Nagy nyeléssel néztem mindkettejükre. Láttam már egyet s mást ebben az életben (meg az előzőben is, ami azt illeti), de nem sejtettem, hogy Katherine-t valaha így látom. Mert éreztem belőle, hogy komoly a baj.
- Rendben. De csak semmi ártó szándék. - néztem az idegen férfi felé, bár nem tűnt túl ártalmasnak. Ha mégis, akkor gyorsan leszerelem én magam is, ha már a férjemet sikerült nemrégiben. És mivel a behívás megtörtént, hát úgy gondoltam, mehetek is előre.
- A dolgozószobába. Kövessetek. - tegeztem le őket egyszerűen. Már fúrta az oldalamat a kíváncsiság, hogy miről lehet itt szó.

(Dolgozószoba)

Esther ajtót nyitott, én pedig, mivel igazából feleslegesnek minősítettem magam azon kívül hogy Katherine-t támogattam, csak intettem egyet a boszorkány felé. Igazából kezdetnek úgy gondoltam, ha Ő csinálta a vámpírokat, akkor úgyis Ő az idősebb (jóval), szóval én tisztelettudó leszek és csendben megvárom hogy egy ilyen nagy tekintélyű embernek számít-e érdekességnek hogy itt vagyok, vagy sem. De aztán meggondoltam magam. Segíteni jöttem. Hát akkor miért is ne, közben is lehetek tiszteletet tanúsító.
- Ha nem bánja, bemennénk. A tudására lenne szükségünk, és gondolom azt okosabb lenne nem a küszöbön megbeszélni. - Na meg Katherine állapotát sem egészen ismerhettem, hisz nem voltam átérző, de biztos kényelmesebb lett volna neki is ülve előadni a problémáját.

Nem válaszoltam Em szavaira, csak bólintottam egyet enyhén, és visszafordítottam tekintetemet az ajtóra. Ő bízott bennem, hogy majd egyszer jóvá válik, mondjuk nem tudom miért. Em úgy néz ki, hogy sok emberben megtudja látni, talán még a nemlétező jót is.
Gondolkodásomból az zökkentett ki, hogy Esther ajtót nyitott. - Neked is üdvözletem. - Húztam féloldalas mosolyra ajkaimat, és felsóhajtottam. - Segítenie kell, méghozzá sürgősen! - Nyögtem ki elővéve a kedvesebbik hangomat. Már egyszer találkoztunk egy pár hónapja az erdőben, akkor azt mondta, hogy segít ha valamire szükségem van. Aztán azóta ki tudja, hogy mennyit változott ez a szándéka.

Klaus távozása után úgyszintén nem akadt dolgom. Ez ilyen szokványos tevékenység volt, hiszen más fiam szinte soha nem jön haza, és Rebekah... ő meg Rebekah.
Kinyitottam az ajtót, de máris meglepett, amit láttam. Mert az arc... most Tatia, vagy Elena? Vagy... éppen hogy egyik sem. Katherine... és az meglepett. De még mennyire! Főleg, hogy ltátam, nincs minden rendben benne.
- Mi történt? - kérdeztem, mindenféle udvariassági formulát félredobva. Soha nem beszéltem ezzel a nővel még, de a hasonmások sorsát valamiért mindig a szívemen viseltem.

A karomban hoztam idáig is, és egészen az ajtóig "szállítottam" el. Út közben nem beszéltünk, csak mikor az irányt mondta meg. Azt nem tudtam az Ő gondolatai merre járhatnak, de az enyémek kivételesen a családom helyett Őt vették célba. És rajta keresztól önmagamat. Aztán Izi-re gondoltam. Yve kómában, a többiek messze. Más itt a környéken nincs aki közel állna hozzám akár csak egy kicsit is. Katherine volt az első akivel komolyabb elbeszélgetésem történt. Ami igen különös eredményre lett terjesztve ha azt néztük hogy most a karjaimban tartva viszem épp egy boszorkányhoz, történetesen kvázi pont a teremtőnkhöz. Ami igen különös út volt. S eme gondolatok sűrűjéből valahogy eljutottam odáig, hogy ha ennek a kalandomnak a végére érek majd, azt hiszem ismét ideje lesz felkeresnem Izi-t. Ha neki talán nem is, de nekem most jól jönne egy barát.
Amikor megérkeztünk a boszorkány otthonához... (ami megjegyzem igen jó karban volt tartva), letettem Katherine-t a lábaira, és néztem hogyan csenget be. Míg vártunk, előbb a házat, majd Őt magát szemléltem, és látva bizonytalan tartását, kezemet a derekára csúsztattam, hogy ezáltal támasztékot adjak neki.
- Én hiszek benned - mondtam ki egyszercsak, csendesen, de komolyan, Kath-et nézve -, és komolyan beszéltem. A házadban zajlott beszélgetésünkre célzok. Arra amiket önmagadról mondtál. Arra, hogy szerinted Te nem vagy jó, és ha rendbe jössz, minden újra a régi lesz. Én nem hiszem hogy össze vagy zavarodva. És a "gonosz nőt" sem láttam benned. Inkább neveznélek minden tisztelettel "csiszolatlan gyémántnak", amit egy kis sár bepiszkolt, de ha azt letisztítaná róla valaki, nagyon szép lenne. Igazi érték. Láttam már elég közelről az igazi "Gonosz" arcát, és Te nem is közelítetted meg - néztem mélyen a szemeibe. Lehet hogy Ő vérbeli gonosznak hiszi magát, de én ebben a szempárban nem látok gonoszságot, annyit és olyat nem, amiről szó volt. Én egy lehetőséget láttam. Hogy mennyivel több lehetne.
Ha tévedtem... akkor jobb színész mint amilyennek anno Curtist ismertem, pedig róla aztán tényleg hittem hogy lekörözhetetlen. De csak ennyit mondtam, és nem is igazán vártam hogy válaszoljon... A beszélgetésünkből az is kiderült, hogy neki ezt elhinni még talán korai. De bíztam a jövőben.
Aztán újra visszafordítottam a tekintetem az ajtóra, várva hogy kinyissák azt nekünk.

Katherine búvóhelye

Örültem, hogy végre elértünk ide, és csak reménykedni tudtam, hogy Esther itthon lesz. Em letett a lábamra, és pedig az ajtóhoz lépve becsöngettem és vártam, hátha ajtót nyit valaki. Mondjuk az a valaki jó lenne, ha Esther lenne, mert mással nem szívesen futottam volna össze jelen esetben, még akkor sem ha éppen áll valaki mellettem, aki tudna rajtam segíteni egy kicsit. - Köszönöm, hogy elhoztál! - Mosolyodtam el halványan Em-re pillantva, de aztán tekintetemet visszaszegeztem az ajtóra, és türelmetlenül vártam. Már csak azért is, mert szinte forgott körülöttem a világ, és a lábamon is alig bírtam állni, habár még kitartottam egy jó ideig. Nem fogok összeesni két perc után.

/Chelsea Háza/

Mikor ideértem,becsöngettem,de nem jött válasz.Már a végére ideges voltam,de eldöntöttem,hogy nem adom fel a keresését Klaus-nak,hiszen anyának szüksége volt a segítségére. Írtam egy kis cetlit azzal a szöveggel,hogy itt jártam,ki vagyok és miért jöttem. Mikor ezzel kész voltam,a cetlit bedobtam a postaládába,majd gondoltam egyet,és elindultam a Gilbert házig,mert régen láttam már Delena-t és David-et na meg persze Elena-t és Damon-t is.
/Folyt. Gilbert Ház/

Átvettem a levetett kabátokat, és felakasztottam őket egyesével, hogy ennyivel is otthonosabban érezhessem magamat. Régen nem volt már alkalmam ilyen szerepet játszani.
- Értem, értem. Fáradjanak velem a dolgozószobába - mosolyogtam rájuk, miközben végigmértem a hasonmást egészen talpig. - Öhm... úgy hiszem, másról is kell majd beszélnünk.

(Dolgozószoba)

Gyorsan kinyílt az ajtó... még jelezni sem kellett. Hát igen.. pont egy boszorkány ne tudná, kik állnak kinn?
Felvettem Davidet, és Delena rögtön be is lépett az előtérbe, én pedig felállítottam a szánkót, és becsuktam magunk után az ajtót.
- Üdvözlöm - mosolyogtam. - Nos, pontosan úgy van, ahogy Elena mondta. De még mielőtt folytatnánk... levennénk magunkról ezt a millió ruhát - szedtem le a kabátot, sapkát és miegymást Davidről, majd átadtam Elenának, hogy Delenát is megszabadítsam az itt benn túl meleg ruhadaraboktól.
- Beljebb mehetnénk? - kérdeztem Esthert. - Talán mégsem a küszöbön kéne - súgtam halkan Elenának.

A kezem már ott volt a csengő felett, mikor kinyílt az ajtó, és megnyugodva szűrtem le, hogy nem Klaus az és nem is a testvérei, hanem Esther.
- Jó napot, Esther! - köszöntem neki mosolyogva, miközben kitárta előttünk az ajtót, és Delenának sem kellett készer mondani, már be is tessékelte magát, hogy szétnézzen a nagy előtérben.
Bevonultunk utána mi is, hiszen tényleg eléggé hideg volt, és így fordultunk Esther felé. - Örülünk, hogy tudunk beszélni. Mert ami azt illeti, annyiszor rántott már ki minket a pácból, hogy... a karácsony a legjobb alkalom, hogy ezért hálát mondjunk.

(Dolgozószoba)

Az ajtón keresztül már láttam is, hogy van ott valaki. Mert átlátszott az üveg. Remek, ezek szerint megérkezett Elena és Damon a gyerekekkel.
Elmosolyodtam, és kinyitottam az ajtót, még mielőtt megnyomták volna a csengőt.
- Szép napot, Mr Salvatore, és Mrs Salvatore! - mosolyogtam rájuk, majd a gyerekekre. - Jöjjenek csak, jöjjenek. A gyerekek nehogy megfázzanak odakinn - néztem rájuk.

Viszonylag hamar ideértünk, és noha a gyerekek élvezték a hóesést, meg az utat, mégsem akartam sokáig nyújtani az időt, hiszen meleg tea ide vagy oda, meglehetős hideg volt kinn.
- Hogyhogy? - meredtem Elenára, és elnevettem magam. - Látod ezt? Csengő - magyaráztam, és megnyomtam. - Ha ez sem megy, lehet kopogni is - fintorogtam. - Csak egy lány hangját hallom... oké, egy pasiét is, de nem Klaus, az biztos. Viszont Esther is itthon van... hallom a lélegzetét - füleltem kicsit befelé.

(Damon és Elena háza)

A hó esni kezdett, miközben elértünk idáig, és mosolyogva néztem, hogy a gyerekek mennyire élvezik ezt az egészet, ahogy Damon is.
Majd megálltam a nagy ajtó előtt, és tétovázva Damon felé néztem. - Hogyan adjuk tudtukra, hogy itt vagyunk?

- Vért kell innod ahhoz, hogy a vámpír éned is kiteljesedjen - nyitottam meg az ajtót, majd intettem, hogy a többit odabenn.

(pihenőszoba)

Nem igazán figyeltem a szavaira, amit az anyjáról meg a vendégeiről mondott, éppen túlzottan is el voltam foglalva azzal, hogy teliholdkor ember alakban vagyok, na meg hogy nemrég még tényleg hulla voltam. A fejemben kavargott pár gondolat a változás kedvéért, és ezek középpontja Kate volt... de mivel én voltam az a szerencsétlen, aki beleakadt ebbe a marhába a Grillben, ezért... mondhatni, utolért a "sorsom".
- Megy egyedül is, nem kell a segítséged - indultam meg arra, amerre bökött a fejével, bár lassabb tempóban, mint általában. - És mégis mivel fogsz még "kiegészíteni"? - tettem fel a nagy kérdést.

(Lockwood kripta)

Én vezettem Ben kocsiját, jobbnak láttam úgy, ha ő most nem ül volánhoz. Még mindig kissé kótyagosnak tűnt. Azt nem tudtam eldönteni, a vodka okolható-e ezért, vagy jómagam.
- Anyámnak ahogy hallom még mindig vendége van - morogtam. - A főbejárat kilőve. De nincs gond - szálltam ki, és egy kulcsot bányásztam ki a zsebemből. - A pihenőszobának van hátsó bejárata is. Ott nyugton lehetünk. Erre gyere - intettem a fejemmel Bennek.
- Egyedül is megy a járás, vagy segítsek? - kérdeztem kissé gúnyosan, mikor elég nehezen mászott ki az autóból.

-Fogjuk rá.-bólintottam bizonytalanul- Hát ezzel egyet értek... Remélem még összefutunk valamikor.-mosolyogtam halványan és a kijárat felé indultam.-Jó kijózanodást.-mondtam viccelődve és kiléptem az ajtón, majd hazafelé vettem az irányt.

[folyt.Lockwood birtok]

- Jól vagy? - Kérdeztem rá ahogy megrázta a fejét, és háttal a falnak dőltem. Már szinte állni is alig bírtam az alkohol hatása miatt. Közben ledobtam lábamról a cipőmet. - Talán jobb lenne ha inkább mennél.. Jóó volt az este, de látszólag egyikünk sincs a legfényesebben, nekem pedig van dolgom holnap. - Jegyeztem meg halkan. Rosszul éreztem magam, és ahogy láttam Ő sem volt a legjobban. Csak legyen már végre holnap, hogy kijózanodjak.

Kellett pár hét, hogy lecsillapodjanak a kedélyek ezért vettem a bátorságot és ismét úgy döntöttem, hogy felkeresem Esther-t.
Tétovázva álltam meg az ajtó előtt és csak remélni tudtam, hogy itthon van.
Nem akartam, hogy rajta kívül bárki is tudja, hogy itt vagyok ezért kopogtatás nélkül beléptem az ajtón és mivel lent nem találtam ezért a hálója felé indultam.

-Hát akkor már inkább a szobád.-nevettem el magam halkan. Kár, hogy holnapra a mai napból alig fogok valamire emlékezni.
Hirtelen eszembe jutott Caroline akivel már lassan két hónapja nem találkoztam és még csak nem is beszéltem, de hamar el is hessegettem ezeket a gondolatokat és megráztam a fejemet.

- Nem az én érdemem, de azért kösz.. - Vontam meg a vállamat. - Nappali, vagy a szobám? - Haraptam ajkamba egy pillanatra elmosolyodva.

-Akkor jó.-bólintottam és szinte azonnal ahogy átléptem a küszöböt behúzva maga után csukta be mögöttem az ajtót. -Szép ház.-jegyeztem meg.
Őszintén szólva volt bennem rossz érzés amikor beljebb mentünk, hisz nem sok jót hallani felőlük, de jelen pillanatban nem nagyon zavart ez a dolog..

- Dehogy zavarsz! - Sétáltunk a bejárati ajtóhoz és kinyitottam azt egy mosollyal az arcomon. -Gyere!- Mondtam, és a keze után nyúlva behúztam magam után a házba, és becsuktam az ajtót.

Végre megérkeztünk. Bár a séta alatt nem sokat beszélgettünk de legalább tudtam arra koncentrálni, hogy ne bukjak orra a saját lábamban.
-Csak ha nem zavarok.-vigyorogtam rá.

Grill

A villához érve valamelyest megkönnyebbültem, mivel azért elég kellemetlen lett volna ha esetlegesen máshol ébredek. Ez a biztos legalább. Tyler-el a séta alatt nem nagyon beszélgettünk, de azért váltottunk pár szót arról, hogy biztos ide érünk e. A ház elé érve elé álltam egy mosollyal az arcomon. - Nem akarsz bejönni? - Kérdeztem enyhén felvonva szemöldökömet.