Nem tudom, hogy melyikünk volt jobban zavarban. Talán ő. Nekem volt majdnem háromszáz évem, hogy hozzászokjak az ilyen ismerkedős dolgokon. De nem igazán ment. Mivel nem is igazán próbálkoztam. Na, meg persze próbáltam elkerülni az ilyen helyzeteket. Egyszerűen nem vágytam rá. Most pedig mivel megígértem magamnak, hogy új életet kezdek olyan dolgokat is ki kell próbálnom, amiket eddig nem. Ez természetesen magában foglalja azt is, hogy egyszer minimum leszólítok egy gyönyörű lányt. Mert felesleges tagadni.. Egyszerűen csodálatos. A szemében csillog az ártatlanság legapróbb szikrája. Elég jó szemem van ahhoz, hogy az ilyesmit kiszúrjam. Vagy talán csak zavarban van, hogy idejöttem hozzá? Ez is meg lehet. Nem mondok semmit biztosra.. Nem ismerem. Nem tudhatom. – Ha gondolod segíthetek. – Ajánlottam fel a segítségemet. Iskola.. Talán még nekem sem ártana egy ismétlés. Irodalom órákat még élvezném is. Ez áll a legközelebb hozzám. Ha nem is tanultam volna vagy néztem volna utána már tapasztalatból tudhatnám a nagy részét. – Amúgy a nevem Daniel Humphrey. De nyugodtan szólíts, csak Dan-nek. – Teljesen megfeledkeztem arról, hogy bemutatkozzak.. Ekkora idióta is csak én lehetek.
Reméltem,hogy megszólal... Muszáj volt megszólalni, különben megevett volna az ideg. A kínos, vagy még kínosabb szituációkból mindig is életlen késsel vágtam ki magam. Valahogy..engem mindig is elkerültek a +18 mellé járuló magánéleti ügyek, és ez a hozzáállásomban is megjátszott. Egyéni stílust ápolok,de... fiúk füttyögése, leszólítása, éjszakai tivornyázások sosem voltak napirendembe tervezve,meghagytam őket a sznob népségnek, bár a fiúk iránt táplált szeszélyes megszállottságot még mindig nem sikerült levedlenem magamról. Sosem növök fel, kétségtelen. - Persze, leülhetsz - motyogtam fészkelődve,de arcomra egyre lazább mosoly ült ki. Összecsapva a Agatha-t, bepakoltam a táskámba, és valami kevésbé fogamra valót- az irodalomkönyvemet - szedtem elő. Hogy ebből..mennyi tanulás lesz, még nem tudom. - Igyekszem felkészülni a jövő tanévre. Van mit bepótolnom... - magyarázkodtam kínosan a könyvekre utalva, aggodalmamat viszont nehezen palástoltam. Ajkamba harapva sütöttem le a szememet. A stréberség azelőtt a homlokomra lesz írva, mielőtt ténylegesen azzá válnék. A változásnak ára van, én pedig most abba kóstolok bele.
Elég hosszú életem volt még sem volt merszem egyszer sem leszólítani egy nőt. Nem, hogy könnyebb lett volna vagy bátorítóbb az idő múlása.. Nem. Csak rontott a dolgokon. Nem egyszer volt alkalmam tanúja lenni egy visszautasításnak. Ami az évek során egyre durvább lett. Szinte nevetség tárgyává teszik azt, aki legalább próbálkozik. Remélem velem semmi ilyet nem tervez.. Elég nagy égés lenne egy telt házas kávézóban már az első nap. Ezért is nem szokásom kockáztatni. A bukás legkisebb esélyét is kiszűröm. Egy darabig csak gyönyörű szőke fürtjeit nézegettem, majd a tekintetem az övébe forrt. Gyönyörű szemei vannak. Az arcát hatalmas vörös folt díszíti. Hála az égnek, hogy nem csak én érzem magam.. Hát hogy is mondjam… Furán. Éreztem rajta, hogy ő is a boszorkányok kis „csapatát” erősíti. Boszorkány és olvas.. Vagy legalábbis úgy csinál.. Na, de ez még később kiderül. Ha a második is igaz, akkor már két plusz pontot kap tőlem. – Leülhetek? – Pillantottam a vele szembe lévő székre. Nem akartam még elmenni. Ha már idemerészkedtem a legkevesebb, hogy beszélgetek vele egy pár percig. Már, ha szeretne velem társalogni.
Döbbenete láttán én csak még inkább elszégyeltem magam. Hisz ez akkora szégyen.. Életemben nem gondoltam volna, hogy valaha ekkora nagy szégyenben lesz majd részem.. Nem.. A könnyeim potyogni kezdtek a szememből. Képtelen voltam visszatartani őket. Nem, ezuttal nem ment. Időbe tellett az is, míg képes voltam megszólalni és válaszolni barátnőm kérdéseire. - Igazából annyit csinált, hogy közelebb hajolt hozzám... és a szemembe nézett. És én azt tettem, amit mondott - magyaráztam szomorúan, hiszen életem legsötétebb foltjáról beszéltem éppen. - Az már nem lényeges.. Már kibékültünk.. De inkább nem akarok róla beszélni, mert csak még rosszabbul érezném magamat akkor.. - ráztam meg a fejemet, hogy fáj róla beszélnem. És már amúgy sem érvényes, hisz azóta már rég kibékültünk. Vagyis nem is olyan régen.. - Egy vámpír.. nem tudom a nevét - nyögtem ki, hisz mindazok ellenére, amiket eddig már elmondtam, nekem még mindig nagyon nehezemre esett a beszéd. - Nem mutatkozott be - próbáltam elpoénkodni a dolgot, de nem túlzottan jött ez össze nekem. Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve felnéztem Pati szemeibe, mert amit most mondani készültem neki, ahhoz mindenképpen a tekintetemet kell kövesse. - Ha bármit is tudsz erről az egészről.. Pati, ugye megígéred, hogy beszámolsz nekem is róla? - eskedtem meg, hogy szóljon nekem is, ha valamit megtud erről a vérfarkasos dologról. - Például azt, hogy mikor kell átváltoznunk.. és milyen gyakran! Légyszi Pati, én még semmit sem tudok erről az egészről és ez kiborít - borultam ekkor barátnőm nyakába. Nem bírtam tovább.. és ismét sírva fakadtam.
Ahhoz képest,hogy teljesen elmerülni akartam a könyv világában, csupán felületes lapozgatásokkal töltöttem az időm nagy részét-egy-egy kortyszünetet beiktatva. Ismeretlen hang, ismeretlen hangforrás. Nem hittem a fülemnek,hogy ismét felém címeznek szavakat,de már nem mertem teketóriázni-egyből felkaptam a fejem. Egy ... korban hozzám közelítő,sőt..amit egyből leolvastam arcáról, fajban is az én oldalamon ácsorgó fiatalemberről van szó. A göndör fekete fürtök társulva a rakoncátlan mosolyránccal ..egyszerűen levettek a lábamról, ami az arcomra is szépen rávetült, sötétpiros foltokban kivitelezve. - Könyv? Óh.. a könyv- kaptam észbe, és tekintetem inkább a borítóra vontam- zseniális - mosolyogtam halványan, és egy tincset söpörtem ki vállamból. Nem tudtam mit mondani. Felkapta cuccát... menni akar? Most... mondanom kellene valamit? Lehetne a helyzet ennél kínosabb?
Miután készhez kaptam a kávémat rögtön helyet foglaltam az egyik szabad asztalnál, hiszen a kávézó egyre inkább kezdett megtelni. Nem gondoltam volna, hogy ilyen forgalmas helyre csöppenek be. Hiszen ahonnan jöttem ott a lakosság kétszerese volt az itteninek és még sem volt ennyi ember egy kávézóban. Mondjuk talán itt az is közre játszik, hogy nincs is annyi kávézó, mint egy nagyvárosban. Nem tudnak válogatni az emberek. Mindenkinek a törzshelyévé válhatott már ez a hely. Vagy éppen más. Mivel nem siettem sehova a kezembe vettem az egyik kedvenc könyvemet és a kávémat kortyolgatva olvasni kezdtem. Idővel hamar bele is merültem. Minden könyvet élvezettel olvasok, de azért vannak olyanok, amikbe egy kicsit talán jobban. Teljesen kizártam a külvilágot és csak a saját fantázia világomba menekültem el. Vagyis éppenséggel a fejemben levetített kis alakokra figyeltem oda, most ezt tartottam lényegesnek nem a körülöttem zajló nyüzsgést. Ilyet bárhol látni. Meg engem ez soha nem érdekelt. Jobban szeretek egy könyvbe elmerülni, minthogy most ennek a nyüzsgésnek a középpontjába kerüljek. Ha akarnám megtehetném könnyű szerrel lenyűgözném őket valami varázslattal, de nem vágyok ilyesmire. Szívesebben olvasom ezt a könyvet figyelmet sem fordítva a külvilágra. Egy darabig ment is, de nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy valaki bámul. Legalábbis a tekintetét éreztem magamon. Mikor felnéztem a könyvből senkit nem láttam, aki engem nézett volna, de aztán kiszúrtam a távolban egy kis szőkét és rögtön tudtam, hogy ő volt az. Nem értem miért bámult.. Na, mindegy is nem foglalkozom vele. Rögtön visszatemetkeztem a könyvembe, mintha mi sem történt volna. De valahogy ez most nem tudott nyugodni. Tényleg nézett vagy csak képzelődtem? És, ha igen akkor miért? Felpillantottam a könyvem mögül és mondhatni nem kicsit meglepődtem, mikor megláttam, hogy ugyan azt a könyvet olvassa, amit én. Nem néztem volna ki belőle. Legalábbis nem gondoltam volna, hogy egy könyvmoly. Egyáltalán nem úgy néz ki. Ha már új életet kezdeni jöttem ide, akkor itt az ideje, hogy olyan dolgokat tegyek meg, amiket régebben soha nem tettem volna meg. Felkaptam a kávémat és a többi cuccomat, majd bátorkodva odasétáltam az asztalához. – Jó könyv, ugye? – Kérdeztem tőle egy kicsit zavart mosollyal az arcomon. Oké.. Ez még végződhet kínosan is. Csak reménykedek abban, hogy nem így lesz.
Nagy pakkot szereltem oldalamra, egy jó nagy táskát teletömve. Talán sokat akart a szarka... DE...ténylegesen készülni akarok! Iskolába járni számomra már nemcsak holmi időtöltés, ahol jót röhöghet az ember diáktársaival, bemelegedve. Teljesítményt akarok nyújtani, mégpedig a tőlem telhető legnagyobbat. Az irodalommal kezdem. Túl nagy csábítás egy irodalomfüggőnek. Szöveggyűjteménnyel, és négy évre elegendő kötelező olvasmánnyal felszerelkezve kerestem egy helyi bisztrót. Vállamra nehezedő súly széles vörös csíkot préselt húsomba, így a lehető leghamarabb helyet akartam foglalni. Csakhogy a kávézó majdhogynem tele volt. Az asztalokat ötfős társaságok gyűrűzték, csupán egyetlen asztal álldogált üresen. Gyorsan be is támadtam, és feltornáztam a csomagomat. Az asztallal átellenben egy hiányosabb példánnyal koccant össze tekintetem. Csak egy személy ült. Egy srác. Könyv mögé rejtette arcát. Titokzatos volt. Kissé nyakatekerten próbáltam leolvasni a borítóra nyomott hatalmas betűket. Tíz...kicsi...régen? néger! NÉGER! Agatha Christie...Az egyik kedvencem. Látványosan nagy lelkesedéssel csillant meg szemem a felismerést követően,s csak azután csillapodott ez,miután hátamat szúró tekintetek ostromolták. Aztán az a furcsa krákogás. Tekintetem még mindig az ismeretlenen hordoztam, s láttam ahogy a könyv süllyedni kezdett. Tudtam,hogy esztelenség ennyire bámulni valakit,de ... szúrta oldalamat a kíváncsiság. Újabb krákogás. Ez...nekem szól? Egyenesbe fordultam. Asztalomat idegesen támasztotta egy fehér lepelbe burkolózó pincérnő. - Mit parancsol? - tette fel a sablonkérdést, enyhe undorral hangjában. Kínosan húztam el a számat. - Ölni tudnék egy jó erős kávéért - nevettem fel zavarodottan, de a kidülledt szemekkel, és széttátott pofacsonttal én sem tudom felvenni a versenyt. - Csak vicceltem..vicceltem - mentegetőztem, és igyekeztem elvegyülni a teljes megsemmisülésemben. Ebben a világban, ahol tépjük a szánkat, egy csúnya elszólás végzetes is lehet. Sajnos ő is tisztában van vele. A hölgy egyedül hagyott, én pedig kétségbeesetten kaptam tekintetem újra a srácra. Arcát szinte teljesen elfedte a könyv. Erről szépen lecsúsztam...ez...ciki. Esetlenül horgasztottam le orromat, és a kis batyumban kotorásztam. Egy vaskos,szépen borított könyvet rángattam elő. Agatha Christie: Tíz kicsi néger. Óvatosan simítottam végig gerincén ujjamat, majd befogva a könyvjelzőnek illetett anyagcsíkot, nyitottam ki a 112-es oldalon, harmadjára.
A levegőt is visszafojtottam. Hogy micsoda? Még csak most fogtam fel a helyzet magaslatát... hisz amíg én itt sírtam a bocsánatáért, bevallotta, hogy ő is hasonló dolgot tett, Katie is ölt egy embert! Most hirtelen csak azt fogtam fel, hogy mindketten gyilkosok vagyunk. - Édes Istenem!- a kezemet a számhoz kaptam. Ajkaim érintették a puha és hűvösebb bőrömet, ami már a könnyek zömétől nedves is volt. Katie megölt egy pincért?! És erre valaki rávette? Nem lehet elhinni... - Hogy mit csinált veled, megigézett? Az meg micsoda? És mond csak... miért vesztél össze Warrennel?- több kérdés is motoszkált a fejemben, de úgy véltem, hogy ezek azok, amiket most rögtön fel kell tennem. Szegény, szegény barátnőm... egyetlen mentsége még az lehet, hogy ő nem azért gyilkolt, mert szüksége volt rá, hanem... amiatt a vámpír miatt... Szava hallatán hirtelen nagyon mérges lettem, a düh miatt még a könnyeim sem potyogtak olyan gyorsan le az arcomra, mint korábban. - Ki volt az?- kérdeztem mérhetetlen nagy dühvel. - Ki igézett meg, Katie?- Ki tehette ezt a barátnőmmel és miért is volt jó neki? Bárki is volt, bosszúért kiált, meg kell bosszulni... remélem Katie is így gondolja. - Én se értek sokkal többet...- kezdtem bele a misztikusabb részben. - Van egy...- majd itt gyorsan el is haraptam a mondatot, mivel úgy látom, hogy még nem tanácsos a barátnőmnek beszélni, rólam és Arielről. Képzelem, hogy mennyire gyűlöli most a fajt és teljesen jogosan meg is értem, hogy miért. Én sem szeretem ezeket a "szúnyogokat" de a Szöszi kilóg a borzalmas fajtájukból... - Nos csak összefutottam vele...- szipogtam még párat, de tudtam, hogy a sírást lassan be kell fejeznem. Most támasz leszek, egy erős támasz!
Nem értettem miért ilyen zavaros a viselkedése. De bólintottam az elnézés kérésre. Mikor meghallottam, hogy Klaus a célpont nem akartam megint ordibálni. Meg kell őt mentemnem. Ki kell szednem belőle mit akarnak és megakadályozni azt. Kezdett rémleni valami, de nem igazán foglalkoztam vele így csak bólintottam. -Mindig az vagyok- Mondtam egoista mosollyal és visszatarottam magam, hogy ne ordibáljak, de nem tehetik ezt megint hagyják Klaust. Nem a leg szentebb ember, de szeretem őt és nem engedem, hogy bárki is bántsa. Édes volt tőle ahogy ki sétált, de valahogy a méreg marcangolt engem.
Klaus is my brother. I’m a little behind on the times, but I believe the term you’re searching for is OMG.I will give you my word. We will be your partners. We will end Marcel’s realm. But know this, if anything whatsoever happens to that girl or her unborn child. You needn’t fear Marcel nor Klaus or anyone… More than anyone you need to fear me.
Nagyon mérges lett rám, de hát kihozott a sodromból. - Igazad van... nem kellene így beszélnem veled Rebeka... Sajnálom. - kértem elnézést a viselkedésemért. - Veled? Veled semmit... Klaus a célpont... - folytattam. - Igazából engem már rég nem érdekel Klaus... Belefáradtam... Érted jöttem vissza, hogy magammal vigyelek és anyánkat, de ő még nem válaszolt... - magyaráztam. - Igen... az én drága húgomat... - pirultam el. - Nem rémlik? - lepődtem meg. - A menyasszonyom volt... de az esküvő előtt elcsábított Tatia és őt választottam helyette... - próbáltam elmagyarázni a dolgokat, hogy eszébe jusson... - Holnap... A cranford birtokon... és köszönöm.. - ekkor már talpon voltam és egy csókot nyomtam a homlokára. - Örülök, hogy rád mindig számíthatok... Remélem tudod, hogy egyet füttyentesz és én is ott leszek neked... - mosolyogtam rá. - Akkor holnap... - nyúltam a kabátomért a szék támlájáról. - Holnap elmesélem, hogy mit tervezünk... - beleharapok az alsó ajkamba. - Csinos legyél nekem! Szeretlek te kis bohóc! - mosolygok. Olyan régen láttam őt és annyira hiányzott. Mindig is ő volt az akivel a legjobban kijöttem a családban. Mondhatni mi ketten vagyunk...talán igazi testvérek az egész családból... - Jó légy... - simogattam meg a karját és nyomtam egy családi búcsúpuszit az arcára, majd távozni készültem, de még az ajtóból cserfesen visszaintegettem neki.
-Velem te ne beszélj így-Horkantam fel és mélyedtem erősen a szemeibe. -Tudni akarom, hogy mit akartok tenni velem...-Mondtam. Gyűlölöm, ha valaki gyerekesnek titulál engem. Maga a visszataszítóság számomra. És a nyakát töröm annak akik gyereknek nézz. -...Így gondoltad a húgodat viszed.-Nevettem fel és bólogattam, mérgem alászállt hiszen jobban szeretem a testvéremet bármely haragnál is. -Nem rémlik a lány arca..-Gondolkodtam el egy pillanatra. -Elkísérlek Elijah, de mond mikor és hol szeretnél velem találkozni. Klaus is ott lesz szerinted?-Kérdeztem. Nagyon aggódtam érte, hiszen Chichago óta nem láttam őt.
Klaus is my brother. I’m a little behind on the times, but I believe the term you’re searching for is OMG.I will give you my word. We will be your partners. We will end Marcel’s realm. But know this, if anything whatsoever happens to that girl or her unborn child. You needn’t fear Marcel nor Klaus or anyone… More than anyone you need to fear me.
Idegesen bólogattam nemlegesen. - Nyugodj meg Rebeka! Már megint olyan gyerekes vagy. Ha felnőttként kezellek kérlek te is viselkedj ehhez illően. - törtem az ujjaimat. - Ó! Lesz egy esküvő holnap... Megszeretnélek kérni, hogy legyél a kísérőm, ha lehetséges... Most érkeztem a városba és a volt jegyesem megházasodik... illendő elkísérnem... Selena tudod... ha még emlékszel rá... De úgy érzem nem vihetek el oda bármilyen utcáról megidézett hölgyet... - folytattam...
-Mikor, hol hogyan?-Kerekedtek el a szemeim és néztem rá meglepetten. -Klaust én akarom le renzeni...-Sütöttem le a szemeimet. Talán megutál majd, vagy örökre kitörli a gondolatot is, hogy volt egy húga. -Most azonnal akarok találkozni anyánkkal!-Mondtam ellent mondást nem tűrve. Hogy hihetik azt, hogy a hátam mögött intézkedhetnek, igen valóban ember akarok lenni, családot akarok, de az anyám és Elijah úgy, hogy nem tudok róla?
Klaus is my brother. I’m a little behind on the times, but I believe the term you’re searching for is OMG.I will give you my word. We will be your partners. We will end Marcel’s realm. But know this, if anything whatsoever happens to that girl or her unborn child. You needn’t fear Marcel nor Klaus or anyone… More than anyone you need to fear me.
Láttam rajta, hogy belátja nekem van igazam.- Menekülni? Mi elől akarsz elmenekülni drága húgom? - kérdezem meglepetten. Mi bántja ennyire, hogy ilyeneket mondjon. Átnyúlok az asztal felett és tenyeremet a kézfejére teszem nyugtatóan. - Klaust majd én elintézem. Anyánkkal már beszéltem erről. Emberré fogjuk változtatni... - folytatom halál nyugodtan. Lehet ezért még kapok, hogy így eljárt a szám, bár kétlem, hogy Rebeka máris rohanna és ezt elmondaná neki. - Persze... nem most egyből gondoltam az indulást... A közelgő bulin tervezem bejelenteni a távozásunkat... - magyaráztam. - Ne kívánd azt Rebaka! Nem szabad! - bólogattam nemlegesen. Még a gondolata is rossz volt, hogy mi újra emberek...
Megráztam a fejem elnézés kérésére. Teljesen ledöbbentem amit mondott. Értem jött vissza? Fontos vagyok neki. Valahogy mindegyik testvére úgy tekint rám, mint egy óvódásra. -Talán testvérem..-Fogtam a fejem. -És mit tegyek én ott? Meneküljek el?-Kérdeztem. Nem tudtam mit is mondjak igaza volt, el kell mennem. Vele, de Klaust nem hagyhatom itt. -Mi lesz Klaussal? Legalább üzenhetek neki?-Egy könnycsepp bukott ki a szememből és végig száguldott az arcomon. Hiányozni fog nekem ez a város és igaza van, nem akarnék meg halni élni akarom az életem. -Bárcsak minden olyan lenne, mint régen, mikor még ember voltam..-Suttogtam.
Klaus is my brother. I’m a little behind on the times, but I believe the term you’re searching for is OMG.I will give you my word. We will be your partners. We will end Marcel’s realm. But know this, if anything whatsoever happens to that girl or her unborn child. You needn’t fear Marcel nor Klaus or anyone… More than anyone you need to fear me.
A széken ülve idegesen trappoltam az egyik talpammal a padlón.- Igazad van... Sajnálom Húgom. - kértem bocsánatot nagy megbánással, de belül egyáltalán nem bántam semmit. Sok idő telt el azóta mióta elváltak útjaink és most újra keresztezték egymást. Más lettem ez tény. - Értem. Örülök a boldogságodnak... - mondtam kissé lekókadt fejjel, mert az asztallapját bámultam. - Rebeka... Akkor most hallgasd meg a bátyádat... - szisszentem fel. - Nagyon szeretlek, de ezt te is tudod... viszont tudod, hogy ebben a városban soha nem lehetsz boldog. - kezdtem óvatosan. - Én nem sokáig fogok itt maradni... El fogok menni... Csak azért jöttem vissza, hogy magammal vigyelek téged... mert a húgom vagy és szeretlek... nem akarom hagyni, hogy te is beleőszülj a családi balhékba... mint Klaus... - fejezem be és kíváncsian várom a válaszát.
- Nyugi, nem is gondoltam volna, hogy te voltál a hibás! - nyugtattam meg rögtön, amikor rögtön magyarázkodni kezdett, hogy elment a bíróságra, ahol beismerte, hogy meg akarták erőszakolni és csakis amiatt cselekedett úgy, ahogy. Te jó ég, de nehéz lehetett ezt kiviteleznie! - Szegény barátnőm! - ölteltem őt továbbra is, egészen addig a pillanatig míg úgy nem éreztem, hogy kicsit lenyugodott. - Az az "IS".. - kezdtem el a saját szavaival élve - az én vagyok - fejeztem be lehajtott fejjel, jelezve hogy pocsékul érzem magam, valahányszor csak az eszembe jut. - A bálon.. nos.. úgy alakult, hogy összevesztünk Warrennel, így szétváltunk.. és ezalatt én találkoztam egy vérszívóval.. aki megígézett ... - itt nagyot nyeltem, mivel ha akartam, se tudtam volna tovább beszélni. Erőre volt szükségem ahhoz.. Láttam azt az ismerős aggódó szempárt és ezek láttán a könnycseppek csak még jobban kezdek el folyni a szemeimből. Most mit is mondhatnék..? Nincs megfelelő magyarázat vagy kifogás arra, amit tettem.. Mert megöltem azt a pincérsrácot.. Én, Katie West megöltem egy embert. És ekkor ismét szóra nyitottam a számat, azzal az érvvel, hogy jobb minél előbb túlesni a nehezén. Vagy nem.. mindenesetre egy próbát megért. - Nem tudom miért.. de azt mondta nekem, hogy jönni fog egy pincér.. akit nekem.. meg.. kell.. ölnöm - dadogtam, mivel már képtelen voltam egy értelmes mondatot összehozni annyira szakadtak a könnyeim. - És én meg is tettem.. lelöktem.. őt... az ... erkélyről - mondtam, közben legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben, hisz csak most vettem észre, mekkora nagy zagyvaságnak is hangozhatott ez az számára. Csak abban reménykedek, hogy nem fog ezek után megvetni.. Mert azt nem élném túl. - Vadásszal? - kérdeztem vissza a szavaira. - De hát kicsodák? Hisz én sem tartózkodom a városban fél évnél hosszabb ideje! - tettem hozzá elcsodálkozva. Soha, az ég világon senkinek sem ártottam még.. ezidáig.
Mystic Falls. Nem tudom, hogy miben lenne másabb, mint más város. Talán annyiban, hogy érezhetően több itt a természetfeletti lény, mint máshol. Mondjuk engem ez nem zavar. Legalább itt nem kell lepedő alá rejtenem, hogy ki is mi is vagyok. Mondjuk soha nem vágtam fel ezzel, de ide azért jöttem, hogy a feje tetejére fordítsam az életemet. Miért pont ezt a várost választottam? Nem tudom. Talán azért, mert eléggé hírhedt arról, hogy itt megtalálható egytől egyig mindenféle természetfeletti lény. Talán még fogadnék is arra, hogy itt egytől egyig mindenféle lény megtalálható itt. De nem azért vagyok itt, hogy én ezeket most felkutassam, vagy éppenséggel feljegyzéseket vezessek róla. Ennél remélhetőleg jobb dolgom is akad. Mondjuk, ha más nem akad ez is megoldható. Nem volt olyan hosszú az út, mint gondoltam, de mégis lefárasztott. Azért az órákon át történő vezetés mindenkit lefárasztana. De az is lehet, hogy ez csak az én felfogásom. Nem számít.. A városba érve egy olyan helyet kerestem, ahol meghúzhatom magam egy éjszakára. Nem tervezem, hogy egy ócska hotelban élem le az életem. Viszont egy jó erős kávéval is beérném. Az általában felébreszt. Nagyon érdekes, hogy mennyit változott már ennek is az íze. Hiába próbálnak minden egyes évben ugyanolyat csinálni.. Valami mindig változik, ami miatt nem lesz ugyanolyan. Meg is láttam egy kisebb kávézót, miközben a város utcáin hajtottam végig. Gyorsan le is parkoltam előtte, mielőtt még helyben elaludtam volna és kocsistól hajtottam volna be. Rögtön a kiszolgáló pulthoz sétáltam, ahonnan pont elment az utolsó ember is. Ez az én szerencsém. Végre tényleg szerencsém van.. Én már ebben is örömömet lelem. Az apró örömek is nagyon sokat érnek. – Egy jó erős fekete kávét kérnék. – Próbáltam kedves lenni, de a valószínűleg fáradt arckifejezésemből leesett a kiszolgálónak, hogy nem direkt vagyok ilyen. Csak mosolyogva bólintott, majd neki is látott a kávémnak. Szép lány.. Az egyszer biztos, de valahogy nem az esetem.
-kicsit morcosnak tünsz Elijah, te nem vagy ilyen.- Mondtam neki és ahogy vissza ült láttam, hogy elgondolkodik a szavaimon. -Finn már régóta nincs meg ő volt anyuci kicsi kis kedvence..-Emeltem égnek. Kicsit mindig is féltékeny voltam rá. A családunk rég nem volt tökéletes az elejen se volt Mikael soha nem szerette Klaust pedig régen Klaus jó volt nagyon is amit most mutat az csak egy álarc, hogy el rejtse a szívét. Mikael soha nem bocsájtotta meg Esthernek, hogy megcsalta és főleg azt, hogy az ellenséggel. -Kicsit kezdesz az idegeimre menni Elijah, mi történt veled te nem voltál olyan aki a szemembe mondja a rosszat, te voltál az aki mellettem van. Képzeld vannak barátaim igen is.-Törtem ki rohamban, akárcsak egy 12 éves. Ott volt nekem Odette és talán az a kis lány April Young is.
Klaus is my brother. I’m a little behind on the times, but I believe the term you’re searching for is OMG.I will give you my word. We will be your partners. We will end Marcel’s realm. But know this, if anything whatsoever happens to that girl or her unborn child. You needn’t fear Marcel nor Klaus or anyone… More than anyone you need to fear me.
...- Milyen barátokat? - horkantam fel. Próbáltam hinni neki, hogy tényleg szeret, de a szavai mást mondanak. Levettem a kezeimet a válláról és visszaültem a helyemre. - Látod Rebeka! Ezért tartasz még mindig itt! Én meg teljesen máshol. - vontam vállat megsértődve. Klaus nem szeret engem, soha sem szeretett mióta vámpír lett. Kollal pedig nem tudtam eddig még megtalálni a közös hangnemet, ezért is kerülöm sokszor szándékosan őt. Finn... Ő az egyetlen testvérem, akivel megértjük egymást. - Finn... - a szám sarka legörbült. Finnt nagyon szeretem.
-Azt csinálok amit akarok Elijah, mert ez nem család Mikael megölte érted? Hideg vérrel...-Suttogtam és szorítottam össze a fogaimat. Ahogy felállt az asztaltól és kérlelt, hogy menjek el a szívem is bele sajdult. -Hagyjam itt a szeretteimet a barátaimat?-Kérdeztem aztán tudtam, hogy ez hülyeség, mert nincsenek is barátaim.-Elijah..- Álltam fel és néztem a szemébe mélyen megsimogatván az arcát. -Rettentően szeretlek téged. Marad inkább te itt velem én Klaust és Kolt is szeretem és talán egyszer majd Finnt is vissza kapjuk, de nem hagyom el Mystic Fallst.-Suttogtam már kicsorduló könny cseppel
Klaus is my brother. I’m a little behind on the times, but I believe the term you’re searching for is OMG.I will give you my word. We will be your partners. We will end Marcel’s realm. But know this, if anything whatsoever happens to that girl or her unborn child. You needn’t fear Marcel nor Klaus or anyone… More than anyone you need to fear me.
...Megrökönyödve hallgatom végig amit mond. Klaus és Kol halott? Esther keze által? De hát éppen az előbb társalogtam a ház nappalijában anyánkkal úgy mintha semmi sem történt volna. Még csak most tértem vissza és erre kell visszajöjjek? Hát normálisak a szüleink? Megrázom idegesen a fejemet. Ezt nem hiszem el. - Ne merj ilyeneket mondani azt anyánkról. - török ki kissé. - Ő egyáltalán nem lenne képes bármelyikünket is megölni! - tudom, hogy van egy csomó stiklije, de azért végleges halálba sosem küldene minket. Legalábbis engem soha! Persze lehet ez az oka annak, amiért még mindig élek. Aztán az első kérdése visszhangzik végig a fejemben. Hogy hol voltam? Igazából magam sem tudom, hogy merre jártam. Talán kerestem az utamat. Felállok és megkerülöm az asztalt. Két kezemet Rebeka vállára teszem és egyenesen a szemébe nézek. - Nőj fel végre Rebeka és felejtsük el együtt Klaust! - mondom halál komolyan. Ezért jöttem vissza. Mert végre eldöntöttem, hogy nem fogom azon törni az okos kis fejemet, hogy hogyan hozhatnám vissza az életbe az öcsémet, na meg hogyan rázhatnám újra össze a családot. - Én itt vagyok neked drága húgom... tudod te jól. De a többiek romlottak! Inkább mentsük a menthetőt... tartsunk mi ketten össze és éljünk boldogan valahol messze innen... Menjünk vissza New Orleansba! - gondolom tovább. Ez volt a tervem. Visszamegyek Rebekával oda ahol legalább az életben egyszer boldogan éltünk.
Felháborodottan néztem rá és ide oda rázni kezdtem a fejemet. -Elijah tessék hol voltál?-Kérdeztem tőle előrébb hajolva, majd mikor a süteményem is megérkezett nem érdekelt semmi és senki csak enni kezdtem. -Tudod te mi történ?-Kérdeztem felháborodva. -Klaus és Kol meghalt!-jelentettem ki majd a hideg is végig futott rajtam. -Mikael és az a nő aki anyámnak nevezi magát megölte..-Suttogtam remegő hangon szinte majdnem sírva. -Kollal még most se tudom mi van, de Klaus visszatért és menekültünk és kitudja meddig ki tudja azt, hogy mikor akarnak még egyszer megölni, de tessék Elijah hallgatlak hol is voltál?-Kérdeztem ironikusan. Imádtam őt mindig ő volt a lojális és ezt szerettem benne, de eltűnt és nem volt velem és ezt nem bocsájtom meg neki.
Klaus is my brother. I’m a little behind on the times, but I believe the term you’re searching for is OMG.I will give you my word. We will be your partners. We will end Marcel’s realm. But know this, if anything whatsoever happens to that girl or her unborn child. You needn’t fear Marcel nor Klaus or anyone… More than anyone you need to fear me.
...- Volt egy kis dolgom. - foglalok helyet vele szemben és kortyolgatni kezdem a kávémat. A sütit kisebb nagyobb harapásokkal el is tüntettem. - Tudod, hogy nem tudok meglenni Klaussal sokáig egy légtérben... Azért mégiscsak leszúrt az átkozottja. Ó és hagyott rohadni minket egy jó ideig... - mondom kissé bohéman, majd még egyet kortyolok a kávémból. - Sajnálom. - mondom közömbösen. Nem lehettem mellette, amikor kellett, de nagy kislány megtudta oldani. - Már magam sem tudom, hogy érdekel e. - nézek karikásan az asztallap felé, aztán leteszem a csészét és a tekintetem farkasszemet néz Rebekaéval. - Téged sem érdekelt hol voltam eddig, nemde? - teszem fel nemes egyszerűséggel ezt a kínos kérdést. Állandóan csak nyafog és sajnáltatja magát. Még bennem kelt bűntudatot, mikor ő is ugyanolyan bűnös, mint én.
Mosolyogni kezdtem azért még is csak szeretem a bátyámat. -Persze!-Vontam vállat, miközben az italom az asztalomra került. Nagy lendülettel kortyoltam bele és bár forró volt és megégette a nyelvem nem érdekelt. -Merre voltál, nagyon rég nem találkoztunk-Mondtam. Nem is tudom tud e történtekről. Vagy arról, hogy miket éltem át. Kicsit nehezteltem is rá amiért nem állt melletem és nem fogta a kezem a nehéz időken. Egy valaki állt mellettem amire soha nem számítottam még pedig Tatia. Nem szeretek a kis hasonmást, de kellett akinek elsírom a bánatom. -Érdekel a családunk még egyálltalán fivérem?-Kérdeztem megvettve. Össze fontam a lábam és a karjaim és hátra döltem a székben. Figyeltem az embereket ahogy ki és be mászkáltak.
Kezdőlap
Stacey