(Pearl lakása)

Kicsi Lucymnak nagyon bejött a séta. Főleg hogy a hó még mindig a várost fedte, a járdán is volt, és az úton is, Lucy pedig odáig volt érte hogy sétálhat a hóban, és az hol ropogott a csizmája alatt, hol pedig csúszott alatta, ilyenkor mindig erősebben fogtam a kezét, nehogy leüljön a földre véletlenségből.
Mikor megérkeztünk a cukrászdához, én is és Lucy is ámulattal szemléltük a szép helyiséget, hisz a karácsony elmúltával még nem szedték le a díszítést, és így a hely nagyon szép látványt nyújtott még. Ehhez párosult a sütemények édes, finom illata, ami aztán már csak hab volt a tortán.
- Gyere, Szívem, oda leülünk - vezettem kislányom az egyik ablak melletti üres asztalhoz, ahol amint elkezdtem levenni róla a kabátját, meg is jelent mellettünk egy pincérnő, aki köszöntött, majd megkérdezte, hozhat-e nekünk valamit. - Helló. Igen, öhm... én kérek egy kávét, a kislánynak pedig... egy kakaót és egy kókuszgolyót kérek - adtam meg a rendelésünk, és a kókusz szót meghallva Lucy szeme máris csillogni kezdett, úgy nézett rám nagy mosollyal. A kókuszos sütik kiemelkedő helyen szerepeltek nála a kedvencek listáján.
A pincérnő elment elintézni a rendelést, s addig magam is levettem kabátom, majd azt is a székemre terítettem, így vártuk Sarah-t, miközben kicsivel később meg is kaptuk a rendelésünk, s Lucynak se kellett sok, olyan lelkesedéssel kapott a süteményre, hogy nézni is öröm volt, én meg közben a kávémmal melengettem a kezemet.

-Hát még én sem tudom teljesen. -vontam vállat, majd halványan elmosolyodtam. A következő megszólalására is csak elmosolyodtam, miközben elöntöttek az emlékek. Egy csomó hülye emlék van a szerelemről,amin az ember már csak röhög ha visszagondolja őket.
-Sajnálom. -sóhajtottam én is utána. -A férfiak többsége ilyen. -a vállamat ismét megrántottam a helyes megállapításomra,majd megint elmosolyodtam, most egy kicsit hamiskásan. A fejemet gyorsan a plakát felé kaptam amiről beszélt.
-Váó! -mondtam meglepődve. -Fogalmam sincs.. -sóhajtottam elhúzott szájjal. -Lehet. -tettem hozzá gyorsan két mosolygás és két korty közben,mivel már meghozták a forrócsokit amit rendeltünk.

- Ezek szerint Te nem egyéjszakás kalandokat keresel. - jegyeztem meg mellékesen, mert ezt szűrtem le a véleményéből. Ami nem is baj. Mert járhatnak következményekkel az ilyesmik. Mystic Fallsban sok a bolond fiatal.
- Akkor ha így vagy vele, nyilván nincsenek is rossz élményeid a szerelemmel kapcsolatban. - suttogtam egy apró sóhajjal. - De nem is igazán kell még keresni ilyen fiatalon. Azután a bizonyos férfi után, aki mára már megnősült... - kezdtem bele. -egy idő után találkoztam valakivel, a bátyám barátjával. És azt hiszem, szerelmes lettem. De nagyon összetörte a szívemet, mikor csak úgy elment, se szó, se beszéd. - sóhajtottam szomorkásan.
- Ugyanazt kérem! - biccentettem a nő felé, majd visszapillantottam Vivienne szemeibe, de ekkor feltűnt egy plakát. - Azta... a Horror éjszakája. Te mész? - kérdeztem tőle.

Vállat vontam az első megszólalására. -Én már így megszoktam. Majd lesz valaki az idő múlásával. -sóhajtottam egy félmosolyt ejtve felé.
-Értem. -húztam el egy picit a számat. -Hát akkor emberemre akadtam. -vigyorodtam el. -Elég kevesen vannak olyan sorsúak mint mi ebben a városban. Úgy vettem észre,egy részüknek megvan a párja,a másik része pedig az egyéjszakás kalandokat keresi,a legutolsó része,az a pár százalék pedig a szinglik mint mi. -mosolyodtam el ismét. Eközben kijött a pincér.
-Én egy forrócsokit kérek. -mondtam neki. -Úgy is olyan hideg van. -fordultam Harmony felé.

- Ez furcsa. - utaltam arra, hogy Ő még szingli. Biztosra vettem volna, hogy nem az. Persze női szemmel minden más, mint férfival. És nyilván okkal van ezzel így, és nemcsak ilyen a "kedve".
- Én is az vagyok. Az elmúlt egy évben igencsak nehezemre esett ismerkedni bárkivel. Mással voltam elfoglalva, mielőtt néhány héttel ezelőtt visszajöttem a városba. - sóhajtottam.

- Ez furcsa. - utaltam arra, hogy Ő még szingli. Biztosra vettem volna, hogy nem az. Persze női szemmel minden más, mint férfival. És nyilván okkal van ezzel így, és nemcsak ilyen a "kedve".
- Én is az vagyok. Az elmúlt egy évben igencsak nehezemre esett ismerkedni bárkivel. Mással voltam elfoglalva, mielőtt néhány héttel ezelőtt visszajöttem a városba. - sóhajtottam.

-Okés. -mondtam miközben az asztalhoz battyogtunk és leültünk az egymással szemben lévő két székre. A csomagokat az ölembe tettem,és fürkészni kezdtem a lányt,mert annyira titokzatos és más volt. Majd feltett egy kérdést amire felkaptam a tekintetemet.
-Jelen pillanatban szingli vagyok. -sóhajtottam csalódottságot tükrözve.
-De megvan nekem a magam gondja is pasik nélkül. -vontam vállat. Még a saját lábamban is képes vagyok megbotlani ha arról van szó,nem hiszem hogy én hiányoznék valaki életébe.
-Na és te? -érdeklődtem én is,bár sejtettem a válaszát.

- Utcák -

Vivienne-el beléptünk a kis helyiségbe, miközben még mindig mosolyogtam a baba puszta gondolatától is. Én is nagyon szerettem volna, de... hát tény, hogy nekem nagyon ritkán adatott meg az, hogy férfiakkal ismerkedjek.
- Üljünk le oda. - böktem az egyik asztal felé, majd rámosolyogtam Vivienne-re. - És mondd csak, neked van férjed? Vőlegényed? Barátod? - kérdezgettem. Úgy nézhettem ki, mint valami kíváncsi tündér.

- Igen, mehetünk - öltöztettem vissza Delenát, aztán pénzt tettem az asztalra, és megfogtam a süteményes-tejszínhabos dobozokat rejtő szatyrokat.
- Gyere tündérem - mondtam Delenának. - Apu hazahúz titeket, aztán ahogy látom, fejest ugrotok az ágyba az öcséddel - mosolyogtam, aztán kinn újra felültettük őket. Delena átkarolta Davidet, rájuk került a kis takaró, és a lassan leszálló téli alkonyatban hazafelé vettük az irányt.

(Damon és Elena háza)

Nagy szemekkel pislogtam Damon felé, ahogy azt mondta, oda kellett volna mennie a pincérnőhöz, és még ha viccnek is szánta, kissé kiülhetett az arcomra a rossz érzések kavalkádja. Hiszen... ezektől a pillanatoktól mindig eszembe jutott, hogy én meg fogok öregedni. Viszont a dögös pincérnők mindig itt lesznek...
- Jól van, akkor... - adtam vissza a gyerekekre a ruháikat és a sapkákat, majd elcsomagoltam a kapott habot is. - Mehetünk, nem?

- Két pohár almalét kérünk a gyerekeknek. Nekünk pedig ásványvizet. Az neked is jó lesz? - fordultam Elena felé. - Akkor ennyi. És legyen szíves tejszínhabot külön is csomagolni. Színeset is, és simát is. Aztán már csak a számlát kérnénk - mondtam a felszolgálónőnek, majd mikor elment, legyintettem.
- Oda kellett volna mennem a pulthoz hozzá - sandítottam a szemem sarkából Elenára, és magamban hangosan hahotáztam azon a pillantáson, ahogy rám nézett.
- Ne aggódj édesem, legalább lesz otthon miért kiengeszteljelek - néztem rá bocsánatkérően.

- Nem lehet olyan süteményt csinálni, amit ti nem ennétek meg - mosolyogtam hol Damonre, hol Delenára, majd én is megtöröltem David ujjait, miután egy sóhajjal jelezte, hogy neki is elég volt.
- Akkor... kérünk almalevet, legalábbis a gyerekeknek. És még tejszínhabot is. Ilyet én is kérek. Este lehet, hogy éhes leszek és jó lesz tejszínhabot nyalogatni - kuncogtam fel, de csak ezek után intettünk a kiszolgálónak.

David lelkesen nyalogatta a tejszínhabos ujjait, amin muszáj volt nevetnem, aztán miután lenyeltem a sütemények utolsó falatjait, elégedetten szuszogva hátradőltem, akárcsak Delena. Szinte hajszálra azonos volt a mozdulatunk, a jóllakott emberek tunya, elégedett lustasága.
- Azt hiszem, a mi oldalunk szintén jó pontot adott a helynek újra - nyögtem, aztán erőt vettem magamon, és mikor Delena odanyújtotta a ragacsos ujjait, megtörölgettem.
- Nos, azt hiszem... jöhet még valami finom gyümölcslé... és lassan indulhatunk is haza. Közben szépen sötétedni kezdett - néztem ki a kirakaton.

Mikor a gyerekek megkapták a süteményeket, és enni kezdtek, valahogy máris visszatért a mosolyom és felkuncogtam, ahogy láttam David markoló ujjait a habba... - Legalább csinálsz anyunak mosnivalót - kuncogtam továbbra is, és magam is megkóstoltam a kék színű habot.
- A barackos süteménnyel meg van elégedve a másik két haspók? - pislogtam Damonre és Delenára.

- Nos, akkor tényleg csak ennyi lesz - néztem a nőre, és rá is kacsintottam egyet, de Elena szúrós tekintetére gyorsan vigyázzba kaptam a vonásaimat.
- Jól van na... csak vicceltem - dünnyögtem, és mikor megkaptuk a süteményeket, mind neki is láttunk a kajának.
- Csak óvatosan kicsim, ne legyél nagyon maszatos - adtam Delena kezébe egy szalvétát, mikor úgy fogta kezébe a süteményt, mint aki még életében sem evett ilyet, és David is lelkesen nyammogott a tejszínhabon.

Delena csak határozottan bólogatott, mikor Damon feltette neki a nagy kérdést. - Ez buta kérdés volt. Ugyanúgy édesszájú, mint az apja - simogattam meg Delena haját.
- Davidnek pedig csak tejszínhab lesz, ő még nem tudja a süteményt megenni. Szóval egy külön tejszínhab-adag is rendel - diktáltam a nőnek. - Én pedig nem kérek semmit, most nem vágyom semmi édesre - ráztam a fejemet, bár eléggé megköszörültem a torkomat, mikor felfigyeltem arra, hogy a nő kissé sem törődve azzal, hogy mindannyian itt vagyunk, végigmérte az ÉN férjemet.
- Az asztalnál nincs semmi olyasmi, ami rendelésre kapható lenne - mondtam csak ennyit szúrós szemekkel, hogy rám figyeljen, és szemmel láthatóan érezte a célzást, hiszen továbbállt azzal a szöveggel, hogy mindjárt hozza a rendelést. - Én is így gondoltam - döntöttem az államat David feje búbjának.

Leültünk az egyik asztalhoz, és én is levettem Delena kabátját, sapkáját és kesztyűjét, és hagytam, hogy átjárja őket a kellemes meleg.
- Nos, nekem jöhet egy túrós-barackos sütemény. Nem is, legyen inkább kettő - mondtam határozottan. - Nos, hercegnőm? Neked mi legyen? Jöhet egy olyan sütemény, mint az enyém, meg színes hab?

- Bocsáss meg, elfeledkeztem a te édes szádról - mosolyogtam Damonre pimaszkodva, majd amint beértünk, köszöntünk a kiszolgálónak, és a jó illatokat szemmel láthatóan Delena és David is nagyon élvezte.
Leültünk az egyik asztalhoz, David-et a saját ölembe ültettem és lehúztam a fejéről a sapkát, miközben a kiszolgáló nő már ott is állt előttünk, végigmérve mindannyiunkat a szokásos vendéglátói mosollyal.
- Mit kérsz? - néztem Damonre. A barackos sütemény tág fogalom.

- Színes hab, és tejszínhabos, meg barackos sütemény - egészítettem ki Elena listáját, és míg ő felvette Davidet, én megfogtam Delena kezét. - Szerintem együk meg itt. Addig át is melegszünk kicsit. Itt jó alaposan fűtenek, és rá is fér a gyerekekre a kinti hideg után - jelentettem ki, és besétáltunk.
Szinte azonnal karácsony-illat csapott meg. Fahéjas sütemény, mézeskalács, és a karácsonyi gömbökön megcsillantak a fények.
- Ezért érdemes volt megélni a jelen kort - motyogtam halkan.

(Főtér)

- Na jól van, a szánkót most hagyjuk kinn - vettem a karjaimba David-et, és rámosolyogtam Delenára, aki már ismerte a helyet, és széles vigyort váltott ki belőle az egész.
- Akkor... egy csomó színes hab rendel, már első körben is - kuncogtam. - Itt együk, vagy... hazavigyük? - kérdeztem Damontől.

Jamivel éppen befejeztük az eszegetést,amikor Hales toppant be a cukrászdába.
-Szia anya! Boldog karácsonyt! -üvöltötte Jamie,miközben az anyja nyakába ugrott. Tegnap este óta nem látta,ma kora reggel elment.
-Merre voltál? -kérdeztem mosolyogva.
-Hagytam egy cetlit az asztalon még este,megtaláltad? Ma még karácsonyfát is kellene díszítsünk. -sóhajtottam.
-De még ráérünk. -néztem biztatóan Jame felé,hogy nem kell mindjárt hazamenni.

[Erdő]

Hazafelé sétáltam,amikor egy cukrászda ablakán belül megláttam Cassie-t és Jamiet. Rögtön be is mentem,elvégre minek hazamenni,ha nincsenek ott azok akiért hazamegy.
-Na helló! -vigyorogtam puszit nyomva Jamie arcára.
-A következőt én fizetem. -néztem rá Cassre. -Mizujs veletek,mióta vagytok itt? -kérdeztem,miközben mutattam a felszolgálónak hogy legyen szíves ide jönnie.
-Egy forrócsokit,meg még két ugyanolyat mint ők az előbb. -adtam le a rendelést,majd újra feléjük fordultam.

Felkuncogva bólogattam Noah szavaira, majd együtt léptünk ki a cukrászdából hogy aztán elinduljunk a két ellenkező irányba hazafelé.

(folyt. köv. Pearl háza)

- Na igen, azt hiszem, nekem is ideje lenne kölcsönözni valamiféle öltönyt - magyaráztam. Kétségkívül hamarabb el fogok készülni, aminek a legfőbb oka, hogy nekem nincsenek gyermekeim, akikről gondoskodnom kellene. - Szóval... viszlát a bálig, Pearl. Vagyis megyek eléd - mondtam, majd a pulthoz sétáltam, fizettem, és elindultam a kijárat felé.
/valahol/

- Akkor ezt észben tartom, még jól jöhet - kacsintottam Rá, elvégre, ha összebarátkozunk, még jól jöhet ha tudok ilyesmit. Hogy miket szeret.
Felálltam amikor Ő is felállt, és bólogattam, miközben az órámra néztem.
- Igaz is, arra nem elég öt perc elkészülni, és Lucy-t elhelyezni. De nem lesz gond - mosolyogtam, s készülődve töröltem még le a maradék maszatot Lucy-ról, majd visszaültettem Őt a babakocsiba, ahol Ő máris hátradőlt, és az ottmaradt plüssfiguráját vette a kezei közé.