A csapdám kész, már csak az a kérdés, hogy belesétál-e.
Noah azokhoz a vámpírokhoz tartozik, akik imádnak taktikázni, mindenük a vadászat és ezt nem is félnek kimutatni. De úgy hiszem bennem emberére azaz vámpírboszorkányára akadt. Büszkén mondhatom ki, hogy átlátok minden kis trükkjén, hiszen ugyanezeket alkalmazom, ugyanakkor félő, hogy ő is pontosan ezt teszi velem szemben. Próbálok rá menni arra, hogy nem csak vámpír, hanem férfi is, akinek vannak szükségletei. Ahogy per pillanat nekem is vannak, de valamivel több mint, amit egy halandó el tudna képzelni. Bosszúszomjas vagyok és valakin ki kell töltenem a haragom, akkor miért ne ő lenne az? A bár előtt veszek három mély levegőt és elgondolkodom az előbbi pár órámon, kifújom a levegőt és elindulok a hotel felé. Lassan megyek, még emberi tempóval számítva is, inkább andalgásnak hívnám, mint amit az elveszett szerelmes lelkek tesznek. Pfuuj! Hallom, a ahogy valaki követ, egy apró mosoly bujkál a szám sarkában ennek köszönhetően. Nem sokkal később egy kéz ragadja meg az enyémet, mire észbe kapnék már nekem is esett. A hátam falnak csattan, amit éppen nem bánok, ajkai megtalálják az enyémet, érezhető rajta a szenvedély, vágy és egyfajta vadság is, aminek sosem tudok ellenállni. Kezei felfedezőútra indulnak a testem mentén, míg egyik kezemmel a hajába túrok a másikkal a ruhájától próbálom megszabadítani. Percekkel később levegő után kapkodva szakítja meg a csókcsatánkat, hogy a szemembe tudjon nézni. Azt hittem befutott a hálómba, de csalódnom kellett. Egy fiatal lány áll meg nem messze tőlünk, mintha a férfira várna. Elmosolyodik, mire leesik, hogy a női büszkeségemet akarja bántani, mert nincs más fegyvere ellenem. Eltávolodik, de megfogom a karját, mielőtt menekülőre foghatná. - Azt hittem ennél sokkal férfiasabb - alsó ajkamat lebiggyesztem, mintha csak szomorú lennék, közben elengedem a kezét. Szemem sarkából látom, hogy a lány meglett igézve, a testtartása, akár egy marionettbáb és a semmibe révedő szemei. Szánalmas. Egy csókod dob utánam, mint valami hímringyó, mire fintorba torzul az arcom. Átkarolja a lányt és elindul vele, de mielőtt eltűnhetnének a vámpírgyorsaságomat kihasználom és előttük termek. - Ne olyan gyorsan, még meg sem tudtam köszönni ez estét - vigyorgok angyali arcot vágja, majd közelebb lépek hozzá, mintha támadni akarnék. De abban a pillanatban megfogom a lány nyakát és tekerek rajta egyet, mire az egy reccsenéssel jelzi, hogy eltört. - Részemről volt az öröm, Drága - gúnyosan nyomom meg a becézést, majd kacsintok egyet. Mintha mi sem történt volna ellépek mellőlük, hátrahúzott vállakkal, diadalittasan elsétálok az éjszakába. Lehet, hogy ez az este nem úgy ért véget, mint ahogy terveztem, de veszíteni sosem fogok. Ezt a harcot én nyertem, a büszkeségem megmaradt és szórakozhattam is. Ennyi elég mára. Gondolom magamban, miközben a cipőm sarka kong az üres betonon.
Túl jól ismerem ezt a játékot. Tekintve, hogy magam is előszeretettel űzöm. Per pillanat ugyan szórakoztatónak és kívánatosnak tűnik ez a nő, de totál idióta lennék, ha hagynám magam. Érezhetően erősebb és feltehetően idősebb is, mint én vagyok, ha ehhez még hozzáveszem azt, hogy nemcsak egyszerű vámpír, de boszorkány is, nem gyenge mágiával, lehetek bármilyen ügyes és taktikus, szinte biztos, hogy a rövidebbet húzom. De a női büszkeségébe talán egy kicsit belegyalogolhatok. És éppen erre is játszom azzal, hogy a gyanútlan áldozat szerepét hozom egy kicsit. Minél inkább érzi a győzelem mámorító ízét a szájában, annál keserűbb lesz, ha látja mindezt elúszni. Bár én magam ritkán lövök bakot, tudom, milyen ez. Ezért is teszem azt, amit. Egyre provokatívabb, nyíltabb vagyok, mintha már nem bírnék a vágyaimmal (amiknek a meglétét azért valóban nem játszom meg, hisz buja egy nő valóban, de kordában tartom a dolgot). Természetesen belemegy a játékba, ő is ugyanúgy visszadorombol nekem a szavaimra és esze ágában sincs elhúzódni, sőt. Látom rajta, hogy tetszik neki. Bár általában nem éli túl senki, de ismerem a női nemet, tudom, hogyan kell örömet okozni nekik. De csalódottságot is, ugyanígy. - Mit szólna hozzá, ha inkább megmutatnám? - egészen közelről suttogom neki reszelősen a választ, ahogy hagyom, hogy közelebb húzzon magához és a kezét sem állítom meg. Nem kérdés, érti ő is a dolgát, hogyan kell felingerelni egy férfit, de ez nem is lep meg. Biztos, hogy egy igazi vadmacska az ágyban és nem könnyen felejthető lehet a technikája. De ha úgy játszik, ahogy én, akkor nem sok élő ember, illetve vámpír lehet, aki erről be tudna számolni. Annyit pedig azért egyetlen jó numera sem ér, hogy teszem azt szó szerint elveszítsem érte a fejemet, vagy karót állítsanak belém, elporlasszanak vagy bármi hasonló. Ő pedig alighanem úgy látja, már tökéletesen előkészített a terep, mivel határozottan szobára hív lényegében, majd csípőjét ringatva a kijárat felé indul. Érezheti a tarkóján perzselő tekintetemet, ahogy főleg deréktájékon igencsak megbámulom formás hátsóját is. Mi tagadás, elég szűk a nadrágom, de ezt valószínűleg érezte is az előbb. Viszont nem gőzölhetek be teljesen, tartanom kell magam a tervhez. Amit már közben kitaláltam, ő erről azonban mit sem tudhat. Megvárom, míg becsukódik mögötte az ajtó, mintha csak a feltűnésmentesség kedvéért hagynám, hogy előre menjen és csak utána fordítom tekintetem a sarokban üldögélő négy fiatal, feltehetően egyetemista lány felé. A húszas éveikben járhatnak és valószínűleg bulizni terveztek az este hátralévő részére, mivel igencsak kirittyentették magukat. Egyik sem néz ki rosszul, most a célnak pont megfelel. Elkapom a velem szemben, szélen ülő pillantását és ennyi épp elég is. Bár nem nagyon szeretek igézést alkalmazni a vacsorának valón, mert az túlságosan megkönnyíti a helyzetet, de most a cél érdekében kénytelen vagyok ehhez folyamodni. A lány feláll és elindul felém. A barátnői épp annyira belemélyednek a beszélgetésbe, hogy észre sem veszik. - Gyere utánam egy pár perc múlva, kicsit lemaradva, Gyönyörűm - igazából csak a móka kedvéért mondom ki hangosan is a szavakat, ahogy odalép hozzám egészen közel és még az arcán is végigsimítok. Hihetetlen, milyen egyszerűen szimpla bábbá tehetők a halandók egy kis igézéssel. A tudatukat félresöpörni kis semmiség, mintha nem is létezett volna soha. Ezért sem szeretem ezt a módszert alkalmazni. Túlságosan könnyű. De most nem ez a lényeg. A kijárat felé indulok, ő pedig, ahogy azt beleplántáltam, engedelmesen követ is egy kicsit lemaradva. Mivel elég rövid idő műve ez az egész, ahogy kilépek, valószínűleg Gabriella (ha ugyan tényleg ez a vámpírboszorkány neve, amiben nem lehetek biztos, de valószínűleg mindegy is), még látótávolságon belül lehet. Ha azt akarja, hogy kövessem, biztos, hogy így van.
Megszaporázom a lépteimet, hogy beérjem. Vámpírként ez azért nem is olyan nehéz, különösebben meg sem kell erőltetnem magam, nyilván, mert ő sem akar menekülni előlem, sőt. Hisz én a préda vagyok, akit ő, a vadász csalogat a kivégzése színterére. Ahogy utolérem, megragadom a karját és valósággal nekiesek, mint aki nem bír tovább a vágyaival. A mellettünk lévő ház falának nyomom és vadul, szenvedélyesen megcsókolom, miközben a kezeimmel felfedezőútra indulok a testén. Kétlem, hogy tiltakozna, de persze ha leállít, csak vágytól égő tekintettel nézek rá, bízva abban, hogy előbb-utóbb beadja a derekát, erőszakot nem alkalmazok. Sok értelme úgysem lenne. De ha jól számítom az eddigi viselkedéséből, valószínűleg nem gördít akadályt elém, én pedig beleadok mindent, az összes szenvedélyt és vágyat, amit egyébként visszafognék és később vissza is fogok, most ömlesztve zúdítom rá. El akarom érni, hogy kívánjon és a bárban tapasztaltak alapján úgy hiszem, erre jó esélyeim is vannak. Hosszú percekig falom így, míg meg nem hallom a járdán a közeledő cipősarkak kopogását, ami azt jelzi, a kis játékszerem közeledik. Ekkor lihegve szakítom meg a csókot és mélyen a nő szemébe nézek. - Köszönöm az élményt, Drága - rámosolygok és már el is távolodok tőle. Talán vagyok annyira váratlan, hogy legyen erre elég időm, de persze ha utánam nyúl, akkor már úgysem úszom meg a küzdelmet vele. De hát veszélyesen kell élni, nemde? Ez esetben nyilván menekülőre fogom persze, amennyire tudom. - Szívesen szórakoznék még, Széphölgy, de tudja, hogy van ez, hív a kötelesség. További szép estét! - ha nem szükséges menekülőre fognom, még egy csókot is dobok felé, hogy a megigézett kis egyetemistámhoz lépjek, aki engedelmes báb módjára áll ott, míg el nem intézem, amit szeretnék, átkarolom a vállat és elindulunk kettesben az éjszakába. Szerintem ennél hatásosabb lelépést nem választhattam volna. Persze ha Gabriella támadóan lép fel, akkor nem lesz olyan szép és teátrális, mint terveztem, de egy kis fricska akkor is kijuthat nekem. Amit egy ilyen nagy vadásznak, mint amilyennek ő tűnik, ha más nem is, de azért kicsit bosszantó lehet. Mert melyik nőnek kellemes, ha egy másikért hagyják ott? Valószínűleg egynek sem. Még úgyis, hogy nyilván átlátja, hogy igézést alkalmaztam. És nekem most ennyi éppen elég. Talán eljön egyszer az a nap is, hogy egy hozzá hasonló boszorkánnyal is elbírjak. De az még nem ma lesz és ezzel tisztában is vagyok. Ennél jobban nem is kíséretném tehát a sorsot. Én méltósággal és elégedettséggel távozom a helyszínről, akárhogy is legyen és csak ez számít.
A vámpírság átok és áldás is egyben számomra, aki boszorkánynak született.
A boszorkány felem miatt juthattam el ilyen messze, még mindig elevenen ég bennem a kép, mikor először használtam az erőmet. Fiatal lányka voltam alig öt esztendős lehettem, mikor melegséget éreztem, mintha a vérem pezsegne valami láthatatlan erő folytán. A következő pillanatban az egyik etetőtál lebegni kezdett a legnagyobb meglepetésemre, míg apám szörnyülködve tette le a kezében lévő fejszét. Egyetlen szó nélkül kezdett el ütni, majd mindenfélét a fejemhez vágott. Akkor azt hittem ez az életem és nincs jogom arra, hogy változtassak rajta, így hát megbékéltem a sorsommal. Örülök neki, hogy Calder rám talált és megmentett abból a nyomorból, amiben a szüleimmel éltem. Még mindig emlékszem a gyakorlatokra, amiket először mutatott nekem mesterem, szerencsére gyorsan tanultam, ittam minden szavát. Ugyanakkor makacs teremtés lévén csak a saját káromon tanultam. Talán ez vezetett el odáig, hogy végül meghaltam és vámpírboszorkányként éledtem ujjá. Az első és legdurvább mészárlásom az volt mikor rá döbbentem a szörnyű igazságra. Vér szerinti családom félelemből dobott el magától, nem tudtak mit kezdeni velem egy kolonc voltam a nyakukon. Ugyanakkor ez nem mentség arra, hogy apám minden áldott nap szivárványszínűre vert, amit jó anyám egyetlen szó nélkül hallgatott vagy esetenként nézett végig. Most itt vagyok és élvezem a halhatatlanság nyújtotta előnyeimet, az alkohol nem részegít meg olyan hamar, bőröm olyan hamvas akár egy baracké, pedig a korom alapján egy összeaszott csontváz lehetnék. A vámpírság egy átok és áldás is számomra, a véres felemet megvetem, ahogy a mellettem ülőt is. Megakarom leckéztetni az összes férfi vámpírt, aki csak a közelembe jön. Dühös és bosszúszomjas hangulatomban talált ez a férfi pechére, ennek ellenére semmi jónak sem vagyok elrontója. Szeretek játszani az étellel. Mosolya megnyerő, azt mutatja felém, hogy ez az éjszaka többet adhat mint amit fog valójában. A kis trükkjei megmosolyogtatnak, többször alkalmaztam már ezeket jómagam is, így bármennyire tetszetős is a látvány nem fogok neki bedőlni. Ébernek kell lennem vele szemben, a bennem élő boszorkány óvatosságra int. Ujjai tovább folytatják az útjukat, semmi pénzért sem húzódnék el, hagyom hadd játszadozzon. Lassan lehunyom egyetlen perc erejéig a pilláimat, hogy átadhassam magam az érzésnek, majd mélyen a szemeibe nézek. Közelebb hajol hozzám és csábítóan a fülembe suttog olyan szavakat, amiknek nem tudok ellenállni. - Kifejtené mégis mire gondolt? - suttogok, majd telt alsó ajkamba harapok. Egyik kezemet a tarkójára simítom, ott az ujjam begyével apró köröket írok le, míg a másik kezem a combja mentél halad az ágyéka felé, ha nem húzódik el. - A szállodában szálltam meg, nincs olyan messze innen - vetem fel az ötletet egy angyali mosollyal a szám szélén. Kezét lerázom magamról, combján lévő kezem vissza húzom, mintha mi sem történt volna. Tarkójánál fogva kicsit közelebb húzom és egy gyengéd csókot lehelek az ajkaira, ezt követően elengedem és felkelek mellőle. - Ha akar csatlakozzon hozzám - sejtelmesen, ám sokat mondóan pillantok rá, majd felkelek és a kijárat felé veszem az irányt. Ha utánam jön biztos, hogy egy felejthetetlen éjszakában lesz része, ha nem akkor csalódás számomra. De egy biztos ezt a játékot én nyertem.
A vámpírboszorkányok még a boszorkák között is a legrosszabbak, úgy hiszem. Bár az apámmal sosem volt olyan viszonyom, hogy erről beszéljek vele, biztos vagyok benne, hogy warlock létére még ő is gyűlölhette ezeket a korcs lényeket. Hiszen mindent el akart pusztítani, ami bármilyen szinten is a vámpírokhoz köthető. Beleértve az átváltozásunk után az anyámat és engem is. Ezért is öltem meg őt, mielőtt ő tette volna velünk. És ezért gyűlölöm a boszorkányokat. Az összeset, tekintet nélkül arra, miféle keveréklény esetleg. Épp ezért, hazudnék, ha azt mondanám, nem ölném meg szívesen ezt a pultnál mellettem ülő, egyébként igencsak vonzó nőt, de tisztában vagyok a korlátaimmal. Nagyon erős mágia árad belőle, nem lenne okos rátámadni. Biztos, hogy nem élném túl. Még így is óvatosnak kell lennem. Hiszen felismerem, ha valaki pont úgy és feltehetően ugyanarra játszik, mint én. Ennek ellenére méltósággal akarok visszavonulót fújni. Hogy ne érezze egy kicsit sem úgy, hogy nyert. Mert nem fog. Persze ehhez még arra is figyelnem kell, hogy épp a megfelelő időben lépjek le. Különben akár a végemet is jelentheti, ha eltaktikázom magam. De hát veszélyesen szép az élet. Túl jól ismerem ezt a játékot, más talán azt hinné, évődik, flörtölget, de ebben általában ez a szép. A legtöbb áldozat, ha jókor sütöd el, még a csaknem közvetlen fenyegetést sem veszi komolyan. Én azonban túl sokszor alkalmazom magam is ezt ahhoz, hogy ne tűnjön fel. Hangot azonban nem adok neki, csak éppolyan lehengerlően mosolygok rá, vágytól égő tekintettel, ahogy általában az áldozatai tehetik. Hadd higgye, hogy nyeregeben van, akkor koppanhat a végén igazán nagyot!
Nem kell sokat megjátszanom ahhoz, hogy teljesen beindított, de valójában igyekszem észnél maradni. Tényleg elég buja egy nő és ahogy vártam, nem is tiltakozik, mikor a kezem felfedező útra indul a lábain. Közben sejtelmesen mosolygok rá, miközben már a belső combját simogatom, majd a mondata végén ujjaimmal végigsimítok szemérmén, a bugyiján keresztül és ha nem húzódik el, tovább is ingerelem ott az anyagon keresztül. - És mit szólnál hozzá, ha beszélgetés helyett inkább valami mást csinálnánk? - közelebb hajolok hozzá és úgy búgom a fülébe a szavaimat. Nem mondom, szívesen kapnám meg ezt a nőt most rögtön, de tudom, hogy fontos a határvonalon maradnom. Ahonnan még van esélyem győztesen kikerülni a helyzetből. Győztesen, ami ebben az esetben az életben maradás szinonimája is lehet. Ezzel természetesen még mindig tisztában vagyok, forrósodjon is fel a levegő közöttünk bármennyire.
A vámpírság átok és áldás is egyben számomra, aki boszorkánynak született.
A halhatatlanság, emberfeletti erő, gyorsaság nagyon jó dolog, de a vérszomj, ami ezzel jár már nem éppen fenékig tejfel. Vigyáznom kell magamra, hogy ne menjek át tomboló szörnyetegbe, mert akkor elveszíthetem a számomra oly becses boszorkány erőmet. Őszintén szólva hiányozna a mágia, az a temérdek varázslat és rituálé, amit véghez tudok vinni. Most itt ebben a bárban okosnak kell lennem, hiszen a mellettem ülő férfi egy vámpír, aki éppen annyira szeret játszadozni mint jómagam. Furcsa a sors fintora, éppen mikor menekülőre fogom attól a lénytől, aki a másik felem velem szembe jön egy másik, aki mintha a tükörképen lenne. Valamennyire hasonlít Chadre, éppen ezért is akarom megleckéztetni, attól még, hogy vámpír ne higgye azt, hogy kettőnk közül ő az erősebb. Ahogy a beszélgetésünk alakul nem gondolnám, hogy felsőbbrendűnek képzeli magát, egyenlőre kezemben tartom a gyeplőt. Ha jól keverem a kártyáimat ez így is fog maradni és ő egy fájdalmas éjszaka elé néz. - Nem is tudja mennyire - válaszolok még mindig csábító, kellemes hangon. Ha elég élelmes kiérezheti a mondandómból a hátsó szándékot, a burkolt célzást és annyiban hagyja a dolgot. Szórakozottsága kellemesnek tűnik, de van benne valami modorosság, mintha az egész nem lenne több, mint egy jól kidolgozott és betanult színjáték. Tudom, hiszen az esetek nagy részében én is ezt teszem. Az egyetlen, ami szöget üt a fejembe és még mindig ott tart azon a széken azaz, hogy nem adta meg magát. Más férfi legyen az akár vámpír, ember, farkas vagy bármelyik másik lény már réges-régen elkezdett volna ostromolni, hála a külsőmnek. Viszont a szúrásom megmozgatta valamennyire, legalábbis kérdéséből és érdeklődő tekintetéből erre tudok következtetni. - Nevezhetjük így is, de mint mondtam csak abban az esetben, ha elég férfias hozzá - válaszolok évődve, mosollyal a szám szélén. Ujjaimat felcsúsztatom a keze mentén a tarkójához, ott eljátszadozok a hajával, közben hagyom, hogy a keze felfedező útra induljon. - Mást különben ezt a beszélgetést be is fejezhetjük - a gondolatmenetet folytatva mondandóm határozottságtól cseng. Kíváncsi vagyok meddig képes elmenni a játékban, egy épeszű vámpír a helyében vagy megfutamodott volna vagy a torkomnak esett volna vagy egyesek megkísérelik azt, hogy a pulton döntsenek meg. Bármelyik eshetőség történik ma éjjel én jól fogok kijönni belőle. Játszadozhatunk, de jobban szeretem a mindent vagy semmit.
Wind me up, put me down, start me off and watch me go
Érdekes dolog, mikor a sors tükröt tart az ember elé. Illetve én nem vagyok már ember, de akkor is. Mert ez a nő, akibe potenciális áldozat helyett belefutottam a pultnál, gyakorlatilag az számomra. Csak női kiadásban. Ostoba lennék, ha nem látnám, pont ugyanazt csinálja, amit én. Bár érezhetően erősebb és idősebb nála, egy kicsit Ellát is eszembe juttatja. És nemcsak azért, mert ugyanazon a keresztnéven mutatkozott be (ami akár a valódi neve is lehet éppúgy, mint álnév, ez igazából lényegtelen). Ella az egyetlen (fél)boszorkány volt, akit elviseltem magam mellett. Akit életben hagytam. Nem mintha nem próbáltam volna megölni párszor (így is sikerült végül is figyelmetlenségből átváltoztatnom), de végül valahogy mégsem jött össze. Aztán valahogyan társakká is váltunk. Furcsa szövetség volt a miénk, kölcsönös marakodásokkal, egymás életére törésekkel, valahogy mégis működött. Ez azonban nincs többé. Én pedig nem leszek még egyszer olyan óvatlan, hogy átváltoztassak egy boszorkányt, amikor a túlvilágon a helye mindnek. Jelen esetben azonban ha nem vigyázok, én fogok fűbe harapni. Legalábbis ha ugyanolyan szabályok szerint játszik ez a nő, mint én. Nekem viszont eszem ágában sincs ezt megvárni, az tuti. - Igazán nagylelkű - szórakozottan vonom fel a szemöldököm a válaszára, de azért figyelek rá, hogy ne essek ki a szerepemből. Még akkor is, ha már a visszavonulóra készülök. Csakúgy azonban még nem hagyhatom itt, muszáj egy kicsit legalább úgy tennem, mintha belemennék a játékába. Győztesként akarok kikerülni, amennyire a pozícióm engedi, nem gyáva vesztesként, aki elinal. Neki kell éreznie a kudarc ízét a szájában, legalább egy rövid időre, nem nekem. Ezért szorítom meg a combját kéjes tekintettel. Arra mondjuk nem is kell rájátszanom, hogy beindítja a fantáziámat, sokkal inkább arra kell figyelnem, hogy észnél is maradjak. A kéjvágy sajnos könnyen el tudja borítani az agyamat a vérszomjjal együtt. De ha ezt most megengedném magamnak, az akár végzetesnek is bizonyulhat, ha jól sejtem. Ezért kell nagyon óvatosnak lennem, miközben lényegében a tűzzel játszom. - Szóval bátorságpróba elé állítana a Hölgy? - most tényleg érdeklődve nézek rá. Kíváncsi vagyok, hogyan csűri-csavarja tovább a helyzetet. Közben persze én sem maradok tétlen, a combját előbb megszorító kezem lassan egyre feljebb csúsztatom, a belsőcombja felé haladva. Ha játszani akar, hát megkapja. Lehet, hogy erősebb, mint én, de a játszmát én sem ma kezdtem, abban abszolút emberére akadt. És ezt hamarosan meg is fogom mutatni neki.
Az élet halhatatlanként sem éppen a legegyszerűbb, mikor úgy gondolnánk végre minde a helyére került jön egy apró porszem a gépezetbe és az mindent elront.
Olyankor egyetlen másodpercre megáll a világ és el kell gondolkodnunk hogyan tovább. Mielőtt ide jöttem volna én is éppen ezt tettem, ez az elhatározás tart még most is itt. Más helyzetben már réges régen a lényegre tértem volna vagy faképnél hagyom a velem szemben ülő vámpírt, de ez nem azaz este. Túlságosan régóta nem tomboltam ki magam és az idejét sem tudom, hogy mikor játszottam az erőmmel igazán. Mert vannak napok, éjjelek mikor szükség van apró ujjgyakorlatokra. Az ivópartnerem pedig éppen kapóra jön, éppen heves ellenszenvet táplálok a legtöbb vámíprférfi iránt. Válasza éppen olyan titokzatos, ahogy az eddigiek, csábító hangnemet üt meg, de még mindig nem mondott semmit. Alsó ajkam lebiggyesztem, mint aki elszomorodtott. - Tudja mit? Ezt még megtudom bocsájtani - válaszolok mosolyogva, mintha az előbb mi sem történt volna. Egyértelműen játszadozok, de ebből ő nem sok mindent vehet észre, ahogy a terveimet sem ismerheti. Bár jobban belegondolva az eddigi beszélgetésünk alapján ő sem most kezdte a cserkészést, így az apró jeleket összeolvasva sejtheti. Továbbra is fenntartom a csábító szerepét, a fülébe búgok, majd még éppen látom, felvont szemöldökét. Kezdem azt hinni, hogy a mellettem ülő férfi vagy impotest vagy éppen olyan nagy játékos mint jómagam. Szemei vágytól csillognak, kezét a combomra helyezi és éppen olyan erősen megmarkolja, hogy érezzem. Az érdeklődés apró szikráját vélem felfedezni a mozdulatsorban, mégis egy apró hang a fejemben azt mondatja, hogy ez is a színjáték része. - Pontosan, persze csak abban az esetben, ha van elég mersze és férfiassága - válaszolok a kérdésére, amivel készakarva gázolok férfiassága közepébe. A legtöbb férfi ezt képtelen szó nélkül hagyni, alfahímként első dolguk, hogy megmutassák mennyire nincs igaza a másik nemnek. Egyértelmű felhívás volt keringőre, hátha ki tudom ugrasztani a nyulat a bokorból.
Azért jöttem ide, ebbe a bárba ma este, hogy vadásszak. Áldozatra vágyom. Halandóra vagy boszorkányra, mindegy. Egy vonzó nőre, akit magamévá tehetek, majd elvehetem az életét. Ehhez képest a bárpultnál egy olyannal társalgok, aki nem tartozik épp a potenciális áldozati körömbe. Én lennék a legboldogabb, ha így lenne, de nem vagyok ostoba, tudom, hogy túl nagy falat ő még nekem. Csak én húzhatnám a rövidebbet. Elpatkolni pedig még nem tervezek. Jó játéknak tűnt cicázni ezzel az egyébként igencsak buja nővel, de épp azért, mert vámpírboszorkány, tehát félig fajtársam, tudom, hogy óvatosnak kell lennem. Van sejtésem a veszélyekről, amit rejtegetnek, hiszen hosszú évtizedekig volt a társam Ella, aki szintén ebbe a fajba tartozott, részint az én figyelmetlenségem miatt. Nos igen, a figyelmetlenség. Ez az a hiba, amibe most semmiképp sem szabad beleesnem, mert az életembe is kerülhet, ezzel tisztában vagyok. Kifelé megnyerő, csábító mosollyal nézek rá továbbra is, ahogy az italomat kortyolgatom, de túl jól ismerem ezt a játszmát ahhoz, hogy ne vegyem észre az intő jeleket. Sokan valószínűleg csak évődésnek vennék az olykor burkoltan fenyegető szavakat, szemvillanásokat, de nem én. A vámpíroknál, mint amilyen én is vagyok, a kéjvágy gyakran együtt jár a gyilkolási vággyal is. Ráadásul ez a nő gyakorlatilag pont ugyanúgy játszmázik, ahogyan én szoktam általában. Ostoba lennék, ha ezt nem venném észre. - Sajnálom, ha csalódást okoztam, Széphölgy, de tudja, én szeretem kiismerni a beszélgetőpartnerem, mielőtt messzemenő következtetéseket vonnék le - belül ugyan megkondult bennem a vészharang, de a viselkedésemen ebből ő aligha vehet észre bármit is, mivel továbbra is ugyanazt a titokzatoskodó, csábító viselkedést hozom. Gyáván elinalni nem az én stílusom. Még a visszavonulásnak is megadom a módját, ha úgy van. Felvont szemöldökkel hallgatom, amit közelebb hajolva a fülembe súg. Ha nem ismerném ezt, biztos azonnal begőzölnék tőle. Gyanítom, a legtöbb férfi ezt is teszi. Hát legyen. A játéknak végül is még messze nincs vége. Az én részemről sem. - Szóval azt szeretné, ha én deríteném ki? - kérdezem, szememben vágytól csillogva, ahogy kezemet a combjára csúsztatom és kicsit erőteljesebben megmarkolom azt. Nem célom fájdalmat okozni neki, mi értelme is lenne, csak az, hogy úgy vélje, felkeltette bennem is a vágyat. Persze, hazudnék, ha azt mondanám, hidegen hagynak a mesterkedései, de erőteljesen rá is játszok a dologra. Mert mint mondtam, visszavonulni is stílusosan fogok. Mégpedig úgy, hogy ha mást nem is, legalább egy kis hiányérzetet hagyjak benne, ha már mást nem tehetek ellene. Mert ha valaki, én tudom, milyen kellemetlen érzés is tud lenni egy sikertelen vadászat.
Az eddigi kellemes társalgást kezdi felváltani valami teljesen más. Taktikus vagyok, mint mindig és nem hagyom magam elcsábulni egy helyes pofitól vagy a édes mosolytól. Főleg nem, mert a beszélgető, akarom mondani ivópartnerem egy vámpír, valamilyen szinten én is hozzájuk tartozom. A hosszú évek alatt megtanultam, hogy egyikben sem bízhatok meg feltétel nélkül. Kérdésemre kérdéssel válaszol, miszerint nekem kell kiderítenem mi a célja valójában. Széles mosolyra húzódik a szám és egyből válaszolok. - Állok elébe, de nehogy megbánja később - éppen olyan titokzatos vagyok, mint ő. Kétértelmű fogalmazása nem nyugtat meg, sőt még nagyobb elővigyázatosságra int. Ha esetleg megtámadna tudom ő húzná a rövidebbet, fejben a valaha létezett legkegyetlenebb varázslatokon gondolkodom, miközben édes mosollyal bámulom. Még egyszer meghúzom az üveget, majd megteszem a végső lépést, ami nagyban befolyásolja az este további kimenetelét. Mivel a döntést a kezembe adta, így egyetlen esélyt kap vagy elmegy vagy többet nem kezeskedhetek a testi, szellemi épsége felől. Szórakozni akarok, inni, szexelni és megkínozni egy vámpírférfit. Szegény, szegény Noah. Vakmerősége tetszik, még jobban felkelti az érdeklődésem, édes vigyorral meredek rá, szemeim egyre jobban csillognak. Kérdése hallatán hangosan felkacagok és alig láthatóan megrázom a fejem, majd oldalra döntöm. - Ugyan már! Rövid ismeretségünk alapján ezt szűrte le? Most nagyot csalódtam magában Uram! - megjátszom a sértődöttet, egy pillanatra el is fordítom a fejem. Újra meghúzom az italt, az üveget lerakva a szabad kezemet a combjára helyem, miközben újra felveszem a szemkontaktust. - Tudja mit? - közelebb hajolok hozzá, hogy a fülébe tudjak suttogni - Derítse ki maga melyik a helyes megállapítás - vágytól karcos a hangom, kicsit eltávolodok tőle, hogy megnézhessem magamnak. Szemeimmel hol az ajkait, hol a szemeit pásztázom. Még mindig várok, hogy ő tegye meg a következő lépést, túlságosan jó kedvem van ma este. Az utolsó utáni esélyt is megkapja tőlem. Drága Noah mekkora szerencséd van. Remélem élsz is vele...
Nem feltétlenül okos dolog cicáznom egy ilyen érezhetően erős vámpírboszorkánnyal, de nem bírok a véremmel. Felcsigáz és érdekel, merre kanyarodhat az este. Boldoggá tenne, ha egyszer egy hozzá hasonlót is gond nélkül a másvilágra küldhetnék, de nem vagyok ostoba, tudom, most botorság lenne megpróbálnom ezt. Ennek ellenére tetszik ez a kis játszma, amibe kezdünk vele. Erős és okos nő, ez látszik, nem árt ezért óvatosnak lennem vele. De bízom magamban. Persze az áldozataim sem sejtik soha, mi vár rájuk, nem árt, ha én is észnél vagyok, nehogy most én sétáljak bele valakinek a csapdájába. Egyelőre azonban nem szimatolok halálos veszélyt. - Hogy mi a célom? Unalmas lenne, ha rögtön az elején elárulnám, nem? Ezt Magának kell kiderítenie - direkt fogalmazok kétértelműen és a tekintetem is kellően titokzatos. Lehet persze, hogy az oroszlán bajszát húzogatom, de miért is ne tenném? Kíváncsi vagyok, ki is ez a nő és meddig mer / képes elmenni. Végül is még akár mindketten is jól érezhetjük magunkat, nem? - Ezt vegyem fenyegetésnek vagy inkább egy ajánlatnak, szép Hölgy? - nem riaszt meg azzal, amit mond, de figyelmen kívül sem hagyom azért, még ha látszólag igencsak vakmerően veszem fel a kesztyűt. Általában azon az oldalon állok ebben a játszmában, ahol most ő van és tudom, hogy az én figyelmeztetéseim is komolyak szoktak lenni, csak sok ostoba halandó és boszorkány nem veszi a lapot. Én nem fogok ebbe a hibába esni. Ennek ellenére hajt a kíváncsiság. Vajon mi célja van ennek a nőnek?
A mai estémet kellemes idő eltöltésre terveztem, még nem állok készen a keresgélésre.
Szerencsére a bárban egy vámpírral akadtam össze, aki éppen elég sejtelmes ahhoz, hogy felkletse az érdeklődésem. Egy apró félre értés után újra a flörtölgetés felé tereltem a beszélgetést. Koccintásra emelte a poharát, de nem várta meg a reakcióm, egyből lehúzta a folyadékot. Nem terveztem, hogy lerészegedek, akkor sebezhetővé válnék minden ellenség számára, viszont az alkoholt sem vetem meg. Taktikázok, ahogy mindig is tettem egy új ismeretségnél. Ahogy észre veszem ő is hasonló eszközökhöz folyamodik. Az egyetértése gyanút ébreszt bennem, ismerem műr annyira az ellenkező nemet, hogy tudjam úgy gondolják ők irányítanak. Mindig megakarják mutatni, hogy ők a főnökök, de ez az olyan erős egyéniségeknél, mint jómagam nem válik be. Ebből is tudom, hogy a mellettem ülő vámpír a szemembe hazudik. Mosolyogva megrázom a fejem, mire loknijaim egy része a szemembe hull. - Úgy veszem ki a szavaiból, hogy kevésre tartja saját nemét. De végtére is igazat kell andom újfent - nincs kedvem feszegetni ezt a témát, így ezzel le is zárom. Olyan emlékeket idéz fel bennem, aminek hatására a rosszabbik és egyben bűbájos oldalamat mutatnám meg neki. Ha szabadjára engedem az erőmet elég nagy felfordulást okoznék a városban, de még nem szabad. Meg kell húzódnom, a mesterem nem tudhatja meg, hogy itt vagyok. Még nem! Azt mondják a vámpírok igazi szörnyetegek, akik a pokol küldöttjei, de akik ezt vallják személyes véleményem szerint még sosem találkoztak egy erős, dühös boszorkánnyal. Gondolataimból szavai szakítanak ki, ahogy rá emelem tekintetem felhúzott szemöldökével és átható pillantásával találkozok. - Attól függ mi a célja ezzel? Hiszen egy bölcs ember, nem fitogtatná eme jellemvonását. Egy taktikus pedig nem fedi fel a legbecsesebb kincseit - elmélkedek vigyorogva, míg ő meghúzza a felé nyújtott üveget. Kellemes éjszaka elé nézünk, bár nem tudhatom még mit hoz a holnap, leginkább kedv függő mostanság nálam. - Abban az esetben, ha enyém a döntés joga adok egy kis kedvezményt. Noah van egy utolsó lépése, jól döntsön mit tesz - hangom mézédesen cseng. Mindenttudó bájos mosollyal közelebb hajolok hozzá, de egyetlen pillanatra sem szakítom meg a szemkontaktust. Mekkora szerencséje van ennek a vámpírnak, ha úgy dönt, hogy távozik most még hagyom neki egyetlen cselekedet vagy szó nélkül. De ha marad nem tudok kezeskedni felőle. Tudom mit akarok és azt el is fogom érni bármi áron. Még egyetlen egy lépés és kezdődhet a szórakozás.
Nem olyan régen vagyok ugyan még itt Mystic Fallsban, de valami megmagyarázhatatlan okból nyugtalanít, hogy még nem akadtam Gabriella nyomára. Persze, bár nem olyan nagy a város, Ella jó a rejtőzködésben és talán nem olyan meglepő mindez, hiszen nagyon erős itt a természetfölötti jelenléte, egyáltalán nem egyszerű megtalálni bárkit, még nekem sem, de valahogy mégis rossz érzésem van mindezzel kapcsolatban. Valami nincs rendben. Nagyon nincs. A végére kell majd járnom ennek, méghozzá záros határidőn belül. De semmiképp sem ma este. Úgy terveztem, levezetem egy kicsit a bennem felgyülemlett feszültséget és az út fáradalmait egy kellemes kis gyilkolászás keretében, miután kiéltem magam egy fiatal kis boszorkányon, vagy buja halandó nőn, az este azonban más fordulatot vett egy kissé. Egy meglepően erős vámpírboszorkány vetődik mellém, aki ráadásul még ugyanazt a keresztnevet is viseli, mint az általam keresett személy. Tekinthetném akár égi jelnek is, ha hinnék az ilyesmiben. De ettől függetlenül azért még jól érezhetem magam, nem? Még ha ez kicsit másfajta szórakozás is, mint amit eredendően terveztem. - Ennek úgy hiszem, semmi akadálya - válaszolom sejtelmesen mosolyogva és ismét felé emelem a poharam, bár most nem várom meg, hogy koccintson, a gesztus után belekortyolok az italomba. Úgy fest, az előbb kissé félreértettük egymást, a flörtölő hangnem azonban hamar visszatereli a társalgást e megfelelő mederbe. Nem az a fajta vámpír vagyok, akinek állandóan csak az étkezésen járna az esze. Persze, fontos az is, de a legtöbb gyilkosságomnak ez csak afféle mellékterméke, egyáltalán nem ez motiválja. Talán még ma este ezt ki is fejtem neki, ha úgy fordul a beszélgetés, végül is félig-meddig fajtársam, talán megérti, de ez most semmiképp sem a megfelelő idő erre. - Attól, hogy nem mondják ki, még ők is tisztában vannak vele. Legalábbis ha van némi sütnivalójuk - csak félig hazugság, amit mondok. Sok nő hiszi azt, hogy képes orruknál fogva vezetni a férfiakat. Az ostobábbját talán tényleg. De a nőket sem olyan nehéz ám átejteni a palánkon, mint azt ők elbizakodva gondolják magukról. Ha valaki, én már csak tudom. A nők nem olyan bonyolultak, ha kiismeri őket az ember és igyekszik a kedvükre tenni. A többség könnyen behálózható. Bár a nagyobb kihívások, mint ez a nő is, mindig izgalmasabbak. Így működik ez a játszma meggyőződésem szerint. - Bölcs vagy taktikus, úgy hiszem. Nem gondolod? - vonom fel a szemöldököm, miközben mélyen a szemébe nézek és átveszem tőle a felém nyújtott üveget. Egyre jobban élvezem ezt a köztünk kialakuló kis flörtölgetést. Bár minden fantáziámat nem válthatom majd valóra vele, akár még kellemes is lehet ez az éjszaka számomra. Akár. Majd az idő eldönti. Még mindig bármikor leléphetek, ha nem tetszene a dolgok folyása. Legalábbis úgy hiszem.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Szept. 10, 2016 8:42 am
A régi évekre visszaemlékezve néha bántam, hogy elmentem innét. A másik oldalam viszont azóta is nap mint nap megköszönte, hogy meghoztam ezt a nehéz, ám eredményes döntést. Itt nem lett volna belőlem senki. Az biztosan nem, aki mára lettem, és hiába szerettem volna azt érezni, hogy nem kell ahhoz nagy városban élni, neves egyetemre járni, hogy a küzdelemhez siker társuljon, minden jel azt mutatta, hogy ez volt a lehető legjobb döntésem. A hiány persze vissza-visszaköszön, ennek köszönhetően tértem vissza pár alkalommal, de mindannyiszor rájöttem arra is, hogy ha máshogyan döntök, talán megkímélem magam némi szívfájdalomtól. Mert abból kijutott. Hiába a rezzenéstelen arc, a masszív vonások, itt még csak fájdalom jutott. A szívem darabokban hevert, és nem úgy tűnt, hogy mostanában fognak beforrni azok a mások miatt szerzett sérülések rajtam. - Nem rajtam múlott... - sóhajtottam fel. Igazából de, rajtam múlott, hogy jövök-e korábban vagy sem. Nem jöttem. Pedig Brynn megérdemelte volna, hogy néha rányissam az ajtót, na meg ugyanúgy rajta tarthattam volna a szememet, mint régen. De mindig valami nagyobb győzött. Eléggé önzetlen fajta voltam, soha nem a saját érzéseimmel törődtem. És ki is lyukadtam megint ott, hogy miért lettem ilyen vakmerő, és miért az én szívem van tele sebekkel... amikkel persze nem villogtam. Ismét körülnéztem, majd füttyentettem egyet. - Szóval a tiéd. Nem emlékszem rá, hogy régen itt lett volna... bár talán azért, mert minden ilyen helyről tiltottak minket - vigyorodtam el. A jó öreg szülői szigor. Mintha érdekelt volna bármelyikünket is, hisz amiről nem tudtak, az nem is zavarhatta őket. Jó pár kihágáson voltunk már túl, egyszerű kamasz-tréfákon, mikor eljött az az idő, mikor meg kellett komolyodni. A szüleim halála viszont egy olyan ösvényre terelt, amiről nem láttam kijáratot. Muszáj volt megtalálnom az okokat. Voltaképpen félig-meddig ezért jöttem vissza. - És gondolom téged jelenleg ez tart itt. Szégyellném magam, ha elcsalnálak valahová... nincs helyettesed, igaz? - kérdeztem felvont szemöldökkel, lekonyuló ajkakkal. Eszem ágában sem volt veszélybe sodorni az életét, de tudtam, hogy nem tiszta ember. Már nem. Arról viszont lemaradtam, hogy először átváltozott. Nem ismertem a részleteket. Nem voltam mellette, és ezért joggal hibáztathatott volna. - Nem elég az, hogy miért is vagyok itt valójában? - kérdeztem aztán. Nem volt hangulatom hencegni azzal, hogy merre vitt el az élet, így próbáltam kikerülni a témát. - Bár azt inkább mutatni kellene - vontam meg a vállamat.
Korán reggel érkeztem a városba, egyből kivettem a helyi hotelban egy kisebb lakosztályt, de nem nincs kedvem keresgetni.
Tisztában vagyok vele, hogy itt van a volt mesterem, így nem sietek el semmit, ha itt lesz az ideje úgy is megtalálom őt. A nagy nap előtt ki akartam még kapcsolódni, élvezni az életet, hiszen bármit megtehetek az erőm segítségével, bárkit el tudok csábítani bájos külsőmnek hála. Ezért ülök itt ebben a bárban, kezemben egy félig üres pohárral. Szerencsére nem kell társaság után néznem, hiszen mellettem ül egy megnyerő külsővel rendelkező vámpír férfi. Felkelti az érdeklődésemet kétes fogalmazásával és flörtölő hangnemével, egyenlőre úgy érzem érdemes vele eltölteni a további estémet, megjegyzése halaltán halkan kuncogok. - Éppen csak úgy, mint az Úr, ugyanakkor szívesen innék még - válaszolok egyértelműbben, közben tekintetem az övébe fúrom. Italába kortyol, végigfuttatom pillantásom alakján, próbálok benne hibát találni, de sajnos nem sikerül. Tisztában vagyok vele, hogy vérszívó, ez sem aggaszt igazán, hiszen félig jómagam is ebbe a fajba tartozom, ha úgy tartja kedvem vérengző fenevaddá változok. Gondolatban megemelem előtte a láthatatlan kalapom válaszát hallva, kívülről viszont csak egy szívből jövő mosolyt eresztek meg. - Ez elég felelőtlen mégis dícséretes válasz, kevés férfi mondta volna ki ezket a szavakat - reagálok most először őszintén az este folyamán. Önkéntelen eszembe jut egy másik férfi, aki talán jelent valamit számomra, ő képtelen lenne ilyet kiejteni a száján. De nem szabad Chadre gondolnom, Noah kellemes társaság és ha minden jól alakul ma éjjel, akkor kedvemre is tehet. Egy megnyerő félmosoly kíséretében egyetért velem, mire most már felnevetek. - Milyen férfi az, aki mindenben egyetért egy nővel? - teszem fel a kérdést meglepődöttségemnek hangot adva. Kacér mosolyt villantok felé, ezt követően meghúzom a mellettem lévő alkoholos üveget, majd felé nyújtom.
Egész jól alakult az estém ebben a mystic falls-i, természetfölötti lényekkel tömött bárban mostanáig. Mondjuk igazából amiért jöttem, azt nem igazán találom, nagy gondot mégsem okoz a felbukkanó, dominánsan viselkedő, igencsak erős boszorkány, aki bár barátságosan, sőt már-már kacéran szólít meg, mégsem tudhatom, mit forgat a fejében. Alapvetően nem szeretem, ha irányítani próbálnak, pláne nem egy boszorkány, de sok ostoba kis süldővel ellentétben én tudom, mikor kell méltóságteljesen visszavonulót fújni, ha nem akarom otthagyni valahol a fogam. És jelenleg nem célom fűbe harapni. Ezért csak minimális kis provokációt engedek meg magamnak, egyébként teljes mértékben hajlandó vagyok alárendelt magatartást tanúsítani a hölggyel szemben. Azonban úgy tűnik, ő sem igazán tudja eldönteni, mit akar, mert először mintha kifejezetten bátorítana, hogy kezdjek ki vele, a következő megnyilvánulásában, noha a hangnem változatlan, mégis érzek némi rendre utasítást. Jó lenne egy nap ilyen erős boszorkányokkal is leszámolni. Egy nap. De ez még biztosan nem az. Így ha azt gondolja, hogy tényleg a vérérére pályáznék, igazán alábecsül. Nem vagyok ennyire ostoba. Túl jól ismerem ahhoz a boszorkányokat és a mágiájuk működését. Egyetlen egyszer támadtam meg nálamnál jóval erősebb boszorkányt az apám személyében, nem is sokon múlott, hogy túléljem. Nem éri meg a kockázatot. Egyelőre. - Éhes talán a Hölgy, hogy ennyire efelé orientálódnak a gondolatai? Én valójában másféle módon szívesebben laknék jól - jegyzem meg, továbbra is megtartva a flörtölő hangnemet, miközben az italomba kortyolok. Nagyon ki lehet hegyezve a támadó vámpírokra, ha még a mögöttes tartalmat sem vette észre. Ezt csak enyhe, játékos provokáció formájában adom azonban most csak a tudtára. Nem mondom, hogy nem élvezném, ha eltörhetném a nyakát, de ez inkább csak kéjes fantázia marad ma este a részemről. Talán jól érezhetem magam vele, de nem így. Mindez tőle is függ. Részemről ez egyébként sem pusztán az evésről szól sosem. Jóval több ez annál. Személyes elégtétel és élvezet. De ezt talán még ő sem értené. Bár félig vámpír, ki tudja. Talán. De nem ez a hely és idő, amikor ezzel előhozakodnék. Nem erről szól ez a kis játék, ami kibontakozni látszik köztünk. - Hogy én mit szeretnék? Nos, ahogy mondani szokás, mindig a nő dönt, így nekem nincs más lehetőségem, mint alkalmazkodni - válaszolom szándékosan kétértelműen, kikerülve a konkrét választ. Sok mindent szeretnék, persze, de a realitásoktól nem rugaszkodnék el. Meghagyom hát a kezében az irányítást, amíg úgy látom jónak. Ha nagyon olyan irányt venne az este, ami nekem nem tetszik, egyelőre még bizonyosan leléphetek büntetlenül. Nincs vesztenivalóm. Még ha a tűzzel játszom is. - Ezzel kétségtelenül egyet kell értenem - mondom arcomon egy megnyerőnek szánt félmosollyal. Az éjszaka mindkettőnk természetes közege és csak rajtunk áll, mit hozunk ki belőle. Én a magam részéről jelenleg sok mindenre kapható vagyok. Miért is ne tenném? Az unalom sosem volt kenyerem és nem is ma szándékozom ezt elkezdeni.
Nem most jöttem le a falvédőről, teljes mértékig tisztában vagyok vele, hogy egy vámpírral van dolgom.
Itt ül mellettem és csábosan vigyorog, de valamit rejteget előlem. Ahogy kimondtam az álnevem, mintha valaki más arcát látta volna helyettem a férfi. Szemeiben valami megfoghatatlan csillogás, dominancia és birtoklási vágy csillant meg, mintha az említett keresztnév hallatán megelevenedett volna előtte a közelmúlt apró darabkája. Gratulálok Aingeal! Tökéletesen bele trafáltál, van vagy 5 álneved és pont ezt kellett benyögnöd? Nem elég a sármos kinézete, amivel bármelyik nőt képes lenne levenni a lábáról, még ezt fokozza a pimasz válaszával is, amiben tudatja velem, hogy ő bizony a véremre pályázik. Milyen kár, hogy ahhoz sokkal előbb kellene felkelnie. Hosszú, hallhatatlan életem során egyetlen egyszer kóstolta meg egy vámípr a vérem, de akkor még csak gyenge boszorkány voltam. Azóta sokat csiszolódott a tudásom, nem is beszélve arról, hogy a vámíprságnak hála milyen plusz adottságokra tettem szert. Sokat mondó pillantása nem tud meghatni, mégis játszom a felvett szerepem és mézédesen mosolygok rá. - Enni, enni és csak enni... és mi lesz az ivással? - teszem fel a kétes kérdésem, nem szándékozok egyértelmű választ adni. Ahogy ő is, most én hagyom nyitva a kiskaput jelezve neki, hogy nem most jöttem le a falvédőről. Ez csak egy játék mindkettőnk részéről, hiszen ostoba lenne, ha nem venné észre, hogy mekkora erő pezseg bennem, főleg amióta ide jöttem. A halott boszorkányok kedves vendégszeretetét élvezem, már ami az erőmet illeti. Ez így is fog maradni egészen addig, míg a másik felem át nem veszi az irányítást, amint megízlelem az itteniek vérét a hatalmas mágia áramlás is csökken, de ezt nem akarhatom. Legalábbis addig nem, míg meg nem találom Caldert. Szükségem van erpmre, hogy véghez vigyem a tervem, amiért elutaztam idáig. A mai napig nem értem, hogy voltam képes csapot-papot ott hagyni New Yorkban és egy bőrönddel ide utazni. A modell munkám, a fő állásom, a pénzem, amit az ágyamban fekvő férfiért kaptam volna, az egész életem és a szívemnek oly bosszantóan kedves vámpírom, akit nem voltam hajlandó tájékoztatni a távozásomról. Mit fogok még ezért kapni Chadtől... Gondolataimból a mellettem ülő hangja zökkent ki, akinek tekintete a kezemre siklik. Még a pohár karimájával játszom, mintha valami fondorlatos tervet szövögetnék. Pedig az igazság ennél sokkal egyszerűbb, de erről senkinek sem kell tudnia, főleg nem neki. - A hölgy sokmindenre kapható. Már csak az a kérdés az Úr mit szeretne? - mosolyom még szélesebbé válik, miközben a pilláimat rebegtetem felé. Ezt követően, mintha semmi se történt volna intek a pultosnak, hogy öntsön még egy kör nedűt nekem. - Az éjszaka pedig olyan hosszú, amilyenre tervezzünk, nemde bár? - teszem fel az újabb kérdést az előzőre kontrázva, miközben újra nyitva hagyok egy kaput. Ma este jó kedvemben talált, hiszen megadom neki azt az esélyt, hogy döntsön, mlyen irányba folytatódjon ez a kellemesnek ígérkező este.
Elmondhatatlanul idegesít, hogy Gabriella csakúgy meglépett előlem. Mégis hogy képzeli? Persze, régóta mondogatom, hogy csak kolonc a nyakamon, de ez így akkor sem járja! Előkerítem, legyen bárhol és nem teszi zsebre, amit kap, azt garantálom. Abban viszont már biztos vagyok, hogy itt Mystic Falls-ban abszolút jó nyomon járok. És ha már idejöttem ma este, miért is ne vezessem le a feszültséget egy kicsit ebben a bárban, ahol ráadásul érezhetően hemzseg a természetfölötti? Jobban, mint a város bármely másik részén. Miért is ne élném akkor ki egy kicsit magam? Ha egy boszorkánnyal kevesebb lesz ezután a világon, már megérte. A terveimet azonban kicsit felülírja egy érezhetően igen erős vámpírboszorkány, aki megszólít. Ráadásul minő véletlen, még Gabriellának is hívják. Pont rá lenne szükségem. Egy vámpírboszorkányra, akit Gabriellának hívnak. Csak ő valamivel fiatalabb és más a vezetékneve. Persze, hogy fiatalabb, hiszen én voltam olyan balek, hogy átváltoztassam. De kétszer nem követem el ugyanazt a hibát, az már biztos! Viszont most már őt meg akarom találni mindenképp. Ha már csakúgy lelépett tőlem. De nem ma este, az már biztos. - Megenni bizonyosan - sokatmondó pillantást vetek rá és szándékosan hagyom nyitva a mondatot. Nem vagyok ostoba, sosem támadnék rá, mivel valószínűleg alulmaradnék, de annyira beszari sem, hogy ne menjek bele a játékba. Miért is ne tenném? Persze nem tudhatom a céljait, de bízok a képességeimben annyira, hogy el tudjak menekülni, ha szükséges lenne. Ennek egyelőre azonban nem látom okát. A kézcsók úgy tűnik, még bőven belefér neki, amit elégedetten konstatálok. A tekintetéből azt olvasom ki, hogy kedvére való a társaságom, én pedig örömmel megyek bele a játékba. Még ha kicsit másféle is, mint amit általában játszani szoktam. A változatosság néha gyönyörködtet. - Nos, ez csak a Hölgytől függ. Hosszú még az éjszaka - tekintetem a szeméről a kezére siklik, amivel a poháron játszik. Kíváncsi vagyok, mit forgathat a fejében. Ezt azonban csak egyféleképpen deríthetem ki. És miért is ne mennék bele a játékába? Egy kis kaland sosem járt, nem igaz?
Nem is tudnám igazán összefoglalni, hogy mégis mi mindent jelentett a számomra Alex. Persze az esetek többségében elég közel járt ahhoz, hogy halálra idegesítsen, de ugyanakkor azt is nyugodtan mondhatom, hogy a barátom volt. Valaki, akire mindig számíthattam. Most pedig, hogy már annyi idő eltelt, mióta utoljára láttam egyáltalán nem érzem úgy, hogy olyan hosszú lett volna. Legalábbis az érzéseim iránta, a szeretetem még mindig olyan vadul tombol bennem, mintha csak tegnap csukta volna rám az ajtót. Azt hiszem vannak olyan dolgok, amikről az ember meg is feledkezik a szívéből soha nem törlődhet ki. - Azért én azt nem mondanám. Nagyon örülök annak, hogy felbukkantál, bár jöhettél volna előbb is. Bármikor szívesen látlak. - Hát, amíg nem kezd el kioktató beszédekkel halmozni határozottan így van. Az a helyzet, hogy sosem szerettem, ha valaki megmondta, hogy mit csináljak, avagy mit csinálok éppenséggel rosszul. Jobb szeretem a saját bőrömön megtapasztalni, hogy hibát követtem el. Abból tanulunk igazán, nemde? Mikor pontosan tudjuk, hogy mennyire tud fájni egy rossz döntés. Hiába írja körbe nekünk valaki.. Addig sosem érezhetjük át őszintén, míg mi magunk nem esünk bele a csapdájába. - Háát.. Ez egyszerű. Enyém a hely. Finoman szólva rám sózták. - Egy ideig még reménykedtem abban, hogy Aylee vissza fog térni, de ahogy múltak a hónapok rá kellett jönnöm, hogy egy ostoba álmot kergetek. Valahol nagyon jól érzi magát és kétlem, hogy túlságosan sokáig maradna egy helyen is. Nem annak a típusnak ismertem meg, aki meg tud állapodni valaki, vagy valami mellett. - Megvoltak a saját fordulóim, de valahogy mindig ebbe a városba keveredtem vissza. Akárhányszor elhatároztam, hogy elmegyek, valami visszarántott. Most például ez a bár. - Én is itt hagyhattam volna úgy, hogy vissza sem nézek, de az igazság az, hogy akaratlanul is befészkelte magát a szívembe ez a hely. Nem hiszem, hogy meg tudnék békélni azzal, ha egyszer csak búcsút intenék neki. Valószínűleg utólag megbánnám. Akkor pedig már késő lenne bármit is tenni, nemde? - Na, de mesélj nekem, hogy merre jártál a világban. Minden részletet hallani akarok.
Ez az este elég érdekesnek tűnik mindenki számára.
Ki kell szellőztetnem a fejem, addig sem gondolok a bosszúra vagy rá. Igaz, hogy miatta kötöttem ki itt, de nekem is kell egy kis kikapcsolódás. Inni ebben a bárban éleg kellemes időtöltésnek tűnt, de találkozni ezzel a férfivel még jobb. Tudom, hogy ő egy vámpír, érzem rajta, hogy jóval fiatalabb nálam. Reményeim szerint nem mer majd megtámadni, ha mégis akkor nagyon rosszul fog járni. Felvont szemöldökén csak mosolygok és megrázom a fejem egy pillanatra.
- Éppen ezért, amit mondtál. Egy erős nő neked túl nagy falat lenne - kacsintok rá. Koccintásunkat követően még évődök vele egy kicsit, mélyen a szemébe nézek, ahogy ő is az enyémbe. Egyszerre húzzuk le az italt, miután az asztalra tettem, csak az arcát bámulom. Tetszik, amit látok és tudom mit kell tennem, ma este szükségem van egy férfire. Az már nem számít, hogy csak beszélgetünk vagy valami több lesez esetleg, csak felejtésre van szükségem. Megfogja a kezem, ahelyett, hogy megszorítaná a régi, jólbevált módszert alkalmazta. Kezet csókolt nekem, alig érintette hozzám az ajkát, majd a tekintetemet kereste. Köszönöm Noah. Mennyi ideig áll a szolgálatomra? - teszem fel a kérdést, felhúzva a szemöldököm. Bájos mosolyra húzódik az ajkam, miközben apró köröket írok le az ujjammal a pohár karimájánál.
Sokan vannak a bárban, de valahogy senki nem fogott meg eddig különösebben. Legalábbis nem találtam meg a potenciális áldozatomat. Pedig igencsak forr a vérem minden értelemben, jól jönne valamiféle szórakozás. Nem arról van szó, hogy bajom lenne az egyedülléttel, sőt. A nőket is, akikkel eljátszadozom, halva szeretem leginkább látni a végén. Egy volt csak, akit nem tudtam megölni, mikor kellett volna és meg is lett az eredménye. Most itt loholok utána, miután évtizedekig megkeserítette az életemet. Erre most fogja magát és eltűnik. Na ilyet velem nem lehet játszani! Előkerítem, kerül, amibe kerül. Jó vagyok egyedül is, de valahogy megszoktam már, hogy ott van velem és együtt gyilkolászunk meg hasonlók. Hogy hiányozna? Nem, dehogyis! Nekem aztán nem. De nem léphet meg csak így, akkor sem! Ezért vagyok most itt. Bár csak egy kis feszültséglevezető vadászatban reménykedem, egy elég különleges aura csap meg hirtelen. Épp olyan, mint Gabrielláé, csak sokkal erősebb. - Miből gondolod? Az erős nők vonzóak - vonom fel érdeklődve a szemöldököm, ahogy átveszem a felém nyújtott italt az igéző szépségű vámpírboszorkánytól. Tényleg egy igazi nehézbombázó, a szó legjobb értelmében. Még akkor is, ha az egyik legrosszabb fajta keveréklény. Nem áll szándékomban provokálni, de egy kis évődés úgy hiszem belefér. Sosem voltam az a fajta, aki megijedne a saját árnyékától. Úgy nem is működne ez az életvitel, amit folytatok. De persze csak ésszel. Rá nem támadnék, az biztos. Nem sok jó származna nekem belőle. Mindenesetre az italt elfogadom és koccintok is vele. Közben mélyen a szemébe nézek, míg lehúzom az italt.
- Igazán szép nevet szánt Kegyednek a sors. Noah Christianson, szolgálatodra - megfogom a felém nyújtott kezet, de nem kezet fogok vele, ahogyan ő gondolhatta, hanem egy általam oly kedvelt üdvözlési formához, a kézcsókhoz folyamodom. Persze nem nyalom végig a kezét, mint valami kutya, inkább csak képletesen érintem hozzá ajkaimat, mielőtt újra tekintetét keresve elengedném formás kezét. Hogy pimasz lennék? Ugyan már, hiszen ez az én fiatal koromban, mikor még ember voltam, megszokott köszöntési forma volt! Különben is, lássa csak nyugodtan ez az erős boszorkány is, kivel áll szemben! Lehet, hogy gyengébb, fiatalabb vagyok mint ő, de semmiképp sem gyáva, efelől biztosíthatok bárkit.
Ez az éjszaka vágyaktól, ki mondatlan erotikától fűtött volt, a levegőben érezni lehetett az apró szikrákat, miket az egymáshoz simuló emberek adnak ki magukból.
Mindegyikőjük egyetlen dologra vágyaik igazán. Törődésre, akár egy éjszaka erejéig is, azt akrják, hogy fontosak lehessenek. A magány őrjítő tud lenni egy-egy halandó számára, de egy halhatatlannak mást jelent. Egy fekelyuk, mely beszippant és onnantól kezdve nem ereszt. Minden érzéssel így vagyunk mi. Sokkal erősebben érzékelünk, intenzívebben tapasztalunk és mindenre emlékszünk. Ahogy megfordul megcsap vérének kellemes illata, miből rögtön tudom, az előbbi sejtéseim beigazolódtak. Egy vámpír ült le mellém, kit a sors erőteljes karizmával áldott meg. A meglepettség szikráját vélem felfedezni szemében, de ezt betudom bájos kinézetemnek. Szám sarkában még mindig ott éktelenkedik az a levakarhatatlan csábító vigyor. Nem tagadom előtte kettős mivoltomat, úgy is hamar kiszúrta volna, ha elrejtem. Testtartása megváltozik, ahogy érzékeli a bennem tomboló hatalmas erőt, mégsem retten meg. Megjegyzésén kuncogok, majd megrázom a fejem. - Úgy sem mertél volna meghívni - vágok vissza, hátha lehervad az a bugyuta mosoly ajkairól. Elveszi tőlem a poharat és koccintásra emeli. Felé tartom poharam, mire összeérinti őket. - Egészség! - az üveg halkan cseng egyet, míg mi felhúzzuk az italt. Pultra helyezem az immár üres poharam, majd folytatom az előbb megkezdett beszélgetést.
- A nevem Gabriella Montez - nyújtom felé kezemet. Az egyik álnevemet használom, jobb a békesség. Nem akarom, hogy Calder idő előtt tudomást szerezzen az ittlétemről, amellett pedig hozzá szoktam az efféle ismerkedéshez. Jobb ha a valódi kilétem titokban marad, ez az elsődleges szabályom. A magam kis világában én hozom a törvényeket, mik befolyásolják a jövő kimenetelét. Vannak olyan dolgok, amikhez görcsösen ragaszkodom, ilyen a névhasználat is. Érdeklődően várom válasz reakcióját elfogadja-e a felkínált finom, női kezet. Ha igen, éppen kellően megszorítom kézfejét, majd rendelek még egy kört, ha nem harap rá a csalira, elhúzom ujjait és úgy intek a pultosnak.
Tényleg nincsenek nagy céljaim azzal, hogy ma este itt vagyok. Ez még csak az első estém itt Mystic Fallsban és bár annyira nem nagy város, kizárt, hogy rögtön, csakúgy találomra összefussak Gabriellával. De most nem is ez számomra a lényeg. Ideje egy kicsit kiereszteni a fáradt gőzt, na meg „feltankolni” az utazás után. Leginkább egy bájos fiatal hölgyike vagy boszorkány vérével. Ezért pásztázom a terepet, mikor valaki megkocogtatja a vállamat. Ahogy megfordulok, már nem is értem, miért nem vettem őt észre előbb. A belőle áradó keverék mágia szinte megcsap. Biztosan álcázta eddig, más magyarázat erre nincs. Az ilyet messziről felismerem, hiszen Gabriellának is pont ilyen az aurája. Vámpírboszorkány. Undorító, hogy képes valaki ilyen keveréklényt létrehozni. Bár én is épp ezt tettem, igaz merő hanyagságból. Ennek iszom a levét már hosszú-hosszú ideje. Ez a nő viszont nagyon erős. Bár célom kiirtani minden egyes boszorkányt, nem vagyok ostoba, ismerem a határaimat. Boldoggá tenne egy nap, ha egy hozzá hasonlóan erős boszorkánnyal is le tudnék számolni. De nem vagyok idióta, ismerem a korlátaimat, az a nap nem ma lesz. Pedig meg kell hagyni, igéző szépség, de látom a szemében a számítást is. Ennek ellenére, ha már ő nyit felém, nem küldöm el, egy kis flörtölgetés belefér, amíg nem viszem vásárra a bőrömet.
- Köszönöm, bár általában én szoktam meghívni a csinos hölgyeket és nem fordítva. De kell a változatosság - jegyzem meg, megeresztve felé egy félmosolyt, ahogy elveszem tőle a felém nyújtott italt. - Akkor egészségünkre! - koccintásra emelem felé a poharamat. Ha elfogadja, hozzá érintem a poharamat az övéhez, ha nem, csak a levegőbe emelem azt, mielőtt lehúznám. Nem félek tőle, hogy lenne benne bármi, egy ilyen erős vámpírboszorkánynak aligha van szüksége rögtön ilyen aljas trükkökre. Különben is, kell némi izgalom az életbe. Szeretek veszélyesen élni.
H osszú nap áll mögöttem, azt sem tudom hol áll a fejem. Eljöttem ebbe az isten háta mögötti városba, hogy megtaláljam őt. Calder Shandi ha megtalállak készülj fel nem lesz kellemes a viszontlátás. Az évek alatt mennyi gyilkosságból maradtam ki, mert megakartam tartani az erőmet. Azt az erőt, aminek köszönhetően talán örökre elzárhatom őt. De mindent a maga idejében, ahogy a mondás is tartja.
Az első napom végeztével úgy döntöttem kiszellőztetem a fejem. Egy felkapott szórakozóhelyre tévedtem, ahol erős természetfeletti energiákat észleltem. Egy pár pohár tömény és a kedvem is sokkal jobb lesz. Mikor beértem a bár zsúfolásig telt, a táncparketten heringpartit toltak, nőneműnek kinéző egyedek próbálták eladni magukat azzal, hogy a férfiakhoz dörgölőznek. Milyen felszínesek mostanában a nők, nem is értem hova fejlődött ez a világ. Halk sóhaj hagyja el ajkaimat, miközben leülök a pultnál egy kényelmesnek tűnő bárszékre. Egy vodka-narancsot rendeltem magamnak, miközben a tömegben keresgéltem egy potenciális jelöltet, aki ezen az éjszakán el tudna szórakoztatni. Gondolataimba merülve üldögélek, a következő pár napot próbálom eltervezni. Ebből az állapotból egy mellettem helyet foglaló illető szakít ki, szemem sarkából látom, ahogy lehajtja sötét pulóvere kapucniját. Ő is a tömeget pásztázza, mintha keresne valamit vagy valakit. Tekintetem végig futtatom rajta feltűnés mentesen, miközben ő kiszúrja az áldozatát. Be kell valljam tetszik a látványa, de ez még kevés ahhoz, hogy eljátszadozzak vele.
Újabb kör italt rendelek, de ezúttal neki is egyet. Eltűröm a szemembe lógó tincseket, miközben a férfi felé fordulok. Vérvörös ajkaim mosolyra húzódnak, miközben felé nyújtom az italt, szabad kezemmel megkopogtatom a vállát. - Innod kéne valami erősebbet is, úgy látom rád fér - mondom kicsit megemelve a hangom. Bár tudom, hogy annélkül is meghallja. Ha a megérzéseim nem csalnak egy vámpírba botlottam. A védelmi rendszerem készen áll egy esetleges támadás elhárítására, de ma este inkább szórakozni akarok. Egyet biztosan tudok, érdekes este elé nézünk.
Hát íme Mystic Falls. Merőben más, mint New York vagy Seattle. Mi a fenét akarhat itt Gabriella? Mondjuk a természetfölötti jelenléte erősebben érezhető, mint bárhol máshol, ahol eddigi nem is olyan rövid életem során jártam, ezt meg kell állapítanom. De mégis mi vihette rá arra, hogy ide jöjjön? Kétlem, hogy pusztán előlem akart volna meglépni. Azt egyébként is tudhatja, hogy értelmetlen vállalkozás. Bár én sem értem, mit keresek itt, minek kajtatok utána? De mindegy. Egyszerűen csak idegesít, hogy szó nélkül lelépett életem megkeserítője és el akarom látni a baját miatta. Kész. Hogy megéri-e nekem ezért ennyit szaglászni utána? A helyzet az, hogy az időmbe belefér. A kedvenc hobbimnak, a boszorkány és halandó-gyilkolászásnak közben is eleget tudok tenni. Igazából Seattle-ből is ezért indultam útnak később egy nappal, mint terveztem, hiába tudtam már, nem az az úti célom. Az a helyi uszodába éjszaka beszökő tinilány csapat egyszerűen túl csábító préda volt. Ha már vakvágányra futottam, legalább ennyi élvezete legyen a dolognak. De most már itt vagyok Mystic Fallsban. Rövidesen elkaplak, Gabriella Ross! Első utam azonban, miután meghúztam magam egy elhagyatott fészerben a napos órákra, egy népesebb, láthatóan felkapott szórakozóhelyre vitt. Egyrészt mert itt erős természetfeletti jelenlétet is éreztem, másrészt mert csak ki kell valahogy eresztenem a gőzt, az utazás fáradalmait fel kell oldanom. Ehhez pedig egy boszorkány-ölés vagy csak egy sima, finom vacsi az élvezethez szükséges brutalitással körítve valami finom, hamvas halandó hölgyike véréből pont tökéletes lenne. Ehhez viszont préda kell. Egy zsúfolt bárban nem hinném, hogy nehéz dolog lesz becserkészni egyet.
A pulthoz lépek, lehajtom sötét, kapucnis pulóveremet és helyet foglalok. Rendelek egy sört, majd miután megkapom, féloldalt fordulok és pásztázom a tömeget. Nincsenek illúzióm, Gabriella azért nem olyan egyszerű eset, hogy csakúgy véletlenszerűen belefussak rögtön az első helyen, ahová találomra belépek. Kutatnom kell majd utána. De előbb a móka, csak aztán a szórakozás. Már csak a játékomat kell megtalálnom hozzá. Ezért pásztázom a tömeget az ideális jelölt után kutatva, remélve, hogy rövidesen megakad a szemem valakin, akit megfelelőnek érzek arra, hogy a ma esti kis szórakozásom alanya legyen.
Kezdőlap
• 
Remélem megfelel ✗