Mostanában egyre több időt töltöttem itt. Nem süllyedtem le arra a szintre, hogy naponta, nullától huszonnégy óráig a pultot támasszam, de azt vettem észre, hogy a emberek jelenlétében, esténként, sokkal jobban tudtam gondolkozni, mintha otthon ücsörögtem a kanapémon egy könyvvel a kezemben vagy éppen a falat bámulva. Az volt a helyzet, hogy teljesen elszigetelődtem. Egyedül Sybille volt nekem, hiszen az állandó gyanúsítgatásommal a családi kapcsolataimat is tönkretettem, a városba pedig nem azért jöttem, hogy barátokat szerezzek, így hatalmas ismeretségi kört sem tudta felmutatni. Végülis hozzászoktam már: attól a pillanattól kezdve, hogy bekerültem a vadászok köreibe, leginkább a saját képzésemmel voltam elfoglalva, nem azzal, hogy szombat este hová menjek bulizni. Tinédzserkoromban egyáltalán nem mutattam visszahúzódó hajlamokat, pontosan értettem a kapcsolatok kialakításához és a csábításhoz, ami jól jött akkor, ha ás fegyver nem volt a tarsolyomban és csak egy szép mosollyal tudtam becserkészni az áldozatomat. Ám most egyszerűen lazítani akartam és ismét belevetni magamat abba a dologba, amit egyesek úgy hívtak, hogy élet. Egy évtizede alig jutott ki ebből nekem, volt mit bepótolnom. A hely szinte tele volt, a város minden korosztálya képviseltette magát. A kamaszok táncoltak és biliárdoztak, a húszasok és harmicasok inkább a boxokban ülve cseverésztek és olyanok is voltak, akik nem messze vándoroltak a pulttól. Én is az utóbbit választottam, főleg, mert belépve a Grill ajtaján szinte rögtön kiszúrtam valakit. Nem először láttam itt ezt a férfit és a múltkor szóba is elegyedtünk, viszont amikor három napja itt jártam, nem találkoztunk. - Ismét egyedül? - Kérdeztem a férfi arcára nézve. A neve... Ryan. Igen, biztosan így mutatkozott be, nem sok új nevet kellett megjegyeznem az elmúlt egy hétben, hogy ne emlékezzek rá.
Meglötyögtetem az aranyszínű folyadékot a pohárban. Nem esik olyan jól, mint vártam, talán mégis inkább vodkát kellett volna rendelnem. Most már mindegy. Felhajtom a maradékot, és némi habozás után mégis csak kérek egy újabb kört. Tényleg keresnem kellene valami új elfoglaltságot, mert kezdem magamat igazán szánalmasnak érezni. Előttem az egész élet végre, esélyem van élni ÉS meghalni is, és én mit csinálok? Itt iszogatok magamban ahelyett, hogy élvezném a második esélyt. Az egészről Luke tehet. Az a kis vakarcs, még a halálában sem szabadulhatok tőle. Bár nyilván ez az összeolvadás egyik lényege, nem igaz? Megkaptam az erejét, megkaptam a kovent, és velük együtt az öcsém minden szánalmas érzését is. A bűntudat nem igazán hagy aludni éjjel, nem tudok szabadulni ezektől a dolgoktól, nem tudok továbblépni, és hiába tértem vissza, hiába változtak a dolgok, a családom továbbra is kívülállóként kezel. Valószínűleg mert az is vagyok. Ah, ember, ez így tényleg szánalmas! A nap nagy részében többnyire azért sikerül félvállról vennem az egészet, lepörögnek rólam a dolgok. De igazán ideje lenne már új dolgokba kezdenem. Új embereket megismernem, talán utaznom is, elugrani ismét New Orleansba. Az a város tényleg érdekesnek tűnt a sok természetfelettivel, ott biztos könnyebb elvegyülni. De most még itt vagyok, és itt kellene kezdenem magammal valamit. Hátat fordítok a pultnak, hogy felmérjem a jelenlevőket, hogy találok-e közöttük olyat, akinek esetleg még érdekelne a társasága. Valami elfoglaltság kell, amivel elüthetem az este fennmaradt részét. Aztán meglátom ezt a lányt az egyik asztalnál, egyedül ücsörög. Váo, azok a hatalmas barna szemek. Ellököm magamat a pulttól, fogom a poharamat, és megindulok a kiszemeltem felé. - Helló! Ugye nem gond, ha csatlakozom? - kérdezem, és már helyet is foglalok anélkül, hogy egyáltalán választ kapnék. - Nehéz nem észrevenni, amikor egy ilyen csinos nő egyedül ücsörög itt, gondoltam, talán nem bánnád a társaságot. - Hozom a nyomulós formámat, bár a szavaim szerintem még egész udvariasak, inkább a hanglejtésem és a gesztusaim azok, amelyek igazán rámenősnek számítanak. Leteszem a poharam, majd féloldalasan az asztalra könyökölve fordulok érdeklődve a lány felé. - Ó, te vámpír vagy - Érzem róla, még csak meg sem kellett hozzá érintenem. Érdekes. Mielőtt a börtönvilágba kerültem volna, nemigazán volt szerencsém a fajtájához, csak úgy hébe-hóba. Most viszont mintha folyton belebotlanék egybe. Vajon tényleg ennyit változott a világ húsz év alatt, vagy én járok sokkal inkább nyitott szemmel? Persze volt elég időm tanulmányozni a természetfelettit, elméletben, legalábbis. Olvasással. Szórakoztató volt rájönni, hogy mennyi furcsa lény él ezen a földön, de igazából a többség még így is inkább csak mesének tűnik. Tündérek? Animágusok? Pff... mint egy rossz, másodosztályú tiniregény hősei.
Ha teljesen őszinte akarok lenni magamhoz, nem kicsit ért váratlanul az, miközben a telefonom kijelzőjére pillanatva, kiszúrtam Stefan nevét. Az üzenetben az állt, hogy a Grill-ben fog rám várni, zárás után. Hogy mit akarhat mondani, arra rettenetesen kíváncsi vagyok. Viszont, tudván, hogy az öcsém milyen kiszámíthatatlan tud lenni ripperként, kénytelen vagyok fakaróval érkezni a helyszínre. Azok után, hogy Tatia révén Elena fejéből minden egyes boldog emlékkép kitörlődött rólam, mást sem akartam annál jobban, mint Stefant valahogy ismét visszacsábítani az őt megillető helyre. Nem neki való a kegyetlenkedés, mert ha egyszer elveszíti a fejét, akkor nem fogja tudni, mennyi az annyi és hol kéne megállnia. Egy kontrollálhatatlan szörnyeteggé válik, még nálamnál is rosszabbá. A józan gondolkodású énje egyáltalán nem lenne büszke arra, akivé vált. Már egy jó ideje próbálok hatást gyakorolni rá, illetve különböző módszerekkel elérni, hogy észhez térjen, ezidáig sikertelenül. Viszont nem fogok lemondani róla, mert fordított esetben ő is a végsőkig elmenne értem. Úgyhogy, el is indultam a Grill fele, a zárást követő percekben. Azonban, mint kiderült, nem is kellett volna idáig várnom, mert alighogy átléptem a szórakozóhely küszöbét, rögtön meg is csapott az az ismerős, erős, émelyítő fémes illat.. és a legrosszabb, hogy hullaszaggal keveredett. - Tipikus Stefan. - Hallatok egy sóhajt, majd elindulok a bárpult irányába, ahol az emlegetett szamár foglalt helyet. - Nem tudtál volna most az egyszer nem felfordulást okozni, Öcskös? Szerinted Donovan másnap reggel fel tudja mindezt egymaga takarítani? - kérdezem, miközben lehuppanok a mellette levő bárszékre, olyan hangsúllyal beszélve, mintha valóban aggódnék Mattyke miatt. Pedig, én csak egy valaki miatt aggódtam és az illető itt is ült alig fél méterre tőlem. Ahogy így elnéztem őt, határozottan levonhattam a következtetést, hogy mennyire pocsék állapotban van.
be careful who you trust. the devil was once an angel.
Élvezettel tölt el a vér íze, az emberi vér, amely felpezsdít, s hirtelen akkora erőt ad, hogy voltaképpen aligha tudna bárki ellenem bármit is tenni. Az elmúlt pár napomat szórakozással töltöttem, jobban mondva azzal, hogy más életét ontottam ki. Egy kikapcsolt vámpírnak ez a szórakozás, na meg persze az, hogy miként forralja ama bosszút, amire voltaképpen készül. Jobban mondva; én. Egy pillanat alatt sikerült kiürítenem a Grill minden egyes porcikáját. Az emberek javával végeztem, hiszen mindegyik a földön hever saját vérében fagyva. Némelyiknek valahol a feje a sarokban van, valamelyiknek nincs is meg, a másiknak a karja valahol a terem végén, s mindeközben minden ami érinthető az véres, nos, mi kell még ennél több? Tökéletes hangulatot teremtettem egy csodás beszélgetéshez, szóval, a bátyámnak egy szava sem lehet rám! Ha pedig még is, akkor bizony csatlakozhat azokhoz, akik a földön hevernek élettelenül. Na de, nem akarom őt bántani, szóval a poénkodást félretéve egy lehetőséget adok magunknak, hogy jól érezzük magunkat. Fogalmam sincs, hogy hogyan vitt rá a lélek, mindenesetre ez is csupán csak egy szórakozás számomra, és hát igen csak nagy tervvel fogok előállni, aminek voltaképpen szerintem ő sem lesz ellenére. Ha pedig még is, akkor ostoba. Ki az, aki kihagyna egy ilyen lehetőséget?! Jelen pillanatban egy igen csak csinos nő van előttem, akinek a nyaka saját vérétől csillog, hiszen az iméntiekben megharaptam. Rászolgált most már, most pedig ideje őt is továbbküldeni. Egy pillanat alatt töröm ki a nyakát, aki ezúttal a többiek közé zuhan élettelenül, egy hangot sem kiadva, hiszen mire bármiféle sikoltást kiadott volna magából, addigra már ötször halott lett. Kegyelmes vagyok, elvégre gyors, és fájdalommentes halál érte. Karommal letörlöm számról a vért ahogyan végighúzom rajt, s egészen mély levegőket szippantok, ami voltaképpen egyáltalán nem friss, hiszen az egész hely vérrel vegyült, így hát az illat minden bizonnyal egy ember számára nem lenne kellemes, de egy vámpírnak... egy igazi mennyország! Tíz perc alatt azonban a tetemeket behordtam a mosdóba, így hát az minket nem fog megzavarni a beszélgetésben. Igyekszem kulturáltabb környezetet teremteni. Kénytelen voltam ezt tenni, hiszen nem szeretem a tömegeket. Így hát kénytelen voltam megölni őket. De hat vagy hét ember halála... mit számít az? Van belőlük bőven. Végül a pulthoz leülök, s a korongszéken forogni kezdek lassan. Rettentően unatkozom, ráadásul Damonnek meg már régen itt kellene lennie. Hagytam neki egy üzenetet, hogy amikor a Grill bezár este, akkor jöjjön ide. Szerintem ránk fér egy kis beszélgetés, és minden bizonnyal már tudja, hogy újra kikapcsoltam, szóval fogalmam sincs, hogy miként fog beállítani, lehet, hogy egy tőrrel hogy leszúrjon, vagy valami... ugyan, lényegtelen! Nem ártok én a légynek sem, csupán csak szórakozom!
Minden eljárásnak megvan a maga menete, sok kis lépcsőn át vezet az út a végéig és különösen igaz ez, ha saját berkeken belül történik az eset. Többszörösen odafigyelnek, ki azért, mert reménykedik az ellenkezőjében... ki azért, mert nem akarja, hogy megcáfolják, de temérdek az ok. A végzéshez követelmény a jogerő, az ítélethez, pedig bizonyíték kell és amióta gyáva módjára végzett önmagával a társa nem vagyok képes nyugodtan aludni. Egyrészt, mert nem ezért a végkimenetelért adtam be a felülvizsgálati kérvényt, a k***a életbe, egyáltalán nem! Törvényes eljárást akartam, nem önbíráskodást, aminek következtében én kerülök a gonosz farkas szerepébe, mert tulajdonképpen tönkre tettem a családképet. A bűntudat mellett, pedig ő van feltüntetve, azt hiszem vagy amit képvisel. Egy rendőr, a felelősségre vonó fajtából, aki lesz*rva az esküt, a kötelességeit, a szabályzatot, a titoktartást jön utánam törleszteni... ha használná az ép, józan eszét... de nem teszi, emiatt remeg a kezem, van görcsben a gyomrom. Ismét. Az áthelyezésem nem azért történt, mert én tettem... nem annak ellenére: miatta. Az akta megtekintéséhez nincs engedélye, de ha az agyát nem lepné el a vörös köd és ne akarna egyértelműen bűnbakként kezelni kikövetkeztethetné. Nem hülye az ég szerelmére, én viszont akárhányszor újra átrágom magam az egészen annál inkább annak érzem magam. Nem az én hibám volt. Szakmailag nem. Egyszerűen eleresztem a fülem mellett a válaszát, szemmel láthatóan nem reagálok rá. Csak kattogok a háttérben. Egyre és egyre. Lehet hívnom kéne Roux-ot, hiába nem kötöttem sose az orrára miért hagytam magam mögött Chicago-t és nem feltétlen azért, mert sejtem egyébként milyen véget tervez az estének Krauser... - Persze, ezt mondod neki, ha idegességben megszül, amíg távol vagy? - egyből a sörömbe kortyolok és jobb kezemmel intek a srácnak a túloldalt, hogy ne foglalkozzon vele, kezelem a helyzetet. Ha kell jelvényes módszerrel. Alig ér pultlapot a korsóm máris emelhetem újból... tényleg ennyire..? Megfeszítem az állkapcsom és finoman megrázom a fejem hitetlenkedésem kellős közepén, mivel párhuzamosan próbálom magam visszafogni, ne nyögjek be egy 'b*szd meg'-et az egykori rangja hallatán. Dobolni kezdek a lábammal. - Jól ismered mivel jár a titoktartási kötelezettség. Jól. Azzal is tisztában vagy, hogy mi a menete a procedúrának, amit végigzongoráztak odabent. - odafordítom a fejem, nagy nehezen elszakadok a pult mögött lévő polcon sorakozó üvegektől. - Gondolkozz már tisztán, - sőt, kifordulok felé a széken. - amit lehetett elmondtam már. Elhiszem, hogy jó társad volt, tényleg, de csak neked. Csak a te hátad védte be. Csak neked nem tett keresztbe azzal, hogy nem tartotta be a protokollt... Richards, Lochlan, Emmerson. Kérdezted őket is? Hozzájuk is elmentél? - nem én voltam az egyetlen, aki szolgálatban megsérült mellette, amikor ideiglenesen kihelyezték más mellé és nem én húztam a rövidebbet a felsoroltak közül. Nagyon nehéz összekaparni magam, hogy észérvekkel győzködjem... de lenyelem az idegességemet, nem ő az egyedüli, akit meg kell győznöm. Legutóbb a torkomat szorongatva kért számon, a levegőt is nehezen vettem, nemhogy rávezessem a logikai buktatójára az álláspontjának...
Orbitális, neonfényekkel keretezett a szerencsém ma, hogy egy órával ezelőtt bekajátam, mint az állat. Nincs itt az asszony, cicogok, mint egy kisegér. Kit érdekel, hogy a kocsim tetején vagy a motorháztetején kajálok valami olyat, amivel elcseszem a következő öt évre a koleszterin- és a trigliceridszintjeim. Meg persze többet is iszom. Bocsi, trigliceridszintem. De folyamatosan idegállapotban vagyok, egy fallosz ékelte be magát a szürkeállományomba ettől az egésztől. Mert a történtek mindenre jó fényt vetnek, csak éppen Morettire nem. Ő felpattant a szopórollerre, a legjobb barátom és társam megölte magát és valamiért ennek az átkozott némbernek a neve is felbukkant a jelentésben. Kérem szépen, mi nem szoktunk túl nagy farkaalját keríteni egy mezei öngyilkosságnak. Ha valaki megkattan és kiég a szavatossági ideje előtt, az megesik. De annak tünetei vannak. Itt az egyetlen tünet az volt, hogy ez a némber köddé vált. A bal kezének ujjai ráfonódnak a korsóra, de olyan perifériás látásom van, mint a nyúlnak az üzemdoki szerint. Legalább az orrom elé látok viszont. Remeg a keze. Be van fosva, mint aki szilvára hashajtót nyomott. Jól fogunk szórakozni, érzem én. - Ó... tudod. Csak egy idióta picsát, akinek feltehetőleg a kelleténél több köze van a legjobb barátom halálához, mint kéne... - vonom meg szinte visszataszítóan közönyösen a vállam, majd negédes mosollyal jutalmazom meg, ahogy a bőre elkezdi az izzadságot kiengedni. Helyes. Valami ilyen reakcióra vártam. Ha ártatlan lenne, akkor megkérdezné tőlem, hogy nem rendelek-e én is egy sört és ha már errejártam elmeséli nekem, hogy milyen az élet Mystic Fallsban. De kiverte a víz, fehér mint a fal és még mindig nem szűnt meg a végtagi remegése. Lehet nem kell bevetnem a vallatókészletet a kocsiban? - Köszi az aggodalmat, de tud vigyázni a nejem magára, nagylány már. - a csápjai kint vannak ennek a némbernek. Hátradőlök és nem törődöm a pincér kissé aggodalmasan masírozgató tekintetével, rendelek még egy Jägert. - Két opciót tárok eléd. Az egyiket lehet túl is fogod élni. Elmondod nekem szóról-szóra, hogy mi történt, én rápattintok pár okostojást és ha igazat mondtál, akkor pár év múlva majd nevetve emlékszünk vissza az egészre. Ha nem vagy hajlandó erre... tudtad, hogy kiképzett kihallgatótiszt vagyok? - gonosz kis mosollyal fordulok felé féloldalasan.
Az éhgyomorra elfogyasztott tequila nem kizárólag csak az étvágyamra volt hatással, kevésbé feszült idegekkel ültem a bárszéken és a rendelt vacsorámra várva magam elé húztam a sós mogyoróval teli tálat. Képtelen voltam ellenállni nekik, hiába láttam a következő pillanatban már a piros-fehér kockás szalvétával kibélelt kosarat a pincérsrác kezében, amiből a felszálló gőz csak egy dolgot jelenthetett... a frissen sütött, forró sajttal leöntött sültkrumplimat. Összefutott a nyál a számban és egy röpke, hálás pillantást vetettem a jóemberre, akinek köszönhetem, többre nem is fecséreltem az időmet, a gyomrom fájdalmas korranása is sürgette a kóstolást. A társam szóvá tette a mostanában kifogásolható étkezési szokásaimat, amire csak legyintettem előtte, de most, hogy végre ismét jó ízzel gondolok az előttem lévő kajára... beismerem magamnak is. A steakfűszer, amivel megszórták a krumplit elképesztően jól fúziónál a cheddarral: egy kiadós sóhajtással adózom az ízorgazmusnak és ahogy a szemem sarkából újfent meglátom a srácot muszáj intenem a srácnak. Sört kíván kísérőül a menü és mivel már végeztem mára, eszem ágában sincs megfosztani magam tőle. Megérdemlem. ...legalábbis ezt gondoltam a következő falatig, amikor a perifériámba egy kísértetiesen ismerős alak úszott be. Csak kísértetiesen, mert az agyam sem akarta elsőre feldolgozni a látványt - ennyit a nyugalmas vacsorámról, a lelki békémről. Az ő rendelésfelvételét megelőzőn csúsztatta hozzám a korsó sört a pultos, ami remek alibiként szolgált a bal kezemnek. Ugyanis éreztem: alig, de hozzáértő szem számára észrevehetően remeg. Nagyot nyeltem, számban a falattal és megtöröltem az ujjaimat a szalvétával, de végül mégis a nadrágom anyaga vitte le a maradék olajat az ujjvégeimről. Nőies lazasággal. - Mi a fenét keresel itt? - ...pont, ahogy felteszem a kérdést a 'f*szt' lecserélve egy szolidabb változatra. Nyilvánvalóan nem nyaralni jött, pont oda, ahová áthelyeztettek az eset után és nem is azért, hogy ital mellett cseverésszünk. A zsigereimben érzem, hogy ennek nem lesz jó vége, kiver a víz... - Nem a feleséged mellett kellene strázsálnod 0-24-be? - tudok róla, persze, hogy tudok. Nem veszítettem el a régi kapcsolataimat, Elliot, pedig egyedüliként tudott a kettőnk közti... incidensről, így természetesen tájékoztatott egyes dolgokról és valahol reméltem: ez elég visszatartó erő a számára attól, hogy valóra váltsa a fenyegetéseit. Ez lenne a normális. A k**rva életbe, hogy csak lenne normális... erre, pedig innom kell, ha már az étvágyam szabadságra ment.
A számból halvány füstfelhő távozik, mikor megcsörren a telefonom. Morgok kicsit, amolyan jó anyázósan, de amikor meglátom, hogy kinek a neve világít fel az Aquos kijelzőjén, kicsit megenyhülök. Felveszem és kihangosítóra rakom. Ez egy zsaru szokás nálam, Quanticoban nevelték belém, hogy mi rendőrök sem vagyunk feddhetetlenek, ami a vezetés közbeni telefonálást illeti, pedig a kihangosító egy remek találmány. - Dalolj nékem, Müller, mert kihúzom a nyelved a seggeden keresztül. - avagy "szia" Krauserül. A vonal másik végén a kolléga nevetéséből is csöpög a német nyelv, amire félmosolyt villantok az ordas nagy kijelző felé. - Sikerült átfésülnöm a fájlokat és ráleltem az űzött vadad telefonszámára. Tettem neked egy szívességet, mert nem tudom, hogy vittél-e gépet magaddal és lehoztam a GPS-modul adatait. - Persze, hogy hoztam gépet, te átkozott, először voltam fizikus és programozó, mint zsaru, te nyomorult szász akcentusgép. - förmedek a szőkére a vonal végén, mert sértő, hogy mennyire alábecsül. Viszont értékelem, hogy legalább nem kell leparkolnom valahová, hogy én nekem kelljen feltörnöm a készüléket. - Amúgy ha meleg lennék, megcsókolnálak baszod. - Majd Dorát, ha végre túl vagy ezen. Pass auf dich auf! Mach's gut. - Mach's gut, Wichser. - végül lerakom. Hálás lehetek, amiért ezt az idiótát felvette az FBI annak ellenére, hogy német állampolgár. Valami istentelen nagy húzása volt pár éve egy botrány kapcsán, aztán kapta is a szerződést. Az orromon fújok ki egy füstpamacsot, mikor csippan egyet a főleg kijelzőből álló készülék és már tervezi is az útirányt a Grill felé. Pár perc múlva leparkolok és ellenőrzöm a fegyverzetem. Pityuk töltve, a késem a helyén és egy sokkoló is lapul nálam. Jobb biztosra menni, mint elcseszni valamit. Kiszállok a kocsiból, bezárom, majd eldobom a csikket és szinte lapulva lépek be. Két székkel Moretti mellett foglalok helyet, majd intek a pultosnak, egy dupla Jägerrel szánjon meg engem. Kitölti, én pedig lehúzom, majd ha eddig nem vett észre, akkor ideje életjelet adnom. - Búú... ribanc.
Két ezer évnyi bezártság gondolata, szenvedés megélése, és maga a kín kárhozata, mely nem engedett szabadulni egyetlen percre sem. A fájdalom élénken élt a mellkasomban, és minden egyes nappal csak egyre jobban kívántam a halált, mely ugyan el nem jött. Akkor még nem tudtam azt, hogy Amara életben van, ahogy azt sem tudtam, hogy én valaha is kijutok-e onnan, de megtörtént, és nem sokára rá, nos meg is haltam a szeretet nővel együtt. Stefan Salvatore végzett velem, és iktatott ki. Talán azt gondolta, hogy végleg félreállít mindezzel, s hogy nem térek vissza sohasem az élők közé, de lám csak hatalmasat tévedett, hisz itt vagyok, és mostan boldogítom a Mystic Falls-i népet. Kinek örömére, és kinek kárhozatára, de élek, ez ellen pedig senki sem tehet semmit sem.. Sarah annyira egy naiv kislány, és egyszerre mégis hiszékeny alkat. Minden egyes szavamat beveszi, és azt gondolja ezáltal, hogy tényleg az a nyomorult kis hasonmásom van vele szemben, holott, ha tudná, hogy mennyivel rosszabb vagyok én magam, mint Stefan. Szavaimmal teljes zűrzavart okozok benne, s egy által káoszt, amit kicsit sem véletlenül teszek meg. Célomnak tekintem ugyanis azt, hogy teljes mértékben tönkretegyem a Salvatore családot. Kezdve Sarah-val, és folytatva szépen sorban a többiekkel. Bosszút állok mindazért, amit a hasonmásom tett velem, hisz nem akármivel büntetett meg engemet, hanem a halállal, s ha rajtam áll, akkor nem lesz boldog élete, hanem szenvedni fog mindörökre, ahogy ezzel egyúttal minden szerette is. -Én annyira sajnálom, Sarah, hogy mindezzel szembesülnöd kellett..-Nyelek egy nagyot, és lehajtom a fejemet, ahogy immáron rá sem nézek a tekintettemmel. Tökéletesen előadom a nyálas kis Stefant, és épp elég kételyt keltek mindezzel Sarah-ban. Ha talán ebben a korban születtem volna, akkor tökéletesen beillenék egy színésznek, és esetleg annak is tanultam volna, de mivel kétezer éves vagyok, így efféle dolgokkal nem kell foglalkoznom. Eszem ágában sem lenne egyetemre járni, avagy fősulira, mint mondjuk Stefan-nak... Még a gondolata is teljesen kiráz annak, hogy az emberi életre gondoljak. Fúj.. Végig se óhajtanám csinálni, tehát maradnék az én kis tökéletes szerepjátékomnál, azaz jobban mondva a bosszúnál.
† Megjegyzés: Hello, Little Salvatore / Zene: [You must be registered and logged in to see this link.][You must be registered and logged in to see this link.]
Farkaséhesen állítok be a Grillbe. Az ebédet kihagytam és munka közben teljesen megfeledkeztem az evésről azon a fánkon kívül, amit Roux elém tolt. Az azt követő megjegyzése, pedig katalizátorként működött. El akartam felejteni miért nem vette be délben a gyomrom magammal vitt ételt, de az erősködésével akaratlanul is az agyamba véste az okát és tudattalan végig azon rágódtam, ezért beletemetkeztem a munkába... magyarán elvesztem benne. Túlórát is bevállaltam miatta. Haza rugdostam, hogy hadd fejezzem be egyedül a hátra lévő papírmunkát, a rá eső részt is, mert a holnapi napon nem akarok már foglalkozni vele: mindez négy órával ezelőtt volt és azóta a gyomrom saját magát kezdte el emészteni, jobb híján. Az óra hat perc múlva háromnegyed tizenegyet üt. Remek idő egy nagy adag cheddar sajtos krumplikosárral való találkozáshoz, amit egy tequila kísér. Vagy kettő. Talán több. A pultnál nem tolonganak az emberek, a bentiek többsége az ablak közeli helyeket foglalta el, így kényelmesen a mellettem lévő székre dobhattam a levedlett kabátomat, miután felültem a székre. A vacsorarendelésemet megkönnyebbülten adom le, amit egy fájdalmas korranással nyugtáz a hiányt szenvedő részem. - A-a. Nem kérek citromot, sót hozzá és ne a hűtőből, a polcról. Kérlek. - intek a kezemmel, hogy rögvest felejtse el a fiatalok körében divatként elterjedt fogyasztási módszerhez tartozó tálalást. Érezni akarom az ízét, ahogy az oroszok is a vodkáét, ezért is isszák szobahőmérsékleten és amint megtölti a pultos az elém koppantott poharat máris a kezembe veszem, hogy lehajtsam. Egészségedre, mi tío. Jó érzéssel tölt el, ahogy a számban marad a fűszeres aromája és a túloldalt állónak még fordulta előtt jelzek: kérnék még egyet. - Kössz. - biccentek a kiszolgálásért és hagyom, hogy folytassa a dolgát. Nekem már csak a kései vacsorámra kell várnom, feszülten, de türelemmel, karjaimmal a pultra támaszkodva. Napok óta gyűrött vagyok, amiért jobb esetben három-négy órákat tudtam aludni a mostani esetünknek köszönhetően és ennek a kimerültségnek tulajdonítom a rossz közérzetet, az ismét felerősödő bűntudatot, amit képtelen vagyok logikai úton kicselezni. Az idő nem szépíti meg, nem feledteti el, a város sem, holott reméltem jót tesz majd. Sokáig így is volt, de most... Mindent a papírforma szerint végzek, akkor is a leírtak szerint jártam el, ezt tudatosítanom kell az agyam számára, amire a legkézenfekvőbb módszernek az előttem lévő alkoholt találtam. - Salud.
Tényleg nincsenek nagy céljaim azzal, hogy ma este itt vagyok. Ez még csak az első estém itt Mystic Fallsban és bár annyira nem nagy város, kizárt, hogy rögtön, csakúgy találomra összefussak Gabriellával. De most nem is ez számomra a lényeg. Ideje egy kicsit kiereszteni a fáradt gőzt, na meg „feltankolni” az utazás után. Leginkább egy bájos fiatal hölgyike vérével. Olyanéval, mint amilyen ez a lány itt, akit a Sors mintegy aranytálcán kínál fel nekem. Vagy úgyis mondhatjuk, hogy az ő balsorsa vezette ide, hogy éppen most, éppen az én italomat borítsa ki. Erről ő persze még nem tudhat és ez így van jól. Nem mondhatnám, hogy önmagamat adom, mikor egészen kedvesen reagálom le a helyzetet. De a jó vadász már csak ilyen. Nem fogom elijeszteni a prédámat. - Ugyan, ismerem az ilyet. Mindenkinek lehet rossz napja. – Gabriella szerintem már visítva röhögne, ha ezt hallaná. Annyira nem én vagyok. Pedig szoktam én efféle alakoskodásba belemenni máskor is, nem idegen számomra a terep. Másképp hogyan is ölhettem volna meg ennyi nőt mostanáig? Nem mindig célravezető, ha az ember rögtön kimutatja a foga fehérjét. Mint ahogy most sem volna az. Csak elriasztanám vele ezt a kis szépséget, ami nagy kár lenne. Nagyon nagy kár. Látszólag tiltakozom ugyan kicsit, az udvariasságnak megfelelő mértékig, mikor új italt akar rendelni számomra, de valójában örülök neki, végül is ezzel talán pár percre még biztosítom magamnak a társaságát. De teszek is még érte azzal, hogy igyekszem tovább fenntartani a lényegében kényszerűségből megkezdett társalgást. Ezzel egyúttal, feltűnésmentesen puhatolózok is, mennyire kell elővigyázatosnak lennem és a Madárka készségesen dalol is. Amit mond, az pedig módfelett tetszik. Merőben egyszerűsíti a helyzetet. Egyedül van, teljesen. Ráadásul ismerősei sincsenek, akik kereshetnék. Nem mintha érdekelne, hogy ki fedezi fel utólag, amit művelek, de a ma estére ez igencsak jó kilátásokkal kecsegtet. Legalábbis számomra. Számára már nem biztos. - Egy ilyen szép lány teljesen egyedül ebben az idegen városban? Magányos lehet. Mondjuk valahol egy cipőben járunk. Én is csak nemrég érkeztem – ügyelek rá, hogy az elejtett bókom ne legyen tolakodó, vagy törleszkedő, inkább csakúgy eleresztem a szövegkörnyezetbe ágyazva. Ezt általában nem szokták a hölgyek rossz néven venni. Végtére is melyik nő ne szeretné, ha megdicsérik a külsejét? - Nem lehet könnyű neked. Szerintem egy sört vagy egy enyhébb koktélt nyugodtan megengedhetnél magadnak, nem tudom, honnan jöttél és ott mik a szabályok, de tudtommal ennek az államnak a törvényei ekkora alkoholszinttel való vezetést még nem büntetnek. És talán segítene egy kicsit feloldódni ebben az idegen környezetben. Sőt, tudod mit, ha már így mint új jövevények egymásra találtunk, ha elfogadod, a kólád után a vendégem vagy valami efféle italra, amire csak szeretnéd. Mit szólsz? – mosolygok rá, miközben a legmegnyerőbb nézésemet használva keresem a tekintetét. Igyekszem kellően meggyőző lenni anélkül, hogy tolakodó lennék. Végül is, ha elfogadja a meghívásomat, azzal a társaságomat is. Nekem pedig pont erre van szükségem a tervem kivitelezéséhez.
१ Bocsi a késésért! १ 474 १ [You must be registered and logged in to see this link.]
Sok érzés kavarog bennem, és nem mindegyiket tudom megmagyarázni. A legerősebb amit jelen pillanatban érzek a fájdalom, a keserűség, szomorúság. Fáj, hogy évekig nem ismerhettem az igazi családomat, pedig hozzájuk tartozok. Mindvégig úgy éltem, hogy eltemettem magamban a tudatot, hogy a vérszerinti családomnak nem voltam elég jó, nem feleltem meg nekik, nem akartak engem, mert nem volt rám szükségem. Legalábbis a fejembe ez a gondolat fúrta be magát. Még is mi más magyarázná meg azt, hogy örökbe adtak másoknak? Ki tenne ilyet? Természetesen jó családban nőttem fel, ehhez kétség sem fér hozzá, csak néha rám jött a hiányérzet. Hiányzott a másik felem, amit a másik családom jelentett. Az pedig, hogy most találkoztam itt Stefannal... Újra felkavarták az érzéseimet, újabb és újabb kérdések merülnek fel bennem és egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy melyikkel kezdhetném. Nem fogom őt letámadni a kérdés áradatommal, mert azzal nem sokra jutnék, viszont azt tudnom kell, hogy miért nem kellettem nekik. Ennyire rossz lennék...? Mert szerintem nem, nem vagyok egy lázadó típus, a szüleimnek sosem volt gondjuk velem, szóval ésszerű magyarázatot már nem tudok kitalálni, hogy mire véljem ezt az egészet. Kérdőn felvonom a szemöldökömet mikor meghallom a szavait, miszerint sajnálja ezt az egészet. Nem szólalok meg, csak hallgatom figyelmesen a következő szavait. Tekintetemmel követem a kezét, amint megfogja az enyémet. A következő szavak hallatán teljesen ledöbbenek. Először nem akarok hinni a fülemnek, mintha ez csak valami hazugság lenne. Folyamatosan Stefan szemeibe nézek és nem látom a hazugság jeleit. Szép lassan leesik az imént hallottak súlya, és pár pillanatig meg sem bírok szólalni. Nem tudom, hogy mit mondhatnék. - Igen, megértelek... Megértem, hogy miért csináltad, csak... - nem bírok többet kinyögni. Nem tudok normálisan fogalmazni, teljesen megvagyok döbbenve azon, amit az előbb Stefan mondott.
[You must be registered and logged in to see this link.] zene: xxx | megjegyzés:
Az emberek annyira naivak, és teljességgel félrevezethetőek, hogy az már szinte élvezet. Elhisznek mindent, s a valótlan dolgok végül igazságok kellegévé válnak a szemük tükrében, hisz képtelenek beismerni önmaguknak, hogy az, amit látnak voltaképpen csak egy megtévesztés ármánya, és nem több. Könnyű őket az orruknál fogva vezetni, egyszerű őket átverni, hisz csupán csak azt kell nekik mutatni, amit látni óhajtanak. Édes hazugságokkal kell etetni az elméjük, egyszerű szavakkal kell őket eljuttatni az összeomlás széléig, hogy aztán ők maguk is belássák mennyire esetlenek, idióták, és hiszékenyek. Oh, hogy az emberi teremtményeket mennyire könnyedén befolyásolni lehet, szinte egyetlen pillanat alatt. Ámbár nemcsak őket, hanem minden természetfeletti lényt. Mindezen trükknek pedig egyetlen alappillére van, s még hozzá a tökéletes látszat, azaz a drámai előadás módja, mely nemcsak színészi tehetséget igényel, de alapos ismeretet. S igen, ilyenkor hálát adok magamnak, hogy kétezer éve létezem. -Én... én, Sarah, oly annyira sajnálom mindezt.-Hajtom le a fejemet egyetlen pillanat alatt, és rá sem nézek immáron. A kis drága Sarah pedig mindent elhisz nekem. Elhiszi, hogy előadom előtte a kis hasonmásomat, elhiszi, hogy én vagyok Stefan, holott úgy rühellem azon gondolatot, hogy eme nyuszi lelkűt kell játszanom, mint még soha semmit. Förtelmes, rémisztő, undorító.. Úristen, hogy nekem mit meg nem kell tennem a felfordulás érdekében.-El sem hiszed, hogy mennyiszer megbántam ezt a döntésemet, de nem tehettem mást. Kénytelen voltalak megvédeni téged..-Nézek mélyen a szemeibe végül, ahogy teljességgel felé fordulok, és óvatosan megfogom a kezét.-Damon a bátyám egy szörnyeteg, Sarah. Tőle kellett téged elrejtenem. Egy kegyetlen hidegvérű gyilkos, szinte minden családtagunkat megölte, ha... ha téged nem juttattalak volna másik családhoz, akkor veled is végzett volna. Egyszerűen nem akartam, hogy bántódásod essen. Ugye megértesz?-Szavaim tele vannak fájdalommal, és olyan hitelesen adom elő eme jelenetet, hogy szinte kétség sem lehet, miszerint nem Stefan vagyok. Bár bevallom, hogy kissé frusztráló érzés arra gondolni, hogy mit meg nem kell tennem annak érdekében, hogy szétessen eme családi idillkör, ami szinte még ki sem alakult.. Már szinte látom Damon arckifejezését, amikor is megtudja, hogy a drága kis öccse miket mondott Sarahnak. Kész élvezet lesz nézni a történéseket, de hát ez még csak a kezdete mindennek, mert jobban belegondolva nagyobb káoszt is fogok még okozni. Tehát ideje lenne minden Mystic Falls-i lakosnak elmenni imádkoznia egy sort, hogy ne bánják meg azt, hogy nem tették meg mindezt előbb, hisz én, mint a végzetük már kellően itt vagyok, és senkit sem fogok megkímélni akármennyire is könyörögjenek a lábaim előtt heverve.
† Megjegyzés: Hello, Little Salvatore / Zene: [You must be registered and logged in to see this link.][You must be registered and logged in to see this link.]
Mivel még nem igazán ismerem a várost, a helyet, és még ami azt illeti, az interneten sem néztem utána a történelmének és annak, hogy milyen dolgok szoktak folyni itt, ezért azt hiszem mondhatom, hogy abszolút semmit nem tudok erről a helyről. Lehetett volna mondjuk annyi eszem, hogy egy kicsit szétnézek és nem csak úgy belevágok a világba. Már pedig ezt tettem. Mindent feladtam otthon, hogy ide jöjjek. Átiratkoztam egy főiskolára a menő egyetemem helyett, csak azért, hogy megkeressek egy férfit, akiről szintén semmit sem tudok. Mondjuk a vérem hajt. De nem is csodálkozom. Nem véletlenül szeretnék majd a jövőben nyomozó lenni. Remélem, megszolgálom azt a célt, amivel ezt el tudom érni. Belépek Grill nevezetű helyre. Egy kicsit körülnézek és egyébként sem láttam másik nagyobb ilyen helyet itt a közelben. Elég kicsi ez a város és gondolom, hogy sokan járhatnak ide. Keresek is rögtön magamnak egy helyet a bárpultnál, de gyorsan el is intézem magamnak a helyzetet, mivel sikeresen leöntöm a mellettem lévő férfit a saját italával. Még ha az enyémet öntöm ki... de az ő söre bánta. Elkezdek mentegetőzni és megpróbálom felitatni a kifolyt sört, de ő gyorsan megnyugtat arról, hogy nem történt nagy baj. -Ohh, örülök hogy nem haragszol. A mai napom kész ügyetlenségek sorozata. - Mosolyodtam el, próbáltam magam kihúzni ebből az egészből. Persze nem akarta elfogadni tőlem a cserepiát először, de én nem engedtem, rögtön meg is rendeltem, majd mindketten egyszerre kaptuk ki az italt. Lehet, hogy jól esne most nekem is egy kis alkoholos lötty, de sajnos nem szeretnék inni a vezetés miatt. Aztán nem lesz aki majd hazavigyen. Most már végre helyet foglalok, belekortyolok az italomba és szétnézek még egyszer a helyen. Tetszik, hangulatos és ötletes. A férfi hangja zökkent ki az elmélázásomból. Halványan elmosolyodom. -Vezetek, csak ennyi. De egyedül jöttem, szétnézni mert még nem ismerek itt senkit sem. Pár napja költöztem a közeli főiskolára. - Amikor találkozok valami idegennel és kérdezősködni kezd, általában nem tudom befogni a szám, csak mondom és mondom, de soha nem gondolkodom el azon, hogy mi van ha nem jó szándékkal fordul hozzám.
Hát íme Mystic Falls. Merőben más, mint New York vagy Seattle. Mi a fenét akarhat itt Gabriella? Mondjuk a természetfölötti jelenléte erősebben érezhető, mint bárhol máshol, ahol eddigi nem is olyan rövid életem során jártam, ezt meg kell állapítanom. De mégis mi vihette rá arra, hogy ide jöjjön? Kétlem, hogy pusztán előlem akart volna meglépni. Azt egyébként is tudhatja, hogy értelmetlen vállalkozás. Bár én sem értem, mit keresek itt, minek kajtatok utána? De mindegy. Egyszerűen csak idegesít, hogy szó nélkül lelépett életem megkeserítője és el akarom látni a baját miatta. Kész. Hogy megéri-e nekem ezért ennyit szaglászni utána? A helyzet az, hogy az időmbe belefér. A kedvenc hobbimnak, a boszorkány és halandó-gyilkolászásnak közben is eleget tudok tenni. Igazából Seattle-ből is ezért indultam útnak később egy nappal, mint terveztem, hiába tudtam már, nem az az úti célom. Az a helyi uszodába éjszaka beszökő tinilány csapat egyszerűen túl csábító préda volt. Ha már vakvágányra futottam, legalább ennyi élvezete legyen a dolognak. De most már itt vagyok Mystic Fallsban. Rövidesen elkaplak, Gabriella Ross! Első utam azonban, miután meghúztam magam egy elhagyatott fészerben a napos órákra, egy népesebb, láthatóan felkapott szórakozóhelyre vitt. Egyrészt mert itt erős természetfeletti jelenlétet is éreztem, másrészt mert csak ki kell valahogy eresztenem a gőzt, az utazás fáradalmait fel kell oldanom. Ehhez pedig egy boszorkány-ölés vagy csak egy sima, finom vacsi az élvezethez szükséges brutalitással körítve valami finom, hamvas halandó hölgyike véréből pont tökéletes lenne. Ehhez viszont préda kell. Egy zsúfolt bárban nem hinném, hogy nehéz dolog lesz becserkészni egyet. A pulthoz lépek, lehajtom sötét, kapucnis pulóveremet és helyet foglalok. Rendelek egy sört, majd miután megkapom, féloldalt fordulok és pásztázom a tömeget. Nincsenek illúzióm, Gabriella azért nem olyan egyszerű eset, hogy csakúgy véletlenszerűen belefussak rögtön az első helyen, ahová találomra belépek. Kutatnom kell majd utána. De előbb a móka, csak aztán a szórakozás. Már csak a játékomat kell megtalálnom hozzá. Ezért pásztázom a tömeget az ideális jelölt után kutatva. Hirtelen azonban valami hideget érzek a pulóverem ujján végigfolyni. Felkapom a kezem és láthatom a pulton lecsorogni a sörömet. Illetve azt, ami a söröm volt. Szabadkozó női hangot hallok és mikor odafordulok egy nagy, kék szemű, formásan vékony fekete szépséget látok magam mellett állni, ahogy zsebkendővel kezdi itatgatni a pultot. Pontosan úgy néz ki, ahogy én abból a régi meséből Hófehérkét elképzelném. Milyen ellenállhatatlanul gyönyörű látvány lenne, ahogy a vörös vér színezné ezt a porcelánfehér bőrt, miközben ezek a hihetetlenül kék szemek, melyek most esdekelve néznek rám, üvegesen merednének a semmibe. Már csak maga a fantáziakép is elég arra, hogy felkeltse az érdeklődésem ez iránt a fiatal lány iránt. - Ugyan, semmiség. Mindenkivel előfordul - válaszolom szabadkozására és még rá is mosolygok a hölgyikére. Mert ilyet is tudok ám, ha a helyzet és a céljaim ezt kívánják meg tőlem. Végül is, valamikor még a tizenkilencedik század elején én egy igazi úriember voltam. Tudom, hogy kell bánni a nőkkel. Az már más kérdés, hogy egy részét annak, amit én szeretek csinálni velük, ők nem értékelik. De ha nem sikoltoznának, ellenkeznének, mikor megkínzom őket és vérüket veszem, nem is lenne az egész olyan izgalmas. Közben ledobom magamról az átázott fekete pulcsit, ami alatt egy feszülős, szürke pólót viselek. Úgyis ráfér már, hogy kidobjam, majd szerzek egy másikat. - Igazán semmi szükség rá, de ha neked ettől jobb lesz a lelkiismereted - tényleg kedves hangszínt ütök meg, ha Gabriella hallaná, biztosan hangosan felröhögne. Bár gyilkoltunk sokat együtt, a csábításaimban, érthető okokból nem vett részt.- Sört iszom - teszem még hozzá, mikor látom, hogy a kis Hófehérke várakozón pislog rám a nagy kék szemeivel és hosszú fekete szempilláival. Édes kis bogaram, pedig egész értelmes a tekinteted! Vajon nem ugyanazt akarnám inni, amit levertél az előbb? De persze nem teszem szóvá. Az értelmi képességei nekem végső soron nem számítanak, bár ez alighanem csak szórakozottság a részéről most és nem alapvető ostobaság. Látom a szemén egy másik lény értelmi képességeit, ez a lány nem buta. Én szeretem az okos áldozatokat. Nagyobb kihívást jelentenek. Szép és okos. A legjobb kombó. - Köszönöm - még egy mosolyt megeresztek felé, mikor lerakja elém az italt. - Idejössz egy ilyen menő helyre kirúgni a hámból, és még csak alkoholt sem iszol? Meggyőződéses alapon teszed? Vagy nem akarod elkezdeni, míg a barátnőid, barátod ide nem érnek?- érdeklődöm, mikor látom, hogy ő csak egy kólát rendelt. Egyrészt, hogy beszélgetést kezdeményezzek és ne hagyjon itt, másrészt, hogy kipuhatoljam, hányan figyelhetnek rá, kiktől kellene elszeparálnom.
१ Bocsi a késésért! १ 727 १ [You must be registered and logged in to see this link.]
Félrebillentettem a fejem. Volt valami, amit az elmúlt ötven évben egyszer sem tettem meg. Nem próbáltam megérteni, vajon mit miért tesz. Egyszerűen nem érdekelt, hogy milyen célok, milyen indíttatás végett került a vőlegényem az áldozatainak terebélyes listájára, és volt egy olyan érzésem, hogy ezt nem ma este fogom átgondolni. Megtudni pedig főleg nem, habár valószínűleg nem szorulna sok megértésre, mit is gondolt, mikor életet oltott ki. Nyilván ezt érezte az ezer másik, hasonló gyilkosságánál is, és akkor sem kérdezte tőle senki, ilyenkor mi jár a fejében, és miért okoz örömet számára ez az élet. Én bizonyára... előbb-utóbb a saját bűntudatomban pusztulnék el, és volt már egy-két eset, amikor nem tudtam tűrtőztetni magamat, megöltem embereket. Nem igazán szerettem utána tükörbe nézni, habár mikor megtörtént, jólesett és valószínűleg ő ezt az adrenalint érzi minden gyilkolásnál. Csak hogy... én nem öltem meg senkit, aki számára fontos volt. Már ha létezik olyan személy az életében, aki neki fontos lehet. Némileg közömbös arccal fürkésztem az övét, miközben beszélt. Memoárról és pár más dologról is, ám nem szándékoztam ezekről már tudomást venni. Végre találkoztam ezzel a nővel... a szemek tulajdonosával, aki egykoron az általam legfontosabbnak tartott férfi halálát okozta. Egyelőre pedig ennyi elég volt. A gondolkodása meglepőnek egyáltalán nem nevezhető, és mmár volt miből kiindulnom vele kapcsolatban. - Ó. Nevetlen vagyok - sóhajtottam fel, majd felugrottam a székről. - Devonne - mutatkoztam be neki, és egy elegánst mosolyt villantottam felé. - Szemernyi kétségem sincs affelől, hogy találkozunk még - kacsintottam rá, majd az italára néztem, és egy újabb sóhaj kíséretében újabb dollárost tettem a pultra. - Az övét is én álltam. A kezdődő barátságunkra. - A hangom megtelt gúnnyal, majd lassú, tőlem megszokott léptekkel hagytam el a helyiséget. Tudta, hogy nem most látott utoljára.
Figyelmesen – ami tőlem ritka nagy szó – hallgatom a mondanivalóját. Annak ellenére, hogy miképp beszélünk egymással, valamiért haverok vagyok. Nem a legjobb cimborák az szent de ha kell akkor fognám Mark hátát. Nem magamért. A húgomért. S Mark is képes félrerakni a gyökér műsorát azért, hogy segítsen megoldani egy ügyet amelyben gyermekek vesznek oda. Nem felelek arra, hogy nem mindegyik ugyan olyan. Az én anyám azért lett olyan kegyetlen és vérmes amilyen, mert egy olyan mint Mark megerőszakolta. Annak a rohadéknak hála Chan is a poklok poklát járta meg gyermekként. Meg az én faszságaimnak is hála, annyi szent. Annak azonban már vége. - Vagyis valaki nem akarja, hogy tudjatok róla. - utalok a természetfelettire. - S mégis a boszorkányok rettegnek. - Mégis csak szükségem lesz egy újabb sörre, ahogy kivégzem a maradékot. Intek. Megkapom. A pénzt a kecses kézbe csúsztatom, alapos borravalóval ellátva. Csípem ezt a kislányt és mivel a szexért nem fogok fizetni, hát olykor annyi borravalót kap a markába amiből két havi lakbérre is futja. - Ja, szoktam jó fej is lenni, le ne szakadjon a pofád. - jegyzem meg Mark tekintetét látva. Bontom a két sört. Az egyiket Mark elé tolom. - Megjártam már a köröket. Mindegyiket. Az idősektől egészen a fiatalokig. Egyik sem beszél. - Pedig a sármom szóra szokta bírni a fiatal fruskákat de most azok is inkább becsapták előttem az ajtót, teszem hozzá gondolatban. - A vámpírok pedig nem tudnak semmiről. Még nem tudom miért. - Egy pillanatig elmerengek ezen. Ha a boszorkányok és a vámpírok is kussolnak... hmm. - Kapd fel a dzsekid. - bököm oda Marknak és a sört az üvegen hagyva kanyarítom magamra az öltönyt és már indulok is kifelé a bárból. Pontosan tudom, hogy hova kell most mennünk. Ja, nem kéne vezetnem. Igen, persze. Bevágom az ajtót a nissan pick up ajtaját és várom, hogy Mark is megtegye, majd már adom is rá a gázt. - Remélem nem volt mára semmi terved. - jegyzem meg hanyagul és öt perc múlva már a városból kifelé vezető útra kanyarodok. - Van valaki akivel még nem beszéltem. - adok értelmet hirtelen döntésemnek. - Plusz van valami amit látnod kell. - nem bírom a mai zenéket. A rádiót el sem indítom. Helyette beteszek egy AC/DC Cdt. Ez már inkább az én zeném. - Egész eddig nem értettem, mi a francért kellenének valakinek épp gyerekek. - fordulok rá a 97es útra,mi még messzebb visz a várostól. - Hacsak nem egy rohadt áldozati kör az egész. - egyre pipább vagyok, amit könnyen megérezni a sebességen amit az autónak nyomok. Persze ettől még nincs veszélyben Mark. Na meg remélem nem a rinyálós utazók mellé tartozik.
Elég gyorsan leakadt a húgát érintő témáról, aminek kissé talán még örültem is, hiszen tudtam, hogy soha nem leszünk egy véleményen és hiába fogom jártatni a számat, a jó ég nem fogja eltüntetni innen addig, míg meg nem csinálja a balhét, ami szerinte nem lesz az. Henry egy féreg, de legalább nem hagyja magát, ami máskor talán szórakoztató is lett volna, csakhogy amíg Chantele-ről volt szó, nem sok mindenen volt nevetgélnivaló. Féltettem a lányt, a bátyja hiába védekezett a kamaszkor állatságaival, soha nem volt jó hatással rá. Mióta felnőtt sem kereste, húsz évbe tartott, míg összekaparta magát és megváltást talált? Nem hamarkodta el a dolgot. - Jó lenne ha felfognád, hogy nem mindenki olyan, mint az a mocsok, aki ezt teszi. – Lehúztam a rövidet, tudtam, hogy nem lesz belőle semmi bajom, a levegőt sem fogom másképpen venni, de nem gyakran hall az ember fia ilyen történeteket. Mit kell ahhoz érezni és gondolni, hogy több, mint fél tucat kislány lemészároljanak? Szörnyetegnek lenni nem nehéz, mégis meglepő, hogy egyeseknek ez a természetes. Teljesen megértettem, Henry miért vágta neki a pultnak a korsóját, hasonlóképpen a két kezem közé kapva téptem volna ki a szívét egy ilyen aljadéknak, mint akit keresett, ha megtaláltam volna. - Nem hallottam arról, hogy ez megy a városban. Nem vagyok itt régóta, egy hete jöttem és nem tájékozódtam a természetfeletti bulvárból. – Vallottam be. Kedvemre való volt látni, hogy feszült és ideges, csak ne amiatt lenne, hogy gyerekeket gyilkoltak a határban. – Itt bonyolultabb a hierarchia, mint az elsőre tűnik. Ahogy hallottam vannak olyan boszorkányok, akik nem ismerik a félelmet, őket kellene megkeresned. A helyedben azokkal kezdeném, akik idősek. Egy idős boszinál nincs rosszabb. – Sóhajtottam. Nem voltam a boszorkányokkal kekeckedős fajta, viszont volt, hogy meggyűlt a bajom eggyel, akit feldühítettem kiscsikó koromban. Akkoriban nem igazán vettem figyelembe, hogy rajtam kívül más lények is járkálnak az utcákon. – A vámpírok itt nem húzzák meg magukat, szinte kiplakátolják, hogy micsodák és a legtöbbjük szeret tudni a többiekről. Ha valaki már hétszer ölt, annak híre megy közöttük is… igazi pletykafészkek istenkomplexussal és ha itt van a gyilkosod, nem fog eltűnni. Ez egy kincsesbánya az ilyen barmoknak. – Néztem rá komoly tekintettel. Nem folytam bele a helyi ügyekbe, a saját lakhelyemen sem igazán voltam a vámpírok politikai és egyéb elitjeinek a tagja tekintve, hogy csupán félig voltam vérszívó, ezért nem is akartam nagyon belefolyni a történésekbe, attól függetlenül, hogy azért a körvonalakkal és a hírekkel nekem is jólesett tisztában lenni.
[You must be registered and logged in to see this image.] Ma végre sikerült egy kicsit megszabadulnom az iskolától. Már napok óta itt vagyok, és egyszer sem tudtam időt fordítani arra, hogy megnézzem Mistic Fallst. Pedig eredetileg csak ez a hely miatt érkeztem és iratkoztam át a suliba. Már éppen itt volt az ideje, hogy megejtsem ezt a dolgot. Az egyik évfolyamtársamtól megkérdeztem, hogy mit ajánlj, hova menjek ebben a bizonyos városban. A térképen megnéztük, mit hol találok és úgy döntöttem, hogy először arra a bizonyos populáris helyre fogok elmenni, amit Mistic Grillnek neveznek. Igazából fogalmam sincs, hogy hogy néz ki az a férfi, akit keresek. Egy levélben amit láttam anyám asztalán annyi állt csak, hogy Hayden. Ezzel pedig nem valószínű, hogy sokra fogok menni, hiszen tutira nem egy ilyen nevezetű férfi van ebben a városban. Az autómat leparkoltam a Grill előtt, körülpillantottam. Az emberek szállingóztak be és ki, én pedig kicsit bizonytalanul de elindultam az ajtó felé. Beléptem és körülnéztem. Érdekes és jól alakított hely, nem is csodálom, hogy népszerű erre felé. Na meg hát egy kis városban jó ha egy ilyen hely van. Lassan megindultam a bárpult felé, nem szerettem volna asztalhoz ülni. Elbambultam miközben egy székre próbáltam feltornázni magam és a mellettem lévő férfi italát szerencsésen fellöktem. A fenébe, még a végén rögtön kitiltatom magam erről a helyről! -Ó, te jó ég! Elnézést. Annyira figyelmetlen vagyok! - Táskámból előkaptam egy pár papír zsebkendőt és elkezdtem vele felitatni a kiömlött italt, ameddig a pincér észre nem vette a történteket és hozott egy rongyot. - Ne haragudj. - Néztem nagy bociszemekkel rá. Tényleg nem szeretném rosszul indítani az itteni 'ismeretségemet'. - Mindjárt rendelek egy másikat. - A pincér amikor visszajött és a férfi is megmondta, hogy mit szeretne, akkor megrendeltem. Magamnak csak egy kólát kértem, vezetek, nem lenne jó inni.
szavak száma: kukk || zene: most nincs || megjegyzés: jöttem
Akaratlanul is öblösen röhögök fel epésnek szánt, lenéző megjegyzésén és inkább válaszra sem méltatom. Nem vagyok már tini, hogy farokméregetőset játsszak vele mert bántja a hiúságát a felbukkanásom. Amiről Mark nem tud, az nem fáj neki. Némileg persze felbassza az agyam egy hátsó zugát, hogy mennyire gyengének tartja a húgomat de oda se neki. A faszméregetésnél tényleg van fontosabb dolgom is. - Nos kedves Watson, ma a nyolcadik kislány holttestére bukkantunk a város mellett. Nincs külső sérülés rajtuk, nem hiányzik belőlük egy csepp vér sem. Mindegyik szívrohamban halt meg. Mindegyik most töltötte be a hetedik életévét. Csak az utolsó áldozat született Mystic Fallsban, a többiek mind másutt ezért addig nem gondolta senki, hogy sorozatgyilkost keresünk, még hozzánk nem került az ügy. Mindegyikük szerető családban nőtt volna fel ha az apjuk nem egy magadfajta volna. - húzom el a számat keserűen. Nehéz nem arra asszociálnom a férfiről amit anyámmal tett az a rohadék aki később az életével fizetett érte. - A boszorkányok nem mondanak semmit. A legtöbben arra gondolnak, hogy halálra rémültek. Kérdem én. Mit keres nyolc, hét éves gyermek, akiknek az apja hollétéről semmit sem tudunk a városon kívül? Mi a francot akarhat egy vámpír gyerektől? Gusztustalan egy eset. S ha bármi infód van – fordulok felé ahogy lehúzom a maradék sört és az üveget kicsit erőteljesebben vágom a pultra a haragtól ami fűt amiért nem tudom elkapni a rohadékot – segíts nekem. Akárki ez a mocskos rohadék, meg akarom találni és ki akarom végezni. Két kézzel akarom elvenni tőle az életét. - mondom hidegen és komoran. Nem, nem viccelek. Az ujjaimmal akarom megfosztani a szívtől ami a mellkasában pihen, amiért ezeket a gyilkosságokat elkövette. - Kik azok akiktől annyira félhetnek a boszorkányok, hogy nem beszélnek? - Kérdem ezúttal inkább csak költőien, mintsem választ várva. Rám férne még pár ital az a helyzet de egy újabb kör helyett inkább rágyújtok egy újabb cigarettára. Nem vagyok hajlandó megmagyarázni Marknak a jelenlétemet és eltűnni sem fogok csak mert veszélyeztetve érzi magát. Azonban, nem fogom újabb gyerekek életét kockára tenni holmi rohadt büszkeséggel. Mark a hasznomra lehet a maga kapcsolataival és bár általában egy mocskos, önző szemétláda vagyok, most más a helyzet. Most ártatlanok élete a tét, nem az enyém, a lelkemé vagy a nők állítólag szüzességéé.
Eleinte felvontam a szemöldökömet hallgatva, mégis mit akar elérni a rólam tartott kiselőadása, de később rájöttem, hogy valószínűleg a hatalmas kapcsolatainak jelentőségét akarta fitogtatni az életrajzom elbeszélésével, így inkább fogtam magam és hátradőlve a széken viseltem el a kibontakozását, aminek azt hittem, soha nem lesz vége, de nem voltam annyira bunkó, hogy közbevágjak. Ha neki jólesett ecsetelni, hogy mennyi mindent tud rólam és mennyi mindenre képes, akkor rajta, egészségére. Még arra is képes volt, hogy bevallja, mekkora paraszt volt, ami a viselkedését illette, de hogy a kamaszkorra fogja az egészet… amikor Chantele lelépett a velem szemben ülő már régen nem volt kamasz, maximum fiatal nyikhaj, akinek elkezdhetett volna benőni a feje lágya néhány hónappal, esetleg egy évvel korábban és akkor nem utólag kellene mosnia a kezeit, hanem megkímélhetné magát is attól, hogy fel-alá rohangálva és fontosnak tettetve magát szambázzon be ismét a testvére életébe. Nem mintha az én dolgom lett volna, mit hogyan kellett volna csinálnia, nem voltam az apja, ám az, hogy mindenhatónak képzelve magát önkényesen megjelenjen ott, ahol nem volt rá szükség, mert nem voltak rá felkészülve… nem lett volna ínyemre, ha Chantele emiatt süllyedt volna még mélyebbre, mint most volt. - Lenyűgöző, Sherlock. - Elismerést tettetve rántottam meg a számat. - Lehet, hogy minden tudsz róla, viszont nem ismered. Ha ismernéd, belátnád, hogy most tényleg pocsékul időzítettél és nem csak az érdekelne, hogy most volt időd ideérni. – A szövegem túlságosan is védelmezőnek hathatott, viszont ezért voltam itt. Segítenem kellett annak, akit a szárnyaim alá vettem és akinek megígértem, hogy bármi van, hozzám fordulhat és nem terveztem végignézni, ahogy a bátyja akarva-akaratlanul tönkreteszi. Akkor sem, ha jó szándékai voltak. Ismerve ezt a szemetet soha nem lehetett tudni, mikor gondolja meg magát vagy jön rá az ötperc. - Milyen nyomozás? – Annyira nem érdekelt, de egy rákérdezésből nem lehetett semmi baj, legfeljebb ismét végighallgathattam, milyen tényeket és időpontokat rakott egymás mellé, hogy kapjon egy kissé egészebb képet attól, amije eddig volt. – Nem bírsz magaddal, mi? – Bukott ki belőlem és most az én hangomban sem volt sem lenézés, sem semmi ehhez hasonló, csupán hétköznapiasság.
Őszintén szólva semmit sem tudok a családomról, vagy is de, azt a pár információt amit sikerült megtudnom. Ismerem Stefant, legalábbis látásból, meg amennyit hallottam róla, de még nem találkoztam vele. A Duke-on volt egyszer egy kiállítás, ott volt, láttam őt, emlékszem is rá, de nem beszélgettem még vele, pedig mostanra lenne jó pár kérdésem hozzá. A legelső az lenne, hogy miért tartotta titokban a létezésemet? Nem hiszem, hogy lenne ebben az esetben olyan indok, ami megfelelő lenne. Nem arról van szó, hogy nem volt jó felnőni ebben a mostani családban, jó volt, és szeretem őket nagyon, de még is azért jobb lett volna úgy élni az életemet, ha tudom a miértek okát. Sokszor volt már bennem az, az elmúlt napokban, hogy felkeresem Stefant és megkérdezem tőle, hogy mit miért tett, de végül nem bírtam rávenni magamat, hogy meg is tegyem. Féltem az első találkozástól, hogy milyen lesz, hogyan fog viselkedni, és, hogy elmondja-e nekem az igazat, vagy a szemembe hazudik. Hazugságban éltem eddig, most már viszont szükségem van az igazságra, tudnom kell a kérdéseimre a válaszokat. Pont ezért is örülök annak, hogy össze futottam Stefannal a Grillben. Ha ez nem történik meg, akkor szerintem kerültem volna még őt egy darabig, halogattam volna még a beszélgetést, de ez most pont kapóra jött nekem, már csak abban kell reménykednem, hogy válaszokat is kapok tőle. - Semmi. - mondom miközben őt figyelem. - Sokat gondolkodok azon, hogy miért tartottad titokban a létezésemet, hogy miért nem ismerhettem az igazi családomat. Még is mi lehet olyan rossz, hogy ezt tetted? - teszem fel neki a kérdést, mikor sikerül magamban viszonylag normálisan megfogalmazni azt, ami most a fejemben jár.
[You must be registered and logged in to see this link.] zene: xxx | megjegyzés: lesz jobb is
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Szept. 12, 2015 5:17 pm
Egy pillanatra megáll a kezem a mozdulatban miközben a számhoz emelem a sört egy újabb kortyra, amikor előadja a hős védelmező dumát. Egy félmosoly és lehúzom a kortyot. Még csak szembe sem fordulva vele válaszolok olyan egyszerűen, hogy a kutya sem hinné azt, hogy érdekel a dolog. - Mark Greene. Született Sydneyben 1930. november 10.-én. Ahogy a húgom, úgy te is erőszak termése vagy. Harmincöt évesen lettél, ami. Azóta már megtanultad kontrollálni ami vagy, ezért és mert anyád, Clara, valószínűleg a világ legkedvesebb embere volt és jó lelke miatt soha nem utasította vissza ha valakinek segítség kellett, sebészként dolgozol. Ennek hála máshoz is hozzáférsz ami ugyebár nagyon is jót tesz neked. Van egy húgos, Lara. Szintén halhatatlan. Azt is tudom hol él vagy jelenleg épp mit csinál, egy telefonhívás. A húgom kiskorában egy utolsó fasz voltam amiről nyilván tudsz. Ja, előfordul, hogy a tinédzserek idiótaként viselkednek. Ez van. A húgom húsz éve egyik napról a másikra lelépett. Aztán Brüsszelbe keveredett, ahol megismerkedett Ebony Smithel akivel jelenleg együtt lakik és kutatást folytat... nos... - fordulok végre Mark felé. - Az elmúlt tíz évben figyelem a húgom minden lépését. Tudom kik a barátai, kik nem. Tudom ki vagy és mégis lám, soha nem estem neked, pedig hidd el, lett volna lehetőségem rá. A barátja vagy sőt több is és ezt becsülöm. Átsegítetted dolgokon amiken én nem tudtam, amiért hálás vagyok. - kortyolok. - Ellenben ha még egyszer megkérdőjelezed a szándékaimat az én testvéremmel kapcsolatban vagy megpróbálsz elhessegetni mellőle. Gondolom a többit már kitalálod. Ja és halálosan nyugodtan vedd fenyegetésnek. Mondtam, hogy szar napom van. - rántom meg a vállam újra és intek a pincérnőmnek, hogy hozzon még két felest. - Egészségedre. - tolom az egyiket Mark elé. Becsülöm benne, hogy van töke meg pofája megvédeni a húgomat. Nem sokat tettének így. Ellenben még én nagyon is emlékszem az elkövetett szarságaimra, arra is emlékszem, hogy Chan tűnt el egyik napról a másikra. Arra is, hogy aztán anyánk meghalt. Arra is, hogy kinyírtam a rohadékot aki megerőszakolta majd megölte. Arra is, hogy meddig tartott mire megtaláltam azt a boszorkányt aki megadta amit akarok és arra is, hogy a semmiből lettem az aki és találtam rá a húgomra. Nem én hagytam el őt. De erről sem most fogok picsogni pajtás, az biztos. Visszakanyarodva Markhoz. - Sokkal erősebb, mint hiszed. - jegyzem meg nyugodtan. Nincs él a hangomban, nem emelem meg, semmi irónia de még cinizmus sem. Egy egyszerű kijelentés, épp olyan könnyed monotonitással mint az előbbi monológ. - Na most... van még valami amivel illetnél vagy beavathatlak végre a ki*aszott nyomozásba?
Kevés ember tudta kiváltani belőlem azt a reakciót egy másodperc alatt, hogy legszívesebben képen töröltem volna, de Henry-nek sikerült, díjnyertesen tudta felforralni az agyvizemet. Valószínűleg azért, mert ismertem a testvérét, akihez nem fűzte mindig szép viszony és aki a világ legtöbb dolgánál is jelentősebb volt számomra attól függetlenül, hogy nem hangoztattam ezt a tényt. Egyébként meg nem azok idegesítenek minket a legjobban, akik hasonlítanak ránk? Remek, mintha eddig nem lettem volna tisztában azzal, hogy több közös van bennünk, mint azt akármelyikünk szerette volna. - Hamar beilleszkedtél, ha már szar napod van. – Én is intettem a pultos lánynak, hogy hozzon valami szíverősítőt, amivel három percél tovább képes leszek elviselni a társaságát. Miért gondoltam, hogy menni fog józanul? Van, akiket csak kis adagokban lehet elviselni, ez a tenyérbemászó figura nálam ebbe a kategóriába tartozott. Nem mondom, hogy nem voltak jó napjaim, amikor még normálisnak is tartottam, de jelenleg nem ezen volt a hangsúly, hanem sokkal inkább azon, miért tolakodott be a városba. Én nem terveztem sokáig maradni, de a felbukkanása sok mindent elkezdett átvariálni a fejemben: nem bíztam benne annyira, hogy felügyelet nélkül hagyjam mellette Chantele-t. Húsz éve a húga felé sem bagózott, azelőtt is néha voltak jó pillanatai, de nem ezek tették ki a kapcsolatuk nagy részét. Minek másnak lennék itt, ha nem azért, hogy szemmel tartsam, mi a jó a lánynak, aki a segítségemet kérte? Persze szívesen beolvastam volna már ismét egyet a mellettem ücsörgő ficsúrnak is, ez teljesen mellékes vágyálom volt. - A húgod arra pont nem áll készen, amit te tenni akarsz vele. – Jelentettem ki rá sem pillantva a pincérlányra, aki letette a pultra az italomat. – Eddig sem állt készen, ezután sem fog, most pedig végképp nem. Nincsenek jó napjai. – Honnan is tudhatná, miről beszélek? Biztos nem én fogom a szemére olvasni a bűneit, miszerint nem pátyolgatta eleget a testvére lelkét, de én is báty voltam, tudtam, hogyan kell bánni egy kishúggal ahhoz, hogy ha mást nem legalább azt higgye el, hogy van valaki, aki ténylegesen mellette áll és fog akkor is, ha kést szorítanak a torkához. - Úgyhogy tegyél meg egy szívességet és vonszold vissza magad oda, ahonnan jöttél, mert itt semmi szükség nincs rád. Ne most kezdd el játszani a védelmezőt. – Szó sem volt itt fenyegetésről, sőt, inkább szépen kértem meg arra, hogy akármit is forgatott a fejében, tegyen le róla. Máshol is tudná játszani a zsarut, nem kell ahhoz egy eldugott kisvárosba költöznie, Chantele pedig nem volt a helyzet magaslatán, akárhogy is néztem.