Szinte még végig sem mondom a mondatot, Meredith meg már pattan is fel, hogy összegyűjtsön nekem pár könyvet, melyek a témával foglalkoznak, és hasznosak lehetnek. Így lényegesen egyszerűbb, minthogy én menjek hasonlókat beszerezni a közeli könyvkereskedésekben, meg nyilván már van annyira jártas a témában, még ha nincs is gyereke, hogy tudja, mit érdemes elolvasnom. - Köszönöm, tényleg igazán hálás vagyok. Gondolom ezzel akkor tulajdonképpen be is fejeztük - rendezgetem a könyveket, a recepteket, meg mindazt, amit ma kaptam. Aztán megindulok az ajtó felé. - Neked van már gyereked, Meredith? - teszem fel útközben a kicsit talán tolakodó kérdést, de ha nem akar válaszolni rá, úgyis terelheti a témát. Én meg miért ne kíváncsiskodhatnék egy kicsit?
- Igazán nincs mit - válaszoltam neki vissza, mert végül is ez egy boldog pillanat, bár nem mindenki fogadja túl jól a hírét ennek... - Alkohol, drog, dohányzás... Sportolni szabad, ameddig bírod, de nem kell túlzásba esni azzal sem - soroltam fel, maik hirtelen eszembe jutottak, aztán hirtelen felpattantam a székről, és odamentem az egyik szekrényhez. - Egy pillanat, talán van itt néhány könyv ezekről... - közben keresgéltem, kiszedtem egy csomót, mire találtam párat... - Itt sincs valami rend, az már biztos... katyvasz - mosolyogtam el magamat megint. - Tessék... itt vannak ezek, hasznosak lehetnek - adtam át neki a könyveket. - Vannak bennük nagyon érdekes dolgok, szóval olvasgathatod - mondtam neki higgadtan.
Nem is attól félek, hogy ki mit szólna, hogy páran nem fogadnák ezt, illetve kezelnék ezt hasonlóan könnyedén, nem is a pletykáktól... Tekintve, hogy Klaus az apa, sokkal de sokkal rosszabb dolgok is történhetnének annál, minthogy a nép a szájára vesz. Első sorban, ha jól sejtem, Klaus sem akarná ezt nagy dobra verni. Még maga is alig birkózik meg a ténnyel. Aztán meg számolva a rengeteg rosszakarójával és ellenségeivel, könnyen válhatok eszközzé, célponttá vagy áldozattá, csak hogy ki-ki leverhesse a maga sarát a nagy hibriden. Ez az egyik oka, ami a leginkább félelemmel tölt el ez a terhesség, de eszem ágában sincs ezt is Klaus orrára kötni, van elég baja egyébként is. Elmosolyodom Meredith tréfálkozására. Díjazom, hogy próbálja oldani a feszültséget. Kezd egyre szimpatikusabbá válni a szememben. Igen, azt hiszem, megbízom benne. - Rendben, köszönöm, doki - mosolyodok el én is, majd elteszem a számát. Nyilván még szükségem lesz rá párszor a jövőben. Rövid töprengés után eszembe jut még egy-két kérdés. - Van olyan dolog, amire ügyelnem kéne a terhesség alatt? Mondjuk valami, amit nem szabadna fogyasztanom, mint például alkohol - pontosítok egy kicsit. Persze az alkoholról mindenki tudja, hogy ilyenkor elég ártalmas, de talán akad még pár hasonló, ami nem ennyire egyértelmű. - Vagy lehet, hogy csak be kéne szereznem ilyen kismama könyveket? - teszem fel az inkább költőire sikeredett kérdést.
- Igazán nincs mit... Csak ismerem a többieket annyira, hogy tudjam, mire is képesek ha ilyesmivel kerülnének szembe - hirtelen csak ezt tudtam kibökni, mert tényleg tudom, hogy nem mindenki fogadná ezt el így. Én igen, mert tudok mindenről, ami a világban és a városban zajlik... - Hát, mivel még csak az elején járunk... Így még egyelőre várni kell rá, de a negyedik hónap környékén megtudhatunk valamit majd róla, persze, ha nem szégyelli megmutatni magát - nevettem el magam, hogy kicsit oldjam a lány feszültségét, és jobban bízzon bennem. - Itt a telefonszámom, bármikor hívhatsz... És így nem kell majd az ápolókkal összetűzésbe kerülnöd, én is árszor már összekiabáltam velük, sosem azt végzik, amit kellene - mondtam neki nyugodtan. - Van még kérdésed? Vagy bármi? - most teljesen a lány felé fordultam a székemmel, és ha valamit szeretne még, most is megteheti...
Sorra átveszem, és elteszem a recepteket is. Megnyugtatnak Meredith szavai, a rosszullétek is normálisak. Sejtettem, de jó így egyértelműen kimondva hallani. - Köszönöm - mosolyodom el a dokira. - Hogy elvállalsz, hogy ilyen természetesen kezeled... és a diszkréciódat is - sorolom, és tényleg hálásnak érzem magam. Sikerült némi terhet levennie a vállamról, legalább már tudom, hogy lenne kihez fordulnom, ha ilyen téren bármi gond történne. - És pontosan mikortól is lehet rá számítani, hogy kiderüljön a neme? - kíváncsiskodom ismét feléledő izgatottsággal. Azt tudom, hogy egészen egyértelműen nem tudják megmondani az ultrahang felvételek alapján, mert nem minden látszik tökéletesen, és tudnak a picik időközben bármikor meglepetést okozni. Hallottam olyanról, hogy valakinél még a nyolcadik hónapra sem tudták határozottan megmondani a csecsemő nemét, mert nem volt hozzá megfelelő a fekvése a méhben... Ah, atyaég, már tele van ilyen gondolatokkal a fejem. Ijesztő!
- Akkor itt vannak a vitaminok nevei, meg hasonlók... Mindegyiken rá van írva, mennyi kell belőle és minden - adtam át ezt a papírt is neki. - Igen, a rosszullétek egy ideig még lehet előjönnek, de aztán majd elmúlnak. Mindenkinél másképp van ez - magyaráztam el kedvesen. Nagyon jól tudom, hogy sokan nem tudnak ilyenekről, mint én, és úgy gondolom, hogy jobb ha olyanra bízza magát, aki ismeri ezeket a tényeket. - Nagyon szívesen elvállalom, bár nem ez a szakterületem, de ehhez is értek... - mosolyogtam el magam. - És nem tőlem nem fog kiszivárogni semmiféle dolog, és teljesen természetesen fogjuk az egészet végigvinni, rendben? - ezzel arra utaltam neki, hogy nem kell aggódnia amiatt, hogy majd fecsegni kezdenek erről a pletykára éhes nővérek vagy orvosok...
Átveszem a dobozt, és hamar meg is törölgetem magam. Kezdek fellélegezni. Eddig úgy tűnik, minden rendben. Épp befejezem a törölgetést, amikor Meredith a kezembe nyomja a képet az ultrahangról. El is felejtettem, hogy ilyet is szokás kapni. Hogy mit kezdek vele, még fogalmam sincs. "Megmutathatod az apukának" - hangzik a doki magyarázata. Hát nem tudom, hogy ez jó ötlet-e. Klaus még arra is alig akarta rászánni magát, hogy a hasamhoz érjen, vagy az éles hallásával megfülelje a kicsit. Mindenesetre elsüllyesztem a táskámba a képet, aztán majd kiderül, mit kezdek vele. - Nem, nem, jól vagyok - rázom a fejem, amikor egyéb problémákról kérdez, bár a vitaminokat jó ötletnek tartom. - Rendben, az tényleg jól jöhet. Korábban volt egy-két kisebb rosszul létem, de gondolom az a terhességgel jár. - Csak akkor még nem tudtam, hogy mi a helyzet. - Nincs még orvosom. Akartam is kérdezni, hogy... gondolom a kicsi miatt nem árt majd ilyen ellenőrzésekre járnom, és hogy elvállalsz-e páciensednek? - Még mindig furcsa tegeznem az alig megismert doktornőt, de a közvetlensége segít hamar a lényegre térnem, és egyébként sem lehet sokkal idősebb tőlem. Meg Mystic Falls egyébként is ilyen "mindenki ismer mindenit" típusú kisváros, nem?
Ő is aggódik, fél, mint mindenki... Ez természetes dolog, még a természetfeletti lényeknél is, ők is csak éreznek, mint az emberek. Csak félelmetesnek tűnnek, mert van nagyobb erejük, és emiatt nem épp kedvesnek tűnő valakik ők. - Igen... Minden rendben van vele - mg egy utolsó pillantást vetek a monitorra, majd leveszem Hayley hasáról a készüléket, és átnyújtom neki a papírtörlős dobozt, hogy törölje meg a pocakját. - Ó, s tessék, itt egy kép a kicsiről... megmutathatod az apukának - tettem le a kpet az ágy szélére. - Van valami más panaszod is? - kérdeztem tőle, hiszen fontos tudnom, nehogy valami baj legyen később. - Felírok neked néhány vitamint, meg ilyesmiket, hogy tényleg minden rendben menjen - mondtam neki az asztalomhoz ülve, s elővettem egy papírt, amire írni kezdek. - Van más orvosod? - kérdeztem tőle érdeklődve.
A plafonra meredek, míg rákerül a hasamra a gél. Hűvös, de nem zavar. Ám amikor közelebb húzza a készüléket a vizsgálathoz, egy pillanatra muszáj lehunynom a szemem, és mély levegőt vennem, mielőtt a monitor felé fordítanám a fejemet. Az az aprócska... valami a gyerekem? - Nem... nem sokat tudok kinézni belőle - vallom be egy kicsit zavartan. Annyira különös érzés. Még mindig alig hiszem el, hogy ez történik velem. Terhes vagyok... Klaus gyerekével. Anya leszek. Egy félvér hibrid anyja. Pedig annyira tipikus, hogy ilyen dolgok csak velem történhetnek. - Ugye minden rendben van vele? Egészséges? - pislogok újra a készülék felé, mintha azt várnám, hogy ott majd megjelennek a kicsiről a tudni vágyott információk. Aztán csak hallgatom azt a halk, pici kis dübörgést... a szívverését.
Úgy érzem mindketten izgultunk valamelyest, de mindketten más okokból kifolyólag. Valahogy érdekessé kezd válni a napom, ezzel a Hayley nevű lánnyal. - Találkoztam már, de nem vérfarkas-hibrid szülők gyermekével - mosolyogtam el magam, végül is ez a pici is egy kisbaba, mint a többi. - Ez lehet picit hideg lesz - kentem egy kevés gélt a hasára, majd pedig odatoltam magam mellé az ultrahangkészüléket. - Akkor hát nézzük... - mondtam ki, miközben már a hasára tettem a készüléket, és a monitort kezdtem figyelni... - Ott van... - mutogattam a képernyőn a baba formáját. - Még nagyon pici, de ha nagyon odafigyelünk, halljuk a szívdobbanásait - mondtam el Hayley-re pillantva.
Eddig egész jól megy. Úgy látszik, Meredithet már tényleg nem sok minden lepheti meg. Ki gondolná, hogy egy egyszerű, ráadásul fiatal, kisvárosi orvos ennyi mindent látott már. Bár ha abból indulunk ki, hogy az említett kisváros Mystic Falls... - Rendben, nézzük - helyeselek bólogatva, és kezdek kicsit tényleg izgulni. Nem a vizsgálat miatt, hiszen ennél kíméletesebb ellenőrzést aligha végezhetnének rajtam, minthogy egy kis műszert mozgatnak a hasamon. A várható eredmények miatt izgulok csak, amiatt, amit majd a képernyőn láthatok. Felfekszek az ágyra, amire Meredith mutatott, és felhúzom a felsőmet a hasamon. Filmekben már láttam, hogyan is működik ez, gondolom valami zselés gélt fog most rám kenni. - Találkoznál már valaha hasonló esettel? - teszem fel a kérdést az izgatottságom palástolására, de valóban kíváncsi is vagyok a válaszára. Ha egy vérfarkas és egy hibrid gyerekét még nem is elemezgette, talán volt már dolga egyéb természetfeletti lények gyerekével.
Ha eddig nem mutattam meglepődést, ezután sem fogok. Elég jó pókerarcot tudok vágni, azt hiszem... - Szóval... te vérfarkas vagy, és ő pedig hibrid, tehát, ami vérfarkas és vámpír egyvelege - nos, ezt gyönyörűen megfogalmaztam neki, de ő tudta ezt, én pedig ismétlés gyanánt saját magamnak is elmondtam. - Akkor csinálunk egy ultrahangot, hogy megnézzük őt, mégis mi a helyzet - normális hangnemben jelentettem ki, majd pedig mutattam, hogy feküdjön fel az ágyra addig. - Helyezd magad kényelembe, és nyugodj meg - egy apró mosolyt intéztem Hayley felé...
Oh oké, jó helyen vagyok, ez már pozitív. De még mindig nem tudom, milyen orvos is ő, lehet hogy valamilyen sebész, de mondjuk egy egyszerű ultrahang vizsgálat csak nem okozhat neki gondot, nem igaz? - Szóval... arról van szó, hogy... én vérfarkas vagyok és... - fogalmam sincs, miért, de érzem, hogy pír futja be az arcom, mielőtt kimondanám a következőket. - És várandós. Ám az apa... szóval ő nem egy egyszerű halandó. Ő... hibrid, és egyben ősi. - Na, most már tényleg zavarban vagyok. Klaus nyilván nem örvend túl nagy népszerűségnek a városban, főleg nem a halandók között - már ha tudnak róla - és ez a körülírás gondolom elég egyértelműen rá utal, bár a biztonság kedvéért egyelőre inkább nem mondom ki egyértelműen a nevét. Előbb megvárnám, hogy az eddigiekre mit szól. - Tehát a lényeg, hogy még mi sem tudhatjuk biztosan, hogy milyen lesz, vagy hogy rendben van-e odabent. Örülnék, ha el tudnál végezni rajtam egy-két vizsgálatot... csak hogy megnyugodhassunk - vonok vállat, és reménykedve nézek a nőre.
Ha most lottót adtál volna fel Meredith, nyertél volna, az tuti. Nem lepődtem meg, hiszen néhányan tudják, hogy én mennyire vagyok tisztában ezekkel a dolgokkal, és igazából nem annyira zavart engem. Én orvos vagyok, mindenkinek segítek, akinek csak tudok. - Igen... remek forrásod van, és valójában már nem igazán tud meglepni már semmi sem engem - mosolyodtam el, mert hirtelenjében nem tudtam milyen reakciót is kellene kiváltanom ezzel az egésszel. - Ülj le, kérlek... És mesélj, miben segíthetek? - kérdeztem tőle, mert hát végül is nincs röntgenszemem meg gondolatolvasás se az én asztalom, hogy tudjam, miért is jött ide...
Belépek, körbe hordozom a tekintetemet a helyiségen, majd szembe fordulok a doktornővel. Most igazából fogalmam sincs, hol is kellene kezdenem a dolgot. - Valaki azt mondta nekem, hogy tökéletesen tisztában vagy vele, milyen... összetett világban élünk - kezdek bele egyelőre kicsit kerülgetve a témát, csak hogy lássam a reakcióját. - Természetfeletti lények között, hogy pontosítsak - toldom meg a dolgot, lassan rá is térve a lényegre. - Nekem pedig szükségem lenne egy orvosra, aki nem lepődik meg a furcsaságokon - keresem Meredith tekintetét, hogy erről vajon mi a véleménye.
- Nem kell sajnálnia, Kedvesem, a hormonjai késztetik az ingerültségre, nem hibás benne. Csupán felhívom a figyelmét, hogy ennek ellenére is próbáljon a gyermekre koncentrálni, és így higgadtan tartani a hangulatát. A nyugalom sosem árt a kicsinek - mondta, lényegesen barátságosabb szinten az orvos is, így én is megnyugodtam kicsit. Azért talán nem lenne jó ha Ők ketten itt öszecsapnának... Mikor April megszorította a kezem, egy mosollyal néztem Rá. Olyan szépnek láttam Őt.. mint talán még soha. Itt ülünk, és a gyerekünkről beszélgetünk... ez aztán komoly dolog..! - Rendben. Pontosan milyen tüneteket észlelt magán? A havi vérzés elmaradása, hányinger, szédülés, esetleg ájulás? - kérdezgette tovább a doki az olyan dolgokat, amikhez én hozzászagolni sem tudtam, egyrészt mert nem értettem hozzájuk, másrészt mert mert mikor April ezeket tapasztalta, én még akkor nem voltam mellette. - Akkor először is, egy ultrahangos vizsgálatot végzünk, és azután folytatjuk. Megnézzük a kisembert, és megvizsgáljuk a paramétereit - magyarázta a pasas, barátságosnak szánt mosollyal nézve April-re, és várva a beleegyezését gondolom. Bennem egy lényeges dolog kattant csak. "Megnézzük a kisembert." Látni fogom a gyerekemet... Ez olyan horderejű érzéseket ébresztett bennem, hogy azt szavakkal nem is nagyon lehetett volna kifejezni, én meg aztán végképp képtelen lettem volna megfogalmazni, mit is érzek.. egyszerűen szuper izgatottnak éreztem magam!
Az igazi szeretet egy egész életen át tart, az igazán erős szeretet pedig nemzedékeken is átívelhet.
-Sajnálom én csak..én..-Mentegetőztem, majd a hasamra tettem a kezemet. Nem kéne ennyire agreszívnak lennem, remélem nincs semmi baj. És remélem Jeremy tényleg nem természetfeletti, hogy atótl pöccentem be, de még is mi lenne ez hülyeség. Jeremy kíváncsi tekintettel nézett rám, hogy min mosolygok gondolom, de nem fogom elárulni neki, női titok.. -Persze igen, különben nem lennék itt.-Mondtam, majd megszorítottam Jeremy kezét.
- Abortuszról szót se ejtsünk - vágtam rá rögtön, ahogy April száját elhagyta a lehetőség. Még a hideg is kirázott tőle, pedig anno nem foglalkoztam semmit a kérdéssel, hogy több százan vállalkoznak rá évente, de... most hogy nekem lesz gyerekem, belegondolni, hogy mások csak úgy, tök törvényesen megöletik az élő gyereküket... ez... ez nagyon gáz! - Az én gyerekemmel ezt SOHA nem hagynám! - néztem jelentőségteljesen a dokira, hogy ne is legyen kétsége afelől, ha eszébe jutna, így az említésre, hogy esetleg megjegyzi, hogy az is lehetőség, ha elbizonytalanodunk. Mert nem fogunk! Ő meg először kissé bambán nézett rám is, meg April-re is, aztán megszólalt. - Nyugodjon meg, kisasszony. Ha valóban érettnek tekinti magát egy gyerek felneveléséhez, tudhatja, hogy ezeket nekem meg kell kérdeznem, valamint tudatnom kell magukkal a dolgokat. Munkaköri kötelességem felkészíteni magukat arra amit vállaltak. Épp ezért azt is tudatom, hogy a hormonjai jelen pillanatban is, gőzerővel dolgoznak a testében, és építik a semmiből a gyermekét. Ezek késztetik magát ilyen szélsőséges reakcióra, ám ha felidegesíti magát, azzal nem segíti a munkát mely a méhében zajlik. Így megkérem, hogy nyugodjon meg - mondta a férfi, meglepően higgadt, már-már atyáskodó hangon, mint aki most ébredt álmából. Úgy látszott, nem csak engem lepett meg April viselkedése... Jó, nekem sem tetszett, ahogy a doki oktat minket, de... végső soron igaz, talán ezért nem vágtam komolyabban is a fejéhez, hogy mit gondolok a szavairól, mert azért nem mondott olyat, amit nem kell tudnunk... De akármi is van, akkor is jobban járna, ha kicsit barátságosabban magyarázna, és nem így. Ahogy látom, April-nek sincs a kedvére... - Nos akkor folytassuk - nézett ránk felváltva a doki, végül April-en állapodott meg. - A terhesség tényét ezek szerint teszttel állapította még csak meg? Tapasztalta már magán a terhesség tüneteit? Láttam hogy April mosolyog, és kíváncsi voltam, vajon melyik szavam volt, ami így tetszett neki.
Még mindig Brynn szemeit figyeltem, és alig mondta ki ezeket a szavakat, máris pattantam felfelé, és megfogtam a kezét. - Menjünk inkább máshová. Olyan helyre, ahol nem tudnak hirtelenjében ránknyitni csak úgy. - nyeltem egyet, majd kivezényeltem magunkat. Volt mondanivalóm nekem is.
Ahogy ott faggatta Jeremyt, mint valami idióta fel ment a punpa az agyamba és éreztem hiszis terhes nő lesz belőlem. -Nem kell velünk úgy beszélni, mint egy idiótával, tudjuk mit vállaltunk be, de jobbnak érzem, hogy fleleőséggel tartozunk egy élet iránt, mint elmennék abortuszra ami még igyenes is az első.- Nem mint, ha megnéztem volna, de voltak pillanatok, mikor még nem montdam el Jeremynek és ezek jártak a fejemben. Csak alá írtam én is azt amit kellett és fel kaptam a fejem a "MÉG" szóra. Hogy micsoda? Akarva akaratlanul is mosolyogni kedztem és megsimogattam a kezemmel a kezét. -Igen ez..-Mondtam lesütve a szememet.
Játék adatok!
♠ Szószám.:112 ♠ Youtube videó vagy dal.:WE ♠ Játék hangulata.:Ijedt
A doki rögtön a közepébe csapott a dolgoknak, nem teketóriázott, de hát... hiába, nem is azért vagyunk itt, hogy udvariaskodjunk, és körözzünk a téma körül, én is ideges vagyok, kíváncsian várom, hogy minél többet megtudjunk... Megálltam April mellett, és a kezét nem eresztettem egy pillanatra sem, míg Ő beszélt, megcsókoltam a kézfejét. Láttam a szemében az ideges csillogást, és azt akartam, hogy megnyugodjon. Nem tudtam ugyan, hogy mitől fél pontosan, de bármi is az, azt akarom hogy ne féljen tőle, csak boldognak akarom látni. Bármit megtennék ezért. - És ugye maga az édesapa? - kérdezte, felém fordulva, mire én határozottan bólintottam. - Hogy hívják? És mennyi idős? - kérdezett tovább. - A nevem Jeremy Gilbert, és 18 éves vagyok - mondtam, és figyeltem, hogy a férfi leírja a dolgokat egy papírra. - Gondolom nem házasok - nézett, előbb rám, aztán April-re, de én megelőztem Őt, és válaszoltam. - Nem, még nem vagyunk házasok. - A "még", nem is tudom hogy jött oda, de... nem is tudom. Na, végülis az lenne a helyes, nem? Szeretem, gyereket szül nekem... Mhh... De nem, ezt Vele kell megbeszélnem, nem a dokival, és nem is Őelőtte. Ez ránk tartozik... meg hát én se tudom mit akarok... - Ebben az esetben, magának alá kell írnia majd egy nyilatkozatot, melyben elismeri az apaságot, és vállal minden felelősséget a születendő magzatért, és az anyjáért. Megértette ezt? - kérdezte a férfi, nagyon hivatalos hangon, de közben olyan arccal... mintha egy 5 évesnek kéne elmagyaráznia, mi a labda, és mire jó. Nyilván a korunk miatt, biztos volt benne, hogy csak két fiatal jót bulizott, és becsúszott a gyerek. De bennem emberére akadt, aláírok bármilyen nyilatkozatot a felelősségemről, amit csak az orrom alá talál dugni. - Mindent értek, és bármikor, bárki előtt nyilatkozom nagyon szívesen arról, hogy a gyerek az enyém, és April meg én közösen neveljük majd, így mindkettejükért vállalok minden felelősséget - hangom szilárdan szólt, és komolyan, keményen néztem a doki szemeibe. Határozottan kiállok a családom mellett, kételkedhet, de rajtunk nem fog fogást találni. Láttam az arcán hogy kissé meghökkent, de aztán nem szólt, bólintott, és megint leírt pár sort a mappája egyik lapjára. - Ez az első vizsgálat amin részt vesznek? - kérdését ezúttal egyenesen April-nek szegezte.
Nagyon megvoltam rémülve, úristen egy kicsi ember növekszik bennem aki ráadásul egy vámpírokkal teli városba csöppent. Nem tetszik ez nekem. Ahogy befele mentünk a kórterembe csak felvettem a bárgyű ábrázatot. Go, irány befele. Nagyon nyeltem és ahogy köszöntem a doktor úrnak helyet is foglaltam. A képe mindent elmondott. "Túl fiatalok még!" Én nem rég lettem 17 éves és Jeremy sem az a nagyon öreg fajta. Igen becsusszant, de szeretem mind kettőjüket. -Nos, születési idő? Hely?- Kérdezett rá össze font ujjakkal az asztalon. Ismét nagyot nyeltem, mint ha apámmal beszélgetnék! -Október 7.-én ....- Vettem egy nagy levegőt. -1996...öhmm...öhmm... Mystic Falls...-Nyögtem ki az évet és a helyet.. Ismét kiült az arcára mit gondol, de nem érdekelt vizsgáljon meg és menjünk innen keressük meg Elenánt és adjon tanácsot nekem. A férfi bólintott, majd közelebb lépett hozzám és megvizsgált.
Játék adatok!
♠ Szószám.:112 ♠ Youtube videó vagy dal.:WE ♠ Játék hangulata.:Ijedt
A kórházba érkezve, a recepción kértünk útbaigazítást, merrefelé is kell mennünk, hogy egy orvos foglalkozzon velünk. A nővér útba is igazított bennünket, így hamarosan az egyik folyosón várakozhattunk már, hogy nem is sok idővel később, tőlünk nem messze, kinyíljon egy ajtó, és egy fehér köpenyes férfi dugja ki a fejét és szólítson bennünket. Amikor felálltunk és a férfi után indultunk a vizsgálóba, megfogtam April kezét. Ez az egész olyan... hátborzongató. És mégis szuper jó érzés itt lenni Vele. A világ minden kincséért sem mondanék le erről az élményről. Most örülök csak igazán, hogy felkerestem Őt, amikor hívott. Ha elmulasztanám hogy ezekben a percekben Vele lehessek, örökké bánhatnám. A doktor kedvesen mosolyogva fordult szembe velünk, amikor becsuktam magunk mögött az ajtót. - Üdvözlöm magukat - köszönt nekünk. - Jó napot - viszonoztam a köszönését, és Ő végigmért bennünket. Szinte láthatóan rajzolódott ki a felirat a feje fölé, mint egy képregény szereplője fölé, mikor megfogalmazódott a fejében a "Jesszusom, de fiatalok még..." kezdetű mondat, aminek nyilván folytatása is lesz, ha felveszi April adatait, és tisztázzuk hány éves is Ő, meg gondolom akkor már az se lesz semmi, hogy én mennyi vagyok. Azt hiszem, ezt megkapjuk majd még párszor az elkövetkező éveinkben, hogy mikor vállaltuk be ezt a gyereket... De nem érdekel. Ha kell, ettől is megvédem a családomat. Sem a fiamat (mert én most úgy érzem az lesz), sem April-t nem szólhatja majd meg senki, azért, mert szeretjük egymást, és családot alapítunk.
A hozzászólást Jeremy Gilbert összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Okt. 09, 2013 8:03 pm-kor.
- Tudom, de megérdemelted volna, hogy elmondjam miért.. Megijedtem, hogy ebből valami komolyabb is kialakulhat ezért tűntem el.. – Láttam rajta, hogy számára sem olyan hű, de kellemes ez a pillanat. Egyikünknek sem az. Még soha nem csináltam még ehhez hasonlót sem. – Csak azt akarom, hogy tudd.. Sajnálom. – Talán, ha visszamehetnék az időbe hagynám, hogy komolyabb legyen a dolog? Akkor pedig még nagyobb galibában lennék most, hogy Ren is itt van a városban.
- Öhm.. szóval.. - kezdtem bele úgy, mint valami idióta, és prbóbáltam megtalálni a saját magam hangját, de jelenleg olyan magas hangook jöttek volna ki a torkomon, mint valami szopránnak az operában. - Nem tartozol magyarázattal. HA úgy nézzük, csak egy kalandban volt részünk, és... ha így van, a partnerek nem mindig jelentik be egymásnak, hogy vége, mert... nem törvényszerű. - nyeltem egyet.
Kezdőlap
