Csak szemeimet forgatom önelégült kifejezését látva, de eszemben sincs visszavonni, amit mondtam. Különben is tudja magáról, hogy nem hagyja hidegen a nőket, miért pont én lennék kivétel ez alól? Egész ijesztő látvány, ahogy kivillantja a fogait, ám úgy sejtem, ebben szintén nincs semmi fenyegető. Ha majd rám akar ijeszteni, semmi kétségem nincs afelől, hogy észre fogom venni.
Kérdő tekintetét látva értetlenkedni kezdek. Végiggondolom, mit is mondtam az imént, amire így reagálhatna, majd elnézően mosolyogva válaszolok.
- Nem számít.. - rázom meg közben a fejem. Nem akarom elrontani ezt az estét, így inkább arrébb csusszanok és oldalának dőlök.
- Sosem volt kutyám.. - terelem el a témát még mindig szórakozottan. Aztán mielőtt magára vehetné, hogy lekutyáztam hozzáteszem. - Farkasom van.. - jelentem ki teljesen egyértelműen, szándékosan használva a birtokos jelzőt, de nem azért, mert birtokolni akarom. Sokkal inkább azért, mert olyan magától értetődő, hogy velem van. Meg merem kockáztatni, hogy hozzám tartozik..

Amint elszáll minden aggodalmam, kifejezetten jól érzem magam. Egyáltalán nem érzem úgy, hogy más lenne, vagy bármi változott volna. Szívesen fogadom közeledését és a maradék negatív érzésem is eltűnik. Játékosan nyalja meg kezemet, majd elvágódik a fűben, amit nem bírok ki nevetés nélkül. Ujjaimmal sűrű bundájába túrok, előbb nyakánál, majd hasánál, és csak néhány perc múlva szólalok meg.
- Egy pillanatra azt hittem, hogy.. - harapom el a mondat végét. Tudja anélkül is, mivel fejezném be, nehéz lenne kimondanom. Lassan telepedek mellé, a pillanatnyi komorságomat ismét felváltja a kíváncsiság.
- Soha nem hittem, hogy valaha testközelből láthatok farkast.. Ez elképesztő, de gyönyörű vagy.. - simítok végig rajta újra és újra. Ebben a formájában azt hiszem használhatom rá ezt a szót, míg emberként egészen más jelzőkkel illetném.
- Egy idő után elég frusztráló lesz, hogy csak én beszélek.. - nevetek fel még mindig jókedvűen. Persze, ha akarja megérteti magát velem, ezt nem kétlem. De szeretem, mikor beszél hozzám..

A látvány semmihez sem fogható, borzongatja minden porcikám, újra és újra összerezzenek. Nem mozdulok ténylegesen, ahogy azt ígértem neki. Nem közeledem, azzal csak megzavarnám, és nem hiányzik, hogy megmarjon. Legszívesebben fel-alá járkálnék, de az sem jelentene megoldást, így csupán kínlódását próbálom kizárni. Fogalmam sincs, mennyi lehet az idő, de teljesen ránk sötétedik, mikor arra leszek figyelmes, hogy az átváltozás a végéhez közeledik. Vagy már be is fejeződött, csak a reakcióiból tudok ítélni, az viszont egyik percről a másikra változik meg. Ott állok tőle néhány méterre, ő pedig.. A farkas pedig, mintha ellenségnek nézne. Látom, hogy mered égnek a bundája a hátán, miután élesen beszívja a levegőt.. Nem ismer fel, bennem pedig megszólal a vészcsengő. Az idegességtől ujjaim automatikusan szorulnak ökölbe, de nem hátrálok. Eszemben sincs, pedig tudom jól, hogy figyelme rám összpontosul. Most kéne futnom, amíg még megtehetem, de a szemében látott gyűlölet a vámpír iránt kizökkent. A szívem hevesen ver, tudom, hogy túl sokáig húztam, így már talán esélyem sincs elmenekülni. De én nem látom benne az ellenséget.. Ha elindul felém, ha nekem ugrik, már tudni fogom, hogy rossz döntés volt megbíznom benne. El fogok tűnni, felszívódom egy időre. Reggelig legalábbis, amíg el nem bújik a hold. A rémületet és keserűséget talán látja rajtam... Meg sem próbálom elrejteni..
- Én vagyok.. Gwen.. - szedem össze magam annyira, hogy megszólalhassak. Bár valószínűleg teljesen mindegy, mi hagyja el a számat, egy farkas, aki ösztönlény, nem fog azzal foglalkozni, ha csak a vámpírt és az ellenséget látja bennem. De nem ez történik. Lassan indul el felém, mozgásában semmi fenyegető, így nem tettem semmit. Óvatos volt, már-már félénk, ebből sejtettem, hogy ismét velem van. Ő. Chriest. Folyamatosan tekintetét keresem, és mikor meglátom benne az értelmet és azt, hogy tudatánál van, elönt a nyugalom.
Hozzá hasonlóan én is lassan mozgok, nem akarok indokot adni az ösztöneinek arra, hogy felül kerekedjenek rajta. Leguggolok hozzá, közelről is szemügyre veszem, de egyelőre nem érek hozzá, pedig bundája selymesnek tűnik.. és tükröződik rajta a hold fénye, ahogy a szemein is megcsillan, én pedig elbűvölten figyelem.

Ebben a mostani csókban több van, mint vártam. Sokkal több érzelem és talán egy kis aggodalom is. Nem mondtam ki nyíltan, de érezhette rajtam. Most kapóra jön, hogy ő húzódik el hamarabb, én lehet, hogy nem tudnám elszakítani magam tőle. Téveszme ugyan, de jó volna azt hinni, hogy egyetlen csókkal megóvhatom a fájdalomtól. Ez mégsem így történik. Még csukva vannak a szemeim, mikor arra utasít, hogy maradjak, ahol vagyok, nekem pedig eszem ágában sincs vitába szállni vele. Most nem. Hatalmasat nyelek, mielőtt újra megkeresem a tekintetemmel. Tőlem néhány méterre áll, majd borul térdre. Émelyítőek a reccsenések, melyek visszhangoznak fülemben minden egyes csonttörés után. Felzaklat a látvány, nem tudom leplezni. Minden egyes kiáltására összerándulok és megborzongok. Elképzelem, milyen lenne átélni mindezt, de tudom, hogy rosszul viselném, még a gondolatba is belesápadok. Ebben a pillanatban rettentően örülök, hogy én nem farkasnak születtem.

Az új információk után nagyon remélem, hogy egy bundás bestia sem meri erre venni az irányt, míg tart a telihold. Azt is elég nehéz lesz elviselnem, hogy előttem fog gyötrődni és én semmit nem tehetek ellene. Nem hogy még akkor mit éreznék, ha nekiugrana egy másik vérszomjas farkasnak.
- Bízom benne, hogy nem tévednek erre. Nincs kedvem szétrúgni a fajtársaid seggét.. - próbálom elviccelni a dolgot. Nem igazán vagyok annak tudatában, mikor is kezdődik el az átváltozás, vagy mikortól nem célszerű a közelébe mennem, így kissé tanácstalanul állok, végül csak megkockáztatom, és úgy tűnik jól teszem, mert ő is közelebb lép hozzám.
- Hé.. Itt leszek veled.. - mosolyodom el bátorítóan és nyaka köré fonom karjaimat. Kissé lehúzom magamhoz, míg én felfelé hajolok, hogy kérésének eleget tehessek. Ez abszolút nem egy óvatos csók, benne van minden, főként a szenvedély, ami kettőnk között mindvégig lángol. Most talán még erősebben, hiszen minden porcikám beleremeg ajkaink játékába.

Még mindig nem éreztem úgy, hogy ezzel hibát követek el. Jó érzés, ha mellette lehetek, nem kell azon agyalnom, hogy hová tartozok és ebbe minden egyes pillanat beletartozik. Eddig legalábbis így volt. Nem tudom, hogy másképp fogok-e viszonyulni hozzá farkas alakjában. Azt hiszem ez rám nincs olyan hatással, mint a fakasokra, ha vámpírokkal akadnak össze. De persze ez csak feltételezés, hisz nem álltam még szemtől szemben egy átváltozott farkassal sem.
Nem mondtam ugyan, de tudom, hogy nem lesz gond, én bízom benne.
- Máskor, ha leinnád magad, kerüld el a motorodat.. - ölelem át a derekát, ahogy elindulunk. Nem felejtettem el ezt a kis akcióját, de arra ügyelni fogok, hogy miattam többé ne történjen ilyen.
- Éreznem kellene valamit? - szagolok a levegőbe, miután lekászálódtam mögüle. Végülis az ő területe.. - Szóval más farkas teliholdkor csak akkor jön erre, ha bajt akar.. Mennyi ennek az esélye? - vonom fel a szemöldökömet. Igazság szerint nem sok kedvem van összeakadni egyetlen vérengző vadállattal sem. - Gyorsabb vagyok, ráadásul tudok vigyázni magamra.. - rázom meg a fejem jelezve, hogy én aztán nem fogok elmenekülni, ha idetéved egy másik farkas. Legalábbis eddig nem szándékozom..

Elnézően mosolyogva nézek rá, de nem kérek bocsánatot a viselkedésemért. Vagy legalábbis szóban nem, ha elég szemfüles kiolvashatja a szememből, miért húzom el a számat. A megszokottól eltérni veszélyes, ezt már tudom, azt is, hogy az új dolgok nem mindig rosszak. De talán nem ártana, ha kicsit visszafognám magam a múltat illetően.
- Nem gondolom, hogy bunkó vagy.. - rázom meg a fejemet, közben a homlokom ráncba szalad. De azt hiszem nem vagyok elég meggyőző, így magamat is meglepve folytatom. - Melletted nincs időm agyalni, előzöd a mumusokat, és ez tetszik... - sóhajtok fel. Tegnap este is gondtalannak éreztem magam, egészen furcsa ennyi stressz után.
- Szívesen maradok - bólintok végül, látva mennyire lelkes. Tegnap éjjel még nemet mondtam az ajánlatára, de hiába is tagadom, élvezem, hogy itt még véletlenül sem terelheti el rólam semmi a figyelmét. Nem kényszerít semmire, és talán ez a legvonzóbb benne. - Talán téged még a hirtelen hangulatingadozásaim sem készítenek ki... - nevetek fel kényszeredetten. Legalábbis eddig jól bírta a kiképzést.

Mindig is a szélsőségeket kedveltem, most pedig ismét egyik végletből esek a másikba. Olyan gyengéden beszél hozzám, semmi erőszak nem látszik rajta, én pedig ráébredek, hogy alig néhány másodperce ismét a régi, gőgös önmagam voltam. Tudom, hogy nem igazodik ki rajtam, de talán azzal jár a legjobban, ha meg sem próbálkozik vele. Én pedig majd igyekszem csiszolódni.
- Nem vagy eléggé biztos magadban? - vigyorodom el. Igazság szerint minden bosszúságom ellenére is jól érzem magam a társaságában. Hogy miatta, a környezet miatt vagy egyéb tényező miatt érzem-e így, arról fogalmam sincs. - Jól érzem magam veled. És még sosem kértek engem... Igazából semmire.. - ismerem be és igyekeztem úrrá lenni zavaromon. Vagy legalábbis nem emlékszem rá, legtöbbször konkrét utasítást kaptam, akármilyen cukormázba volt vonva.
- Szóval.. Sikerült mély benyomást tennem rád? - követem roppant elégedetten pillantását a víztükör felé, ami egyre inkább hullámzik. A szél is feltámadt időközben. Csak nem vihar közeleg?
- Menjünk vissza.. - kérem most én lágy hangon. Azt egy szóval sem mondom, hogy itt akarnám hagyni, csak nincs kedvem elázni, bár valószínűleg mindegy, mert már így is vizesek vagyunk. - Vagy van esetleg más terved?

Nem értem miből gondoltam azt, hogy annyiban hagyja a dolgot és ezzel vége is a sztorinak. Egyértelműen nem az a fajta, aki belenyugszik abba, hogy az enyém az utolsó szó. Halk szusszanással fordulok felé, mikor a fehérneműmet már felvettem. Egész rövid ideig értetlenül nézek rá, kell az idő, hogy szavai eljussanak a tudatomig, mert már valóban feldúlt vagyok. Ám mikor ez megtörténik muszáj hangosan nevetnem.
- Ennek az egészneksemmi értelme.. - nézek rá, ezzel kibújva a többi kérdése alól. Én nem ítélkezem, maximum következtetést vonok le, de a kettő nem ugyanaz. De természetesen sérti önérzetemet az ő szemszöge, és a véleménye, amit szent meggyőződéssel hangsúlyoz.
- Ugyan miért maradnék? - hajolok le a nadrágomért. Lehet, hogy nem volt a legokosabb döntés elhajigálni idefelé a felsőmet, most majd keresgélnem kell.. Hiába szeretem mutogatni magam, félmeztelenül nem óhajtok végigszambázni a városon. - Mondj egy indokot.. - kérem a szemébe nézve. Ismét játszom, bár a szabályok némiképp változtak.

Hiába szabadkozik, már elkönyveltem magamban úgy, hogy nem ért meg engem. Pedig nem olyan nehéz dolog. Elemezget, találgat, de nem ismer eléggé ahhoz, hogy véleményt mondhasson.
Egyszerre lettem kissé távolságtartó és rideg is vele szemben.
- Sok minden változott, de tudom, mit akarok. Meg is kaptam. - nézek végig rajta jelentőségteljesen. - Akaratom ellenére vámpír lettem, de én magam nem változtam. Tetszik vagy nem, önző maradtam, és még mindig átsétálnék bárkin azért, hogy érvényesítsem az akaratomat. De a múltamat nem akarom háborgatni. Túlságosan szeretem ahhoz az életemet, hogy megpróbálkozzak eleve halálra ítélt bosszú szövögetésével.. - forgatom meg a szemeimet. Hiába ismerem azt a férfit, aki mindenért felelős, tisztában vagyok vele, hogy nem vett el tőlem egyebet, csak az emberségemet.
- És most, ha megbocsátasz.. Lehet, hogy te nem tartasz tőlem, de én nem akarom feszegetni a határaimat. Egyelőre. - nyomatékosítom szavaimat gesztusaimmal. Túlságosan beengedtem az életembe, azt hiszi ismer, pedig annyira sosem nyílok meg senki előtt.
Még mindig bosszús vagyok ugyan, de közelebb lépve végigsimítok állának ívén, majd szája vonalán, aztán némileg nyugodtabb hangon szólalok meg.
- Ha majd felnyílik a szemed, és rájössz, hogy többet akarsz, keress meg, megmutatom az én világomat. - Nem búcsúzom, az nem az én szokásom. Különben is, az olyan véglegesnek hat.. A part felé indulok, hogy összekapva a ruháimat felöltözhessek.

Nem látom jelét, hogy tartana tőlem, pedig sosem tűrtem el, ha gyerekesen viselkednek vagy bánnak velem. Nem is rejtegetem a bosszús énemet, a karomat összefonom a melleim előtt, és erőt veszek magamon, hogy ne szóljak közbe. Szerencsére sikerül megállnom, hogy ne veszítsem el a türelmemet.
- Fogalmam sincs, hogy mondhatsz úgy véleményt, hogy csak az érem egyik oldalát ismered - rázom meg a fejem lemondóan. A skatulya itt is megvan. Egyáltalán nem szeretem, ha úgy nyomja rám valaki a bélyegzőt, hogy alig tud rólam valamit.
- Gyerekkoromban mindent megéltem, amit elmondtál, ami neked szép. De egy idő után már nem elég. Én akartam változást, jobbat és többet, mindent, amit csak megkaphatok. Megkaptam. Mindent, amit kiejtettem a számon. Az emberek pedig rajongtak értem. Mindenki, aki nem ért fel hozzám, engem akart... - emlékszem vissza, milyen is volt az életem alig egy hónappal ezelőtt. Kissé fájdalmas emlék, de a mocskot, ami közvetve az én kezemhez is tapadt, már nem bírtam elviselni.
- Mondhatod, hogy a pénz nem boldogít, de azért jó ha van.. Én nem nevezlek nincstelennek. Van egy világod, egy értékrended, amiben az enyém nem fér el, és én elfogadtam. Te szabad vagy, én sosem voltam rab, de szabad sem vagyok.. - rántok vállat. Nem tudok elvonatkoztatni a tényről, hogy rám igenis vadásznak. Nem véletlenül akarom magam mögött hagyni a fényűző életet. A valóság csupa lemondás.

Nem vagyok gondoskodó, félreértés ne essék.. Nem is azért simogatom le vizes kezeimmel a vért a mellkasáról, mert bűntudatom lenne, amiért megharaptam.. Egyszerűen azt élvezem, hogy egy remekbe szabott férfitesten simíthatok végig újra és újra.
- Nekem tetszik.. - mosolyodom el automatikusan. Mostanra sikerült csak teljesen megnyugodnom, a légzésem nem kapkodó, sokkal inkább nyugodt, annak ellenére is, hogy itt van a közelemben.
- Igyekszem úgy élni, hogy ne legyen mit megbánnom. Ez pedig minden volt, csak nem hiba... Lehet, hogy máskor is igényt tartok rád.. - nem magyarázom túl a dolgot. Ő is tisztában van a képességeivel, és.. ami azt illeti, már én is.
Nem számítok rá, hogy a következő pillanatban arcomba szökik a víz, így csak az utolsó előtti másodpercben fordulok el. Még így is sikeresen beterít. Meglepetten pislogva fordulok vissza felé, miközben kisöpröm szememből a vizet.
- Szerinted ez vicces? - kezdek el felé úszni bosszúsan. Ezúttal nem használom ki vámpír gyorsaságomat. Úgysem tud hová menekülni, bár könnyen meglehet, hogy eszébe sem jutna ilyesmi.