- Okés, csak nem lesz az olyan nehéz.. Annyit azért mégsem ettünk, hogy problémák adódhassanak a járásban - poénkodtam a megjegyzésére célozva. Teljesen felpezsegtem a gondolatára, hogy nem sokkal később ha minden igaz, már nem kell a vérszívók miatt idegeskednem. Azt tehetem amit akarok és úgy élhetem az életemet, ahogy jónak látom. Vámpírokat meg max akkor láthatok, ha kedvem támadna kitépni a szívüket.
- Rendben, menjünk - álltam fel én is a székről, majd indultunk el a kijárat felé.

[Violet háza, ugye?? ]

- Lassan mehetünk. Amint sikerül rávennem magam arra, hogy valahogyan felálljak innen. - Nem tudom, hogy pontosan hogy a francba fogom megcsinálni ezt az egészet, de ráérek még ezen akkor gondolkodni. Úgy is meg tudom csinálni. Tudom.
- Akkor talán mehetnénk is egyenesen hozzám, hogy túl essünk a dolgokon. - Javasoltam.

- Szuper. - Elmosolyodtam a feleletén. Miközben beszélt feltünt, hogy mindezt talán nem csak az én kedvemért teszi, hanem a saját boszi képességének fejlődése érdekében is. Ez jó, mármint ha mindekettőnk részéről hasznos lesz a varázslat.
- Hát, nem is csoda... annyi finomság van itt, hogy szinte lehetetlen leállni a nassolással - kuncogtam helyeslően. - Talán jobb lenne ha lelépnénk, mielőtt ismét kísértésbe esnénk - javasoltam elviccelve a mondatot.

- Igazán nincs mit. - Ezt tényleg komolyan gondoltam, mert nem csak érte csináltam hanem azért is, mert szerettem volna még többet megtudni erről az egészről. Meg hát gyakorlat teszi a mestert és mindenféle téren jól jön. Először kezdjük a könnyebbekkel aztán jöhet az egyre nehezebb.
- Olyan finom és a szemem még kíván többet is, de egyszerűen nem bírok többet lenyelni. - Fújtam ki a levegőt megkönnyebbülve.

- Előre is köszii - mosolyogtam rá őszintén. Igazán hálás lehetek neki a segítségéért.. Hiszen csak most találkoztunk először és máris felajánlotta a segítségét. Gondolom rájött, hogy ártatlan vagyok, mint egy ma született bárányka.. na jó, annyira talán mégsem.
- Nem vagy egyedül... csak nem bírtam ott hagyni azt a pici maradékot a tányéron - nevettem fel, miközben két ujjammal mutattam azt a picit.

- Megnyugodhatsz. Olyan gyorsan intézkedek amilyen gyorsan csak tudok. - Mondtam kedvesen. Tényleg így gondoltam. Azt hiszem most ez lesz a legfontosabb dolgom. De azért még mindig oda fogok figyelni arra, hogy Caroline mikor fog valamivel visszavágni.
- Azt hiszem mindjárt szétdurranok. - Nevettem fel és a hasamat kellettem simogatni.

- Oké - mosolyogtam vidáman. - Már nagyon izgatott vagyok.. kíváncsi vagyok, vajon mifféle varázsige létezik az én bajomra - nevettem fel, direkt ezeket a szavakat használva. Annyira, de annyira hálás leszek neki, ha sikerül az a varázslat.. Bármit megadnék azért, hogy láthassam a vérszívók arckifejezését, amint rájönnek, hogy a vérem már nem annyira ínycsiklandó, mint egykor volt.
- Na jó.. még nekem is van pár falatom - néztem le a tényáromra, majd bekaptam a maradék falatokat.

- Szerintem amint hazaérek. Mert vagy otthon lesz a barátnőm vagy pedig felhívom és fél óránál nem telhet többe mire odaér. - Maximum egyedül kell megoldanom. De akkor is segíteni fogok neki. Valahogy muszáj lesz.
- Teljesen. - Rávettem magam, hogy az utolsó falatot is legyűrjem.

- Megértem - bólogattam. - Én is teljesen odáig lennék a varázserőmtől.. - nevettem fel, majd kezemmel körözni kezdtem a levegőben, mintha egy jósgömb lenne előttem és kezeimet fölötte lebegtetném. - És mikorra tudsz értesűlni a dologról?? - váltam izgatottá, arra a varázslatféleségre célozva.
- Ja, ezt letárgyaltuk - mosolyogtam, majd a hajamba túrtam.

- Igen, a legjobb barátnőm. Mindene az ereje. - És most már nekem is. Akármennyire is nem szándékoztam régebben foglalkozni ezzel most annál inkább is akarok. Jó érzéssel tölt el, hogy van valamiféle hatalmam. Ha kicsi is, de jó érzés.
- Na akkor ezt megbeszéltük. - Kacagtam fel, halkan.

- Gondolom, vannak még boszi barátaid és ezzel tulajdonképpen rájuk céloztál - tippeltem boldogan, majd pillantásom követte az övét és a pult mögötti sütikre tévedt. Hm, tudnék még választani, ha férne még hely a hasamban. Dehát, valamit a következő alkalomra is kell hagyni..
- Persze, én is szívesen találkoznék veled máskor is - egyeztem bele habozás nélkül a javaslatába.

- Tudom kihez kell fordulni, ha probléma van. - Kacsintottam rá, majd tekintetem a megkóstolatlan sütikre tévedt. Már nem voltak annyira vágykeltőek, mint amikor bejöttem, de azért még mindig belenyaltam volna párba.
- Viszont attól még eljöhetünk ide párszor együtt és kipróbálhatjuk a maradékot, ha gondolod. - Ajánlottam fel kedvesen.

- Igen? Annak örülök - mosolyogtam rá vidáman, hiszen rendkívül örültem már a gondolatának is, hogy meglehet védeni a véremet a nemkívánatos személyektől. Kit érdekel, milyen módszer? Csak hatásos legyen.. nem hiszem, hogy ez a csajszi olyan módszerekhez folyamodna, ami hát nem éppen kellemes.
- Hát, már eleve hiú reménynek tűnt.. - kacagtam. - Mindenesetre, tényleg finomak voltak.. Megérte betévedni ide - húzódott széles mosolyra az arcom.

- Mindenre van megoldás, csak jó helyen kell keresni. - Mosolyogtam rá. Azt hiszem, ha magamtól nem is jövök rá akkor is ott lesz Violet. Maximum megkérem, hogy segítsen. Nem halok bele ha az elején még tanácsot kérek tőle. Neki is időbe telt elsajátítania a dolgokat. Nem megy ez egyik pillanatról a másikra. Bár már az akarat is épp elég.
- És mi még végig akartuk kóstolni az egészet. - Nevettem fel halkan. Két sütinél több nem fért belénk és még vissza lett volna egy csomó.

Meglepetten néztem rá, mikor felajánlotta a segítségét, a vérem megóvásával kapcsolatban.
- Tényleg? És hogyan tudnál segíteni? - kérdeztem izgatottan, mivel fogalmam sem volt róla, mire képes. Mármint, eddig csak egy boszival dolgoztam együtt és Ő határozottan erős volt.. elérte, hogy a drága Kol szépen lassan lekopjon rólam. Vajon, ő mire célzott az imént?! Hogyan tudná megvédeni a véremet? Még majszoltam picit a habos sütiből, majd a hasamat fogva néztem rá. - Hát, ami azt illeti, belém se fér már több - nevettem.

- A véred? Hm. - Kezdtem el gondolkozni. Biztos van valami módja annak, hogy megvédjük. - Talán ebben tudok segíteni. - Jelentettem ki határozottan. Most kezdett el érdekelni ez az egész mágia dolog, de azt hiszem, hogy mint általában ebbe is hamar belerázódom. Mert ha engem érdekel valami akkor nincs olyan ember aki megállíthatna abban, hogy a lehető legjobbat hozzam ki magamból azon a téren.
Magamba erőszakoltam még pár kanál sütit, majd elégedetten hátradőltem. - Azt hiszem én tele is vagyok.

- Hát ebből a szempontból tényleg nem jó - bólintottam elhúzott szájjal. - De voltak azért jó dolgok is, amilyért megéri szembe nézni a gonosszal - tért vissza ismét az optimista énem.
- Öhm, nem egészen.. nem feltétlenül Kol miatt jöttem a városba, ő csupán az egyik ok, amilyért maradnom kell - javítottam ki a feltételezését, majd egy újabb falatott vettem a habos sütiből. - Igazából a barátaim miatt jöttem.. de Kol is jócskán megnehezíti az ittlétemet ... - Nem akartam panaszkodni, de lehet annak hangozhatott. Hiába, nem tudok lakatot tenni a számra.. - Tudod, a vérem megóvása néha komoly feladatnak tűnik - tettem hozzá fanyarul mosolyogva.

- Akkor eléggé zajlik körülötted az élet. De számodra ez nem a legjobb. - Elgondolkodtam azon, hogy már egy ősi vámpírral is volt dolga. Hát azt hiszem, hogy az ő életéhez képest az enyém egy unalmas múzeum vagy nem tudom, hogy mihez kellene hasonlítanom.
- Akkor gondolom ez a bizonyos ősi vámpír hozott téged a városba. Ha segítség kell valamiben szívesen segítek. - Ajánlottam fel neki kedvesen.

- Hát, igen.. ez lennék én - bólogattam nevetve. -Amúgy, nem csoda, hogy eddig még eggyel sem találkoztál, hiszen nincs valami sok belőlünk.. - jegyeztem meg elgondolkodva. Pontosabban csak egyet ismerek rajtam kívül. Harmonyt. Kíváncsi lennék, hogy élnek-e egyáltalán még rajtunk kívül, szerte szét a világban?!
- Tényleg? - csillant fel a szemem a boszorkány szó hallatán. - Csúcs.. Tudod, eddig boszival még csak egyszer volt dolgom, de sajna csak azért, hogy segítsen lekoptatni rólam az egyik ősi vámpírt - mondtam szemforgatva. - Dee ami azt illeti volt dolgom már démonnal és angyallal is.. ráadásul pont az utóbbi napokban, de ezekre nem igazán vagyok büszke - tettem hozzá, hiszen ha úgy vesszük sok közöm nem volt az ügyhöz, azon kívül, hogy én játszottam az áldozati bárány szerepet.

(Sarah)

Nem akartam hagyni hogy Sarah fizessen, de annyira sietősen vette elő a pénzt, hogy szólni sem tudtam. Végül ráhagytam, hadd csinálja. Az fontosabb volt, hogy amit mondott, én azért még mindig aggódtam érte. De ráhagytam. Egyelőre, úgyis egy városban vagyunk, már nem lóghat meg a szemem elől, majd még ránézek később.
- Mi is örülünk, és... majd ráállok a témára - kuncogtam, mikor Noah-t emlegette a búcsúzkodás közben. Aztán búcsút intettünk neki, és néztük hogyan hagyja el az épületet. Mikor már elment, lassan én is szedelőzködni kezdtem, ráadtam Lucy-ra a kabátját, és aztán lassan mi is hazafelé indultunk.

(folyt. köv. Pearl háza)

- Hmm, egy kis tündérkét sodort az utamba az élet. Hát még eggyel sem volt alkalmam találkozni szóval akkor ez a nap nem csak a süti evés miatt lesz emlékezetes hanem emiatt is. - Mondtam picit nevetve. Sose tudtam, hogy mi is igazából az előnye annak ha tündér vagy. De ezek szerint nincs is olyan sok ha így mondja.
- Én boszorkány lennék, de úgy igazán most kezdtem érdeklődni az erőm iránt. - Mondtam egy pici büszkeséggel a hangomban. Büszke voltam arra, hogy már érdekel az erőm. Főleg, hogy tudom is használni.

Stacey

Kicsit megszeppentem a kérdése hallatán, de aztán szerencsére ez nem tartott sokáig és hamarosan már minden rendben is volt.
- Hát, én egy tündér lennék - feleltem egy szelid mosollyal az arcomon. - Aminek, khm, úgymond jóval több a hátránya, mint az előnye - tettem hozzá, közben visszacsempészve a humort a szavaimba.
- Hát te?? - néztem rá kíváncsi szemekkel. Vajon melyik fajhoz tartozhat? Habár mostanában elég sok faj tagjával összehozott már a sors.. az egyikkel épp a minap. Kíváncsi vagyok, hogy ő hova tartozik, mert hogy nem vámpír az holtbiztos. Talán boszi lenne?

- Persze, hogy jól vagyok - bólogattam hevesen, miközben előkotortam a pénztárcámból annyi pénzt, hogy az ő fogyasztásukat is kifizethessem. Elvégre én hívtam őket ide, és az évszázadok alatt alaposan megszedtem magamat pénzzel. - Csak elgondolkodtam egy kicsit. Tudod, hogy most hogyan lesz velem... Mert egyik apával sem túl jó a kapcsolatom - magyaráztam azt, amit egyébként is tudott már. - Örülök, hogy találkoztunk, mi hárman. Remélem mielőbb viszontlátlak, akkor már azzal a titokzatos Noahval - kacsintottam rá, és már el is indultam, hogy kislisszoljak a helyiségből.
/Folyt Eyal és Sarah lakása/

- Igen... nem rossz ötlet, fiatal férfi, lehet hogy szívesen menne arra a bulira - gondolkodtam el kicsit, hangosan, Sarah javaslatán. Bár aztán elnevettem magam az Ő elméletén hogy Ő mi lehetne. Meg persze azon is, hogy mi mik lehetnénk... Az aztán igazán egy kis sors-szerűen gonosz beállás lenne, én a horrorbálon vámpírként, úgy hogy közben ez teljesen igaz. Ez aztán csavaros trükk lenne. Habár nem tudom való-e még nekem egy ilyen fiatalos buli... talán már öreg vagyok az ilyesmihez. De hát... végülis, ki tudja. Majd megkérdezem Noah-t, és ha lesz kedve, akkor elmegyünk. Ha nem lesz akkor meg nem erőltetném ez bizonyos.
Láttam hogy Sarah arca viszont közben valahogy nevetésből elég gyorsan váltott komollyá, vagy... inkább komorrá. És ezt nem értettem. Meg akartam kérdezni mi jutott az eszébe, amitől ez történt, de Ő megelőzött azzal hogy a búcsúzkodás irányába kezdett beszélni.
- Nem tartottál fel minket, örültem hogy találkoztunk végre - mondtam őszintén neki, és azért biztos, ami biztos rákérdeztem. - Jól érzed magad? Olyan komor lett az arcod... - néztem Rá aggódva.

- Óóó, szóval akkor most benned mit is tisztelhetek? - Kérdeztem felvont szemöldökkel egy mosollyal az arcomon. Nem nagyon volt dolgom még természetfelettiekkel, de itt az ideje megismerni őket egytől egyig. Hiszen mostanában úgy érzem, hogy az életem központja az erőm lett. Csak úgy, mint egykor Violetnek. De nem akarok teljesen olyan lenni, mint ő. Azért vannak dolgok amiket én másként csinálnék. Például ezt a vámpírrá válást én már nem bírnám. Egyszerűen nem fájna a fogam arra, hogy örökké éljek.