Élvezni azt, aki vagy, és ami megadatott neked, nos.. nem nagy dolog. Minden egyes tényező egymásra épül, így pediglen te is kiegészíted a saját magad humorát. Nekem a vámpírok azok, akik igencsak az élvezetem java részét adják, de hát ez nem lehet csoda, hisz vadász vagyok, aki imádja megölni a haszontalanokat.. vagyis azt a sok-sok vérszívót, de mindig akad kivétel, például; ez a nő, bár hozzá tenném, hogy nem kis dologra kértem, de ellenkezett, hanem bátran felvállalva hoz nekem anyagot a saját fajáról.. ezt díjazom, hisz jobb vadásszal szövetségbe lenni, mint ellene, nem de? - Ez igaz. -Bólintok rá a szavaira, miközben ravaszul elmosolyodom. Mindketten különbözünk, és ez oly annyira nyilvánvaló tény, nem de bár? Ezt viszont nem most akarom gondolatmenetbe megvitatni.- Ha te mondod biztos megérdemli.. -Nézek rá komolyan, hisz nem ismerem az apját, és én ebbe nem is akarok beleszólni voltaképpen, hisz majd intézi ő magának. - Köszönöm. -Biccentek a szavai után, miközben őt nézek.. Hát erre úgy igazán mást nem tudok mondani, csak ennyit.- Ezt reméltem is, mert ha nem így lenne, akkor tudod jól mi következne.. -Mondom komolyságot sugallva, de szemeimben játékosság tükröződik, sőt nem is sok idő kell, és már elröhögöm magam.- Ez csak rajtad áll, de nem tolerálom, ha valaki elárul. -Teszem hozzá egy ravasz mosollyal az arcomon, és beleiszom az italomba.
// Elnézést megint a késésért, remélem a minősége kárpótol ezért
- Hát, mi ilyenek vagyunk, ti pedig olyanok - vigyorogva beszéltem, szerintem már magam sem tudtam, hogy miért. - Az apám megérdemli azt a kínszenvedést - vallottam be, mert tényleg így van. Hm. Szimpatikus vagyok számára, ez már egy pozitívum tőle, de valahogy ő is szimpátiát éreztet velem. Persze, aki esküdt ellenség egyszer, az mindig az marad. Néha pedig jól jön a partnerség is. - Én sem kedvelek mást a te világodból - vigyorgásomat letörölni nem lehetett már. - Tudom, és te sem vagy egy gyenge, vagy épp határozatlan típusú személyiség - kortyoltam bele a forrócsokimba, és elmosolyodtam. - És hidd el, nem foglak hátba támadni téged, nem szokásom - nyögtem ki, közben pedig ismét a kezembe fogtam a poharamat, és ittam belőle.
[You must be registered and logged in to see this link.] / zene: [You must be registered and logged in to see this link.] / megjegyzés: nem baj, ha késel
Életem során talán most először adódott olyan eset, hogy vámpírral állok le szövetkezni, de persze ezt sem unalmamban teszem, hanem azért, mert a jelenlegi helyzet megköveteli.. túl sokan vannak. Rengeteg ilyen idegbeteg, és nem normális vámpír járkál az utcákon, persze vegyük a jelenlegi nőt különleges kivételnek, hisz egy panaszom sem lehet rá.. legalább is eddig nincsen, ha ő nem támad engem, akkor én sem fogom őt, de ez az opció csak rávonatkozik.. más vámpír haverjaira nem, és ezzel jobb, ha tisztában is lesz.. vagyis nem kell kimondanom ahhoz, hogy tudja, hisz eléggé okos, hogy ezen pontra magától is rájöjjön. - Értem. -Bólintok elgondolkozva.- Én sem unalmamban ölök.. -Dőlök hátra a székben.- Egyszerűen csak azért, mert ez a város hemzseg tőletek.. rengetegen vagytok, és mivel nem csak egy sima vadász vagyok, ezért szükséges, hogy öljelek titeket.. nem ok nélkül, hisz elég ok az, hogy ezek vagytok. -Nézek rajta végig könnyedén egy ravasz mosollyal az arcomon. - Sok sikert az apádhoz.. -Kacsintok felé, míg a poharat a kezembe tartva megszorítom erősen.- Eléggé szimpatikus egyed vagy. -Vallom be őszintén, és egyben komolyan.- De ettől ne érezd azt, hogy a fajodat megkedveltem.. azt nagyon nem tenném. -Vonok vállat, majd beleiszom az italomba.- Ha már itt tartunk, akkor azt is elmondhatom, hogy egy igencsak határozott, ravasz, és okos nő vagy, aki tudja a dolgát. -Mondom immár ezt kissé előrébb hajolva, hogy így legyek az asztal közelébe.
Figyelmesen hallgattam szavait, nem szóltam bele, ami lássuk be, tőlem nagy kunszt. A homlokomat ráncoltam csupán. Nem sűrűn futok össze boszorkányokkal, főleg nem olyan banyával, aki ott volt a holdátok megtörésénél, így nem veheti zokon, hogy élénken érdekel a téma. Sőt, igazából, a kómából ébredt, tehát nem sikerült olyan zökkenőmentesen.. - Minden esetre sikerült megtörni.. És úgy tűnik, legalábbis eddig, hogy az eredmény tartós. - vigyorodtam el. Az még nekem sem hiányzik, hogy valamilyen rafinált módon visszaállítsák a hold hatalmát, persze az sincs kizárva, hogy valaki már épp ezt fontolgatja. Eléggé.. Nos elszabadultak az indulatok azóta. És most még nagyon finom voltam. - A városban? Nem tudom megmondani akkor volt-e több a konfliktus vagy most, de.. Lényegesen élénkebben él az ellenszenv már csak így vámpír-farkas körökben.. - tájékoztattam. Bár talán nem nagy művészet rájönni erre. A két faj sosem volt puszipajtása egymásnak. Nem is lesznek soha.. - Meglepő, hogy ennyi mindenre emlékszel.. - hunyorogtam, amint megkaptam a rendelést. Szórakozott voltam. Ujjaimmal az asztalon doboltam.. De a lelki békém a helyén.
Elmondta, hogy az ötök egyike. Nahát, nahát... Ezzel én most mihez kezdjek? Ugrálnom kellene? Nem. Az nem fog megesni. Így csak vigyorogtam egyet. Nem mintha ez lenne a legnormálisabb dolog most, de muszáj volt. Kihagyhatatlan az, hogy én ne nevessek vagy vigyorogjak valamin. - Nem igazán foglalkoztam az olyanokkal, mint amilyen te vagy - biccentettem egyet. - Én nem ölök meg senkit, és nem is kínzok meg senkit, puszta unalomból. Legalábbis az elmúlt évszázadban már nem történt meg hasonló eset - nevettem egy keveset, miközben nyújtottam ki kicsit magam elé a kezeimet, és a körmömet figyeltem közben. - Az egyetlen, akire jelenleg szomjazom, az az apám... És megfogja kapni a magáét - a szemébe néztem, és látható volt az őszinteség és elszántság. - Eddig mi a véleményed rólam? - mosolyogva kérdeztem tőle.
Érdekes helyzet van kialakulóban jelenleg, és gondolom, hogy nem fog ez csak ennyiben maradni.. vagyis tudom, hogy majd kérdezősködni kezd arról, hogy mit tervezek még, és a többi, ami valljuk be természetes lenne a részéről, de kell nekem minden részletet elárulnom neki? Nem hiszem, hisz nem árt egy-két olyan dolog, amiről nem tud.. csak nem harapja le érte a fejem, sőt amúgy is vadász vagyok. - Köszönöm. -Mondom a felszolgálónak, aki nem sokkal később távozik is, míg Sofia feltesz nekem egy kérdést.. Ha azt mondom, hogy sejtettem ezt, akkor hihető? Bár azért érdekes, hogy ennyit tud rólam, de a többit meg nem. A kezembe veszem a poharat, majd kortyolok egyet az italból.- Nos.. -Kezdek bele végül a rövid mesélésbe.- Voltaképpen igazad van, hisz nem vagyok egy átlagos sima vadász.. Az ötök egyike lennék, ami annyit tesz, hogy jóval erősebb vagyok, mint a többi vadász egyed. Nem mellesleg.. 5-en tartózunk ebbe bele, ezért is "ötöknek" neveznek minket.. bár csodálom, hogy ezt nem tudod.. sok vámpír ettől tart. -Nézek rá komolyan.- Hisz a mi megölésünkkel átok jár, szóval senki helyében nem próbálkoznék ezzel.. -Mosolyodom el gonoszan, miközben úgy nézem az előttem ülő nőt.
Túl sokáig voltam a sötétség oldalán, a jót viszont nem tudom, hogy tudnám megszeretni. Nehéz volt kikászálódnom onnan, de fogalmam sincs, hogyan és miképp kellene tovább lépnem. Egyelőre örülök annak, hogy a bátyám a közelemben van. - Te is fogsz még örülni... Nekem aztán elhiheted - mondtam neki őszinte mosollyal az arcomon. Nem vagyok annyira nagyon bunkó s rideg, mint ahogyan azt hiszik egyesek. Csak az érzéseim elmúltak sok-sok évvel ezelőtt. - Oké. Én is remélem, még összefutunk valamikor - válaszul, vagy inkább csak köszönésképp szóltam vissza. Ezután lerakott valamennyi pénzt az asztalra, és megvártam, míg elhajt az autójával. Csak ezután tettem ki a pénzt én is, és felálltam, majd kiléptem a kávézóból.
Oké elismerem, én is tévedhetek. Na de még ha azt is hisszük a másikról, hogy őszinte, akkor is hazudunk. A vérünkben van a gyanakvás, a dolog, amiért minket nehezebb megvezetni mint egy embert, aki tudatlanságba burkolózva kiszolgáltatott minden más lénynek a földön. Főként a vámpíroknak, de ez már mellékes. Amíg nincs benne verbéna addig mindenki mindent kezdhet vele. Nem teregetem ki az összes lapon, ha hazudik sem különösebben érint meg, mert sokszor követtem azt a teóriát, miszerint "Tartsd közel a barátaid, de még közelebb az ellenségeid!". Eddig bevált, s most is kíváncsivá tesz mit is rejteget előlem. Válasza megnyugtat, de egy részem arra az álláspontra jut, hogy a nálam marad végzetes lesz, nem pedig rövid távra szóló kölcsönkérés. Túl jóindulatú lennék hagyni, hogy egy ilyen ereklye csak úgy kiforduljon a kezemből. Témát váltok, nem firtatom tovább a könyvet, noha jóllehet egy dolog foglalkoztat, és az még mindig az előző témában merül ki. -Örülök, hogy örülsz.-zárom rövidre elmosolyodva, de ez a mosolyom most más, mint az eddigiek. Megbújik benne valami gonoszság, valami kiszámíthatatlanság, s ezzel egyetemben testem is cselekszik. -Örültem annak is, hogy így összefutottunk, de ideje dologra menni, hisz az idő még nekem sem áll meg.-jelentem ki, némi aprót téve a tányérom mellé, ami fedezi a kis délelőtti kávézásom, majd felállok a könyvet összecsapom az orra előtt, és még mielőtt egy szót is szólhatna kisurranok az ajtón, s csupán az autóm mellé érve lassítok le, amibe bepattanva a gázra taposok, és kerék csikorgatva szelem át az utat.
Miután kiadtam magamból ezt az információt, picit megkönnyebbültem, de nem tudom eldönteni, hogy meddig tart ez a dolog. Nem szoktam kimondani semmit sem, nemhogy rábízni másokra a múltam részleteit. Kedveltem Mary-t, mert bár én tizenévesen is eleget gyakoroltam, de ő mutatott rengeteg mindent, amit az élete során fejlesztett ki. Rengeteg kódot és titkosírást is használt, amiknek az egy része hamar feltörhető, viszont ravasz, eszes és művelt hölgy lévén nagy gondot fordított arra, hogy a nagyobb horderejű varázslatokat teljesen láthatatlanná tegye mások szeme elől. - Nem tudom, lehetséges akad néhány olyan, ami közelebb vihet téged a megoldás kulcsához... - halkabban mondtam ezt, és picit talán füllentettem is. Ahogyan lapozgattam, észrevettem, hogy néhány oldal hiányzik belőle, de nem szóltam róla Valerie-nek. Szeretem a titkokat, és nagyon jól megtartom őket magamnak, jól jöhetnek még egyszer. - Nálad maradhat, természetesen - mosolyogtam egyet. Ahogyan átvált egy más témára, tudtam, hogy még mindig a könyv érdekli őt. Túlságosan is kiismerek már másokat, Valerie-t is. Ő erről mit sem tudhat, de a régi mentorom átadott olyat nekem, ami könnyen eltanulható, és nem mellesleg tökéletes mások megismeréséhez. - Igen. Jó érzés, hogy újra láthatom őt. Én sosem voltam egy érzelgős nő, de azt kell mondjam, nincs jobb érzés ennél - a szemébe néztem, amikor mondtam ezt. Nem tudok a bátyámra haragudni, aki nem mellesleg az ellenséges faj, a vámpírok seregébe tartozik. - Egy szóval, minden rendben lesz. És reménykedem, hogy te is megtalálod a testvéredet - oldalra billentettem a fejemet, és nézelődtem a kávézóban.
Nem értettem a nagy érdeklődést, s bár a magyarázkodás és számonkérés nem a kedvenc dolgom, mégis készségesen válaszoltam. Noha hangom a készséges válaszban némi gyanakvást sejtetett, amit jogosnak tartottam, tekintve, hogy most látom őt sok idő eltelte után, s bár bíztam barátságában nem tudhattam most éppen hogy is állnak a dolgok, s a gyanakvásom jobbnak tartottam nem elrejteni. Kérdéseket tettem fel én is, s a válasz hallgatása közben emlékeztettem magam arra, hogy ő ha minden igaz a barátom, s ha szép szóval kérem, egy ideig biztos kölcsön adja a könyvet. Nem ártanék neki, de ha arról van szó az ellenségemmé teszem, hogy elérjem amit akarok ezzel a könyvvel. Bár időre lesz szükségem, hogy kitaláljam pontosan mit is kell keresnem benne. A szólásszabadság egy jó dolog ebben a világban, s ennek köszönhetően az emberek bátran beszélgethetnek, bár a bármiről bárhol kissé beszűkült fogalom lett, hisz soha nem tudhattad melyik falnak van körülötted füle. A mondanivalója egyszerre ledöbbentett és megnyugtatott. Nem sajnálta a kis boszi életét, ez jó. Viszont ahogy a hangjából kivettem a mentorát igen. Persze ki ne sajnálná azt, aki mindenre megtanította, átadta tudását, és óva intett a gonosz oldaltól, ahová szinte mindenki belép az életében egyszer-kétszer, és nem is biztos, hogy a sötét vonzástól meg is tud szabadulni. -Így már világos.-dőltem újra előre a székben, és újabb kérdést tettem fel.-Ez a te mentorod, nem tudod mit rejtett el benne, amiért azt hitték egyesek, hogy segítségemre lehet?-érdeklődöm bár nem vádló a hangom, vonásaim nyugtalanságot és izgatottságot egyszerre fejeznek ki. -Ha kölcsön tudnád adni egy rövid időre, azt nagyon megköszönném. Bár nem ígérem, hogy egyhamar végeznék a szükséges kutatásokkal.-vonok vállat egykedvűen, szőke hajam ujjaimmal fülem mögé tűröm és elmosolyodok. -Na, de tereljük a témát az unalmas boszikönyvekről és mentorokról, mesélj inkább a testvéredről. Most, hogy megtaláltad, biztos örülsz neki.-varázsolom arcomra azt a nézésem, ami könnyen átver másokat, mely érdeklődést fejez ki, s ami sokszor társul megbújó érdektelenséggel is. Bár most semmi hátsó szándék nem lapul meg bennem.
Arra a mondatára, hogy szól, ha szüksége lesz rám, csak egy baráti mosollyal és bólintással adtam tudomására, hogy rendben van. Aztán ez a téma kifulladt itt, mert a könyves téma nagyobb érdeklődést mutatott. Elmesélte a könyv megtalálásának sztoriját, ami szép és jó, de a vége már nem annyira. Nos, sok mindent így szereztem meg én is, és sokáig a sötét oldal vonzott, ami végül már nem csak a vonzalomról szólt, hanem arról is, hogy eljutottam a világ egy olyan részére, ahol a leggonoszabb és legrosszabb dolgokat kipróbálhattam. Mélyre estem, igen. És ezt nem tagadom. Végighallgattam őt, és ugyebár neki is ugyanannyi joga van kérdezni, mint nekem volt. Így hát ő is bátran feltehette azokat a kérdéseket, amiket fel is tett. Én pedig nem kertelek sokat, válaszolok neki szinte rögtön. - Nem, nem kihallgatás, se nem faggatózás. Néhány kérdésem volt csak, több nincs - mondtam ki, de nem voltam dühös vagy bármi, hogy ezt kérdezte. - Ó, menj már... Nem ismertem őt, csak azt a boszit, akitől már ő is ellopta ezt - fejeztem be ezt, mert én is hasonló sorsra juttattam volna, vagy csak egy hosszú kínzási procedúrának. - Akitől ő lopta, az nem volt más, mint én... Két ilyen könyv volt a világon mindössze, mindkettőt egy több száz éves boszorkány írta le, és az a nő, mielőtt meghalt az '50-es évek elején, nekem adta. Egyfajta mentornak nevezhettem őt - böktem ki végül az igazságot. - Ezért is kérdezgettem, vagy ahogyan te mondtad, kihallgattalak - vigyorogtam egyet, és a feszült hangulatom tovarepült. Legalábbis egy időre.
Túl jó reményekkel indultam útnak, s túl sokat fordítottam arra, hogy rájöjjek hol is van a húgom. Nem akarta, hogy megtaláljam, vagy csak nem akart a közelemben lenni, s nagyon reméltem, hogy újra nem a túlvilágban fogok vele találkozni. -Szólok ha szükségem van rád.-nem szerettem másokat használni arra, hogy segítsenek például varázslatok terén, mert úgy éreztem ez gyengédségem jelképe. Tudtam mire vagyok képes, hogy mi hajt, hát nem adom fel egykönnyen. Nem most, nem így és nem segítséggel. Furcsa arca egyszerre vetett fel bennem kérdéseket és gyanút, hogy miért nem akarom én most tudni, honnan is ismeri ezt a könyvet. aztán jött a kérdés, az üres kávés poharam pedig a szintén üres tányéromra tettem. -Nemsokkal azután, hogy megérkeztem, felkeresett vagyis inkább összefutottam egy ismerőssel. Megkért valamire, hát kutatni kezdtem. Egy emlékem volt egy boszorkányról, akivel évekkel ezelőtt akadtam össze, de már akkor is hebehurgyának találtam.-kezdek mesélni, szóhasználatom pedig kicsit ósdivá válik, ahogy nem korom eltüntetésere figyelek. -Aztán egy kereső bűbájjal megkerestem. Egy közeli kisvárosban rá is találtam, de elég hozzá annyi, hogy tudtam egy két olyan dolog van a birtokában, amit egy magamfajta igazán értékelne. Azt mondta ezt a könyvet ő is lopta és nem adja oda semmilyen fizetségért sem. Hát én nem is fizettem neki, ő viszont igen. Elégtételt azért, amiért először karóval támadt rám.-mesélem el a teljes történetet röviden, velősen a lényegre fektetve a hangsúlyt, majd fordítok az álláson és én teszek fel pár kérdést. -Először is, nem tudom mire vélni ezt a nagy faggatózást, mintha egy kihallgatáson lennék. Másodszor pedig ha közöd volt a boszihoz bocsáss meg, de tudod milyen lobbanékony a természetem.-ironikus bocsánatkérésem leginkább azt fejezte ki, hogy járulékos veszteség volt számomra semmi több.
- Ha kell segítség benne... én itt leszek - utaltam arra, hogy segítek megtalálni a húgát, ha nagyon szeretné. Bár... Aki nem szeretné magát megmutatni a világnak, azt rettenetesen kemény dió megtalálni, még a legősibb és legrégibb varázslatokkal is. De ez nagyon komoly kihívás, de ahogy ismerem Valerie-t, ő sosem fog leállni a kereséssel. Az arcom rezdülését figyelte, hogy épp mire is gondolhatok, de biztosan nem fog kiolvasni belőle semmit. Két napja. Ez érdekes, de elhiszem neki. - Igen. Ismerős - rövid, de tömör választ adtam neki, és teljesen őszinte válasz volt. Azt egyelőre nem mondom el, hogy mennyi évig volt a birtokomban, mert az legyen egyelőre az én titkom, esetleg ha rákérdez, akkor elmondom neki. - Honnan a könyv? Vagy hol találtad? Ez az utolsó kérdésem tényleg - mosolyodtam el, és eltüntettem az arcomról azt a furcsa nézést.
- Elhiszem - mondtam egy kissé meghökkenve, mert nem szokta elhagyni a számat ez a kis mondat, csak nagyon-nagyon ritkán. Előbb én, utána pedig ő adta le a pincérnek a rendelését, majd rám néz. S elmondta, hogy mit szeretne, mit kell neki a fondorlatos kis tervéhet. - Jól van, rendben, viszont még valami nincs itt rendben... - halkult el a hangom, mert jött vissza a pincér kért forró italokkal, és mikor letette a poharakat, odafordultam hozzá, rámosolyogtam, majd visszafordultam Galen felé. - Elárulhatnád, mégis miféle vadász vagy? Mert nemcsak egy sima vadász vagy... - ha már partnerek leszünk, jobb, ha néhány dolgot megtudunk egymásról, szerintem ez így tisztességes.
Valahogy úgy éreztem, szükségem van egy őszinte beszédre, hát így is tettem. Kérdezett, készségesen válaszoltam, bár magamhoz képest szószátyár módon, noha soha nem fogtam magam vissza, ha belekezdtem egy gondolatmenetbe. A könyvet elé tolva az utolsó falatokat is megettem a tányéromról, majd a még gőzölgő kávémra néztem és tekintetem a forró tejhab felett lebegő fehér párára meresztve olyan formát alkottam, mintha tűz lobogna a poharam tetején. A szemközti asztalnál ülő férfi elkerekedett szemekkel nézett, mire elmosolyodva pillantottam vissza a lányra, újból egy helyre koncentrálva a gondolataim. -Igen, valahol én is ebben reménykedem.-vonok vállat a kávés poharat megemelve és megízlelve újra a forró italt. Arcára pillantva mintha valami megváltozott volna rajta. Furcsa vonásai lettek, eltüntetve makulátlan fiatalos vonásait, s így kissé öregítve arcát. -Egészen pontosan két napja, de még csak most jutottam odáig, hogy bele is nézzek. Talán ismerős valahonnan?-érdeklődöm, mert felkeltette a gyanúm, hogy pontosan tudja kié volt, vagyis ismerte azt a valakit, akitől elvehettem. Azt viszont nem gondoltam, hogy szép szóval kérve nem tarthatom e meg, hisz tudjuk jól milyen vagyok, ha akarok valamit. Hát azt nem akarja megvárni, hogy neki is megmutassam. A könyv érdekes lapja a világos fényben fehéren tündököltek, már már bántotta a szemem, s hiába volt valószínűleg több száz éves, mégis tiszta volt, lapjai szakadástól mentesek, épek bár viseletesek, látszik, hogy sokat forgatták.
Sosem voltam az a kifejezetten beszélgessünk egy jót egy vámpírral típus, de nem tagadhatom, hogy kell a segítség, és ehhez kijöhet a legjobb, mint egy vámpír? Aki ismeri a saját környezetét, fajtársait, akire nem gyanakodnak, aki tud információt gyűjteni könnyedén? Hát erre a szerepre jelenleg ő volt a legalkalmasabb azt el kell ismerni! - Ha nagyon akarom, akkor tudok az lenni. -Suttogom a füléhez hajolva miután leült, majdan átsétálok a túloldalra, és én is helyet foglalok.- Egy pohár kávét kérnék.. erőset. Semmi tej, semmi cukor.. csak úgy, ahogy van. -Adom le én is a rendelést, és ezek után a partneremre tekintek. - Nos hát.. először is gyűjtesz valakiről.. valakikről infókat. Nekem csak egy kép kell, és mellé egy név, aztán ennyi. -Vonok vállat.- Simán elintézem őt.. hisz mint tudjuk nem hiszem, hogy a vámpírok bármelyike is épp engem akarna ölni.. legfeljebb, ha nem tudja hova tartózok akkor. -Mondok egyenlőre csak ennyit neki, mert épp ekkor ér vissza a felszolgáló a rendelésekkel.
- A leleményesség és a ravaszság sosem árthat - kacsintottam egyet, majd a puncsszeletem utolsó szeletét is megettem. Közben pedig elém tolta a könyvet, hogy belekukkolhassak én is. Nos, ez a könyv valóban egy ereklye, amiben rengeteg varázsige található, és különféle hosszabb-rövidebb megjegyzések. Valerie elmosolyodott, és válaszolt a kérdésemre, azt kell mondjam, nagyon bő mondatokban mesélt, amit én kedveltem. - Talán... ez a könyv segíthet a húgod megtalálásában, van biztosan benne olyan, amivel sikerülhet - rántottam meg vállaimat, és közben furcsa mosoly is hozzászegődött. - Lehet, éppenséggel megmutathatná a fényt az alagút végén - tettem még hozzá, majd a pohárhoz nyúltam, és az arcom elé tartottam, hogy beleszippanthassak ebbe a kifogástalanul jó forrócsokiba, majd kétszer is belekortyoltam. A könyv lapozása közben felfigyeltem valamire, ami miatt még inkább arra ad következtetést, hogy egyre csak azt kell hinnem, az enyém volt. Az arcom talán elárul valamit, de nem hiszem. Eléggé jól kifejlesztettem a pókerarc nézésemet, hogy mások ne nagyon tudják, hogy éppen mi járhat az agyamban. - Bocsi, kissé elvesztem a gondolataimban. Mióta van nálad ez? - a könyvre mutatva kérdeztem ezt.
Tény ami tény, a vámpírság egyik előnye, hogy örökre fiatal maradhatsz. Boszorkányként viszont kevesebb esélyed van egy gyors halálra. A kettőt kombinálva egy mozgó atombomba lehettél, aki ha robban is szép marad, az ellenség viszont csúfos vereséget szenvedhet. Félre értés ne essék, a boszorkányok is tudnak annyira alattomosak lenni, akár egy vámpír, aki bármit meg akar és meg is tud szerezni magának. -Túl idős lehetett az a boszi, aki ezt írta. Manapság már nem ilyen leleményesek az emberek, már ha érted mire gondolok.-vonok vállat, mert jómagam is untam már az unalmas lehetőségeket. Kitekerni a másik nyakát, leszúrni, megmérgezni, vagy kiégetni belülről, esetleg az agyát zsibbasztva a földre kényszeríteni. Mind-mint barbár megoldás. Szerettem a kicsit újszerű megoldásokat, vegyíteni az ismereteim. Végül is, a haladás viszi előre az emberiséget, hát ilyen szempontból a boszorkányok nemzedékét is. -Persze, bár még pontosan én sem tudom, mit is akarok megtalálni benne.-tolom elé a könyvet teljesen, míg a tányért magam elé veszem, és a süteményből újabb falatot vágok le, s mellé egy korty kávét is iszom, elfeledve minden szörnyű gondolatot a lerohadó arcokról. Kérdésére elmosolyodom, ujjaimmal hátra fésülök hajam, majd keresztbe font lábaimra teszem kezeim, és a velem szemben lévő asztalnál ülő férfira nézek, aki már azóta rajtam legelteti a szemét, mióta benyitottam a bejárat feliratot viselő ajtón. -Erre is meg arra is. Igazából utazgattam, tanultam, és próbáltam nem megrontani a körülöttem lévőket. Na jó, inkább életben hagyni, a megrontás mindig is jól ment.-mosolyodom el végül a férfira, majd tekintetem visszavezetem a lányra, de mosolyom nem tűnik el arcomról. -Igazából az elmúlt években sokat foglalkoztam különböző kereső varázslatokkal, hátha rálelek a húgomra. De valahogy mindig falakba ütköztem. Vagy nem akarja, hogy megtaláljam, vagy már nem is él.-fújom ki a levegőt, és lehervadó mosollyal hozzáteszem.-Remélem leginkább előbbi teljesül. Azt jobban viselném.-vonok vállat, újabb falatot vágva, majd elnézegetve a darabot, mely végül a villámmal együtt a tányéron marad.
Ritkán állok szóba valakivel, mert általában az az illető a következő napon már az ellenségem lesz, vagy simán csak megpróbál megölni. Nos, ezzel nem a bátyám bűntettére gondolok, hanem egyéb személyekére. Nem szeretem, ha hátba szúrnak, hiszen én nem teszek olyat, ami miatt kínt érdemelnék. - Hát, nekünk azt hiszem... nem kell nekünk plasztikai sebészet sem - szóltam hozzá nevetve, és a forrócsokit kevergettem közben, majd bele is kortyoltam egyet. Vigyorogtam a viccelődésén a könyvvel kapcsolatban, de még mindig nem tudom levenni róla a szemeim. Azon pedig már meg sem lepődöm, hogy milyen is ő. Bármit képes megszerezni. Ezzel nincs egyedül, én sem szoktam tapintatos vagy épp kíméletes lenni. - Rafinált dolog volt az illető boszitól az, hogy pont az ellenkezőjét váltsa ki a varázslat - mosolyogtam, közben pedig néztem a lapokat. Nem igazán emlékszem vissza semmire sem, azt tudom csak, hogy ismerem ezt a könyvet, volt már a kezemben valamikor. - Meg... megnézhetném a könyvet? - Valerie-re pillantva kérdeztem ezt. Leginkább arra vagyok kíváncsi, hogy miért érdekel engem ez a könyv, megeshet, hogy nem ez volt az én birtokomban pár évig, de az is, hogy igen. - Tényleg. Merrefelé jártál az elmúlt jó pár esztendő során? - egy kisebb mosoly az arcomra húzódott, egyrészt a kíváncsiság fortyogott bennem, másrészt pedig öröm őt megint látni.
Rá nem volt okom haragudni, ár jó ideje nem láttam már. De ez nem azt jelenti, hogy utálattal kellene felé fordulnom. Miért is tenném? Ő nem ártott nekem ahogy tudom én sem neki. Ráadásul tudja jól, hogy nem vagyok épp fiatal, nem érdemes ellenem kivívnia a sorsát, bár nem fenyegetném a feljebb valóságommal. Elmosolyodva bólintok, bár kissé szomorkásra sikerül a mozdulatsor, mégsem érzem magam igazán szomorúnak, sőt. Most kifejezettem jól érzem magam a bőrömben ott ahol vagyok, s ez is rég óta nem fordult már elő velem. Igazság szerint szerettem utazni, s még jómagam sem tudtam megyek e vagy maradok. Egyenlőre ismerősökkel összefutni jó ötletnek tűnt, talán még segíthetnek is egy-két dologban, de túlzásba nem vinném az egy helyben toporgást. Inkább körbenéznék másfelé is. Ki tudja, talán más városokban is bukkannék egy-két ismerős arcba. Vagy épp olyanéba, aki üldözne, mintsem szívélyesen üdvözölne. -Nos ez a város tényleg egy véletlenek tömkelegét vonzza. Pár napja futottam össze egy másik öreg baráttal. Vicces, hogy az idő mennyire nem koptat minket. Sőt.emelek számhoz egy újabb falatot, s ahogy hátra dőlök a kávém kezdem kortyolgatni. A zamatos ital bár nem túl sokat ér szerény személyemnek, hisz nem vagyok sem fáradékony, sem álmos jelen pillanatban, az íze viszont sokszor olyan, mint egy jól irányzott nyaki ütőér találata, ahogy torkom az édes vér simítja. -Tegnap kaptam kölcsön valakitől, akinek már nem volt rá szüksége.-hazudok, majd gonosz mosoly húzódik telt piros ajkaimra, a poharat pedig az asztalra teszem, és felé fordítom a könyvet.-Na jó, ez nem igaz, nem kaptam, és nem is igazából kölcsön. Maradjunk annyiba, hogy az a kis boszi rosszkor volt rossz helyen, és rossz emberrel kezdett ki.-adom tudtára a kedves gesztusom, hogy mégis hogy szerzem meg magamnak, amit akarok. De hát, ha ilyen a természetem, nincs mit tenni. -Ez minden bizonnyal egy idősebb boszorkányé volt. Még olyané, aki nálam is idősebb. Sok olyan dolog van benne, legalábbis amennyit volt már időm megnézni, ami ritka, ugyanakkor van benne egy két hibás varázsige is. Mint például ez. A hatása épp az ellenkező lesz, az illetőt elcsúfítod. Bár lehet, hogy épp azért ezt írta az írója elé, hogy így leckéztesse meg a tudatlanokat.-mutatok a harmadik oldalon található egyik írásra, aminek a címe leginkább annyit tett ki, röviden és tömören, mintha egy mai arckrémre lenne ráírva, hogy eltünteti és megszünteti a ráncokat. A hatása ennek viszont sokkal borzasztóbb volt, konkrétan lemarathattam az arcát másoknak. Akár a zombik. A gyomrom egy pillanatra megfordult a képtől, amit magam elé képzeltem, majd gyorsan visszarántottam a gondolataim, és az előttem heverő süteménydarabra néztem. Az étvágyamnak annyi egy időre.
Mit sem változott Valerie, ugyanolyan jól néz ki, mint régen, és a modora sem kopott meg velem szemben. Nos, igen, láthatóan ő a második személy, aki szívesen lát engem. - Ha szerinted él, és a bizonyíték is erre hajaz, akkor biztosan így van. Remélhetőleg, hamar előkerül a lány - kedvesen szóltam hozzá, és reméltem, hogy rátalál, vagy talán a húga ő rá. - Igen. Nekem is tetszik ez a város, holott nem szoktam ennyire kisvárosba költözni - halványan mosolyogtam, és megkóstoltam közben a puncsszeletet, ami ellenállhatatlanul finom, pont ahogyan szeretem. - Véletlenül futottam össze vele is... mint ahogy veled - ekkor már belekortyoltam az italomra is. Egy ideje figyelem a könyvet, amit Valerie-nél látok, szerintem elég régi már... Mégis ismerős a kissé lestrapált könyv. - Az a könyv... olyan ismerős nekem - nyögtem ki hirtelenjében, csak fogalmam sem volt róla, hogy honnan.
Amióta itt vagyok, nem ő az első akivel újra szót válthatok, felelevenítve az évtizedes ismeretségeket. Kedves köszöntésem jele annak, hogy modorom nem változott, bár tudhatta csak azokkal bánok így, akik megérdemlik. Újra helyet foglalva kérdésén elmosolyodom, majd mikor a pincér készségesen kihozta amit kértem, számhoz emeltem a csészét és megízleltem a forró tejeskávém. Elmosolyodva fogtam meg villám, miközben egyre azon voltam, hogy két helyre koncentráltathassam gondolataim. Egyszerre foglalkoztam a könyvvel és amit néhány órája tettem és azzal, hogy aki velem szemben ül kérdezett, hát válaszolnom kell. -Sok minden hozott ide. Többek között a húgom, akit még mindig nem találok, bár egyre több bizonyítékom van rá, hogy életben van. Igazság szerint kezdem megkedvelni ezt a várost. Több ismerőssel futottam már össze, bár bevallom ez engem is meglep.-vágok le egy kis falatot a süteményből, majd kiélvezem a gasztronómiai élményt, melyben így részesülhetek. A sütemény igen ízletes, épp olyan,a mire vágytam. A villát letéve a könyvet becsukom, és kezeim a tetejére helyezve pillantok körbe, mígnem hátra dőlök a székben és összevonom szemöldököm. -Megtaláltad már a testvéred?-érdeklődöm miközben a poharat megemelve a szívószálat mely egyszerre szolgált kanálként is számhoz emelem és még egy kortyot iszok a forró kávéból. Emlékszem régen még ő is a testvérét kereste, talán ő nagyobb szerencsével járt, mint amivel eddig nekem sikerült.
Ez a hely tetszik. Nem egy nagyváros, ahol eddig mindig meghúztam magam, sokkal kisebb, de mégsem zavar. Jó itt lenni. Talán csak a bátyám közelsége tenné ezt velem? Végül is lehetséges. Nagy az esélye ennek. Szeretek sétálni órákig, de most inkább valami forróra vágyom, na meg valami puncstorta szeletre is. Kiszemeltem egy kávézót, ahová épp beléptem volna, amikor is valaki ajtót nyitott, bár nem nekem, hanem magának, így meg kellett várnom azt a pár pillanatot, míg kivonszolja a fenekét onnan végre. Ezután azonnal a pulthoz mentem, ahol kértem egy finom kis forrócsokit meg puncstorta szeletet is. Magassarkú cipőm elég nagy hangzavart hagyott maga után, de nem igazán érdekelt. Lépdeltem büszkén, majd az egyik helynél megálltam, mert ismerős hajfürtöket láttam, amikben nem voltam biztos, hogy kié lehet. - Szintúgy - minden apróság megvolt, köszöntés meg ölelés, ezután pedig lehuppantam a szembe lévő helyre. - Mikor is volt az? - egy kérdés, mert igazából már nagyon rég ismerjük egymást. - Több, mint negyven év már, ha jól számolom - fülig érő mosollyal jelentettem ki. - Mit... mit keresel itt? - kezeimet az asztalra tettem, és kicsit előrehajoltam.
Az autómban ülve azon gondolkodtam mit tennék, ha újra láthatnám a húgom. Az arca ott kísért a gondolataimban, a lelkiismeretem pedig nem tud szabadulni az önmarcangolástól, amibe saját magam sodortam. A piros lámpánál állva a mögöttem lévő autón hangos dudálása zökkentett vissza a világba, mire egy jól irányzott mozdulattal a lehúzott ablakon kitettem a kezem, kinyújtva a középső ujjam, majd a gázra taposva kerék csikorgatva szeltem át a kereszteződést. Az első dolgom az volt, hogy egy kávézót keressek, ahol magam elé bámulva gondolkodhatom. Amint a főtérre értem az első kávézóba betértem, leültem egy asztalhoz, míg táskámból elővettem egy nagyobbacska, de szakadt könyvet, amit nemrég szereztem meg egy másik boszorkától. Sajnos neki már nem volt rá szüksége. Na jó, ez így nem igaz. Azt a pletykát hallottam, hogy ő tud valamit, amit más nem, és ezt a valamit leírta ebbe a könyvbe. Nálam fiatalabb volt, én meg még ilyen idősen is túl kíváncsi, s mivel a szép szó és az igézés nem használt hát azt fordítottam ellene, amit a legszívesebben gyakorolt. Saját magát ölte meg, mondhatni én csak rásegítettem. Egy pincér lépett mellém, mire felnéztem a táskámból és egy mosolyt villantva rá leadtam a rendelésem egy nagy adag Caffe Latte-ra és egy szelet csokis süteményre. A könyvet kinyitva lapozgatni kezdtem, és egyre biztosabb lettem abba, hogy ezt a könyvet én már valahol valakinél láttam. De fogalmam nem volt hol. Egy biztos, a kis fiatal boszorkány amit tudott ebből tudta meg, és mivel alig múlt ötven, nem hiszem, hogy tudta pontosan mit hogy kell belőle használni. Hacsak nem volt hozzá oly kegyes az ég, hogy megtudja csinálni elsőre. Aztán lépések közeledtét figyelmen kívül hagyva csak akkor néztem fel, mikor a kopogás épp mellettem ért véget. Felnézve a könyvből felegyenesedtem, szőke hajam vállamon átcsúszva libbent meg a mozdulatomtól, s amikor tekintetem a barna hajzuhatag alatt rejtőző arra téved elmosolyodtam és felálltam. -Jó újra látni Aimee.-ölelem meg, majd mutatok a velem szemben lévő székre, hogy foglaljon csak helyet. Idejét sem tudom, mikor láttam utoljára, de abban biztos voltam, hogy újra jól jöhet az ismeretsége.
Egy apró mosoly kúszott az arcomra, amikor hozzászólt a macskás témához, mert tényleg mindig ott van. Szinte már én is nevelhetném, többet van nálam, mint otthon. Ez nem is olyan lényeges jelen esetben, mint az a tény, amit ezután mondtam Allison-nak. Tudom, nem kéne belevágni semmibe se még, abba pláne nem, hogy rögtön azon kapjuk magunkat, hogy ismét összeköltözzünk. Viszont, azt se nézhetem el, hogy abban a kissé lepukkadt, és nem túl jó helyen lakjon, ahol ki tudja mifélék fordulnak meg. - Szerinted viccelek? - vigyorogni kezdtem, miközben megszorította a kezem. Nem voltam humoros, néha elcsattant egy-két tréfásabb beszólás, de nem fordult elő túl sűrűn. Tönkrement évekkel ezelőtt minden, leomlottak a falak, de nem a szó szoros értelmében, hanem lelkiekben. Végre, újra napfény boríthatja be a lakást. És a sötétség tovarepül. - Ennek örülök. Tényleg - csak ennyit böktem ki hirtelenjében. - Akkor... készen állsz rá? - az utolsót kortyoltam a kávémból, majd elővettem a tárcámat, és kivettem annyi pénzt, meg egy pici borravalót is, amit letettem az asztalra, és tettem rá azért valami nehezéket is, nehogy a szél felkapja. Ezután Allison reakcióját vártam, és pár másodperc múlva én fel is álltam a székből, és vártam csatlakozzon hozzám. Elmegyünk abba a hotelbe a cuccaiért, és aztán indulhatunk. Haza. Nagyon szeretem kimondani ezt.
Kezdőlap
