- Na ugye, hogy igazam van? - mosolyodtam el diadalmasan, miközben hátradőltem a székemben. - Elhívhatnád mondjuk a Horror éjszakájára. Gondolj bele, tökéletes pár lennétek! Te a vámpír, ő az áldozat - vigyorodtam el magán a feltevésen, hogy ez ilyen formában majdhogynem igaz is. Merthogy ez a Noah nevű fickó valószínűleg soha nem lesz Pearl áldozata, de hogy Pearl vámpír marad, az is igazán biztos. - Én meg jövök, mint halott menyasszony, halálra rémítem álmaid lovagját, te pedig feléleszted, és boldogan éltek... Szóval boldogan - nevettem el magamat. Aztán elkomorodtam,a hogy elgondoltam, hogy hamarosan engem is ugyanazok a problémák fognak gyötörni... Lesz vajon apja a gyerekemnek? Igazából kötve hiszem, főleg mert Leót nem érdeklem, Nevilt meg a gyerek nem érdekli... Nem baj. Erős és független nő vagyok, nem? - Viszont azt hiszem, lassan ideje lesz mennem. Nem akarlak tovább fenntartani titeket - magyaráztam.

Sarah

Meglepődötten, és először eléggé megilletődve is hallgattam Sarah szavait. De aztán, ahogy beszélt, lassan kezdtem... nem is tudom, talán... hinni neki. Bíztam a szavai jelentőségében. Hogy sikerülhet? Végülis... korábban úgy tűnt Noah kedvel, és én is Őt, és... kedves volt, meg udvarias. Talán nem lenne belőle gond ha kezdeményeznék...
- Hát... talán igazad van - eresztettem meg egy halvány mosolyt Sarah felé. - Végülis... túléltem 150 év rabságot, meg hogy "elzártak" a lányaimtól... a csalódás ezek közelébe sem érne, nem igaz? - kérdeztem, bár nem is tudom, hogy Tőle vagy magamtól. Talán mindkettőnktől. És nem is értettem, magamtól miért nem mertem ezt így végiggondolni? De valahogy Sarah szavai erőt adtak a gondolathoz, hogy most végre... talán sikerülhet. - Nem lenne rossz, ha végre boldog lehetnék valakivel, és... Lucy-nak is jót tenne egy férfi a családban... - gondolkodtam hangosan, bár óvatosan... merthogy rendben, hogy én nem csak flörtölgetést akarnék, hanem komoly dolgot, de... ki tudja a másik fél mit akarna tőlem... hisz ez már egy modern világ...

- Az biztos... - nevettem fel egyetértve. - Sőt, nem is érdemlik meg, hogy róluk dumáljunk - tettem hozzá mosolyodva. Mert hát, a csajok között ez a téma, az egyik azon témák közül, amit lehetetlen lenne rendesen kitárgyalni..
- Fú, most megnyugodtam - vallottam be egy mély lélegzet következtében. - Mert ha nemmel válaszolsz, nem tudtam volna mit felelni - mosolyogtam el magam zavaromban. - De valahonnan sejtettem... pl abból, hogy eddig csak természetfelettiekkel volt dolgom - hajoltam közelebb hozzá, mert nem akartam, hogy az utolsó szavaimat az egész cukrászda hallgassa.

Pearl

- Nézd, Pearl - fogtam meg a kezét. Hirtelen annyi dolog jutott eszembe... Hogy Leónál, akit tényleg szeretek, én sem kezdeményeztem, mert letagadtam az érzéseimet. Mondjuk miután tisztáztam, szinte lerohantam a szerelmemmel, és ebből lett a galiba... - Bátor nő vagy. Bátor voltál, amikor átváltoztattad Annát, bátor voltál, amikor először összetalálkoztunk, és bátor vagy, amikor a gyerekeidről. Mi rossz történhet akkor, ha te hívod fel? Semmi, az égvilágon semmi. Nem lesz baj, csak próbáld meg szépen! Persze a csalódás nem kellemes, de... Neked mindig itt lesznek majd a lányaid, akik viszont örökké szeretni fognak - magyaráztam teljes beleéléssel. Igazából... életemben egyszer utasítottak vissza, nem is olyan régen, de annak igazán nyomós oka volt...

- Szerintem hagyjuk ezt az egész pasi témát. Mert évekig beszélhetnénk arról, hogy milyenek vannak és, hogy mi mit várunk el tőlük. - Forgattam meg a szemeimet egy mosollyal az arcomon. De tényleg két lány között a pasi téma az olyan amiről akármennyit tudnak beszélni akkor sem beszéltek róla eleget.
- Igen. - Kúszott egy vigyor az arcomra. Azt hiszem ennél normálisabban rá sem kérdezhetett volna. Valószínűleg azért kérdezett rá, mert jártas a dologban. Hülye lettem volna nemet válaszolni amikor én is az vagyok.

- A papucsokról inkább ne is beszéljünk - legyintettem nevetve. - Most komolyan... a pasi akkor pasi, ha úgy is viselkedik... ne legyen se nyálas, se pipogya, akit irányítani kell - helyeseltem a mondanivalóját, picit átfogalmazva. A kanalammal felvettem egy picit a habos sütijéből. - Nyámi, ez is nagyon finom - nyaltam meg az alsó ajkam, majd újabb falatot vettem a sütiből.
- És mondd csak, tee hiszel a természetfelettiben? - csúszott ki a számon a kérdés. Tudom, tudom ez elég kockázatos lépés volt a részemről, de hát jobb mintha úgy kérdeztem volna, hogy 'te miféle lény vagy?', najó azt soha nem tenném fel, legalábbis abban a formában nem.

- Én... lépjek? - kérdeztem vissza, és enyhén kitágultak a pupilláim. - Igen, gondoltam, de hát... Mikor utoljára én meg egy férfi... szóval a legutóbbi kettő nem alakult túl jól. Tudod, előbb Jonathan, aztán... volt a szabadulásom után egy férfi, aki úgymond udvarolt nekem, de aztán egyszercsak szó nélkül eltűnt, és... hát ezek után a tapasztalatok után valahogy még az is nehéz hogy barátkozzak férfival, nem még hogy komolyabban kezdeményezzek. Nem tudom volna-e hozzá bátorságom... - vallottam be, és félősen néztem Sarah szemeibe. Persze szerettem volna... persze, hisz ki ne vágyna a szeretetre, törődésre... De hát nem tudtam merném-e ezt újra megpróbálni... Eleve nehéz valakit közel engedni, és még nehezebb ha te kezded...

- Igen egy ideig aranyos, meg cuki amíg féltékeny. De azért mindennek van határa. - Mosolyodtam el kedvesen. - Bár azokat a srácokat sem szeretem akik egy idő után papuccsá változnak. Egy férfi legyen férfi és legyen saját akarata. Ne azt várja el, hogy megmondd neki mit tegyen. Egy ideig élvezhető, de hosszú távon nem. Unalmassá válna minden. - Magam elé húztam a gyümölcsös sütijét, majd egy ideig ízlelgettem a számban, hogy mindent megérezzek ami benne van. - Ez fantasztikus. - Vettem belőle még egy falatot a számba.

- Jó neked - mosolyogtam rá, közben áttérve a második sütimre. - Hát ja.. nekem pl rá is ment egy kapcsolatom a féltékenységre... - forgattam meg a szemeimet. Hát igen, az már régen volt... és iszonyat hülyeségnek tartom még most is az akkor történteket.. de hát, ha neki úgy jobb volt, hogy előre ítélkezik, akkor nesze, megkapta amit akart. - De van olyan is amikor cuki, ha egy pasi féltékeny - folytattam ezuttal optimistábban, felkuncogva. Mikor felém tolta a sütijének másik felét, én is hasonlóan tettem az enyémmel. - Ezt meg te kóstold meg, meert nem éri meg kihagyni, annyira fiiinom - húztam el a magánhangzókat, ezzel is kihangsúlyozva, mennyire finom.

- Hát én azért még nem adtam fel az esélyt. Mert még mindig van esélyem, hogy jóra fordítsam a dolgokat, de arra is meg van az esély, hogy most mindent elszúrtam. De majd kiderül. - Kaptam be pár falatot a sütimből. - Igen azok már tényleg idegesítőek tudnak lenni. De vannak aranyosak is, nem csak a maguktól eltelt egoisták léteznek. - Vigyorodtam el, majd elé toltam az első sütim másik felét. - Ezt mindenképp kóstold meg egyszerűen isteni. De azt hiszem nem tudjuk mindegyiket megkóstolni egy alkalommal. Ahhoz túl sok van. - Sóhajtottam visszapillantva a kínálatra.

- Ja, hát persze - sóhajtottam. - Minden ilyen dolog mögött egy pasi áll.. - forgattam meg a szemeimet. - Ezért sem kérek már belőlük - kuncogtam a markomban, majd tovább ettem a sütimet. - Főleg azokból van elegem, akik annyira nagyképűek, hogy az már fáj.. - itt személy szerint Kolra céloztam, de nem akartam kimondani és hozzátenni, hogy ő egy ősi vámpír. - A többi pedig a féltékenység miatt visz a sírba.. - tettem hozzá, ekkor már egészen másvalakire célozva.
- Ez is isteni -mutattam a gyümölcsös felé, aminek már majdnem meg is ettem a felét.

- Egy srác. De eléggé megváltoztak már a dolgok azóta úgyhogy nem vagyok biztos abban, hogy ez az egész jó ötlet volt. De inkább hagyjuk, majd kiderül. - Mosolyodtam el és végig gondoltam a dolgokat. Valószínűleg Caroline tudja, hogy benne volt a kezem. Idő kérdése és Tyler is fogja. Vagy nekem kell lépnem, hogy ne higgyen Carolinenak vagy fel kell adnom a reményt, hogy valaha is vele leszek.
A gondolataim leforgása alatt már meg is ettem az első sütim felét, majd gyorsan bele is kezdtem a másikba. - Ez fantasztikus.

- Igen? És miért jöttél ismét vissza? Mármint, ne értsd félre, de mi vonzott ennyire a városban? A barátok, egy pasi vaagy valami egészen más..? - kezdtem el találgatni a variációkat, majd egy pimasz mosoly kíséretében rá is kacsintottam.
- Köszönöm - mondtam én is, miután a pincér letette elénk a rendelt sütiket. - Remélem ugyanannyira finomak lesznek, mint amilyen jól kinéznek - kuncogtam, majd először a gyümölcsös sütit vettem kezelésbe.

Pearl
Tovább hallgattam Pearlt, és isten bizony, az volt a szerencsém, hogy viszonylag erős idegzetű vagyok, és nem kezdtem el ismét zokogni... NA meg évszázados gyakorlatom van abban, hogyan tűntessem az az érzelmeket a testem minden négyzetcentiméteréről, vagy vegyek fel egy másik kifejezést, így csak hallgattam az egyébként megható meséjét... Aztán visszatért Noahra. Láttam rajta a zavarát... Hát igen. Hiába születtünk egy korszakba, neki kimaradt százötven év, meg soha nem élt túl erkölcstelen életet, szóval talán furcsa neki, hogy a mai világban akár ő is kezdeményezhet. Mégis... azt hiszem, hogy mondhatjuk, a barátnőm teljes mértékig belezúgott ebbe a pasiba.
- Azt hiszem, igazad van - túrtam bele a hajamba. Nem, nem fogom elmondani, hogy nekem egészen mástól van görcsbe a gyomrom, mást akarok, mást érzek... Szóval igen. Én mást szeretek, ami nem is nagy baj. - Pearl, gondolkodtál már azon, hogy te lépj? Úgy értem, hiába várod, hogy a férfi lépjen, amikor a többségük olyan alamuszi, hogy jóformán a kedves, emberi arcomtól is megijednek? - nevettem fel.

- Hát én se régebb óta, habár gyerekkoromban megfordultam itt párszor. - Emlékszem, hogy milyen céllal érkeztem ide. Megszerezzem Tylert és cserébe akár a varázserőmről is lemondok. De most már változtak a dolgok. Az erőm fontosabbá vált. Legalábbis azt hiszem.
- Köszönöm. - Mondtam, mikor elénk rakták a megrendelt sütiket. - Akkor lássunk neki. - Vigyorodtam el, majd egy nagyot nyeltem mielőtt belekezdtem az első habos sütimbe.

- Nem, csupán alig pár hete tartózkodom a városban - feleltem a kérdésére, és ez az idő elég is volt ahhoz, hogy elegem legyen a természetfelettiekből, tettem hozzá magamban. - Hát te?? Mióta boldogítod a lakókat a jelenléteddel? - tettem hozzá humorosan. Vajon neki is van valami része a természetbeli világból, vagy azon kevesek közé tartozik, akik normális emberi életüket élik a városban? Ha van egyáltalán olyan...

- Biztos vagyok benne. - Vigyorodtam el, majd miután leadtuk a rendelésünket helyet foglaltunk egy asztalnál. Talán most következne az a bizonyos kínos csend amikor egyikőnk sem tudja, hogy mit mondjon? Hiszen azt hiszem a süti témát kifogyasztottuk, de valamit muszáj volt kérdeznem, mert nem rajongtam a csendért.
- Régóta élsz már a városban? - Kérdeztem mosolyogva. Igaz, hogy gyerekkoromban megfordultam erre és láthattam ha itt élt már akkor is, de nem emlékezhetek mindenre.

Ezuttal nem foglalkoztam azzal, hogy ismét kinevetett, inkább vele együtt nevettem, hiszem olyan régóta nem kacagtam már ennyit.. az utóbbi időben kb olyan komoly lehettem, mint a vakbélgyulladás. - Szuper - vágtam rá, mikor rámutatott 3 habos sütire. Azok is finomak lehetnek.. - Akkor már csak meg kell rendelnünk őket - jegyeztem meg, közben a kiszolgálóhoz fordulva. Miután mindketten feladtuk a rendelésünket, helyet foglaltunk egy asztalnál, hogy a lehető legkényelmesebb pozicióban tudjuk majd a sütiket bekebelezni.

Ahogy próbált valami durcás grimaszt bevágni még jobban kacagni kezdtem. Fura az utóbbi napokban megváltoztam meg nem is. Barátságos maradtam amennyire lehet, de azért már jobban odafigyelek a dolgokra és az emberek viselkedésére.
- Akkor én pedig azokat. - Mutattam három habos sütire amiknek az ízét már rögtön éreztem a számban. De még valahogy Violetet mindig nem sikerült kivernem a fejemből. Remélem, hogy minden rendben van vele és lehetőleg sikerül nem megölnie valakit.

( Vivienne )

Kérdésére nagyon halványan mosolyodtam el. De már nm volt titok, hogy egyikünk sem tudatlan. Tisztában voltunk azzal, hogy melyikünk micsoda.
- Gyere. Ezt ne itt beszéljük meg. A lakásomban... amúgy is kezdünk sokan lenni - mondtam neki apró kis mosollyal. - Fizetem én! - utaltam a forró csokikra, és miután kézhez kaptuk a számlát, úgy is tettem, ahogy mondtam.
- Menjünk. - mondtam neki barátságosan.

- Harmony lakása ;; Hotel -

Tettetett éljenzésem látszólag annyira jól eshetett neki, hogy sehogy sem bírta visszafolytani a kacagást. - Hé - vettem fel a durcás arcomat, de hiába, nem bírtam sokáig, pár perc múlva ismét mosolyra görbült a szám széle. - Na de most komolyan - mondtam, közben próbáltam komolynak os tűnni, már amennyire lehetséges volt az adott helyzetben. - Szerintem először ezt, ezt éés ezt próbáljuk ki - mutattam egy gyümölcsös, egy csokis és egy vaniliás sütire. Ugyanis ezek tűntek a legínycsiklandóbbaknak számomra. Furcsa, olyan régóta nem mosolyogtam már ennyit, mint ebben a pár percben.. talán mégis van esélyem normális Kol-mentes életet is élni ebben a kisvárosban??

- Még szép. - Vigyorodtam el. Aranyos volt a lelkesedése. Ahogy felemelte a kezét kicsalt belőlem egy halkabb kacajt próbáltam visszafolyatni amennyire csak lehetett, de még így is elég hangos volt azt hiszem.
Kedves lánynak tűnt és nem éreztem, hogy vámpír lenne vagy esetleg vérfarkas szóval már ez is egy jó pont volt. Ha már nagyon muszáj vegyülni ezt a két fajt kihagynám. Habár egy kivétel van. Tyler. Vagy már ő sem az. Magam sem tudom.
- Amióta csak megszülettem. - Mosolyodtam el, majd azon kezdtem gondolkozni, hogy melyikekkel kezdjük legelőször.

Én magam is meghatottan figyeltem, ahogy Sarah meghatódik, s szemeiből lassanként könnyek buggyannak elő. Csodálatos látvány volt ez... egy anya könnyei... engem is meghatott, s ha Lucy nincs a karjaim közt, és nem játszik épp vidáman a karkötőmmel, biztos én is elsírom magam. Sarah a barátom, és anya vagyok, mint Ő. Át tudtam érezni, mindent ami Őbenne végbemehetett.
- Ugyan... - ráztam meg lassan a fejem, mikor Sarah a könnyeit kezdte el törölgetni. - Az a szép amit érzel, meg amit teszel... - mosolyodtam el lassan, és zsebemből egy zsebkendőt nyújtottam barátném felé. - A hormonjaid pedig... jobb ha hozzászoksz hogy ilyeneket váltanak ki belőled, mert még ezt fogják csinálni pár hónapig. És igen, olyan lesz, és... persze, nehéz kivárni hogy végre meglásd, és megfoghasd, de aztán sok-sok évig mást sem kell majd tenned, csak szeretned, szóval... megéri várni. Azt hiszed már most alig bírod hogy várnod kell, de hidd el, ez még semmi, na, amit majd az utolsó hónapokban érzel... az lesz csak aztán nagy. Akkor már tényleg pattanásig feszülve fogod várni, hogy jöjjön már - kuncogtam fel, és emlékeztem... milyen nagyon fantasztikus érzés volt, amikor Lucy megszületett... 150 év... 150 évet várni rá... majdnem három emberöltő... de megérte, istenem, de még mennyire, végtelenül megérte.
Amikor Sarah ismét Noaht említette, egy kérdés képében, hát azt hiszem nem is kicsit belepirultam a dologba, pedig még nem is feleltem semmit.
- Háát... az nem kifejezés. Persze tudom, nem illik, de... ohh, ha látnád, remegne a lábad - nevettem fel halkan. Igen, bennem volt az a régi érzés hogy nem illik ezt, de hát... 21. század... most már illik, hozzá kéne már szoknom.. - Nagyon jóképű, és erős, és nagyon... úriember. - Mikor észbe kaptam hogy mily mértékben kezdek ömlengeni, picit próbáltam visszafogni magam. - És Lucy is nagyon kedveli, ugye kicsim? A doktor bácsi kedves - néztem mosolyogva Lucy-ra, aki bólogatni kezdett, és mosolygott, de inkább foglalkozott tovább a karkötőmmel, a beszélgetés most nem érdekelte.

Teljesen fellelkesültem, mikor belement az ötletembe. - Szuper, akkor ma degeszre fogjuk tömni magunkat - nevettem fel, áldásomat adva a tervre. - Már alig várom - emeltem meg a kezem megjátszott éljenzéssel. Hát meg kell hagyni részben ezért is érkeztem a városba, hogy új barátokra leljek, valamint hogy felkeressem a régieket. És ez a csaj rendkívül kedvesnek és aranyosnak tűnt, olyannak akivel könnyen barátságot lehet kötni, feltéve hogy nincsenek hátsó szándékaid.. hiába túl paranoiás vagyok mostanság, folyton csak a természetfelettieken jár az eszem.. vajon neki van valami köze hozzájuk? - Stacey - ismételtem meg a nevét elmosolyodva. - Készen állsz? - kacsintottam rá pajkosan.

Barátságos lánynak tűnt. Ebben a városban azt hiszem ezt felírhatom ritkaságnak. Mindenkinek megvan a maga kis bosszúhadjárata amiért személyisége nem mindig van tele pozitív tulajdonságokkal.
- Ez egész jól hangzik. - Mosolyodtam el az ötletén. - Akkor felét te felét én? Mert én mindegyiket meg akarom kóstolni, te nem? - Nevettem fel vele együtt. Nem gondoltam volna amikor ideindultam, hogy partnerre lelek az édesség fogyasztásban. Bár arra azt hiszem mindenkit rá lehet venni. - Stacey. - Mutatkoztam be én is.