- Nem, nem kell megijedned a hibridtől - forgattam meg a szememet, magabiztos reakciója láttán. Ez a csaj nagyon el van magával, dehát engem ez most nem túlzottan érdekel. A lényeg, hogy segít kinyírni Bent. Azt se bánom, ha eggyuttal az eredetiektől is megszabadulunk. Egy gonddal kevesebb nyomja majd a vállunkat a későbbiekben. - De nagyon is komolyan gondolom  - feleltem kissé cinikusan, majd egy ismeretlen női hang csendült fel a háttérben, mire én kíváncsian fordultam a hang irányába. Valami furcsát éreztem ebben a lányban.. mintha vámpír lett volna, de egyben boszorkány is. Vámpírboszorka? Hm, ez felettébb érdekes.
- Igen - feleltem, de a továbbiakban Danahoz fordultam mivel halvány lila ibolyán túli gőzöm nem volt arról, hogy kiről beszélt ez a csaj. Ki lehet ez az Alexander? De nem is érdekel, a lényeg hogy újabb szövetségest találtunk!

Figyelmesen hallgattam ahogy emésztgette a hibrid nevét, majd hirtelen felcsillant a szemem, mikor meg is dícsérte az ötletet. Remek, akkor már csak megvalósításra vár a tervem.. - Hát, az a helyzet ezzel a Lockwooddal, hogy ő nem csak vámpír, hanem egyben vérfarkas is. Ő egy hibrid. Klaus egyik csicskása - emelem égnek a tekintetemet unottan a csicska szó használata után.
Amikor aztán meghallottam, hogy ő kikre pályázik.. te jó ég, az elsőkre? Azokkal tényleg nem könnyű elbánni! Elég sokat hallottam már róluk az évek folyamán, amiből rájöttem, hogy ők nem könnyű falatok ha a meggyilkolásukról van szó. - Tölgyfakarót? - néztem rá kissé döbbenten, mivelhogy azt nagyon nehéz szerezni. Bár, állítólag ezzel az egyetlen fegyverrel lehet kinyírni egy ősi vámpírt. - Azt nagyon nehéz szerezni. És gőzöm sincs, hol juthatnák hozzá egy olyanhoz - tettem hozzá elgondolkodva.

Na végre, viszonylag megenyhült. Sőt, mi több, úgy tűnt, mintha rá is tapintottam volna a lényegre. Remek.. legalább valami jól sül ki ebből a nyavajás napból. Kérdése hallatán csak elmosolyodtam. Hogy miből gondolom, hogy segíteni fog? Nem tudom, mindenesetre ő is boszorkány és abból a kevésből amit hallottam róla, hát csak remélni tudom, hogy bele fog menni. És belement! Király!
- Igazából elegem van már belőlük. Csak a baj van mindannyiukkal. Különösen csak az egyiküknek akarok ártani: Benjamin Lockwoodnak! De felőlem, mindegyiket kinyírhatjuk! - vontam vállat, röviden felvázolva neki a terveimet. - Úgy akarom őket bántani, hogy közben végig azt higgyjék segítek rajtuk. Ezért is jutott az eszembe, hogy kifejlesztsek egy varázsitalt, azzal a szöveggel, hogy immunissá válhatnak tőle a verbénára. - Ez utóbbi csak egy rögtönzött ötlet volt, egy olyan ötlet, amit ha arról van szó, könnyen meg is tudok valósítani.

Épp válaszolni akartam, amikor hirtelen olyan dolgot tett, amire talán számíthattam volna.. hiszen ő mégiscsak egy ősi boszorkány, aki nem bízik meg olykönnyen akárkiben. - Ne... - nyekeregtem fájdalmamban, mivelhogy a nyakamat szorítva repített neki a szemközti falnak. - Nem - mondtam ki egészen, ezzel akarva értésére hozni, hogy nem küldött engem senki sehová. Különben meg ha küldtek volna, nem fedném fel magam előtte ilyen hamar! - Csak.. - kezdtem el megint, de ismét bennek rekedt a szó. A csudába az egésszel.. miért kellett nekem eljönnöm otthonról? Gondoltam egyet és erősen összpontosítva próbálom meg az erőmmel kiszabadítani magamat  a "karmai közül". Nem tudom, hogy emiatt-e vagy mert rájött, hogy nem akarom bántani, vagy csak azért mert arra jött rá, hogy nincs ahhoz elég erőm, mindenesetre egy idő után elengedett. - Segítséget kérni jöttem. A vámpírok kiírtásához - nyögtem ki végre valahára, amint összeszedtem magamat. - És nem küldött engem senki sehova! - jelentettem ki az előbbinél jóval határozottabban.

/Crystal lakása/

Most hogy elindultam már nem is voltam annyira biztos abban, hogy jól döntöttem. Talán nem szabadott volna Nicket egyedül hagynom a hotelszobámban.. még a végén bekattan és összetör valamit. De én akkor is pipa vagyok rá! Nagyonis! A friss levegő viszont határozottan jó hatással volt rám. Lecsillapodtam. Kicsit. Csak mentem és mentem, mígnem egyszer csak megakadt a pillantásom egy lányom. Elég dühösnek látszott valami miatt és hihetetlenül ismerősnek. Várjunk csak.. ő lenne.. az a Dana Petrov? A boszorkány akiről annyit hallottam..? Egy ősi boszorka, akivel határozottan megérne szövetkezni a vámpírok ellen! Ha már Zach mostanában nem ér rá. Nem tudom miért, de gondoltam egyet és követni kezdtem a lányt. Egészen egy házig jutottunk, egy számomra ismeretlen ember palotájáig. Ő bizonyára ismeri a tulajdonosokat, hiszen máskülönben nem jött volna ide. És nem úgy nézett ki, mint aki itt is lakik. Egészen a bejáratig követtem, némi lépéshátránnyal, hogy ne vegyen észre, de aztán gondoltam egyet és előbújtam.
- Szia! - köszöntem csupán illemből, hogy oldjam  a feszültséget. - Tudom, hogy ez most meglepő lesz a számodra, de sokat hallottam már rólad. Mennyire igaz az, hogy utálod a vámpírokat?  - emeltem fel szépen ívelt szemöldökeimet, hogy valahogy rávezessem a témára.  Remélem segíteni fog nekem megvalósítani az elméletben már készen álló ötletemet.