Még egy ideig... csak merengtem, hallgatva a hangot. Elképzelve egy kis arcot a kicsi mellé, ahogy ott van újszülöttként Damon karjaiban... ahogy magához öleli, és a kicsi először életében nevet, vagy csak mosolyog...
A hasamra került egy törlőkendő, és ez szakított ki a képzelgésből. - Egészséges... és nincs semmi baj vele... - suttogtam teljes megkönnyebbüléssel, és Damonre mosolyogtam, majd a gyerekekre. Bár David kevésbé értett az egészből valamit, de Delena arcán láttam a lelkesedést. Mert ő már értette, miről is van szó.
Az orvos a kezébe vett pár papírt, majd közölte, hogy pár perc múlva visszajön, és elhagyta a helyiséget.
- Még... olyan pici... - motyogtam magam elé meredve.

- Maximum hat... - ismételtem halkan az orvos után, és ahogy gyors számolást végeztem, hatalmas, iszonyatos megkönnyebbülés töltött el. De ahogy láttam, Elenát is.
- Szóval már biztos... - vigyorogtam el magam, amit az orvos úgy értelmezhetett, hogy biztos, hogy Elena terhes. Csak mi ketten tudtuk, hogy ez másra utalt.
Kis csend következett, aztán felhangzott valami, amit már jól ismertem... hiszen már két alkalommal is hallottam ugyanígy. A kicsi szívének a hangját.
- Édes istenem... - motyogtam elérzékenyülve, és Delena is figyelni kezdett, honnan jön a hang.

Nem is tudtam semmit hozzáfűzni Damon mondandójához, de amikor jött a nagy kérdés, az orvosra figyeltem, magam is eléggé feszülten, és ő a képernyőt kezdte figyelni.
Megállapította, hogy a kicsi még körülbelül 5-6 miliméteres lehet, de a szíve már ver, és a végtagjai is fejlődnek. - Körülbelül 5 hetesre saccolnám. Maximum 6. - jelentette ki magabiztosan, és azt hiszem, ha egyedül lettem volna, most olyan nagyot sóhajtok megkönnyebbülésemben, hogy még a tapétát is kiviszi az ablakon...
De nem hagyott sok időt, rögtön nyomkodott valamit a monitoron, minek következtében lassan valami hangot lehetett hallani... a kicsi nagyon halk szívverését...

https://www.youtube.com/watch?v=kPTdr2ba_lU

Ahogy a monitor villogni kezdett, szinte tátott szájjal meredtem a képernyőre. Persze, hiszen hozzá voltam szokva Delena meg David ultrahangképeihez, mikor már nagyok voltak, és teljesen ki lehetett venni őket, így most csak bambán bámultam a semmit.
- Az ott... Ő? - hajoltam előre, mikor az orvos egy pontra bökött a képernyőn. - Hát... nagyobbnak hittem - vigyorogtam el magam. - De látni, hogy már most az anyjára hasonlít - jelentettem ki. - Na és hány hetes lehet? - kérdeztem feszülten. Most jön a döntő pillanat. Mert ha hat hetesnél nem idősebb, akkor ki van zárva, hogy azé a hibrid rohadéké.

Amíg Damon beszélt, én felfeküdtem az asztalra, és felhúztam a felsőmet, valami nagy idegességgel a fejemben... te jó isten, vajon... nem, nem is gondolok arra, hogy Klausé a gyerek. Az... egyszerűen nem lehet.
A hideg zselé a hasamra került, és csak meredtem a mennyezetre, majd a monitorra, mikor megjelent a kép, de mindaddig, míg az orvos azzal az izével szét nem kente a hasamon a zselét, nem látszott semmi a sötétségen kívül.
Aztán lassan megjelent... nem is lassan, egy szempillantás alatt. De idő kellett ahhoz, hogy... hogy észrevegyek valamit...

Az orvos egy kis fehér pöttyre mutogatott széles mosollyal, megállapítva azt, hogy biztosan úton van a baba, és ettől... igaz, nagyon semmi érdekeset nem láttunk, de... éreztem, hogy valami furcsa meghatottság lesz úrrá rajtam.

(váróterem)

- Nos igen...ahogy a feleségem mondja - bólogattam. - Különösen az érdekel, hány hetes a kicsi... és hogy egészséges-e - ültem le Daviddel a karomban, míg Delena megállt előttem, kis hátával a lábamnak simulva.
- Megnézzük a babát, hercegnőm - mondtam neki. - Nézd csak, majd ott lesz a képen - mutattam előre a monitorra, és néztem Elenát, aki felfeküdt az asztalra.

- Én is - vettem fel a kabátomat, és megfogtam a táskámat. - Mehetünlk! - mosolyogtam rá.

(Steven lakása)

Mosolyogva figyeltem ahogy készülődik és közben teljesen el is feledkeztem a kinti időjárásról. Szakadó hó. Nem tudom az emberek többsége, hogy van vele. De én imádtam.
- Értettem. - Vetettem felé egy gyors mosolyt majd felhúztam a kabátomat. - Én kész vagyok, te?

Szedelőzködni kezdtem, miközben nagyot sóhajtottam még, de nem azért mert annyira ellenem volt mindaz, amit készültem megtenni. Éppen ellenkezőleg. Mégis volt bennem némi félsz, hogy vajon... hogyan is tovább egy ilyen lánnyal? Alig ismerem... és eszembe jutott Peiper... aki azóta se hívott.
- Vedd fel a kabátodat. Szakad odakinn a hó. - böktem az ablak felé.

- Hmm, akkor legyen nálad. - Most jutott eszembe, hogy még esélyem nem volt arra, hogy legalább a hotelban béreljek egy lakást. Vagy valami. De mindennek eljön az ideje. Most viszont ő valahogy előnyt élvez mindenben.

- Pompás. - vettem le az orvosi köpenyemet, hogy a rendes zakómba bújjak. - Az én tippem az, hogy ilyenkor este már sokan vannak a Grillben. Igyunk meg valamit... vagy nálam, vagy nálad. - vontam egyet a vállamon lazán.

Néztem ahogy kikukucskál, aközben pedig nagyrészt a fenekét figyeltem, majd mikor visszalépett újból az arcát kezdtem fürkészni. - Még szép, hogy áll a dolog. - Kacsintottam rá.
Majd visszavettem a pólómat amit még a dolgok legelején vettem le. - És mivel nem rég jöttem a városba.. Rád bízom, hogy hol. - Léptem hozzá közelebb.

Vigyorgott, és emiatt nekem is muszáj volt ezt tennem mert nem ment az, hogy közömbös képet vágjak.
- Egy pillanat. - szóltam még oda neki, majd kinéztem a folyosóra. Sehol senki. Úgy értve, hogy aki rám várt volna, olyan nem volt ott. - Úgy tűnik, mára végeztem. Áll még az az ital valahol? - kérdeztem tőle, az órámra pillantva.

Örülök, hogy lesz egy kisebb kalandom egy helyes doktorral. Ezért is volt talán az, hogy a vigyor nem akart lekopni az arcomról. A karomat rögtön behajlítottam, hogy ne lássa meg hogy begyógyul. Azért maradjunk annyiban, hogy nem tudja mi vagyok.
- Rendben van. Azt hiszem még lesz időnk megbeszélni a dolgot. - Kacsintottam rá továbbra is azzal a lemoshatatlan vigyorral az arcomon.

- Remek! - villantottam felé egy kedves mosolyt, mikor beleegyezett a találkába, aztán nagy sóhajtással újra megfogtam a fecskendőt, és eltettem az asztalra, a papírjai mellé, hogy becsomagoljam, és megcímezzem.
- Az eredményekre néhány napig várnunk kell. Tehát körülbelül három nap múlva kellene majd visszajönnie hozzám. Vagyis a kórházba. - javítottam ki aztán magamat mosolyogva.

Ahogy felnevetett nehezen tudtam abbahagyni a nevetést. A nevetése csak, mint a külseje tökéletes volt. Elviselném, ha mellette kellene felébrednem ezután.. Egy párszor.
Majd nem sokkal később meg is éreztem ahogy a tű a bőrömbe hatol. Egyáltalán nem fájt, szinte alig éreztem valamit. Vártam míg felnéz rám és tekintetünk összeért. - Én benne vagyok. - Mondtam vigyorogva. Hm, egy doki fejét sikerült elcsavarnom? Na ez tényleg nem mindennapi számomra.

Felnevettem a kijelentésén, őszintén és vidoran mert nem voltam valami hű de zavarba jövök, ha egy nő zavarba ejtő dolgokat mond nekem.
A könyöke hajlatába szúrtam a fecskendőt, és miközben a vért szívtam, a tekintetébe szegeződött a sajátom.
- Nos, a munkaidőmben máshol nem szúrhatom. De egy óra múlva végzem nagyjából. - kacsintottam rá. - Ha gondolod, elmehetünk valamerre. És megnézzük, mi alakul. - vontam egyet a vállamon.

Őszinte? Világ életemben az voltam. Kivétel amikor nem. Na de mindegy. Attól még, hogy szőke vagyok nem jelenti azt, hogy hülye is. Van eszem amit használok is. Különben itt sem lennék.
- Szúrhatna a tűn kívül mással is. - Mondtam vigyorogva és picit fel is kacagtam. Kihagyhatatlan volt, hogy ezt mondjam. Egyszerűen csak muszáj volt.

Talán kicsit furán jött nekem hogy nem voltak eddig alkalmi kapcsolatai.. bár biztosan voltak, csak.. okos lány, védezeett. Ennyi az egész.
-Akkor a fertőzést is kizárhatjuk. Már ha tényleg őszinte. - néztem a szemiebe jó mélyen és vigyorogva már, hogy felálljak és elé sétáltam egy fecskendővel. - Ugye nem bánja, ha megszúrom? - kérdeztem egy apró nyeléssel. Vaalki egyenesen allergiás rá.

Amíg ő begépelte a gépbe az adataimat én végig néztem még párszor. Legszívesebben már most az ölébe vetettem volna magamat és letámadom. De próbáltam visszafogni magamat, mint a jó kislány.
- Nem. Nem volt. - Mondtam továbbra is mosolyogva. Szexpartnerem az első óta sok volt. De mindig védekeztem, mert nem akartam semmi galibát magamnak.

Szorgalmasan körmöltem a szavakat amik elhagyták a száját, jól megfigyelve az ajkakat és szélesen elmosolyodtam, magam se tudom hogy miért. Nyilván mert gyönyörű volt ahogy engem méregettek azok a szépséges szemek.
- Akkor családban betegség sem volt.. - írtam fel ezt is, aztán megköszörültem a torkomat. - A nemi élete.. nos.. volt olyan partnere, akitől lehetségesen elkapott valami fertőzést? - kérdeztem rá illedelmesen.

Ha nem az orvosom lenne valószínűleg már rég másztam volna. De ami késik nem múlik. De flörtölni még azért nem tilos. Legalábbis nem tiltja semmi.
- Nashville, 94 november 18. - Mosolyogtam rá kicsit huncutul. Ez most úgy jöhet le neki, hogy azért jöttem ide, hogy rámásszak egy orvosra mert azokra bukom. De nem érdekelt. Hadd tudja meg, hogy szerintem irtó jól néz ki.

Megköszörültem a torkomat mikor szóvá tette hogy szabad kismadár. Tetszett a tény, méghozzá igencsak. Mert.. oké, ezt most hagyjuk mert most ő a betegem.
Felfirkantottam a nevét, majd újra ránéztem. - születési idő, és hely? - pislogtam rá újra, de egyre gyakrabban mérve végig.

Nem tudom miért gondolta azt, hogy férjem van. Azt még elhiszem, hogy megfordul a fejében, hogy barátom van, de azért ez egy picit sok volt. - Szabad vagyok, mint egy kismadár. - Úgy gondoltam jobb ha tudja, hogy nincs senkim. Talán még rá is nyomulhatok a dokimra. Régebben ilyen meg sem fordult a fejemben. Bár egyik se volt a közelében neki...
Láttam ahogy végigmért méghozzá szép lassan. Meg kell mondani tetszett. Én is így tettem vele párszor habár gyorsabban. - Brynn Dewney. - Néztem szemeibe alsó ajkamba harapva.

- Akkor én kérek elnézést. - biccentettem felé, és a mosolyomon láthatta hogy bánom ezt a hatalmas méretű tévedést, de hát.. udvariasnak kell lennie egy orvosnak és nyilván ha nem Miss lenne, hanem Mrs.. jó, hagyjuk az etikettet. Maradjunk annál hogy ő egy nagyon szép lány, valószínűleg barátja van és ezért tabu téma.
- Fel kell vennem néhány adatát hogy az adatbázisba bekerülhessen, és.. a vérvétel utána fog következni. - ültem le az asztalhoz, és közben végigmértem alakját a szememmel jó lassan. Nyilván észre is vette, főleg mikor a lábát figyeltem, ahol a szoknya nem takarta.
- Öhm.. - kezdtem bele újra. - Teljes név? - találtam meg végül nehezen a szemeit.