- Tudom, miről beszélsz. Évekig éltem ezen a vacakon, mert nem akarok gyilkolni és bántani senkit. De mégis.. hogy lehet ilyesmin élni? Olyan mint a száraz fűrészpor az embernek... - fintorogtam magam is, és ezek miatt a szavak miatt el is toltam magamtól. - Ennyi éppen elég lesz. Ne csepegtessük szét. - kacsintottam rá cinkosul.
- Értelek.. a nevem Nate. - nyújtottam felé a kezemet még mindig mosolyogva. Az első érintéstől sok függ.. érezhetjük hogy milyen is az erő a másik félben. úgy igazán.

- Óvatos vagyok, de azt szerintem egyértelműen kijelenthetem, hogy ennek semmi köze ahhoz a mámorító érzéshez amit a friss vér ad. Mert azt szavakba nem lehet önteni. - Egy utolsó fintorral ürítettem ki a tasak tartalmát. Minél előbb meg kell tanulnom uralkodni magamon. Mert nem sokáig fogom ezt bírni.
- Dehogy. - Forgattam meg a szemeimet és halkan felnevettem.

- csak óvatosan! - néztem rá amikor láttam hogy nem megy még neki úgy ez az egész, ahogy például nekem. De ezen nem volt mit meglepődni, majd hozzászokik, hogy ez hideg. Nem olyan kellemes mint a meleg.
- Nyugtass meg hogy a barátnőd meg te nem.. khm.. - néztem rá sejtelmesen, de csak ugratva őt.

- Köszönöm. - Pár kortynál többet nem bírtam lenyelni belőle. Még nem próbáltam egyszer sem hidegen inni. Habár tasakból már ittam, de az mégis csak a táskámban volt. Teljesen más, mint frissen kivéve a hűtőből.
Kisebb fintor társaságában kortyoltam belőle még párat. Valószínűleg idővel vagy hozzászokom ehhez vagy pedig megtanulok uralkodni magamon.
- Hát hacsak a barátnőmnek nincs jobb dolga mint otthon rám várni akkor nincs. - Mosolyogtam rá, majd nagy nehezen még egy kortyot nyeltem a tasak tartalmából.

Egy ideig még foglalkoztatta a gondolataimat hogy most akkor ő képes varázslatokat is végezni, mint akivel nem történt semmi és ha éhes, csak úgy felharap egy nyakat? Érdekes megközelítés, ez való igaz de ha egyszer így van..
- Egészségedre, kislány! - téptem fel én is az egyik tasakot, és jólesően éreztem hogy lefolyik a torkomon az édes vér. Jó hideg amit nem szeretek de ezt itt nem lehet másképpen megoldani. - Vár téged valaki otthon? - tettem fel hirtelen a krédést .

- Hát akkor most már tudod. - Mosolyogtam rá. Akárhány évig, évszázadig esetleg évezredig élhet az ember, mindig van egy olyan személy aki tud valami újat mondani esetleg mutatni. De hát a világ napról napra változik és ha nem lenne benne semmi új akkor már teljesen unalmassá válna.
- Jól hangzik. - Vettem a kezembe egy vértasakot, majd óvatosan feltéptem. - Akkor emelem vértasakom az erőm megtartására. - Amint tudatosult bennem, hogy mit is mondtam felnevettem.

- Nem tudtam, hogy ez lehetséges. Mármint hogy boszorkány maradhat vámpír. - néztem meglehetősen hülyén de megadtam magamat annak hogy biztos így van, ha már ők ezt mondják. Ki vagyok én hogy ezt megkérdőjelezzem?
- Mit szólnál ahhoz, ha az első vértasakodat együtt bontanánk fel? Megünnepeljük ezt a nem mindennapi eseményt. Márminthogy megtarthatod az erődet -kacsintottam rá.

- Azt hiszem már a kezdőlökete megvolt a dolognak. - Húztam el a számat belegondolva, hogy Staceynek ha nem lenne ereje meg öltem volna. Ha nem lett volna az a másik vámpír valószínűleg azt az embert is megölöm a réten. De nem történt így, szóval jobb ha erre fátylat is borítok magamban.
- Hát boszorkány voltam még pár nappal ezelőtt. Aztán sikerült átváltoznom. Utána pedig egy boszorkány visszaadta az erőmet. Ilyen egyszerű. - Magyaráztam el neki.

- Ha most változtál át, egy ideig nem kell félned az unalomtól. Az új élet gondoskodik minden szórakozásról.. - mosolyogtam rá felszabadultan hiszen tudtam hogy előtte megtehetem. Olyan mint én.
- Ez mégis.. hogy lehet? - tágultak ki aztán a szemeim. boszorkány és vámpír egyszerre?

- Hát azt hiszem én még elég messze vagyok attól, hogy unalmassá váljon. - Belegondolva még egy emberi életet sem sikerült leélnem szóval nem igazán lehet számomra ez unalmas.
Úgy döntöttem, hogy már elég vértasakot pakoltam ezért abba is hagytam a pakolászását majd halkan felnevettem a meglepődöttségén.
- Igen félig. A másik felem boszorkány. - Kíváncsi voltam, hogy hallott-e már valami ilyesmiről, de az arckifejezése mindent elárul már így is.

- Igen unalmas. Egy idő után. De valamit érdemes megjegyezni és ez pont olyan - vontam egyet a vállamon vigyorogva és végignéztem az eddig gyűjtött tasakjain. Biztosra megy a kiscsaj.. bár azt is meg kell hagyni hogy nem olyan egyszerű betörősdit játszani ebbe a védett épületbe, erős nyak kell hozzá ha netán elkapnak és le akarnak fejezni.
- Hogy-hogy félig? - lepődtem meg mint valami idóta.

- Akkor inkább rá se kérdezek a pontos korodra. Vagy ezt egyáltalán számoljátok még? Mert egy idő után biztos bele lehet unni. - Mosolyodtam el, majd mikor nem figyelt oda párszor végigmértem. Már abban a korban is voltak ilyen szexi pasik. Bár a történelemben szinte az összes férfinak hosszú haja volt és az a mai szemmel nem annyira előnyös. De most.. Pont úgy néz ki ahogy kell.
- Igen az is vagyok. - Elvigyorodtam ahogy felvonta a szemöldökét.

Figyelmesen néztem a cuccait, és kellőképpen felsóhajtottam mikor odaállva mellé én is pakolgatni kezdtem a tasakokat a saját táskámba. Nekünk már jobban kellett mert talán veszélyesebbek vagyunk vérgőzösen mint a frissen átváltozott vámpírok.
- Elég idős vámpír vagyok, igen. Mondhatni, egy díszpéldány azok közül, akik lassan azóta itt élnek, hogy ezt a kontinenst felfedezték. - vigyorogtam többször is végigmérve.
- Furcsa illatod van. Biztosan vámpír vagy? - vontam fel a szemöldökömet.

- Úgy durván ez a második napom, de nem akarok feltűnést kelteni ezért inkább maradok egyenlőre ennél. - Vettem magamhoz párat. A legelőször tasakból ittam, de jobban vissza gondolva semmi köze a friss vérhez. Az az egész sokkal mámorítóbb. De meg kell tanulnom uralkodni magamon.
- És ezek szerint neked van már pár évszázad tapasztalatod a dologban, ha így beszélsz.

Violet

Megálltam mellette, miközgben végigmértem. Dögös kiscsaj. És fiatal vámpír.
- meglep hogy tasakos vért akarsz magadnak. Ahogy érzem rajtad, nem lehetsz túl öreg vámpír. És a fiatalkák utálják ezt. - nyúltam be a fagyasztóba vigyorogva. Nem akartam rávenni vérontásra. De néha én is kedvet kaptam hozzá hogy megtegyem és öljek. Csak Rose tartott vissza tőle.

Elmolyosodtam szavain, mert furcsa volt hirtelen kedvessége na meg egy picit talán aranyos is. Az utolsó gondolatomtól tudtam, hogy nem vagyok teljesen magamnál. Legalábbis nem hiszem, hogy mondanék ilyet ha magamnál lennék. Aranyos? Az előbb még meg akart ölni. Nem tudom miket gondolok.
- Kösz. - Nem tudom miért, de a keze után akartam nyúlni, de addigra már eltűnt. Nagyot sóhajtottam, majd nem sokkal később be is lépett az orvos.

[Kórterem]

Amint ideértünk bevittem az egyik vizsgálóba és ráfektettem a vizsgálóágyra.
-Ennyit tehettem érted.. De azt ne várd, hogy sajnálkozzak! -vigyorodtam el és hátráltam tőle egy lépést. Elég hülyén jött volna ki ha most kijelentem, hogy egy hang miatt hoztam csak el ide, vagy szellem vagy tudom is én mi a franc volt az.
-Jobbulást! -mondtam gúnyosan és az ajtó felé vettem az irányt- Még látjuk egymást. -tettem még hozzá és azzal el is indultam a kórházból kifelé.

[folyt. valahol.]

Nathan

Nem tellett sok időbe, hogy megtaláljam a helységet ahol a vért tárolják. Azt hiszem egyenlőre elég lesz pár tasak, hogy ne legyen túl feltűnő. Közeledő lépteket hallottam az ajtóból, de nem érdekelt különösképp. Ha ember akkor megigézem, ha meg nem akkor meg azt hiszem nincs miért aggódnom.
- Helló neked is. De bizony az. - Fordultam meg egy vigyorral az arcomon amikor megéreztem rajta, hogy ő is vámpír.

/ Rose és Nate lakása /

Még jó hogy megnéztem hogy van-e vér még a készletünkben. CSak pár tasak maradt és nem ártott már hozni innen. Kicsempészni ha úgy jobban tetszik.
Benyitottaím a szokványos helyre de megtorpantam ahogy megláttam egy ugyanott levő lányt.
- Héj! - szólaltam meg meglepetten de csak elomosolyodtam a végére. - Csak nem vér? - fontam a mellkasomra karjaimat.

(Utcák)

Nem igazán tudtam, hogy most mi is történik, csak belekapaszkodtam az illetőbe aki az előbb majdnem magamra hagyott meghalni. Most meg kórházba visz? Nem értem a logikáját, de mindegy. Azt hiszem nem is kell értenem. Vagyis még nem.
Lehunytam a szememet, de éreztem még magam körül a levegő gyors mozgását. Biztos a vámpír sebesség vagy valami ilyesmiről hallottam. De amit még mindig nem bírtam felfogni, hogy hol hallhattam apámat. Lehet, hogy már annyira az élet és halál között voltam? Reméltem, hogy később még választ kapok ezekre a kérdésekre amik megfogalmazódtak bennem.

(Violet háza)

Berohantam a kórházba és próbáltam elkerülni minden itt lévő embert, hogy minél hamarabb végezhessek itt. Pontosan nem tudtam, hogy merre is kell keresnem, de reméltem, hogy hamar megtalálom ahol a vért tárolják és mehetek innen a francba. Legalábbis valószínűleg megérzem.

Eltettem a táskába a képeket, majd odakinn még felöltöztettük a gyerekeket. - Igen, mehetünk hazafelé. Kezdek éhes lenni - kuncogtam fel.

(Damon és Elena háza)

- Igen, méghozzá a teszttel együtt - bólogattam. - Alig várom, hogy Isobel hazaérjen. Ha mi örülünk, el tudod képzelni, ő majd hogy reagál? Bőgni fog, azt már előre megmondom - vigyorogtam. - Na gyertek gyerekek... menjünk haza, jó? - köszöntem el a orvostól.

Felnevettem Delena szavain, ahogy elsétált a monitor elől. - Néhány hónap múlva fogod őt látni, ne aggódj - simogattam meg a haját, amennyire elértem, de akkor visszajött az orvos, és a kezembe nyomta a megszokott papírokat, csak hogy ne mehessünk üres kézzel.
Odaadtam az ultrahang-felvételt is, és néhány fényképet. - Ezek is bekerülnek a családi albumba - mondtam kivirult arccal.

- Meglehetősen - közelítettem egymáshoz két ujjamat. - Még mindig, két gyerek után sem tudom felfogni, hogy csak ekkora, és máris él... - mondtam elvarázsolva, mikor Delena megrángatta a kezemet.
- Hol van baba? - kérdezte, én pedig megfogtam a kezét.
- Nézd csak édesem... - vezettem ujját a bekapcsolva hagyott, kimerevített képhez a monitoron. - Az ott a baba.
- Nem baba! - jelentette ki Delena határozottan, aztán elsétált a képernyő elől.
- Tessék... mert ő nem látja, máris nem olyan érdekes - nevettem rá Elenára, de ekkor az orvos visszatért.