- Ahha.. - hallgattam amit mondott, és egy pillanatra abban reménykedtem, hogy elfelejtette az előbbit és nem is készül újra felhozni a témát. Hát remélem így lesz.. aztán tett egy nyílt célzást, miszerint leginkább ÉN hiányoztam neki. Ösztönszerüen visszamosolyogtam rá, amit aztán meg is bántam... héé, vegyél már vissza a flörtből, elvégre te dobtad őt, üvöltötte a belső haragos énem. Ami azt illeti pont ezért se tudom, mit kellene tennem.. hülye érzelmek, lehetetlen kiigazodni rajtuk.
- Nyugis kis város? - kuncogtam. - Jó becenév. - A város lehet, hogy nyugis, de a lakóira már egyáltalán nem illik ez jelző. Legalábbis mióta Pati is megérkezett. Nem kellett sokat várnom és már rá is terelődött a szó..
- Hát ja, valóban úgy volt - nevettem fel vidáman. - Olyan rég nem láttuk egymást, hogy ennyi idő nem is volt elég, hogy bepótoljuk a külön eltöltött időt - tettem hozzá viccelődve.

Sophie

- Valahogy úgy. Akkora egy gerinctelen, undorító kis féreg, hogy lassan már nem lesz rá megfelelő szó. - sóhajtottam szánakozva és borzalmaskodva. Nem mintha én olyan kis ártatlanka lennék, de az a férfi éppen elveszi az életét másoknak. A megszokott életüket.
- Mindegy, nem akarok róla beszélni. Miattad jöttem most ide. Csak veled akarok foglalkozni. - csúszott az egyik kezem a combjára, ajkaimmal pedig kedvesen, becézve csókoltam meg.

Katie tiltakozni kezdett az állításom ellen, amit azonban a pincér megérkezése félbe is szakított így nem tudtam közbevágni, helyette leadtam én is a rendelésem egy jó erős kávéra. De a szemem közben nem vettem le Katie arcáról, s utána sem, amikor a pincér fiú továbbállt, és mi ismét magunkra maradtunk. Ő persze rögtön terelni kezdett, a női fifika, de hát oké, gondoltam hagyom magam, nem sietünk végülis.
- Jó érzés volt visszajönni. Már majdnem honvágyam volt. Hiányoztak az itteniek - mondtam komolyan, és küldtem feléje egy mosolyt, amiből érzékelhette esetleg, hogy ez így konkrétan rá vonatkozott, nem másokra. Végülis a munkahelyi haverok mellett Ő volt az egyetlen fontos személy a számomra. És Ő különösen fontos volt. - És hát ez a nyugis kis város is, amit a hónapok alatt megszoktam - füllentettem, bár nem a megszokásról, hanem a nyugalomról. Én itt azzal még nem találkoztam a munkámból, és Liz-ékből adódóan, de ettől eltekintve a várossal nem voltak gondjaim.
- Na és Te? Csak a barátnőddel múlattad az időt míg nem voltam itt? - érdeklődtem, bár a nyakam mertem volna tenni az igenlő válaszra.

-Ekkora egy...-inkább nem is fejeztem be a mondatomat mert még a végén valami olyat mondtam volna amit én is megbánok.
-Akkor gondolom nem is tudsz tenni ellene semmit. -vágtam egy apróbb fintort. Sajnáltam, most először éreztem életemben bárki iránt is sajnálatot. Nem lehet egyszerű úgy élni ahogy más akarja.
-Kétlem, hogy rájött volna. Az ilyenek világéletükben ugyanolyanok maradnak. -ráztam meg a fejemet.

Sophie

- Ő valami hataloméhes átok. - ráztam a fejemet, mint valami idióta. Semmi jót nem tudtam volna mondani Klausról. Mert tőle én is felfordulhattam volna ott, ahol vagyok, ha nem vagyok éppen vérfarkas. Igen, egy részem hálás lesz neki... de minden másban gyűlölöm.
- Van, egy bizonyos szintig van saját akaratunk. De ha ő mond nekünk valamit... nem tudjuk megtagadni - ráztam újra a fejemet, majd nevetve megfogtam a kezét.
- Nem tudom, hogy van-e már több hibridje. Talán rájött, hogy köcsögség, amit csinál. Vagy ami rosszabb, hogy nem jön rá és minden vérfarkasból ilyet csinál. - böktem magamra.

Hirtelen támadt hallgatása azt sugallta felém, hogy lebuktam és rajött, mire gondolhatok. És ezt az a ténymegállapítása csak még jobban kihangsúlyozta.
- Nem, nem zavartál össze - kezdtem el tiltakozni, de szerencsére éppen megjelent egy pincér fiú előttünk, így nem kellett túlságosan megerőltető arcot vágnom, ahhoz hogy elhigyje a hazugságot.
- Én egy latte macchiatót kérek - feleltem, miután a fiú megkérdezte, mit rendelünk, majd Warrenre néztem, hogy ő mit szeretne. Majd amikor mindketten feladtuk a rendelést és a pincér is távozott, jobbnak láttam inkább másra terelni a szót. - És, amúgy mi a helyzet veled?? Milyen érzés volt visszatérni ebbe a poros kisvárosba? - kérdeztem, a markomba kuncogva.

Örültem hogy azt mondta tetszenek neki, viszont láttam arcán valami... zavarodottságot... Valamit, amit nem tudtam hová tenni, vagyis... azt hiszem tudtam... hisz én okoztam... az ajándékok meglátása óta vág ilyen arcot... Talán mégsem vagyok olyan jó elterelőművész mint hiszem. Pedig nem akarok zavart okozni benne. Bár az tény, hogy nagyon vágytam RÁ, és bármit megtettem volna hogy újra meghódítsam. Ha volna rá esély, bár ez egyre bizonytalanabb volt, hisz az arca nm arról árulkodott hogy olyan nagyon... akarhatná...
- Összezavartalak... - mondtam halkan, arcát, és szemeit fürkészve. Ez nem kérdés volt, bár annak akartam láttatni, de... magam is láttam rajta így inkább volt megállapítás.

Miután megpusziltam, egy darabig hihetetlenül kínosan éreztem magam, de szerencsére ez nem tartott sokáig, így mikor visszaültem a helyemre már vissza is tért a szokásos vidám hangulatom. Tényleg örültem az ajándékának, viszont volt bennem egy érzés, mintha ezzel az egésszel kapcsolatban lenne még egy titkos hátsó szándéka is. Vagy csak én látok bele többet a dologba, mint amit kellene? Nem tudom, de ha ez tényleg igaz, akkor az a múltkori csókjelenet se volt véletlen.. hát persze, hogy nem volt az, mégis mit hittem? Azóta is kínosan érzem magam valahányszor csak az eszembe jut..
- Hát, persze, hogy tetszenek.. - bólogattam zavartan, mint egy idióta, majd lenéztem a kezemre. A fejéhez vágni? Az csak egyszer fordult meg a fejemben.. az is a gyűrű láttan. Vagy nem is akartam hozzávágni? Nem tudom, teljesen összevagyok zavarodva, valahányszor csak rá gondolok és a közös múltunkra.. az a csók, egyfolytában ott keringett a fejemben és ezt, ha akarnám se tudnám kirázni a gondolataim közül.

-És ezért teszi tönkre mások életét? Nagyon kedves mondhatom...-mondtam gúnnyal a hangomban. Bár nem ismerem, de a hallottak alapján már is utálom és ez még gyenge kifejezés rá.
-Hogy-hogy nem lesz választásotok? Saját akaratotok csak van, nem? -kérdeztem valami elképesztően értetlen arcot vágva. Amikor viszont megfogta a kezemet halványan elmosolyodtam és úgy néztem a szemeibe.
-Egyetértek. Reménykedjünk, hogy nem lesz rád szüksége egy jó darabig. A többi hibridje meg nem érdekel. -mosolyogtam továbbra is.

Sophie

- azt hiszem, hogy... valami bajban van a pasas - motyogtam, beletúrva a hajamba. - És pontosan ezért akar maga mellé ilyen... szolgákat gyűjteni, ha szépen akarok fogalmazni - magyaráztam. Csak nem fogom csicskának nevezni magamat.
- És ha szükség lesz rám, és a többi ilyen teremtményére, nekünk mennünk kell majd. Nem lesz választásunk - ráztam a fejemet, megfogva a kezét. - De most jobb lenne itt maradni... veled - mosolyogtam rá boldogan. Te jó ég, mi ütött belém...

Mosolyogtam, tetszett az ajándéka, aranyos volt, és Katie-re vallott. Biztos voltam benne hogy ugyanúgy becsben tartom majd, mint a minden mást, amit valaha tőle kaptam. Nem is maguk a tárgyak voltak a fontosak, hanem az, akitől származtak. Katie mindig előkelő helyen állt a szívemben, és fog is mindig. Ez azt hiszem sosem tudna megváltozni, főleg most nem, hogy Ő itt van, és... velem van. Még ha nem is ÚGY.
Izgatott, és feszültséggel teli voltam, míg vártam, hogy megnézze az ajándékát. Izgultam mit szól majd, és ideges voltam, nehogy a fejemhez vágja. Tény, hogy volt velük némi hátsószándékom, de csak akkor, ha az annak számított hogy elepedtem ezért a nőért, és szerettem volna újra meghódítani.
- Tényleg tetszenek? - kérdeztem felvillanyozva, mikor láttam hogy arca felenged, és felvette az ékszereket. De ahogy felállt és megpuszilt, ez a kérdés értelmét is vesztette. Egyértelmű volt számomra az igen. Erős volt a kísértés, hogy közelsége lévén megérintsem az arcát, ott tartsam, és megcsókoljam, de mivel nem akartam ellehetetleníteni a barátságunkat, nem tettem. Hisz Ő nyilván nem akar többet már tőlem, én pedig nem akartam elveszteni ezt amit kaphatok tőle. Szóval igyekeztem leplezni, mennyire jó érzés volt amikor szája megérintett az arcom.
- Örülök hogy tetszenek. Reméltem hogy egyiket sem fogod a fejemhez vágni - vigyorodtam el, hogy leplezzem némi kis zavarom.

Csak mosolyogtam a kommentárja hallatán, hát igen.. tipikus férfi gondolkodásmód. Nem is ő lenne, ha nem így válaszolt volna.. Amikor kézbe kaptam a ajándékomat, először meglestem az ő reakcióját, mert eszméletlenül kíváncsi voltam, hogy fog-e tetszeni neki.. annyit rágódtam a választáson, hogy a végén már teljesen el is ment a kedvem az egésztől, - dehogy is, ez nem igaz.
- Igeeen - vigyorogtam, mint a tejbetök a Katie-maci hallatán. Látva az arcán az örömének a jelét, megnyugodtam és a saját ajándékom fele fordúltam.. hűha, a doboz kinyitása után egy pillanatra megfagyott bennem a levegő, és csak később engedett ki a másik ékszerre pillantva. Ugyanis volt benne egy karkötő ... és egy gyűrű. - Wáó, Warren ezek gyönyörűek - néztem fel rá hálásan, majd egyet gondolva fel is húztam a karomra, majd az újjamra a karkötőt, meg a gyűrűt. Felálltam és egy hatalmas cuppanós puszit leheltem az arcára.

-És miért tette ezt veled? Gondolom nem csak az volt a célja, hogy egy új fajt teremtsen. Biztos meg lesz az ára, nem? -kérdeztem kissé aggódó arckifejezéssel. Nem olyan régóta ismertem Bent, de attól még valamennyire féltettem.
-Akkor jó. -sóhajtottam megnyugvásképpen, majd egy mosoly jelent meg az arcomon. Soha nem éreztem még ennyire jól magam senkivel.

Sophie

- nem akartam az lenni, de az átváltoztatómat ez nagyon is hidegen hagyta. Ő hibrideket akart, és körülbelül tett arra, hogy én nem akarok ilyenné válni. Félig hálás vagyok neki, hogy lehetőségeket adott nekem... de a másik részem gyűlöli, amiért ezt tette velem. - sóhajotttam, megvonva a vállamat.
- Akkor bántanálak, ha te kérnél rá - nyúltam át az asztal felett. Egyes nők szerették, ha néha egy kicsit durvábban folytatták az... hát, fogalmazzunk úgy, erotikus pillanatokat, de én soha nem tennék ilyesmit, hacsak nem kérnek rá.

- Erősen gondoltam - bólogattam, mind a barátnőjére, mind a véleményére. Hát persze, nők. Kik mások tudnának ilyen barátnő-fanok lenni, és ugyan kik is tudnának olyan aggodalmasak is lenni. Pedig néha egy kis akció, izgalom, kifejezetten jól jön ám a népnek.
- Akkor csere - bólintottam, vigyorogva a lelkesedésén, és mikor felém tolta a zacskót, én is odatoltam elé a dobozt. - Mondhatnánk hogy utólagos boldog karácsonyt, de akár azt is, hogy boldog viszontlátást egymás iránt - kacsintottam rá, ahogy kezembe fogtam a kapott csomagot, és belenyúlva kihúztam amit ott találtam, egész pontosan egy plüss medvét, ami... aminek a nyakában egy lánc függött. - Hűű, csak nem egy Katie-maci? - nevettem el magam, de közben izgatottan figyeltem hogy Ő maga is kibontja-e a csomagját, melybe nem mertem csak egy dolgot tenni, mert az az egy talán túlontúl félreérthető lett volna a mi múltunkkal, ezért került bele az a karkötő is.

( [You must be registered and logged in to see this link.] )

Warren

Meglepődtem, mikor egyből eltalálta, hogy Patiról beszéltem. De hát, ha úgy vesszük elég egyértelmű, hogy emlékszik rá, hiszen tudhatja jól, mikor nem vele voltam, akkor éppen a barátnőmmel pletykáltuk ki a népet. - Igeen, ő az - nevettem fel meglepődése láttán.
Miközben beszélgettünk, majd megölt a kíváncsiság hogy mi lehet abban a dobozkában, amit a kezében tartott... De próbáltam leplezni az izgatottságomat és inkább válaszoltam a mesélnivalóira. - Hm, igen ismerlek titeket - horkantam fel félig mosolyogva -, és igen, tényleg nem rajongok a bevetéseitekért - folytattam komolyan minden szót jól kihangsúlyozva. Aztán végre felhozta a témát.. széles mosoly jelent meg az arcomon mikor megemlítette, hogy eljött már az ideje az ajándékcseréinknek. - Igazad van, ne húzzuk tovább a szót - bólogattam izgatottam, és én is magam elé emeltem a ajándékzacsit, amiben a maci volt a K feliratú nyaklánccal a nyakán. - Cseréljünk - mondtam, majd felé nyújtottam az ajándékát.

~Ben~

-Ohh.. -vigyorodtam el kijelentésén- Gondolom akkor nem is akartál az lenni. Bár ehhez nem kell zseninek lennem, hogy kitaláljam. -kuncogtam. Sosem bírtam az olyan embereket akik másokra erőltetik a saját akaratukat és valószínűleg sőt biztos, hogy az is ilyen zsarnok volt aki Ben-re ráerőltette a vámpírságot.
-Csak azt hiszed? -mosolyodtam el ravaszkásan.
-Remélem azért nem kerül rá sor. -vigyorodtam el még csak a gondolatától is.

- Barátnőd? Csak nem Pati? - kérdeztem egy amolyan "mindent értő" mosollyal. Ha barátnő, akkor az csak Ő lehetett, emlékeztem én még rá. És meg is lepett, hát lassan áttelepül a régi brancs ide? Ez aztán a helyszínváltás, és a népösszegyűlés. Meglepődtem.
Közben előhalásztam a zsebemből a keresett kék bársonnyal fedett díszdobozt, ami egy fehér szalaggal volt átkötve. De még nem nyújtottam oda, csak magam elé tettem az asztalra, hadd húzzam még kicsit az agyát. Főleg hogy még Ő is magánál tartotta a csomagját, hát én se siettem el az átadást.
- Jó volt látni őket és hát... mesélni való, mindenki jól van, zajlik az élet, de ismersz minket, főleg munkáról beszéltünk, és hát az élet-halál bevetéseink biztos nem nyűgöznének le - mosolyogtam Rá, gyanítva hogy inkább aggódna, mint sem éljenezne minket, Ő nem tűnt soha annak a típusnak, aki éljenezné ezt.
- Na de tudod mit? Ne tereljük a szót, látom ám azt a csomagot, és szerintem te is kíváncsi lehetsz ebben mi is van - kacsintottam, és kicsit megemeltem a dobozt magam előtt. - Cseréljünk?

:; Sophie :;

Elvigyorodtam a válaszán. Nem is véletlen lehet ez... valahogy a szüleink halála mindannyiunkból kivált valamit.
- Hát... ami azt illeti, engem az anyám halála ösztönzött arra, hogy gyűlöljem a vámpírokat. Rögeszmés vámpírgyűlölő vagyok ám! - kacsintottam rá. - Mindaddig az voltam, míg... én magam azzá nem váltam. - sóhajtottam fel végül. - De téged... azt hiszem, nem bántanálak. - nyeltem egyet.

- Akkor jó - haraptam az alsó ajkamba, hogy megelőzzem az előtörni készülő nevetést. De az sem kerülte el a figyelmemet, hogy igen megnézte a mellettem levő zacskót. A csudába, miért nem tudtam a zsebembe tenni? Ja, azért mert nem fért volna el benne.. és nagyobb feltűnést keltett volna egy maci a zsebemben.. Megfigyeléseit egyenlőre még szó nélkül hagytam és inkább a kérdésére válaszoltam. - Egész jól - feleltem vigyorogva. - Sosem találod ki, hogy kit hozott a sors még a városba - kezdtem el rejtélyesen viselkedni. - Persze, a legszebb dolog a barátnőm személye volt, akivel pont a plázában futottam össze - mesélésem közepette, fél szemmel a kezét méregettem, amivel éppen a zsebébe nyúlt és vártam, hogy mit készül elővenni belőle. - Hát te? Milyen volt viszont látni a régi haverokat? Gondolom van mit meséljél - tereltem a témát, hogy ne vegye észre a megfigyelésemet.

Nem kellett túl sokat várnom, alig melegedtem meg igazából, és a nyíló ajtó zajára felfigyelve, megláttam a belépő Katie-t.
- Szia! - köszöntem én is mosolyogva, és ebben a pillanatban valahogy a mosolya minden mást el is tüntetett a fejemből, bőven kitöltötte a tudatomat az Ő szépsége. - Igazából nem késtél, végülis nem véstük kőtáblába hogy pontban ekkor légy itt - ráztam meg a fejem és (azért megfigyelőkészségből jeles) szemem végigmérte azt a zacskót amit magával hozott. - Na és, hogy teltek az ünnepek? Kaptál minden szépet és jót amit kértél a Jézuskától? - vigyorogtam rá kacsintva, s közben feltűnésmentesen a szék háttámlájára terített kabátom zsebébe nyúltam, hogy részemről sem maradjon ajándék nélkül.

(Katie lakása)

Amint a taxis megérkezett, rögtön bepattantam az autóba, hogy minél előbb a kávézónál lehessek. Sejtettem, hogy el fogok késni, mivel én mindig elkések, dehát ez a női mivoltomból adodóan azt hiszem érthető is.. szerencsére nem volt messze a főtér, szűk 2 percen belül már ott is voltunk. Amint megállt az autó, én kifizettem a taxist, majd gyors tempóban kezdtem el menni a kávézó fele. Beérve az épületbe, egyből kiszúrtam Warrent az egyik asztalnál ücsörögve. Hű, de jól esik a meleg, húztam le a kabátam zipzárját, miközben az asztal fele tartottam.
- Szia - köszöntem elmosolyodva, közben reménykedve, hogy nem fogja rögtön kiszúrni a kezembe levő ajándékzacsit. - Bocsi a késésért.. - néztem rá sajnálkozva, miközben leültem mellé.

(Utcáról)

Ahogy beléptem, letöröltem a cipőm talpát, és egy messziről kiszúrt üres asztalhoz mentem, ahol helyet is foglaltam. Rendelni még nem rendeltem semmit, gondoltam megvárom Katie-t és majd vele együtt, addig pedig míg Őt vártam, az ablakon át kifelé kémlelve nézegettem a főtéren és környékén mászkáló embereket.

Végre egy kis levegőhöz jutottam amikor kiértünk a Pubból. Nem gondoltam volna, hogy ekkora lesz a tömeg. A kávézóban pedig alig voltak emberek ami pont jó volt.
Ahogy kihúzta előttem a széket lehuppantam rá és egyből a tekintetét kezdtem fürkészni egy apróbb mosollyal az ajkaimon.
-Miután megölték a szüleimet automatikusan átváltottam gonosz liba üzemmódba. -kuncogtam, pedig számomra nem éppen volt vicces téma a szüleim meggyilkolása, de nem is akartam emiatt sajnáltatni magamat.

(Morning Star Pub)

Érdeklődve néztem körül a kávézóban. Nagyon sehol senki. Remek. Nem akartam, hogy itt is tömegnyomorban kelljen lennünk. És így... ez így pont tökéletes.
- Üljünk le - húztam ki előtte a széket mosolyogva, majd ledobtam magamat vele szembe, és végigmértem az arcát. - Mondd... te miért lettél gonosz? Már úgy értve, hogy... a vámpírok rosszabbik fajtájából származol. Legalábbis úgy szűrtem le - mosolyogtam.