Nem vagyok az a tipikus indulatos ember, még ha a tárgyalóteremben annak idején ezt meg is követelte az állásom. Akkor tudtam üvölteni, megfojtani is képes lettem volna akárkit, de pár hónapja már nem dolgozom... pontosabban mivel már meghaltam, nem is lenne hol. Mindenki halottnak hisz, és ez így van rendjén. - Akkor... - sóhajtottam fel, és láttam ugyan könnyeit a szemében, mégsem tudtam mit tenni vagy mondani. Fájt kimutatnom, hogy nekem is vannak érzéseim, méghozzá egyenesen iránta érzem ezeket. - Nem tudok mást tenni... nem tudom, mit akarhatsz tőlem... visszaforgatni az időt nem tudom. Még ha szeretném is. - vált hangom keserűvé.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Szept. 28, 2013 10:12 pm
– Eszem ágában nincs semmiről kiselőadást tartani. – Most minek mondjam el neki, hogy iszonyat rosszul esett az, hogy elfeledtette velem az együtt töltött időket. Úgy éltem, hogy hiányzott belőlem egy darabka és erről fogalmam sem volt.. Megnézném ő mit tenne, ha én csináltam volna vele ezt.. – Bocsássak meg? – Kérdeztem kicsit megvetően. – Szerettelek. Most is képes lettem volna, akár az életemet is odadobni csak, hogy megmentsem a tiédet és te annyit tudsz mondani, hogy bocsássak meg? Nem.. Egyszerűen ez nem megy. Amikor veled voltam is játszottál a fejemmel.. Elfeledtetted velem, hogy mi vagy.. Pedig én elfogadtam! – Fakadt ki belőlem az egész és a szemeim újból megteltek könnyekkel.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Szept. 28, 2013 9:16 pm
- Tehát most jön inkább a kiselőadás arról, hogy ne igézgessünk nőket? - kérdeztem elhúzott ajkakkal, és elengedtem őt. Úgy fest, hogy legyen bármi is a vőlegényével, nem igazán akar foglalkozni velem továbbra is. Pedig van múltunk.. nem is akármilyen. - Megértem, ha nem akarsz megbocsájtani azért, amit ellened tettem.. tudom, hogy azt hiszed, hogy csak kihasználtalak.. - nyeltem nagyot, és szemem megtelt azzal a kínzó érzéssel, melyet amúgy is éreztem. - Bocsáss meg nekem, Caroline.
– Nem is akartam kiselőadást tartani az életemben szereplő férfiakról. – Peter-rel még van azaz érzésem, hogy úgy is fogunk találkozni. Azért nem fog békén hagyni egy életre. Ez már abból is látszik, hogy most is felkeresett annak ellenére, hogy évekkel ezelőtt sem túlzottan békésen váltunk el. De most már kezdem érteni, hogy mégis miért tette. Ő is megigézett, ahogy Hayden is. Komolyan imádnak a fejemmel játszadozni vagy mi? De mindegy.. Nem érdekel. A lényeg, hogy most már tisztában vagyok minden egyes pillanatával a múltamnak. – Nem kell köszönöm. Hazatalálok egyedül is. Tudod még nagyon jól emlékszem arra, hogy hol is lakom. – Utaltam arra, hogy azért nem felejtettem el, mit is tett velem a múltban.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Szept. 21, 2013 9:25 pm
- Jó.. ne is beszéljünk erről a fickóról. Nem érdekel ki volt. Sőt, a vőlegényed se érdekel. - vontam egyet a vállamon egyszerűen. Nem volt hangulatom a mellkasos incidens után ahhoz, hogy szívügyekről duruzsoljak. Aggódtam Caroline miatt, de tisztában voltam azzal, hogy nem vagyok a szíve csücske amiatt, hogy elfeledtettem vele a közös múltunkat, miután leléptem és őt itt hagytam. Tudtam, hogy velem akar maradni, mégis visszahoztam ide, és itthagytam megigézve. - Hazavigyelek? - kérdeztem, megsimogatva az arcát. Talán azért ilyen, mert még mindig fáj valamije, és nincs ereje pofonvágnia.
Azt hittem először, hogy nevetnem kell tőle. Az elmúlt négy év... nos, ha úgy nézzük, egy évvel ezelőtt még javában Szófiában voltam. Az volt az életem... minden. És most, csak azért dobtam el, mert kellett az a bizonyos bosszú, amit az anyám ellen akartam... méghozzá nagyon akartam. De nem is sejtettem, hogy ez ennyire... le fogja terhelni az életemet. És tönkretesz mindent, amiről azt hittem, hogy jó lehet. Itt volt Klaus, majd Chris, Tyler... egyszerűen képtelenség ezt ép ésszel túlélni. - Ismeri a kamaszokat. - legyintettem, és elmosolyodva mértem végig arcát, szeme minden egyes miliméterét, és nagyon is... tetszett ez a furcsa szín. Nem is vettem észre, hogy egészen különös az írisze. Bár nem mintha foglalkozni szoktam volna efféle balgaságokkal, de hát... néha az ilyen apróságokra is fel kell figyelni. Azt tudom, hogy éhes vagyok. Vagy talán éppen ez tett engem éhessé? Elnéztem távolra, végig a folyosón, miközben azt fontolgattam, hogy nem itt esek a nyakának. Mert mégis mire mennék vele, ha úgy lenne? Megláthatnak, és veszélyeztetném az egész fajtámat. Ahhoz jelenleg semmi kedvem. Bár csak egy igézés, de mégis... Visszanéztem a szemeibe, ajkaimon egy ravasz vigyor kezdett táncolni, miköztben ő rakoncátlan tincseit ujjaival kezdte kiséfülni. - Rendben. Egy italra bármikor. - suttogtam megfontolva, majd a végén összecsukódtak ajkaim. Már szinte most éreztem vérének ízét a számon.
El sem hiszem, hogy Peter képes volt ilyesmire. Amikor elméletileg szeret. Elég elmebeteg módjára szeretheti a másikat.. Ne csodálkozzon, ha nincs olyan ember, aki önmagáért szereti, amikor ilyeneket művel.. Kitöri a másik nyakát, ha nem az ő akarta érvényesül. Ez egyszerűen nevetséges. Más nem tudok mondani rá. Ahogy Hayden keze az arcomra csúszott kellemes bizsergés futott végig a testemen, hogy ez még mindig mekkora hatással van rám. Pedig nem mostanában volt az, hogy én és ő. Na hát.. Összegabalyodtunk vagy mi, de talán az volt a legegyszerűbb és legboldogabb időszak az életemben. – Már nem számít, hiszen nem a vőlegényem. – Néztem rá egy mosolyt erőltetve az arcomra. Le se tudom tagadni, hogy fáj.. Egyszerűen túlságosan is sokat jelentett nekem a kapcsolatunk ahhoz, hogy perceken belül magam mögött tudjam hagyni..
Egyelőre nem tudtam, mi lenne a helytállóbb viselkedéls. Nem akarom most elkezdeni faggatni, mert talán még mindig rajta van annak a hatása, hogy nemrégiben kitörték a nyakát. Ezt a kölköt még isten a tanúm, hogy kinyúvasztom egyszer. Már ha találkozom még vele. De ha nem.. örüljön, hogy tovább élhet! - Caroline... - csúszott aztán másik kezem is arcára, és gyengéden, már-már teljesen elérzékenyülve néztem tekintetét. Talán ez volt a sajnálatom, amit aziránt éreztem, ami vele történt.. és azzal a fickóval. - Sajnálom. Bár már a bálon sem volt szimpatikus az a hólyag, akit te vőlegényednek neveztél. - húztam el a számat.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Pént. Szept. 13, 2013 10:18 pm
Nem akartam Peter-ről beszélni. Bár tudom valószínűleg ezzel most egy kicsit felidegesítem.. Nem hiszem, hogy valaha is látni fogom.. De ha mégis akkor abban a pillanatban meg is ölöm.. Erre itt és most megesküszöm.. Meg is ölhette volna.. Akkor pedig egy pillanatra sem álltam volna meg gondolkozni.. Rögtön léptem volna.. Gyűlölöm. Jobban, mint valaha bármikor. Nem is értem miért engedtem vissza az életembe.. Miért öntöttem ki neki a lelkem.. Nem érdemelte meg.. Habár neki köszönhetően rájöttem, hogy Tyler-nek és nekünk nincs jövőnk.. Legalábbis most nem.. – Nem.. Nem tudom.. Vagyis már nem a vőlegényem.. Én.. én.. szakít.. szakítottam vele.. – Nyeltem egy nagyot, majd a padlót kezdtem el bámulni.. Csak most kezd igazán valóságossá válni ez az egész..
Tipikus női viselkedés. Terelnek. Egyfolytában terelnek. Engem meg ezzel terelnek ki a világból is. Nem értem, miért nem lehet mindezt mellébeszélés nélkül.. tudom, hogy fontos neki a testi épségem.. nagyon jól ismerem őt, hisz a múltunk jóformán összekapcsol bennünket. De akkor sem hagyhatom, hogy egy férfi csak úgy elbánjon vele. - Peter.. - ismételtem a nevet, majd megfogtam Caroline kezét, és aggódóan szemeit kezdtem vizslatni. - Semmi bajom. Oké? Nem is én vagyok a fontos.. éltem már át kellemetlen dolgokat. - köszörültem meg a torkomat, majd közelhajoltam hozzá. - Hol van az a tökkelütött vőlegényed, mikor szükség lenne rá? - kezdtem el felháborodottan zsörtölődni.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Szept. 07, 2013 2:32 pm
A jó tanár nem vár dicséretet, sem szeretetet a fiataloktól.
Felfoghatjuk gátlástalan ürügynek, miként elégedetlenül hangsúlyozta az iskola szürke megszokott közegét. Engem mégsem érintett olyan utálatos jelzőként e hely, hogy rábólintsak a feltételezésére. Sőt mi több, egyetlen örömöm forrását jelentette számomra. S kevesen lehetünk szemtanúja, ahogy az ember a hozzá ideális munka lehetőségéről papol, amibe persze, némi élvezettet is belefektet. Igen...nos, sokaknak minden megélhetési betevő erőltettet és hasznavehetetlen. Ezalól az enyém, talán kivétel. Ez olyan eldöntött ovis dolog, ahol gyorsan cseperedve az ember vacillál, hogy mi akar lenni. Természetesen, az én korszakomat se nélkülözte a kalózzá válás kizsákmányoló érzése, ahogy a természet-feletti erővel bíró szuperhősök elismerése. Majd jött a nevezetes gimnázium, ahol egy időre félre kellett rakni az indinli képet, és valódi munkalehetőségben gondolkodni. Így lyukadtam ki a tanári pálya mellett, mivel az iskolákban is szokássá vált felnézni a tanárainkra. Naivan pedig elkönyveltem, nálam se lehet rosszabb a helyzet. Estem már le magas lóról, de ez még koránt sem rendíti el bennem, hogy továbbra is elvégezzem azt, amit kezdettől fogva elterveztem. - Kisasszony...bennem nincsenek olyan ellenszenves gondolatok, mint most kegyedben. Majd idővel meglátja, hogy ez nem is olyan rossz mint annak tűnt 4 éven át. - egy pillanatra megeresztettem mosolygós ránc gödröcskéimet, miután beismerően hozzátettem. - Bevallom, régebben én sem szerettem...de az még hiú korszakaimban volt. - habár a kifejtésem nem a szebbik oldalát csillogtatta, mint azt hogy naiv fruskának tituláltam. Persze, nem gondolok rögtön mindenkit műveletlen bohém lénynek. Csak...az e fajta helyzetek sokkal több tapasztalatot követelnek, mint sem azonnal előítéletekkel lezárva azokat. Ettől függetlenül még nem tekintem alacsonyabb rangúnak, csak mert tizenéves koraiban jár. Hiszen mindennek meg van a maga időskálája. - Ezzel nem azt értem, mint ha baj lenne. Mert ez az evolúció törvénye. - társításom kissé tudományos értelmezése alaptalannak tűnt, mégis reménykedtem, talán nem sértettem meg erőteljesen. Ismételetlen kibújót találtam a kínos helyzetemben, a monoton zakóm igazítása közben, majd felhoztam az első kívánkozó lehetőséget. - Elvihetem a Morning Star Pup-ba? Úgy hallottam ott igazán jó kávékat szolgálnak ki... - ajánlottam fel, amolyan laza stílusban átfésülve a műveletlen göndör hajam között az ujjaimat. Szó mi szó, az igazságot nehezen kiszűrten nagy hírrét lebegtette az itteni megnevezett kávézó. S mivel, fajsúlyosan nem szándékoztam csábítóbb ajánlatba belevinni, mint egy étterem és az e fajta régimódi de sokat mondó helyekbe, úgy maradtam ennél a enyhén szolidabb felajánlásban. Ugyan, nem volt célhoz rögzítve, hogy bármiképp is elvigyem valahova. Pusztán csak javasoltam. Igazából, nem kényszerből fakadó ajánlattal akarom rábeszélni, hogy tartson velem. Mondhat nemet is, akár. S ha így lesz, akkor ideje lesz más helyen keresgélni.
Bele sem merek gondolni, hogy mi történhetett volna, de örülök, hogy végül itt hagyott minket.. El sem tudom képzelni, hogyan éreztem volna magam, ha Hayden-nek valami baja esik. Annak a lánynak a halálát még valahogyan megemésztem, hiszen nem ismertem.. Vagyis nem személyesen csak látásból, de akkor is.. Ha neki baja esett volna.. Abba biztos vagyok, hogy beleőrülök.. Most mondjam azt, hogy egy őrült pszichopata a múltamból, akit voltaképpen én idegesítettem fel és azért tette, amit tett? Nem.. Ez inkább megtartom magamnak. – Peter.. De most nem ez a fontos.. Hanem te.. Jól vagy..? Minden rendben? – Mondtam szipogva. Már nem is igazán érdekelt, hogy hol van vagy éppenséggel mit csinál. A lényeg az, hogy a lehető legtávolabb legyen tőlem, mert ha még egyszer a közelembe jön én esküszöm, hogy megölöm..
A hozzászólást Caroline Forbes összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Szept. 07, 2013 2:40 pm-kor.
Keze elhagyta mellkasomat, de alig volt időm feleszmélni, rögtön ment is elfele innen. Bántam-e? Nem, egyáltalán. Mert.. Caroline testi épsége volt jelen esetben a legfontosabb. - Ez meg.. mi volt? - kérdeztem egy kicsit felgyorsult légzéssel, majd Caroline szemébe néztem, és véres ingemet tapogattam mellkasomon. Caroline már ott állt mellettem, tekintete könnyekkel lett tele, és végigsimított arcomomon. - Ki volt ez a fickó? Caroline. - néztem határozottan a tekintetébe.
Csodálkoztam azon, hogy nem kér érte semmit pedig tényleg mindenre hajlandó lettem volna csak, hogy békén hagyja. Nem tudnám elviselni, ha még valakinek baja esne miattam. Elég volt az a lány.. Annyira utálom magam amiatt is. Ha nem húzom fel és játszom tovább a szerepemet talán még mindig élne.. De legalább már tudom, hogy milyen is valójában Peter.. Legközelebb csak akkor akarok vele találkozni, amikor az Ő szíve lesz az én kezemben. Csak egy lépés távolságot kellett felvennie és én már ott is teremtem Hayden mellett. – Jól vagy? – Kérdeztem könnybe lábadt szemekkel miközben végigsimítottam az arcán és kék szemeibe véstem a tekintetem.
Egy fintorral húztam ki a kezem, mikor meghallottam Caroline könyörgését. - Nem kérek érte cserébe semmit. - húzódott az ajkam mosolyra. Néha nekem is lehet egy józan pillanatom. Letöröltem a kezemről a vért, a véres zsebkendőt meg a földre dobtam. - Nincs kedvem titeket megölni,pedig elhiheted pár évvel ezelőtt élveztem mikor könyörögtek egymás életéért, de most valahogy nincs kedvem.- vontam meg a vállam, s lassú léptekkel elindultam a folyosón. Egyszer-kétszer belefér a könyörületesség,de azt hiszem a következő száz évre elég volt a jó cselekedetekből.
Próbáltam elérni azt, hogy valahogyan, de feloldódjon. Vagy legalább ezt a nézést félretegye, és ne úgy tekintsen rám, mint egy buta kamaszra. hiszen nyilvánvalóan nem vagyok az. Buta sem, és kamasz sem. Leginkább ez bökte a csőrömet, de jelenleg még nem akarom a tökéletes látszatot ostoba szavakkal eltűntetni. És... kezd tetszeni ez a játék. Egy tanár, aki azt hiszi, ő az erősebb. És még milyen tanár... nem tipikus. Ha már végignézek rajta, látszik, hogy soha nem volt, és nem is lesz átlagos. És tipikus. - Hm - szólaltam meg úgy, mint aki gondolkodik, de hát nem volt ezen mit gondolkodni. Csak eltűnni akartam innen, még mielőtt ez a fickó megállított. Bár eleve nem tudtam, minek jöttem ide. Már a magam idejében sem szerettem a tanulnivalót. Igaz, akkor még arra tanítottak, hogy hogyan beszéljünk helyesen, hogyan társalogjunk. Azt se tudták sokan, mi az a matematika, hiszen a társalgásra, és az üzleti ügyekre fektettek hatalmas hangsúlyt. De mivel a hölgyek nem értettek az üzlethez (legalábbis a férfiak azt hitték), hát nekünk maradt a virágok gondozása, a nyelvtan, az irodalom, s minden, amit a beszédről tudni kell. Mára már ezeket a tanított szokásokat sem követem szem előtt. Nyilván azért, mert bolgár vagyok. És nem angol nyelven tanultam, mikor felcseperedtem. Ez egy szokás, mely a hosszú évszázadok alatt feltétlenül szükségessé vált számomra. Hiszen nem mennék sokra Amerikában egy olyan nyelvvel, amit itt alig használ bárki. Egyedül apámmal és anyámmal tudnék úgy kommunikálni, de velük nem vagyok elég jóban, hogy ezt a nemes szokást folytassam. - Az italt elfogadom. Azt viszont nem hiszem el, hogy Önnek nem unalmas ez a szürke fal... - jegyeztem meg felsóhajtva. Biztosan örülni fog, ha kimozdul innen.
Akadni valóbb időtöltésem sem volt a kibővíthetetlen naptáramban. Ám, ahogyan szíveskedett felajánlani az iskolán kívüli fogalmat számomra, már jobban átforgattam magamban a gondolatot. Talán képes leszek félre tenni a gyerekekhez kötődő szolidaritásomat, és úgy tekintenem a közelgő beszélgető partneremre mint egy fiatal, egyben szemérmetlenül pimasz lányra? Korában már a bonyodalmakkal teli tinédzser korszakát ízleli. S ez a cseppet sem gerjesztő tény, mindig az ajtónak taszítja a szaktanárok tűrőhatárait. Lehet, valami kivételes okból, ma jó oldalra szánt leányzóba ütköztem? Aki megválogatja, mikor adódik helyzete hogy hisztis, provokatív lázadóként rám erőltesse a kislányos ügye-baját? Ma még korai lenne azt megállapítani, hogy ezek feltételezések helytállóak. De ezt mi sem ferdítheti a pozitívabb oldalára, mint egy úgymond tanári felajánlkozás egy kívánt ital fogyasztástért? Megfelelő helye, és ideje kiderítenem, hogy a kiismerhetetlen alanyom miként gondolkodik, és ezeket miképpen akarja közszemlére szánni. Így hát, férfiasan előálltam a bürokrata, ámbár egyetlen kérésemmel számára. - Ha nem törvénysértő, akkor meghívhatom egy italra? Hamár ennyire unalmas számára az iskola zárt hangulata. - vakmerően sóztam mellé egy félmosolyt. Mivel az, ami számára unalom és a börtön élethű megtestesítője, az addig számomra a megélhetést jelentette. Nincs mit bizonygatni. Ő érhetően abban a korszakában éli meg milyen rossz diáknak lenni, én pedig azt, hogy milyen kilátástalan munkával élem huszonéves időszakjaim. Ebben nincs semmi groteszk, vagy megvetni való. Minden úgy van, ahogyan az meg van saccolva. Nem érdemes felrúgni a fejlődés menetét, pusztán azért mert az eddig oldalt sablonnak és feleslegesnek tituláltuk. Az evolúció, nah meg a fejlődő ipar kísérti meg, hogy ki mikor lesz hiszékeny fruskából, független nőcske. Erin számomra a köztes közép vonalat sugározta. Aki még messze áll attól hogy érett nőként megbecsüljem. Ahhoz viszont túl erős szellem, hogy az itteni korabeli naiva csitrikhez besorolást nyerjen. Igazán semleges a két kitűzött oldal mellett. Már-már érdekes. És elismerően dicséretre érdemes.
Akkor kezdett kis nyugalom települni rám, mikor láttam hogy Caroline egyre inkább magához tér, és nyitogatni kezdi szemeit. Eleinte kedvem támadt volna kezeimbe kapni, de annyira leblokkolt az egész jelenet.. nem tudom, mit csinált szegény lány, hogy ennek a patkánynak a karjaiba került, mindenesetre ezt jobb lenne nagyon gyorsan orvosolnunk, mielőtt ráfázik valamelyikünk. Erre nem is kellett sokat várni. Gyorsan talpra rángatott, s mire odavághattam volna valami elegáns grimaszt, és feleletet, ujjai belemélyedtek mellkasomba, s rögtön meg is hallottam Caroline kétségbeesett hangját. - Caroline.. menj innen.. oké?! - fordítottam felé a tekintetemet nyöszörögve. Én bírtam a fájdalmat, gyakran voltam részese. De ő nem kerülhet ennek a féregnek a kezei közé..
Idővel kezdek ráébredni, hogy nem csak képzelődöm. Tényleg itt van Hayden.. Nem szabadna itt lennie.. Főleg most, hogy Peter-t sikeresen kihoztam a sodrából. Nem tudom, hogy ezért viselkedik úgy, mint egy pszichopata vagy neki ez természetes, hogy másokat bánt.. Megölte az a lányt.. Nem úszhatja meg ilyen könnyen.. Egy pillanatig éreztem Hayden kezeit a vállamon, mikor ez a támasz megszűnt elkezdtem nyitogatni a szememet. Erőt kell vennem magamon.. Nem szabad hagynom, hogy ennyire padlóra küldjön az, hogy kitörte a nyakam. Erősebb vagyok én ennél. Nagy nehezen lábra álltam, de mikor feléjük néztem azt hittem, hogy újra a földre zuhanok.. Hayden.. Nem.. – Kérlek, ne bántsd. Bármit megteszek.. Csak kérlek szépen hagyd őt békén. – Mondtam teljesen határozottan. Érte bármit megtennék.. A szívem beleszakadna, ha valami baja esne Hayden-nek.. Soha nem tudnám megbocsájtani magamnak.
- Te meg minden olyanba ütöd az orrod amibe nem kéne.- vontam meg a vállam. Most komolyan miért nem tudott két perccel később jönni? Azért nem kérek nagyon sokat, de úgy látszik mégis. Oldalra fordítottam a fejem mikor meghallottam Caroline nyöszörgését. Hamarabb felkelt, mint vártam. Annyira mégse szörnyű vámpír, mást azért pár óráig kilehet egy ilyennek ütni. - Harmadik opciót nem mondtam, és amúgy is letelt az 5 másodperc. - kaptam el a vállát, miután talpra rángattam a kezem egy kedves mozdulattal már a mellkasában pihent. - Nos, Caroline most rajtad a sor, mennyire fontos neked a hőspocok? -
- Túl nagy a pofád. - jegyeztem meg sziszegve, miután lelökte magáról kezeimet, de mindez meg se kottyant. Tegye, ha azt hiszi, ennyivel megússza, ám nemcsak ennyi van az én tarsolyomban, hiába tűnik úgy. Jobb lesz, ha félsz, kisöcsém. Vámpír volt, egyértelmű, de nem az a hű de ijesztő fajta. Nem is törődtem vele azután hogy nyöszörgést hallottam a padló felől. - Care.. - térdeltem le mellé hirtelen, két vállamat az ő vállára tettem, hogy így tartsam meg. - Rendben vagy? - simítottam ki egy tincset az arcából.
Az egyik pillanatban még szemben állok Peter-rel a következőben pedig az egész testemet átjárja a sötétség.. Most viszont, mintha Hayden hangját hallanám.. Mit keres ő itt? Vagy ezt az egészet csak képzelném? Nem tudom.. Egy viszont biztos. A nyakam és a fejem iszonyatosan fáj.. Úgy érzem magam, mint akit megvertek.. Nem sikerült még felfognom, hogy mi is történik körülöttem.. Nagy nehezen felemeltem a kezemet és a nyakamhoz nyúltam. Ez a szemétláda kitörte volna? Azért örülök, hogy megtanulta hogyan kell kimutatni, ha valaki fontos a számunkra. Oké.. Én voltam az, aki felhúzta, de bebizonyította, hogy igazam van. Egy pszichopata semmi más. Picit megmozdítom a fejem, majd halkan fel is szisszenek.. Vámpírlét ide vagy oda. Ez azért még egy darabig fájni fog.
Az évek alatt megtanultam nyugodtan maradni majdnem minden helyzetben, de most, hogy meghalni vágyó hőspocok akart velem kekeckedni nyugodt maradtam, azt hiszem Caroline nyakának az eltörése elég volt, hogy kiengedjem a gőzt. - Semmi olyat amitől baja lenne, ebbe nem halt bele. - vontam meg a vállam nemtörődöm stílusban. Utána megfogtam a karját és lerántottam magamról, még valami kárt tenni az ingemben pedig ez volt az egyik kedvencem. - Tehát van két választási lehetőséged, elsétálsz és békén hagysz, vagy hőspocok leszel és meghalsz. A döntés a tied, de van a válaszodra kb 5 másodperced. - sóhajtottam halkan.
Már az nem tetszett, ahogy odaszólt hozzám. Semmi, amihez közöm lenne.. nevetséges. Nekem mindenhez közöm van, ami itt történik, így ez csak ne pofázzon nekem. Felsóhajtva túrtam hajamba, mindaddig votlam nyugodt, míg.. fel nem ismertem a lányt, ki eszméletlenül feküdt a padlón. - Caroline..? - kérdeztem rekedt hangon, még remélve, hogy rosszul látok, hiszen akkor fele ennyire se érdekelne az egész. De nem.. ez Caroline volt. Ott termettem a fickó előtt, ahogy hirtelen két liternyi méreg töltött el. - Mit műveltél vele?! - üvöltöttem a képébe, megragadva gallérját.
Kezdőlap
Felfoghatjuk gátlástalan ürügynek, miként elégedetlenül hangsúlyozta az iskola szürke megszokott közegét. Engem mégsem érintett olyan utálatos jelzőként e hely, hogy rábólintsak a feltételezésére. Sőt mi több, egyetlen örömöm forrását jelentette számomra. S kevesen lehetünk szemtanúja, ahogy az ember a hozzá ideális munka lehetőségéről papol, amibe persze, némi élvezettet is belefektet. Igen...nos, sokaknak minden megélhetési betevő erőltettet és hasznavehetetlen. Ezalól az enyém, talán kivétel. Ez olyan eldöntött ovis dolog, ahol gyorsan cseperedve az ember vacillál, hogy mi akar lenni. Természetesen, az én korszakomat se nélkülözte a kalózzá válás kizsákmányoló érzése, ahogy a természet-feletti erővel bíró szuperhősök elismerése. Majd jött a nevezetes gimnázium, ahol egy időre félre kellett rakni az indinli képet, és valódi munkalehetőségben gondolkodni. Így lyukadtam ki a tanári pálya mellett, mivel az iskolákban is szokássá vált felnézni a tanárainkra. Naivan pedig elkönyveltem, nálam se lehet rosszabb a helyzet. Estem már le magas lóról, de ez még koránt sem rendíti el bennem, hogy továbbra is elvégezzem azt, amit kezdettől fogva elterveztem.