Curtis

Kedvem támadt újra lejönni ide és kávézni egy jót. A még vártam a kávémra elgondolkoztam ezen az egészen. újra találkozni van kedvem Megannal Katnissel és még Harmonyval is. Talán ha végeztem itt, akkor meglátogatom valamelyiket, de még ez ráér. Amikor hozták a kávémat leültem egy kis asztalhoz kavargatva a kávém és vártam, hogy le hűljön. Ebben a pár napban annyi minden történt velem, hogy ez már sok. Az is lehet, hogy egy kis időre jó lenne elhagyni ezt a várost, vagy meghúzni magam otthon. Más tervem nincs, hogyan vészeljem ezt az egészet át. Nincs nagyon most kedvem ezekhez a dolgokhoz úgy, hogy inkább kortyoltam egyet és körül hallgattam kik miről beszélnek.

Seguri

Napok után mertem csak újra utcára lépni, és akkor is legalább háromszor visszafordultam. Felsoroltam magamban minden érvem és ellenérvem, hogy miért kellene ki lépnem az utcára. Sok indokom volt, de a legnagyobb és legfontosabb, az volt, hogy nem akartam magam gyávának érezni. Ugyan minek jöttem a városba, ha tudom, hogy milyen veszélyes, ha ki sem dugom az orrom a lakásból?! Kész röhely...
Tehát végül úgy döntöttem kimozdulok, de csak egy nagyon közeli kávézóba mertem elmenni. Folyton úgy éreztem követ valaki és minden második lépésemnél a hátam mögé néztem. Természetesen senki nem követett, én meg már kezdtem attól félni, hogy orvosi eset vagyok, de azzal nyugtattam magam, hogy ebben a városban ez nem is olyan ritka.
A térdem már egyáltalán nem fájt a több napos borogatásnak és kenegetésnek hála, de a harapás a nyakamon még mindig eléggé látszott, hiába próbáltam bepúderezni, így inkább tekertem egy sálat a nyakam köré, a biztonság kedvéért.
Mielőtt leültem a napsütéses kávézó egyik asztalához alaposan körbenéztem, és miután nem láttam semmi gyanúsat hívtam egy pincért és rendeltem egy kávét.

-De jó....-mondtam, és mentem vele./folyt utca, kezdj te /

- Most éppen nem mondtad, de látom rajtad, hogy ez a célod... - néztem rá egy kicsit összehúzott szemöldökkel.
- Ez az egész nem egy kávézóba illő téma. Ha ezt annyira megakarod beszélni, akkor menjünk ki az utcára, de ne itt kérlek! - mondtam, majd megittam a cappuccinot és kifizettem.
- Nos? Menyünk? És... amúgy nekem is lesz egy két meglepő szavam hozzád. - álltam föl a székből és a kijárat felé bólintottam.

-Ki mondta hogy akarom hogy megsajnálj?-kérdeztem picit gúnyosan.-Szerintem döntsük el, hogy hogy legyen....Akarsz e látni, vagy nem? Mert akkor elmegyek, és tényleg nem fogok még a közeledben lenni sem.-néztem őt.

- Ha ennyire nem akarsz te sem itt látni, akkor minek kérded meg, hogy hogy vagyok? - pillantottam föl rá értetlenül.
- És most nem akarok kötekedni, de ne sajnáltasd magad azzal, hogy mindig felsóhajtasz. Nem foglak megsajnálni hiába játszod magad...

-Hát ha tudtam volna hogy ide jössz, akkor nem jövök ide....De ha akarod el is mehetek.-vártam a válaszát, közben halkan sóhajtottam...-Azért jól vagy?

Ahogy meghallottam Eyal hangját hangosan felsóhajtottam, hogy ő is hallja.
- Inkább maradtam volna otthon. - mondtam neki, de nem a szemébe nézve. Közben a pincér is meghozta a cappuccinot és kevergetni kezdtem.

Valahonnan

Gondoltam eljövök a kávézóba, és iszok egy kis kávét. Ki kell ürítenem a fejemet. Mikor beértem, Lettit láttam meg, ezért odamentem.-Szia.-mondtam halkan

Valahonnan

Ez elmúlt hetekben nem igazán mozdultam ki otthonról. Valamiért jobban éreztem magam otthon, de hát nem maradhatok bezárkózva örökre... így eljöttem a kávéházba. Talán azért sem szerettem volna nagyon mutatkozni, nehogy összefussak Eyal-lal. De ez meg gyávaság tőlem... Ha továbbra is titkolózok előtte, és ködösítek, akkor sosem lesz elmondva az igazság és azt nem hiszem, hogy nyugodtan elviselném. Na, mindegy! Csak most ne találkozzak vele..
- Egy cappuccino lesz. - válaszoltam a pincérnek miután leültem ő pedig odajött felvenni a rendelést.

Gyorsan itthagyott engem. Hát legyen, ha neki így kell... kicsit lebiggyedtek az ajkaim. Ennyire nem vagyok jó partner? Hát, lehet, meglátszik rajtam az elmúlt néhány hét vagy nap.
Ezért felálltam, fizettem és a hotel felé indultam meg.

(Vicki lakása)

Meglepődötten néztem rá, amikor sorolta, azokat a dolgokat amit tudott a családomról. Meg voltam róla győződve, hogy biztos nem csak ennyit tud rólunk biztosan tud még mást is.. Na de mindegy nem nagyon zavart.
- Sajnálom nekem most halaszthatatlan ügyem akadt mennem kell. Örülöm hogy megismertem. - megfogtam a kezét és megpusziltam.
- A vendégem volt, viszlát. - Tettem le egy kis pénzt az asztalra és elrohantam. Nem tudom, de hirtelen rossz megérzés öntött el és elakartam hagyni azt a helyet.

[Folyt.vhol]

- Nos, az attól függ, honnan nézzük. Igen, boszorkány vagyok... néha mint nő is, de gyakrabban vagyok munka ügyileg boszorkány. - macskakörmöztem a levegőbe, majd bele is ittam a kávémba.
- A testvére eléggé híres... Klaus. Ha jól rémlik - húztam el a számat. Azért még nem felejtettem el, hogy az a pasi mennyire belerontott Elena és Damon házasságába. - Ön pedig Elijah, szóval... a bátyja, ha jók a családfás ismereteim - néztem a szemeibe.

A lány halk szavait figyeltem és amikor ki mondta, hogy ő is egy természet feletti lény rögtön beugrott, hogy boszorkány lehet. Csodálkoztam magamon, hogy mért nem gondoltam arra, hogy egy boszival ülök szemben, de mindegy ez nagyon nem is zavart. Amikor ezt ki mondta úgy éreztem meg bízik bennem és ennek nagyon örültem, mert így én is bízhatok benne.
- Áhhh, remek - Mosolyogtam rá. - Maga egy boszorkány? - Nevettem rá, mert ez két értelmű is lehet. - Én megmondom neked őszintén, hogy egy ősvámpír vagyok, de ha ismered a Mikaelson családot, akkor ezt gondolhattad is. A barátai is rendelkeznek természet feletti erővel, vagy csak ön a baráti köréből. - Néztem szét a kávézóban látok-e vadászt, vagy valamilyen természet feletti lényt, de nem észleltem senkit.

- Vannak barátaim, igen. Nagyon sok barátom van - helyeseltem elbűvölő mosollyal. Szimpatikusnak tűnt a fickó, ahhoz képest, hogy a családjában - már ha jól azonosítom őt - nincs túl sok kedvesség.
Elnevettem magam, de csak diszkréten. - Igen, tudom. Tudom, hogy sok van itt belőle... én magam is az vagyok - mondtam neki, nagyon halkan. Nem akartam, hogy bárki felfigyeljen erre.

-Egyedül? Az szép és vannak Barátai? - Kérdeztem tőle meglepődve azon, hogy nincs a városban hozzátartozója.
- Igen ez így igaz, de velük nem a legjobb dolog összefutni, ha nem probléma, akkor ezt most nem részletezném, tudja családi ügy- Mosolyogtam rá és gondolkoztam azon, hogy megmondjam-e neki, hogy mi is vagyok.
- Azt tudja maga, hogy sok itt a természetfeletti lény? - Próbáltam rávezetni, vagy valahogy kicsalni belőle a választ arra a kérdésemre, hogy milyen lény lehet ő.

Elijah. Valahonnan rémlett a neve. Te jó ég, mégis honnan? Ennyire feledékeny lennék? Nemhiába, már túl vagyok a százon, a szenilitás már engem is utolért.
- Egyedül vagyok itt, nincs élő rokonom. - ráztam a fejemet. Jobbnak láttam nem kítérni arra, hogy másmilyen kapcsolatom viszont van.
- És ha jól tudom, neked... van egy pár testvéred. - suttogtam, ahogy kezdett rémleni, ki is ez a férfi.

Figyelemmel követtem a lányt, amikor épp bemutatkozott majd bólintottam egyet és a lány kezét finoman az ajkaimhoz érintettem és így szóltam.
- Én is rettenetesen sajnálom, hogy elfelejtettem bemutatkozni Elijah vagyok szólítson nyugodtan csak így. Vannak barátaid a városban, vagy testvéreid? -Továbbra is gondolkoztam, hogy milyen lény is lehet ő, de már kevésbé éreztem őt veszélyesnek. Hiszen ősvámpír vagyok csak nem tud kifogni rajtam akár mi is ő.

Kíváncsian hallgattam őt, ez nyilván látható is volt az arcomon. Viszont rajta érződött az, hogy a végtelenségig udvarias férfi. Magam sem tudom, miből éreztem. Talán a két bájgúnár testvérpáros után már kezdem érezni, milyen az ellenkező típus. Na jó, Gabriel és Nevil modora is a helyén van (attól függ, honnan nézzük), de ők teljesen másra vannak programozva.
- Sajnálom, elfelejtettem bemutatkozni - ráztam meg a fejemet szétszórtan, majd felé nyújtottam a kezemet. - Vicki. A legtöbben csak így hívnak. - suttogtam, de a feszültséget láttam az arcán, még ha mosolygott is.

- Igen már egy ideje itt töltöm az életemet. - Mosolyogtam rá és nem feltűnően figyeltem őt, azt remélve, hogy a mozdulatai elfogják árulni, hogy milyen lény is lehet ő valójában.
- Tudja soha nem volt erőm itt hagyni ezt a csodálatos város valami mindig vissza tartott, vagy vissza hozott, amikor elhagytam ezt a város egyéb okokból. - kavargattam a kávém és egyet bele kortyoltam.
- Finom ez a kávé, többet kéne ide járnom, de hát nincs sok időm az ilyesmikre egy elfoglalt ember vagyok. - Nevettem fel a mondatom végén és újra kavargatni kezdtem a kávét a feszültség miatt.

- Köszönöm! - eresztettem el a vállát azzal a szokványos mosolyommal, de az érintésem során éreztem, hogy ő valami nagyon nagy manus lehet. Vámpír, de nagyon erős és öreg. Juj, ezt ne mondjam ki előtte, mert csúnyán fog nézni. Nem is olyan öreg, ha a külsejét nézem.
- Általában beülök ide minden nap egy kevéskét. - mondtam neki mosolyogva, eltitkolván a tényt, hogy inkább kerülöm az emberiséget mostanság. És ha lett volna szabad hely, most is inkább valami könyvbe mélyedtem volna, mintsem társalogjak.
- Ön... régi lakos itt, ugye? - köszörültem meg a torkomat.

Figyeltem a lányt ahogy elmegy mellettem majd megkérdezte hogy szabad-e az asztalomnál az egyik hely.
- Persze szabad, üljön csak le nyugodtan. - Bólintottam a fejemmel hozzá.
- Mi járatban van erre felé, csak úgy be ült iszogatni, mint például én. - Mosolyogtam el a kérdésem végére. Valamiért nagyon olyan érésem volt, hogy ez a lány is egy természet feletti lény. Nem tudtam milyen, de a belső megérzésem szerint ő is egy természet feletti ember.

Jó ideje már annak, hogy Bonnie otthagyott engem a Grillben. Azóta már kihevertem a másnaposságot, egy kis szerencsével. És most csak egy kávé kell, az még rám fog férni.
Besétáltam a hideg utcákról, és a pulthoz sétáltam. - Egy jó forró kávét kérnék. Köszönöm! - mosolyogtam a nőre hálásan, majd ledobtam a kapucnimat, és körülnéztem.
Teltház. Az én tipikus formám. Egy asztalnál viszont csak egyetlen férfi ült. Méghozzá... ő egy vámpír. Pont jó. Nem félek tőlük.
- Elnézést! - fogtam meg a vállát, hogy felfigyeljen rám. - Szabad ez a hely?

Amikor újra visszatértem a városba, nem volt kedvem rögtön a villához menni, mivel az utóbbi találkozásunkkor Klaussal eléggé összekaptunk és nem akartam vele találkozni. Eszembe jutott Elena is és az együtt töltött esténk, de miután vége lett kitöröltem a memóriájából. Gondoltam rá, hogy meglátogatom, de nem akartam felkavarni a dolgokat, hogy netán képes lesz visszaemlékezni arra az estére. Inkább csak benéztem a kávézóba és leültem a pulthoz majd kértem egy italt.

Kezemnél fogva húzott fel az asztaltól és a következő mondatára felcsillant a szemem...
-Rendben.. Akkor menjünk!- nyomtam egy gyors csókot az ajkaira és most én ragadtam meg a kezét és vezettem magam után ki a kávézó ajtaján.
Sietősen a hotel felé vettük az irányt.

(hotel)