- Ezt nagyon szomorúan hallom. - sóhajtottam, a hangom pedig tényleg felvette a szomorúság színét. Így van, sajnáltam. Hjaj, ez a kicsi lány.. vajon mennyire lehet jó vadász? És egyéb téren vajon milyen? Férfi mivoltom miatt elég gyakran ez volt az első kérdés a fejemben.
- És mondd csak, drága szőke szépség... kit tisztelhetek benned? - fogtam meg a kezét, már félig lehajolva, hogy kézcsókot leheljek rá.

[You must be registered and logged in to see this image.]

Jade & Bekah

- Nem véletlenül.. - Nevettem fel halkan és tekintetem elvándorolt az udvaron. Nem volt sok vendég itt, így még csak vissza se kellett fognom magam, ha esetleg oda kerülne a sor. Meg hát így az se tűnt fel senkinek, hogy egy halott ember van elmerülve a szökőkútba. Hajamat előresöpörtem a vállamra, és úgy néztem vissza szemeibe.
Egy fél másodperc sem telt el, máris előttem termett. - Fizetni? Dehogy fogok. - Mosolyodtam el kicsit szélesebben a kelleténél. Még hogy én fogok fizetni. Ha nagyon akar akkor keressen magának egy másikat. Gondolom nem olyan megerőltető vámpír létére. - Nem szeretek osztozkodni amúgy se.. - Mondtam, miközben arcvonásait fürkésztem.

- Hogy felvágták a nyelvedet.. - vigyorodtam el még szélesebben, még nem is tudva, kivel beszélek. Vadító volt ez a lány, vámpír, ezt éreztem az első pillanattól kezdve. Erős vámpír, ehhez sem fért kétség. De nem szerettem azokat akik megzavarnak vacsorázás közben.
Előtte termettem, és nagyot sóhajtottam, mint aki nem tudja, mit kéne most éppen tennie. - Elrontottad a vacsorámat. Mivel fizetsz cserébe? - jelent meg egy ravasz vigyor a képemen. - Szerzel nekem újat? Mert ha igen... - szaladt végig a mutatóujjam a haja vonalán, majd végig a derekán. - Szívesen megosztom veled.

[You must be registered and logged in to see this image.]

Jade & Bekah

Hangom hallatán elszakadt a férfi nyakától, és belelökte a szökőkútba egy egyszerű mozdulattal. Kár érte! Halkan felsóhajtottam, Ő pedig rám nézett. Ajkain még ott csillogott a vér. Csak most jöttem rá, hogy mennyire vágytam én is egy kis vérre. Ajkamba haraptam. - Nincs szó itt semmi dirigálásról, habár megtehetném. - Tettem meg felé egy pár lépést. - Sosem bírtam a barnát, egy, kettő pedig nem vagyok a cicád. - Figyeltem ahogy kézfejével letörli ajkairól a vért.

Véres ajkakkal elhajoltam a férfi nyakától és a szökőkútba löktem a testet. Hanyag módon a hajamba túrtam, de a vér még mindig ott csillogott a számon, miközben elvigyorodtam. - Alig kezdődött a bál, és egy szőke nő dirigál? Nekem? - méltatlankodtam. - Elfogyott a barna hajfesték, cicám? - töröltem le a vért.

[You must be registered and logged in to see this image.]

Jade & Bekah

Kimentem az udvarra egy kicsit, egy pohár pezsgővel a kezemben. Nem kerestem társaságot különösképpen, csak inkább valami finom falatott. Kis léptekkel sétáltam tovább a kivilágított udvaron, mikor ugyanis megláttam egy vámpírt, ahogy egy férfi vérét szívja. Egy félmosolyra húztam ajkaimat, de aztán ez is hamar eltűnt arcomról. - Alighogy betette a lábát ide, már a vendégeket fogyasztja? - Kérdeztem és felvontam egyik szemöldökömet.

Elég érdekes estélyt találtam ma este. Hemzsegtek itt az emberek, és jó volt érezni a sok friss vér illatát. Nem is emlékszem a tegnap esti vadászatom minden részletére. Ideje lesz felevenítenem. Találnom kell egy prédát. De valami finomat. Ami még nem seggrészeg, de nem is szín józan.
Beleszippantottam a levegőbe. Nem messze tőlem állt egy férfi, vodkás pohárral a kezében. Vére illata mint megannyi méz.. csak rám várt.
Megközelítettem, és körülnéztem. Senki sehol. Remek. Tökéletes vacsorafalat. Haraptam, jó mélyen, egyenesen az ütőerébe, és élveztem azt amit tettem. Míg meg nem hallottam egy női hangot.

Elmosolyodtam mindkét engem fürkésző szem láttán. - Nos, kérem, jöjjenek velem. És megosztom az ötletemet. Te.. - fordultam Elena felé. - Feltétlenül kellesz hozzá. Természetesen a férjed beleegyezésével - biccentettem Damon felé, majd elindultam, azzal a testtartással, hogy kövessenek.

(Dolgozószoba)

Megperdültem a nevemet meghallva, és szemügyre vettem Esther Mikaelson hozzánk lépő alakját.
- Ígéretes mondat - néztem a szemébe. - És csábító, kihagyhatatlan lehetőség. Bár furcsállom, hogy épp Ön az, aki képes ezt kimondani a fiáról - figyeltem még mindig az arcát, hogy rajtakaphassam az esetleges legkisebb hazugságon is.

Csak bólogattam Damon szavaira, de aztán meghallottam egy harmadik hangot. Esther hangja volt az, ez nem is lehetett kérdéses.
Felé fordultam, és nagyot sóhajtottam. Valami törlesztésről beszélt. Eléggé... furcsa arccal. És ez kissé rámhozta a frászt.
- Miről... miről beszél?

(Dolgozószoba)

- Nos Mr Salvatore... - sóhajtottam, mikor kiértem, és éppen az utolsó szavait hallottam meg. Való igaz, hogy valaiért nem örvendezett nagy sikernek ez a bál. Nyilván azért, mert... nos, a fiaim és a lányom, hát... vámpírok. És a legtöbb ember ezt tudja, nyilván nem jönnek az oroszlán barlangjába.
- De mielőtt távoznak... megadom a lehetőséget, hogy mással is törleszthessenek Klaus irányába, a házasságuk megromlása miatt.

- Még mindig jobb, mint itt - dohogtam. - Nem is értem, minek jöttünk egyáltalán. Esthernek máshogy és másképp is köszönetet mondhattunk volna. Az egyetlen értelme a dolognak az volt, hogy teleettem magam, és kicsit rongáltam a berendezést - legyintettem. - Elegem van.

Azt hiszem, jobb lesz hanyagolnom ezt az esküvős dolgot, mert különben hamarabb dob ki, mint gondolnám. Bizonyára... az én lelkizős szövegeim is kezdenek unalmasak lenni.
- Maradunk még 10 percet, aztán mehetünk. Már én is unom itt magamat. Bár mostanság... otthon sem tudunk mást csinálni, mint bámulni a plafont - sóhajtottam.

Hallgattam egy sort, és nem válaszoltam. Most minek jön folyton az esküvővel? Attól a dolgok most nem válnak ripsz-ropsz sokkal jobbá.
- Meddig maradunk még? - morogtam. - Kezdem már unni az egészet. Szeretnék hazamenni innen.

- Hát... Oliver megjelenése, tudod... - motyogtam, visszaemlékezve arra a pillanatra, mikor Damon igézése csak úgy köddé vált a fejemben.
De végül odaléptem elé, és megigazgattam a kis virágot, amit az egyik gomblyukába tűzött, és halványan elmosolyodtam. - Most úgy festesz, mint az esküvőnkön. Ott is volt itt... ilyen izé - böktem a zakója zsebére.

Összeráncoltam a homlokomat Elena szavai hallatán.
- Miért, mi volt a télikertben? - téptem le szórakozottan egy szál virágot, és az öltönyöm gomblyukába tűztem. Otthon majd odaadom Delenának, ő úgyis imádja a virágokat.

Én is körbehordoztam a tekintetemet a környezeten, és Damon meleg mosolyát látva valami hasonló jelenhetett meg az én arcomon is.
- Hát... ez kicsit hasonlít arra, amikor mi az esküvőnket tartottunk a kertben. Szép virágok, díszek, és éjszaka fények - sóhajtottam. - De az alapítók bálján is hasonlót szoktak produkálni. Csak... a télikertről nincsenek túl szép emlékeink... - mosolyodtam el keserűen.

- Inkább sétáljunk körbe - mondtam. - Tény és való, ami a dekorációt illeti, hát kitettek magukért - hordoztam végig a tekintetem az udvaron. Mindenfelé virágok, és fények, mintha valami meseszerű világba kerültünk volna általuk.
- A gyerekeknek mennyire tetszene - melegedett meg a mosolyom.

(Pihenőszoba)

Még mindig fogtam a szerelmem kezét, mikor kiértünk. A fények játszottak a füvőn és bokrokon ès ìgy fordultam Damon felé. - Egy tánc Mr Salvatore? Csak mi ketten, a gondok nélkűl.

Előzmények : Majd :