- Darius. - fogtam vele kezet. - Eszem ágában nem volt szívózni veled. Nem tettél ellenem semmit, és én sem ellened így értelmetlen lenne az erőfitogtatás. - csóváltam meg a fejem egy halovány mosollyal, ami elég hamar eltűnt az arcomról, nem vagyok az a vidám férfi, mosolyogni sem szoktam, vagy, ha igen akkor az kicsit diadalittas szokott lenni. - Vérszívó vagyok, de nem ostoba, boszorkányokat nem szoktam felbosszantani, esetleg üzletet kötök velük, ha belemennek, ha meg nem akkor az már egy másik történet. - vontam meg a vállam. Éreztem, hogy az előtte álló fekete démon nem az a jófajta boszi. Talán meg a hasznomra is lehet, vagy én az övére, viszont nem segítek csak úgy ingyen. Az a világ még nem született meg.
Az, hogy kibontakozott a fejemben, hogy Ő az... a múltam egy apró kis szeglete... hát a hideg is kirázott teljesen. Már csak azért is, mert... ha úgy nézzük, nekem köszönheti az életét egy szarul sikerült este után. És most itt van, valószínűleg azért, mert én is itt vagyok... hazudnék, ha azt mondanám, hogy eddig pont őt próbáltam elkerülni valahogy? Persze volt ennek a hosszú túrámnak más oka is, de... azokat most még úgy sem emlegetném fel. Ledermedve fogtam fel, hogy elém került, és valami őrjítő játékot játszott nyelvével, majd egy mozdulat, és rögtön éreztem átázni ruháimat, és lehunytam a szemiemet. Még levegőt sem tudtam venni mikor éreztem a mozdulatát. Kár volt, mert... eléggé genya most ez a nő. - Mi a francot csinálsz? - kérdeztem kapkodó légzéssel, mikor a felszínre bukott az arcom, és dühösen mértem őt végig. - Megőrültél, te hibbant nőszemély? - libabőrözött végig az egész testem a hideg víz miatt.
- Talán egy icipicit - nyomtam össze ujjaimat illusztrálva hatalmas vigyorral arcomon, majd látva arcrezdüléseit befejeztem a szórakozást. - Nem értem, mi bajod. Héjj! Ki vagy te és mit műveltél Erinnel ? Hol az az ellenállhatatlan Dög, aki 70 évvel ezelőtt ott hagyott a putriban? -kétségbeesett tekintet vágva sétáltam közelebb, és kezemet nyújtottam. - Na gyere, úgy nézel ki,mint egy rakás szerencsétlenség, ideje helyrepofozni - valltam színt. Őszinteség, belőlem nem hiányzik.
Határozottnak tűnt, és nekem pontosan erre volt szükségem. Remélem, hogy eléggé vérszomjas kis vámpír, bár az iménti kis szóváltásunk azt bizonyítja, hogy igen. Megvan benne a merészség, a bátorság... a gonoszság. Mindennél nem kell több... csak némi ész, amit megfelelő célokra használ fel. - Öhm.. - kezdtem bele. - Előbb mesélj kicsit magadról. Remélem, hogy nem egy nyápic kis hülye vagy, mert akkor már most itt hagylak. - vontam fel a szemöldökömet igencsak morcosan.
- Az az ellenállhatatlan dög éppen zabos, amiért elúztattad a kedvenc nadrágját. - néztem rá meglehetősen neheztelően, miközben arra vártam, hogy történjen valami isteni csoda, és rájöjjek, hogy csak képzelődök, és nincs is itt ez a hibbant ribanc. Néha már azt hiszem, fokozni tudta az én szintemet, amit nem szerettem. Az én koronámat ne akarja elcsórni senki sem. Arra felettébb ingerült leszek, és akkor... ajjaj, nem menti meg senki a torkát. - Mi a csudát keresel Mystic Fallsban, Cassandra? - kérdeztem tőle felvont szemöldökkel, két marokra fogva felsőmet, hogy vizet facsarjak ki belőle.
- Azt hittem,hogy a házsártos vénasszony szerepet még pár évszázad múlva sem veszed fel,de hát tévedni emb.. vagy kevésbé emberi dolog - erőltetetten felsóhajtottam. - Kicsit nagyobb mosoly, és hitelesebben előadhatod,hogy mennyire örülsz is nekem - jegyeztem meg félvárról, majd mellé ténferegve először óvatosan, majd közelítve felé ujjaimat, segítettem kifacsarni a vizet, amit felszívott. - Na gyere - próbáltam segíteni neki,de ahogy ismerem, képes,és kitöri az ujjamat. - Miattad, Te nő!Ennél nagyobb üdvözlést vártam - mormogtam az orrom alatt, szinte magamnak megjegyezve. - Tartozok neked egy nadrággal, meg pár kiegészítővel - címeztem már neki. - Bár ahogy a mostani ízlésedet elnézem, lehet,hogy az egész ruhatáradat kezelésbe veszem.
Megforgattam a szemeimet. Volt, amit az ember soha nem szeret meg teljes egészében. Szerethetünk egy felsőt, ha nem tetszik rajtuk a gomb... szerethetünk egy barátot, akkor is, ha nem tetszik bennük valami. Ami viszont ebben más, hogy én nem szerettem Cassandra-t soha. Ott volt, éppen ott, ahol én. És én segítettem neki, mert arra volt szüksége. Sajnálom, ha ő ezek után még továbbit akart volna, tegyük hozzá, barátkozni velem. - Ne nyúlj a ruhatáramhoz... - facsartam felsőmből még midnig a vizet. - Hogy találtál meg? - kérdeztem mogorván.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Május 04, 2013 10:19 pm
- Hogy milyen követelőző lettél..chh - pislogtam rá rosszallóan. - Ez így nagyon, nagyon nem tetszik - lógattam fejem elkeseredést szimulálva. - De jól van, ha így állunk, akkor így - sóhajtottam elfogadóan,mellé suhantam, és egy gyors csókot nyomtam arcára. - Még látjuk egymást, Drága,hamarabb,mint gondolnád, és már alig várom - suttogtam lágyan a szavakat, és megiramodtam,de kérdésére direkt nem válaszoltam. A hogyanokat, és a miérteket szeretem a saját markomban tudni, mert ott a helyük. Mellettem. Úgy látszik,hogy nem nekem, Mystic Falls-nak van szüksége rám. Hát, adjunk neki egy zöld lapot.
- Sértő amit mondasz, de mivel nem vagyok az a sértődékeny fajta így nem érdekel. - fontam össze a karomat a mellkasom előtt. - Az attól függ mennyi mindent akarsz tudni egy több, mint 500 éves vámpírról. Elég sok mindent csináltam,Angliában aztán mikor eljöttem Amerikába, akkor Bostonban. Most meg itt vagyok mert két boszorkány keresztbe tett nekem. Pedig nem szeretem, ha nekem kell elintézni, jobb, ha más csinálja meg. - vakargattam meg az állam elgondolkodva. - Kilométer hosszúságú lenne az a lista ami az én bűneimről szól, és emberként se voltam az a kedves fickó, aki bárkinek segít, már akkor is átgázoltam mindenkin, a saját apámat megöltem, tehát nem vagyok az a szelíd cicus. - mosolyogtam gunyorosan. Azt hiszi, hogy nyápic vagyok. Nos, nagyon téved, olyan meséket tudnék neki mondani amitől a haja kifehéredne, és egy hétig nem tudna aludni.
- Hah, ha az sértő, akkor ne akard megtudni, hogy milyen vagyok ha tényleg sértegetni akarok. - jegyeztem meg foghegyről, de többet nem mondtam, mert végülis kibukott belőle, hogy nem sértődékeny. Mondjuk egy vámpírt nem is akarok megsérteni, mert aztán én fogom megbánni, és jaj nekem... igaz, nem vagyok félős típus, na de mégis...! - Tehát nem vagy szelíd cicus... nem baj, azokat úgysem szeretem. - jelentek meg ravaszul a fogaim, miközben elmosolyodtam, és elgondolkodtam. - Szóval két boszorkány... hm... nos, ha akarod, akkor... kössünk egyezséget. Segítek neked kitervelni ellenük valamit, ha még nincs terved.... vagy ha van, segítek neked a megvalósításban. - kacsintottam rá. - Cserébe te is segítesz nekem, ha szükségem adódik rá. - nyújtottam felé a tenyeremet. Kíváncsi voltam, hogy erre mit lép.
Az a rohadt szemét barom elhúzott... még jó, mert fájdalom ide, fájdalom oda, ha marad még gy kicsit, akkor tényleg kitapostam volna belőle valamit... ha mást nem, akkor azt a vágyat, hogy megöljön. Azt agyam borult el tőle, de teljesen... Ha ez a féreg itt van, és ÍGY, ezzel a felfogással viseltet még mindig felém, akkor bizony... nincs biztonságban a családom. Yve főleg nincs, hisz megvédeni sem tudom egyszerre Őt és Delilah-t is... Istenem, még szerencse, hogy Hope messze van... Valamit ki kell találnom. Velük együtt nem menekülhetek, és itthagyni sem hagyhatom itt őket, főként mert bele is halnék... Hope már felnőtt volt, mikor elmaradoztam, de Delilah még olyan pici... nem maradhatok ki mindkét lányom gyermekkorából, azt... nem bírnám ki... Valamit lépnem kell... muszáj... kell valaki aki segít... Valaki erős, vámpír vagy boszorkány... keresnem kell egy erős szövetségest. És közben Izi-éket is meg kell védenem... utána kell járnom mi van velük... De előtte le kell higgadnom, már Delilah elé sem kerülhetek ilyen idegesen, nem még Izi, vagy valaki olyan elé, akinek a segítségét akarom kérni...
- A tervem egyszerű felkeresni őket és megölni. Ám van egy sejtésem ők is megpróbálnak majd engem, nos, ha ez valamilyen csoda miatt meg is történik visszatérek, kell valaki aki feltámaszt szellemként nem lenne a legszerencsésebb, bár annak az oldalnak is megvannak az előnyei.- gondolkoztam el, viszont tudtam, hogy sokkal erősebb vagyok náluk biztosan, és nem olyanok akik keresnek egy nálam is erősebb vámpírt. Megan szerintem még mindig nem tudja használni az erejét, és most, hogy van az oldalamon egy boszi aki nem éppen jó, az esélyem nem 50% hanem legalább 80... - Rendben van, fair az egyességed, te segítesz nekem, én segítek neked, és mindenki boldog. - fogtam vele kezet. - Tudnod kell, ha átversz a szíved a kezemben lesz, ha jó kedvemben leszek akkor csak a nyakadat töröm. - pillantottam rá, sosem fenyegetőztem üresen.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Május 11, 2013 12:53 pm
- Gyilkosság? Ez jobb, mint amire számítottam. - mondtam széles vigyorgással. Persze, nekem mindig vannak ilyen jó kis terveim és ami azt illeti, nagyon mókásak tudnak lenni. De én mostanság nem tudtam erre koncentrálni, mert elvakított valami más. Valami extrább, és nem hagyta szabadon a gondolataimat. - Rendben. Akkor innentől társak... vagyis ahhoz hasonlók vagyunk. - vigyorodtam el még az előbbinél is terebélyesebben. - És ne aggódj. Nem kell a szívedet a kezemebn tartanod. Bár saját fajtársaim ellen még sosem küzdöttem, de íme, talán itt az ideje ezt is elkezdenem. Mikorra tervezed? - kérdeztem, és felvontam szemöldökömet.
Kiskoromban mindig is ragaszkodtam a vízhez. Apám sokszor nevezett kis sellőnek, amin én csak nevetettem egy nagyot. Tényleg imádtam a vizet! S még a mai napig is szeretem. Jó, bár Mexikóban nincsenek olyan remek strandok, sem vízesések, mint például egy előkelőbb városban, de ott is mindig feltaláltam magam. Sokszor csak a kis csapban áztattam a szutykos lábam. Mystic Falls belsejét már felderítettem, viszont a mocsaras, koszos "lápokról" még most sem tudok semmit. A mai reggel csak arra gondoltam, hogy : had szabaduljak ki a szabadba és had tomboljak egy kicsit! Ez olyan nagy kérés lenne? Szerintem nem, főleg egy farkas számára... Mivel még nem ismerem olyan jól a terepet, ezért nem volt nehéz eltévedtem, egy nagy vízesésénél kötöttem ki. De ez egy kicsit sem zavart... Mint már mondtam imádom a vizet.... Mikor viszont már feleszméltem, kicsit kétségbe estem, majd mikor megláttam a tiszta vízen a fehér habokat, szinte mindent elfelejtettem. Pár percig csak gyönyörködtem a tájban, ezután hirtelen ötletből lekaptam a cipőm és beletrappoltam a vízbe. Az erős sodrás még pont nem ért el, de már jó mélyen bent voltam a vízben. A rövidnadrágom pici szára lett csak vizes, most viszont nem zavart. A kellemesen lágy vízben álldogálva gondolkodtam.... töprengtem, a világot kizárva.
Olyasfajta hálát érzek Klaus iránt, ami megmagyarázhatatlan. Egyszerűen úgy érzem, hogy soha nem fogom tudni meghálálni neki, hogy megszabadított a kibírhatatlan szenvedéstől minden telihold alkalmakor. Így visszagondolva nem is tudom, hogyan tűrtem azt a hatalmas fájdalmat, amikor minden egyes létező csontom eltört, amikor kinőttek azok a borzalmas fogaim... Utáltam vérfarkasnak lenni. Egyszerűen gyűlöltem a tudatot is, hogy mi vagyok. Mindig is azt gondoltam, hogy egy vámpír élete sokkal jobb, mint egy farkasé. És ami azt illeti, ez igaz is. Mert nekik semmi gondjuk nincs. Az ég világon semmi. Persze az éhséggel meg kell szenvedniük, de ezen könnyen lehet segíteni. Nem vagyok híve a mókusevésnek, de mindenhol van olyan ember, aki alkalmas erre-arra. Oké, lehet, hogy gonosz vagyok, de ez van. Hibrid vagyok, azaz félig vámpír, nekem is vérrel kell táplálkozni, de ez ellen semmi kifogásom, Ez olyan számomra, mint más embernek az étel. Nem lehet nélküle élni. Ezúttal az erdő környékén kerestem valakit, aki megfelelő lenne. Egészen bent járok már, és messziről hangos vízcsobogást hallok. Igen, ezt egy ember biztos, hogy nem hallaná, de Klausnak köszönhetően már erre is képes vagyok. Egyre gyorsítom lépteimet, majd egy vízesésnél kötök ki. A víz rettentő gyorsasággal száguld le fentről, egyenesen egy kis tó féleségbe. Egy pár pillanatig csillogó szemmel figyeltem. Nem ma volt az, amikor ilyet láttam, sőt, szerintem kijelenthetem, hogy még sosem láttam ilyet. Nem vagyok az a típus, aki sokat gyönyörködik az ilyen dolgokban, de ezt nem hagyhattam ki. Lassan körültekintve szemet szúr nekem az, hogy egy lány áll a vízben. Nem, fogalmam sincs, hogy hogyan kerül oda, vagy esetleg miért. Az első kérdés, ami egyből beugrik, hogy nem fázik? Pár másodpercig tűnődve nézek az irányába, majd felé intézem a kérdésem. -Hé! Nem hideg a víz?- hangom az átlagosnál hangosabban szólalt fel, furcsán néztem a lányra. Igaz, nincs hideg, de akkor is. Mondjuk lehet, hogy közrejátszik az, hogy nem szeretek úszni, de ez nekem akkor is szokatlan.
Az ereim hirtelen lefagynak és nem bírok megmozdulni, mikor meghallom a kedves, ám kicsit hangos lány hangot. A gondolataimból visszatérek a mondern világba és megfordulok. Most vajon mit válaszoljak? Tudom, hogy a lehető legkézenfekvőbb kérdést tette fel. Biztos egy örültnek gondol... Hisz mi más lehetne egy nő, aki ilyen időben a vízesésben áll?! Még mindig a vízben állok, ami kellemesen hűvös és meglepően mély. - Kicsit sem, de köszi a kérdést! Amúgy is a génjeim miatt mostanában mindig melegem van, ilyen típus vagyok.- hazudom azt, hogy milyen is vagyok. Régen, mikor még nem váltottam ki az átkom, nem voltam ilyen bevállalós, sem ilyen forró vérű. Szó szerint izzik a testem! Ahogy szemügyre veszem a lányt rájövök, hogy még nagyon fiatal, talán elmúlt tizennyolc, vajon mi dolga van egy ilyen kislánynak az erdőben, főleg egy ilyen misztikus erdőben? - Én teljesen jól vagyok. De neked biztos itt kéne lenned? Mármint szerintem a szüleid nem örülnek annak ha a kislányuk ilyen helyeken császkál.- húzom picit oldalra a számat, majd hirtelen ötletből kitrappolok a vízből és a cipőmért nyúlok. Már nagyon oda sem figyelek a lányra, csak kedvem támadt kintről is csodálni a tájat, ami ma gyönyörű. A levegő is enyhén hűvöskés... ez kell nekem, egy vérbeli farkaslánynak telihold előtt. A csúnya telihold előtt!
Rögtön értettem, hogy hogyan érti ezt a génes dolgot. Persze nem egyből mondta ki az igazságot, de leesett a célzás. Mindig is vágott az agyam, most pedig különösen gyorsan össze tudtam rakni a dolgot, mert tudok erről a természetfeletti világról. Nem féltem rögtön rákérdezni, hiszen már először is éreztem azt a különös erőt, ami körülvett minket. Ehhez én is és ő is hozzájárult, hiszen egyikünk sem sorolható az átlagosokhoz. -Úgy érted... a farkas génjeid miatt?- villantok rá egy olyan 'bennfentes' mosolyt, mint aki mindent tud. Ami végülis igaz, mert elég sok mindennel tisztában vagyok, olyan dolgokkal, mint például a természetfeletti dolgok. -A szüleim? Ugyan már...- mondtam szomorkás mosollyal az arcomon. Ha nekem lennének olyanok... Mert igen, nem is olyan rég haltak meg. Igazából az apámnak eleve volt egy halálos betegsége, ami mostanság jött ki rajta. Az anyukám pedig... Ha csúnyán akarok fogalmazni, ketté törték a gerincét. Hát persze, hogy egy vámpír volt. De nem neheztelek emiatt a vámpírokra... Nem azt mondom, hogy nem szerettem őt, és hogy nem hiányzik, de egyszer úgy is meg kellett volna halnia, hiszen nem volt semmilyen természetfeletti képessége, csupán egy átlagos ember volt, akik ugye nem élnek örökké. Hirtelen átfutott az agyamon, hogy nemsokára telihold lesz. Emlékszem, hogy én mennyire féltem tőle, minden egyes alkalom előtt. Egyszerűen rettegtem, már akkor, ha csak rágondoltam. Kíváncsi voltam, hogy ő mit érez. Mert én már nem vagyok érintett az ilyen dolgokban, viszont ő... Biztos fél. -Nem félsz a teliholdtól?- néztem rá kérdőn, és nem jellemző rám, de tekintetemből a megértés sugárzott. Tudom, hogy milyen ez. Mindig nehéz, és nem hogy könnyebb lenne, egyre nehezebb.
Meglepettség! Talán tényleg meglepődtem, ismét... nem hiszem el, hogy ez a kis város ennyi mindent tartogat számomra. Azt hittem, hogy a nyelvbotlásom nem számít majd sokat, de úgy tűnik, a lány mindent remekül értett. Nem is tudtam, hogy mit mondjak erre. Vajon azt, hogy igaza van?! Kérdései egyre jobban biztosítottak abban, hogy tud mindent a farkasságról és a vele járó csúnya teliholdról... - Te honnan tudsz erről ennyi mindent, csak nem....?!- tenném fel a kérdést, de kicsit megakadok benne. Hisz a lány olyan fiatal és kedves. Olyan kis ártatlannak tűnik, aki nm nagyon ölne embert, akár még véletlenül sem. - Ne mond azt, hogy árva vagy. Biztos várnak haza, ez a hely gyönyörű, de én nem engedném el a lányom ide, egyedül. Persze ha lenne.- teszem keresztbe a kezem, majd nagyra nyitom a szemem. Nem hiszem el, hogy ilyet megmer kérdezni egy idegentől... - Borzalmas! De kibírom, mert a négy lábon való mászkálás a mindenem.- húzom oldalra a számat, miközben a kérdésére válaszolok. - Bárcsak lenne más megoldás!- sóhajtok egyet.
- Egy-két napon belülre, még egy kicsit csodálnám Mystic Falls tájainak a szépségét. - vontam meg a vállamat. Csak mert gonosz és kegyetlen vámpír vagyok, szeretem a tájat nézni és gyönyörködni benne. Mindenkinek kell valami hobbi és én ezt találtam magamnak. Időm is volt, meg pénzem is, hogy utazgassak, akkor nem kellett a bosszantó ügyekre gondolni, de egyszer minden jónak vége szakad, s üdv újra a valóságban. - Nos, kedvesem azért rólad is szeretnék megtudni pár infót. - fordultam legújabb csatlósom felé egy mosollyal. - Néha kíváncsi vagyok, mert szerintem mindenki története különleges.-
Most bizonyára azt hiszi, hogy én is egy vagyok közülük. De helyesbítek, csak voltam. Persze még egy részem mindig vérfarkas, de azt hiszem ez egy teljesen más faj. Sokkal...jobb. Még anno mindenkit szidtam azért, mert farkas voltam. Még azt is, aki, vagy ami nem is tehetett róla. De volt is rá okom, méghozzá elég nyomós. A telihold. Minden egyes alkalom egy kínszenvedés volt, ahogy az összes létező csontom kettéroppan, ahogy kinőnek a fogaim és a szemem elváltozik. Egyszerűen gyűlöltem az egészet. De Klaus mindettől megszabadított, amit nem is tudom, hogy fogok meghálálni. Arra még az öröklét sem lenne elég. -Nem. Annál sokkal jobb.- nem tudtam, hogy tisztában van-e a hibridek létezésével. De én kész voltam neki kitálalni. Nem tagadom, sosem szégyelltem azt, hogy mi vagyok, persze miután Klaus átváltoztatott. -A szüleim már meghaltak.- jelentettem ki némiképp érzelemmentes hangon. Nem ez a kedvenc témám, de ha kell, akkor tudok róla beszélni úgy, mintha már nem lenne fontos számomra ez az egész. Mert tudom, hogy egyszer mindennek vége, ezért nem gyászolom őket évekig. Csak néha-néha előtör a hiányérzet, de akkor is erősnek mutatom magam.-Nos, nem tudom tudsz-e róla, de igenis van megoldás.- néztem rá cseles mosollyal. Ha hibriddé változik, akkor is tud még négy lábon mászkálni, mert mint említette, az a kedvence. Csupán nem akkor, amikor a telihold eljön, hanem akkor, amikor szeretne. Ez pedig szerintem egy sokkal jobb megoldás.
Nem tudtam követni a gondlat menetét. Olyan furcsa volt, ahogy erről beszélt, olyan, mintha már hosszú, hosszú idő óta ismerné ezt az érzést. Pedig olyan fiatal! Bár elkel ismernem az átalakulás borzalmas, de farkasnak lenni remek érzés. Csak néztem a vízesést és egy nagyot sóhajtottam. - Szegény! Sajnálom... Tudod, ha nekem a szüleim nem élnének, nem is tudnám mit kezdenék magammal.- kereszteztem a kezem, majd meglepődtem azon amit mondott. Vajon mi lehet az amit tud? Megakarja velem osztani, vagy csak felcsigázná a hangulatomat? Bár még nem ismerem a lányt, de látszik rajta, hogy nagyon okos. Még mielőtt reagálnék a válaszára felé fordulok és én teszek fel egy kérdést. - Ugye látlak majd az iskolapadban?- így próbáltam megtudni, hogy vajon majd lesz e esélyem vele a jövendőbeli munkahelyemen is összefutni. Majd mikor már komolyra fordítottam a szót, kicsit közelebb léptem hozzá, halkabbra vettem a hangom... - Már az első nap megtudtam, hogy van egy megoldás, de fogalmam sincs, hogy kaparinthatnám meg. Te rendelkezel vele?- kontrázok rá a saját mondatomra. Hihetetlenül hálás lennék a lánynak, ha segítene nekem ebben. Hisz nekem mérhetetlenül nagy öröm lenne az, ha akkor és ott lehetnék farkas amikor csak akarok. A nadrágom még mindig egy kicsit vizes volt, de nem törődtem még vele. Az idő kellemesen lehűlt, mintha csak tudta volna az időjárás, hogy nekem nincs ingem az erős napsugarakhoz. Most csak a kislány válasza kell, ami nem lehet nem!
Hogy miért jöttem vissza, annak ellenére, hogy simán tudtam; fegyver nélkül lényegében felszolgálom magam desszertnek a megigézett lány után? Ez egy rettentően jó kérdés. A jó szívem fog a sírba vinni. A ’jó szívem’ mondjuk túlzás, mert valahol mélyen csak az alkalomra vártam, hogy végre neki menjek ennek a dögnek. Viszont azt nem tudom feldolgozni, hogy mit keres egyedül egy fiatal nő az erdőben az éjszaka közepén. Lehet, hogy maradi vagyok, de ez nem normális dolog. Még épp érkeztem vetni egy pillantást az émelygő nőre, mielőtt a karó a bordám alá fúródott. - Roh/dj meg – nyögtem fel, de nem ment az olyan mélyre, hogy különösebb figyelmet érdemeljen. Jobban mondva.. , mély volt a seb, de túlélem. Ha pedig túlélem így is úgy is, akkor kár rajta siránkozni. Amíg a vámpír velem volt elfoglalva, a lánynak legalább lenne ideje elmenekülni. Vagy segíteni. Vagy bármi értelmeset csinálni azon kívül, hogy várja mikor csapolja le a maradék vérét a vámpír csaj. Túl sok reményt nem fűztem hozzá; gondolom meg van igézve. Akkor meg cseszheti. - Nem tanulok a hibáimból. Az túl snassz – vontam vállat a kérdésére, és az imént visszaszerzett – magamból kihúzott -, karót magam mellett tartva. - Engedd el a lányt – mondtam olyan hangsúllyal, mintha ultimátumot kínálnék. Egy szemernyi félelem sem volt bennem. Nem azért mert nem láttam rá okot. És nem is azért mert mazochista hajlamaim lennének. De ha meg akar ölni, akkor is meg fog, ha előtte tíz percet pánikolok magamban. Úgyhogy nincs sok értelme.
/Ezer bocs, tudom hogy nagyon sokat késtem, de nem volt net, és még csak netközelbe se tudtam jutni... /
Az, hogy ez az idióta vadász ismét megjelent csak még jobban felidegesített. Már innom sem szabad egy normálisat, vagy mivan..? NA nem mintha bármi beleszólása is lenne abban, hogy én mikor, mit fogok csinálni! Hahh, csak szeretné! Inkább letépem a nyakát, hogy többet ne álhassom az utamba! Mert ez így nagyon nem kóser.. ez a csákány folyton a nyomomban van. Ez most tényleg azt hiszi, hogy bármi esélye is lehet ellenem? Azt hiszem, mindenképpen javasolni fogom neki, hogy keressen fel egy pszichológust, mert komoly gondok lehetnek a fejével.. - Óh, csak szeretnéd - villantottam egy önelégült mosolyt, amikor káromkodni kezdett. Megvallom, már egyáltalán nem érdekelt ez a lány a hátam mögött.. csak inni akartam egy keveset belőle, aztán megígézni és itthagyni. Vagy megölni.. hiszem, már oly régóta nem öltem meg senkit! Mikor Vincent szinte rám parancsolt, hogy engedjem el a lányt, én hirtelen kivillantva szemfogaimat vetettem rá magamat a csávóra. Még csak nem is törődtem a hátam mögött - valószínüleg sokkhatás alatt - álló lánnyal. Hadd nézze csak végig a műsort! Úgyis imádom, amikor közönségem is van! Vincenttet egy fának löktem, majd bal kezemmel leszorítottam a nyakát, hogy még levegőt se kaphasson. Aztán jött a haddelhadd, amikor a nyakához hajoltam és szívni kezdtem a folyékony nedűt..
Eszméletlenül hasogat a fejem. Mintha ezernyi égő vasat szúrnának át rajta, és bár irányítani tudom a hangomat, a kezeim még mindig nem mozdulnak. Olyan mintha valami erő tartana ilyen mereven. Ki akarom nyitni a szememet, mivel már biztos, hogy nem lesz olyan kegyes hozzám a sors, hogy ájulással könnyítse meg a fájdalmaimat. Próbálom kivenni az előttem történő eseményeket, de túl homályos ahhoz a látásom, hogy a két alak körvonalát pontosan kivehessem. A nő vámpír. Ebben teljesen biztos vagyok. Életem során csak egyszer volt szerencsém hozzáhasonlóhoz, de sose feledem el azt a éhes szempárt, és az érzést mikor egy egyszerű harapással átvágta magát a bőrömön. Akkor szerencsém volt. De most nagyon úgy nézz ki, hogy nincs itt egy árva lélek se, akit érdekelne a hogylétem. Egy esetlen senki vagyok, aki képtelen megvédeni magát... Ez az! Tudom mit kell tennem ahhoz, hogy végre megtörjem ennek a mocsok vérszívónak a képességét. Talán az emberi alakomon működik, de ha valaki - vagyis inkább valami - mássá válok, ez a kis varázslat ami megakadályoz a menekülésben talán semmivé lesz. Mert ha itt maradok, védtelenül sose jutok haza. Pedig jelen esetben még jobban gyűlölöm ezt a várost mint bármikor. Gyűlölöm az idegent is, aki saját éhsége miatt az életemet ontotta volna. A düh szinte éget, ahogy megjelenik előttem a kép ahogy csinos kis feje elszakad a testétől esetlenül huppan le a hideg fűbe. Tudom, hogy képes lennék megtenni. Csak nem ebben a testben. Arra gondolok, mikor először változtam át a külvárosi erdőben. Az érzésre, mikor a csontjaim új alakot öltenek, a testfelépítésem teljes egészében átalakul és arc amit oly sok ember ismer a nagyvárosban egy állaté lesz. Pontosabban egy sötétvörös bundát öltött, gyönyörű rókáé. Én vagyok, de mégse. Tudatomnál van az emberi énem, a józan eszem, de az ösztöneim immáron állatiak. És támadni akarnak. Felugrottam a földről, majd szinte gondolkodás nélkül célba vettem a vámpírt. Az alakom nagyobb volt, mint egy átlagos rókáé, majdnem akkora voltm int egy farkasé. Éreztem az éles karmokat, ahogy minden alkalommal a földbe vájódnak. A következő pillanatban pedig már elkapták a nőt a vállánál fogva, megragadták, és a földhöz nyomták vékony testét. Nem. Ez én voltam. És újra és újra meg fogom tenni. Állati morgás tört fel belőlem, ahogy kivillantottam éles fogaimat, azt jelezve; ezzel foglak szétkaszabolni.
A lány szavai megrémítettek. Nem hiszem el, hogy pont ma kellet megismernem két eltérő tudatú lányt, de most valahogy Arielnek hiszek jobban és a szívem azt tanácsolja, hogy ebbe most nem szabad beleütni az orrom. - Nézd kislány én nem tudok semmi ilyenről és most egyenlőre nem is akarok róla tudni. Nagyon kellemetlen nekem, hogy megtudtad a titkom, de most tényleg nekem mára ennyi elég is. Mennem kell, ne haragudj! Remélem az iskolában találkozunk majd és kérlek siess haza, ez a hely ilyenkor már veszélyes. Őrjítően szép, de veszélyes...- szemezek a világító holddal, majd felveszem a cipőm és a nadrágom vizes szárát és kifacsarom. - Szia! És vigyázz magadra!- intek neki és gyorsan el is illanok. A telefonomban egy név után keresek. Még ma meg kell tudnom, hogy kiben is bízhatok... Majd a cukrászda felé vettem az irányt.
Kezdőlap
/
