Jólesőn, morgós nyögéssel hagytam, hogy a nyakam csókolgassa, és közben magamról is letúrtam a még rajtam maradt ruhadarabokat, hogy csókjaimmal egyre lejjebb csússzak a testén, egész a combjáig.
- Gyakrabban is járhatnánk a természetbe - motyogtam, hogy a lábai közé temessem aztán a fejem, és belefogjak a kényeztetésébe.

Eleinte azt hittem, hogy a rossz emlékek felidézése miatt majd abbahagyja, de nem így történt. Elég gyorsan veszítettem el a nadrágomat és az alsómat is, hogy aztán végignézzen rajtam, én pedig a hátam alatt éreztem a fűszálakat. Ilyen környezetben még tényleg nem voltunk együtt soha.
Elmosolyodtam a szavaira, de végül felhajoltam, hogy ajkaim elkalandozzanak a nyakán.

- Ó, én úgy érzem, most kiengesztelhetsz - vigyorogtam rá, és lecibáltam a nadrágját is, majd megszabadítottam az alsóneműtől is. - Na.... - néztem körbe - szerencsére még most sincs közönség - néztem végig a pokrócon és félig a fűben heverő testén, amin játszott a napfény. - Még minden alkalommal elámulok, milyen gyönyörű vagy - súgtam halkan.

- Tudom... - bólogattam, miközben újra a szemeibe néztem. - Tudom, hogy nemcsak abból áll... és tudom, hogy szeretsz. De én... még mindig annyira sajnálom... annyira sajnálom, hogy bántottalak... - gyűlt néhány könnycsepp a szemembe.

- Dehát én eddig is szerettelek - motyogtam kissé meglepve. - De két gyerekkel... és annyi problémával, amit néha nekünk az élet tartogat... nem mindig az összebújás az első - tettem hozzá. - De amit érzek irántad, az soha nem változott. Ha így lenne, nem vettelek volna el.

Amint meghallotta a választ, visszacsókolt, és erre elmosolyodtam. Kedvesen simogattam a karjait, és a mellkasát, miközben ő ugyanezt tette a felsőtestemmel, és már nem késlekedtek a sóhajok sem, amik a számat hagyták el. - Csak... szeress engem... - tettem még hozzá az előbbi mondataimhoz... hiszen ha ezt érzem, akkor soha többé hasonlót nem fogok tenni.

- Ezt a választ vártam - jegyeztem meg, és ráhajoltam, hogy megcsókolhassam, a kezem pedig bejárta közben az egész felsőtestét, ki nem hagyva egyetlen négyzetcentit sem a simogatásokból, míg rá nem találtam a melleire, hogy cirógatni kezdjem, miközben csókjaimmal és nyelvemmel Elena nyakára siklottam át.

Hirtelen változott a hangulat, és a kezeibe fogta az arcomat, hogy megsimogassa, a kérdését hallva pedig ismét nagyot kellett nyelnem, de egy pillanatra sem engedtem el a tekintetét. Hát... valószínűleg a kérdés burkoltan Klausra vonatkozott, hiszen azelőtt nem is néztem más férfira Damon-on kívül... de valahogy már az a szikra sem volt meg, amit akkor Klaus iránt "éreztem". Már az is... eltűnt.
Végül csak megcsóváltam a fejemet. - Nem... én nem gondolok senki másra, rajtad kívül. Csak téged szeretlek - mondtam teljesen őszintén.

- Elena - néztem a szemébe, és megsimogattam az arcát. - Nem akarok most rossz dolgokat felhozni... de meg szeretném kérdezni... hogy ugye nem gondolsz már soha senki másra rajtam kívül? Mert ezt a dolgot épphogy túlélte a házasságunk... és félek, a következőt már nem sikerülne. Ugye nincs mitől félnem? - mosolyogtam kedvesen.

Nyeltem egyet, közben készségesen hagyva, hogy lehúzza rólam a felsőjét, és amint ő is megszabadult az övétől, végigsimítottam mindkét kezemmel a felsőtestén.
- Ez tényleg izgalmasan hangzik... - mosolyogtam, és odahajoltam a szájához, hogy megcsókoljam. - Akkor légy telhetetlen... - túrtam bele a hajába nevetve. - Szeretem, ha az vagy...

- Imádlak ugratni, mikor halálosan komolyan veszel mindent, amit mondok - nevettem, és megsimogattam a derekát. - És igen, most én is telhetetlen leszek. Méghozzá itt, a ház és a tó között... a szabad ég alatt. Reménykedve, hogy egyik gyerek sem ébred fel, és vágtázik ki ide. Ez az egészben az izgalmas - húztam le Elenáról a felsőt, és a saját pólómat is ledobtam.

- De csak vicceltem... - motyogtam, amikor láttam a szomorú arckifejezését, miután félretette a tányérját, és ahogy közelebb jött, már beszélt valamiről.
Hát igen, ide jó kiszabadulni, nincsenek szomszédok, sőt, nagyon semmi más nincs... csak a víz. Meg a ház... és az állatok.
De aztán ránéztem a vigyorgó arcára, és egy apró sóhaj szaladt ki a számon, amikor megcsókolta a vállamat. - Most te is telhetetlen akarsz lenni? - kérdeztem mosolyogva.

Félretettem a tányért, amin már semmi nem virított, csak egy nagy adag szálka, és a tóra meredtem.
- Már megint telhetetlen vagy - jegyeztem meg kissé szomorúan, és Elenára néztem. - Eláruljak neked valamit? - kérdeztem aztán. - Tudod, miért szeretem a tópartot, meg ezt a nyaralót? Mert itt nincsenek szomszédok... és senki nem lát minket, legfeljebb a nyulak meg őzek az erdőben - bontottam le a felsője vállpántját, és elvigyorogtam magam. - Kis telhetetlen - nyomtam egy csókot a vállára.

Én is enni kezdtem a halat, közben felkuncogva Damon szavain. - Ha annyira gyereket akarnék, nem gondolod, hogy már simán bealakítattam volna egyet? - kacsintottam rá pimaszkodva. - De nem, ami azt illeti, ez a hétvége egy időre jó élmény lesz, hogy ne akarjak újabb gyereket egy ideig - mosolyogtam. - De ez ugye nem zár ki semmi mást... - mondtam kacéran, de aztán visszatértem a tányér tartalmához.

Lehuppantam a plédre, és kezembe fogtam a tányért, amit Elena adott.
- Jól néz ki. Biztos azért, mert én fogtam - mondtam büszkén, és szemügyre vettem a halat.

[You must be registered and logged in to see this image.]

- Az íze is jó - jegyeztem meg mikor belekóstoltam. - És végre van némi csönd is. Édesem, valami azt súgja, legközelebb akkor lesz gyerekünk, ha Delena és David már középiskolába jár, és többé-kevésbé megáll a saját lábán - mosolyogtam.

(Gyerekszoba)

Idefelejövet beugrottunk a konyhába, hogy hozzunk ki tányérokat, kaját és innivalót, majd a még mindig leterített plédre pakoltunk, és leültem oda, ahol az előbb a gyerekekkel is.
- Csend és nyugalom... - sóhajtottam mosolyogva, megsimogatva Damon arcát, majd az ölébe nyomtam a tányért.

Egy tányérra szedtem a sült halakat, közben egy pillanatra figyeltem Delenát, hátha bejelenti nagy tengerész mivoltához, hogy ő halat nem eszik, de... aztán nem mondott semmit. Ezek szerint ez valahogy nem hatotta meg.
- Oké, akkor menjünk be. És szerintem az alvás nem lesz ellenükre - bólogattam, aztán megfogtam David-et, a másik kezemben pedig a tányért.

(Konyha)

Szerencsére a halhúsnak nem kellett sok, hogy megsüljön, és mikor Elena elkiáltotta magát, felkeltem.
- Rendben, de azt mondom, együnk a házban. David és JJ úgyis csak babakaját kaphat, és le is kell pépesíteni Adamnak és Delenának is - vettem fel a kicsiket a földről, míg Delena a grillsütőhöz ballagott.
- Hajakka - nézett a sült halakra, majd néhány másodperc után visszament Adamhez, és úgy tűnt nem rázza meg túlzottan a halak keserű sorsának a ténye.
- Akkor mehetünk? - kérdeztem Elenát. - Ebéd után lerakjuk a srácokat, már most is álmosan pislognak.

Büszkén mosolyogtam én magam is, és amint David visszafeküdt a szőnyegre, odahajoltam, és megsimogattam az arcát. - Ha ilyen ügyes vagy, lassan már te fogod szétszedni a berendezést - nevettem, majd hagytam őket játszani.
Megfordítgattam a húsokat, közben csak mosolyogva nézve, ahogy Damon JJ-t győzködi, vagyis inkább kérdezgeti.
- Ő még szerintem kicsi ahhoz, hogy elinduljon. De hamarosan... - mosolyogtam, aztán egy tányérra szedtem a kész sülteket. - Kész az ebéd!

Ahogy David megtette az első néhány centit előre, életében először nem hason, megtapsoltam a fiamat.
- Jól van Tigris! - mondtam nevetve, mikor ebbe láthatóan belefáradva újra végignyúlt a szőnyegen, JJ pedig hason odakecmergett hozzá, és ketten megosztoztak egy játékon. Ami annyiból állt, hogy míg JJ a lábát rágcsálta, David láthatóan a fejébe vette, hogy a szerencsétlen játékbabát kiirtja a világból is.
- És te nagylány? Nem próbálod meg? - simogattam JJ haját. - Nem nehéz. Látod, David is milyen ügyes volt... - mondtam, de JJ egyelőre nem adta látható jelét ilyen irányú igyekezetnek. Vagy nem ment még neki, vagy úgy döntött, első a lustaság.
- Semmi baj. Egy hónap, és majd neked is menni fog, meglátod - mosolyogtam.

- Mintha velünk nem lennének biztonságban... - motyogtam, a húsokat figyelve, de Damon biztató szavaira felkaptam a fejemet, és David felé fordultam, hogy lássam, mit csinál... elég gyakran állt mostanság négykézláb, de most először nézett ki úgy igazán, mint aki tényleg képes elindulni.
Ettől magam is izgatott lettem, és Davidnek nem is kellett több bíztató szó, kissé ingatag kezekkel, de haladt előre pár centit, megemelve a térdeit is, de csak nagyon kicsit.

Elena megfűszerezte a halakat, míg én begyújtottam a grillsütőt, és mikor az első illatfelhők elöntötték a rétet, kényelmesen elnyúltam a gyerekek mellett.
- Csak mert reggelre ígértük a telefont - mondtam Elenának. - Meg akarod várni, amíg villogó rendőrautók állnak meg a nyaraló előtt? - kérdeztem. - De ha gondolod, hát telefonálok én - ásítottam hatalmasat, és figyeltem Davidet, aki négykézlábra küzdötte magát, és láthatóan a küszöbén állt annak, hogy képes legyen elindulni valamelyik irányba.
- Gyerünk fiam, fog az menni! - biztattam, míg JJ a hasára fordult, és bámészan nézte Davidet.

Csak mosolyogtam Damon után, majd a gyerekekkel voltam elfoglalva, míg ő... szóval tette a dolgát. Valahogy nem volt kedvem végignézni az egészet. És volt akkora mázlim, hogy a gyerekek se akarták újra meg újra megnézni a halakat, bár nem hiszem, hogy már annyira felismerhető állapotban találták volna.
Majd amikor Damon visszatért, a már kész halakkal, felálltam, és amíg a gyerekekről készült néhány kép, besiettem fűszerekért.
- Még nem. Ha befejezzük az ebédet, akkor utána megejtem a hívást - bólogattam, miközben befűszereztem a halakat mindenfélével, amit általában javasoltak hozzá, és nem kellett hozzá olyan sok idő, hogy a grillsütő is működésbe lépjen.

- Este édesem, ha a gyerekek alszanak, kilopózhatunk ide, és akkor megmutathatod mire is gondoltál - súgtam oda Elenának még mielőtt indultam, majd a tópartra érve felhúztam a haltartó hálót, és egy csapással fejbe kólintottam a halakat.
- Bocs öregeim, de a családom éhes - magyaráztam, miközben megpucoltam és fel is bontottam őket, hogy Elenának ne kelljen még ezzel is bajlódnia. - Remélem nem haragszotok... - indultam vissza az immár üres haltartó hálóval a ház felé, hogy végül letegyem a halakat a kerti sütő mellé.
- Tessék, sütésre készek - akasztottam fel a hálót száradni. - Csak egy kis fűszer, némi parázs alá, egy kis idő, és máris kész az ebéd - mondtam elégedetten, majd kézbe vettem a kamerát.
- Nézzetek ide gyerekek! - állítottam át fényképezésre a gépet. - Apu csinál rólatok néhány fotót!
Delenának nem kellett kétszer mondani, máris belevigyorgott az objektívbe.

[You must be registered and logged in to see this image.]

- Na Adam? Gyere, csináljunk fotót rólad is, hogy anyád lássa, hogy nem adtunk el útközben - nevettem, és elkészítettem a képet Adamről is.

[You must be registered and logged in to see this image.]

- Igaz is, erről jut eszembe - fordultam Elena felé. - Hívtad már Isobelt?

- Hát ha nem lennének itt a gyerekek, másképp is adnék lelkierőt, de... erről most le kell mondanunk - mosolyogtam rá, miután a fenekemre csapott.
- Jól van, csináld csak. Ha kell valami, szólj - mosolyogtam még utána, majd leültem a gyerekek mellé, és figyeltem őket, még véletlenül sem engedve, hogy bármelyikük Damon után menjen.