Hirtelenjében emelkedni kezdett az a biztos hely, ahol feküdtem. Aztán már talpon is voltam. Legalábbis ha nem markolta volna a hajamat újra és fogta volna le a kezemet, biztosan összerogyok. Elég közel tartott magához. Utáltam, ha a hajamhoz nyúlnak. A kezemet hiába próbáltam kihúzni, nem ment. Amúgy is bekábultam az ütéstől, mikor összefejeltünk. Legalább most már egyben voltam belül. Végre begyógyult teljesen a szervem, amit Selena szétrúgott. Remek! Most már csak kettőt látok. Mi a fene...A nyakamhoz közelít a fogaival. Még sosem ittak belőlem és nem is fognak. - ...Ne merészeld... - mondom és a szemgolyóm egészen elfeketedik. Nekem is van ám tűhegyes fogam. Kitátom nagyra a számat én is és szemfogaim kiélesednek. Nehogy már azt higgye, hogy ő itt a központ. - Én leállnék, de akkor engedd el a hajamat... - alkudozom. - Lehet inkább mégsem kéne elengedned... - mondom elgondolkozva. Ha elenged lehet összeesem. Bár már nagyon fájt a fejbőröm a húzástól. Reméltem, hogy kissé megijed tőlem, ahogy általában mindenki szokott és visszafogja magát.
Még mindig nem képes elfogadni azt, hogy erősebb vagyok nála. Ha nem is mindig jelen pillanatban sokkal erősebb vagyok. Ha nem tartanám így valószínűleg már rég a földön kötött volna ki. Észrevettem, hogy ahogy a nyakához közelítek szemei elfeketednek és a fogai tűhegyesek lesznek. Oké, mutasd csak mid van. Nem sokat érsz el vele, ha gyenge vagy. - Azt csinálok amit akarok. Nem szabod meg nekem kicsi lány. - Továbbra sem távolodtam el a nyakától és olyan szorosan tartottam továbbra is, hogy egy pillanatot se nyújtsak neki amikor menekülni tudna. - Ha nem törted el volna az ujjaimat valószínűleg nem lenne semmi baj. De mivel eltörted őket valamit tennem kell. Nem szokásom csak úgy elengedni ezek után bárkit is. - Nem is vártam tovább szemfogaimat a nyakába mélyesztettem, hogy belekortyolhassak mézédes vérébe. Nem csak az illata volt csábító, hanem maga az íze is. Nem akarom megölni, csak egy kis fájdalmat okozni azért amit velem tett.
A hozzászólást Carlos Daniel Ackworth összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Aug. 18, 2013 9:58 pm-kor.
Nem szokása? Hát ez tiszta hülye. Még az ördögi pofám sem riasztotta el. Viszont a hajhúzáson kívül semmi kárt nem tett bennem. Én viszont eltörtem az ujjait, tökön rúgtam és még meg is fejeltem. Azt hiszem mégis csak valahol én lehetek a hibás, hogy itt kötöttünk ki. A szemem normálissá vált a fogaimat is visszahúztam. Én vagyok a rossz. Mindig ez a vége. Amíg gondolkodtam ő már belém is mélyesztette a fogait. Mindig is féltem a szúrásoktól és ez valahogy még jobban fájt, mint egy normális oltás. Felnyögtem a harapásra. Nem úgy mint, aki fél... nem úgy mint aki élvezi... hanem ez egy Jujj ez mi volt ?? fajta felkiáltás volt. Nem emlékszem, hogy elengedte volna a hajamat. Mindegy. Remek! Pont az előbb haltam majdnem bele vérveszteségbe még szívd ki belőlem a maradék. Aztán elmosolyodtam. Lehet én vagyok a furcsa, de tisztára csikizett. A haja az államat simogatta és az ajkai is irritálóan csiklandozták a bőrömet. - ...Jól van na..Jól van elé... - mondtam kissé nevetgélve. De ízlett neki a vérem. Különleges vér. Próbáltam kihúzni a karomat a szorításából, hogy eltoljam a fejét a nyakamról, mert mindjárt beleőrülök a cirógató érzésbe, amit ő generál, de nem ment. Túl erős volt, én meg túl gyenge. Persze már a fejemben volt az ötlet, hogy jól fülön harapom, de akkor kezdődött volna elölről az egész. Nem az a fajta nő voltam, aki csak úgy behódol neki, sőt ha nem lett volna ilyen esemény és halálközeli estém, akkor már rég halott lenne. Másrészt örültem neki, hogy nem így történt. Nem vagyok gyilkos. Sosem öltem meg senkit. De ha felhúzom magamat és eluralkodik rajtam a sötétség, akkor már ember legyen a talpán, aki élve megússza a jelenlétemet. A látásom egyre homályosabb lett. A fejemet az ő fejének döntöttem. Nem igazán bírtam már tartani. - Elég lesz... Hagyd abba... Sajnálom, hogy eltörtem az ujjaidat... de azt hittem bántani akarsz... most komolyan, te mit tettél volna a helyemben? Fél órával a találkozásunk előtt próbált kicsinálni egy vámpír... Bocsáss meg, hogy nem borultam a nyakadba. - a gúnyos hangsúlyra már nem volt erőm. Nem akartam rosszban lennie ezzel a férfival. Még így is szimpatikusnak tűnt, hogy éppen a véremet szívja. Izzadtságcseppek jelentek meg a homlokomon. Az agyam már rendben volt a fejelés után. Végre én is meggyógyultam. Viszont kezdtem elveszíteni a türelmem, mert még mindig nem eresztett. Két kezemet vasmarokkal fogta össze. Egymásba fontam az ujjaimat. Én nem vagyok normális. Tényleg nem... Amire készültem az enyhén mazochista húzás. Egy kicsit vártam... aztán összefont ujjamat hátrahajtva a sajátomat is eltörtem, úgy mint az övét. Felüvöltöttem. Ez tényleg fájt. Nagyon fájt. Én kétszer annyit fogok szenvedni, mint ő mert lassabban gyógyulok is. - Most boldog vagy?... - kapkodtam lihegve a levegőt. Totál megőrültem. Fogalmam sincs mit akartam bizonyítani neki. Ő volt az egyetlen kedves lény akivel valaha összehozott a sors. Vissza akartam csinálni a dolgokat.
Minden egyes korty vére jó érzéssel töltötte el a testemet. Még soha nem volt alkalmam ilyen finom vért kóstolni. Szinte már őrjítően finom volt. De azért nem vesztettem el a fejemet teljesen odafigyeltem a szívverésére csak tudom, hogy nehezemre fog esni elengedni.. Ez olyan, mint egy szimpla ember elé rakják azt a kaját amit élete során a legfinomabbnak találta. Ő sem tudja csak úgy a felénél megálljt parancsolni magának. De én nem vagyok ember. Mindig is szükségem volt az önkontrollra csak most valahogyan jobban. Ami viszont meglepett, hogy valamilyen szinten élvezte. Éreztem, hogy szabadulni próbál.. De túl gyenge volt hozzám. Lehet, hogy már csak a vérveszteség miatt veszítette el a fejét és azért nevetgél. Oké ez biztos a vérveszteség. Bár nem tudok rajta kiigazodni. Egyik pillanatban normális a következőben meg átváltozik egy őrült nőszeméllyé. Érdekes azt meg kell hagyni. Már majdnem figyelemfelkeltő.. Fejemen megéreztem az ő fejét. Már szívveréséből is érzékelhettem, hogy egyre gyengébb és gyengébb. De annyira ízletes, hogy szinte önkínzás lenne elválni tőle. De ekkor hirtelen kaptam fel a fejemet a sikítására és megint csak ujjcsontok törésére. Ezúttal nem az enyémeket voltak. Hanem a sajátjai. Hát ez a lány tényleg megbolondult. Ki az aki képes lenne eltörni a saját ujjait főleg ilyenkor amikor már egyedül nem is lenne képes megállni a lábán. Nem sok vér maradt a szervezetében, de legalább én jól laktam. És úgymond meg is kapta a büntetésért amiért kikezdett velem. - Te teljesen nem vagy normális. - Suttogtam fülébe már kicsit nevető hangon. Az ő gyógyulása messze van az enyémtől. Főleg ezek után. - Most már mondhatom, hogy kvittek vagyunk. - Elengedtem a kezeit és ezúttal derekánál fogtam meg nehogy összeessen nekem a földön. Még a végén azért támadna kedve újból nekem jönni, mert "ledobtam" a földre.
A hozzászólást Carlos Daniel Ackworth összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Aug. 18, 2013 9:56 pm-kor.
Hát ez a csávó tényleg ivott belőlem. Ez a féreg képes volt inni a véremből. Nagyon begurultam, mikor a derekamnál fogva tartott, mert olyan gyenge voltam, hogy mozdulni sem bírtam. - ...Remélem legalább tudod, hogy mérgező a vérem a fajtádra nézve... olyan, mint egy vérfarkas harapás... - mondom gonosz vigyorral az arcomon. Legalábbis amennyire még volt erőm mosolyogni. Blöfföltem, de ő azt nem tudja. Nem úgy néz ki, mint aki sokat tudna a démonokról, hiszen elég ritka faj. De én meg szemét vagyok és azt akartam, hogy rettegjen. Ha ettől nem ijed meg akkor mitől? - A vérem halálos rád nézve... - mondom gúnyosan és a gyengéden lefejtem a derekamról a kezeit. Majd, mint egy részeg megint megyek egy kört körülötte. A kezemet a mellkasáról indítva a testemet követve körbehúztam a testén. Végig ördögien vigyorogtam. A szemeim vörösek voltak és gyenge voltam. Úgy esedeztem körbe körülötte de nem zavart. Mikor visszaértem hátramenetelve elindultam. Abban a tudatban hagyom itt, hogy meg fog halni. Remélem beleőrül majd és nagyon pofára fog esni, mikor rájön, hogy átvertem. Felkapok egy gallyat a földről és visszaindulok feléje. - Úgy beléd döfném drágám, de félnék, hogy nem élném túl a bosszúdat... - mondom a gallyat a levegőbe emelve. Játszadoztam vele és az ötlettel, hogy belevágom.
Mikor megemlítette, hogy milyen hatással van rám a vére nem nagyon tudott meghatni. Ha tényleg így van akkor már amúgy is teljesen mindegy. Éltem eleget, de az utolsó perceimet nem rá fogom vesztegetni. Az is lehet, hogy blöfföl. Ebből a lányból én már mindent kinézek. Teljesen őrült. Egyáltalán nincsen magánál. Egyik pillanatban normális a következőben az embernek támad. Utána pedig saját magát bántja, hogy bocsánatot nyerjen. Ez az egész egy hatalmas nagy hülyeség. Megint körülöttem kezdett járkálni, bár most már inkább úgy mászkált körülöttem, mint egy részeg. Mit is érdekel engem? Egyáltalán az ég világon miért is érdekelt engem? - Nem érdekel, hogy a véred milyen hatással van rám. - Mondtam teljesen fapofával. - A helyedben nem hadonásznék azzal, mert te vagy az aki rosszul jön ki a dologból. Jelenleg bőven erő fölényben vagyok szóval ne akard, hogy kitörjem a nyakadat mielőtt még itt hagylak. - Nem kívántam több időt a társaságában tölteni. Bőven elég volt ez is. Ennyire szeszélyes nőszeméllyel még a hosszú életem során sem sikerült találkoznom. - Örültem, hogy megismerhettelek. - Hátat fordítottam neki, majd elsétáltam.
|| Grill
A hozzászólást Carlos Daniel Ackworth összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Aug. 18, 2013 9:56 pm-kor.
Semmihez nem fogható érzés az, amikor teljes testtel őrjöngesz. Méreg van benned... szó szerrint megmérgeztek és nem tudod, mi a gyógyír. Mi kell ahhoz, hogy megmenekülj.. mi kell, hogy megmeneküljek? Ez valami.. rendkívül szörnyű érzés..
Nyelve egyet, sétáltam a játszótéren. Itt haraptak meg engem. Az a nyomorult vérfarkas. És most tombolnom kell.. muszáj.. feltétlenül.. mert ha nem teszem, ha nem verek szét egy falat, vagy akármi, meg fogok őrülni.
Minden egyes szembe kerülő második embert megöltem. Mintha ezer éve nem ittam volna ebből a kincsből, ami az emberek ereiben csordogál. Mint egy őrült, aki éppen tombol, mint egy tinédzser, aki éppen a legrosszabb korszakát éli. Vicces szituáció. Egy lányt pillantottam meg a távolból, aki mintha ugyanúgy őrjöngött volna mint én. De mégis máshogy. Odamentem mellé, miközben egy szembejövő embert elkaptam, és vonszoltam magammal.
-Cassie. -mutatkozok be, vigyorogva, miközben kitöröm az ember nyakát,és újra inni kezdek.
Ahhoz, ami ezek után történt, egyáltalán nem voltam hozzászokva. Most csak rosszul látok, vagy tényleg idejött hozzám, kitörte az ember nyakát és itta a vérét? Eddig is itta, az ajkain láttam, de ettől az én gyomrom is megkordult. Verejtékes homlokom szembetűnő volt, és szemeim szinte kopogtak az éhségtől. A farkasharapás egyre inkább kikezdi a szervezetemet... - Éhes vagyok.. - leheltem halkan.
-Valami baj van? -pislogok rá értetlenül, az ember nyakáról felnézve rá. -Igyál. -dobom a kezébe, mint egy mihaszna rongyot. Megrémisztett a látványa. Olyan más volt, mint az átlagos vámpírok. Verejtékezett, és totál ki volt készülve. Megharapta volna egy farkas? -Tudok valamiben segíteni?! -oké... Nem én vagyok a jótündér keresztanyu legmegfelelőbb társa, de ezen a csajon látszott, hogy teljesen kivan.
Felnézett, s mikor azt mondta, hogy igyak, hát nem bírtam ellenállni. Kellett a vér, méghozzá olyan mennyiségben, hogy talán felejthetem a fájdalmat. - Megharapott egy.. vérfarkas.. - súgtam, de több figyelmet nem szenteltem a lánynak, beletemettem arcomat az ember nyakába, és ittam a forró vérét, hisz még nem hűlt ki. Elterelte figyelmemet..
-Tessék? -pislogok rá nagyokat, elfeledve a velem percekkel előbb történteket. -És van ellenszered? -kérdem meg bátortalanul. Kétlem, hogy tudnék szerezni, meg, hogy akarok neki segíteni, mégis kezdem sajnálni a lányt. Képtelenség, nekem már nincsenek érzéseim! Megvonom a vállamat. -Majd elmúlik! -vigyorgok, miközben látom, ahogyan kiissza az ember összes vérét.
Ha lenne ellenszerem, szerinte még nem vetettem volna be? Jelenleg nagyon nagy problémát okoz, hogy azt sem tudom, mi lehet erre az orvosság... vagy egyáltalán hogy van-e! Mert ha nincs, búcsút inthetek a szép örök életnek és eltemethetem magam.. A vér még mindig jólesően folydogált végig a torkomon, majd ahogy a test már kezdett ürülni, ellöktem magamtól és dühösen meredtem a lányra, hiszen szavai bosszantottak. - Sosem múlik el.. egy hang a fejemben üldöz.. nem hagy békén, üldöz! - szorítottam fejemre mindkét kezemet.
- Milyen hang? -vonom fel a tekintetemet a lányra, aki még csak be sem mutatkozott. Kezd érdekelni, hogy milyen is ez, hiszen még soha sem volt "szerencsém" vérfarkasharapásban részesülni. Még jó! Látszik rajta, hogy így is mekkora kínokat él át. -Tudok valamiben segíteni? -kérdezem meg összevont homlokkal. Nem állt ínyemre a segítés dolog, de lehet egész jófej, ha nincs benne a méreg, és nem pusztítja szét belülről. Nekem is kellene most valaki, aki segít, talán ő lesz az. Segítünk egymáson.
- Egy hang... lüktet a fejemben... ami azt mondja, hogy nem csillapíthatom semmivel az éhségemet... mindig éhes maradok. Mindig... - nyögtem fel keservesen, és összeszorítottam szemeimet. Mennyire fájt.. rosszabb volt ezer kínzásnál, mindennél, ami valaha csak elérhetett engem.. - Nem... nem tudsz... senki se tud.. én se tudok... mitévő legyek egy vérfarkasharapással? Várjam csendben, míg megőrülök és meghalok? - emeltem fel a fejemet, és rémülten néztem rá.
Már értem. Felsóhajtok, és tudatosul, hogy valójában nem tehetek semmit. -Biztosan van valami ellenszer! -lehet, hogy maradt még bennem valami emberi, bár mikor kimondom egy újabb szembejövő ember nyakát töröm ki, aki éppen öltönyben sietett valahova, és mielőtt elkaptam, vadul az óráját nézte. Ittam belőle egy kortyot, majd ezt is átlöktem a nőnek. Neki nagyobb szüksége van rá. -Talán, véget kéne vetni a szenvedésednek. -vetem fel ötletként, kissé félénken rápillantva, mert azért ez egy elég vad ötlet.. De, talán ez lenne a legjobb.. Vagy én nem is tudom..
- Hát... Általában a viccelődés útján jöttek a barátaim. Régebben volt, hogy nem nagyon zavart, hogy mennyire engedik el magukat, hiszen csak poénkodunk. Mivel viszont mostanság már senkivel sem viccelődök, ezért még mindig jobbak a tipikus "ilyen barátok mellé minek ellenség"-haver, mint a semmilyen. - merültem bele a témába. Belegondolva tök nagy hülyeségeket beszéltem, de néha vannak ilyen mély gondolataim. Ekkor szoktam úgy lenni a dolgokkal, hogy jobb pattanni, mielőtt megszólnak, hogy másképpen látom a világot. Nem kell azt senkinek sem tudnia.. - Viszont, ha nem haragszol, mi most elmegyünk. Még beakarok ugrani a cukrászdába, aztán haza.. Heves kutakodásba kezdtem a táskámban, aztán egy zsebkendő és egy toll segítségével lefirkantottam a vezetékes telefonunk számát. - Mielőtt elfelejtem... Ha valamikor kedved támad, hívj csak nyugodtan... Az esetek 95%-ban ráérek. - tettem hozzá egy mosollyal, majd felkaptam a gyereket, mosolyogtunk és integettünk egyet a lánynak, aztán elindultunk hazafelé. Fura volt, de tőlem már megszokott ez a határozott és gyors lelépés. Valamiért mindig ez lesz. Beszélgetünk, aztán úgy érzem, hogy gyorsan haza kell porolnom. Rossz előérzet, vagy nem is tudom, de ez mindenesetre egy boszorkánynál nem szokott jót jelenteni.
- Én nem ismerek ellenszert.. nem tudom, hogy mit tegyek, egyáltalán nem.. tanácstalan vagyok. - nyögtem fel keservesen, miközben lihegve szemeit fürkésztem, majd végül nyelve egyet, odaléptem elé. - Mire utalsz ezzel? Végetvetni a szenvedéseimnek? Hogyan? - kérdeztem. Ha arra gondol, hogy öljem meg magamat... mi a fene?!
-Biztosan van! -sóhajtok fel, majd mint egy bomba, bevillan egy emlékkép! Peiper. Ő említette régen, ha jól emlékszek! Volt valami pasija.. Klaus, ő a legősibb vámpír a világon! -Van egy ember. Klausnak hívják, bár a vezetéknevéről halvány lila gőzöm sincsen. Az ő vére is ellenszer. Na meg, biztosra veszem, hogy ezen kívül van megszerezhetőbb módszer is! -magyarázom. -Szó sincs róla addig, amíg nem tudjuk biztosra, hogy nem találunk ellenszert! Talán Hale.. -megakadok, s bár úgy érzem, hogy emiatt a lány miatt kezd visszatérni az emberségem, mégis majdnem megöltem a legjobb barátnőmet. Összeszorul a gyomrom.. Ezt soha sem bocsátom meg magamnak! De én akkor is ez vagyok, ha elfogadja, ha nem! -Van egy barátom. Talán ő tud segíteni, ha akarod. -mondom ki, teljesen nyugodtan.
- Én olyanról hallottam már, hogy... annak a vérfarkasnak a vére is gyógyító hatású, aki megharapott minket.. - suttogtam halkan, és kirázott a hideg is, ha belegondoltam, hogy még egyszer találkoznom kell azzal a vörös hajú nővel. Hihetetlen, de nagyon rossz is az a gondolat, hogy a segítségét kellene kérjem. - Kiről beszélsz? Ki a... barátod... aki segíthet? - kérdeztem nagyot nyelve. Olyan voltam, mint valami élőhalott. Hulla sápadt, és minden levegővételért megküzdöttem.
-Nem tudom, igazából... -sóhajtok, a nyakamhoz kapva. -Hát.. -kezdek bele. -Úgy hívják, hogy Haley. Haley James. De nekem már nem segítene.. Rossz dolgot tettem! -halkulok el, elundorodva magamtól, bár az egyik részem már kikapcsolta az érzéseket, a másik még él. Nem tudom, hogy mi tévő legyek. Furcsán nézek a nőre, mint aki nem tudja, hogy mit mondjon. Hideget, vagy meleget. Fogalmam sincs, hogy melyik énem fog győzedelmeskedni felettem. Tanácstalan vagyok. Szerencse, hogy este van, hiszen ha nappal lenne, ezt most még többen nézték volna végig. Főleg gyerekek! De kit érdekel?! Ohh.. nem tudom. Tanácstalan vagyok, és ez látszik is. -Talán...-kezdek bele, majd megrázom a fejem. Nem. Nekem többet nem segítene..
Felkelti bennem a reményt.. majd rögtön odébb is rúgja. Olyan mintha engem rugdosna ezzel. Viccel velem? Tényleg ezt teszi? Meg fogok őrülni ha nem kapok valami gyógyító erőt, ha nem kapok végre gyógyszert, ami segíthetne rajtam, mert elveszítem az életemet, kilehelem a lelkemet.. olyan tébolyba üldözött engem valami, hogy.. csoda lett volna, ha csak úgy kiszabadulok belőle egyhamar. Kellett nekem hergelnem azt a vérfarkast. - Talán.. talán mi? - kérdeztem rekedten tőle. Még volt bennem egy kis remény.
-Talán segít, hiszen neki lételeme a segítés, csak azt nem tudom, hogy hozzám hogyan viszonyulna.. -sóhajtok. -Megpróbálhatjuk, ha gondolod, de nem ígérek semmit, hiszen valószínű többet nem is akar majd látni. -az égre emelem a tekintetemet, majd a szemeimet megforgatva ismét lecsapolok egy embert, de a felénél megállva, odatolom a lánynak. Ha nem iszik vért, előbb meghal. Töröm a fejemet a lehetőségeken. Valóban szeretnék segíteni rajta, mégis vívódom a dologgal...
Eléggé furcsa módon jelent meg szemeim előtt az, amit mondott nekem. Talán nem segítene, mert most nincs jóban ezzel a vámpírral? Nem tudtam elképzelni azt sem, hogy egy boszorkány és egy vámpír hogyan képes viszonyulni egymáshoz úgy, hogy ne legyenek esküdt ellenségek két perc elteltével. - Rendben.. próbáljuk meg.. - kezdtem el bólogatni szaporán, és nagyot nyeltem.
Erősebbre szorítottam meg hajzuhatagomat, és ismét futásnak eredtem. - Kópé! - szóltam rá kedvesen. - Kópé, ne olyan gyorsan! - hangom már erőteljesebben, és tekintélyt követelőbben szólt, de kezem szorítása ellenére is a póráz úgy rántott magával,hogy a motiváció hiányában is maratontávolságban jártam. Kezemben szorongatott mp3-ra pillantottam, és zenét váltottam. A kedvenc szerzeményemet,mint minden egyes alkalommal. Ez a kis figyelemelterelés pont kihasználható volt, még egy rántás, és a póráz úgy csúszott ki kezemből,mintha előtte szappanban ázott volna tenyerem. Ledermedve torpantam meg. A fenébe! Iramom gyorsan váltott, szinte suhantam a fák,bokrok, sarkok mellett. Messze járhattam már otthonomtól,de ..ez nem érdekelt. - Kópé! - intettem utána,de...egy kutya! Nem fog válaszolni...
Kezdőlap
