Mikor meghallottam a kérdését jól tudtam, hogy ő is arra gondol amire én. Arra, hogy nem vagyok biztosak abba, hogy a kapcsolatunk jó-e... Őszintén szólva nem tudom, hogy még meddig tudjuk csinálni, csak azt tudom, hogy ha most veszíteném őt el akkor azt már nem bírnám ki. A hangulatom instabil, minden másodpercben változik a kedvem, és nem bíztam benne oly sokszor. Mind ketten sok hibát követtünk el, de helyre tudjuk hozni a dolgokat... Helyre kell hozni a dolgokat... - Nem tudom... Mostanában szinte csak veszekszünk, és egyikünk sem élvezi gondolom. Szóval vagy helyre hozzuk a dolgokat, vagy... - itt kicsit megállok, mert nem tudom tovább mondani. Pontosan jól tudja, hogy melyik szó jönne a vagy után, csak én azt nem akarom kimondani. Nem akarom, hogy szakítsunk, mert én szeretem őt csak néha hülye vagyok és inkább képes vagyok nem engedni a makacsságomból. Pedig a lelkem mélyén jól tudom, hogy neki van igaza.
Meglepődtem azon amit mondott,hogy hisz nekem. Bár ezt nem igen azért tette, mert tényleg hisz, hanem mert engedett a makacsságából. De én nem tudom hogy nemtettem semmit. Elmosolyodtam közben, de nem fordultam felé. Most volt az a pillanat,hogy nem tudtam mit tegyek.... -Mit gondolsz, meddig tudjuk ezt még csinálni?-a földet néztem, és úgy kérdeztem őt.
Talán mi sosem illettünk össze. Jól elvoltunk, volt pár jó közös pillanatunk aztán ennyi, nem több. Tényleg nem tudom, hogy mihez tudnánk kezdeni, mert bármit is mondnunk elkezdünk veszekedni. De egy kapcsolatot nem el dobni kell ha valami baj van, hanem meg kell javítani. És a mi esetünkben is ezt kell tennünk. Lehunyom a szememet pár pillanatra és veszek egy mély levegőt, majd kinyitom a szemeimet. Igaza lehet, hisz lehet, hogy én csak rossz szögből néztem a dolgokat, és lehet, hogy csók nem is volt csak egy baráti elköszönés amit én is szoktam csinálni. - Hiszek neked. - mondom hirtelen megtörve a csendet. Nem akarom őt elveszíteni, és úgy látszik ehhez az kell, hogy én engedjek az igazamból és a büszkeségemből.
Csak összefontam a karomat magam előtt, és néztem a földet. Ránéztem néha, és láttam az aggodalmait, de nem tudtam már mit szólni. Fogalmam sem volt, hogy mit kellene mondanom, mert mindenből veszekedés lenne.Most mondjam azt,hogy tartsunk szünetet? Az mire vezetne? Megint veszekedéshez....Gondolataimba merülve sóhajtottam egyet.
- Én annyiszor hittem már neked. - mondom és végig őt nézem. Utálok veszekedni, főleg vele. De közben tudom, hogy nekünk nem szabadna együtt lennünk, hisz ő vámpír én pedig vérfarkas. Teliholdkor bármikor bánthatom őt, ő pedig bármikor megharaphat engem csak azért, mert szomjas. Aztán mindig csak veszekszünk... Nem tudom mi legyen, kezdem azt érezni, hogy sokkal könnyebb lenne ha vége lenne mindennek. Ha megszűnnék létezni. - ezt neki természetesen nem mondom, mert akkor újabb vita tárgyat dobnék fel a levegőbe - Egyszerűbb lenne neki is, hisz nem kéne hűségesnek lennie és azzal lehetne akivel csak akarna. A szívverésem kezd lassulni ami arról árulkodik, hogy kezdek lenyugodni, viszont az arcomra szinte kiülnek a gondolataim, az aggodalmak a kapcsolatunkkal kapcsolatban.
Megforgattam a fejemet, és nem mondtam már inkább semmit. Minek? Úgy sem fog nekem hinni.-Miért nem tudsz nekem hinni? Hmmm? Legalább egyszer..-mondtam komolyan, és inkább elfordultam a kávézó felé.
Úgy látszik még is tudja használni az eszét. Nem kellett sokat gondolkodnia, hogy vajon mi bajom lehet. Egyből rájött. Puszi? Jah persze, azt várja, hogy higgyem is el? - Oh ne már. Láttam amit láttam. Nem puszi volt az hanem csók. Legalább ne akarjál átverni. - mondom neki unottan. Nem tudom, hogy ezzel most mit kezdhetnék. Ebben az elmúlt pár hónapban annyi rossz ért, hogy már kezdek össze roppanni és senki nem segít rajtam, senki nem tud. Nem tudják megcsinálni a kiváltott átkot mintha nem történt volna meg, mert megtörtént. Kiváltottam. És innentől kezdve ezzel nem tudok mit kezdeni...
Sóhajtottam egyet, és nekidőltem a fának.-Szóval az a bajod,hogy beszéltem azzal a lánnyal aki elment? Emilynek hívták, és egy régi barátom..Búcsúzóul adtam neki két puszit....Ha ez ennyire baj.....-néztem rá,és vártam a választ,hogy mondjon valamit.
Még van képe hozzá, hogy megkérdezze mi a bajom? ~Hát az a bajom, hogy össze vissza hazudozol nekem! Mondod, hogy így szeretsz úgy szeretsz, erre más lánnyal csókolózol. Tudod egyeseket ez zavarja!~ - mondom gondolatban, de ezt természetesen nem mondom ki hangosan. Ha használja az eszét akkor magától is simán rájönne, hogy a pár perccel ezelőtti jelenet a bajom. Az, hogy neki engem kéne megcsókolnia, nem másokat! - Mit érdekel téged az, hogy mi a franc bajom van?! - teszem fel neki a költői kérdést egy kis haraggal a hangomban. Nem beszélek hangosan, a hangnemem normális, kivéve a hanglejtésem. Úgy látszik ahhoz van szeme, hogy változtattam a hajamon. Eddig mindig kivasalva hordtam, most pedig hullámos a vége pedig be lett festve neon pinkre. Ezt legalább észre veszi, gratulálok neki.
Nem tudtam mi lehet a baja, de nem is adott puszit, és unottan köszönt nekem. Gondolkodtam,hogy megkérdezzem e mi a baja, de úgy se mondja el.-Megint mit tettem?-néztem szemébe.-Azért megjegyzem,hogy szép lett a hajad.-mosolyogtam halványan.
Szemet forgatva nyugtázom azt, hogy nem sikerült észrevétlennek maradnom. De hogy is remélhettem azt, hogy nem fog észre venni? Hisz vámpír, azoknak pedig kifinomult a hallása így az emberek szívverését is hallják. Én pedig félig ember vagyok a szívem pedig nem szűnik meg dobogni. - Helló. - mondom neki unottan, de puszit nem adok neki. Nem fogom neki elmondani, hogy mi a bajom, mert tudom, hogy tutira kérdezni fogja. Nincs kedvem magyarázkodni, hogy ez és az van, már nem izgat. Belefáradtam! Belefáradtam mindenbe. Tőlem azzal lehet akivel akar, azzal smárol akivel akar, azzal fekszik le akivel akar, de ebből a tervéből engem hagyjon ki! Szeretem őt, de ebből én köszönöm nem kérek.
Emily elment, így én elkezdtem iszogatni a kávémat, majd a telefonomat nyomdosni, közben hallottam,egy ismerős szívverést. Serena?? Kérdeztem, és megéreztem az illatát, majd odamentem hozzá.-Szia édesem. Hogy hogy itt vagy?-kérdeztem mosolyogva, és adtam neki egy puszit.
El kerekedik a szemem a jelenet láttán. Hogy mivan??! És még Eyal nekem mondja, hogy Lettit már nem szereti, meg hogy nem csalna meg. Persze én meg ennyi erővel mondhatom azt, hogy teliholdkor ne szoktam átváltozni. Kb. ugyan az, hazugság hazugság. Mindkettő az. Nem akarok sokat csak boldog lenni és megtalálni az igazit, akkora nagy kérés lenne?! Nézem még a jelenetet majd a fának dőlök és lehunyom a szemem úgy hallgatom a madarak csiripelését. Eközben pedig próbálom a szívem dobogását lassítani, mivel felismeri a ritmust, és most nagyon nem akarom, hogy észre vegyen. Rohadtul nincs hozzá és a hülye magyarázkodásához hangulatom.
Egy kis nyugalomra vágytam, és úgy gondoltam,hogy lejövök a kávézóba majd iszom egy kávét. Közben találkoztam az egyik régi ismerősömmel,Emilyvel, aki ha messziről látja, összekeverhetné Lettivel.Beszélgettem vele még kint a kávézó előtt is, és kész puszival elköszöntünk egymástól.
Ma reggel találkoztam Katherinevel, jó volt vele beszélgetni kicsit. Megbeszéltük, hogy rohadtul elegem van abból, hogy Eyal néha csak megcsapol meg megigéz, aztán a sok veszekedésből is elegem van. Egy kapcsolat azért van, hogy nevessünk és boldogak legyünk. De mi mindig csak veszekszünk és ebből kezd nagyon, de nagyon elegem lenni! Nem azt mondom, hogy szakítani akarok vele, csak tekintettel lehetne kicsit rám is, hisz nekem sem könnyű. 18 évesen vérfarkas vagyok és olyanokat élek meg, olyanokon megyek keresztül amiken egy átlagos ember nem, az sem biztos, hogy feltudná fogni. De nekem ez az életem és ebben élek nap mint nap. Ilyen gondolatokkal mentem késő délután a kávézóba, mert rám férne egy pohár kávé. Mikor oda érek a kapuban meglátom Eyalt meg egy másik lányt és... A fának dőlök úgy, hogy ő ne lásson engem, már csak abban reménykedik, hogy az illatomat nem érzi meg.
Nem igen lennék az életem során vámpír, hisz akármennyire is vágyakoztató ez egyben éppoly átok is. Nem szennyezném be magam azzal a mocsokkal, amit a vámpírok élete követel, inkább vadászok, és vagyok kegyetlen eme téren, mintsem, hogy az legyek.. nem is értem, hogy ilyen gondolat hogyan fordulhatott meg a fejemben. Megiszom a maradék italomat, majd az asztalra helyezem le egyszerűen a poharamat, hisz semmi jelentősége nincs annak, hogy a kezemben fogjam, avagy a kezem ügyében legyen. Körbe tekintek az embereken, bár némelyik természetfeletti, és miért is ne lenne az? Ez Mystic Falls, szóval másra nem lehet számítani, csak vámpírokra, és különleges lényekre, míg a legfőbb célom egyetlen egy dolog, de mindezek előtt meg kell ölnöm egyre, és egyre több vámpírt, mert a véremben van; ez a küldetésem. - Nem számít az akaratom, hisz sokkalta nagyobb erő birtokában állok. -Nézek rá komolyan.- Az ötök egyikének lenni, nos.. nem épp a legkellemesebb kirándulásra gondolj, hisz megérezzük a vámpírokat, gyakorlottabbak vagyunk, és egyben erősebbek, sőt egy szempillantás alatt kiszúrom a fajtátokat, és meg kell jegyeznem nagyon nagy a késztetés arra, hogy végezzek veled.. ezt jelenti nálam a vadászat. Ölni mindenkit, és bármilyen módon. -Teszem a kezemet az asztal felületére, ahogy ujjaimmal ütemesen dobolni kezdek. - Én úgy vélem, hogy annak a gyógyírnek is vannak bizonyos kikötései.. legalább is Silas torkán kellene lekerülnie, és nem másén, de nem tudok az eseményekről mit sem.. annyi biztos, hogy meg kell ölnöm valakit.. mielőbb, de persze nem hagyhatom félbe a város tisztítását sem. -Mutatok kört leírva a kezemmel.- Túl sokan várnak rám. -Vigyorogva teszem még hozzá. - Szép életkor. -Jegyzem meg.- Gratulálok hozzá. -Mosolyodom el, ahogy rápillantok, majd a kérdésére csak megrázom a fejem.- Sokkal, de sokkal kevesebb. -Nevetem el magam.- Sohasem leszek annyi, mint te, amúgy.. 25 éves vagyok.. hozzád képest 17-szer fiatalabb legalább, ha nem több. -Mondom komolyan, míg végül elmosolyodom ezen tényen.- Mesélj.. milyen volt régebben az élet? Igaz van történelem könyv, de az nem olyan, mint megélni az adott idő változást. -Nézek a szemeibe végül.
- A szíved legmélyén... biztosan ott kapálózik az, hogy befejezd ezt, és valami másba kezdj - halkult el a hangom folyamatosan, majd egy kisebb szünet után próbáltam visszaugrasztani magamat az érzéketlenebb énemre, de nem igazán ment ez. - Én nem tudok már az lenni, aki voltam... Vagy aki szeretnék, de te még lehetnél - kacsintottam rá most már, és halványabb mosoly ékelődött a szám szélére. - Á, az elején imádtam az egészet, mostanság pedig sokszor időutazásba vetném magam, és visszamennék huszonöt éves koromig, és már bizonyára nem választanám az öröklétet - ismételten őszinteség bukott ki belőlem. - Hallottam a gyógyírről meg minden, de nem kellene... és nem azért, mert újra ember lennék, hanem valahogy az a sok gyilkosság, amely az én lelkemen szárad, megbocsáthatatlan maradna, és nem tudnék normális életet élni sosem - nyeltem egy nagyot a mondatom végén. - Hát, a te életed sem egy álom - elvigyorodtam, mert végül is bár különbözőek vagyunk, de mégsem teljesen. - Jól tippelsz. Ez év szeptemberében töltöm a 427-et - nagyon halkan mondtam, aztán pedig hangos nevetésben törtem ki. - Nagyon furcsa az ilyesmi számot kimondani már.. és te hány éves vagy? Ha már az életkoroknál tartunk - mosolyogva kérdeztem, és a szemébe néztem.
"Az élet általam szenvedés lesz, oh de most nem ott tartunk..!"
Az életem normális esetben egészen más lenne, mint most, hisz egyetlen egy cél az, mely a szemem előtt lebeg mindenek felett. A vámpírok ölése, és ha csak egy sima vadász lenne leállhatnék, de nem.. kiváltságot viselek magamon, és ez pedig azt eredményezi, hogy megrögzöttnek kell lennem, egyre jobbnak, és minél többet kell meggyilkoljak. Szinte az életem már csak erről szól egy jó pár éve, és minden megállás nélkül ezt csinálom, de nem tagadom egy kicsit sem azt, hogy élvezem, hisz minden ehhez hasonló tett számomra egy igazán nagy játszmát nyújtó élvezet. Mindig is szeretem a játékokat, az életet, és azt, hogy ebbe csöppentem bele, bár eléggé érdekes alakulás lett végeredményben.. ezt bevallom magamnak, de hát nem gond, hisz az élet azt hozza, amit hoznia kell, nem de? - Nem akarok az lenni, hisz az életem egészét leköti, hogy vadász vagyok, és vámpírokat ölök.. ez megy reggel, délben, és este, hidd el nekem.. épp elég. -Mosolyodom el végül kegyetlenül.- Imádom ezt a munkámat, bár néha azért be kell vallani elgondolkoztam azon, hogy mi lenne, ha nem tudnék erről a szemszögről.. a természetfelettiekről, de hát minden emberi lény ezt kívánja, aki tud a létezésükről, én viszont mégsem. -Vonok vállat, ahogy kortyolok az italból végül. - Szép.. nemes. -Mondom miután meghallgattam azon szavait, hogy mit szeretne, avagy szeretet volna.. mindegy is.- Kár, hogy vámpír lettél, nem? Felfokozott érzelmek, emberi oldali gyötrelmek, és a többi.. én az Istenért sem lennék a helyedben. -Mondom komolyan, majd felsóhajtok.- Eléggé korán elkezdődött.. nem családi vonás miatt, hanem mert ahol éltem ott élt egy megrögzött vadász, és amiért nem volt fia, ezért lám.. engem képzett ki. -Mutatok magamra, majd megrázom a fejemet.- Mióta is vagy vámpír? Mert nem tennélek az 500 év felé, de a 400 év alá sem.. inkább olyan közép tájat tippelek. -Nézek rá komolyan.
- Ó, tehát... nyomozó lennél, hm - totálisan illene neki az, nem ismerem őt annyira, de biztosan jól végezné dolgát, hiszen vadászként is nyomozgat, meg miegymás. - Még lehetsz az is, vagy akár magánnyomozói irodát is nyithatsz - mosolyodtam el a végén. Ha valaki valamit szeretne, azt eltudná érni, legyen bármily' nehéz, akadályokkal teli harc, aki tud küzdeni, az küzdeni is fog, amíg meg nem találja a célvonalát. Én mindig szabad akartam lenni, apám zsarnokságától és kegyetlenségétől távol. - Én? Hát, az évek során több egyetemre jártam, de ha őszinte szeretnék lenni, leginkább olyan emberekkel foglalkoznék, akik el szeretnének menekülni otthonról, mert a szüleik vagy bárki rettegésben tartanák őket, és én pedig biztosítanék nekik valahol messze olyan otthont, ahol nem kell félelemben élniük - nos, ez túlságosan is emberi lényemre utalva mondtam, nyíltan és őszinteségtől fakadva. - Tudom, nem nézni ki belőlem az efféle segítői dolgokat, de tudom, milyen az élet, tapasztaltam - vállamat megvontam, majd a poharat kezdtem el bámulni. - És te mióta vadászol? Biztosan kölyökkorod óta tanítottak, és hasonlók - gúnyosan mondtam, de nem őrá értettem, hanem azokra, akik kiképezték, hogy olyan korán elkezdik az ilyet, hogy semmi élete nincs egy gyereknek, mert már ezzel szekálják őt...
[You must be registered and logged in to see this link.] / zene: [You must be registered and logged in to see this link.] / megjegyzés: ezer bocsánat a késésért, remélem tetszik
Érdekes ez a beszélgetés, sőt maga a helyzet.. hisz szerintem sem neki, sem nekem nem szokásom leülni beszélgetni; míg az ő esetében vadásszal, addig nálam vámpírral. Egyetlen egyszer sem léptem meg ezt a lépést, de most kénytelen vagyok, hisz ezek annyian nyüzsögnek itt, mint a méhek a kaptár körül.. Muszáj leszámolni velük, és én gondoskodni fogok arról, hogy ennek a városnak egy pillanatra se lehessen nyugalma. Miért is legyen? Miért adjam meg mindenkinek azt, amit alap esetben elvárna? Vadász vagyok, ezért vadászni is fogok.. - Ezen még nem gondolkoztam.. -Mondom kapásból válasznak, de nyilván vár valamit, ezért alaposan fontolóra veszem a dolgot.- Nem is tudom.. talán nyomozó. Valahogy az a szakma alapjaiban megfogott, de nem elmélkedek ilyenekről, inkább azt teszem, amit most kell.. vadászok. -Vonok vállat, majd beleiszok az italba.- De ha már itt tartunk.. te mi lennél, ha nem vámpír lennél? -Vonom fel kérdően a szemöldökömet végül.
A szemeimben láthatja, hogy nem viccelődöm, nem fogok akadályokat építeni neki vagy hasonló. Miért is tenném? Könnyen megölhet engem, bár én nem igazán félek tőle. Egyáltalán nem riaszt el semmiféle kijelentéssel. - Ennek örülök, tényleg - a bizalmi kérdésekben ugyanúgy gondolkodunk, de még ez is változhat. - Egy emberöltő... - sóhaj hagyta el a számat, majd inkább figyeltem ezt a vadászt. - Ha nem ez lennél, akkor mit csinálnál? Mivel foglalkoznál? - túl emberies, és kedves kérdést tettem fel Galennek, ami tőlem ritkaság, de annál jobban érdekel a válasza.
Ölni egyre többet, és többet a vámpírokból, eközben pedig végig élvezni eme tettet. Nos.. nem könnyed? Számomra az, és egyszóval a véremben van eme tett lehetősége, avagy működési elve. Életem nem is tudom mennyi idejét csak erre szenteltem, és már magában az a tény, hogy az ötök egyike vagyok, csak növeli eme vágyat, miközben ideje lenne végeznem Silas-szal is, hisz a feladatom értelme ebben áll, de nem kell aggódni, majd annak is eljön az ideje, hisz lépésről csak lépésre kell haladni, nem? Minek rohanni, ha az idő végtelen, sőt tengernyi sok? - Hiszek neked, és talán még bízom is benned. -Mondom könnyedén, de bizalmamat kivívni ennél nagyobb dolog, mert nos.. senkibe se bízom, de erre meg van az okom bőven.- Idő az van bőven.. egy egész emberi élet. -Mutatok kezemmel körbe a helyiségen, és beleiszom az italba.- Tiéd a megtiszteltetés, hogy kitaláld az első témakört, vagy mondjam kérdésnek?! -Mondom egy ravasz mosollyal az arcomon.
Nem tudom, mit képzel ez a kis vadász... Nem vagyok árulkodós, nem szeretek másokat megalázni azzal, hogy szövetséget kötök velük, aztán pedig másnap meg rohannék figyelmeztetni másokat. Nem, nem, és nem. Inkább örülök, hogy a karmaimban van ez a cukorfalatka. Előbb-utóbb még simán behódol nekem majd, ha nem is teljesen, de bármit megtesz nekem. - Tudom, őrültség kimondani, de bennem megbízhatsz. Elég idős és okos is vagyok ahhoz, hogy ne tegyek be keresztbe egy szövetségesnek - komolysággal mondtam, végül elvigyorodtam kicsit. - Van időnk, nemde? Nem sürget minket semmi, ha csak te nem izgatott emiatt, akkor nincs problémánk - remélem, nem izgága egy férfi, mert akkor nem fogom kiélvezni a mostani, mondhatni baráti légkört.
[You must be registered and logged in to see this link.] / zene: [You must be registered and logged in to see this link.] / megjegyzés: sorry a nagy késésért
Tudom, hogy megbízni egy vámpírban őrültség, de ha szeretné az életét, akkor nem játszik ki, és nem ver át.. amúgy sem hagynám magam, szóval ha mindent szépen csinál, akkor semmi problémánk nem lesz egymással - legalább is ezt hiszem. Iszok az italomból, és majdan az asztalra téve azt kezdem el figyelni, mintha olyan érdekes lenne, bár nincs benne semmi érdekesség, de mindegy is. Gondolataim most nem forognak már semmi körül, hisz a nőre figyelek, aki beszélni kezd, és ekkor megemelve a tekintettemet nézek rá komolysággal. - Ez jól hangzik, de akkor maradjon is így. -Utalok rá, hogy ha esetleg mégis kétségbe vonná ezt, akkor billenjen vissza arra felé, hogy nem árul el.. mert abból ő csak igen rosszul jöhet ki.- Nincs különösebb dolgom amúgy. -Jegyzem meg, és a kezembe szorítom a poharat.- Szóval benne vagyok, de akkor hol is kezdjük?-Nézek rá kérdően, és egyaránt érdeklődve.
Nem szeretek szövetséget kötni, nem vagyok egy megalkuvó társ, mindig szunnyad bennem valami. Most viszont, jobb érzés az, hogy leálltam ezzel a vadászkával beszélgetni és alkut kötni. Nem hiszem, hogy örök baráti viszony alakul ki, mert nem fog, de néha jó, ha akad egy bátor és vakmerő vadász. - Én és az árulás... Ég és a föld vagyunk - teljes nyíltsággal mondtam ki. - Nagyon nagy kínzás alatt sem vallanék semmit, nem árulnék el semmit, mert annál én jobban tisztelek valakit, és a titkokat is - mosolyodtam el. - Akkor újdonsült szövetségesem, kicsit ismerjük meg jobban egymást... Nem vagyok oda az ilyesmiért, de persze, ha nem sietsz sehová sem - biccentettem egyet, és a pohárral játszottam egy keveset.
[You must be registered and logged in to see this link.] / zene: [You must be registered and logged in to see this link.] / megjegyzés: nem baj, ha késel
Kezdőlap
S tetszik 