- Akkor majd teszek róla, hogy megtudjuk... - mondtam neki biccentve, és körbenéztem, próbáltam kicsit szimatolni, hogy merről is jöhetett, de nem igazán tudtam rájönni. Ez a ''meg fogsz ölni?'' kérdés valahogy nagyon megérintett, erre aztán végképp nem gondoltam, mert őt nem ismerem, és n csak azokat kínzom meg fizikailag és gyilkolok meg, akik nagyon-nagyon rosszat tettek vagy tesznek másokkal.- Nem áll szándékomban gyilkolászni - válaszoltam neki emberiesebben, és kicsit normális hangnemben, mert tényleg nem szeretném őt bántani. - Bár azt bevallhatom neked, hogy szerettem volna valakit megölni... de aztán hallottam egy kis zajt, és aztán itt termettem, és rád találtam - meséltem el neki, mint aki barátkozna vele, de valahogy nem vagyok jó beszélgetőpartner, régen tökéletes voltam ilyen dolgokban, mostanság meg... a kínzás az, ami nagyon jól megy.
- Hogy érted? - kérdeztem meglepődve, nem értettem, hogyan akarja megtudni hogy én merről jöttem, ha én se tudom magamról... De igazából nem is nagyon akartam, mert... nem akarom. Én nem akarok oda visszamenni... nem akarom "látni" Stefan-t, és nem akarom végighallgatni mi folyik odafent náluk... nem akarok én ott semmit, inkább itt maradok ebben a tetves erdőben és majd játszom Tarzan-t... - Talán jobb lenne ha mégis akarnál... úgysincs értelmem, teljesen fölöslegesen létezem... - mondtam szomorúan, és szipogva töröltem meg az arcomat. - Vadászni jöttél? - kérdeztem inkább ezt, témaváltásul, mikor azt mondta, ölni jött eredetileg. - Emberre vagy állatra? - kérdeztem érdeklődve. Hiába... feltámadt bennem az embervédő...
- Á, sehogy.. - válaszoltam vissza röviden, mert nem tudnám úgysem megtalálni, hogy merről jött, bár ő biztosan megtudná mondani, hogy merről érkezett, de egye fene. - Nem foglak megölni - jelentettem ki teljesen komolyan. Nagyon rossz hangulata volt, meg a kedve sem volt valami szuper, mert aki ilyet kér a másiktól, ott valami gond van. Mégpedig elég nagy, de elterelte a szót másra, így én sem kérdeztem rá másra. - Hát, éppen követtem egy embert, aki meggyilkolt valakit... Szeretek a rendőrség előtt járni kicsit - kezdtem bele a dumámba, majd folytattam. - Már évek óta ezt csinálom, akik tettek valamit mások ellen, őket kínzom meg - hát, igen, ennél szebben meg sem fogalmazhattad volna ezt ennek a lánynak. Lehet, kicsit őrült vagyok, kicsit durva, de nem tudom ezt szótlanul és tettek nélkül hagyni. - Nem bírom elviselni, ha valaki büntetlenül megússza azt, amit tett - vállat vontam, bár ő ezt nem látta...
Még mindig olyan hihetetlennek tűnt számomra, hogy van esélyem legyőzni ezt a köteléket, mely szinte megbélyegni az egész életemet. Számomra szinte kegyetlenség volt ez a kötelék, mellyel hozzá voltam láncolva Klaushoz, s nem tudtam saját akaratom szerint cselekedni sem. Nem tudtam, hogy... ilyen könnyen meg is szabadulhatok tőle. Csak egy boszorkány kell hozzá. De szavai alapján, mégsem lesz ez olyan egyszerű. - És... ha meg lehet törni... nekem mit kell tennem az ügy érdekében? - kérdeztem, miközben nagy szemekkel vártam válaszát.
Láttam a szemeiben, hogy örült annak, amit mondtam neki a kötelékkel kapcsolatban... Nem tudom miért, de szeretnék ennek a fiatal lánynak segíteni, hiszen már sokaknak segítettem valamiben. - Először is, tűrnöd kell sok mindent majd... Fájdalmat főleg - nem szeretném a szegény lányt megijeszteni, de mindenképp erősnek kell lennie, kitartania, mert nem lesz könnyű dolog. Nagyon nem, nekem meg főleg nem, de ott leszek vele végig, és átsegítem az egészen. - Egy eléggé biztonságos helyre megyünk majd - a nagymamám háza pont jó megoldás, hiszen oda nem teheti be a lábát senki sem, se vámpír, se hibrid, se vérfarkas. Egyszerűen senki sem.
Hát... Ő sem lett okosabb a gondolatra hogy merről jövök. Még a birtok kertjében hagyján, ott visszataláltam volna a hangok alapján, de itt... ahogy korábban a városban is szuperül eltévedtem, úgy itt meg főleg... hisz se emberek, se autók, semmi rendes zaj, ami behatárolta volna az irányokat... Itt mindenfelől fák és madarak... semmi egyedi... Sajnos azt mondta nem fog megölni. Eszerint kár is reménykednem... Pedig tényleg nincs sok értelme itt lennem. Pont úgy, mint ahogy nem volt szellemként sem értelmem, úgy nincs most se. És most is pont annyira vesznek észre, mint akkor, mikor még láthatatlan voltam... de akkor... ez még bocsánatos bűn volt... Most nem az... hisz látszódom, hallatszom, mégsem lát vagy hall senki... egy láthatatlan senki vagyok... - És... nem kínoz bűntudat, amiét életeket oltasz ki? A bűnösöknek bűnhődni kell, de a civilizáció korában ezt a bíróság végzi. Azért léteznek, hogy megbüntessék azokat akik bűnt követtek el. Azzal hogy Te kínzod és ölöd meg a bűnösöket, a szintjükre süllyedsz, nem? - kérdeztem, hiszen az önbíráskodást sem szeretem jobban a gyilkolásnál. Az ellen tenni kell. Senki lelkének nem tesz jót, hogyha másokat bánt. Ennek a nőnek sem hiszem hogy jót tenne.
Nem tudom miért, de valahogy érdekelni kezdett ez a vámpírlányka, jó beszélgetőtársnak tűnik, ilyenre már jó néhány évtizede nem volt példa... - Az apám volt az, aki ilyenné tett... Ő bántott engem gyermekként is, és miután én is vámpír lettem, akkoriban kezdtem el az egészet - mondtam neki őszintén, mert valahogy nem tudtam volna füllenteni ebben. - Aztán csak sodródtam az árral nagyon sok éven át - fogalmam sincs, hogy majd őt ez az egész érdekelni fogja, valahogy nem igazán szeretek beszélni a múltról, csak a baj ott kezdődik, hogy a múltam mindig megtalál.- Az apámmal kezdtem volna a sort, de már addigra valaki kivégezte... - löktem ki magamból ezt is, és be is fejeztem az egészet. - Szerintem elég a múltamról ennyit tudni - váltottam vissza a kedvességből kicsit érdekesebb hangnemben, de ez sem volt még a kegyetlen...
Őszintén mondva ez a nő nem bír magával komolyan, mert addig idegesít, míg ki nem hoz a sodromból, de persze egyenlőre tűröm, sőt mi több túlontúl is jól kezelem a dolgot, amely meglepő lehet a számára, de én nem vagyok az a fajta ember, vagyis vadász, aki túl hamar ideges lesz egy aljas vámpírtól.. Mind a halálra való, és éppen ezért nem idegesítem fel magamat, csak mosolygok azon, amit mond. Olyan vagyok, mint aki igazán elszórakozgat ezen az egészen. Ahhoz képest, hogy nem sokára meghall eléggé jól viseli a dolgot, sőt még szórakozni is eléggé jól elszórakozgat. - Rózsaszín szalag? Meg süni akarsz lenni? -Kérdezek rá a dologra felvont szemöldökkel, és kérdő tekintettel.- Komolyan az akarsz lenni? Amúgy meg, hogy tudd a rózsaszín szalag se tenne cukivá, sőt még édessé sem, hisz egyáltalán nem vagy az.. csak egy visszataszító vérszívó vagy, akinek meg kell halnia, és nem több. -Vonom meg a vállamat egyszerűen. - Jól vagy egyáltalán? Hisz olyanokat mondasz, amitől az eszem megáll.. és még én vagyok az elme beteg. -Nevettem el magam, aztán persze komolyabbra veszem a helyzetet. Rengeteg vért vesztett, és biztosra veszem, hogy vissza akar nekem vágni ezzel, de ez így már egy kicsit sok, sőt egészen viccesé teszi saját magát.. - Nem mondtam, hogy hiszek benne, csak tudod képletesen mondtam, hisz ha tényleg létezne, akkor a pokolra jutnál abban biztos lehetsz.. hisz embereket ölsz, miközben a saját vágyaidat elégíted ki ezzel, és őszintén mondva az sem érdekel téged, hogy kit ölsz meg. -Nem érdekel a viselkedése, hisz ezzel nem hat meg, sőt nem leszek ideges tőle. Ha játszani akar, akkor játszunk.. én csak élvezem, ha az ellenfelem, vagyis áldozatom képes ilyen jól visszavágni a szavaimra. Legalább jól elszórakozom vele, és ennyi. - Vámpírként talán olyan lennék, mint te.. de én nem vagyok vámpír, sőt nem akárki vagyok, hisz nekem erőm van ahhoz, hogy veletek végezni tudjak. -Mondom komolyan.- Lehet, hogy élvezem a dolgot, de ti sem vagytok másképpen az emberekkel való ölésnél, nem de bár? Szóval.. 1:1 -Mondom egy mosollyal az arcomon számára. - Hidd el elég régóta csinálom ezt, szóval.. nem megy tönkre az életem, hisz az már régóta nincs.. csak annak élek, hogy titeket megöljelek, és kész. Nem fogok változni, sőt változtatni magamon. Ti meghaltok, én örülök, és ez addig megy így amíg élek ezen a földön. -Rántom meg a vállam egyszerűen. Miután elkábítottam egy kis időre, akkor a fához vonszoltam, majd végül lekötöztem, hogy ne szabadulhasson majd ki, ha magához tért. Aztán ezek után pofozgatni kezdtem, hisz ne higgye már itt unatkozzak... mondjuk nem unatkozom.- De, igen.. oh várj.. nem, csak tudod ne, hogy már aludj, miközben szórakozni akarok. -Mosolygok ravaszul rá. - Én nem vagyok buta, inkább te vagy az, hogy a csapdámba sétáltál, drága.. -Mondom mosolyogva, miközben keresek egy karót a földön.
- Sajnálom... - valahogy szomorúan érintett, amiket mesélt nekem. Szerettem tudni miért válnak a vérivók vérivókká, és a kegyetlenkedők kegyetlenkedőkké, hisz mindig mindegyiküknek volt egy jó oka. Hittem, hogy az emberek nem eredendően tápanyagok, és a vámpírok nem eredendően gyilkosok, meg vadászok, és nem is gonoszok vagy szörnyek. Mindig van jó és rossz, és mindig van mindkettő minden élőlényben. Képesek vagyunk mindkét oldalra, és ezek elhatárolódását, illetve felülkerekedését mindig valamilyen környezeti hatás váltja ki. Család vagy szerelem főleg, de sok egyéb is lehet. - De sokunk múltjában vannak ilyen történések, sokunkat bántottak emberként, sőt, sokakat vámpírként is bántottak, de... a többség ennek hatására inkább ódzkodni szokott az erőszaktól. Persze nem mindig, de... a többség. A kivételesek általában érzékeny, érzelmekkel telt lelket rejtenek magukban - kémeltem arrafelé, amerre Őt sejtettem. - Sajnálom hogy bántottak Téged. De... nem lenne jobb, ha az erőd és energiáid arra fordítanád, hogy az életedből, most, hogy már megteheted, kiűzd az erőszakot és a bántalmakat? - kérdeztem kíváncsian, mert... hát mert érdekelt, és mert... szívesen segítettem volna, hogy legalább egy embernek a hasznára lehessek... és egy emberrel jót tehessek. Hátha...
- Tudod, aki átváltoztatott, ő volt az, akivel éveken át ezt csináltuk... - kezdtem bele az egész förtelembe, és kissé savanyú hangulattal, de mégis elmondtam neki. - Megállás nélkül... aztán ő eltűnt az életemből, én pedig akkor döbbentem rá, hogy mit is tettem. Szörnyeteggé váltam - azt hiszem ezzel éppen eleget mondtam neki, és szerintem már ő is találkozott hasonlóval, vagy akár ő is benne lehetett hasonlóban... - Próbálkozom azzal, hogy újra a régi önmagam legyek - ezt mondtam neki teljesen nagy érzelmi kitöréssel, amiből bizonyára érzi majd azt, hogy tényleg próbálkozom, csak mindig van, ami visszalök a kísértés útjába.
Nem tudom pontosan, hogy meddig fogja bírni még az idióta szövegelésemet, de én legalább jól szórakozom. Az ő szórakozása annyira nem érdekel, de valószínűleg az ő fejében az jár, hogy mit szívhattam vagy most be vagyok-e rúgva. Dehogy is.. Nekem nem kell innom ahhoz, hogy teljesen begolyózzak. Őrült vagyok kicsit talán beteges gondolataim vannak, de mit számít? Én jót szórakozok magamon.. Nincs olyan ember, aki ennyi hülyeséget össze tudna hordani, mint én. Mondjuk lehet, hogy van de akkor viszont sajnálom, hogy még nem találkoztam vele. Nem mondhatom azt, hogy keveset éltem ahhoz, hogy találkozzak egy hozzám hasonló idiótával. Egyszerűen csak nem ez volt az életcélom. Mondjuk most, hogy megtaláltam Tristan-t lehet, hogy új életcélt tűzök ki magam elé. Bár először ezt az egészet túl kell élnem.. - Most belegázoltál a lelkembe és összetörted a pici szívemet. Hogy bírsz, majd ezek után élni? – Mondtam valami szomorkás arckifejezés közepette. Igazából magasról teszek arra, hogy mit mond és mit csinál. Engem aztán tényleg nem érdekel. Mert miért érdekeljen? Jó, mondjuk az igen is érdekel, hogy előszeretettel hadonászik fadarabokkal, de 50-50% arra, hogy túlélem avagy sem. Akkor meg minek aggódjak? – Figyelj, én legalább próbálom magam szórakoztatni amellett, hogy békésen tűröm a kínzásodat. Esetleg nem tudsz valami jó viccet? Igazán kíváncsi lennék rá. Csak, hogy felvilágosítsalak. Ha elmebeteg lennék, akkor éppen röhögve felnyársalnálak, de mivel nem vagyok az ezért csak hülyeségekkel terelem a témát a valódi helyzetről. Miszerint tehetetlen vagyok ellened. Legalábbis ezt hiszed. – Nem tudom, hogy ki tudnék-e szabadulni, ha nagyon akarnék, de nem hiszem, hogy olyan nehéz dolgom lenne. – Szóval most elméleteket fogunk gyártani a pokolról? Hát rendben.. Az egyszer biztos, hogy mindkettőnknek elég sok ismerőse van ott, már ha létezik természetesen. Mondjuk neked ellenséged több, de nehogy azt hidd, hogy te a menybe kerülsz.. Mert egyáltalán nem vagy egy angyali teremtmény. – Ha akarnék se tudnék leállni. Amúgy is.. Jól esik egy idióta vadász idegeire menni, mert nem hiszem, hogy olyan sokáig bírná az én hülyeségeimet. Mondjuk lehet, hogy ezzel csak azt érem el, hogy a lehető leghamarabb kerül egy karó a szívembe. Sebaj. Volt egy szép, eléggé hosszú és igazán tartalmas életem. Ezt, majd egyszer megünneplem. - Épp most ismerted be, hogy semmi különbség nincs közöttünk. Az emberek is ölik egymást, ha kell ha nem. De tudod ők nem azért ölnek, mert a túléléshez kell nekik az ember.. Nem, nem. Szó sincs semmi ilyesmiről. Azért, mert akarnak ölni. Mert erre vágynak.. És vannak köztük olyanok, mint te akik más fajt is szíves örömest ölnek meg egy kis pszichopata hajlammal. – Komolyan kezdem azt érezni, hogy egy zseni veszett el bennem. Miben különbözik tőlünk egy ember? Az ég világon semmiben. Csak annyi, hogy mi gyorsabbak vagyunk és iszonyat éles szemfoggal rendelkezünk. Vannak köztünk is jobbak-rosszabbak. De mit számít ez? Pár alapján elítélik a többséget. - Szegénykém.. Egyedül vagy a nagyvilágban? Azért csinálod ezt, mert senki sem szeret? Hát sajnálom, ja nem. Nem tudlak sajnálni, bocsi. – Húztam félre a számat és rántottam egyet a vállamon. - Ó, szóval ez a probléma. Nem vagy jó az ágyban, mi? És a nők többsége elalszik miközben te próbálsz tenni valamit annak érdekében, hogy élvezzék aztán kétségbeesetten rohansz az erdőbe, hogy már megint nem sikerült na próbáljuk meg hátha feláll arra, hogy megölök egy vámpírt. Hiszen ez izgat fel, nemde? – Végül is van benne egy kis logika. – Lehet, hogy udvariatlan kérdés, de magasról teszek rá. Voltál már egyáltalán nővel vagy meg sem próbálod, mert annyira nem izgat fel téged az egész helyzet, mint az, ha megölhetsz egy vámpírt.. Hm? – Most már biztos nem fogom megúszni a gyors halállal.. Elintéztem, hogy egy életen át kínozzon az egyszer biztos. - Elmehettem volna, de akkor most mi lenne veled? Nem lenne ki szórakoztasson. – Magyaráztam meg egyszerűen, hogy mégis miért maradtam.
Igazán élvezem a játékot ezzel a vámpírral, hisz szórakoztató, hogy annak ellenére, hogy lassacskán meghal ilyen viccesen fogja fel a dolgot, és van kedve nekem visszaszólogatni. Ritka az ilyen társaság.. és igazán az ínyemre van, szóval.. nem akadályozz semmiben, sőt mi több legalább nem unatkozom, hanem igazán feldobódóm ezen a játékon.. - Én bírok, majd élni, de hogy te nem fogsz sokáig az biztos. -Vonom meg könnyedén a vállam, miközben őt nézem. Ha azt hiszi, hogy meghat engem az ilyesfajta dolgaival, akkor sajnálom, de ez nálam nem jön be, hisz nem fogom sajnálni egy pillanatra sem az biztos.. - Nos most nincs kedvem viccet mesélni, de hidd el, hogy ha lesz, akkor majd szólok. -Kezdek a mondandómba gúnyosan.- Igazán tetszik számomra, hogy ilyen könnyedén veszed a dolgot, és nem igazán érdekel a fájdalom, sőt az, hogy kínozlak, és még emellett az életet is semmibe veszed. -Mondom mosolyogva neki, miközben közlöm az ésszerű tényt vele. Őszintén szólva nem igazán érdekel az, hogy fáj-e neki, avagy sem, hisz a lényeg voltaképpen az, hogy meg fog halni nem sokára, és ez olyan boldogsággal tölt el, hogy nincs okom panaszkodni. - Lehet, hogy nem kerülök a mennybe, de legalább a halálom napjáig annyi vámpírral végzek amennyivel csak tudok. -Hangnemem teljesen gúnyossá válik, miközben gyűlölettel pillantok rá. Egyszerűen gyűlölöm őt, és az összes többi korcs vámpírt, aki él ezen a földön. Csak remélni merem, hogy mielőbb meghal majd az összes. - Nincs pszichopata hajlamom, csupán csak annyi vezérel, hogy végezzek veletek. -Vonom meg a vállam.- Amúgy meg elhihetted, hogy embereket nem ölök, mint ahogy te teszed, én csak veletek végzek, és még hozzá egyre többel, és többel.. -Vigyorodok el gonoszul.- Senki más nem érdekel engem ölési szempontból csak ti, és kész. -Fejezem be ennyivel. Végig hallgatom az egész állítását, és miután befejezte ezt az egészet, csak akkor szólalok meg.- Hidd el rendben vagyok a nők terén, inkább csak az az idegesítő, hogy ti léteztek, és egyre többen, és többen vagytok.. -Mondom kissé idegesen.- Te tutira megőrültél abban biztos vagyok. -Fogok a kezembe eközben egy karót, amelyet a gyomrába szúrok végül.- A legközelebbi a szívedben landol, ígérem. -Nézek rá komoly tekintettel, miközben beszélek.
Nagyot kellett nyelnem, de hát tudtam nagyon jól, hogy most kürülbelül minden benne van a pakliban. Talán az nem veszélyeztet, hogy meghalok, de... talán még az is. Nem érdekel. Nem akarok úgy élni, hogy nem próbáltam meg. - Mehetünk, ha szeretnéd. Az erdő nem biztonságos ilyen szempontból. Én is szeretnék minél előbb eltűnni innen, mert.. ami azt illeti, nem szeretném, ha valaki megsúgná Klasunak, mire készülök. - sóhajtottam.
Láttam a lányban valamit, ami félelmet és aggódást mutat, bár ő próbálja az erősebbet mutatni, de én mindenre rá tudok érezni, ahogyan erre is. - Jobb is lesz... - tudom, hogy Klaus nem egy puszipajti senkinek sem, főleg nem az átváltoztatott hibridjeinek, akik közül vannak, akik halálukig szolgálják őt, viszont vannak olyanok is, akik nem szeretnék ezt tovább tenni. Ez a lány is épp ilyen, és ezt már szeretem. - A házamban senki nem fog minket zavarni, még Klaus sem, mert nem tud bejönni - miután ezt kimondtam, elmosolyodtam, és elindultam, majd hátranéztem. - Gyere - ezután lassabb lptekbe kezdtem, hogy be tudjon engem érni.
- Az átváltoztatóinknak nagy a hatalma felettünk... bólintottam szomorúan, megértve, miről is beszél. Az alakítók erősek... hatalmuk van felettünk... nem csak mert idősebbek, hanem azért is, mert olyan... mintha új apát vagy anyát kapnánk, vagy... egy királyt/királynőt, akinek hatalma van bármi felett, amit csak akar... ritka hogy az átváltoztatónk fölé kerekedjünk, és legyőzzük... vagy kiszabaduljunk az ereje alól... Nem könnyű úgy szabadnak lenni, ha valaki pórázt köt a nyakunkba... - Segítségre lenne szükséged, aki visszaránt a rosszból, amikor ez a kegyetlen vágy eluralkodik Rajtad, hogy bánts valakit. Aki segítene önmagad maradni. Egy barátra, talán - mondtam óvatosan, hisz éreztem hogy érzelmei miként öntik el a lényét... Nem tudtam mi lesz érzelemhullámának végterméke... mert ez a vámpíroknál két irány lehet. Vagy megtörésük megnyugvással tölti el őket, hogy kimondták végre valakinek, vagy... megbánják, és akkor a düh uralja el őket... Nem ismerem még Sofiát, de... remélem Ő nem a dühös lesz, mert én tényleg nem akarom Őt piszkálni, viszont szívesen segítenék Neki...
- Igen, elég nagy a hatalmuk - bólintottam arra, amit mondott nekem Lexi, és tényleg nagyon erősen uralkodott felettem ő, de miután kámforrá vált, szépen lassan önmagamnak élhettem, és nem hiányzott egyáltalán ő. Amikor végighallgattam azon mondatát, amit ezután mondott, egyszerűen csak magával rántott engem az érzés, hogy tényleg kell valaki mellém, aki figyel rám, megállít, ha kell, felpofoz, ha netán valami hülyeséget tennék, vagy gondolnék ismét egy mészárláson vagy támadáson. Biztosan azt várta, hogy kitör belőlem valami őrült, de nem, inkább csak az volt a gond, hogy nem igazán tudtam, hogy mit is kellene mondanom... - Te nagyon jó vagy hozzám már most is... pedig nem ismersz - kezdtem bele, majd szépen mosolyogva, amit ő nem láthatott igaz, de érezhette azt, hogy én is tudok normális lenni. - Szeretném, ha segítenél, és bár azt, hogy barátod leszek, nem mondom, mert nem vagyok az a fajta... De szeretném, ha segítenél - nos, igen, ez egy nagyon korrekt kijelentés volt tőlem, és kicsit örültem is magamnak, hogy megtettem ezt a lépést most.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Pént. Szept. 06, 2013 11:38 pm
Nem gondoltam volna, hogy ilyen szórakoztató lesz, majd a halálra várni. Lehet, hogy másnak ez nem annyira poén, de én legalább az utolsó perceimet is kiélvezem. Azt hiszem minden szálat elvarrtam semmi keresni valóm itt szellemként. Bár, ha jobban belegondolok lehet, hogy van csak nem tudok róla. Mindenesetre azt is egy buliként fogom fel. Nem lesz a legjobb, de én még azt is úgy fogom alakítani, hogy nekem jó legyen. – Most megnyugtattál, de tényleg. Legalább az én lelkem békében távozhat a testemből. – Hogy őszinte legyek nem tudom honnan jön belőlem ez a sok marhaság, de annyira nem is érdekel. Szórakoztatom magamat is és őt is. Kell ennél több? Kétlem. Ő is kiélvezi ezt a pillanatot én meg annál inkább. Ha meg kell haljak legalább egy vigyorral az arcomon haljak meg. – Nem vagy valami mókás pasas mondták már? Legalább valami bűvész trükköt mutass kérlek. De lehetőleg ne legyen benne a mutatványban se fadarab sem pedig vasfű. – Szeretek az emberek agyára menni, de valahogy még édesebb a tudat, hogy most őt idegesítem a marhaságaimmal. Az már biztos, hogy nem bírja annyira, mint kimutatja. Mert a nyakam egyszer már roppant. Ergo idegesítem. Egyszerűbb lett volna a karó a szívembe, de még nem elégítette ki a hülye vágyait. – Örülök, hogy tetszik neked. Bár az ellenkezőjében reménykedtem. – Rántok egyet a vállamon. Ha nagyon akarnék elmehetnék, de annyira nincs kedvem az egészhez.. Meg amúgy is.. Jól szórakozom. – BlaBla. Ti vadászok tudtok mást is mondani? – Nem egy vadásszal volt már dolgom és mindegyik ezt hajtogatta, mintha bemagolták volna vagy valami.. Idegesítő és kicsit már betegesen is hangzik egy idő után, mikor már nem tudnak mást mondani csak ezt. Mintha hipnotizálták volna őket. – Nincs pszichopata hajlamod csak szeretsz ölni.. Így már minden világos. – Azt hiszem ő sem tudja, hogy mégis mit beszél csak jártatja a száját. Ez is egy módja a kommunikációnak. Egy elég hülye módja azt hozzá kell tegyem. – Szóval vannak nők, csak velük is ezt tárgyalod meg közben, hogy húú de rossz, hogy vannak vámpírok. – Már csak azért sem fogok leszállni erről a témáról. Nem és kész. Addig nyúzom míg fel nem idegesítem vele. – Őrült vagyok, de én élvezem. – Mondom, miközben felszisszenek a hasamba fúródó karótól.
Ez a vámpír idegesít kissé, de nem nagyon foglalkozok vele, hisz úgy is a kezeim közt fog meghalni, akkor meg miért érdekeljen a szövegelése? Meg az, hogy mit tesz, vagy mit nem? Jól szórakozok rajta, s ennyi a lényeg. Mással már igazából nem is nagyon kell törődnöm én úgy hiszem! - Az neked béke, hogy számtalan ember halála szárad a kezeden? -Vonom fel kérdőn a szemöldököm.- Ha ez neked az, akkor a poklot mennynek érezheted majd. -Vigyorgok, miközben a szemeibe nézek. Egyszerűen nem értem, hogy miért ennyire idióta. Küzdhetne, de inkább csak annyit tesz, hogy felvázolja a halálát, és nem is harcol, de ha ez neki jó, akkor nekem is tökéletesen megfelel. - Bűvész trükköt? -Kérdőn nézek rá. Ez egyszerűen már nincs magánál én úgy hiszem, mert ha normális lenne, akkor nem ilyeneket beszélne, hanem harcolna az életéért, és megpróbálna velem végezni, de mégsem tesz semmit sem, csak hülyéskedik. - Miért te tudsz mást csinálni az emberek megölése helyett? -Kérdezek vissza a kérdésére jogosan, hisz őszintén szólva én az ő helyében kussolnék.. Egyszerűen hogy lehet úgy élni, hogy számtalan ember életét veszed el? Nekem már nem lenne bőr a pofámon az ilyesmihez.. - Igen szeretek ölni... még hozzá titeket. -Vonok vállat könnyedén, aztán már mit sem fűzök ehhez a témához, hisz nincs értelme taglalni. A további szavait végig hallgatva már egyre sem felelek, csak a gyomrába szúrok egy karót, amire felszisszen. Végül pedig kihúzom belőle, és egy kicsivel feljebb szúrom. - Esetleg van kívánságod, vagy jöhet a halálod? -Kérdezem meg tőle, hogy ne tűnjek oly annyira szívtelenek..
Tudom, hogy valószínűleg azt hiszi, hogy megőrültem. Végül is őrült vagyok. Ez igaz. De nem félek a haláltól. Nem fogom megadni neki ezt az örömöt, hogy láthassa a szememben a félelmet, mikor meghalok. Én úgymond bevégeztem a feladatomat, ami azt foglalta magában, hogy megtaláltam Tristan-t. Meg volt az egész család újra egyesülés meg minden baromság. Most pedig itt vagyok készen a halálra.. – És az én halálom vajon kinek a kezén szárad? – Végül is én is meghaltam egyszer.. Mondjuk ez az én választásom volt. Én akartam ilyen lenni, mert számomra sokkal szórakoztatóbb így az élet. Küzdhettem volna.. De már annyira nincs erőm semmihez.. Egyszerűen türelmem nincs már élni. Reménykedem abban, hogy nem kell a szellem világban kószálnom, mint valami szerencsétlen. Bár amekkora szerencsém van.. Én is ott kötök ki.. Azért el kell búcsúzni Tristan-től.. Vagy mi. Mondjuk kétlem, hogy hagyna csak úgy meghalni. – Nagyon sok minden tudok csinálni a gyilkoláson kívül. – Most nem fogom felsorolni neki a szabadidős tevékenységeimet, mert ehhez nincs kedvem. Sőt.. Már beszélni sem nagyon van erőm.. Egyszerűen érzem ennek az egésznek a végét.. – Egészségedre, barátom. Remélem nem zavar, hogy így hívlak. Bár ha zavar sem érdekel engem különösebben. – Vele kapcsolatban semmi nem érdekel. Már mindent tudok. Egy pszichopata, akinek mondhatok bármit akkor is megöl. Legyőzhettem volna.. De nem küzdöttem most pedig már késő. A hasamba szúrt egy karót, amire felszisszentem.. Azért ez még most sem kellemes. – Dögölj meg. – Válaszoltam összeszorított fogakkal és vártam a végső szúrást.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Szept. 14, 2013 11:31 pm
- De ismertem már néhány hozzád hasonlót. Például... a legjobb barátomra is nagyon hasonlítasz. Ő sokakat bántott régen, és néha ma is elveszti még a kontrollt, de... ma legalább már senki fejét nem tépi le, ami haladás... - Stefan-ra gondolni nem volt olyan kellemes dolog, mint szokott lenni... most haragudtam Rá, és fájt nekem az a... viselkedés, amit mutatott. Nagyon nem úgy festett mint a barátom, akit ismerek... de még csak nem is a gyilkos volt... ez most... más volt. Ő volt más. És nem volt szimpatikus ez a "minden nő értem akar meghalni, de jó nekem"-figura... De akkor is a tanítványom volt, szeretem, és jó példa... - Tudod nekem ez a "munkám". Nekem senki nem segített, mikor vámpír lettem, de én szeretnék segíteni, akinek csak tudok. És aki hagyja, annak tudok. Szóval... szívesen tenném veled is - mondtam biztatón, és barátsággal. Nem vártam el Tőle, hogy a nyakamba boruljon, és azt mondja, örökre barátnők leszünk... Tudom hogy ez nem így megy. De eddig ennyire sem számítottam... azt hittem bántani fog... idegen... vámpír... De ez kellemes meglepetés volt. Nem gondoltam volna, hogy végül olyasvalakire ismerek Benne, aki elfogadja a segítséget... Meglepő, kellemes fordulat ez nekem. És remélem sikerül... Még sosem volt dolgom olyannal, aki idősebb nálam... ez nem olyan egyszerű... Stefan fiatalabb volt mint én, Jenna is fiatalabb nálam jóval... különös most olyannak ajánlani a segítségem, aki nálam idősebb vámpír... különös érzés ez... de jó érzés... és még jobb lenne, ha sikerülne segítenem neki.
Nincs már miért húznom az időt, hisz lassan elérkezik az a pont, amelyen azt kell, hogy mondjam, hogy ideje megölnöm a drága vámpírkát. Mondanám, hogy sajnálom, de akkor hazudnék, ezért is törekednem kell mostantól arra, hogy minél előbb túl legyek ezen a dolgon, hisz az a jobb, ha végzek vele, aztán meg megyek a dolgomra. Nincs miért húznom a drága időmet... - Az enyémen... -Húzom vigyorra a számat.- De legalább nyamvadt vámpírokkal végzek, és nem pedig emberekkel, mint te. -Vonok vállat könnyedén, és figyelem őt, hisz még mond pár szót, sőt mondatot ezért azokat végig hallgatom még, aztán meg megölöm, és vége. - Na, és mit? Játszadozni tudsz az emberekkel? -Vonom fel kérdőn a szemöldökömet, miközben gúnyos hangnemben kérdezek rá erre a dologra. - Áh csak nyugodtan, drága. -Nevettek fel.- Úgy sem sok kell, és a túl világra kerülsz... a pokolba! -Jegyzem meg vigyorogva, miközben ugye fájdalmat okozok neki a karóval, amelyet végül kirántok belőle, és most már a szíve felé tartom azt. - Utolsó kívánság? Vagy mehet a végső szúrás? -Várok még néhány percet, hogy mond-e valamit, ha ez megtörtént, akkor beleszúrom a karót a szívébe, aztán hagyom, hogy szenvedjen pár percig, és meghaljon végül.- Nos ennyi volt a történeted. Viszlát! -Eloldozom a fától, aztán a testét elvonszolom a másik vámpíréhoz, és mindkettőt elásom jó mélyre, hogy ne találhassanak rá. Egy félóra múlva pedig már a helyszínen sem vagyok, ha nem megyek oda ahová visz a lábam..
Játék Vége Részemről! (Valahol) // Köszönöm a játékot
- Hát, én is csak rossz fiúkat kaptam el mindig is, senki mást nem bántottam. Sőt, a gyerekeket, akiket netán bántalmaztak a szüleik, őket megvédtem, és kerestem nekik szerető családokat - mosolyra fakadtam, és kicsit talán meg is enyhült a nyers modorom. - Azt gondoltad rólam, hogy megfoglak ölni, ugye? - kérdeztem tőle normálisan, és őszintén, mert tudom, hogy ezt várta tőlem. De ő nem tett ellenem semmit, így nem bántanám őt. - Tudod az évek során kialakult már bennem egy olyan valami, amitől tudom, hogy kiben lehet bízni, megérzem, és te vagy az elmúlt évszázadok során az ötödik ilyen személy az életemben - érezhette, hogy keserűen beszélek erről, hiszen tényleg kevesekben lehet megbízni, és aki nem fog szíven szúrni egy rohadt karóval, az meg még kevesebb van. - Egyébként mi történt veled? - remélem tudni fogja mire is céloztam ezzel a kérdésemmel, mert hát eléggé furcsa az egész, hogy ő nem lát, és érdekelne mi történt vele.
- Látod, ez már egy jó kezdet, megvédeni az ártatlanokat, és a védteleneket. De az erőszak ettől még erőszak marad. És az erőszak erőszakot szül - ráztam ráztam a fejemet komolyan. Igaz, amiket mondott, jó kezdeti pontok voltak, jó irány, de attól még megmaradt az a vonal, hogy "erőszak", amit viszont inkább elkerülni kellene. Mindenkinek... és akkor talán jobb lenne a megítélésünk is a világban... - Tudod miért nem szeretek senkit bántani? Se jókat, se gonoszakat? Azért, mert akik most gonoszak, és rosszat tesznek, egykor ők is jók voltak, és rosszá csak azért váltak, és kezdtek másokat bántani, mert előtte valaki meg Őket bántotta. Vagy már így nőttek fel. Mindenkiben van jó, vagy legalábbis volt, és mindenkiben van gonoszság is, különben nem lennénk emberek. Nehéz a mérleg két nyelve közt egyensúlyozni. Viszont, ha jókat bántasz sem vagy jó, ha rosszakat bántasz sem vagy jó, de a vicces az, hogy minden éremnek két oldala van, és minden tettet meg lehet magyarázni mindkét oldalról. Lehet, hogy megölsz valakit, és míg az egyik oldalon ez jó, a másikon rossz tett, de ha egy másik embert öltél volna meg, akkor fordítva lett volna, és az első oldalon lett volna ez rossz, a másodikon meg jó. Nehéz megítélni, melyik a jó oldal, mert mindkettő lehet az, ezért se akarok senkit bántani. Mert bárkivel is tenném, attól én lehetek jó is meg rossz is, amit nem én döntenék el, de... épp elég erőszak van a világban, én inkább segíteni akarok. Az egyik oldalon sem lehet rossz cselekvés - somolyogtam a végére. Nem vagyok én próféta, mégis kicsit prédikálósra sikeredtem a végén, de... nah, hát én ilyen vagyok. Nem szeretem az erőszakot, és erre próbálom tanítani azokat is, akiknek segítek, hiszen az erőszak szerves része az életüknek, mikor "hozzám kerülnek", és épp ez ellen akarunk tenni... elvileg. - Igen... azt hittem meg fogsz ölni.. - vallottam be, s kicsit meglepett a kérdéssel. De a hangja bizalomgerjesztő volt, így nem féltem ezt megvallani neki most. - Örülök neki, hogy ezt érzed... Nem szeretem ha nem bíznak bennem. Én szeretek bízni. A bizalom kulcsszereplő a munkámban is, szóval... az jó, ha nem érzel fenyegetést a részemről, mert nincs is. Amúgy se tudnék ártani neked - utaltam enyhén szegényes helyzetemre, mely ugye hozzá is járult, hogy úgy hittem, meg fog ölni engem, mivel meg is tehetné könnyedén... De most már... nem éreztem úgy, hogy megtenné. Egész más volt a hangja, meg a gesztusai... nem féltem... - Velem? - kérdeztem vissza meglepetten, és először nem értettem, mire is gondol, de aztán leesett a 20 fillér. - Jaa, hogy ez - emeltem a kezem az arcomhoz, és ösztönösen simítottam végig a fél orcámon. - Hát... hosszú sztori. Most maradjunk annyiban röviden, hogy... hát... egy időben szellem voltam, és amikor egy boszorkány feltámasztott, hát... így tértem vissza valamiért. Gondolom az ősi szellembanyák nem kedvelnek valamiért, vagy nem is tudom... élvezik a műsort... - húztam el a számat, hiszen a boszorkányokról mostanság nincs olyan jó véleményem... vagyis van, de... hát is-is. Élek, és ezért hálás vagyok, de a látásom azért gáz hogy hiányzik...
- Igen, igazad van abban, amit mondtál... - nagyon bölcsen beszélt, és ez nagyon tetszett, mert ezzel is még inkább előtört belőlem a régi énem. Az, aki soha senkit nem bántott volna emberként. Egy gonosz lélek mindig gonosz marad, ahogyan a bűnösök is azok maradnak, hiába mondják, hogy megjavultak a börtönlét után, ha a végén ismét azon ügyködnek, hogyan lehetne legközelebb újra elkövetni valamit. - Velem az a baj, hogy túl heves természetem van, és sok mindenkire rátámadok, de aztán hagyom, mert közben ráérzek arra, mai a legfontosabb... És így ezáltal békén hagyom őt - nem lennék semmiképp sem egy mindenkire ráugró és támadó típus, de ez már azóta bennem, mióta vámpírrá váltam, és emiatt vagyok ilyen. - Emlékeztetsz arra a Sofiára, aki még emberként voltam - hát, na igen, nagyon sok évszázad eltelt azóta már, és változtam, de nem teljesen. - Nem lehet valami kellemes, az biztos... De az, hogy lélegzel, és itt vagy, az többet jelent bárminél. Meg összetalálkozhattál velem is, akit azt hiszem néha... eléggé sokszor felpofoztál volna már - nevettem el magamat, mert hát végül is, ha régebb óta ismerne engem tuti, hogy kaptam volna néhány leszidást, és egyebet. - Remélem, hogy minden helyre jön - bár a mosolyomat nem igazán látta most, de hogy megbízzon bennem jobban, megfogtam a kezét közben.
Most kellene elkezdenem imádkozni? Vagy valami ehhez hasonló marhaság? Nem félek a haláltól. Sőt ha kell vigyorral az arcomon halok meg. Pontosan így fog történni. nem másképpen. Nem fogok itt az utolsó percekben könyörögni az életemért, hiszen már annyira értelmetlen lenne az egész.. De legalább elmondhatom, hogy halálom előtt iszonyatosan jól szórakoztam egy vadász társaságában. Már csak a pia hiányzott volna a dolgokhoz. – BlaBlaBla. Kicsit már unom a szövegedet édes, szóval tényleg jobb lenne ha minél hamarabb az a karó a szívemben lapulna, mert már idegesítő, hogy ugyanazt a baromságot hajtogatod egyfolytában. Ennyire győzködöd magad, hogy nem vagy őrült? Hát el kell mondanom, hogy ez nem változtat a tényen, hogy az vagy. – Egy ideig szórakoztató volt ez a helyzet, de most már egyáltalán nem az.. Főleg mivel, már szinte beteges, hogy mennyire megszállottja ennek az egész hivatásnak. Szinte már beteges.. Sőt az is. De mit is érdekel engem az, hogy ő beteges-e avagy sem. Nem várom el senkitől, hogy könnyeket hullajtson miattam, mert nem vagyok én olyan értékes ember vagy mi.. Egy senki vagyok, aki abban leli örömét, hogy másokkal kötözködhet. Ha valakinek nem tetszik, egyszerűen sarkon fordul és elmenekül. Viszont volt, aki megtisztel azzal, hogy örömöt okoz nekem.. Mint például most ő is. Habár még a nevét sem tudom. Bár kétlem, hogy ez lenne most a lényeg. Pár másodperc és a karó már a szívemben landolt.. Ennyi volt az életem. Legalábbis azt hittem. Nem olyan sokkal később már láttam a saját élettelen testemet. A francba! Na, de most legalább kitapasztalhatom a szellemlét előnyeit.. Végignéztem, ahogy eltemeti a testemet egy másik vámpíréval együtt és miután megjegyeztem hova is temetett elindultam.. Amerre a lábam vitt.
|| Köszönöm a játékot.
A hozzászólást Naomi Keighley összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Okt. 29, 2013 10:37 pm-kor.
Kezdőlap
