Rögtön megtaláltam azt a személyt, aki kell nekem. Nem akartam sokáig az időmet rápazarolni, meg a többi baromságra. Ide jártam már egyszer minden meg van, ami kell.. Nem értem minek kellene újra kitöltögetnem felesleges papírokat. Majd lemásolják a régiről és annyi. Amit el is értem egy egyszerű igézéssel. Sokkal könnyebb így, mintha most a fejemet támaszkodva tölteném ki az összes papírt. Igazából nem is tudom, hogy miért iratkozom vissza. Talán várok valamit ettől? Nem.. Nem igazán. De azért, ha van valami buli vagy éppenséggel balhé.. Örömmel leszek ott. Elég sok minden kötődik az iskolához. Beleértve az unalmas már-már idegesítő múltamat. Annyira szerencsétlen voltam az első években. Hogy lehettem olyan béna, hogy hajlandó voltam Elena árnyékában élni? Nevetséges.
A teremből kifelé menet, belementem valakibe. Már ott voltam, hogy leordítom a fejét a helyéről. Aztán végül is kedvesen elmosolyodtam, hiszen Matt volt az. – Szia, Mattie. – Pont jókor.. Már kezdek kicsit éhes lenni. Nem árt neki, ha pár liter vérrel kevesebb lesz a szervezetében.

(Hotel)

Úgy tűnik Matt Donovan ismét iskolapadba kényszerül. Nem terveztem, őszintén ... fogalmam sincs, hogy mi lökött ide. Talán... miután magam mögött hagytam ezt az egészet, a jelenem romhalmazzá alakult, s ösztönösen kapkodok a múltba, az iskolába,mikor az élet a diákszerelem körül forgott. A kis áskálódások, fészkelődések közepette barátságszirmok hagyták nyomukat az iskola udvarán, az aulában, a termekben. A legnagyobb probléma a házi feladat megírása címke alatt játszódott,s a csapattraining-et egy-egy dolgozat megírása során villogtattuk meg. Hiányzik az az idő, mikor álmodni nem volt szemrehányásra váró bűntett.
Nem tudom, mit várok a helytől, vagy egyáltalán mit várhatok, de valami idelökött. Valami a pulton elterülő ragacsos málnaszörp törölgetése közben előtört belőlem. Valami, ami onnan iderángatott, kezemben a szükséges iratokkal. S lám, egy váratlan lépés tőlem, még magamat is sikerült meglepnem.

// Grill

Van egy dolog az életemben, amiről valószínűleg soha nem tudnék lemondani. Érzelmek ide vagy oda. Az emberek irányítása és a szervezkedés. Mivel az utolsó évemben nem igazán jártam be a suliba itt az ideje újra visszaállni. Aztán pedig vissza a szurkoló csapat élére. Vagy valami olyasmi. Most nem érdekel senki nyavalygása és semmi más. Az lesz, amit én mondok. Természetesen ilyenkor kellenek a papíros formalitások, amit én egyértelműen egyszerű igézéssel fogok elintézi. Majd ők szépen kitöltik, ami kell onnantól meg engem egyáltalán nem érdekel. Az ő érdekük, hogy ez meg legyen nem az enyém.
Viszont, ha esetleg úgy alakulna, hogy unalmas szürke hétköznapokat kell töltsek az iskolában.. Abban a pillanatban ott hagyom. Bár mondjuk lehet, hogy inkább feldobom az életet ahelyett, hogy rögtön az első akadálynál itt hagynám. Mindegy, majd még meglátom mi lesz ebből az egészből.

Godnolatmenetemet az szakította meg, hogy bizony elkapott és a legközelebbi üres teremig vonszolt.. Ó, és ugyan honnan tudta, hogy üres?! Ez furcsa... Mégis izgalmas... Én pedig oda vagyok az adrenalinért. A szenvedélyem, pontosan úgy, ahogy a játék is...
- Mr. Lockwood.. - támaszkodtam a tanári asztalnak hanyagul, amíg ő rázárta az ajtót. Körül sem néztem, már előttem volt, én pedig kacéran pillantottam rá. - Tökéletes... - szegtem fel a fejemet, hogy minden egyes vonását újra megnézhessem, még így is túl magas volt nekem. De láttam a szemében a tüzet és az elhatározást, ami szította a véremet.

Folyt.: Tanterem.

Nem tudom, hogy mi suhant át a fején, nem is érdekelt, hogy min gondolkodik, mert jelenleg én csak arra tudtam gondolni, hogy megkapom őt. Az pedig mindennél hívogatóbb volt. Már ha ő is ezt akarja. Nőket erőszakolni még én sem szoktam, annak ellenére sem, hogy ők nem egyeznek bele. Akkor betört képpel otthagyom őket a fenébe.
Megragadtam karját, és egy közeli terembe húztam, majd egy mozdulattal zártam magunkra az ajtót, és elvigyorodtam.
- Ez éppen tökéletes, nem? - néztem körbe, majd megindultam felé.

Diadalittasan elmosolyodtam, mikor hallottam, hogy hangja egy cseppet sem távolodott tőlem, ezek szerint követ. Bár nehéz megítélni, olyan csendesen jár, akár egy macska. Kénytelen voltam hátrafordulni, hogy ténylegesen is megbizonyosodjak róla, nem csapnak-e be az érzékeim. Pillantásával találtam szembe magam, mire számba harapva mértem végig újra tetőtől talpig. Hmm.. Parázsló tekintetemet végül levettem róla, és tovább indultam. Nem állt szándékomban ajtósól rontani a házba, de kíváncsi voltam, és mivel ő nem volt biztos benne, így találomra benyitottam egy ajtón. Jónéhány riadt szempár szegeződött rám, én meg felnevettem, és becsuktam magam mögött az ajtót. - Tantermek... - bólogattam serényen. Asszem nem leszek túl közkedvelt személy, még néhány hasonló akció után. A tanári kar szemében legalábbis biztosan tiltólistára kerülök. De hiszen ez a cél...

- Arra? - kérdeztem vissza elgondolkodva. Nem voltam én itt mindennap látott vendég, tehát... hogy is mondjam? Még egy sima mosdót se tudnék megkülönböztetni a tantermektől.
De nem várta meg a válaszomat, máris kíváncsi tekintettel indult el előle, én pedig felsóhajtva indultam meg utána. - Azt hiszem, tantermek. De nem vagyok benne teljesen biztos - mondtam halkan, továbbra is hátulról méregetve őt. Ha nem fejezi be a fenékrázást, berángatom itt valamelyik üres terembe.

Olyan hévvel fordultam az említett irányba, hogy a hajam az arcomba csapódott, és néhány másodpercig takarta a kilátást, de hamar rendbeszedtem magam. Hullámos hajamba csak beletúrtam és ismét hátat fordítottam az irodáknak. Nem... A mai napot még minimum meg akarom úszni, az igazgató még ráér...
- Na és arra mi van? - fordultam oldalra, és egy következő folyosórész felé böktem, majd meg sem várva a választ indultam el. Hmm.. Feltérképezem én a helyet. Ha jön, jön, ha nem... Hát egyéni szoc probléma, bár azért sajnálnám, rosszfiúnak tűnik..

Mindvégig mögötte haladtam, és rendkívül jól szórakoztam azzal, hogy bámulhattam őt hátulról. De ez olyan Benjamin Lockwood féle szokás, nem is érdekel, hogy mit gondolnak mások, mert én így érzem jól magamat.
- Mintha... arrafelé lenne. - böktem a folyosó vége felé, de úgy, hogy végül csak sikerült elszakítani szememet a testétől. Túlságosan is... szemrevaló.
- Ott vannak az irodák - jegyeztem még meg.

- Iskola előtti tér -

Nem igazán néztem körbe, különösebben nem érdekelt, hogy néz ki a hely, hisz ha magamból ingulok ki, nem sok időmet fogom itt vesztegetni. De azért kezdett idegesíteni, hogy halvány lila gőzöm sincs róla, mégis hová tartok, így hátraarcot vágtam a kihalt folyosón, hogy szembefordulhassak vele. - Azért némi támpontot adhatnál... - színleltem elveszettséget. Mindig is szerettem átejteni az embereket, játszani velük. De jó színésznő vagyok... Vagy nem?!

Folyosók