Mit tagadjam? Nem szoktak csak úgy egyenesen visszautasítani, sem pedig annyira félvállról venni, mint ahogyan ő teszi. Normál körülmények között dühítene a viselkedése, de valahogy most nem vagyok ideges. Minden bizonnyal azért, mert társalgás szintjén is emberemre akadtam.
- Valószínűleg igazad van... - vágtam elgondolkodó képet. A 'ha valamibe belekezdtünk, azt vigyük véghez' elv nálam is mindig élen járt, de nem feltétlenül bizonyosodott előrelépésnek. Van, hogy értelmetlen a cél és ez csak a megvalósításhoz vezető rögös úton derül ki. Nos ez van. Ez logika szempontjából bármire ráhúzható. Akár a következő szállítmányra, akár a nőügyeimre. - .. minden esetre én kíváncsi lennék, meg tudnál-e állni... - szúrtam oda. A hozzá hasonló nők, abszolúte nem bírják, hogyha valaki kétségbe vonja őket. Itt az alkalom.
- A Cukros bácsi most szomorú... - vágtam fancsali képet szavaim alátámasztásaként, bár belül közel sem éreztem magam lekoppintva. Előbb-utóbb megkapom, amit akarok. A türelem viszont nem erényem, ezért a most, rögtön lenne a legkézenfekvőbb megoldás. - Ugyancsak...?!
- Én viszont nem szívesen állok le gyilkolászni... - vetettem ellent, és itt befejezettnek tekintettem a témát, annak ellenére, hogy közelebb furakodott. Mit hitt? Öt perc után kiteregetem neki a szennyest? Mindazt, amiről - jószerével - senki sem tud a környezetemben?! Rossz taktika.. Nem!
Meglepetésként ért, hogy igézni próbált. Ó, ne csináld már, hogy a jó bőrök, mindig vámpírok... Mesés.. De valahogy az jobban foglalkoztatott, hogy nem ismertem fel az előttem, lassan már mellettem ülő veszélyforrást. Kezdettől fogva gyanúsnak kellett volna, hogy legyen, engem meg megint elvakít a jóöreg... Jellemző.. Szerencsémre - annak ellenére, hogy kezdő vagyok a farkasosdiban -, felkészülten, verbénával a véremben mászkálok. Pont az ilyen esetek miatt.
- Babám, ez nem jött össze, de köszönöm, hogy lebuktattad magad. - vigyorodtam el. Innentől kezdve megint nem volt miért aggódnom. - Feketében... - válaszoltam mégis. Talán ez észhez téríti és kevésbé lesz kíváncsiskodó.

Szóval egy rendbontóhoz van szerencsém. Ha belegondolok, illett is hozzá. A jóképű és fél kigyúrt-kigyúrt pasikra, ugyan az jellemző: egoizmus, túl nagy mersz, ami néha már a pofátlanság határait súrolja - de ezt még nem tapasztaltam tőle -, azt hiszik mindent megtehetnek és megkaphatnak, de a kötöttségektől félnek, mint a tűztől. Remélem senkinek nem kell bemutatnom őket. Ami azt illeti Én sem vagyok jobb nő létemre annak ellenére, hogy az a bizonyos fagyi sokszor visszanyalt már.
- Én is így vagyok vele, de ez nem szabály, csak amolyan fogadalomféle. Persze vannak akik nem osztják ezt a véleményt. És szerintem jobb már az elején nemet mondani, mert ha belekezd az ember, onnantól nincs megállás, nem igaz?! - fecsegtem tovább, majd tapasztalatimmal is bővítettem mondandóm.
Arcomon még mindig moly húzódott, ami néha kirívó volt a móka kedvéért.
- Bocsi Cukros bácsi, a papás-mamás ma elmarad. - ismételtem magam, de érdekelt meddig próbálkozik még. - De van, amit cukornál is jobban szeretek.. - húztam végig mutatóujjam alsó ajkam peremén, majd Én is felkacagtam.
Ugyan, egy kis édességnél sokkal több kell nekem, már nem vagyok kislány.
- Vállalom a következményeket. - az a bizonyos gonosz vigyor is kiült arcomra, miközben kíváncsian felvontam szemöldököm. Hacsak nem vámpírvadász, ne foglalkozom vele. Ez kicsit elgondolkodtatott. Teljes mellszélességgel felé fordultam, és kicsit közelebb hajoltam játékos izgatottsággal, mintha egy hétpecsétes titkot akarna elárulni. A megérzés megkongatta a vészharangot, világossá vált számomra, hogy a mai társaságom egy farkaskoma. Késve ugyan, de tisztázódott bennem minden. Eddig is éreztem a természetfelettiséget körülötte, de csak most ismertem rá az érzésre, ami elfog, ha egy kutyussal találkozom. Kezdek berozsdásodni.
Válaszát hallva - természetemen mit sem változtatva magatartásomon - ismét felnevettem.
- Ennél jobbat is kitalálhattál volna, nem túl hiteles. - a próba szerencse elvet követve, tekintetem az övébe fúrtam egész mélyre és egy rövid igézéssel feltettem a kérdést pontosabban. - Komolyan üzletben utazol? Mifélében? - nem voltam túl komoly, mert ha benne is van verbéna, problémák merülnének fel.

Érdeklődve hallgattam a kis monológját. Nocsak, mégis megtudok róla valami, talán anélkül, hogy gondolna rá, milyen következtetéseket vonok le a viselkedéséből?! Meglehet... Tehát szabályok szerint él. Ennek viszont van egy hátránya... A szabályokat mindig, mindenki megszegi.. Még a legtündéribb jókislány is. És azért valljuk be, hogy csak rá kell nézni erre a nőre és bebizonyosodik a dolgok ellentettje. Na nem mintha bánnám, sőt.. Imádok a kísértéssel játszadozni. Egyrészt kihívás, másrészt izgató.
- Tudod... A szabályok csak arra jók, hogy megszegjék őket.. - vigyorodtam el. Ne érezze nyeregben magát, nem vagyok az a feladós típus.
- Igen, én már csak ilyen nagyvonalú maradok.. - válaszoltam beképzelten. - Ha nagyon szeretnél, hívhatsz mondjuk... Cukrosbácsinak is.. - kacsintottam rá. - Annyira szereted a cukrot.. - nem bírtam ki nevetés nélkül.
- Valójában, ha elárulnám, mivel foglalkozok, rövidtávon ki kellene nyírnom Téged, és bevallom sokkal inkább játszanék veled mást... - szontyolodtam el látványosan, hogy aztán újra hatalmas vigyor terüljön szét az arcomon. - Üzletember vagyok... és... Csak másodállásban rabolom a szíveket. Sajna ez így jött össze. A főállás nem túl kifizetődő felénk... - és tessék ismét eszembe jutott Jenna, na meg az, hogy eszem ágában sincs leragadni egy nőnél.

Na igen valami hasonlóra számítottam, de ez akkor sem változtat a nézőpontomon. Felállítottam magamnak egy határidőt, amin belül, kerülnöm kell a testiségeket. Tudni illik a nő olyan címeket is kaphat, amiket egy férfi sajnos nem, mint például a ribanc, lotyó, és társai. És akármennyire is jár ez a vámpírisággal, ha merhetem kijelenteni, Én meghúztam a határt.
- Hidd el, az Én szívem is megszakad.. tettetett sajnálattal mintkét tenyerem mellkasomra feltettem. ..de még nem telt el a három nap. És az Én filozófiám szerint, egy nő ha három napon belül több férfival hentereg, nem jobb egy útszélinél. Igen.. ez azt jelenti.. - bizonyára már ő is rájött, hogy még ki sem hűlt az ágy ahol legutóbb események történtek. Még van huszonnégy órám, mi számomra nem túl sok idő, úgy meg pláne nem, hogy kedvem sincs hozzá MÉG! Szeszélyes természetemnek köszönhetően pedig sosem lehet tudni, mihez lesz kedvem. Remélem felnyitottam a szemét ezzel kapcsolatban. Végül is nem minden a szexről szól! Vagy mégis?!
Talán még meg is háláltam volna azt a bókféleséget, amit a nevemre kaptam, de a pillanatot sikerült ismét csak elrontani. Megjegyzésére csak szemeim forgattam látványosan. Jellemző..
Szívesen használnám arra y nyelvem, hogy a vénájából csorgó vért nyaljam le a nyakáról, hogy kárba ne vesszen, de ezek csak ábrándok. Vissza kell fognom magam.
- Kösz Kevin. Lekötelezel. - feleltem frappánsan szellemes válaszára.
A pohár tartalma csak fogyott és fogyott, míg végül, már csak egy kis hab díszítette az alját. Nem hagytam figyelmen kívül azt sem, hogy ez a város hemzseg a veszélytől, ami mindig a legváratlanabb helyzetekben mutatkozik, így újabb kérdést tettem fel.
- Na ééés, mond csak mivel foglalkozol? Csak azt ne mond, hogy főállású szívtipró vagy. - görbült felfelé ismét szám sarka, majd felvettem egy másik pózt, mert a lában kezdett zsibogni.

Valamin nagyon gondolkozóba esett, én pedig vonási tanulmányozásával próbáltam megfejteni a megfejthetetlent. Annyira rájöttem már éveim során, hogy ha egy nő sokáig csendben van, akkor vagy forral valamit, vagy annyira leveszett, hogy nem tud megszólalni. Na hát, ő inkább az első kategóriába sorolható, mivel eléggé felvágták a nyelvét. Azt hiszem még nem tapasztalta meg a viselkedésének az árny oldalait.
- Már nem aktuális? - húztam fel a szemöldökömet pajzán mosoly kíséretében. - Hát milyen nőből faragtak téged, Szépségem? - nyúltam álla alá és ár centit emeltem a fején, végigsimítottam az álla vonalán, aztán elengedtem és újra hátra dőltem. - Az mindig aktuális.. - kacsintottam rá, de annyiban hagytam.
- Különleges neved van.. Még sosem hallottam.. - ízlelgettem az új információt. - Nos Kat, nem, nem hiszem, hogy ez a habos cucc nekem való lenne. Viszont az irtóra szexi, ahogy a nyelveddel játszadozol vele.. - toltam vissza a poharat és számítottam rá, hogy csiki-csuki játékba kezd, de nem tette.
- Az én nevem Kevin.. - sóhajtottam nagyot végül. - És.. Azt hiszem.. te nyugodtan szólíthatsz.. mondjuk Kevinnek... - vigyorodtam el. Világ életemben nem bírtam, ha becéznek. Ez nem fog megváltozni.

- Hát, ezt valamiből sejtettem.. - emeltem égnek a szemeimet megjegyzése hallatán, majd egy halk kuncogás is kikívánkozott belőlem. Erre most mit mondjak? Ezek szerint még nem jött rá a mivoltomra. De gondolom már sejti, hogy nem vagyok átlagos halandó.
- Pontosan - bólintottam egyet, majd' felnetve az állításain. - Akár sorozatgyilkos is lehetsz - mosolyogtam el magam, majd kacéran rá kacsintottam. Miért is ne? Elvégre félig vámpír.. de ezt már inkább megtartottam magamnak, legalábbis egyelőre. Ismét a sütim felé fordultam, hogy tovább ízlelhessem az édességet, amíg hirtelen témát nem váltott, így ismét visszakanyarodtunk a nevem eredetének boncolásához. De nem bántam, hiszen legalább addig sem foglalkoztatják őt a fajommal kapcsolatos kérdések.. - De, Amerikából származom, pontosabban Beverly Hillsből. Nálunk az európai kultúrák iránti érdeklődés egyfajta családi vonás. Mindannyian imádunk utazni. Talán emiatt is kaptam egy spanyol eredetű nevet - vontam vállat mosolyogva, mikor a mesedélután végéhez közeledtem.

Úgy láttam próbálja menteni a menthetőt, és egész jól is csinálta, de még alakulhatott volna. Mindkét kezem felemeltem magam mellé, megadóan, majd halkan felnevettem. Ahogy akarja, jó napom van szóval, és ha bár nem lehetek kedves mindenkivel egy egész álló nap, talán ez az ő napja?! Minden bizonnyal kiderül.
Nocsak-nocsak mi ez a nagy titokzatosság?! Nem mintha Én tartalmilag többet mondtam volna, de úgy látszik így játszunk. Ebben az esetben maradjon homályban a háttér-információ. Ez csak tovább erősítette bennem a kibontakozó gyanakvást. A végén nehogy fény derüljön pár un-publikus dologra..
- Hmm .. csak ennyivel nyugtáztam, rövid beszámolóját, többre nem futotta.
- Ó tudtam, hogy valamit elhibáztam. Majd legközelebb a szex résszel kezdem. Vagy még nem késtem el?! - tartottam némi hatásszünetet, de hogy ne szóljon közben folytattam is, kirívó mosollyal. - De.. későbánat, máskor megkérdezem, hogy lenne e kedved egy egész éjszakás orgiához, de már nem aktuális. - kortyoltam még egyet az ínycsiklandó kávéba, majd vártam, hogy reagáljon szerény személyem szavaira.
- A nevem Katniss, de te Kat-nek is szólíthatsz. - tettem nagylelkű ajánlatot.
Közeledésére, bármennyire csekély volt, azzal válaszoltam, hogy pontosan az orra elé raktam a poharat.
- És te? Megtudhatom ki vagy? - mégis csak szólítanom kell valahogy, bár engem nem zavarnak az anonim pasik, szíves örömest nevezem el Én őket, kedvem szerint.

Csak elmosolyodtam kijelentése hallatán, de meg nem szólaltam. Vártam, hogy fecsegni kezdjen. Jókedvében az embernek ugyanis sokkal könnyebben megered a nyelve, Ő pedig láthatóan majd kicsattan.
- Én a helyedben nem kételkednék benne.... - válaszoltam mégis, hiszen ezt nem hagyhattam annyiban. Már csak a büszkeségem miatt sem engedhettem, hogy ez a tévhit megragadjon abban a csinos kis fejében.
- Mondhatjuk... Egy ideje itt élek... - ködösítettem egy hangyányit. Nem kell neki minden részletet tudnia a miértekről meg a hogyanokról.
A pincér nagysokára kihozta szépséges asztaltársam rendelését, én pedig figyeltem a közöttük húzódó láthatatlan feszültségre utaló jeleket. Furcsa...
- Ó, ez most komolyan kérdés volt?! Tőled? - nevettem fel jóízűen. - Kicsit többre számítottam, tekintettel arra, hogy magad is a délután közepén kávézgatsz.. - szűkítettem össze szemeimet, ahogy vártam a reakcióját. Fog még nekem meglepetést okozni, ezt nem kétlem...
- Na és mi a neved, szépségem? - kacsintottam rá, miközben az asztalra könyököltem és összefont ujjaimra támasztottam az állam, így hajolva leheletnyit közelebb.

Hogy a lehető legkényelmesebb helyzetbe kerüljek hátra dőltem a széken, és keresztbe tett lábakkal ültem tovább. Szemöldököm felvontam a kérdésem elhangzása után, de a szemkontaktust egy pillanatra sem szakítottam meg. Álltam tekintetét ha nem is rezzenéstelen arccal. Hmm..válasza számomra kielégítő volt, épp ezt ért egy kedves megjegyzést Én is ejtettem.
- Ennek örülök. - mondtam, miközben elfordítottam a fejem, hogy meglessem mikor készül már el a kávém. Be kell vallanom, nem sietik el a kiszolgálást, valószínűleg minél tovább itt akarják tartani az embert, hátha megkíván valami újat is. A magam részéről ez pont így volt.
- Bár csak Én is ezt mondhatnám. - természetesen nem hiányozhatott a távolságtartással fűszerezett nyersebb megnyilvánulások sem. Anélkül nem is Én lennék. - De igen, így is fogalmazhatunk. Ezek szerint te helyi vagy?! - a logika ezt diktálta, de jobbnak véltem vissza kérdezni a félreértések elkerülése miatt.
Egy egyre erősödő megérzés tört magának utat a férfival kapcsolatban, de nem foglalkoztam vele. Még nem jött el az ideje a gyanakvásnak, ez csak elrontja az ilyen "meghitt" pillanatokat, mint amilyen ez is.
Végre elérkezett a várva várt pillanat, a rendelésem is az asztalra került, mire felnéztem a mellettem álló pasasra.
- Kösz, a meghívást. - ezzel útjára is bocsátottam, hiszen nem volt vele több dolgom, hacsak nem tör rám a vágy az újbóli vérpezsdítésre. Most már magamra kellett parancsolnom gondolatban, mert túl sokat ittam így is mióta itt vagyok, elég volt!
- Kávé ilyenkor? Nincs már kicsit késő hozzá, így délután? - ismét a még ismeretlen társaságomra emeltem tekintetem, majd a poharára.
Ezután belekortyoltam az enyémbe, majd lenyaltam szám széléről a habot.

Ma duplán, ha nem triplán megérte a hagyományőrző kávétúrámnak eleget tenni. Ez a nőszemély... Ha talán nem is sejtette, mennyire feldobta a délutánomat, ahogy egymás után kislányos jókedvvel, mégis kecsesen elkapdosta a cukrokat. Valójában még szexi is volt. Hát még az a huncut mosoly....
Kihívóan néztem a gesztusa láttán, majd mikor felém hajította az édességet azonnal reagálva rá, nyitottam a számat és fogaim közé roppantottam. Édes.. Talán túlságosan is az..
Mire újra felé pillantottam már nekem háttal állt, és éppen a pult fölé hajolva sutyorgott valamit, nem figyeltem oda rá. Nem különösebben érdekelt, csak azután, hogy megláttam, felém igyekszik. Én abszolút elvoltam a magam kis kávéjával, kavargattam jobbra és balra is, hagytam hűlni. De igazából csak vártam.
- Köszöni szépen a szemem, egyre jobban van.. - jegyeztem meg újabb vizslató pillantással párosítva, amint mellém csusszant, aztán kicsit komolyabbra vettem a figurát. - Nagy valószínűséggel emlékeznék Rád, ha már találkoztunk volna.. - dőltem hátra újból. - Ebből arra következtetek, hogy új vagy erre... - vontam fel a szemöldökömet. Igen, Rá biztosan emlékeznék..

A magam szórakoztatására, a markomba vettem néhány különböző ízű drazsét, és a magasba dobtam, hogy aláállva a számmal kapjam el azokat. Mint egy öt éves kislány, úgy játszadoztam, de persze egészen halkan, hiszen nem akartam, hogy a figyelem központja Én legyek. A pultos srác néha felém nézett, és rám mosolygott, nem tehetett mást. "Megkértem", hogy hagyjon engem békén, és akkor nem lesz semmi gond, emellett egy rosszindulatú szemráncolás sem akartam látni irányomba. Vágjon jó pofát ahhoz, hogy én itt múlatom az időt félig unalommentesen, úgy hogy még nem csúszok bele a vandálkodás kategóriába. Felé kacsintottam, majd folytattam tovább a nézelődést szép lassan. Én is elidőztem egy személyen, aki ugyan így tett, csak épp engem méregetett. Egy kacér mosolyt megeresztve felé, megfogtam az egyik darab cukorkát és felé emeltem, kedvesen megkínálva. Sosem voltam smucig, ha más tulajdonáról volt szó, ez is egyfajta önzetlenség nemde?!
Meglendítettem a kezem ismét felfelé, hogy tovább károsítsam fogaim, ezután az ismeretlen felé is dobtam egyet, megcélozva a száját. Az már csak rajta múlott, hogy vegye a lapot és ne kézzel kapja el. Ezután hátat fordítottam neki, és a pult irányába léptem, hogy ezt a sok ragacsos mázat leöblítsem egy finom krémes itallal.
- Hívj meg egy jegeskávéra, és hozd ki nekem. - dobtam be még egyszer az alapvető vámpírtrükköt, mert jelen helyzetben nem volt nálam pénz.
A pultos csak bólintott, és neki is állt, hogy elkészítse a rendelésem. Addig is úgy gondoltam, az iménti cukros sráchoz ülök. Nem hiszem, hogy túlságosan zavarnám, vagy ha igen, hát sajnálom.
- Mond csak, nem fáj még a szemed? - foglalok helyet mellette egy szívélyes üdvözlés, vagy valami hasonló mellett.

A szokásos ebéd utáni kávémért ugrottam be a cukrászdába. Fogalmam sincs miért, itt sokkalta finomabbat kapni, mint máshol a városban. Vagy csak úgy tűnik, mert a csinos felszolgáló csábosan riszálni kezd, amint meglát!? Nos, meglehet. Mindenesetre a látvány és az ízvilág is ide csalogat.
Általában kerültem a feltűnést, pont annyira, amennyire elvárható volt egy magamfajtától, most mégsem találtam az ablak mellett asztalt, így kénytelen voltam a fal mellé telepedni. Ez már alapjáraton rontotta a kedvemet. Szerettem úgy tervezgetni a napom hátralevő részét, hogy közben a járókelőket fixírozom. Persze, mint kiderült, nem kellett sokáig nélkülöznöm a kedvderítő látványt. Egy fiatal nő sétált el a boxom mellett, egyenesen a pulthoz, én pedig azonnal fordultam is utána. Úgy látszik elég merész, talán szabadszellemű nőszemély. És milyen formás.
Hátradőlve néztem végig rajta többszöri egymásutánban, nem zavart a többi nézelődő, de igazából az sem, hogy kiszúrta, hogy Őt bámulom.

//Vanderberg birtok/Nappali//

Kevin

Nem tudom, hogyan, de utam a cukrászda bejárata felé vezetett. Talán akad ott nekem egy-két finomabb falat. Vagy ha cukorka nem is, a jelenlévők vére is megteszi. Habár még mindig éreztem a tegnapi adag zamatát a számban, jóból sosem árt a sok, ahogy a mondás is tartja. És kivagyok Én, hogy bármiféle jó elrontója legyek. Besomfordáltam a helységbe, és a gyanú elkerülése végett, körbejártam a kínálatot, és végigvezettem rajtuk a tekintetem. Aminek az ízét nem bírtam elképzelni, fogtam, és kivettem egyet, hogy megkóstoljam. Természetesen a pultos pasas, azonnal előttem termett, hogy felvilágosítást adjon arról, hogy nem ehetek vele mindenbe. Egy bájos, sokat sejtető mosollyal felé fordultam, és hátat fordítva vevőknek, egy aprócska igézettel, a dolgára küldtem.
Persze a jelen lévőkön is meg-meg állt mindre figyelő szemem, hátha akad a cukornál is édesebb dolog a fogamra. Ma talán szerencsésebb leszek!

- Áh, ebben a városban nem is az a legnagyobb veszély, hogy elvisznek a rendőrök - mondtam neki mosolyogva, szinte már vigyorogva. Nem tudtam, tudja-e, hogy én mi vagyok, mert nem embernek éreztem őt, de ez nem jelenti azt, hogy bármi nagy manus lenne. Biztos nem volt sem vámpír, sem vérfarkas, mert a fajtársaimat megérzem. Ezek szerint lesz egy kérdés, amin gondolkodhatom.
- Ó, értem. Akkor ezek szerint, nem akarsz engem részletekbe beavatni. Jól is teszed... soha nem lehet tudni,hogy ki ül veled szemben és mit akarhat valójában - sóhajtottam fel, és belekortyoltam a kávémba. - De most a neved felkeltette az érdeklődésemet... nem Amerikából származol, vagy csak a neved ilyen... öhm... jellegzetes? - kérdeztem még mindig mosolyogva, de érdeklődve.

- De nem vagyok az és azt hiszem egy darabig inkább mellőzném a a szirénázó autókat is - nevettem fel amikor felvetette a bankrablás gondolatát. Ezek után egy rövid ideig ismét felelevenedett bennem a szomorú valóság és az emlékek.. Ezért inkább a csokis sütim fele fordultam, reménykedve a boldogsághormonok termelődésében. Hm, ez tényleg finom. És jó sok kalóriát tartalmaz, ami perpill csöppet sem érdekel. Sőt, legszívesebben degeszre tömném most magam.
- Én is örülök - viszonoztam a mosolyát, majd egyfajta magyarázatként szolgálva folytattam. - Igen, tudom elég ritka név errefelé. A Palomából származik, ami szintén nem angol eredetű - mutattam rá, majd a következő kérdése hallatán jobbnak láttam még egyet kanalazni az előttem levő sütiből. - Maradjunk annyiban, hogy egy nagyon közelit - felelltem végül közben az előttem levő asztalok lábait kémlelve.

Tetszett, ahogyan hatást próbált rám kifejteni azzal az apró kis szünettel az elején. Mindig is tudtam értékelni az ilyesmit egy nőtől. Nem azt bizonyítja vele, hogy szép, hanem hogy okos is, és tudja, hogyan kell bánni a férfiakkal. - Nézd, a mostani idegállapotomat nézve, ha bankrabló lennék, még segítenék is kifosztani egy bankot - mondtam nevetve.
Felsóhajtottam ezek után, és rögtön átvette a helyét a boldog nevetős érzelmeknek a búskomor mosolygás... mert ezek szerint nem véletlenül jöttünk olyan helyre, ahol az endorfin termelés megindulhat. Boldogsághormon, ez kell nekünk. És azt a csokiban és süteményben bőven megkapjuk.
- Örvendek, Lola... nagyon furcsa név. Amerikában azt hiszem, még sosem hallottam - mondtam neki lenyűgözött mosollyal, majd elgondolkodtam. - Publikus, hogy milyen barátot veszítettél el, vagy... sem? - kérdeztem, bármely pillanatban számítva rá, hogy nem fog válaszolni a kérdésemre.

- Nem vagyok bankrabló, viszont - tartottam némi hatásszünetet -, adok egy tanácsot! Még ne nyugodj meg, mert sosem tudhatod, milyen kedvemben fogtál ki .. - kacsintottam rá némi fenyegetéssel a hangomban. Szavaimat vehette egyszerű poénnak, de valódi figyelmeztetésnek is, hogy nem vagyok akárki. Vicces stílusa ellenére mégiscsak egy hibrid.. Az első vámpír-farkas, akivel valaha találkoztam.
Picit meglepett arcot vágott, amikor észrevette az előttem levő tányért, mire az arcomra egy pimasz mosoly kúszott.
Kifakadása hallatán viszont megdöbbentem. Szóval, a szakítás az oka a búskomorságának.
- Kemény dió - formálódott egyenes vonallá az ajkam. - Engem pedig egyik barátom elvesztésének a fájdalma száműzött a boldogsághormonokat tartalmazó sütemények világába.. - csúszott ki a számon, mielőtt még lakatot tehettem volna a számra.
- Semmi gáz - legyintettem, majd nagyon lassú mozdulatokban fogadtam el a felém nyújtott kezét. - Lola - mutatkoztam be a középső nevemen.

- Nem, a bűnözőkön látszik, hogy ők bűnözők. Szóval... remélem, hogy benned nem egy bankrablót sikerült kifognom, őket még én is nehezen ismerem fel - kacsintottam rá, aztán meglehetősen hülye vigyorba torzult a képem, ahogyan láttam, hogy előtte ott a tányér... tényleg nem vagyok normális. Kate minden idegsejtemet elszívta. Vagyis... én szívattam le, amikor megcsaltam őt. De... annyira sajnáltam... nem lenne szabad ilyennek lennem, mégsem tudok mit tenni.
- Öhm... én egy habos kávét kérek, és ugyanolyan süteményt, mint a hölgy - mondtam a pincérnek, aki elvonult. - A szakítás tiszteletére teleeszem magamat, és meghízom, hogy többé ne is nézzen rám egy nő sem... - suttogtam csalódottan. Nem is vettem észre, hogy ezt NEM kellett volna pont erre a lányra hárítani.
- Sajnálom - mondtam végül lassan, majd kezet nyújtottam felé. - Ben vagyok!

Úgy mosolygott, mint a tejbetök. Ami egyrészt gyanús volt, másrészt pedig egyszerüen csak arra utalt, hogy nem szeret egyedül lenni - tippeltem.
- Oké, miért is ne? - vontam vállat elmosolyodva és majd' felnevettem, amikor kihúzta nekem a széket, hogy leülhessek. - Hm, egyelőre? - emeltem meg a szemöldökeimet gyanakvóan. - De igazad van, az első benyomás még semmit nem jelent - folytattam némi fenyegetéssel a hangomban. Mert lehet, hogy ez a kedvesség csupán álca a részéről, míg valami egészen más dolgot forgat a fejében. Nem mintha ne tudnám megakadályozni bármire is készülhet.. Amikor a pincért odahívta az asztalunkhoz, picit furán néztem rá.
- Öö, én már rendeltem.. - mutattam az előttem levő sütik felé. - Szóval, rajtad a sor - folytattam elmosolyogva.

Reagált rá, hiszen lassan odajött hozzám, és a köszönése... nem is tudom, mi fogott meg a hangjában, de mosolygásra késztetett.
- Helló! Nem lenne kedved csatlakozni hozzám? - kérdeztem tőle továbbra is mosolyogva, majd gyorsan felpattantam és illedelmesen kihúztam neki a széket, hogy helyet foglalhasson. - Tudom, nem ismersz, de... nem akarok most egyedül lenni. És nekem szimpatikus vagy. Egyelőre - tettem hozzá viccelődve, majd intettem a pincérnek, hogy jöjjön oda hozzánk.
- Először a hölgyet szolgálja ki - mondtam neki, mintegy a 19. század stílusában.

Nem telt sok időbe, mire a hibrid pasi is észrevett engem. Sőt, legnagyobb meglepetésemre még intett is, hogy üljek át melléje. Hát, akkor ezek szerint még sem a szerelem miatt vált depissé.. vagy pont hogy azért?
Egy darabig még ücsörögtem a helyemen, majd felálltam és egye fene alapon elindultam a srác asztala felé.
- Helló - mondtam, miközben helyet foglaltam a vele szemben levő széken.

Az érintetlen kávémat bámultam, kissé megbűvölve... jaj nekem, ezt most meg kellene innom... de annnyira nem vett rá a lélek. Mert fájtak Kate szavai, miszerint olyasmiket feltételezett rólam, amik nem voltak valóságosak. Csak... nem is tudom. Megcsaltam, az tény, de én ettől függetlenül is nagyon szeretem őt!
Felemeltem a fejemet, és tekintetem rögtön végigkalandozott egy szőke hajú lányon. Hm, nem rossz bőr. De nem ezen kellene jártatnom az agyamat azok után, hogy a barátnőm éppen most csörtetett el innen.
Mégis intettem neki, hogy... üljön át hozzám. Vajon mi lesz ebből...!

/Játszótér/

Zach távozása után még néhány perc erejéig a játszótéren maradtam, hogy viszonylag rendezhessem gondolataimat - kisebb, nagyobb sikerrel, majd úgy döntöttem beülök a legközelebbi cukrászdába, hogy édességbe folytassam bánatomat. Nem tudom mi mást tehetnék ezek után? Folyton azon kattogok, hogy talán nem kellett volna még elárulnom neki Tomot?! Túl korai volt.. de már mindegy. Már megtettem.
Beérve az Édes Álom cukrászdába - elég giccses neve van, dehát biztosan a kínálatai is miatt kapta a nevét -, rögtön a pult felé vettem az irányt, majd megrendelve a két legfincsibb süteményt, helyet foglaltam egy asztalnál. Amint leültem tekintetemet végigjárattam a helyiségen, majd döbbenten kezdtem el méregetni egy eléggé depis hangulatban ücsörgő vámpírt. Vagy farkast? Hibrid lenne? - morfondíroztam. - Érdekes.

Még ülnöm kellett egy kicsit... Kate itt hagyott... talán meg is érdemlem. De azt hittem, legalább megengedi, hogy hazakísérjem, vagy valami. Nem, még ennyit sem... hideg érzés, nagyon hideg... de nem volt erőm most felállni innen...

Nem akartam így viselkedni vele, de fogalmam sem volt arról, hogy hogyan kellene. Soha nem kerültem még ilyen helyzetbe, ezért rázott meg ennyire. És azt is tudtam, hogy Ben sem... szeretett még senkit az elmondásai alapján. Esetleg Pearl-t és vele is ugyanaz történt, mint most velem. Éppen ezért féltem annyira, mert ha valamit akartam, hát az az olt, hogy én nehogy úgy járjak, mint ő. Ez nem sikerült.
- Azt hiszem jobb, hogyha... most egyedül megyek - ránéztem Ben-re. - Addig is kicsit ki tudom szellőztetni a fejemet - felvettem a vállamra a táskámat és kifelé akartam indulni, de előtte még adtam egy puszit Ben arcára. - Vigyázz magadra - apró, de mégis keserű mosoly jelent meg az arcomon, aztán elhagytam a cukrászdát. Rosszrl éreztem magam... nagyon rosszul.

(Beckett-ház)