Nem tudom, hogy kit bámult Crystal, de a választ hamarosan meg is kaptam. Valami jeges dolgot éreztem a nyakamban. Vagy éppenhogy forró volt? Mittudomén... talán inkább égetett, vagy mit is mondhatnék még erről? Olyan érzés volt, mintha nyakon ütöttek volna, és végül mardosni kezdte minden zsigeremet a méreg.
- Hé... idióta... nyilvános helyen vagyok, kretén... - mondtam neki sziszegve, hiszen alig jött ki hang a torkomon, miközben még mindig nem voltam képes összekotorni magamat a földről. Ez most... normális? Vagy mi a fene? Ki a pokol ez egyáltalán?

- Értem - mondtam, majd miután rákérdezett, hogy mire gondoltam hirtelen azt sem tudtam mit mondhatnék. Végül, csak egyszerüen vállat vántam. - Mindenfélén, a köteléken.. meg azon, hogy szerintem ennek a megtöréséhez semmi szükség a mágiára. Nem tudom, van-e ennek bármi értelme is, de esetleg érzel valamiféle... hálát Klaus iránt..? - vetettem fel az eshetőséget.
Aztán hirtelen olyan jelenetnek lettem a szemtanúja, aminek láttán hirtelen azt se tudtam, mit csináljak, esetleg mondjak..? Egy pillanatban még senki sehol, a másikban meg már ott állt velem szemben a bátyám és egy injekciós tűt szúrt Ben nyakába, mire ő összeesett.
- Nick, te meg mi a csudáért csináltad ezt?? - néztem rá teljesen ledöbbent arccal. - Anélkül, hogy tudnád a háttérinfókat.. - korholtam le égnek emelve a szemeimet. Bár, miért is lepődöm meg ezen, tipikus, hogy az én imádott bátyám anélkül cselekszik, hogy gondolkozna.

Kis incidensem után bejöttem a cukrászdába. Jól felszeret voltam, mert eléggé felidegesített az a valami.. Nem tudom még most sem milyen lény lehetett az, de nagy szerencséje volt, hogy nem vámpír másképp már halott vámpír lenne.. Első dolgom az volt, hogy körül nézzek és megláttam a húgom, de ott ült mellette egy fickó, amikor közelebb mentem láttam, hogy egy vámpír az.. ez csak is rosszat jelenthez ezek szerint még is csak terrorizálják őt, vagy valami, mert egy vámpírral senki sem barátkozik csak úgy. Ezért úgy mentem oda, hogy ne vegyen észre senki és amikor oda értem a vámpír mellé oldalt álltam neki és a jobb zsebemből kikaptam egy injekciót és belefecskendeztem, amitől kidőlt. Majd ránéztem a húgomra és örültem, hogy újra láthatom őt.

- Nem tudom. Éppen ez a problémám. És már bármit megtennék, hogy ne kelljen azt éreznem, hogy meg kell őt védenem, mert muszáj - sóhajtottam, majd kíváncsian néztem Crystal szemiebe, aki szemmel láthatóan elgondolkodott, és erre méginkább kíváncsi lettem.
- Mi jutott eszedbe? - kérdeztem visszafogottan.

- Hm, inkább ne firtassuk tovább a témát.. - javasoltam, mivel látszott rajta, hogy ő sem szeretne erről többet beszéln. Mi van, talán nem csípi a benne lakozó vérszívót? Ez érdekes..
- Szerintem is megszakítható, csak éppen nem tudom, hogyan.. - morfondíroztam. Imádom az efféle rejtvényeket.., persze csak ha meg is tudom fejteni őket. - Talán igen, talán nem. Mindenesetre azt már tudjuk, hogy az érzelmeidre nincsen semmiféle hatással - juttattam eszébe, hiszen ez már egy jó kezdet. Bár, fogamam sincs minek a kezdete, de valahonnan el kell indulni, nem? Ha viszont az érzelmeire nincs hatással, csupán a tetteivel akkor meg is kell tudja valahogyan szakítani.. valamit éreznie kell a hibrid iránt, aminek következtében kötődik hozzá. Netán érez valamiféle hálát Klaus iránt.. -törtem a fejem az eshetőségeken.

- Hát ki tudja - rántottam meg a vállamat, ahogy azt kérdezte, hogy szerintem hagyná-e odáig fajulni a dolgokat. Most miért ne? Nem hiszem, hogy lenne sok választása, ha én egyszer nekirontanék. Jobb lenne ezt a témát inkább hanyagolni, bele se tudok gondolni abba, hogy félig vámpír vagyok, egyszerűen gyűlölöm magamat emiatt.
- Tudod... a kötelék egy megszakítható dolog. Állítólag... - tettem hozzá mormolva. - De egyelőre nem jöttem rá, hogy ez egy boszorkány által megszakítható kötelék-e, vagy más kell hozzá - sóhajtottam fel.

- Hát igen.. írtó nagy mázlim van - forgattam meg a szemeimet. Klaus, szóval így hívják az ősi hibridet. Újabb infó, amit hozzácsatolhatok a tudományomhoz. Néha napján már-már kezdem is úgy érezni magam, mint egy lexikon.. bár, ez csak jó, legalább informált vagyok.
- Ja - horkantam fel, amikor magyarázni kezdte, hogy miért is kéne félnem tőle. - És te komolyan azt hiszed, hogy engedném odáig elfajulni a dolgokat? - kérdeztem rá, közben kíváncsian megemelve az egyik szemöldökömet. - Hát nem. Na de most ezzel a kötődéssel kíváncsivá tettél. Vajon meg lehet szakítani azt a köteléket?! - estem gondolkodóba, mivel annak ellenére, hogy semmi hasznom a dologból, kíváncsivá tett ez a szituáció.

- Akkor szerencséd van. Bár azt hiszem, Klaus nem a boszorkányokra vadászik és ez az egyetlen szerencséd... - suttogtam. Igen, szinte biztos voltam benne, hogy akkor minden létező boszorkány a képbe kerülne, aki a városban él. És valljuk be, szép számmal vannak itt.
Halványan elmosoloydtam, bár kissé furcsán is, hiszen eléggé nehéz volt elmagyarázni, miért is kellene félnie tőlem. - Mondjuk azért, mert vámpír is vagyok. És a boszorkányok vére... nagyon... vonzó - nyeltem nagyot, közben kicsit hátradőlve, hogy ne gondolja, hogy itt rögtön lecsapolom.

Az arcáról nem volt nehéz kiolvasni, hogy mennyire nem volt ínyére ez a kötődés dolog. Felteszem, ha javasolnék neki valamit, amivel állítólag megszakíthatná, habozás nélkül kapna is a legetőségen. Talán még akkor is, ha hazudok és valójában semmit nem tudok róla. Hm, talán ki is próbálom..
- Nem hallottam túl sok mindent arról az "arrogáns hólyagról", de amit igen, az se valami kecsegtető infó - jegyeztem meg felnevetve, közben ujjaimmal macskakörmöket rajzolva a levegőbe. A híres hibrid.. manapság nincs is olyan, aki ne hallott volna már valamit róla. Kivéve, ha az illetőnek semmi köze a mi kis természetfeletti világunkhoz.
- Én, félni? - néztem rá furcsán, mintha lehetetlennek tartanám még a gondolatát is. Mellesleg annak is tartottam. - Nem, miért talán kellene? - kérdeztem vissza közben ravaszul mosolyogva.

Kíváncsian hallgattam őt. Hiszen boszorkány, valamit biztosan tudnia kell, vagy nem? Legalább egy apró infót, amivel tehetek a kötődésemről... mert ez őrület. Egyáltalán nem bírom ezt elviselni.
- Szóval... az érzelmeinkre nem ha ki. Ez mondjuk igaz, még mindig utálom azt az arrogáns hólyagot. - bólintottam helyeslően, miközben tovább kavargattam a kávémat, majd megköszörültem a torkomat, mikor eszembe jutott egy zavaró kérdés.
- Ugye... nem félsz tőlem? - néztem rá félősen.

- Háát.., nem igazán - húztam el a betűket, mintha gondolkodnék rajta, de végül kinyögtem, hogy nem. Hibrid révén nem nehéz feladat rájönni, hogy boszorkány vagyok. Pláne, hogy az érzékszervei is sokkal jobbak lettek amióta vámpírrá változott. Gondoltam.
- Ó, hát.. - kezdtem el vakargatni a fejem búbját, hátha beugrik valami. Netán egy kis infó amit anno valamelyik könyvben olvashattam. Biztos szó volt ott róluk is.. vagy nem. - Ilyenről még nem hallottam, de másféle kötődésről igen. A kötelék csak a tetteidet befolyásolja, az érzelmeidre nincsen semmilyen hatással - mondtam ki ami legelőször eszembe jutott a témával kapcsolatban.

- Úgy nézek én ki, mint aki most jött le a falvédőről? Na ugye, hogy nem - mondtam neki akkor, mikor azt mondta, hogy nem is árulta el nekem, melyik fajból származik. Nekem nem nagy dolog ez. Vámpír vagyok és vérfarkas egyszerre. Az érzékszerveim ezerrszer jobbak, mint mikor sima vérfarkas voltam, de néha visszavágyódtam oda.
- Talán tudnál nekem arról mesélni, hogy... egy hibrid hogyan képes... megszakítani a kötelékét a teremtőjével? - kérdeztem rekedten. Nem bírom már sokáig ezt a kötelékes dolgot. Megőrülök tőle.

Egész könnyen belement az elutasításba, hacsak valamiféle komolyabb oka nem volt rá.. és nem is volt számára fontos, hogy elmenjen.
- Bizonyára.. - mondtam, majd újabb falatot ettem a sütiből. Bizonyára ő is megkívánhatta a sütievés, mivel magához hívta a pincért és ő is rendelt egyet magának.
- Jaj, neem, már ígyis tele vagyok - tiltakoztam nevetve, mivel ez a 2 nekem bőven elég volt. - Elhiszem, hogy az, de több már nem fér belém - toltam el magam elől azt a keveset is, ami még a 2. sütiből megmaradt. Ez az, ezt akartam elérni, hogy tele tömjem magam sütivel, de az endorfin termelődés csak hébe hóba akart elindulni bennem.
- Nem is mondtam, hogy boszi vagyok - tértem ki a válaszadás alól, habár nem volt nehéz kitalálnia.. - Hébe hóba, régebb gyakorolgattam, de miért is kérded? - kíváncsiskodtam, mert komolyan érdekelt, hogy mit forgat a fejében.

- Értem én... - suttogtam, miközben bólintottam egyet, majd vállat vontam. - Ami azt illeti, nekem sincs túl sok kedvem bálozni. De... majd elmúlik, vagy valami - bonyolódtam bele a saját mondanivalómba, és ekkor sütit rendeltem.
- Kóstold meg, ez a specialitásuk - mondtam neki, de szinte rögtön rá is tértem egy kissé komolyabb témára. - Mondd... te értesz a fekete mágiához? - kérdeztem, miközben nyeltem egy nagyon kicsi falatot. Ez érdekelt most leginkább.

Kíváncsian hallgattam a történetét. A csúnya bácsinál csak égnek emeltem a szemeimet. Ugyanmár, mondja ki nyugodtan a nevét, hallottam már egyet s mást az évek leforgása alatt. Az egy dolog, hogy nem tudom, mi igaz belőlük, dehát... ezek szerint java részük igen.
- Hm, ez érdekes - haraptam az alsó ajkamba, mivel tényleg annak tűnt.
- Ööö, igazság szerint most nem igazán van valami nagy bálozós hangulatom - vallottam be, miközben próbáltam nem kimutatni, mennyire meglepett a kérdésével.

To: Crystal

Közelebb hajolt hozzám, miután megjegyezte, hogy tényleg modortalan vagyok, amiért megkérdeztem, melyik fajba tartozik, de mit tehettem róla, a kíváncsiságom egyszer a halálomat okozza.
- Nos... - mosolyodtam el keserűen. - Ennek egyszerű története van. Vérfarkasnak születtem - kezdtem bele a mesébe, hiszen... nekem megbízhatónak tűnt ez a lány. - De jött egy nagyon csúnya és gonosz bácsi... - fintorodtam el. - És a vére segítségével vámpírrá tett, de mindeközben nem halt meg bennem a vérfarkas sem. Hibrid vagyok - ejtettem ki őszintén e szavakat, majd az órára néztem, és nagyot nyeltem.
- Nem... nincs kedved velem tartani arra a pflancos bálra? -kérdeztem rekedtesen, de azt hiszem, nem vettem volna sértésnek sem, ha visszautasít.

Gondolom, milyen nevetségesen hangzott kijelentésem. Biztosan tudtam, hogy azt hiszi napokig megvonom magamtól a mennyei vért, ezzel kergetve magam az őrületbe, de nem így van. Miért tennék ilyet?! Még egy bolond sem vetemedne ilyenre, hacsak nem a mókusokat, és kisnyulakat evők klubjába tartoznak. Egy újabb félreértés elkerülése végett, ezt is elmagyaráztam. Nem azért, hogy kiismerjen, ami nem könnyű, hanem, hogy ne nézzen engem egy könyörületes kislánynak, aki azért nem iszik, mert nem akar kárt tenni a népben.
- Nem kell hetekre gondolni. Körülbelül, hat-hét óra, aztán ha kedvem szottyan.. itt egy csukló..ott egy nyak. - kúszott ajkaimra gonosz vigyor, miután utolsó szavaim elhagytál az a lepcses szám.
- Akkor Én közszemlére állítanám ki azt a helyes kis szíved. - cirógattam meg a dobogó felületet mellkasán, majd folytattam. - Látod mekkora szerencse, hogy nem mondod. - jegyeztem meg gúnyosan, majd ismét hátra dőltem.
Ha nem lenne beverbénázva, működött volna az igézésem. Bármennyire is szeretné, egyáltalán nincs nyeregben. Nem szeretem, ha játszanak vele, ez az Én reszortom ezt tenni mással.
- Csak pár farkasos kérdés, semmi több. Ha nem kapok választ, sem fakadok sírva. - rántottam vállt, mintha semmi jelentősége nem lenne.
Engem viszont annál jobban érdekelt. Puszta kíváncsiság semmi több. A vámpírlét előnyeit, és hátrányait már rég kiismertem, miért ne akarnék megtudni a másik oldalról is hasonlókat?!
- Ha tiszta a véred, és még mindig így gondolod, örömmel a rendelkezésedre állok. – megvártam, míg idevánszorog a pincér, és fizet.
Ezután meg is indultam a kijárat felé, nyomomban Kevinnel, hogy egy kevésbé nyüzsgő és kis helyet keressek a társalgásra.

//Mystic Falls parkja//

Nem kerülte el a figyelmemet a megdöbbenése, amint kimondtam azt az alig 5 betűből álló szócskát. Gunyoros mosolyom egyre szélesebbé vált az arcomon, de mivel nem foglalta szavakba a kíváncsiságát, inkább kanalaztam még párat a sütiből. Az első már kis híján elfogyott, amikor ismét megszólalt.
- Pontosan - bólintottam ártatlanul méregetve, ahogy a mennyezetet kezdte el kitüntetni figyelmével. Nem kellett nagy was ist das, ahhoz hogy rájöjjek kb min is törheti a fejecskéjét.
- Tényleg az.. - hajoltam én is picit közelebb közben rejtélyesen mosolyogva, majd alkudozni kezdtem. - Elmondom, ha te meg megmagyarázod, hogyan lehetsz vámpír és farkas egy személyben. Mendemondák ide vagy oda, még soha nem találkoztam hozzád hasonló .. lénnyel - fejeztem be hangos töprengésemet.

Kevin

- Nem vagyok túl törvénytisztelő. - kecsesen felvontam szemöldököm, azt sugallva: "Na ne mond!", és annyiban is hagytam a szextémát. Remélem ő is mielőbb elfelejti, mert ma nincs kedvem, és ha lenne, sem szórakozhatnánk el. Nem telt el a három nap! Pech, pedig nem hazudok, szívesen kipróbáltam volna. Hogy törvény?! Pff.
- Hogy pontosítsak, már nem pályázom rá. Tudod, nincs ínyemre a verbéna, ráadásul épp vérdiétát tartok. - egyre halkabban beszéltem, nehogy olyas valaki is meghallja, akinek nem kellene.
Meglehet, hogy a vámpírtéma már megszokott ezen a helyen, de nem kockáztatok.
Még körül is néztem feltűnésmentesen, mintha csak
- Csak meggyőző volt, nem éreztem benne a hazugságot. Semmilyen jel nem utalt arra, de elismerésem, ha sikerült átverned. Nem sokaknak sikerül. - bájcsevegtem vele ezután, hiszen nem kifizetődő lepaktálni az "ellenséggel".
Minden vámpír ősellensége a vérfarkas. Ez az örökös hajcihő azért indult, mert a vámpírok nem díjazzák, hogy a harapásul el teheti őket láb alól, és ahogy a mondát is tartja: "A támadás a legjobb védekezés." Én se vágynék arra, hogy ilyen szánalmas halált halljak.
Teljesen lehangolt, hogy nem tudtam bábszerűen mozgatni, mert a vérét szennyező növény hatástalanná tette igézésem. Mikor elhatároztam, hogy Mystic Fallba jövök, sokkal több lehetőségre számítottam, többek között erre is. A végén be kell látnom, hogy nem is jó móka, mint azt szerettem volna. Elhessegettem letargikus gondolataimat, és próbáltam pozitívan hozzáállni, bármennyire is sújtott le ez a pár kósza gondolat.
- Most, hogy a majom a vízbe ugrott, vagyis kiderült, hogy ősellenségek vagyunk, ugrott a móka. Lenne hozzád még pár kérdésem, de nem itt akarom feltenni őket, némelyik személyes. - nem gondoltam, hogy kitárja nekem a szívét, és bepillantást nyerhetek a női ész és logika butított változatába, de van, amit egy vámpír el sem tud képzelni, legyen az akárhány éves.
Nm viselkedtem ellenségesen, de nem is viselkedtem talpnyalóként, annak érdekében, hogy beleegyezzen. Ha nem hát nem, nem ő az egyetlen kutyuska ebben a városban.
- Szóval, indulhatunk? Ne félj, nem harapok.. nagyot. - álltam fel, miközben a szokásos mozdulattal kisöpörtem a kósza tincseket szemeimből, és megvillantottam ismét huncut mosolyom.

Meglepődtem, ahogyan azt mondta, tzudja... mit tud? Mindent? Vagy csak ezt az apróságot? Mi ez az összevisszaság a fejemben? Jaj, ne... kérem, csak ezt ne... miért kell itt mindenkinek beavatottnak lennie? Hiszen... hiszen lehetne minden olyan egyszerű, vagy nem? Bár nem... az nem úgy van. Akkor még bonyolultabb lenne. Inkább nem is fecsérlek erre felesleges gondolatokat, van jobb dolgunk is.
- Szóval hosszabb időre jöttél, egy barát miatt... hát, ez érdekesen hangzik - jegyeztem meg, közben a mennyezetre szegve tekintetemet. Vajon mi lehet ő? Melyik faj leszármazottja? Mert... az egy dolog, hogy természetfeletti. De... mégis, azon belül micsoda lehet ő?
- Tudom, hogy modortalanság... de... - köszörültem meg a torkomat. - Te mi vagy? - hajoltam közelebb hozzá, rekedt suttogással.

Meg se próbáltam elrejteni, mennyire meglepett a színvallása, de a ledöbbent arcom pillanatokon belül váltott át gunyoros mosolyba. - Tudom - mondtam kissé közelebb hajolva hozzá, ezzel felfedve magamat. Nem tagadom, volt már pár ügyem a vámpírokkal s mivel Tom barátom vérfarkas volt, azokat is felismerem. Nem vagyok már olyan gyenge kis boszorkány, mint anno amikor nem tudtam megmenteni Tom életét...
- Nem, igazából egy másik barátom miatt jöttem a városba - próbáltam ismét mosolyogni, de ezuttal eléggé nehezemre esett előbbi gondolataim felidézése miatt. - És igazából hosszabb időre érkeztem - mondtam, közben ismét kanalazva párat a sütiből. - Tényleg nem jártam még errefele.. de annyira már a pár napos itttartózkodásom alatt rájöttem, hogy több itt a természetfeletti lény, mint a normális halandó - kuncogtam fel kissé halkabban ejtve ki a természetfeletti lény szócskát, hogy ha mégis akadnának olyanok akik nem tudnak róluk-amit kétlek-, ne hallhassák meg.

- Nem áll messze az igazságtól, ha azt mondod nekem, hogy sorozatgyilkos... tudod, megközelítem azt a szerepet - néztem őszintén a szemeibe. Nos, ha eddig nem tdta, hogy természetfeletti vagyok, hát most már tudhatja. Nem szokásom mindenki orrára kötni ezt, mert... még magam számára is kínos, hogy egyszerre vagyok vámpír, és vérfarkas, de... már nem is tudok mit mondani.
- Szóval spanyol eredetű... és azért látlak most a városban, mert utazgatsz? - kérdeztem meg egy mosollyal az arcomon, majd újra beleittam a kávémba. - Egy ilyen szép lányra emlékeznék, ha már járt volna itt. És én már eléggé régóta élek ebben a városban. De te... még sosem... nem ugrik be. - ráztam meg a fejemet.

Tekintetemet mélyen a szemébe fúrtam. Valóban így lenne? Kétlem.. Keveseknek adatik meg akkora önuralom, hogy ellen tudjanak állni, Ő pedig ránézésre sem az a kategória. Mégis annyira biztos magában.. Ez valami női specialitás?! Kár, hogy engem nem tud vele manipulálni.
- Ne félts engem.. - nevettem fel. Még meg is hatódnék, ha komolyan gondolná... Nem, mégsem... - Az egóm mindent túlél, és nincs aki földbe tiporhatná. Ha valami, hát ez törvény... - kacsintottam rá. Nem hiszem, hogy tudna ártani.
Mintha morgolódna magában. Amiatt, hogy nem sikerült igéznie, vagy a viselkedésem miatt, ez nem egyértelmű számomra, de nem fogok rákérdezni. Nem adom meg neki a lehetőséget, hogy még inkább összezavarjon.
Továbbra is jógyerek módjára könyököltem az asztalon, közben gondolkodón végigsimítottam az államon. Mintha az bármin is segíthetne.. Hogyan tudnám próbára tenni?! Pontosabban inkább az érdekelt, hogy meddig bírja...
- Nem tetszik az ötlet, hogy a véremre pályázol.. - húztam el a számat. Valójában tényleg nem tetszett.. Semmilyen elképzelhető módon. Szeretem megtartani azt, ami az enyém. Önző vagyok? Nem hiszem.. A vérem a testemben van, a testemnek én vagyok az ura, ergó nincs nyúlka, harapás meg még úgyse.. Bár tőle a nyúlkát szíves örömest elviselném. A verbénával viszont közel sem járna jól. Ez van, Babám. Ha rám pályáztál a vacsi elmarad. Viszont ezer meg egy ember körül tud választani...
- Úgy csinálsz, mintha a homlokomra lenne írva a dolog. Miből gondolod, hogy nem hazudok? - vontam fel a szemöldökömet érdeklődve. Ugyan semmi értelme nem volt a vádamnak, amivel magamat illettem, de szerettem játszani mindenkivel. Miért pont Ő lenne kivétel?

Egy pillanatig haboztam. Megkérdőjelezi a fogadalmam iránti elszántságom?! Az erkölcs egy fajtája bennem is meg van, ami név szerint a szavahihetőség, és belső tartás. Nem mellesleg az élet adta pofonokat is meglehetősen szarul, de büszkén tűröm. Ez is valami olyasmi, hiszen mindenkinek vannak bizonyos biológiai szükségletei. Nem akartam kockáztatni, mert - neki be nem vallanám - nem vagyok magamban biztos. Ráadásul ő se könnyítené meg a dolgom.
- Ó hidd csak el, velem nem lenne gond. Sokkal inkább miattad aggódok. Elviselne az egód egy újabb visszautasítást? Mert ebben az esetben... - nem adtam a végén pontos választ, inkább kíváncsian vártam erre mit lép.
Addig is van időm átgondolni, hogy kísértsem-e a bennem lévő önmegtartóztatás maradványait. Tettetett szomorúsága megnevettetett. Jól szórakoztam magunkon, ahogy incselkedünk egymással, mintha már rég ismernénk egymást, pedig gőzöm sincs róla, hogy ki ő valójában. Gyilkolásáról szóló megjegyzésére nem reagáltam, mert előbb lebuktam volt. Azt hittem ez nem történik meg, de a szerencse forgandó. Vagy is mióta ebben a porfészekben vagyok, nagy írben elkerül. Kezd egyre ellenszenvesebbé válni ez a hely. Egy vámpír már kénye-kedve szerint sem igézhet?! Bezzeg a régi szép időkben..
Leheletnyi sértődöttséggel, és egy sóhajjal dőltem hátra a szék háttámlájának, majd mellkasom előtt összefontam karjaim. Ahogy hallottam semmiféle érzelmi többletet nem okozott ez a tény, szíve ugyan abban az ütemben verte mellkasát. Hogy elkeseredtem-e?! Dehogy! Nem áll meg a világ. Akaratlanul is mosoly húzódott ajkaimra, így kezdve bele mondandómba.
- Ugyan, kérlek! A meglepetés ereje csak egy plusz pont. És egy próbát megért. Ha úgy döntöttem volna, hogy megkóstollak, nem szerettem volna ilyen meglepetésben részesülni. - "erről nem sok jót ír az álmos könyv sem", ahogy azt megboldogult apám mondta.
A többi már csak bizalom kérdése. Saját bőrömön tapasztaltam a vérfarkasok "könyörületességét" a vámpírok iránt.. hát nem volt ínyemre. Minden vérfarkas egy kutya! Már nem is izgatott annyira, mi a mestersége, csak arra kellett, hogy megtudjam, védekezik e azzal a gazzal, vagy sem.
- Nem lep meg. - nyugtáztam ennyivel, majd egy pillanatra nyakára vándorolt tekintetem, de azzal a mozdulattal tovább is haladt a cukorkák irányába.