Nem nagyon tudtam odafigyelni arra, hogy mit is magyaráz Elena. Őszintén nem is akartam. Hol érdekel engem, hogy ő mit magyaráz. De most nem ez volt a fő oka annak, hogy nem figyeltem oda. Hanem egy furcsa érzés kezdett kavarogni a testemben.. Olyan, mint amikor még.. Nem az nem lehet. Hogy a francba lehetnék megint terhes? Épp a grill kellős közepén ücsörgök. Nem hiszem, hogy bárkinek a pillantása is teherbe ejthetne.. Bár a mai világban már.. Aztán eszembe jutott Tyler.. Úgy beszéltük meg, hogy visszahozzuk a babánkat.. Nem, nem, nem és nem. Nekem nem kell egy nyűg a nyakamba.. Most már biztos, hogy leordítom a fejét. Én nem akarom ezt. Ilyen fiatalon lebabázni.. Ez őrület. Kezemet a hasamra helyeztem és szaporán kezdtem venni a levegőt.
Mikor Stefan kezdett beszélni nem tudtam elkerülni a tekintetét. Meg hát minek. Mindig is vonzottak a szép szemei. – Nem értem miért hallgattál rám. A legegyszerűbb az lett volna, ha ott helyben megölöd. Te is tudod, hogy megérdemelte. De sajnos nyuszi voltál. – Gúnyolódtam.. Nem maradhatok itt. Valamit tennem kell.. Én, mint anya? Hát ez valami rossz vicc.

Gondoltam, hogy valahogy így fog reagálni Caroline arra, hogy Elena hozzáért. Most azt hiszi, hogy mindenkinél különb és többet ér. De hát ez van.. Viszont, ha csak azt mondta neki, hogy kapcsolja ki.. És nem említette meg, hogy csak rá kell hallgatnia, akkor még van esély arra, hogy visszakapcsolja önmagától. Csak találni kellene valamit, amivel ezt elérhetnénk. Míg Elena próbált valami hatást gyakorolni a szónoklásával én azon törtem a fejemet, hogy mivel lehetne visszahozni őt közénk. Egyedül a babája jutott az eszembe. Mégis csak az állt a legközelebb hozzá.
– Még az sem hatna meg, ha visszakaphatnád a babád és a régi életedet? Emlékezz arra a fájdalomra, amit akkor éreztél, mikor rád találtam. Volt benned annyi emberség, hogy nem engedted megölni azt a rohadékot.. Most hova tűnt… Áruld már el nekem. – Léptem hozzá közelebb egy pillanatra sem törtem meg a szemkontaktust.

Hát... azt hiszem, ez a feladat túllőtt mindkettőnkön. De hát... nem tudok mit tenni, mert... bármennyire is szeretem Caroline-t, ő már nem érez engem a barátjának... nem fog rám hallgatni. Azok után főleg nem, hogy milyen módon lökte le magáról a kezemet.
Felsóhajtottam, és inkább jobbnak láttam távolabb lépni, majd visszaültem a helyemre, és egy szó nélkül nyúltam újra a poharam után. Vesztes vagyok ebben a játszmában, már mondani sem tudok semmit.
- Akkor boldogítsd a te Peter-edet... - mondtam élettelen, szürke hangon. Egy hét alatt két barátot húzhatok le a listámról. Matt mikor nyögi be, hogy bocs, de már ő sem akar ismerni?
- De egyszer hidd el, hogy bánni fogod ezeket a tetteket... - fűztem még hozzá, és felé fordítottam a könnyes tekintetemet. - Tyler szeret téged, még ha sokat is kacsintgat félre. De... mindig visszatér hozzád, mert tudja, hogy... te vagy az igazi számára...

– Neked aztán az teljesen mindegy. – Elég sok mindent árultam már el így is nem fogom beavatni őket az életem minden egyes részletébe, amikor egyáltalán nincs közük hozzá.. Peter a barátom.. Vagy valami olyasmi. Nem tudom, hogyan kellene éreznem ezzel kapcsolatban, de az egyszer biztos, hogy nem fogok mellette unatkozni és nekem csak erre van szükségem.
– Vedd le rólam a kezed. – Ráztam le a vállaimról Elena kezeit. Ne is érjen hozzám. Hacsak nem az a célja, hogy még egy hatalmas pofont lekeverjek neki. Mert örömmel megteszem sőt. Ha már annyira bús képe van, csak segítenék azzal, ha egy kis időre kitört nyakkal feküdhetne valahol. Addig sem kellene gondolkoznia azon, hogy szegény Elena Gilbert-nek vagyis inkább már Salvatore-nak milyen pocsék élete van.. Ha akarnám se tudnám érte sajnálni. Férje van gyerekei. Mit akar még? Ja.. Valahogyan elrontani az egészet azzal, hogy mindig azt akarja, ami nem az övé. Hát ez jellemző lenne rá. De mit is foglalkozok ezzel? Egyáltalán nem érdekel.
– Hogy kapcsoljam ki. Ennyi. Miért olyan fontos ez számodra? Csak nem féltékenységi rohamot csapsz, amiért nem te mondtad? – Néztem Stefanra.

Oké.. Peter. Nem rémlik, hogy ismert volna bárkit is, akit Peter-nek hívnak. Vagy legalább említette volna. Mondjuk nem tartottunk még ilyen beszélgetést, hogy kit ismer mennyire ismeri mióta. Meg hát nem is vezetek én Caroline ismertségi listájáról kis jegyzettömböt. Az már kicsit beteges lenne.. Annyira azért még nekem sem mentek el otthonról.
Azt mondta, hogy ő mondta neki, hogy kapcsolja ki az érzelmeit.. Hát ez az! Caroline soha nem kapcsolta volna ki csak úgy az érzéseit.. Azért ennél ő erősebb. Megtehette volna már akkor is, amikor ott volt az a rohadék, aki megölte a babáját és majdnem őt is.. Már akkor kikapcsolhatott volna, hogy ott helyben megölje. De nem.. Még engem kért arra, hogy ne tépjem darabokra azt a szerencsétlent. Pedig azt kellett volna. Megérdemelte volna.. Teljes mértékben.
– Mit mondott neked pontosan? – Remélem azért meghagyta azt a kiskaput, hogy önszántából visszakapcsolhassa. Mert akkor elég kis eséllyel indulunk, ha csak rá hallgat ez ügyben. Elena próbálkozása egyértelműen el fog bukni. De nem szólok bele. Az ő döntése, hogy ő hogyan akarja megoldani a problémát. Nekem viszont egyetlen válaszra van csak szükségem.

Stefan Caroline felé fordult, és nagyot nyeltem, hogy vajon ebből mi lesz... bár volt egy olyan sejtésem, hogy rá sem fog jobban hallgatni, mint rám, hiszen Stefan meg én... majdnem egy kutya, nem?
- Na várjunk, ki az a Peter? - lepődtem meg teljesen, és odaálltam Caroline mellé, hogy a vállára tegyem a kezemet, és nagyon nagyot kellett sóhajtanom, hogy higgadt tudjak maradni, és ne ismételjem meg az előbbi műsort. most még az se érdekelt, hogy itt van Stefan, és nem ért egyet a módszereimmel... mert hát... de nem. Damon az, aki cselekszik. Stefan nem szól bele a döntéseimbe. Legalábbis régen nem szólt.
- Figyelj ránk... Caroline... bármi is történt, ez nem te vagy. Mire lenne szükséged, hogy... hogy újra visszatérj közénk - kérdeztem tanácstalanul. Mintha egy halottról beszélnénk. De most tényleg úgy tűnt, hogy az... egy halott. Érzéketlen, semmivel sem törődő. - Stefan és én csak segíteni szeretnénk neked... mégis, mire van szükséged? - próbáltam meg ezúttal inkább a barátságos irányból közelíteni meg az egészet.

Pont erre volt szükségem. Stefan és Elena. Jobb párosítás nem is lehetne arra, hogy halálra unjam magam. Most majd jönnek a hős beszédek, hogy kapcsoljam vissza csak az érzéseimet, mert mennyivel jobb lesz nekem úgy. Érezzek, mert az olyan rohadt jó. Ha annyira rohadt jó lenne egy pillanatra sem fordult volna meg a fejemben, hogy kikapcsoljam az érzéseimet. De ha egyszer már megtettem akkor fogadják el lépjenek túl rajta. Nem érdekel semmi és senki. Az meg végképp nem, hogy mit dumálnak. Szánalmas a kis próbálkozásaik.
– Na, csak nem friss pletykákat akarsz gyűjteni Stefan? – Kérdeztem gúnyos vigyorral az arcomon. Ha már annyira szívesen adta tovább az életem kisebb rejtelmeit akkor gondolom ezt sem fogja éppenséggel magában tartani. Különösebben ez sem érdekel. Hogy ki mit gondol róla, hogy mi ki mit tud az életemről. Sokkal jobb, mintha azzal kellene foglalkoznom, hogy ki hogyan viselkedik velem. Miket vág a fejemhez vagy éppenséggel miket művel nem is olyan messze tőlem. Például Hayden. Valószínűleg, ha érdekelne valami is akkor kicsit elszomorított volna a látványa annak, hogy Rebekah-val enyeleg vagy éreztem volna valamit.. De semmi. Sokkal jobb, mintha önmagamat marcangolnám, mint Stefan azért, hogy most rá mertem nézni Elena-ra úristen. Össze fog dőlni a világ. Azért kíváncsi vagyok, mit csinálnának ezek ketten, ha összezárnák őket.
– Elhiheted, hogy rohadtul nem érdekel az, hogy mit mondasz sem pedig a lányom. Elvesztettem. Így jártam. Az ilyesmi előfordul nem kell rögtön bedilizni tőle. Miért nem veszitek észre, hogy ez így sokkal jobb nekem? – Néztem pár másodpercig bűnbánó szemekkel.. Aztán nem bírtam tovább és elnevettem magam. – Annyira savanyúak vagytok. Talán inkább elmegyek és megkeresem Petert. Ő legalább az én érdekeimet tartja szem előtt. Ő kért meg arra, hogy kapcsoljam ki az összes felesleges baromságot.. Aztán kisebb izgalom reményében elhagyjuk Mystic Falls-ot. Csak előtte még úgy poénból bele akarok gázolni Tyler lelkébe. Látni akarom azt a kétségbe esett arcát, amikor elmondom, hogy végeztünk.. Ahj.. Szóval megköszönném, ha nem rabolnátok tovább az időmet. – Mondtam még mindig nevetve.. Már alig várom. Nevetséges érzelmek. Minden sokkal jobb nélküle.

Rájöttem, hogy nem kevés dologról maradtam le, de azért próbáltam valahogy behozni a lemaradásomat, ha másból nem is, akkor a viselkedésükből. Caroline sokkal felszabadultabb volt, mintha nem érdekelné semmi.
Aztán mikor Elenára vándorolt a tekintetem eszembe jutott az utolsó pillanatok, amikor vele voltam. Köztük az is, hogy rám akar mászni és majdnem hagytam is neki. Belegondolva jobb döntés volt ez így, mert legalább nem a gyűlölet tükröződik benne. Valószínűleg, ha engedek a csábításnak, akkor most egy pofon kíséretében fogadott volna. Mondjuk, ha akkor el is feledtettem volna vele az egészet, most már az is teljesen mindegy lett volna. Mert vámpír. Kíváncsi lennék, hogy mégis hogyan birkózik meg az egésszel.. De most nem azért jöttem ide, hogy őt analizáljam és azzal foglalkozzak, hogy mi zajlik az életében.
Tekintetem újra visszatévedt Caroline-ra. Aki láthatólag le lett borítva valamivel, de úgy viselkedett, mintha meg sem történt volna. Na nem.. Pár napra talán, ha magára hagytam és kikapcsolja az érzelmeit. De mégis mi a franc válhatta ki belőle ezt? Amikor utoljára láttam azt hiszem boldog volt.. Hogy újra Tyler-rel lehet és valamennyire már kezdte összekaparni magát a baba elvesztése után. Szóval mégis miért most?
– Mi a fene történt veled? – Kérdeztem meglepetten. – Mert ha a lányod miatt lett volna, akkor már előbb megtetted volna. Szóval számolj, csak be arról, hogy mi volt az az érzelmi trauma, ami miatt erre a döntésre jutottál.. És hidd el mind a ketten jobban járunk, ha még most visszakapcsolod. Hidd el.. Sokkal rosszabb lesz, ha később. – Tudom, hogy ilyenkor a szavak még a széllel se érnek fel, de próbálkozni szabad. Kire milyen hatással van.

Nehezemre esett felfogni mindent. Jelenleg még mindig azon kattogott az agyam, hogy Caroline lekevert egy pofont, de én előtte a képébe borítottam egy pohár vizet. Eléggé... megérdemeltem ennek fényében a pofont. De még mindig jobb, mintha rögtön pofonnal kezdtem volna. A víz nem volt jó ötlet, ezt már elismerem. De hát... így utólag már könnyen tanul az ember. Vagyis vámpír. Istenem, ilyenkor áldanám a jó eget, hogy ismét ember lehessek, és képes legyek reálisan látni mindent... nemcsak azt látni, hogy mi a jó nekem, és neki, és... kb mindenkinek.
Körbenéztem, és nagyjából nem volt olyan tekintet a közelben, aki nem minket nézett volna. Ebben a pillanatban láttam meg Stefant is, és hirtelen olyan nagyot kellett nyelnem, ami még a sírást is elfeledtette velem. Nem kellene... hogy most itt legyen. Egyáltalán nem hiányzik, hogy miközben Caroline-ról folyik a szó, mi ketten elmerengjünk a kettőnk múltján... jelenjén... és jövőjén. Bár épeszű ember olyan múlt után, ami nekünk van... szóba se állna vele azok után, hogy majdnem megölte Damont. Pontosabban meg is ölte... de ez már régen volt.
- Stefan... - motyogtam a nevét, majd visszafordultam Caroline felé. - Caroline, csak látnád, hogy... rajtad akarunk segíteni, és... fontos, hogy érezz, hát nem érted?! A régi Caroline nem tenné azt, amit most te csinálsz! - csattantam fel, majd hirtelen ismét Stefan felé kaptam a tekintetemet. Először a szemére akartam olvasni, hogy ő hol volt, mikor Caroline kikapcsolt? Mégis mi a fenét csinált, mégis kit evett meg éppen, de végül rájöttem, hogy az csak a saját indulataimat fejezné ki, és nem a valóságot. - Segíts neki, Stefan... én nem vagyok képes rá... - mondtam keserűen, de még mindig könnyektől homályos tekintettel.

– Ó, szóval nálad a segítség azt jelenti, hogy képen borítasz valakit vízzel és még mellé egyfolytában csicseregsz az idegesítő hangodon? Még ha valami érdekeset mondanál.. De még csak meg sem közelíted. Jaj.. Nehogy most el kezdj pityeregni, mint egy kislány. – Mondtam megvetően. Komolyan tud ő valami mást is azon kívül, hogy egyfolytában sír? Mert nem úgy tűnik. Legalábbis számomra nem. Amikor utoljára láttam is vagy sírt, vagy éppenséggel közel volt hozzá.
– Megjött a lovag.. Már csak a fehér ló hiányzik. – Gúnyolódtam mikor odaért mellék Stefan. Egyértelműen a kis drága Elena pártját fogja fogni. Annyira szánalmas. Még mindig szerelmes belé. Ő meg csak kihasználja. Ezt még a vak is látja, csak Stefan nem. Komolyan elgondolkozom azon, hogy felregisztrálom valami társkeresőre. Mondjuk az ő élete nem az én problémám. Mondjuk muris lenne valami bányarémmel összehozni.

Annyira lekötött az örömöm, hogy újra láthatom Layla-t, hogy kis időbe tellett mire észrevettem végre, hogy mi is zajlik nem olyan messze tőlem. Caroline olyan érzéketlenül beszélt Elena-val.. Majd egy pofon is elcsattant. Innen már tudtam, hogy jobb lesz, ha odamegyek és megpróbálom lenyugtatni a kedélyeket. Azért mégis csak a Grill kellős közepén verik ki ezt a hisztit. Elkerülte a figyelmemet az, hogy végül is miről szólt a beszélgetésük, de tudtam cselekednem kell.
– Bocsáss meg egy pillanatra.. – Mondtam Laylanak miközben végigsimítottam a karján, majd elindultam a lányok felé. Elena szemeiből már könnyek csordultak ki. Na még mindig nem késő megfordulni. Nem az én dolgom ez az egész. De mégis úgy érzem, hogy segítenem kell. Mert mind a ketten közel állnak hozzám.. A francba is.
– Öhm.. Mi történt itt? – Álltam meg mellettük és összefontam a mellkasomon a karomat. Talán jobb lett volna erre nem rákérdezni.. De hát ha már idejöttem jó lenne megtudni, hogy voltaképpen mi a fene is folyik itt.

Láttam, hogy megleptem, de nem is érdekelt most igazán, hogy mit gondol rólam. Jelenleg az volt az első problémám, hogy valamivel, de helyrerázzam, és ha nem én, akkor kénytelen leszek Stefant felhívni. Vagy én zárom be egy pincébe, de az nem lesz túl jó móka számára.
Viszont ezek után... megfenyegetett? Majd... az történt, amivel én fenyegettem meg őt, és lekevert egy pofont, amire éppenséggel nem számítottam.
Úgy kaptam oda a kezemet, mintha valaki kényszerítene rá, majd nagyot nyeltem, és hirtelen kezdtem el felfogni, hogy... hová jutott a barátságunk. És éreztem, hogy könnyek gyűlnek össze a szememben.
- Tényleg nem jelent semmit, hogy... segíteni akarok?

Felnevetett.. Bárcsak tudnám, hogy mi ilyen vicces a számára. Mondjuk nem igazán érdekel, bár nem hiszem, hogy bármi olyat mondtam volna neki amitől nevetnie kellene. Meglepett a reakciója, de mindegy. Elmentek neki otthonról az is lehet. Mondjuk még nem is tértem ki arra, hogy hogyan viseli ezt a vámpírlétet. Lefogadom egy csomót hisztizett még úgy is, hogy ott volt mellette Damon. Mennyire szánalmas. Én egyedül voltam, mikor átváltoztam és egy rossz szavam sem volt. Talán akkor buktam ki mikor megöltem azt az embert.. De mit is érdekel engem, hogy meghal-e valaki avagy sem. Most már nagy ívben tojok az egészre.
– Persze.. Nem Stefan a lényeg. – Azért tudom, hogy még mindig érez egy kis vonzalmat iránta. Legalábbis ez jött le a tekintetéből így hirtelen. Nem hibáztatom mégis együtt voltak egy jó ideig és az ő szerelmük volt az, amit mindenki irigyelt. Köztük én is. De lecserélte egy jobbra. Legalábbis úgy tűnik, hogy jobbra.
Ásványvizet rendelt.. Volt egy rossz sejtésem, de reméltem hogy nem teszi meg, mert annak talán még rosszabb vége lesz, mint ahogy ő azt elképzelte.
Megtörtént.. A képembe borította a pohár vizet. Jobb esetben ezen most fel kellene húznom magam.. De semmit nem éreztem. Sem dühöt semmit. Mennyivel jobb ez így. – Talán neked kellene észhez térned és végiggondolnod, hogy mit is művelsz. Nehogy még véletlenül, hogy is fogalmazzak.. Elveszítsd a fejedet. – Mondtam nevetve. Mondjuk ezt sem hagyhatom csak úgy. – Ó, és köszi az ötletet. – Mondtam vigyorogva, majd egy hatalmas pofont kevertem le neki.

Kínomban már muszáj volt nevetnem. Egyszerűen nem vagyok képes hinni a fülemnek... a legjobb barátnőm, és most így beszélgetünk egymással... nem volt elég néhány napja végighallgatnom, hogy Bonnie szívből utál, amiért felé sem néztem jó ideje, hát most... gyűlöl Caroline is. De nem... talán csak a kikapcsolt érzések tehetnek minderről, és vele még talán megéré törődni.
- Nem Stefan a lényeg... - nyeltem egyet. Jobb dolgom is van most annál, hogy róla beszélgessek, hiszen... vele általában éppen két dolog történhet. Vagy éppen magát zabálja... vagy éppen valaki mást. Az utóbbitól próbáltam már elégszer megmenteni, de úgy tűnik, nekem az úgy nem jött össze. Hát így jártam... jobb lesz beletörődnöm, hogy Stefan megmentése nem az én feladatom. Hanem Damon-é... lenne. Ha ő éppen nem azzal törődne, hogy engem megmentsen saját magamtól.
- Hé, hoznál egy pohár ásványvizet? - fordultam a csapos felé, aki mosollyal bólintott, és egy pillanat múlva már kézhez is kaptam az italt, de eszem ágában sem volt meginni.
- Na jó, nem hagysz nekem más választást... nem érdekel, hogy ki az a fickó, az sem érdekel, hogy egy érzéketlen szuka vagy, de ideje lenne észhez térned! - emeltem meg a hangomat, majd a következő pillanatban nemes egyszerűséggel a képébe borítottam a vizet. - ez csak az első lépés, mert most pofozkodni még nem akarok! De ha ez sem segít rajtad, akkor az lesz a következő lépcsőfok!

Komolyan annyira szánalmas, hogy az embereknek nincs jobb dolguk mit azzal foglalkozni, hogy mi zajlik az én életemben. Terhes voltam egy szemét állat miatt elvesztettem.. Lépjünk tovább. Mert engem egyáltalán nem érdekel már. Nem is értem, hogy most miért pazarlom itt az időmet Elena-ra. Amikor egyértelműen felesleges. Még csak nem is szórakoztató. Sőt egyenesen kimerítő. Azért jobb dolgokra számítottam, mint ez.
– Stefan akarjon csak magának jót. Vagy éppenséggel neked, akiért még mindig úgy odavan. – Forgattam meg a szemeimet. - Nem értem mit eszik rajtad. – Fűztem még hozzá. Mindkét Salvatore testvér loholt utána.. Mintha valami pincsi kutyák lennének. Aztán most kiválasztotta az egyiket ezzel mély depresszióba küldve a másikat. Mindegy az ő élete az ő döntése. Stefan meg szenvedjen csak, ha nem képes végre kinyitni a szemét és valaki elérhetőt keresni magának. Mondjuk én szívesen látnám az ágyamban. Édes, ahogy próbálkozik..
– Egyáltalán nem szórakozom Elena. Hogy őszinte legyek halálra unom magam a társaságodban. Viszont ezért az arckifejezésért, már megérte. – De még mennyire, hogy megérte.. Lesokkoltam az már egyszer biztos.
– Ha már ennyire érdekel.. Pár éve volt. Nem túlzottan sok időt töltöttünk együtt, de elmondhatom életem legjobb időszaka volt.. Legalábbis, ha az emlékezetem nem csal. Mondjuk elfeledtette velem a dolgokat, de ha másra nem is erre jó a vámpírlét… Akkor erre. – Sokkal jobb, hogy tudok róla. Meg jelen pillanatban rohadtul nem érdekel az egész. Az sem hat meg, amit Rebekah-val művel. Csinálja.. Ha neki jól esik.. Engem nem zavar.

Nem is értettem magam. Mit szenvedek én itt vele? Egyáltalán nem képes felfogni, amit én mondok neki, akkor mit próbálkozzam? Semmi értelme. Jelenleg ő egy érzelemmentes... ribanc? Nem, azért ezzel a szóval nem illetném, hiszen... ő soha nem feküdt össze mindenkivel. Nem olyan, mint... én? Ó, ez már megint túlzás, hiszen vannak nálam jóval több ereklyével büszkélkedők is.
- Stefan jót akart neked - jegyeztem meg mellékesen. EL sem hiszem, most tényleg így fogunk beszélgetni egymással? És ő így beszél azzal, akinerk annyi mindent köszönhet? Hát na ne már... Stefan tanította meg arra, hogy milyen legyen. És most hogy viselkedik? Mint egy hálátlan... nem is mondok már semmit, mert én fogom megbánni, méghozzá nagyon.
Ahogy egy férfiról kezdett beszélni, én is odafordítottam a fejemet, és felfigyeltem egy magas, jóképű férfira. Messziről látszódott róla, hogy ő aztán nem Mystic Falls-i, hanem valami nagyvilági férfi. De amit Caroline mondott... - Hogy mi... van? - néztem rá úgy, mintha pofán csapott volna, és most tátogtam, mint valami hal. - De mégis... mikor? És hogyan? Caroline, te most csak szórakozol velem... - jegyeztem meg kínlódó mosolygással. Semmi kétség. Megőrült. Agyára ment a gyereke elvesztése, és az, hogy Tyler egy hűtlen paraszt.