- Hiába - tártam szét a karjaimat - azt még most is el kell ismernem, hogy okos nő vagy - bólogattam. - Már azon gondolkodtam, hogyan mondjam el, mit is csináltam. Megkönnyítetted a dolgom. Kösz - mondtam. Közben azt kívántam, fognám már be a pofámat, mert ezt valahogy nem így akartam vele közölni. Megtörtént, ami megtörtént. Nem bántam meg. Csak az volt rossz, hogy láttam, ez Erinnek rossz. De hát azt sem tudom, hogy szoktak lezárni egy kapcsolatot. Könnyebb lesz neki úgy, ha megutál?

Felsóhajtottam, és beletúrtam a hajamba. Bár már volt bennem egy olyan sejtelem, hogy nem a pia váltja ki belőle ezeket a szavakat, amik... mondhatni, eléggé mélyen érintettek, de próbáltam ezt nem kimutatni. Színészkedésben mindig nagyon jó voltam, azt hiszem, hogy ezt még nem sikerült kinőnöm.
Nyeltem egyet, de a következő sejtelem már nem volt ilyen békés, és úgy álltam fel, mintha belém is villám csapott volna. Ahogy végignéztem rajta, és próbáltam hová tenni a szavait, olyasmi fordult meg a fejemben, amit az elmúlt napok fényében talán még... nem is tudnék kizárni. Mégpedig, hogy...
- Khm... - köszörültem meg a torkomat, valami irtózatosan rossz érzéssel magamban. - Azt hiszem, hogy... van egy sejtésem, hogy mit is csináltál - fordultam el tőle, hogy ne láthassa a szemeimben lejátszódó érzelmeket. De csak végig kellett rajta nézni... az ilyesmi szinte süt valakiről, főleg ha olyasvalaki nézi, aki már rendelkezik egy bizonyos élettapasztalattal.

- Mint láthatod - dörmögtem Erin teljesen felesleges kérdésére. - Vagyis... ide. Nem haza. Többé már nem - álltam talpra nehézkesen, én ingatni kezdtem a mutatóujjamat. - Fogadok, hogy már nem. Mert még nem tudod, amit én tudok... - tettem két bizonytalan lépést az ágy irányába. - Jó kis bulik vannak még mindig a Grillben - húztam kesernyés-gúnyos mosolyra a számat.

Zajra pattantak ki szemeim, és nem mondanám, hogy rögtön, de egészen lassan felültem, magam mellé nézve. Klaus nem volt itt, de ahogy kissé tovább kalandozott a tekintetem, valakit láttam a fürdő ajtaja mellett, ahogyan éppen feltápászkodik. Tehát a zaj oka ez volt. És bizonyosan nem azért esett el, mert annyira józan.
- Hazaértél? - kérdeztem egy ásítással. Minek kérdezzek rá, hogy mennyit ivott? Az ő dolga.

(Grill)

Azt nem tudom, hogy tántorogtam el Erin házáig, de csak arra a tényre eszméltem igazából, hogy a hálóban vagyok, az ágy előtt állva, és nézem, ahogy alszik. Megindultam a fürdő felé, de egy jókora csattanással hasra estem a komódban, és elhasaltam a szőnyegen.
- Rohadt életbe - morogtam, miután nagy keservesen talpra vergődtem. Fogadok, hogy Erin már nem alszik. Pedig könnyebb lett volna úgy eltűnni innen, hogy csendesen összepakolom a holmimat, írok egy papírt, és lelépek. Hát, ezek szerint ez nem lesz olyan könnyű menet.

- Nappali -

Felsóhajtva dobtam le magamról a nadrágomat, és a felsőmet, hogy alsóneműben bújjak be az ágyba. Nem mondanám, hogy fáradt voltam.. inkább.. ezt nehezen tudnám megmagyarázni. Volt bennem bűntudat, aminek közel ezer éve nincs nyoma bennem. És Klaus miatt volt ez. Mert mintha már nem is tudnám megadni neki azt amit megérdemel.
Bólintottam egyet erre, mintha csak meg akarnám erősíteni magam, de úgy döntöttem: ennek nem most van itt az ideje.
Hátradőltem, magamra húztam a takarót, és vártam, hogy eljöjjön a nyugalmat adó álom.

Szabályosan rosszul vagyok magamtól. Ez már megint úgy jött ki, mintha elutasítottam volna magamtól, vagy legalábbis nem kívánnám vagy... bármi, csak nem pozitív hatású a mi kettőnk kapcsolatára. Remek, csesszem még el ezt is. Az életem nem elég elcseszett enélkül is.. de talán a pohár ital segít neki.
Felsóhajtva sétáltam le az emeletről.

- Konyha -

- Jól van - öleltem át Erint. - Nem maradok sokáig. És ha kissé jókedvűen érnék haza, hát bocs. De a piától valahogy mindig boldog leszek. És vidám. Nézd el, majd igyekszem nem hangosan énekelni, ha bemászom melléd az ágyba - vigyorogtam, és egy csókot nyomtam az orrára. - Jó pihenést. Lehet, hozok majd neked valamit. Egy üveg pezsgőt akár.

(Grill)

Megértően bólintottam, bár ezúttal a mosolyom elmaradt, nem úgy, mint nála. Az, ami ezer évig hiányzott bennem, egyre inkább felütötte a fejét, és ezt bűntudatnak hívták. Nem túl.. "jó tulajdonság", de állítólag a lelkiismeretes vámpíroknak ilyen is van. Csak én soha nem tartoztam közéjük.
- Rendben, akkor addig is elfoglalom magam. - bólintottam egy apró sóhajjal.

- Nem tudom - vontam vállat. - Azt hiszem, elmegyek, járok egyet. Talán benézek a Grillbe egy italra. Most valahogy kedvem szottyant arra a fajta társaságra. Nem baj, ha ezúttal nem viszlek magammal? - néztem kedvesen Erinre. - De tudod, a férfiaknak is kellenek néha görbe utak. Addig pihenj... vagy menj, vásárolj. Vagy ölj meg valakit. Ahogy jólesik - tártam szét a két karomat.

- Sajnálom. - mondtam csak ennyit, mikor felöltözött, és megköszörültem a torkomat. Mint mindenkiben, bennem is volt lelkiismeretfurdalás, hogy megint miattam lett csúf vége egy ígéretes együttlétnek, de talán nem történik meg, ha elmondom már a nappaliban ezeket a dolgokat.
Sóhajtottam egyet, míg magam is belebújtam újra a ruháimba, és várakozóan néztem Klausra, hogy ezután vajon mit is akar csinálni.
- És most...?

- Na várj. Nemcsak a férjed tetted vámpírrá, hanem a barátnődet is. Azt, aki bele volt esve a férjedbe - foglaltam össze a dolgot, savanyú pofával. Isteni az időzítése, mit ne mondjak. Miért pont egy előjáték kellős közepén kell ezt megbeszélni. Azt hiszem, ezzel a hangulatnak ennyi...
- Hát, próbálkozzon ha akar - vontam vállat. - Hogy sikerrel jár-e, az már más dolog - álltam talpra, és felrántottam a nadrágomat. Mintha a sors üldözne mostanában. Ahányszor eljutnánk a szexig, valami mindig lesz, ami tönkrevágja az egészet.

Ettől viszont már tényleg nevetni támadt volna kedvem. Mert mivel nem mondtam el neki, ki is volt itt, nem is tudott semmiről.
- Nem, nem erről van szó. Nincs köze Mikaelhez. Hozzám van köze... és Christopherhez. A neve Danielle, és... ő volt az első, akit vámpírrá változtattam. A legjobb barátnőm, aki... történetesen beleszeretett Chrisbe. - forgattam meg a szemem. - És rátört az őszinteségi roham, mikor megtudta, hogy megöltem őt. Bevallotta ezt nekem, és... azóta is gyűlöl engem, ahogyan én is őt. És most a városban van, valószínűleg mindent elkövet, hogy bosszantson, és olyan fájdalmat okozzon nekem, mint amilyet én neki. És pontosan erről a csapdáról beszélek. Hogy ő... kivetheti a hálóját rád. - néztem ekkor már Klaus szemeibe.

- Na jó - ültem fel, és egy másik törölközőt húztam az ölembe. - Nem értelek Erin, de tényleg nem. Miféle csapda? Talán.... ez a lány... összeszűrte a levet Mikaellel? - élesedett meg a tekintetem. - Mondd el, és világosíts rá a lényegre - túrtam a hajamba.

Kissé feljebb emelkedtem, de már a fejemet ráztam, hogy egyáltalán nem arra gondol, amire kellene, hogy gondoljon. Még viccnek is rossz ez a kép, amit most elképzeltem a szavai végett.
- Beszélt rólad is, mintha csak tudna minden lépésemről. - szaladt ki belőlem. Nem is Christopher miatt féltettem Danielle-t, sőt! Esetemben féltésről nem is lehetett szó. - És nem akarom, hogy beleess a csapdájába. - mondtam kis gúnnyal, bár ez sem Klausra irányult. - Zavar, hogy úgy tekint rád, mint valami lehetőségre, hogy fájdalmat okozhasson vele nekem...

- Basszus - szaladt ki a számon, de nem haragosan, hanem inkább meglepődve. - Itt vagy velem, egy szerelmi előjáték kellős közepén, és nem rám gondolsz, hanem a lányra, aki itt volt? - könyököltem fel. - Mi ez? Történt itt valami, amiről én még nem tudok? - kérdeztem kajánul. - Ajaj, miről marad le a vámpír... pedig lehettetek egy látvány...

Most először nem számítottam arra, hogy észreveszi ezt. Nem is akartam róla beszélni, hiszen ez már megint egy én-féle probléma, akárcsak Bulgáriában, amikor úgyszintén én csesztem szét mindent, és tettem majdnem véglegesen pontot az egésznek a végére, most azonban nem akartam ezt. Hiszen már annyira vágytam arra, hogy itt legyen, velem legyen és pont most kúszik a fejembe Danielle és a hülyeségei?
- Csak.. ne haragudj. Semmiség, az előtted elmenő kis... vitatársamról ugrott be valami, ami nem túl örömteli, de... mindegy, nem lényeges. - próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra.

- Nem. Ez nem kényelem. Inkább valami jó az elmúlt napok után - motyogtam, beletúrva Erin sűrű hajába, ahogy ajkaival vette át keze helyét, de mielőtt lehajtotta a fejét, valamit láttam megcsillanni a szemeiben.
Tusakodtam egy darabig, hozzam-e szóba, vagy előbb adjunk az élvezetnek, de ez a pillantás zavart, hát vállánál fogva felhúztam magamhoz.
- Gond van? - néztem rá összevont szemöldökkel.

- Csak nem elkényelmesedett az úr? - emeltem fel a fejem, hogy a tekintetébe mélyesszem saját pillantásomat, de szó, mi szó, ezzel igencsak meglepett, nem úgy ismertem őt, mint aki csak úgy lemond bárminemű irányításról, legyen szó éppen a hibridekről, vagy valami gonosz kis tervről. Vagy éppen szexről. De ha ő így akarja..
Ujjaim mozogni kezdtek, gyengéd simogatással, miközben ajkaimmal is végigszántottam mellkasát, és hasát. A cél persze most is az volt, mint mindig, bár ennyire egyértelműen még sosem adta tudtomra, hogy ő most körülbelül nem is csinál semmit. Hát rendben, tőlem így is játszhatjuk.
Nem tudom, mennyi idő telhetett el, mire végül eljutottam ajkaimmal a kezemhez, és simogatásomat ez váltotta fel. Bár... már megfordult a fejemben valami, aminek nem szívesen adtam helyet a fejemben.

Felvigyorogtam Erinre, ahogy fölém került, és nyögtem egyet, ahogy izgalmamra kulcsolta a kezét.
- Tudod mit? Csináld, ahogy neked jólesik. Én voltam az elmúlt néhány napban a szenvedő fél. Jár nekem egy kis lazítás - fontam össze ujjaimat a fejem alatt. - Én ma tétlen fél leszek - utaltam rá, hogy én maradok alul, ő pedig.... szolgálja ki magát.

- Most azt hiszem, nem szükséges használnod. - kacsintottam rá. Nem tudom, hogy miért, egyáltalán nem vágytam arra a fene nagy gyengeségre, mint amit a helyzet talán megkövetelt volna. Most hevességet akartam, vadságot, amiben ő általában remekelt.
Kihasználtam egy pillanatnyi figyelmetlenséget, és én kerültem fölé, csípőjét közrefogtam két térdemmel, és így hajoltam fölé. - Szóval... - kezdtem bele, ujjaimmal mellkasát, majd hasát simogatva. - mit is mondtál, most bánjak kedvesen veled? -villantottam egy mosolyt felé, mialatt már nyakához is hajoltam, s míg kezem és ujjaim férfiasságára kulcsolódtak, ajkaimmal nyakát cirógattam.

- Mintha nekem nem lenne lelkem - mondtam savanyú ábrázattal. - Közlöm, hogy van. Csak nagyon ritkán használom - dörmögtem, aztán rátapadtam számmal a melleire, miközben kezemmel már a nadrágja gombját pattintottam ki. Lerángattam róla a ruhadarabot, a fehérneműjével együtt, és tetszéssel néztem végig meztelen alakján.

Felnevettem, ahogyan szinte egy pillanat alatt a földön termettünk, és máris szedte le rólam a felsőmet, miközben beszélt, és beszélt, a szavain méginkább nevethetnékem támadt.
- Mintha nem bírnád elviselni azt, ha mindenki... durván bánik veled - suttogtam, mélyen a szemébe nézve, miközben odahajoltam a nyakához, és két apró, és finom csók között játékosan beleharaptam a nyakába, de nem olyan erővel, hogy vérét vegyem. Nem, azt még egyszer nem próbálnám meg, a hideg ráz a gondolattól is, hogy még egyszer miattam folyamodjon olyasmihez.
Hátrahajtottam a fejem, egy jóleső sóhaj már elhagyta számat, ahogyan végigsimított melleimnél rajtam, és elmosolyodtam.

- Nem mintha sok választást hagynék neked, ha olyan kedvem van - dünnyögtem halkan felnevetve közben, és úgy döntöttem a földre Erint, mint tekegolyó a bábut. Másodpercek alatt fölötte termettem, és elkezdtem lebontani róla a ruhákat.
- Tudod, most amúgy is vigaszra vágyom - mondtam panaszos hangon. - Legyengítettél, aztán mérget ittam, bundába bújtam, harcoltam, megsebeztek, pluszban anyám és a húgom csesztetett. Muszáj lesz legalább neked kedvesen bánni velem - simítottam végig a mellei vonalán.

Igazából, még sosem csókolóztam piócával, de körülbelül most ez az érzés ébredt fel a fejemben. Ezzel egyértelművé tette nekem, amit szinte eddig is tudhattam: ő nem mond le a hatalmáról, és az irányításról. Mintha én eddig bármi "rosszba" belevittem volna.
Nem reagáltam arra, hogy itt akart fogni minket, hiszen... az tény, hogy nemrégiben mintha azt mondta volna, hogy azt akarja, minden helyiségben eszembe jusson. Hát tessék, most már a fürdő padlójáról is eszembe fog jutni.
Erre a gondolatra belevigyorogtam a csókunkba, mikor visszatapadtam rá, és alaposan megkönnyítette a dolgomat, hogy rajta már nem volt semmi. - Nos, úgy hiszem, amúgy sem hagynád, hogy irányítsak. Ma azt teszel velem, amit akarsz. Legyen neked gyereknap, hős túlélő. - kuncogtam egészen halkan.