- Homályosan, de valami dereng - motyogtam, Erin ajkára tapadva, és szívni kezdtem a száját szenvedélyesen, erősen, érzékeltetve, hogy én vagyok az uralkodó férfi, és ne is akarjon ellene mondani ennek.
- Maradjunk itt. Ne menjünk a hálóba - dobtam le a törülközőt a földre, hogy többé-kevésbé kényelmes ágy legyen belőle.

- Annyi különbséggel, hogy ez egyikünkre nézve sem sértő! - mondtam kihangsúlyogva, de még mindig mosolyogva, hiszen úgy véltem, ebből nem lehet gond. Akkor belegázoltam a lelki világába, érthető okokból. Most viszont csak két apró szó, aminek nagyjából semmilyen jelentése nincs.
- Hm.. - dörzsöltem meg az állam, miközben megállt előttem, és végigpásztáztam őt mindkét szememmel. - Azt hiszem, hogy említettél az előbb valamit. Neked is rémlik az "ünnepeljük meg, hogy életben vagy" rész? - kérdeztem, mialatt már oda is hajoltam, hogy szájára szenvedélllyel teli csókot leheljek.

- Ne feszítsd túl a húrt! - ingattam az ujjam Erin szeme előtt. - Bulgáriába menet is az volt a gond, hogy túl szemtelen voltál. Ne akarj újra balhét, mert én sem akarok - szálltam ki a kádból, és ledörgöltem magam.
- Akkor most mi jön? Alvás? Vagy valami más? - mosolyogtam.

- Ami azt illeti, igen. - kezdtem el bólogatni, teljes őszinteséggel. - Az egyhangú férfiakban semmi izgalom. Benned viszont... - mondtam egy sóhajjal, mintha csak pimaszkodni akarnék, majd felegyenesedtem, és a kezem nyújtottam neki, míg másikkal megragadtam egy törülközőt, és felé nyújtottam.
- Tessék. Nagy gyerek. - mondtam továbbra is szemtelenül.

- Ezzel vettelek le a lábadról, ne is tagadd - reagáltam Erin azon mondatára, amit a hirtelen hangulatváltozásaimról mondott. - És amúgy is... én vagyok a férfi a háznál. Jogom van morogni néha. A nyavalygás a lányok dolga - mosolyogtam Erinre. - Na, felsegítesz? Vén csont vagyok már - nyújtottam felé a habos kezemet.

- Talán így van, igazad van. - mondtam, valami furcsa színnel a hangomban, bár ez nyilván azért volt, mert nem szoktam ilyesmit elismerni. De mindennek el kell jönnie egyszer, még ha ilyen pillanat is.
Amikor azonban megragadta a csuklómat, és az előbbi morgás is eltűnt a hangjából, meglepve csókoltam vissza a száját, de elszakadva tőle, egyet nyelnem kellett.
- A hangulatingadozásaid nagyon is... öhm... egzotikusak. - mosolyodtam el, hiszen fél perccel ezelőtt még morgott. Bár ebben az esti programos mondatában is volt valami... de Klaus nem változik, mindig is a birtokló hibrid marad, aki mindent megkap, amit csak akar. Legalábbis asszem.

- Nem szeretem, ha faggatnak - morogtam. - Neked is vannak saját dolgaid, nekem is. Ha elmondtam volna, bárhogy is, hogy megsérültem, mi lett volna jobb? Te nem tudtál volna mit csinálni, nekem megy ugyanúgy fájt volna - magyaráztam, előre dőlve, ahogy mosni kezdett a szivaccsal. - Már vége, és kész. Ma éjjel pedig, ha van kedved, megünnepelhetnénk, hogy élek - ragadtam meg Erin csuklóját, és magamhoz húztam egy csókra.

- És ha nem szólod el magad, akkor ezt nekem el sem mondod. - szűrtem le a következtetést. Oké, talán én is kezdek túlzásba esni, bár még így sem akarok a nyakában lógni egész nap. Csak pontosan az ilyesmik miatt nem szerettem, ha farkassá válik és szabadon vadászgat.
- De ha jól vagy, akkor rendben. - tettem aztán hozzá, miközben megfogtam a szivacsot, és belemártottam a vízbe. - Sajnálom. Csak még mindig az elmúlt napok hatása alatt vagyok. - nyeltem egyet.

Némán az ég felé emeltem a szemem, egy halk sóhajjal. Nem is tudom, miért reméltem, hogy ezt megúszom...
- Anyámat megharapta egy farkas. Egy vérfarkas. Az előzmény túl hosszú... - intettem. - Éreztem a szagát anyám nyakán. És később az erdőben találkoztam vele. Ő is farkas volt, én is... hát móresre tanítottam, hogy többet ilyet nem kellene. Bár ő is elbánt velem. Megszaggatta a húst a lábamról rendesen - néztem a bal kezemre, ami már be volt gyógyulva. - Azt hiszem, a méreg akadályozta a gyors gyógyulást. Anyám ápolt le, ahogy visszasántikáltam a villába. De mint látod, már egyben vagyok. Felesleges erről beszélni tovább.

Egy ideig mosolyogva néztem rá, megtámasztva az államat a karomban, de egy mondatán megakadt a fülem, és az is feltűnt, hogy rögtön terelni kezdte a témát, amit amúgy meg nem szerettem.
- Hé, hé, hé! - emeltem fel a kezem. - Hogy kivel vagy mivel verekedtél te? - vágtam megdöbbent pofát.

- Ez úgy hangzott, mintha még mindig bunda lenne rajtam, és leborotválnál - nevettem fel, majd bemásztam a kádba, és a szemem lehunyva kényelmesen elnyúltam.
- Hiába, elkényelmesedtem. Imádok az erdőben kóborolni, de... aludni már farkasként sem aludtam volna ott. Ha nem verekszem össze a másikkal.... szóval, akkor is hazamentem volna aludni - motyogtam, amikor rájöttem, hogy elszóltam magam. Ezt elvileg nem akartam Erinnek elmondani.
- És a forró fürdő biztos, hogy hiányozna farkasként az életemből.

- Oké! - mondtam azonnal, ahogyan véleménye szerint az anyja elmondta volna, ha lenne valami mellékhatása a szernek. Én mindig is a gyanakvóak között tartottam számon magam, és az ezer év valamiért megtanított arra, hogy mindenhez realista módjára álljunk. Mert ez a való élet, ami sokszor becsap, és átver minket. Talán pont az, akire nem is számítunk. És tudtommal Esther már megtette egyszer, ezer évvel ezelőtt, mikor meg akarta ölni a fiait és a lányát, hogy megszűntesse a vámpírok vérvonalait.
- Nem, én azt hiszem, maradok itt kinn. - guggoltam le a kád mellé, de tekintetemmel végigkalandoztam rajta. - Innen sokkalta jobb látvány nyílik, mint odabentről. De a válladat megmosom, ha ragaszkodsz hozzá. Majdnem két napig farkas bőrben... - sóhajtottam fel, és odaültem a kád szélére.

- Nem, elvileg semmi a világon - húzgáltam le magamról a ruhákat, míg Erin vizet engedett. - Kiürült a szervezetemből, ez a lényeg. Ha lenne mellékhatása, elmondta volna. Bár a fene tudja, Mikael mi mindent kevert a vérbe - toltam le a nadrágomat is, majd Erinre néztem. - Csatlakozol, vagy maradsz passzív néző? - vigyorogtam rá.

- Nappali és konyha -

Azt hiszem, ebben a helyiségben sem most jártam utoljára én sem. Hiszen nemrég értünk vissza Euróbából, és az elmúlt két napban nem éppen a hálóban aludtam, megtette nekem a kanapé is.
- Esther amúgy mondott még valamit? Hogy... lehet valami következménye vagy mellékhatása annak a mérgezett vérnek? - kérdeztem, miközben a kád fölé hajolva engedtem meg neki a vizet.

- Hihetetlen, hogy minden alól ki lehet menteni magunkat. - sóhajtottam nevetve, ahogyan simán felvázolta a helyzetet, anélkül hogy gondot okozna neki a nyelvi ismeretek hiánya.
- Mehetünk, de előbb még van egy kis dolgunk. - kacsintottam rá.

- Ház és udvar -

- Minek nekem beszélni egy nyelvet, ha ott leszel te? - kérdeztem Erint, majd ahogy ő is felcihelődött, megfogtam a táskákat. - A gyilkoláshoz meg nem fogok engedélyt kérni az áldozattól, ergo... megint nem fog zavarni, ha nem értjük meg egymás nyelvét - mosolyogtam. - Mehetünk?

A hideg rázott ki, mikor a hajnali kelésről beszélt. Régen, mikor még ember voltam, nem esett nehezemre, sőt! Akkor még ez volt a szokás... és mivel anya voltam, gondoskodtak is arról ,hogy ne aludhassak délután kettőig. De ezektől az emlékektől jobb szeretnék szabadulni, mert gyengévé tesznek...
- Már nagyon hiányzik Bulgária. - mondtam halvány mosolygással, felvéve a nadrágomat, és a cipőmet is. - Bár nem lennék a helyedben. - vigyorodtam el. - Gondolom, nem beszélsz bolgárul. Talán elvétve találsz majd egyet-kettőt, aki beszél angolul, de azt is maximum a szállodákban a recepciónál és az éttermekben. - kacsintottam rá.

- Én sem rajongok érte, de már nincs is olyan korán - mutattam az órámat. - Még jó, hogy nem a menetrend szerinti járattal megyünk, mert hajnalban kéne ébredni. Fogadok olyan lenne, mint egy karó a szívedbe - vigyorogtam, és én is elkezdtem felkapkodni a ruháimat.
- Gondolj arra, hogy ma este milyen csodálatos dologban lesz részünk. És három nap múlva pedig újra látod a szülőföldedet - dugtam át a fejem egy pulóver nyakán.

Azt hiszem, ha nem lenne mellettem egy "ébresztő óra", simán aludtam volna még, nyilván még a repülő is elment volna nélkülem.
- Hm... - kezdtem el mocorogni, de mikor lehúzta rólam a takarót, a szemeim kipattantak és egy ásítással felültem.
- Jól van, látod... már ébren is vagyok. - nyújtóztam, mint valami holdkóros, és szinte azonnal a két lábamra is álltam. - Nem tetszik a koránkelés... - vágtam be a durcit, már a szekrény előtt. Szerintem ha kivűlről néztem volna magam, magamra fgtam volna, hogy csak alvajárok.

A csuklómon hagyott óra pittyegett néhányat, erre kaptam fel a fejem, és igyekeztem fókuszba hozni szemem előtt a mutatókat, majd az alvó Erin felé fordultam, és belesuttogtam a fülébe.
- Ezúttal nincs visszaalvás édesem. Ébresztő, mert Párizs vár ránk - szálltam ki az ágyból, és kíméletlenül lerángattam róla is takarót.

- Sajnálatos módon nekem nincsenek olyan kifogásaim, mint az emberi nőknek. - kuncogtam fel. Nem mintha bármikor is ki akarnám menteni magamat ilyesfajta program alól. Hiszen ami élvezetet okoz, az számomra soha nem elítélnivaló.
- Jó éjszakát. - hajoltam még a nyakába, majd már csak azt fogtam fel, hogy mély álomba merülök...

- Oh... - reagáltam le Erin célzását. - Tetszeni fog, meglátod... - dörmögtem. - Majd úgy csinálom. És Párizsban nem lesz kibúvó - hunyorogtam kajánul, majd akkorát ásítottam, hogy csaknem lenyeltem az éjjeliszekrényt.
- Pihenjünk, oké? - cirógattam Erin haját, ahogy a mellkasomra bújt. - Reggel majd ébresztelek. Szép álmokat....

- Jaj, ne légy már ilyen morcos... - néztem rá valami rendkívül idióta arckifejezéssel, és mikor hanyatt feküdt, és magára húzta a takarót, odafeküdtem a mellkasára, és így pislogtam szemeibe.
- Nem fogok forgolódni éjjel, ahhoz túlságosan is sokat jelent nekem a párizsi program. - kacsintottam rá, miközben odahajolva egy gyengéd, mégis pimasz csókot leheltem szájára. - Egyébként... az ötlet félig extrém, félig perverz. Neked talán nem, nekem igen, én még sosem csináltam. - fogtam meg az egyik kezét, hogy a hátsómra húzzam egy célzatos mosollyal. - De mivel ma fáradtnak tituláltad magad, Párizsban majd emlékeztetlek rá. - hajoltam még oda és az állára adtam csókot, majd újra elfeküdtem a mellkasán.

- Tessék, máris ennyi volt az ötletnek - duzzogtam. - És ne bántsd szegény irhámat. Szeresd azt is. Hozzám tartozik, ha nem tudnád - másztam Erin mellé, majd én is magamra húztam a takarót. - Nem veszek magamra semmit éjjelre, szóval csak óvatosan a forgolódással - intettem. - Még mielőtt Párizsban is búcsút mondhatsz néhány kellemes dolognak, mert én egy fájó baleset kellemetlen emlékével leszek elfoglalva.

Elfintorodtam, ahogy a vállamat simogatva újra - perverz hangnemben - szóba hozta a farkasos kis... nem is tudom, minek nevezhetném ezt.
- El is ment tőle a kedvem hála a farkasodnak... - kuncogtam fel. - Nem a farkasodnak van köze hozzá. Hanem neked - fordultam meg, hogy odabújjak hozzá. - De majd Párizsban... vagy Bulgáriában. Viszont farkasként ne is próbálj rám úgy nézni, mert esküszöm, hogy bundát csinálok belőled. - nevettem fel.