne előttem kürtöljék világgá az érzéseiket. Persze az, hogy megfogják egymás kezét, nem gond… csak emelkedj már felül ezen a problémán Olivier! Vitrinbe sem megyek, mi több! Inkább felkelek és megyek a klímás autómba és elhúzok a város határáig, ahol alakot váltok, és szarok arra is, hogy fellépésem lesz két nap múlva, úgy eltűnök, hogy majd részegen térek vissza és úgy fogom lenyomni a balhét is. Nem, a szívemet nem törték össze, nem tudták. Azt félúton hagytam Vegas és Olaszország között. Ezért nem volt minek ripityára törnie egy álomkép darabokra hullása után, ám épphogy kelnék fel, már vissza is huppanok, mert merő ital lettem, és meglepett, hogy nyakon borítanak, egy elhaló morranást hallattam, majd amikor megtaláltam a hangomat, végre meg is szólaltam. - Vous êtes une femme! Te nő! - horkantottam fel - Ma Robe! A ruhám! - keltem ki magamból azonnal, de csak fél gőzzel, mert ez az a vörös lány volt, akinek a derekán végig simítottam, csinos darab. Meglepődve vettem tudomásul, hogy a srác, akinek egyébként az igazi nevét sem tudtam, eliszkolt, volt esze és elment gyorsan rendbe szedni magát, de én? Nekem épp beledolgozzák a ruhámba a Bloody Maryt tudtam, hogy az… hiszen ital szakmából jövök tulajdonképpen. Mellesleg borász a végzettségem, csak erről kevesen tudnak, szóval kell értsek az italokhoz. - Hééé, elég lesz a tapehrrből, - kaptam el a kezét, kicsit raccsoltam még, felzaklatott az a srác komolyan. - Ha így folytatod teljesen átpasszíhrozod rajtam, és a hátamból fog csohrogni a pharradicsomlé. - elkaptam a kis kacsóját és megállítottam a mozdulatait, ám meglepetten kaptam fel rá a pillantásomat. Egy halk kis figyelmeztető morgás hagyta el a torkomat, tudtam, hogy nem lehet pasi a fazon! Felnevettem, nem érdekelt, hogy esetleg az egész grill hallja, a csinos vörös, bőr naciban, és magas sarkúban, meg ebben a falatnyi topban! Tudtam, tudnom kellett volna, persze, honnan tudhattam volna?! Percek óta csak a szemem sarkából láttam, hogy vihorászik, a hangját az érzékeimnek köszönhetően azt hallottam így is, az elfojtott prüszkölések és kuncogások közepette, ezért is zavart ez az egész helyzet, eddig! Az ajkamba haraptam és elvigyorodtam, megyünk mindjárt cagnotte rouge -vörös cicus - , csak előbb! Elkaptam a tarkóját, és így, ahogy voltunk, kiegyenesedtem egy kicsit és lekaptam, minden erőmet bele adtam a csókba, meglepettségtől kezdve, megkönnyebbülésen át, mindent és persze a határozottságom is érezhető volt, hogy addig nem engedem, amíg fel nem fedeztem minden egyes kis fehér gyöngyöt a szájában, s nem kalandoztak együtt a nyelveink, még a pofont is vállaltam, de ennyi járt nekem ezek után! Ha volt csók, úgy elégedetten dőltem hátra és szinte feldoromboltam, szürke szemeim szórakozottan és sértődötten mérték végig a lányt, majd ismét halk nevetésben törtem ki. - Te navigálsz, Cagnotte Rouge! - keltem fel az asztaltól, és elmartam a szörnyen randa sárga rózsát, és Maniac hajába tűztem, nem engedtem a kezét, s épphogy tettünk pár lépést még megszorítottam enyhén a kezét. - Honnan tudom, hogy tényleg te vagy az? - persze, egy kis gyanakvás nem ártott, egy minimális, ezek után pláne!- Két nappal ezelőtt, mit beszélgettünk? - ahogy álltunk, érezhető volt a magasságbeli különbségünk is, alacsonyabb volt nálam, imádtam az alacsonyabb testalkatú lányokat, magas sarkú cipellőkben b@szni. Mellesleg csak annyira volt időm, a fellépés előtt hogy bepötyögjem neki, hogy: 'Alig várom a találkozót, és ott leszek.' Ha megvolt a válasz, márpedig meg kellett hogy legyen, elmartam az érkező felszolgáló csajtól a boros üvegemet, rá tettem egy ötven dolcsist és köd előttünk, köd utánunk. - Csak te vagy képes kitalálni ekkora átverést. - az már más kérdés, hogy úgy éreztem ennyi időnyi csetelgetés után jogom van rá jogot formálni, ott érinthetem ahol akarom. Felejtsd el, a fenék tabu, még akkor is ha megcsókoltad az imént minden bizonnyal, de nem akartam elengedni a kezét, még akkor sem, ha itt volt előttem, és előttem riszált ki az ajtón, hátsón elsőn, bármelyiken mindegy. Nem akartam elengedni, ez afféle váltós sajátosság. Igen, vadásztam rá a beszélgetéseink alatt, és ez nálunk felért némi nemű előjátékkal. - A szürke kocsival megyünk. - jelentettem ki könnyedén. A megjegyzésre miszerint bárkit is le kellene ráznom figyelmen kívül hagytam, mert egyszerűen nem volt kit, illetve, időnként rá pillantottak a nyomkövetőmre, ha mondjuk a városon kívülre indultam volna meg, akkor jött volna a telefon, hogy hahó, mi van haver, különösen, ha én a bárban vagyok a kocsim meg száguld valamerre, bár azt műholdasan le lehetett kapcsolni, ha valaki el akarná lopni. - Most, hogy megvagy, elárulhatnád az igazi neved? - nagy volt az arcom, nem hittem, hogy elrabolnának, másrészt, meg tudtam védeni magamat bármitől de ezt titkoltam, nem árt némi titkos fegyver a tarsolyomba. De most, hogy kiderült, hogy kivel is állok szemben, már jobban is éreztem magam, még szép! Két csinos fenék és két d kosaras halom mellett, még szép! Nem, szó sincs róla hogy berezeltem volna, imádtam rögtönözni, de éreztem, hogy ez merőben másabb lesz mint az eddigi ismerkedéseim. Egészen biztos hogy nem lesz ágytorna, de talán más igen…De mi? Eddig csak az általa felépített Maniacot ismertem, őt magát nem. Ha el is bizonytalanodtam, akkor csak néhány pillanatra tettem, a cipőben a lépései végig hullámoztak egészen a fenekéig s mindig megremegtek mint valami kocsonya, óó ne gondoljatok olyan elfolyós fajtára, ezen ping-pongozni lehetne, olyan lökhárítók! Ha a odaértünk a kocsimhoz, betessékeltem az anyósülésre, én magam beszálltam mellé, a boros üveget pedig az üveg tartóba tettem le. - Úti célt oda. - mutattam a fedélzeti számítógépre. Most hogy egy légtérben voltunk, beleszimatoltam a levegőbe, olyan… érdekes, de egyébként kellemes illata volt, epres talán? Mindenképp valami gyümölcsös, imádtam a jó gyümölcsöt, elvégre azokból készülnek a legjobb italok. Zamatosak, érezni lehet rajtuk azt, hogy mi történ velük a nyáron, hogy simogatta őket a nap, vagy épp hogy esett rájuk az eső. Ez a lány pedig, vad volt, nagyon vad és meredek. Éreztem, és ez tetszett. Két napig egészen biztos,hogy nem fogok unatkozni. A vigyor pedig állandósult az arcomon, még most is alig hittem el, hogy ki ül mellettem. Persze, a fantáziám, ááá! Majd megvesztem! A félbe maradt majdnem chat szex pillanatok rémlettek fel előttem, ahol inkább én léptem ki mindig a beszélgetésből tépelődve. Mert éreztem, hogy átlépném a határt, a sajátomat, hisz ki tudja, hogy ki van a túloldalon, meg… mit használhatnának fel ellenem .Egyelőre még a maszatos ruháim sem zavartak, majd ha oda értünk ahova vinni szeretne Maniac, majd ott átveszem az ingemet.
Lehet, hogy egy utolsó szemétláda vagyok, de remekül szórakoztam. Ha már hónapok óta őrizgettem az inkongnitómat nem most lesz az az alkalom, hogy csak úgy egyszerűen belibegek ide a Grill-be és közlöm valami frankó kis bűbájmosollyal, hogy hellóka én vagyok a csaj aki az agyadra megy, vagy hát a manageredére mindenképpen, és egyben én vagyok az aki hát finoman szólva tapintatlanul pofátlan esténként a közös kis chat szobánkban. Milyen romantikus mi? És ha már voltam olyan merész, hogy a világ egyik legnagyobb nőfalóját lazán melegnek állítottam be a saját Twitter profiljában, akkor játszuk is meg a dolgot ugyebár. Persze reménykedtem benne, hogy nem megyek ettől messzebbre, mert azért a kisördög ott bújkált ám bennem, hogy lesifotósokat is idecsődítek, de őszintén szólva lassan már nekem is sok volt amit műveltem. Szóval fogtam magam, és inkább csak ezt a randit szerveztem meg. Sean is kiugrik a franctudja milyen színű alsójából én pedig majdnem belefulladok az italomba, amikor meglátom a virágot a füle mögött. Azt hiszem ezért még kárpótolni fogom a srácot, ámbár fogalmam sincs hogyan. Olivierrel sajnos nem fogom tudni, de szerintem ő már annak is örül, hogy egyáltalán találkozhat vele, és egy asztalnál ülhetnek. Még ha ez - sejtésem szerint- nem is lesz olyan hosszú életű. Szóval vártuk, hogy megérkezzen maga a nagy vad, aki miatt ezt a csapdát felállítottam, és én páholyból nézhessem az előadást. Amikor aztán belépett az ajtón....krisztusakereszten és mindenszentek majdnem lefordultam a bárszékről. És ha éppen jobb erőben vagyok szerintem Hulkot megszégyenítő lazasággal robbantom ketté a poharamat. Democskosuljólnézki....ez így lazán egyben jutott eszembe, meg az, hogy hát élőben sokkal jobban néz ki mint a színpadon vagy éppen a monitoromon. Mármint úgy élőben, hogy így valóságban, merthogy nagyon is élő, az azért látszik. Elkerekednek a szemeim és mintha egy kosárlabdát akarnék lepasszírozni a torkomon nyelek egy nagyot...basszus...basszuuuuus...ez ez felém jön. Ne már, hogy ilyen hamar lebuktam! Aztán látom ám, hogy a szürke szemek végigpásztázzák a helységet nem csupán engem tüntetve ki a figyelmével, és laza öt perc alatt a bár női tagjait a szemeivel dugja meg, van akit kétszer is. Egyetlen egy bajom van a külsejével és az a fehér szín. Ettől feltűnőbben nem is öltözhetett volna, de hát elég elegáns ahhoz, hogy kitűnjön a kissé szürkére sikeredett tömegből. Elhaladva mellettem azt hittem menten magam alá cseppenek, amikor végigsimított a derekamon. Nabasszus, mi a fenének vettem fel én olyan felsőt, amiben kilátszik a csípőm? Hát talán pont azért, mert egy ilyen helyre jövök. Ide mégsem vehetem fel a szokásos skandináv favágó ingeim valamelyikét, valami csinosban kell mutatkozni. Persze én is úgy vagyok vele, hogy néha jó lenne nem kiviláglani a tömegből, de a hajam....a a hajam elég könnyen el szokott árulni. Még jó, hogy neki nem árultam el semmit magamról. Sean az asztalnál ücsörgött, és azt hiszem kezdte magát nagyon izgatottan érezni, amikor megpillantotta Oliviert. Az a döbbenet mindkettejük arcán...megfizethetetlen. Majdnem prüszkölve felröhögtem. Sean vigyorgott, de olyan veszettül, mintha hatost dobott volna golyóval, Ollie pedig egy tökéletes döbbenettel az arcán nézte őt hitetlenkedve. A rengeteg flörtölés, a majdnem virtuális szex után, találkozik egy sráccal, sárga rózsával a füle mellett. Hogy nem erre számított az arcára van írva, meg az is, hogy megfordul és kimegy. Na nem véletlenül voltam a pultnál az ajtó közelében, mert azért ilyen könnyen nem hagytam volna futni, bár az is lehet, hogy mégis. Eléggé impulzív és rögtönzős tipus voltam az élet úgy kábé minden területén, szóval nem tudom mit tettem volna ha nem jön be a kis előjátékom, de úgy tűnt nem lesz rá szükség, mert Olivier mégiscsak úriember módra viselkedik, és ezért kap egy bazi nagy piros pontot nálam. Egyrészt, mert nem kell kommandóznom ebben a cuccban, hogy az útját álljam, másrészt pedig az én Sean haveromat olyan boldoggá teszi, hogy szerintem egy hétig azt fogom tőle hallgatni, hogy "Ugye jó voltam...ugye jó voltam?" Jó voltál basszus, a legjobb! No de hát a vállam felett időnként hátrapislogva vigyorogtam, és kénytelen voltam visszafordulni előre időnként, nehogy a kiszakadni készülő röhögésem feltűnjön nekik. Csak abban reménykedtem, hogy a haverom nem fog odapislogni felém, mintha én lennék a színházi súgó, aki majd megmondja mi a szövegének a következő része. Szóval hozta ő a figurát, amíg csendben kellett lenni, de onnantól, hogy megszólalt azt hiszem kezdett szétfolyni a Maniac alak mint a napon hagyott tölcséres fagyi. - Szeev...assz. hogyizé...hogyizé...ityeg a balra csapott?- ócseszdmeg! Gondolatban homlokon csaptam magam. Azt hiszem Sean-nak nemhogy egy hét, de egy élet kevés lett volna, hogy megtanuljon tőlem egy-két rám jellemző társalgási trükköt, nem ilyen volt na. Ő egy visszahúzódó ámde roppantul kedves természet volt, az én harsányságom nagyon távol állt tőle. Az egyetlen előnye éppen az önfeláldozásában rejlett meg abban, hogy oda van a francia pasiért, aki éppen hófehérben telepedig le az asztalához. Aztán jön a lelombozó folytatás, amivel szinte vérig sérti a haveromat, hogy szabaduljon meg a selyem rózsától. Azonban Sean olyat tesz amire nem számítottam tőle...tőle sem és én sem tettem volna ilyet de megbocsátom neki, mert zavarban van. - Tessék, akkor legyen a tiéd a találkozás emlékére.- ha így folytatja vörös lesz a homlokom a sok csapkodástól, mert megint olyasmi amit én sosem tennék. Én egy pasinak virágot adni? Neeeeemááááárr hamarabb dobom félre egy laza mozdulattal, vagy tűzöm a pincér csaj mellei közé, minthogy odaadjam annak a faszinak, akire várok. Nem játszunk fordított napot. De a haverre nem lehet haragudni, ő egészen más kategória sok szempontból is. Sean megvakarta a tarkóját irgalmatlan zavarban volt, leginkább attól, hogy Olivier bort rendelt franciául. Fúnaez ez a gyengéje volt, ezt el is mondta nekem, hogy imádja amikor a pasi franciául énekel. Na ja, azt amúgy én is szerettem, ha csak annyit énekel, hogy "Lemegyek a boltba kenyérért" és úgy hangzik, mintha azt mondaná "Vedd le a ruháid és a gátlásaid, kislány!" Hát ilyen volt ez a nyelv, és megvallom őszintén minden alkalommal olyan érzésem volt, mintha valaki a torkában gurgulázna egy félig lenyelt korty pezsgőt, és amikor sóhajt egyet utánaküldi az epret! Meg kell tanulnom franciául, hogy alkalomadtán mindenkit hóterotikusan küldhessek el a pics@ba! Az emelkedett és alaphangon is kínos diskurzus, újabb Sean-Merinda keverék beszólással folytatódott, amit már az italomba belefújt röhögéssel csillapítottam, mert egyszerűen már annyira ciki az egész, hogy valamit csinálnom kell mielőtt az én drága cimborám ronggyá égeti magát. -Amúgy annyira jól...szóval...jól nézel ki, hogy ha hazaviszlek beteszlek a szekrénybe...izé...vitrinbe!- neeeee könyörgöm ne csináld, hagyjuk inkább az egészet mielőtt olyat találsz mondani, hogy a franciát teljesen kiakasztod. Csak egy kis játék volt a cél, nem az, hogy szerencsétlen cimborám komplett hülyét csináljon magából. Na és akkor jöhet a megmentő manőver, mielőtt szegény Sean-t valami csúfos indokkal hagyják magára, tökéletesen összetörve ezzel a szívét. Először is kértem a pultos csajtól egy Bloody Mary-t, meg egy tál wasabis mogyorót, lehetőleg jó sósat. Amikor a vállam mellett elpillantott és meglátta Olliet vigyorogva tette le elém a cuccokat és megkérdezte, hogy az az ott nem véletlenül az a francia előadó aki olyan...nem nem az, nem látod kislány, hogy egy másik sráccal flörtöl, csak hasonlít rá? Éndepofátlan vagyok...na ja, egy hónapja szerencsétlenkedem vele, nem hagyhatom, hogy más arassa le előlem a babérokat. Önző dög voltam ha arról volt szó, hogy valamiben igen komoly melóm volt, és ebben az volt. Szóval fogtam a Bloody Maryt amit a csaj a kérésemnek megfelelően alaposan megborított paradicsommal, és a tál mogyorómat, majd elindultam az asztaluk felé. Rögtönöznöm kellett méghozzá elég hamar, mert nem így terveztem az egészet, de Sean valahogyan nem vette fel túl sikeresen a figurámat, szóval nem maradt más lehetőség. Meg aztán...irritált az a hófehér ruha, na! Még pár lépés volt az asztal, amikor a magas sarkúmban billentettem a bokámat, és kaszkadőröket megszégyenítő ügyességgel zúgtam az asztaluk felé mint a győzelmi zászló. Első nekifutásra a haverom ölébe borítottam a wasabis mogyorót, majd a kezem lendült tovább és a paradicsomos trutymót úgy hagyom van telibe Olivierre zúdítottam....igen bizony a csodaszép fehér gúnyájára, én pedig a tálat, poharat eldobva érkeztem meg a földre, és a kezeimre estem, amit nagy-nagy színészi átéléssel fájlalni is kezdtem. De azért nem olyan sokáig, hogy túljátszam a szerepemet A fejemmel biccentettem egyet Sean-nak, hogy nyomás bárhova, csak ne maradjon most itt, jobban járunk mindketten, én meg felkászálódtam a földről, és a tiszta, ám de patikára végképp nem emlékeztető tisztaságú kezemmel kezdtem tisztogatni Olivier ingjét, még jobban szétkenve rajta a paradicsomot, belül pedig nyerítettem a röhögéstől. Istenem, egy életre megemlegeti a találkozásunkat, és ha mindez nem lenne elég, szerintem a vörös színből két életre előre elege lesz. - Fúbocsi, ne haragudj, komolyan nem akartam- jajj nem a nagy francokat nem, még magam is meglepődtem mennyire hitelesen sikeredett alakítanom a béna csajt a piájával. Végül aztán miközben még mindig a pia maradványait dörgöltem bele az ingjébe, kicsit közelebb húzódva szólaltam meg. - Remélem egyedül jöttél, mert ha nem, hótgyorsan rázz le mindenkit, és keressünk valami nyugisabb helyet a dumálgatásra. Van miről!- kacsintottam, és szerintem a jellegzetes szövegelésemről elég könnyen felismerhetett. Hogy miképpen mászunk ki ebből az egészből, hogy a kárt hogyan rendezzük az teljesen az ő fantáziájára volt bízva. Úgy tudtam szereti a váratlan és meredek helyzeteket és hát én abba hoztam. Bele a susnyás közepébe, ahol a kis gonosz ördögöm nagyon jól szórakozott és vigyorászott.
Szerencsére Pierre hozzá van szokva ahhoz, hogy hirtelen döntök el valamit, és én úgy döntöttem, hogy két nappal korábban érkezem meg a városba, első nap találkozom ezzel a Maniac nevű fazonnal, második nap meg a szokásos fellépésre felkészülés. Ami a pihenést jelentette a nap első felében, a másodikban bejárom a színpadot, ellenőrizzük a koreográfiát, a hangosítást, elő próbázunk, aztán másnap este mehet a menet. Titkon reméltem, hogy mégis nő ez a fazon, de többször lepattintott, amikor rá kérdeztem, szóval ebben sem voltam biztos, nem igen szoktam bele menni ilyen találkákba, de legalább nyilvános helyre kérte a találkozót, aminek külön örültem. Nagyjából. Csak… fel ne ismerjenek, mert utána nem tudok megmaradni a helyen… Pedig csak beszélgetni akartam volna, ahogy eddig is tettük. Kíváncsi voltam rá, mert rég beszélgettem ilyen jót bárkivel is, szinte minden részletbe belemenően, majdnem. Mert azért én sem mondtam el neki mindent, kicsit eleinte azért tartottam attól, hogy valami fanatikus rajongóval lehet dolgom, azért ez a mai napig bennem van, és talán kellett volna hoznom pár szekust, de szerettem volna jól érezni magamat, legfeljebb bedobunk pár sört, vagy én bort, mert nálam ott kezdődik az ivászat. Bort, borral, a nagyapámnak köszönhetően. Egy órát elszöszmötöltem a fürdőben, mire elkészültem. Egy kis zselé, és máris jobban állt a hajam, már megvolt, hogy mit veszek fel, nem átlagos darab, de nem is fognak könnyen felismerni benne, mert ilyet a színpadon nem hordtam. Olyankor a Pierre által szerződtetett stylist kollekcióját viseltem… Amúgy nem vagyok a nagyon öltözködős fajta, végig nyomom a koncertet egy ruhában, és kész, ennyi. - Igen, viszem a nyomkövetős telefont, de nem vakarod le magadról, hogy az órámban is van, igen… nálam lesz. Miért nem találkozhatok nyugisan egy cuki chaton váltóval? - morgolódtam, miközben belebújtam az ingembe és begomboltam végig, hazudtam, kell-e neki tudnia, hogy épp a grillbe megyek, kis kerülő úttal, a hekker csajhoz. Sosem tudtam eldönteni, hogy fiú, vagy lány, mert amellett ,hogy elég férfiasan nyilatkozott bizonyos dolgokról , időnként ha olyanja volt elkezdett flörtölni velem, ami nem hagyott hidegen, de képet sosem mutatott magáról, és hirtelen amikor a flörtölgetései után rá tértem a nemi témára, mindig hárított. De most komolyan! Chat szex! Igen, mert majdnem belementünk abba is, ám végül mivel nem volt hajlandó elárulni a nemét, így záros határ időn belül bontottam a beszélgetést, nehogy már! A radarom szerint lány volt, de, ezért utáltam én a hekkereket. Tényleg, ha akarná befagyaszthatná a számláimat, meg a többi hasonló nyalánkság. Ezért időnként ezzel egy kicsit összezavart, de nem félek én holmi hekkertől, ráadásul ma találkozom vele, és tiszta vizet öntünk a pohárba. A mai nap fogja eldönteni, hogy chatelek-e vele tovább, vagy nem. Egyébként is a személyes találkák híve voltam. Megpróbáltuk Pierrel lenyomozni, de nem sikerült. Vagy a mi embereink voltak bénák, vagy ő túl ügyes. Beszálltam a liftbe és lementem a hotel garázsába, beültem a Maseratiba, és bekapcsoltam a rádiót, a helyi témákat hallgattam, igen… szerepeltem benne én is. Alapjába véve szerettem a zenéimet, többnyire franciául énekeltem, de a refréneket angolul, vagy fordítva, ezért is tetszett jó néhány fiatalnak, olyan volt, Maniac szerint, mintha egyszerre basznám őket a szavaimmal, miközben simogatom őket. Ez így is volt rendjén. Csak be ne horpadjon a kocsi teteje. Megnéztem magamat a visszapillantó tükörbe, bepötyögtem a fedélzeti gps-be a címet, felhívtam Pierret. - Haver, ha követni mertek, kiheréllek titeket! Egyedül akarom felfedezni a várost, és ki tudja, veszek magamnak egy villát is ide is, még meglátom! Adieu! - búcsúztam a gyerekkori legjobb haveromtól. Szólt a rádió és begurultam negyed órával később a parkolóba, kicsit ültem még a kocsiba, nem kell félteni nem fogok elveszni, nem emberrablók keze közé megyek azt hiszem, és van egy titkos fölényem amiről nem tudnak, mégpedig, hogy váltó vagyok, és akár madár alakban is képes leszek eltűzni a helyről. Minden jó érzésű természetfelettinek volt a kocsijában egy váltás ruha, már az olyasfajtáknak mint nekem, akik egy szempillantás alatt tudnak váltani, vagy meg sem állnék egy sport boltig… Ennyire egyszerű. Kiszálltam az autóból, és két csipogás jelezte, hogy lezártam. Átvágtam a parkolón, közel álltam meg az ajtóhoz, végül beléptem a grillbe, végig futtattam a pillantásomat a bent levőkön, nem… a fazont a sárga virággal észre sem akartam venni elsőre. Csak lazán, de a farmer gatyás csaj, a Hair-ből kipattant majdnem pin-upos öltözékével és a vörös hajával azonnal feltűnt, a szemem össze is szűkült egy pillanatra, jó a feneke, és a cipője… Aztán a kiszolgáló csajra siklott a tekintetem, minden bájos teremtést észre vettem. Nem mondom, hogy időnként szoktam ám engedni a szerződéses szabályomról, ha megtetszett valami, akkor azt rögtön elvettem, és a magamévá tettem, röpke pár percre, vagy órára, ahogy a kedvem tartotta. Tehát, ott a fazon a sárga virággal, miééért faszi?! Egy faszival chateltem, és flörtölgettem?! Megfordult a fejemben,hogy fogom magam, és sarkon fordulok, és hagyom a francba az egészet. Villámokat szórt a szemem a napszemüveg mögött és kicsit meg is feszült az állkapcsom. Sóhajtottam, lesimítottam a zakómat, elmélyesztettem a kocsi kulcsot a belső zsebében, majd levettem a napszemüvegemet, és beraktam azt a zakóm külső zsebébe. Határozott, ámde kissé macskás lépettek indultam el a fazon felé. Nem, nem fogom le idióta kreténezni, sem le buzizni, de… istenem! Homofób vagyok na! Ráadásul pont rám moccant egy, a hideg is kirázott, tigris alakom már rég a hátát púpozva morgott volna rá. Átvágtam a területen, egészen Maniac asztaláig. Azt hiszem nem fogom sokáig húzni, el jó pofizgatok vele, aztán megmondom neki,hogy soha többet ne keressen, vagy… én nem fogok rá írni, mert megtehetem. Aztán csesztethet mindenféle vicces, vagy épp nem vicces hackerkedésével. Most mr ismerem a szagát, elég eljönnöm a városba és szét szedem, esküszöm, csak előbb le kell tisztáznom vele a dolgokat. - Szevasz, Maniac. - ültem be lazán vele szembe, nem, egyáltalán nem kérdeztem meg, hogy szabad-e. Megtettem, fogtam és behelyeztem a hátsóm a helyre, és hátra dőltem a fotelben, megigazgattam a kabátom ujját, és felszusszantottam, intettem az egyik pincérnek. - Bort, a legdrágábbat. S'il vous plait. Legyen szíves. - köszörültem a torkom. Csak kell lennie ezen a helyen is, nem csak csapolt sörük van. Ahogy elnéztem ezt a mochitót iszogató fazont, nem jutott eszembe semmi. Jah, hogy kifejezéstelen az arcom? Hát persze! Ez azt hivatott elkendőzni, hogy épp gondolatban már hatszor lemartam róla a bőrt, mert kaparófának használtam. Miért éreztem magam átverve? Ezt utálom az anonim beszélgetésekben, mindig mögé képzelünk valakit aki nem is ő, és amikor találkozom vele, akkor nagyot koppanok, hát most koppantam. Ennél görényebb módon még nem próbáltak a közelembe férkőzni, értem én a csíziót, a viccet, de at hiszem ez túl ment egy határon, legalábbis az én mércémmel mérve. Amellett, hogy egy maffiafőnök unkája vagyok, nem engedhettem meg magamnak, hogy elboruljon az agyam. Csak nyugalom Olivier Montpellier. A közönség számára csak ezen a két néven voltam ismerős, az anyakönyvi nevemet senki nem ismerte. Mondjuk… az is igaz, hogy életemben először mentem bele anonim beszélgetésbe, frankó élmény nem mondom, mintha a Mont Blancról ugrottam volna fejest egyenesen egy pohár vízbe. Megrázó. Adok neki egy autogramot, és próbálok elcseverészni vele, legalább még öt percig,vagy negyed órát, de az is sok lesz, aztán bokros teendőimre hivatkozva megyek is a viharba. Végig húztam a mutatóujjamat az orrnyergemen, majd kíváncsian emeltem a srácra a pillantásomat, úgy festettünk mint két srác az első buzi randiján. - Nyugodtan leveheted a virágod, már megtaláltalak. - szusszantottam halkan, beletörődőn, ez jutott nekem, ez van és kész. A hátam lúdbőrzött az egész helyzettől. Tuti,hogy az a csinos vörös rajtam röhög, noha amikor elhaladtam mögötte, futólag megérintettem a derekát, és még rá is kacsintottam, hogy pofátlan voltam, még szép. Csak úgy finoman jeleztem neki, hogy bejön nekem. Amúgy egy pár szóban össze lehetett volna foglalni, hogy mit érzek most, összezavarodott, és csalódott, és persze átvert. Tudjátok, amikor leöntenek egy vödör jéghideg vízzel...
Rohadtul álmos voltam még, hiába mutatott az óra hajnali delet. Kinek van kedve őszintén szólva most felkelni? Úgy azt amúgy nem lehetne, hogy fogom magam fejemre húzom a takarót és úgy teszek mintha nem is léteznék? Vagy mondjuk játszhatnám azt, hogy én vagyok a saját ágyneműm, vagy a sok plüssöm közül valamelyik. Az utóbbi időkben ezek is megszaporodtak, kivált a vidámparki kiruccanás óta. Megcsörrent a telefonom, amit én barom egy kis extra gitárszólóra állítottam, úgy tépte az állatja a húrokat, mintha ezen múlna az élete. valaki verjen fejbe legközelebb ha ilyen csengőhangot választok. Jó persze vágom miért csináltam, mert a szolidabb verzióra marhára ki sem nyitom a szemem. Volt olyan csengőhangom amire inkább visszaaludtam semmint felkeljek. Na ez a mostani nem ilyen volt…neeee ki az a barom aki a nap közepén hív fel? Hát természetesen az agyament Sean, aki arra akart figyelmeztetni, hogy mára beszéltük meg estére azt a találkát, és fogalma sincs milyen alsónadrágot vegyen fel. Kellett egy kis bootolási idő az agyamnak mire felfogtam, hogy miről is zagyvál itt nekem össze. De mi a francnak kell eldönteni az alsónadrágot? – Sean b@zmeg, te csak a csali leszel, szerintem odáig nem kell elmenni, hogy alsógatyára vetkőzz! Magasságos úristen fárasztó vagy mint az aludt tej!- dörgöltem meg az orrnyergemet, aztán felültem az ágyban jó sok nyögés kíséretében, mire a baromja megkérdezte, hogy zavar, vagy hívjon vissza később? Komolyan az összes haveromnak ez a vesszőparipája? Miért olyan marhára elképzelhetetlen, hogy nincs senkim, sem egyéjszakás, sem sokéjszakás, sem még többéjszakás. Válogatós vagyok basszus, és nem is akarok ezen változtatni. Még mindig szerettem Petert, marha sokat álmodtam Jamievel…ííííírgalmatlan mocskos dolgokat, és nem utolsó sorban újabban két másik személlyel is akiknek a kilétét, a mocskos fantáziám őrzi, eszemben sincs még csak leírni sem, hogy kikről is van pontosan szó. Én soha nem fogok abba a hibába esni amibe az anyám, hogy azt gondolta, az apám személyében megérkezett a rohadt nagy szerelem az életébe…ja úgy kábé addig amíg megalkotott engem. Jó nem azt mondom ez egy igazi mestermunka…bírja még a plafon? Sean hangja ma valahogyan szokatlanul irritáló volt, mert még mindig ott tartottunk, hogy mit vegyen fel? Végül ingerülten zártam rövidre a beszélgetést – Bánjaatököm Sean mit veszel fel, csak azt az idióta selyem sárga rózsát otthon ne hagyd, mert kinyúvasztalak!- ugye milyen kedves tudok én lenni ha akarok? Szóval kikászálódtam az ágyból és azt hiszem kellett úgy egy óra mire a tükörben felismertem magamat, újabb egy óra, hogy ruhában is ment ez a mutatvány. Gondolkodtam mit is vegyek fel. Nem…. tuti, hogy fűzőt egy ideig nem veszek fel, nincs az az isten, a legutóbbi két alkalommal amikor ez volt rajtam nem lett éppen jó vége, szóval azt hiszem részemről hanyagolom a dolgot. Szoknya, és valami akármilyen csecsás gönc kizárva….nem vagyok bazári majom. Viszont kellene valami elegántosabb darab, hiszen mégiscsak nőből vagyok vagy mi a szösz belém is szorult azért egy minimális hiúság asszem. De ez nem randevú, hanem egy tali valakivel akivel egy ideje már fecserészek a privát kis csatornámon és meg kell vallanom remekül szórakozom. Ki ne élvezné, ha egy hírességgel töltene el órákat, miközben még azt is kivesézik, hogy milyet hányt tegnap másnaposan. Esküszöm a faszi azt hiszi, hogy én is ugyanolyan elvetemült nőzabáló vagyok mint ő, talán néha tesz arra megjegyzést, hogy mégis csaj vagyok. Ajjajjj, kezdek berozsdálni és kiesni a marha nagy egó mácsó szerepemből, szóval ezért kell most nekem Sean, akiről tudvalevő, hogy a lányokat haveri körbe száműzte és az ágyban inkább a fiúkákat szereti. Bírom a búráját amúgy az egyik legnagyobb arc akit valaha ismertem, a grafikus kódjai egyszerűen zabálnivalóak. Maga a srác is amúgy kár, hogy nem az én tipusom jön be neki, de nem vagyunk egyformák. Szóval a hitelesség kedvéért, őt kértem fel Maniac-dublőrnek a ma esti talira, ahol az lesz a dolga, hogy eljátszik engem. Vágod, nem nagy cucc, csak lökni kel a rizsát amúgy merindásan, és szépen belenézni Olivier naaaaagy szép szürke szemeibe és bevallani, hogy vele csetelget és flörtölget már hónapok óta abban az aprócska csetszobában. Az egyezményes jel pedig az a bűnronda selyem sárgarózsa ami alapszituban nekem eszembe nem jutna de amúgy ez mekkora poén már. Neeeeeem egyáltalán nem szokásom élcelődni a melegeken amúgy is nálam full diversity van, és láv meg písz meg szabad szerelem, csak egyszerűen poénra veszem a dolgot, ahogyan egyébként Ollie is arra vette, csak éppen az a nyúlképű managere nem, aki azt hiszem nem szeret engem, de csak azért mert még ne volt szerencsém vele személyesen találkozni. Adjanak nekem egy órát, és kenyérre kenem az ürgét, de úgy hogy arra fog majd várni, hogy utána mohón fel is zabáljam. Na de maradjunk a tárgynál, meg annál, hogy kell nekem jó pár óra, jó pár flakon tej, ami Papper jóvoltából az utóbbi időben már szinte hegyekben áll itthon, meg persze valami ruha a szekrényből, ami nem büdös, nem viseltes, nem gyűrött, és mégis passzol hozzám. Indulás előtt egy órával, három liter epres tejjel a gyomromban és nagyjából ezer telefonhívással Sean meg közöttem végül eljutottunk oda, hogy a grillhez indulok, és előtte fogok majd talizni a cimbivel. Málna ma nagyon hasít nem is csodálom múlt héten a szervízben úgy helyre kapták, hogy szerintem még a gyertyái is vigyorognak a motortérben. Nem mondom, nem valami vagány autó, de legalább az enyém. Mikor végül a parkolóban helyet találok a Grillnél és lazán odariszálok a magassarkúban Sean-hoz egy elismerő bólintásban lehet részem. Nagy szó ez egy olyan fazontól akinek én csak havercsaj vagyok. De mi a fenének vettem magas sarkút a farmerhez? Nem tudom azt hiszem mert már a múltkor is nyerő volt a Velvetben, akkor meg ugyebár miért ne kísértsük a sorsot? Szóval jön az eligazítás a haversrácnak, hogy neki most oda szépen be kell libegnie, leülni egy asztalhoz és mohito-t rendelni, soooooook citrommal és jéggel, aztán szépen fogja, előveszi a nagy selyem sárgarózsát és betűri a füle mögé. Épületesen cuki látvány lesz, és remélem kedves barátom, Ollie kellően díjazza is majd az alakítást, mi több remélem, hogy benyeli csont nélkül a dolgot. Mondjuk azért kicsit tartok tőle, hogy az egy hét gyorstalpaló merinda-szlengből nem volt éppen a legüdvösebb Sean számára, de az alapokkal tisztában van. Pölö, hogy nem mondunk olyat, hogy szép estét, hanem valami olyasmivel nyitunk, hogy…lásssuk csak na hogyaszongya…hogy ityeg? Balra vagy jobbra csapva kissé srégan? Vaaagggy nem mondunk olyat, hogy de csinos vagy meg hasonlók hanem helyette azt mondjuk, hogy húbakker, de hazavinnélek a vitrinbe! Na szóval asszem helyben vagyunk, ha Sean bukik akkor felfedem magam, de csak akkor, ha nem veszi be Ollie, hogy Maniac egy – amúgy nagyon cukker- kis pasika, aki oda meg vissza van érte. Sean az én drága franciám nagy rajongója, és amikor elmondtam neki kivel találkozhat el sem hitte először. Cserébe annyit kértem, hogy adja ki magát nekem. Szerintem fingja nem volt arról miért kérem én ezt, de legnagyobb szerencsémre nem sokat faggatózott. Fúdeszeretem az ilyen faszikat, klónozni kéne őket. Még mindig az alsónadrágja volt a probléma tárgya….úúúú gyönyörűségem egy tonna alsógatyát veszek neked csak haladjunk már! Szóval beléptünk a Grillbe némi fázis késéssel. Sean elől én meg utána. A srác egy pulthoz közeli asztalt választott amit kértem tőle…jujj de okos komolyan ezt a srácot örökbe fogadom. Sean az asztalhoz telepedett én meg felevickéltem a pultnál található székre. A külsőmről Ollie nem tudott az égvilágon semmit, csak azt, hogy a sárga selyemrózsáról fog megismerni a bal fülem mögé tűzve. Rendeltem egy tequilát, és innen páholyból néztem a továbbiakban a műsort. Mikor fog feltűnni Olivier, vajon mennyire veri le a hideg veríték amikor szembesül az én tündérbogyóka haverommal, és őszintén? A pasi már eddig is k@rva szórakoztató volt, remélem nem most kell benne csalódnom. Let’s the game begin’
Örülök annak, hogy végre elkezdtem válaszokat kapni a családomat illetően. Mióta megtudtam azt, hogy örökbe vagyok fogadva, mindig csak a válaszokat kerestem. Válaszokat arra, hogy az eredeti családomnak miért nem kellettem, miért nem lehetek velük, és hogy miért nem kerestek? Hisz nem keresnek, mivel ha nem találkozok Enzóval akkor még most sem tudnék most még annyit se, mint most. Akkor ugyan úgy egy helyben lennék és várnék a csodára, hogy végre valahára valaki egyszer adjon válaszokat a kérdéseimre. Persze nem akarok panaszkodni, hisz nagyon jó, szerető családban nőttem fel, de azért még is bennem volt, és van az, hogy a világon valahol ott van az igazi családom akiknél kellene lennem. Próbáltam nem gondolni rájuk ezért próbáltam minél több dologgal elfoglalni magamat. Így találtam rá a fotózásra is amit mostanra már imádok. Imádok kimenni a szabadba, magam lenni és fotózni, mert úgy elterelődnek a gondolataim másfelé, nem a családon agyalok hanem élvezem azt, amit csinálok. A fényképezést. Ma egy kis lazítást szántam magamnak ezért úgy döntöttem, hogy lemegyek a Grillbe. Néha napján szoktam találkozni itt egy-két ismerőssel, a barátaimmal is szoktunk ide jönni néha. A bárpultnál iszom az italomat mikor valaki a nevemen szólít. A hang felé fordulok és pár pillanatig csak nézem a mellettem ülő férfit. Ő volt ott a kiállításon, Enzóval... - Szia Stefan. - köszönök neki miután rátaláltam a hangomra. Ő intézte el, hogy a mostani családommal éljek.
to Silas
xxx ● Comatose [You must be registered and logged in to see this link.] bocsi, elég gyenge lett
Nem hatott meg sem a lány lénye, sem a bosszúszomjas tekintete, aminek élét megpróbálta palástolni a szavaival és sértőnek szánt hozzáállásával, ha valami, akkor az most tényleg hidegen hagyott, hogy egy régi sérelem vezette ide és feltett szándéka volt, hogy érezzem azt a fájdalmat, amit én okoztam neki egy másik évszázadban. Örülnie kellett volna, hogy vámpírrá változott, kapott egy új esélyt a továbblépésre, arra, hogy felhőtlenül élhesse az előtte lévő örökkévalóságot, erre mit csinált? Siránkozott. Nem az én dolgom volt, az anyja sem voltam, mégis felettébb dühítő viselkedést tanúsított. Női szemmel nézve is a szépség egyik ideáljának volt kikiáltható, az esze is helyén kellett, hogy legyen és a szurkálódásaiból kiindulva a beszélőkéje is a helyén volt, esélyek tömkelege állt előtte. Erre nincsen jobb dolga, mint velem foglalkozni? És én vagyok szégyenteljes? - Szívből sajnálom, de ez a legjobb, ami eszembe jutott. – Vontam vállat lazán, elmosolyodva. – Nem készültem külön beszéddel arra az esetre, hogy hirtelen felbukkan egy mitugrász kislány a fejemre olvasva az elkövetett bűneimet. – Hozzászokhattam volna már az ilyesfajta népszerűségemhez és az ezzel járó dolgokhoz, cselekedetekhez, de az biztos, hogy nem ő lesz az a kiválasztott személy, aki képes lesz felnyitni a szemeimet és bűnbánatot előcsalogatni belőlem. Mit gondolt? Leül mellém, elmeséli a sztoriját, én pedig térdre rogyok, az ölébe temetem a fejem és sírva fakadok, amiért gonoszságokat követtem el és elvettem a drága vőlegénye életét. Vagy azt hitte, hogy megijedek a hatalmas szemeitől és elkezdek felkészülni arra az eshetőségre, hogy bosszút fog állni rajtam? Ki kellett ábrándítanom, mozdulataim és a gesztusaim elkezdték megtenni ezt a lépést a szám helyett, hiszen sem a kezem, sem a lábam, sem a felsőtestem, semmim sem fordult felé fenyegetően, mindössze hallgattam a szavait, de hogy azokat elraktározzam magamban… ahhoz valami érdekesebbet kellett volna feszegetnie. - Szóval felkészültél a történelmemből? – Kérdeztem felhúzva a szemöldökömet, félig-meddig felé fordulva, amolyan „nem is olyan rossz, de nem elég” csillogással a szemeimben. Általános húzás, aki akarta bármikor megtudhatta, hogy ki vagyok és hogyan lettem vámpír, mi a történetem lényege, elvégre ez a sztori régen nem hétpecsétes titok. Csak egy kis kavarodás van az eredeti verzióban mostanában. – Mi mást vártam? Megpróbálni felhasználni ellenem az egyetlent, amid van, de sajnos mindenkinek tudomása van róla? Tényleg csak ennyire számít neked az elégtételed? – Pedig esküdni mertem volna rá, hogy a lányban volt potenciál, jelenleg mégsem mutatkozott meg semmilyen javuló tendencia részéről, sokkal inkább a szánalmat srófolta feljebb bennem, mint akármilyen másik érzelmet annak ellenére, hogy valószínűleg nem ilyesfajta reakciót akart kiváltani belőlem. – Most jön az, hogy elmondod, én is egy ártatlan lány voltam, akinek elvették az életét és ezért megértőnek kellene lennie? Ez lenne a körülbelül húszmilliomodik alkalom, hogy hasonló érveket hallanék. - Újabb ital után intettem, nem terveztem azért felállni, és a hátam mögött hagyni az egyedül ülős, lazulós estémet, mert ő pont a mai időpontot találta megfelelőnek a kioktatásomra.
Idill hangulat keretében sétálok a grill felé, ugyanis Stefan szerepében elhívtam a kicsi Salvatoreét, aki szerintem fülig érő szájjal fog majd megjelenni a kajáldában. Szeretném megismerni ezt a csöpp kis várost, s no lám, szerintem Sarah az, aki tökéletesen el tud mondani nekem mindent. Bár, annyira nem mintha hű hívője volnék e városnak, csupán csak érdekel, hogy mit fogok majd egyszer romba dönteni. A szemeim hirtelen megakadnak egy csinos, eléggé rövidszoknyás hölgyen, s amikor elosonok mellette, halványan csettintek egyet, amely hatására a szoknyája hirtelen felbillen, s ezúttal hátranézek, és istenem… az a látvány… azt hiszem, jól fogok szórakozni itt Mysitc Fall’sban. Miközben végighaladtam a soron, magam mellett végig kitörtek a kirakatüvegek, s csak úgy szálltak mindenfelé a szilánkok, az emberek pedig csak menekültek amerre láttak, szó szerint. Ezek sem tudják, hogy mi az a szó, hogy relax. Már látom a szemem sarkából a Grillt, s majdan sarkon fordulok arra, és elindulok a felé. Az ajtót nyugodtan kinyitom, s lássuk be, igazán meglepődtem, amikor nem tömény piaszag áradt végig, mikor beléptem. Ez már egy plusz pont, talán ezt majd nem fogom leromboltatni. Nos, azt meg kell hagyni, a tolongás nem volt túl lázas. Magam előtt voltak sorban az asztalok, s annak végében pedig a pult, és ott is csak egy ember ült, az asztalok között pedig csak maximum 5 ember, ha ült. És azok sem voltak túl lelkesek. Na, majd én! Mindjárt feldobom én a kedvüket! Ám hihetetlen, de pont ott ül a pultnál Sarah Salvatore. Vagy Nelson? Tudja a fene… a lényeg, hogy a két pici Salvatore a rokona. Ah, egyszer úgy megnézném őket hárman egy kupacban. Vicces lenne. Óvatosan a háta mögé osonok, s megérintve két vállát, szólalok fel; - Üdv, Sarah Nelson. – órákig gyakoroltam a neved, szóval ezt igyekezd is értékelni. Nos igen, valamiért mindig az jár a fejemben, hogy Salvatore. A Nelson nem praktikus. Nem mintha a Salvatore az lenne, de az olyan kis menő olaszos vezetéknév. Helyet foglalok a maga melletti korongszéken, s legyintek a pincérnek, hogy hozzon valami italt, de kettőt! És nehogy azt higgye, hogy peace jelet mutatok neki… nem, nincs béke! Egy széles vigyort vetek aztán Sarahra, aki minden bizonnyal Stefannak fog hinni, bár lehet semmit sem tud a természetfelettiekről,és lehet azt sem tudja, hogy a Salvatoreék leszármazottja.
Nem is tudom, hogy mire számítottam. Megértésre? Pont tőle? Hát... azt hiszem, hogy nem, bár arra is felkészültem hogy nuku megbánást fog tanusítani irányomban. El kellene, hogy szomorítson, de valójában semmi ilyesmit nem érzek. Pontosan azlért, mert erre előre felkészültem. A fenébe is, mindent tudok erről a nőről, és kiábrándító, hogy ilyen szörnyszülöttek élnek közöttünk. Komolyan, még egy három kezű, két fejű embert is könnyebben megemésztek, mint ezt a nőszemélyt, akiből ha jól tudom, még több is van, hiszen valami... hasonmás vagy mi a fene. Nekem ez túl bonyolult, és ami azt illeti, nem is érdekel túlzottan. A bosszúm már annál inkább és valószínleg ő is azt fogja előbb megízlelni, mintsem azt, hogy arról beszélek, milyen szép kis családja van. Ő sem törődött az enyémmel, hát én sem fogok az övével. Csak megforgattam a szemem. - Ennyi? Ennél jobb nem jut eszedbe? - kérdeztem csalódottan. Pedig szenttül hittem, hogy egy hozzá hasonló drámakirálynőnek lesz valami ütős beszólása, de ez az egész "miért nem volt a fronton ő is"-dolog letörte az egész beszélgetés fényét. Ezt követően azonban már kezdte megmutatni, hogy mit is tud. Egyszerű szavak, amelyek egymás mellé téve fájóak, és pontosan ezt akarta elérni. Nem jelentett semmit.. egy élet volt, az isten szerelmére. Félig az én életem is, amit kegyetlenül elvett, kioltotta az életét, és a vére a járdát szennyezte még napokon keresztül, mire teljesen eltűnt a vöröslő folt... - Ez igencsak érdekes felfogás - dőltem hátra gondolkodva, miközben elszakítottam tőle a pillantásom, és úgy elmélkedtem, de nem volt ez teljesen így. Csak jól akartam játszani egy szerepet. - Hallottam a történeted arról az időszakról, mikor még ember voltál. A te életed sem jelentett nekik semmit, igaz? - kérdeztem, erősen kihangsúlyozva a nekik szócskát. A legenda két férfiról szólt és erről a nőről, de nem tudtam többet. Csak hogy mindből vámpír lett.
Még ha legalább azt mondhattam volna, hogy a velem szemben ülő valamiért ígéretesnek tűnt. Nem is tudom, lehetett volna kissé fenyegetőbb, nem ennyire elcsépelt vagy nem rögtön a bosszúval kellett volna kezdenie, hanem mondjuk bemesélni, hogy barátkozni akar és csak utána rúgta volna rám az ajtót éjszaka, hogy elvágja a torkomat. De nem, persze, hogy nem. Miért büntetnek a felső hatalmak, hogy már ennyit sem érdemlek? Pedig mostanában senkinek sem lehet egy rossz szava, nem voltam rossz kislány, nem tizedeltem meg a városlakosságot és még kiakasztani sem akasztottam ki senkit. Mi van a mai világgal, hogy nem honorálják az efféle személyiségtől távol álló könyörületet? - Kincsem, tényleg a második világháborúval jössz? Abban a korban aztán tényleg mindegy volt, hogy egy vőlegénnyel több vagy kevesebb. Talán ha a fronton lett volna és nem a te társaságodat élvezi, akkor elkerültem volna. - Húztam apró mosolyra a szám szélét. A háborús övezeteket mindig messzire elkerültem, nem az én stílusom volt, hogy egy kis vérért ilyen módon bemocskoljam a kezem és még esetleg egy golyót is kapjak a fejembe. De emlékeztem arra az időszakra... a nők meleg mosollyal pillantottak a párjaikra, amiért még velük lehetnek és a férfiak sem akarták elengedni a barátnőik kezét. A képek túl idilliek voltak, hogy egyben maradjanak és igen, azon kívül, hogy jóllaktam felettébb jólesett a tudat, hogy a harapásaim után mások sem lehettek többé olyan boldogok, mint addig voltak. Látni az emberek arcán a döbbenetet, a fájdalmat, a megrökönyödést, a reményvesztettséget sokkal nagyobb erővel töltött fel, mint a vöröslő folyadék, amit szintén belőlük nyertem ki. Sajnos vagy nem, erre lettem beprogramozva. - Okaim mindig vannak. Hogy miért a te jegyesed? - Húztam fel a vállaimat. - Nem tudom. Biztosan szimpatikusak voltatok, ahogy kéz a kézben sétálgatva a jövőtöket tervezgettétek. - Húztam le az italom maradékát. - De nem emlékszem rád. Nem tudom a neved, fogalmam sincs, hogy ki vagy és nem rémlik a szerelmed arca sem. Nem hagyott bennem nagy nyomot, szóval igazából... még a halála sem ért semmit. - Szélesebb mosoly jelent meg az arcomon ekkor már ismét rá pillantva.
Az életrajzát. Hát persze, hogy... nem. Nem is tudom, hogy mire számítottam ezzel a nővel kapcsolatban. Hiszen láttam, mennyire elvetemült, mennyire kegyetlen és mennyire... nem is tudom. Vadállat. Talán ez a legjobb szó. A szemem láttára megölni valakit... engem vajon miért hagyott életben? Hogy legyen egy ember a világon, aki boldogtalan? Az voltam, igen. De megtaláltam az új életcélomat. Mikor megerőszakolt az a két férfi, majd a megmentőm átváltoztatott, már tudtam, hogy mit akarok tenni, hogyan is akarok élni. Vagy pontosan... milyen célok mellett akarok élni. És megtaláltam. Már csak a préda kellett hozzá. Aki történetesen itt ül velem szemben. Eljött ennek is az ideje. Végre valahára. Meg kell bosszulnom a férfit, akit szerettem. Az utolsó lényt, aki a szeretet apró szikráját váltotta ki belőlem. Mióta nincs, nem produkálok efféle érzéseket, nem látok értelmét a sok zagyvaságnak. A bosszú is egy érzelem, ez tagadhatatlan. De jobb, mint a szerelem. Az sebezhetővé tesz. A bosszú határozottá. És egy idő után hírhedté. De ahhoz nekem még várnom kell. Ő már ebben is nagy babérokra tett szert. Csak elmosolyodtam. - Gondolom te sem szoktad bejelenteni a drága áldozataid hozzátartozóinak, hogy meg fogod ölni a pici fiúkat, lányukat, férjüket, vagy bárkit - sóhajtottam fel, majd hátradőltem. A hangomból visszavettem kissé, úgy döntöttem, hogy jobb, ha nem mutatom ki rögtön a fogam fehérjét. Itt és most nem akarom letakarítani a föld színéről, azt majd legközelebb. Addig viszont nem akarom megmutatni, hogy mire is vagyok képes. Nem neki és nem most fogok kibontakozni. Még ha ettől unalmasnak is gondol majd... hát, akkor legalább nagyot szól később. - Második világháború. New Jersey. Egy ártatlan, angol férfi, aki alig töltötte be a huszonötöt - súgtam eléggé halkan, de ahhoz pont elég volt, hogy ő hallja, mit beszélek. - De gondolom te mindig ehhez hasonló férfiakat ölsz meg. Esetleg van valami oka, amiért ilyen kígyóként fiatal lányok jegyeseid kaszabolod, vagy tényleg csak unatkozol?
Kezdtem unni, hogy az ember lánya már egy szimpla italra sem ülhet be a város középpontjának nevezett tákolmányba anélkül, hogy békén hagynák. Persze ezt csak magamnak köszönhetem, de hogy kövessenek is csak azért, mert keresztül húztam egy-két számítást... főleg vámpírok, akiknek ha már megadatott az örök élet, akkor simán továbbléphetnének. Mindegy, legalább legyezgette a hiúságomat, hogy egyesekre tényleg ekkora hatással voltam és egy kis izgalom, amit a megölésem utáni vágyakozások okoznak sohasem árt. Igazából mondhatni ez tart fiatalon, de annak tényleg örültem volna, ha a lány egy eredeti történettel rukkol elő és nem próbálja meg átvenni az én stílusomat, miközben burkoltan eljátssza a hattyú halálát. Irritáló. Gyerekes. De könyörgöm, rá pillantva mit is várhattam volna? Ugyan megtanultam, hogy soha ne ítélj meg egy könyvet a borítója alapján és én is eszerint az elv szerint éltem, ő mégsem tűnt egy vérengző, bosszúálló típusnak, sokkal inkább csöndes kislánynak, akinek elég annyi, hogy a szeme élete során egyszer megtelik gyűlölettel, a szavak segítségével kiadja magából szíve bajait, aztán továbbáll és ki tudja, hogy mit csinál magával. Talán jobban belesüpped az önsajnálatba vagy végre levegőhöz jut, mert úgy érzi tökéletesen elintézte a dolgát és földhöz vágott azokkal a szavakkal, amiket a fejemhez dobált. Mennyi lehetőség, mekkora potenciál... kár, hogy a mai világban sokan azt sem tudják mit jelentenek ezek a szavak igazából. - Szóval olvastad az önéletrajzomat? - Felé fordultam. - Lenyűgöző. Ezeket még az is tudja rólam, aki nem akarja. - Megforgattam a szemeimet és széles mosoly húzódott az arcomra, amikor felidéztem a szavait, miszerint ha nem engem fog bántani, akkor valaki mást, aki fontos nekem. Már az első része is vicces volt, főleg az, hogy ő mennyire komolyan gondolta, de túl régen volt részem ilyen szórakoztató látványban, szóval nem akartam tőle elvenni a lehetőséget, hogy kiélje magát. A végére úgyis rájön a feleslegesen futott körei fárasztó vonásaira. - Kire gondolsz pontosan, akinek a bántása egyáltalán meghatna? - Az "ugyan már" kifejezés jobban ki sem tudott volna ülni az arcomra, de felettébb kíváncsi voltam. Mindenre felkészülhetett, biztosan ismeri szinte az összes ismerősömet, akikkel kicsit jobb kapcsolatot ápolok, ha már ennyire magabiztos. Sütött belőle, hogy azt hiszi nyerő helyzetben van. - És ha már itt tartunk elmondanád, drága Barna Barbie, hogy miért gyűlölsz ennyire? Nem nehéz, de ha te el akarod venni tőlem valakimet, akkor én is ezt tehettem veled. - Vontam meg a vállam. - Anya? Apa? Testvér? Szerelem? Kiskutya? - Sorjáztam a lehetőségeket. Ha agyonütnek sem emlékszem.
Nem lepődtem meg reakcióján, sőt! Azok után, amit megtudtam róla, amit hosszas hónapok alatt kiderítettem, most mind testet öltöttek. Ez a nő egy kegyetlen, szívtelen szörnyeteg, és ami azt illeti, egyáltalán nem voltam megdöbbenve. Erre vártam, erre számítottam, pontosan ezért nem kapott tőlem nagy szemeket és meglepődést formáló szájat. Nem. A mosolyom továbbra is ott bújkált a szám szélében, majd felsóhajtottam, és egy apró kortyot ittam az italomból, amelyet az imént rendeltem. Emlékeztem még arra az estére. Kegyetlen, rideg és magányos... ahogy a férfi szemében kialudtak a fények... annyira fáj, annyira nehéz még most is... talán ezért gondolok rá annyira ritkán. Szeretném azt mondani, hogy el fogom felejteni, hogy kizárom de erre nem vagyok kég készen. Arról nem is beszélve, hogy legalább mlg kétszáz évet kell élnem ahhoz, hogy teljes mértékben ki tudjam zárni a múltam apró darabkáit. Nem tudom legyőzni az emberségemet. De neki láthatóan sikerült. - Szóval gyenge? Áh, igazad van! - helyeseltem. - Sokkal ütősebb, ha az akaratod ellenére férjhez adnak, gyereket szülsz, majd mindent hátrahagysz. Ez sokkal... - gondolkodtam el egy pillanatra, majd lelkesen felkuncogtam. - drámaibb. Kár, hogy egyikünk életéből sem készítettek még filmet. Engem nyilván valami nyávogó kislány keltene életre. - nevettem még mindig. Valószínűleg tök dilisnek gondolt, de engem ez legkevésbé sem érdekelt. Túl sokat vártam. De forgatókönyvet nem írtam. Miért is tettem volna? - Hajlandó vagyok kivárni a soromat... elhiheted. Ha ezren állnak előttem, én megvárom, és én leszek az ezeregyedik ember, aki beléd rúg... nem érdekel. - koccantak össze ekkor a fogaim. - Túl sok idő telt el, túl sokat vártam a bosszúmra... nem fogok üres kézzel távozni. Ha nem rajtad, hát bosszút állok valaki máson... és hidd el, hogy meg fogom találni a legérzékenyebb pontodat. Ha neked sikerült, nekem miért ne menne? - billent oldalra a fejem.
Beszélhettünk arról, hogy boszorkány vagyok, és a többség ezen fajba azok közé tartozik, kinek nem erénye a becsület, de annál inkább hátrányává válik a hazugság. Én igyekeztem mosni kezeim, annyira nyílt lapokkal játszani, hogy esetleges bukás esetén, mely nem sűrűn fordult elő velem, mondhassam, hogy előre szóltam. Nem vártam, hogy az életét rám bízza, de örültem a szem mosolyának, ahogy rám nézett. Elkönyveltem, hogy ez a bizalma jele, és a hozzám méltó és tőlem megszokott kimért mosolyom nem hervasztottam alább. Szerettem, ha nem becsülnek alá, és örültem, hogy nem vár bemutatót arról, mire vagyok képes. Bár tény, ami tény, lehetséges, hogy én is alábecsültem eddig. Személyisége megfogó volt, de kétségeket ébresztett bennem, és igyekeztem nem elhinni az egyszerűséget, amit mutatott. Az ellenfeleim szerettem kiismerni, de azt hiszem, hogy a démonaikat nem akarom megismerni, a saját küzdelmem elég a magaméival. -Ha valamibe belekezdek, biztosra megyek, akárcsak te. Nem fogok olyasmibe, amiből tudom, hogy nem fogok jól kijönni. Így ez a bizalom is kölcsönös.-figyelem a mozdulatot, ahogy tölt, majd felvázolom az én teóriám arról, hogy mibe is kerül az én kis segítségem neki. Viszont amit válaszként kapok, az elgondolkodtat. Kicsit olyasminek hangzik, mintha a vámpírok ellen készülne valamire, és az alku tárgyát nem képzi a "szerettek" jelző alatt futó emberek sora. Ha nem is sor, de egy-két személyt ide sorolnék, aki meghazudtolhatja önmagát. Mosolyom eltűnik az arcomról, helyére merő komolyság kúszik és szemem macskaszerűen vizslatja arcát, miközben ismét érdeklődve döntöm kissé oldalra fejem. -Ugye nem uralkodni akarsz egy szemétdombon Thadeus? Ez nem a francia negyed egy másik városban, ahol az önkény kormányoz a józan ész helyett.-kortyolok italomba, és továbbra is arcát, vonásait vizsgálom.-Vérfarkas vagy, egy a természet gyermekei közül, de akárcsak jómagam. Viszont lenne itt valami. A te kis terved, mintha egyenest a vámpírok ellen irányulna.-hangom érdeklődő, már-már kíváncsi, arcom viszont feszült, még ha a rideg maszkom alatt látszik is ez, a kimért mosoly eltűnése jelzi, hogy valami megváltozott. Többet akarok tudni, felkeltette az érdeklődésem és ez távolról se jó. Félek olyasmibe kezdek, aminek a végét én sem láthatom, és nem akarok még több szeretett emberem, ismerősöm haláláért bűnhődni. Eltekintve az esetleges járulékos veszteségektől.
Miután megkaptam a számomra pozitív választ, elégedetten bólintom. A mosolyt nem viszonzom, a szemeimből áradó derű mégis annak a jele, megbékéltem azzal, hogy a boszorkány karmai közé kell helyeznem a sorsomat. Vannak bizony olyan helyezetek, sorsfordító pillanatok, amikor egy magasztosabb célért vállalni kell a kockázatot, amely magában rejti a bukást is. A nő bölcsnek tűnik, világlátottnak, s ha mágiával kívánom megtámogatni a családi becsület, s a vagyon ügyét, csakis ő lehet a válaszottam. A gondolataimba temetkezve számolgatom, hogy vajon mi lenne az a szám, amely már elegendő lehet a terveim végrehajtásához. Naevia önmaga felér vagy három farkassal, vagy akár öt vérszívóval, s még lehet hogy alábecsülöm. Igaza van, feltételek nélküli bizalmat kell szavaznom, máshogyan ez nem is működhet. - Én nem hencegek. Nem kérkedek mindazzal, amit tenni fogok, ám akit beavatok, annak nem kell árulásomtól tartani. Csakis ezt várom viszont. Minden további másodlagos. – Mindkettőnknek töltök, az este hosszabbra fog nyúlni a nő társaságában mint azt korábban hittem. Látszólag cél nélkül jött be, most már szinte a paktum komoly formájának véglegesbe öntésénél tartunk. A részletek. Nos igen. Mielőtt folytatnám, iszom, és a fiatal pincérifjak egyikének intve újabb üveget kérek magunkhoz. A srác teljesíti a szótlan kérést, s máris továbbáll. - A bukás... igen. Mi számít bukásnak? Nem számít, hogy én magam célbaérek-e. Az eszmének kell teljesülnie. Amit megfogadtam. Amikor felkerestelek első ízben, támogatásodat kértem, tapasztalatodat. Kapcsolataidat. Sikeresen megvetettem a lábam. Akkor nem kérdeztél sokat, ezt becsülöm, hát lássuk a továbbiakat. – A fenyegetés számomra mit sem ér, nem szokásom a pokol bugyraiba lenyúlni. Csakis a még függöny előtt járókkal foglalkozom, legyenek azok élők, vagy holtak. Hiszen a vérszívóknak is már régen a sötétségben kéne megrohadniuk, mégis járnak s kelnek köztünk. Szeretnek, éreznek, pedig régen eltávoztak. Csupán halovány másuk egykori életüknek. Mint jómagam, én is többet éltem már, mint illene. - A rövid verzió megfelel ez alkalommal. Tucatnyi hozzám hasonlóra gondolnék. Egy kétszáz éve elásott ládát keresek, melynek tartalma helyreállíthatja családom egykori fényét. Nem mellesleg Mystic Fallsra is várna... valami renováció... – Szándékosan ejtem kissé latinos hangzással az elképzelésemet. Egyértelműen arra utalva, ha már itt vagyunk, és sikeres volt a dolog, miért is ne lehetnünk ismét a vezetői mindannak, amit egykor elvettek tőlünk?
Egy percre azt kívántam, bárcsak beleláthatnék abba a zavaros gondolatokkal teli fejébe, de rájöttem, hogy jobb, ha nem érdekel olyasmi, amikre gondol, legyen szó bármiről. Túl jól ismertem a semmit mondó mimika mögé rejtőzött fajtáját, azt az arcot, amit viselt, és tudtam, hogy bár tisztességes, és az élet pofozta, ahol csak lehetett, de semmiképp sem lebecsülendő vagy gyáva, aki hátba támadna. Tőle inkább szemből vártam, hogy üssön, de reméltem, hogy ezt nem kockáztatja, hisz ha csak hallomásból is, de tudhatja, hogy bár nem az ördög szolgája vagyok, ahogy sok más boszorkány, nem viselem el egykönnyen, ha valaki ellenem fordul. Értendő bármilyen cselekedetre, és tőlem bármilyen reakció várható cserébe. Most mégis túl sok volt az egyéb dolog, amivel foglalkoznom kellett, és a hátam közepére sem kívántam egy esetleges ütközetet vele, a szócsatározáson kívül. Utóbbihoz viszont most is, mint bármikor máskor, kedvem volt, energiám viszont közben jött meg hozzá. -A jelzőt igyekszem nem meghallani, de a többinek örömest eleget teszek.-mosolyodom el, szememben fekete tűz lobban, ami leginkább a bizonyítási vágyam jele, viszont a mosoly annak a jele, hogy igyekszem eleget tenni az elvárásainak, és nem fog csalódni bennem, most sem. Kizárva a külvilág füleit, egy egyszerű és nem nagy erőfeszítésembe kerülő igézetet, ami körülvéve minket egyfajta biztonságérzetet kelt. Ugyanis amiről nem tudnak a körülöttünk lévő kissé sem nagyot halló fülek, az nem fáj nekik, nekem pedig távolról sem árthat. Ismételten csak egy szívesség a férfinak, hisz így ő is szövögetheti a terveit, még ha biztosítékot nem is adok a segítségre, míg meg nem tudom, hogy mire is kellene neki az. A válaszán elmosolyodom, örülök, hogy végre valaki nyíltan vállalja, hogy nem ismer igazán, így nem is bízik bennem mindenek felett. Ez elismerés, a mosoly gyorsan tova reppen és visszatér helyére a komolyabb arckifejezésem, és szavaira máris egyfajta hangos gondolattal reagálok. -"A tisztesség valami láthatatlan, s kinek nincs, gyakran az henceg vele." Nem célom, hogy bízz az én bizalmamban, de a tisztesség nálam nem hencegni való dolog. Ezt tudhatod. Becsapni nem foglak, ha támadok, csakis szemből tenném. Tartalak ennyire.-teszek aprócska megjegyzés, idézve Shakespeare-t, majd közlöm vele a nyilvánvalót, és az árra tett megjegyzésének köszönhetően újra kissé oldalra billentem a fejem, érdeklődésem jele képen. -Nem nevezném meg a végén az árát, ha tudnám, hogy mihez kellene a segítségem. Viszont ha a társ nem vall cselekedeteiről, a feltétlen bizalmam részleges birtoklásában lévén, ő sem tudja meg az én feltételeim a segítséghez. A kockázat így kölcsönös, ha viszont elbuksz, a szellemed kínzom, míg meg nem kapom, ami jár. Tehetsz ugyanígy ellenkező esetben, bár ellenben velem, neked ehhez újabb boszorkányhoz van szükséged.-hangom nem árulkodik, semleges, de komolyságot sugárzó tekintettel viszonozom a rám meredő érdeklődő, fürkésző tekintetet. Bármire is készül, valahogy kiszedem belőle, és ha így haladunk, inkább előbb jön ez, mintsem várakoztat tovább magára. Tudni illik az idő pénz...
Eddig sem voltam valami hű, de nagy profi abban, hogy másokkal beszélgetésbe elegyedjek, amikor egyáltalán nincs kedvem, ám most kifejezetten nem éreztem magamban ezt a hangulatot. A lány pedig eleve nem tűnt szimpatikusnak. Bár nekem elsőre ki az? Mégis, azok a bociszemek, az arckifejezés, amivel méregetett, amikor már én is rátekintettem... ismerős volt. Nem konkrétan ismerős, hanem rengeteg személy nézett rám így az idők folyamán és ugyan meglepni egyáltalán nem lepett meg, de felismertem azokat a tekinteteket, amelyek a pokol legmélyebb bugyrába kívántak és amelyek fényezték egy egómat és megerősítettek abban, hogy valamit jól csinálok. Nekem jó. Másoknak? Miért érdekelne? Mosoly húzódott a számra szavait hallva. Talált, süllyedt, hagytam, hogy kibontakozzon, véletlenül sem akartam megzavarni a gondolatmenetében, ami szerint elmondhatatlanul utál. Belekortyoltam az italomba, figyeltem, ahogy maga elé meredve megelevenednek a szemei előtt azok a pillanatok, amikor valószínűleg először és utoljára látott, amikor tönkretettem az életét és ő bosszút fogadott. A szokásos mese. Tényleg azt hitte, hogyha szembesít egy régi vacsorámmal, akkor elpityeredve fogok térdre ereszkedni, hogy bocsásson meg, mert megváltoztam és már senkit sem bántok jó ideje? Velem nagyon rossz lóra tett, ennek a történetnek biztosan nem leszek főszereplője akkor sem, ha a fene fenét eszik. Az indokom felettébb egyszerű: nem változtam meg, nem bánok semmit. - Ennyi? - Vontam fel a szemöldökömet, arcomra a teljes érthetetlenség kifejezését ültettem ki. Miért gondoltam azt, hogy ez az este érdekes is lehet? - Ez a sztori még ahhoz is gyenge, hogy egyáltalán elgondolkozzak miatta. - Sóhajtottam egyet, majd a pultosra mosolyogtam célozva arra, hogy jó lenne, ha megtöltené a poharamat, mert az unalmat csakis így lehet elviselni akkor is, ha az alkohol a szervezetem számára egyenlő súlyú volt a vízzel. Nem sokat segített. - Kislány, aki megpróbálkozott az ejnye-bejnyével, az sem ment sokra. Ha te is a megváltós vagy a bosszút állok-beszéddel készültél, akkor állj a sor végére. - Megvontam a vállam és tekintetemből kiolvashatta, hogy nem tartom érdemre valónak ezt a beszélgetést, úgyhogy felőlem akár azonnali hatállyal be is rekeszthetjük.
Karbafont kézzel hajtom meg a fejemet, afféle biccentésgyanánt. Ha bókolok is olykor, elismerésként teszem, nem számításból. Nem várok viszonzást, már régen megtanultam, hogy nem attól lesz bárki is naggyá, mennyire ért a pusztításhoz. Korunk egyik legnagyobb közhelye, nem az az erős, aki adja a pofont, hanem aki állja. Mégis igaz. Ahogyan jómagam is, Nedevia is olyan nőnek tűnik, aki megélt egyet s mást, mégis talpon van, felszegett állal néz szembe a ködbe burkolózó eljövendővel, s mit is veszíthet? Csakis a szabadságát. Az életünk elvétele nem számít legyőzésnek, még méltatlan halál esetében sem. A boszorkány valószinűtlenül erős, benne van még pár emberöltő, ám ha nem találja meg a gyógyírt, bizony az enyészeté fog válni, amikor száz évekkel később már enyém lesz a város. A napok úgy telnek el, hogy észre sem vesszük a sötétségben, hogy évek illantak el. - Kell is az a ravaszság őbanyasága. Ha már belőlem kiveszett, szükségem lesz a tanácsaidra, és az aktív részvételedre is. – Vallom be ismét csak józanul. Nincsenek illúzióim, ha páran farkasok nekivágunk a lehetetlennek, könnyen odaveszhetünk, az erő nem minden. Elszánt, határozott tetteim bármilyen taktikusak is, háttértámogatás, női logika nélkül mit sem ér. Akkor lennék botor, ha ezt nem ismerném be. Velünk kell jönnie, haladni a célig. Már csak egy a kérdés. Felkutatjuk vajon apám örökségét, s a hagyaték birtokában igázzuk le a várost, vagy a boszorkánynak más tervei vannak? Körbe sem kell néznem, hogy felfedezzem, bűbájt alkotott. Nem olyan botornak ismertem eddig meg, hogy avatatlan fülek számára kívánatos információkat szórjon az éterbe. Bárki aki most hall minket, bizonyára csupán annyit, hogy ártatlan, semmitmondó, akár flörtölős beszédbe elegyedtünk. Ha kívülről hallanám magunkat, elképzelhetően harsány hahotába lovalnám magam, oly távol áll tőlem az ilyesmi. Ahogy sejtem, a banyától még inkább. Nem tekintettünk eddig sem az ellenkező nem tagjaként a másikra, sőt, van egy olyan érzésem, hogy bizony a hölgy a mágiát előbb választaná szeretőjeként, mint bárkit ebből a méltatlan világból. Kemény pillantása nem ijeszt meg. Legalább tudja, hogy hányadán állunk. Ha szövetségesemül szegődik, ennél komolyabb arculcsapásokra is számíthat. - Tisztában sosem lehetek benne Nedevia. A bizalmamat élvezheted, a tisztesség nevében. Kellesz nekem, ezért megadok mindent. – Mondom ki, legyen, ahogy akarja. Ha üzlettársként fogalmazza meg, hát úgy. Végülis manapság mi másról szólna bármi is, mint az üzletről? Lénytelen, hogy közben széttépjük a fél város, vagy a mágiájával pokolra küldjük. A végcél a hatalom. – Használni. Feltételezem a végén nevezed meg az árat. – Nem, nem fogom elszalasztani, de nem tudom, mire is gondol, előre valahogy olyan furcsán hangzana a meg nem szerzett koncon osztozkodni. Így kiváncsian mélyesztem bele a szemem, erre vajon mit lép.
Hiúságnak vagy csak szimpla önimádásnak mondhatná bárki a viselkedésem, aki most először hallhat. Persze elismerem, hiú vagyok, és vagyok annyira biztos magamban, hogy bárki másban és más ítélőképességében még annyira se bízzak, mint azt elvárnák egyesek. Nem akartam senki felett uralkodni, senki szintjére lesüllyedni, megtaláltam a helyem a két dolog között és elmozdíthatatlanul megragadtam itt. Évek óta mozdíthatatlan pozícióm pedig hasznos, már ha az üzletelésről lévén szó, nem az emancipációra támaszkodhatok, hanem eleve egyenlő ellenfélnek gondolnak. Ki ne szeretné, ha félnének tőle, én mégis inkább azt akartam kivívni mindenkinél, hogy elismerje a tudásom. Megfelelésvágyam csupán magamnak szólt, mégis jól kamatoztattam eddig. Arcomon pedig bármilyen mimikai rezdülés is volt felfedezhető, soha nem tudhatta a másik, hogy ez valóban jel e, és ha jel, akkor jóra utal e vagy sem. -Dicséretre méltó ily szavakat hallani olyas valakitől, aki jobban ért a tettekhez, mint a beszédhez.-jegyzem meg, mindennemű lenézéstől eltekintve, őszintén állítva a véleményem, mely róla alkottatott. Ellenfélnek nem volt gyenge, de erősnek sem neveztem volna, már ha azokat az ellenségeket nézzük, akik az én bőrömön, nem a hátam mögött sugdolózva akartak bizonyítani. Minden esetre jobban örültem annak, ha a semleges, csupán üzleti kapcsolat megmaradna. Így legalábbis részben biztos lehetek abban, hogy inkább barát vagy ismerős, mint ellenség. Harsányan felnevetek azon, amit mond, szinte már az őszintébbnél is őszintébben hat számból, holott tőlem az efféle kacarászás annyira távol áll, mint a viccmesélés. -Értékelem az őszinteséged, de ezt már eddig is tudtad. Örömmel hallom, hogy nem akarsz erő fitogtatni. A fair játékok híve vagyok, de sajnos nem tudnék túllépni azon, hogy boszorkány is, így elég ravasz is.-válaszolom sejtelmes hangon, szememben megcsillan a játékosság lángja, de értem, hogy miről beszél. Ez a hely az ő otthona részben, tudja, hogy nem venném el, nincs rá szükségem, megvan a saját helyem, a saját életem, az övébe csak annyira folynék bele, amennyire hasznos juttatást kaphatok. Távol a kíváncsi fülektől, mintha burát varázsolnék körénk, folytatjuk a beszélgetést, és kerül előtérbe üres fecsegés helyett az üzleti ajánlata. Megfontolandó, persze egyből a lényegre térve a hasznom tartom szem előtt. Állkapcsom megfeszül, és szemem sötéten megvillan, őszintesége ide vagy oda. Ha egy valamire túlzottan háklis vagyok, az az erőm és kezem ha nem fékezném magam, meglendülne szavaiért. Mégis higgadt maradok, arcom viszont eltűntet minden mimikát, szinte egy szoboréval egyenlő mimikát mutatok, szememben a lobogó tűz, a sötétség viszont igenis érzékelteti, hogy a macska bajszát kezdte húzogatni. Szükségem lenne erre a kapcsolatra? Lehetséges. És ha nem, akkor most üzletet kötök valakivel, aki ugyanúgy becsaphat szavaival, ahogy más. Bár ezen könnyen segíthetnék, hogy valóban az igazat halljam, hiába eddigi szavai is igazat szóltak. A poharam határozott mozdulattal tolom hátrébb, mellkasom előtt keresztbe fonom karom, felvonom egyik szemöldököm és kissé oldalra billentem fejem, fekete hajam így vállam elé omlik. -Tisztában vagy vele, hogy nem uralkodni akarok feletted ugye? Komolyan azt hiszed, hogy az üzlettársaim nem egyenrangúnak tekintem? Ha nem veled éred el, amit akarsz, bármi legyen is az, akkor mással. De más mézes-mázos szavakkal édesget majd, és hátba támad, ha adandó lehetőséget lát.-tisztázom a helyzetet, magamat és az üzletről alkotott véleményem egy részét. Hozzáállás kérdése csupán, meg persze nézőponté, de nem látom értelmét, hogy kötélen rángassak bárki is, mint egy marionett bábút. Őt annál többre tartom, még ha ez eddig nem is esett le neki.-Tulajdonképpen szívességet kérsz, aminek megvan az ára. Te és nem én kérem a szívességet, és a helyedben mérlegelném a lehetőségeim. Ellenségnek rosszabb vagyok, mint üzlettársnak, bár ezt minden bizonnyal már kilogikázhattad. A kérdés tehát továbbra is az, hogy használni akarod e a lehetőséget, amit megadok, vagy elszalasztani.-érdeklődöm, hangomon érezheti, hogy nem viccelek, komolyan szólok, és elég nyitott vagyok az ajánlatára. Kíváncsiságom inkább bennem mutatkozik, ami arra irányul, mire is kellhet neki az én segítségem.
Kezdőlap
•• 
||