Széles vigyor jelent meg ajkaimon, mikor egy botor gondolat suhant végig elmémen. - Most amihez hatalmas kedvem lenne, az egy legénybúcsú. - kacsintottam rá. Biztos azt gondolja hogy tipikus férfi hozzáállás egy esküvőhöz. - Szívesen buliznék még utoljára Matt-el, még Stefan Salvatore-t is elviselném. - forgattam meg szememet, és visszagondoltam, milyen érzés volt látni mikor felbukkant a kis ficsúr és jobb volt az edző szemében, mint én. Azóta is tüske szemeimben. Főképp hogy mostanában Ő játssza Caroline mentsvárát. Ki akarna túrni?

- Oda viszont nem hívhatlak meg. - vigyorogodtam tovább szemtelenül.

Láttam rajta, hogy még csak most tudatosult benne, hogy biztos nem ússza meg a baráti körrel. Együtt érzek vele valamennyire, mert én sem rajongtam a nagy felhajtásokért. Bár ha eljutok odáig, hogy valakihez hozzá akarjak menni.. Nem tudom. Lehet addigra változik a véleményem, de az is lehet, hogy megelégszem egy nyugis esküvővel. De erre ráérek még ezen gondolkozni.. Bőven van időm.

- Figyelj. Engem bármikor hívhatsz, bármikor kiöntheted a lelkedet akár most is. A barátod vagyok. Te is ott voltál nekem amikor szükségem volt valakire. - Mondtam mosolyogva és megfogtam a kezét óvatosan megsimogattam. Barátok vagyunk. Ez a legkevesebb, hogy itt vagyunk a másiknak.

Beletúrtam hajamba, gondolkodva azon hogy mit is beszél épp. Hát igen.. nem mondanám hogy a polgármester fiának esküvője nem nagy durranás, mert igenis az. Városi esemény, már-már. Ha az anyám szervezkedni kezd.. és hozzá még társul Caroline néhány vágyálma.. talán nekem végem.

- Nem tudom hogy Caroline mit akar. Tudod jól hogy eléggé problémás tud lenni a kapcsolatunk az utóbbi időben. - kezdtem el piszkálni az abroszt az asztalon. Nem volt szívem vágya ezt mással megbeszélni de nekem is szükségem van egy megbízható barátra.

- Gondoltam, hogy nem tartozik a vágyálmaid közé, hogy az egész Mystic Falls megjelenjen az esküvőtökön. Belegondolva abból mekkora balhék jöhetnének ki.. Olyan emberek is elmennének akikkel nem nagyon szimpatizáltok.. Vagy egyikőtök vagy másikotok. Esetleg mindkettőtök. Vagy a tömegben kiszúrná az egyik ember a másikat. - Na igen. Ahol túl sok ember gyűlik össze nagyon kevés eséllyel lenne teljes nyugalom.

- Igen.. Megértem. De attól, hogy te ezt gondolod lehet Caroline nagy felhajtást akar. Sose tudhatod. Viszont szerintem megtudjátok beszélni ezt az egészet. - Képesek lennének kompromisszumot kötni azzal, hogy kit hívjanak meg és kit nem. Nem hiszem, hogy olyan rossz lenne a kapcsolatuk. Akkor valószínűleg nem is lennének együtt.

-Nagy felhajtásról szót sem ejtettem! - tettem hozzá sürgősen, mielőtt még azt gondolná hogy én ilyenbe belemegyek. - Nem lesz hetedhét országon túlra szóló dolog.. - suttogtam elmeredve. Szép lenne ha női szemmel kéne néznem, de még mindig férfi vagyok. Egy elég kicsapongó életet élő férfi és nem vágyálmom az, hogy ezer ember előtt jelenjen meg Caroline fehér ruhában.

- Nem akarok sok embert. A városból elkerülhetetlen hogy ott legyenek a barátok.. mert őket ismerjük. - köszörültem meg torkomat. - De a rokonokon és a közeli barátokon kívül senki egyéb szerintem. De erről nem ártana majd megkérdezni a menyasszonyt. - emeltem a szemem égnek vigyorogva.

- Jó oké vettem a célzást. - Mondtam mosolyogva. Igen.. Azt hiszem a férfiakat ki is felejtjük ebből a kis egyenletből. Nem rajonganak a felhajtásért, meg a csili-vili dolgokért. Na meg jobban belegondolva ők sem arról híresek, hogy már olyan sok mindent megéltek és itt az ideje összeházasodni. Egyidősek vagyunk és nekem még a fejemben sem fordult meg a házasság gondolata. Túl sok kötelék..

- Ó, szóval akkor most még is lesz valami nagy felhajtás? - Kérdeztem felvont szemöldökkel. Nem tudok rajta kiigazodni. Egyszer ezt mondja másszor pedig amazt.. De oké, legyen. Egyszer csak képes leszek megérteni, hogy mit miért mond. Caroline-nak már talán sikerült.

Olyan volt, mintha nem is figyelne rám. Legalábbis elég bamba képet vágott. De egyáltalán nem hibáztatom érte. Elég sok gondja van neki is talán neki még nagyobbak is, mint az én drámáim. Dean-nel totálisan vége az egésznek. Látni se bírom. Bőven még sok is volt az az idő amit vele tölthettem.
Mondjuk talán abban együtt tudok érezni, hogy milyen érzés elveszíteni egy fontos személyt. A gyerekük még meg sem született.. De elképesztően rossz érzés lehetett elveszíteni. Főleg Caroline-nak. Ott horda a szíve alatt és ennyi volt.. Biztos teljesen összetört én is valami ilyesmin mentem keresztül amikor elvesztettem apát.. Talán még most sem vagyok túl rajta annyira amennyire kellene.

- Ó, pedig biztos nagyon élvezte volna. Minden nő álma egy esküvő. De akkor inkább ne is beszéljünk erről. - Mondtam halvány mosollyal az arcomon. - Semmi érdekes azon kívül amit már említettem. Legszívesebben kirohannék a világból. Talán jobb lett volna távolról tartani veled a kapcsolatot, mert ez a város kikészít. - Ha tehetném hazáig futnék és könyörögném vissza magam anyámhoz.

- Biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz. De ne legyél ennyire negatív. - Mondtam neki egy biztató mosollyal az arcomon. Nem értem, hogy miért ilyen negatív mindenben. De talán ebben a városban ez a jó hozzáállás.. Így nincs esély arra, hogy csalódjon az ember. Én túl sok mindenben voltam pozitív és hát.. Ez nem túl sok jót jelent.
- De ha esküvőtök lesz, akkor mindenképpen elvárom, hogy meghívjatok. Már csak azért is, mert szeretném megismerni Carolinet. - Azt hiszem mondhatom, hogy egy szempontból nézve szerencsés. Tyler jó srác és megérdemli, hogy boldog legyen azzal a nővel akit szeret. Viszont elég könnyen össze lehet őt zavarni szóval ez elmondható egy rossz tulajdonságnak.

-Nagyon remélem.. Nem bírnám elviselni ha az én ötletem miatt történne valami baja..-köszörültem meg a torkomat. Hát igen, azt hiszem ott helyben tépném ki a szívemet a mellkasomból. -De, ebbe teljes mértékben igazad van..És szerintem fel is hozom neki a témát. Elvégre próba szerencse. Hátha beleegyezik és minden rendben lesz utána. Mostanában úgyis mindketten túl negatívak vagyunk. Lehet dobna egy kicsit a kapcsolatunkon. -jelent meg egy elszánt mosoly az arcomon. Kitudja hátha összejön és helyrezökken a kapcsolatunk. Főleg ha Heather is megszületik..Márpedig meg fog, bízom benne, hogy nem lesz probléma.

- Biztos, hogy minden rendben lesz, de végső esetben fordulhatok hozzám is.. Bármivel. - Ebben a városban már csak akkor tud valaki érvényesülni, ha van valami képessége. De ha nem használja ki eléggé porul tud járni és ezt már sajnálatos módon sikerült megtapasztalnom. Hülye voltam, hogy akkor nem használtam az erőmet Dean ellen. Talán legjobb lett volna nagy ívben elkerülni őt... Annyira bolond voltam és naiv. Elhittem, hogy miattam más lehet.. De egyszerűen csak bedőltem az álcájának ami talán egy pillanatra sem volt igaz.
- Mondjuk ezután jobb időt adni, de talán felvethetnéd neki az ötletet. Az esküvő a boldogságról szól. És talán jobb kedve lenne utána.. De ez csak egy tanács. Nem muszáj megfogadnod. - Elég sok hülyeséget csináltam az utóbbi időben szóval én nem hiszem, hogy hallgatnék magamra.

-Köszönöm, de remélem, hogy minden rendben lesz.. -nyeltem egyet, mivel amikor kimondtam ezt a mondatot szinte azonnal görcsbe rándult a gyomrom. Mi van ha mégsem? Ha mégsem lesz minden rendben... Nem, nem erre nem szabad gondolnom. Túlságosan is negatív vagyok, de talán mégis jobb ha felkészülök minden eshetőségre. Bár merem remélni, hogy nem történik semmi rossz.
-Hát nem tudom.. Én mindenféleképpen megszeretném ejteni a lehető leghamarabb, csak nem tudom, hogy Caroline, hogy áll ezzel. Mert ha jól vettem ki a dolgokból akkor nem igazán bízik meg bennem, amit nem is csodálok. -sóhajtottam fel- És én nem akarok ráerőltetni semmit.. A legjobbat akarom neki, mert megérdemli azok után amiken keresztülment. -tettem még hozzá egy halvány fintor kíséretében.

- Ha viszont nem nálam nyugodtan kopogtathattok. Megpróbálok segíteni. Bár nem vállalom azt, hogy magam végezném el.. Hanem keresnék rá valakit. Azt hiszem az még menne. - Ajánlottam fel a segítségemet. Nem hiszem, hogy elég erős lennék egy ilyen varázsigéhez. Mostanában úgy bármi varázsigéhez. Teljesen elszoktam ezektől úgymond. Hiszen azért mégis kihagytam körülbelül egy évet. De ha ebben a városban akarok maradni azt hiszem elkerülhetetlen lesz az, hogy gyakoroljak.. Valamiképpen. Talán tényleg jobb lenne elmenni a városból egy kis időre. Csak amíg összeszedem magam annyira amennyire kell. Az anyai szigor minden fokozatát ismerem szóval nem lenne számomra meglepetés, ha szobafogságra ítélne vagy ilyesmi. A gond csak az, hogy már nem szab meg nekem semmit.
- Ott, hogy elárulod nekem mikorra terveztek esküvőt. Már ha terveztek ezek után. - Mondtam egy mosollyal az arcomon.

-Hát én is remélem.... Nagyon...-sóhajtottam fel. Tudom, hogy ezek a dolgok általában nem sülnek el jól, de most valahogy mégis bíztam benne, hogy ez nem így lesz. Igazán kijár már Caroline-nak egy kis boldogság, a saját részemről pedig ez nem túlzottan érdekel. Az elsődleges személy a szememben az csakis Ő... Az téritett észhez a gondolatmenetemből, hogy megéreztem a zsebemben rezegni a telefont. Rögtön elő is kaptam és legnagyobb meglepetésemre Hayley küldött sms-t. Nem is tudom már, hogy mióta nem beszéltem vele... Ja, megvan...Azóta, hogy összekaptunk. Természetesen az is miattam volt, mint általában minden.

"Most jelenleg nem nagyon érek rá, de ha gondolod estefelé hazaérek és akkor felhívlak és megbeszéljük. "- pötyögtem be gyorsan, majd azzal a lendülettel el is küldtem.

-Hol is tartottunk? -néztem fel Bailey-re, ezt követően pedig zsebre vágtam a telefonomat.

Nyugodtan ettem a süteményt, mintha teljesen átlagos történésekről számolna be. Aztán amikor elmondta, hogy elvesztették a babájukat félrenyeltem és köhögni kezdtem. Azt hittem egy pillanatra, hogy meg fogok fulladni, de aztán csak sikerült abbahagyni a köhögést. El sem tudom min mehet keresztül Caroline. Elveszíteni a gyerekét. Biztosan borzalmas lehetett.
- Nagyon sajnálom. Remélem minden megoldódik és az a bizonyos Esther is a segítségetekre lesz. - Halálból visszahozni valakit. Nem igazán tartozik a normális mágiák közé. De viszont, ha tudtam volna róla semmi nem állított volna meg abban, hogy visszahozzam apámat. De talán ezért is nem említette. Meg hát ez az egész természetellenes. Mert aki meghal annak jobb is lenne hallottnak maradnia. Ha nem is számára vagy esetleg az emberek számára jobb.. Hanem a természet nem nézné túl jó szemmel. Ki tudja lehet, hogy éppenséggel ő jönne ki rosszabbul a dologból. Vagy éppenséggel a boszorkány. Ezért is nem mentem bele túlzottan a mágiának ebbe az oldalába. Bár jó ideje minden részét hanyagoltam.

-Ugyan... Ennyi a minimum.. -mondtam miközben kihúztam neki a széket, hogy leülhessen, majd ezt követően pedig én is leültem. -Hát azt hiszem órákba telne ha elmesélném az egészet, de nem akarlak untatni. Szóval a lényegre térek. -kezdtem bele egy sóhajtás kíséretében- Az elmúlt időszakban nem éppen voltam önmagam emiatt az egész vámpírosdi miatt és kicsit elszaladt velem a ló, amiatt majdnem szétmentünk Caroline-al.. Aztán megkértem a kezét és mint kiderült terhes lett..Úgy tűnt, hogy boldogok vagyunk, de aztán elvesztettük a kicsit ami talán egy kicsit az én hibám is mert fontosabb volt, hogy Bulgáriába menjek és visszahozzak az életbe egy ősvámpírt. Talán ha itt lettem volna akkor ez az egész nem történik meg.. Mindent úgy ahogy van elcsesztem.. Ezért is keressük fel a leghatalmasabb boszorkányt Esther-t, hogy visszahozza az életbe a lányunkat.. - magyaráztam el a lehető legrövidebben. Remélem sikerrel járunk és minden helyrejön az életünkben. Bár ennél jóval több dolog történt, de a lényeg igazából ennyi volt.

Láttam ahogy kikerekednek a szemei ahogy elmondtam mi is történt velem. Igen és még ez semmi. Azt hiszem.. Semminek mondható. El sem tudom képzelni annak az embernek az életét aki mindig is itt élt. Oké én régebben is tisztában voltam a természetfelettivel. De itt már talán túlnyomóan is sok van belőlük ami kicsit már-már nyomasztó. Valószínűleg, ha nem lenne Daryl már régen hazautaztam volna.. Viszont mivel van így csak gondolatban játszadozhatok az egésszel. Bár talán megértené, ha pár napra lelépnék.. - Tudom, hogy hozzád bármikor fordulhatok és ezt nagyon köszönöm. - Ő volt az aki kirángatott a depressziómból. Még ha csak unaloműzőnek indult az egész akkor is. Mondhatjuk úgy is, hogy ő volt az aki megmentett engem.
- Igazán nem kellett volna. - Mondtam mikor nekem is kért egyet abból a sütiből amit ajánlottam neki. Hamar kiszolgáltak minket, majd a kezemben a süteményemmel követtem őt az asztalhoz.
- Több időm is van most, mint két perc. Veled mi van azon kívül, hogy nem unatkoztál? - Kérdeztem miközben szépen lassan elkezdtem enni.

Kikerekedett szemekkel hallgattam mindazt ami vele történt. Kellett egy-két perc, hogy normálisan felfogjam amiket mondott. - Hát akkor te tényleg nem unatkoztál. Ez Mystic Falls.. Mindig történik valami ami megzavarja az állóvizet. -vigyorodtam el- Aki egyszer belekeveredik a természetfeletti világba az nem mászik ki belőle egykönnyen, és szerintem ez nem a várostól függ. De ha esetleg segítségre lenne szükséged akkor hozzám nyugodtan fordulhatsz. -rántottam meg a vállamat, ezt követően pedig a pulthoz sétáltam, hogy kérhessek abból amit Bailey ajánlott.
-Kérnék kettőt abból a krémesből elvitelre, és egyet a hölgynek. -pillantottam Bailey-re egy halványabb mosoly keretéig. Régen nem láttam már és itt a remek alkalom, hogy beszélgessünk egy kicsit. Egész gyorsan kiszolgáltak.. Amint fizettem megindultam az egyik szabad asztal felé. -Ha van rám egy-két perced akkor beszélgethetnénk. Elvégre jó rég volt rá alkalmunk. -néztem vissza rá és vártam, hogy kövessen. Megígértem Caroline-nak, hogy sietek haza, de ha esetleg számon kérne csak megérti, hogy egy régi ismerősömmel futottam össze.

- Én sem mondhatom túlzottan, hogy unatkoznék. Kis híján meghaltam, mert összetűzésbe keveredtem egy vámpírral.. Vagyis csak félig volt az. Mert félig vérfarkas is. Aztán pedig valahogy úgy alakult, hogy összejöttünk. De találkoztam az unokatestvéremmel aki pedig vadász.. És nem igazán tűrte volna meg szóval szakítottam vele az érdekében és mégis én lettem a hibás. Legszívesebben fognám a cuccaimat és hazamennék. De most már egy 12 éves gyerekért is felelnem kell.. Befogadtam magamhoz szóval ez a lehetőség kilőve. - Bár talán tényleg jobb lenne ha hazamennék. Ha nem is örökre, csak egy kis időre. Szükségem lenne arra, hogy átgondoljam amik itt történtek velem. Daryl két hónapig gondoskodott magáról úgy, hogy nem volt tető a feje fölött most lenne. Egy kis pénzt is hagynék itt a számára. De félek megbántanám. Pedig nagyon bírom a kis srácot. Aztán otthon meg a házisárkány anyám várna. Aki leordítaná a fejemet. Tudom akkor már képtelen lennék visszafogni magam és elmondanám, hogy tudom.. Tudom, hogy megcsalta apát..
Egy sóhajtással tértem vissza a jelenbe. - Az a krémes sütemény nagyon jól néz ki szerintem. - Mutattam rá az egyikre a kínálatból.

Ahogy megölelt természetesen én is lelkesen viszonoztam neki. Most döbbentem csak rá, hogy attól függetlenül, hogy szinte eszembe se jutott, de hiányzott. Már csak azért is mert a interneten kívül egyszer találkoztunk csak élőben.
-Hát mondjuk úgy, hogy nem unatkozom. -mosolyodtam már el kínomban- Veled mi a helyzet? Hogy tetszik a város? -kérdeztem kíváncsi tekintettel. Őszintén szólva kicsit meglepne ha vele még nem történt volna semmi olyan ami kicsit taszítaná a várostól.
Én már szívem szerint rég elhúztam volna innen, de túl sok minden köt ide, legfőképpen Caroline.. Igen, ő a fő oka.
-Egyébként ha már így összefutottunk... Szerinted milyen édességet vihetnék Caroline-nak? Mert az igazat megvallva tanácstalan vagyok. -dörzsöltem meg a tarkómat.

|| Tyler ||

Már vagy negyed órája ácsoroghattam a kínálat előtt, de képtelen voltam választani. Mindegyik sütemény egytől eddig olyan volt amit szívesen magamba tuszkolnék. Még ha nem is bírnék többet enni még akkor is megpróbálnám letuszkolni a torkomon. Ezért nem járok én ilyen helyekre. Mert soha nem tudom megállni, hogy egy hétre valót ne vásároljak be magamnak. Bár abból mindig az lesz, hogy nem egyedül eszem meg. Mert egy idő után már-már ráunok.
- Ó, nagyon sajnálom. Elbambultam. - Mondtam mikor véletlen beleütköztem valakibe, de ezzel egy időben ő is bocsánatot kért, majd a nevemet mondta. Ekkor néztem fel rá úgy igazából. - Ty. - Jelent meg egy vigyor az arcomon és örömömben megöleltem. Már régen láttam és ezt valahogy most helyén valónak láttam. - Mi újság veled? Olyan rég láttalak.. - Emlékszem még ők hoztak a városba a barátjával. Aki mondjuk eléggé csöndes volt.. De a szemei egyszerűen gyönyörűek voltak.

Ben szavai hallatán ismét felment bennem a pomba.
- Mit mondtál? - förmedtem rá dühösen. - És én még normálisnak hittelek.. még segíteni is akartam.. sőt, na tudod mit? Te csak ennyit érdemelsz ... - förmedtem rá, majd megismételtem az előbbi kis agyat lebénító trükkömet. Vártam néhány percet, hogy legalább megéreszhesse miről beszéltem, majd abbahagytam és Nick fele fordultam.
- Induljunk.. mert ez a korcs már azt sem érdemli meg, hogy a közelében legyünk - néztem vissza a földön fekvő hibridre, majd otthagytam, remélve hogy Nick követni fog.

/Crystal lakása/

Bailey

Sietős léptekkel haladtam egészen idáig. Minél előbb hazaakartam érni, hogy Caroline-nak ne kelljen órák hosszat várnia rám. Nem akarom, hogy megint kételkedni kezdjen. Szeretném visszanyerni a bizalmát.
Amint beléptem a cukrászda bejárati ajtaján egyből megrohamoztam a süteményes pultot. Egy ideig nézelődtem, hogy mit vehetnék Caroline-nak, de nem nagyon tudtam dönteni. Lehet, hogy ebből az lesz, hogy mindegyikből kérek, de az valószínűleg sosem fogyna el. Miközben tovább nézegettem a süteménykínálatot véletlenül beleütköztem valakibe. -Ne haragudj! Nem figyeltem. -mentegetőztem, majd csak másodpercekkel később esett le, hogy kibe is botlottam- Bailey..-böktem ki aztán a nevét meglepődötten. Mióta elhoztuk Mattel a városba azóta nem találkoztam vele. Ami valljuk be, hogy nem most volt. Na, de nem is ez a lényeg. Most legalább kellemes meglepetés ért.

|| Tyler ||

Szükségem volt a friss levegőre és arra, hogy egy kicsit kimozduljak. De nem azért, hogy igyak szórakozzak vagy valami ilyesmi. Csak el akartam szakadni a jelenlegi életemtől. Gondolkoznom kellett. Méghozzá nagyon sokat. Mert hát.. Ez az egész olyan bonyolult. Amióta itt vagyok a városban az életem nehezebb, mint gondoltam. Talán jobb lett volna, ha soha nem jövök ide. Ott sem volt jobb.. Szóval jobb, ha elfogadom az élet mindenhol nagy szívás.
Séta közben megláttam egy cukrászdát aminek valahogy nem tudtam ellenállni. De pont én lennék rá képes amikor olyan édesszájú vagyok? Nem is gondolkoztam tovább, csak bementem, majd a kínálatot kezdtem nézegetni. Mindegyik nagyon ízletesnek tűnt, de a fejemben kellett vacillálnom, hogy melyiket is válasszam mert azt hiszem egynél többet nem lennék képes megenni. Mondjuk süteményből mindig többet tudok enni, mint azt gondolnám.