VIszonozta... először. Mert mire beleéltem volna magam, ellökött magától. Nem, ez nem lehet. Bambán pislogtam rá, remélve, hogy csak egy hülye vicc... szívből reméltem hogy erről van szó, mert ha most kell elmennm innen, én belehalok.
És NEM! Visszarántott. Nem pislogtam sokáig bambán, nagyon gyorsan hevessé váltam, tüzelve csókolva őt,
Beletúrt hajamba, én meg már újra a falra keltem, és letéptem a felsőjét egyetlen mozdulatba. Tudom, hogy mit kap tőlem a születésnapjára. - Imádlak.. még mindig.. - siklottak ajkaim nyakára.

Hevesen csókoltak ajkai, a kezei pedig már a hátamon jártak. Akármennyire igyekeztem ellenálni neki, akármennyire igyekeztem eltolni magamról, nem ment. Nyelvem az övével játszott, majd hirtelen csapódást éreztem a hátamon. A falhoz nyomott egészen odapréselt, a testünk szinte összeolvadt. Ekkor löktem el magamtól, úgy éreztem,hogy elég. Egy másodpercig csak néztem, a értetlenül nézett rám, én pedig nem akartam nagyarázkodni, amúgy is jól esett egy kis nosztalgia. Pólójánál fogva visszarántottam magamhoz majd újra vadul csókolni kezdtem, és olyan jól esett, de hogy miért azt nem tudom megmagyarázni. Közelebb húztam magamhoz amennyire csak lehetett miközben a csókunk egy pillanatra sem szakadt meg. És kócos hajába túrtam.

Tudtam, hogy ennek nem fog tudni ellenállni és nem tévedtem. A szája... a fürge nyelve, ami évszázadokkal ezelőtt is megbabonázott engem... hihetetlen érzés volt, még mindig olyan tökéletesen csinálta, hogy azt szavakban nehéz leírni.
A hátára siklott mindkét kezem, kedvesen simogatva őt, de ahogy ő hevesebbé vált, úgy váltam én is egyre mohóbbá, tüzesebbé, szenvedélyesebbé.
A vámpír sebességemet használva termettem vele a falnál, teljesen odapréselve, beletúrtam a hajába, és bármit megadtam volna azért, hogy ne lökjön le magáról. CSak most ne. hiszen annyira szeretem őt.

Minden olyan hirtelen történt. Elborult az agyam,így már csak annyit vettem észre, hogy megragadja a vállam, magához ránt, és megcsókol.
A szája édes whisky ízű volt, és sikerült eszembe juttatnia a múltat, ami már elmúlt. Belül hevesen ellenkeztem ellene, minden porcikám azon volt, hogy ellökjem magamtól, de valahogyan mégis élveztem. Az érintésébe beleremegtem, és visszacsókoltam, bár tudtam hogy hamarosan leállítom, mégis élveztem ahogyan elöntöttek az érzések. Valószínű a Petrova vérem, az oly sokszor emlegetett vérvonal, amiről nem tudok semmit, csak annyit, hogy a tagjainak a temperamentuma kísértetiesen hasonlít az enyéméhez.. Hevesen csókolt, amit viszonoztam, és a vámpírság előnyeit kihasználva, egyre gyorsabb voltam..

Úgy nézhettem rá, mint valami megtébolyult idióta. Nem szeret... ennyi? ennyivel el van intézve? Nem, drágám, nem most jöttem le a falvédőről, ebből nem fogok engedni neked! Nem, még szép, hogy nem... mit képzel már magáról ez a nőszemély?
- Álmodj róla, hogy elmegyek! - váltam dühössé, és megragadtam mindkét vállát. Reméltem hogy Emma nincs a közelben, nem esett volna túl jól pár pofon.
- Éreztetni akarom veled a múltat! - néztem a szemeibe sziszegve, és hevesen csókolni kezdtem őt... szenvedéllyel, mély, égő tűzzel.

Felbőszült,ahogyan én is kezdtem. Kezdtem begurulni,és az agyamat lassacskán elöntötte a fekete méreg.
-Te engem csak ne utasítgass! -mordultam fel. A hörgés ami jó mélyről a torkomból jött előhozta a vámpír énemet. A szemeim alatt a sötét erek kirajzolódtak,és a pengeéles fogaim is kezdtek előjönni. Felülkerekedett rajtam a harag, és az hogy ilyen. Hiába öntött el mindenféle érzés, a végén csak sikerült lehiggadjak, de abban a pillanatban már ott guggolt előttem.
-De én nem szeretlek már. -csúszott ki a számon, amit abban a percben vissza is szívtam volna. Lenyeltem a haragomat és felpattantam majd könnyed mozdulattal mögötte termettem. -Most menj el, légyszíves. -szólaltam meg ridegen az ajtó felé mutatva. Úgy is találkozunk még, és úgy is a nyakamra fog járni, és elkerülhetetlen hogy ne beszéljünk többet. Rendbe kell raknom magamat, az érzéseimet és az egómat legfőképpen..

Elgondolkodott, közben leemelve ujjaimat az arcáról amitől újra jegesség költözött belém. Ordítani tudtam volna ettől, de jó hangosan. Hidegen és ridegen, mert ez a nő megőrjít engem. Most, évszázadok után is. Ezt érdemlem? Nem ezt érdemlem.
- Most fejezd be ezt.. annak idején TE is érezted! Én tudom, hogy érezted! - pattantam fel, heves hanggal és elé sétálva leguggoltam elé, valami megszállott pillantással. - Ne utasíts el... hiszen szeretlek! - fakadtam ki. Férfi létemre..

Kezdtem megsajnálni, és hjajj.. Pierce kisasszony sajnál valakit, ritka pillanat. Bár,hogy miért azt nem tudom kitalálni, mégis a lelkem mélyén, és tényleg a mélyén, valahol sajnáltam, hogy így próbálkozik, de ha más nem ő akkor is jól tudja, hogy én nem fogok leragadni egy férfinál.

Mélyen felsóhajtottam,majd a kezét leszedtem az arcomról és leraktam a kanapéra. Kezdtek elmúlni az érzéseim,amin kevésbé lepődtem meg. Pár pillanatba telt, és a szavai kihozták belőlem, hogy csak szánalmat érezzek. Komolyan! Olyan mint egy kutya,aki csahol a gazdája után..

-Ha nem tudod megérteni amiket mondtam, akkor sajnálom Brian. -csattantam fel, felállva a helyemről. -Tudod, sohasem gondoltam volna, hogy valaki ilyen akaratos is lehet, nem kell mondanom, hogy soha nem fogsz meghalni, így még ezer alkalmad lehetne az ismerkedésre. De nem! Te nem. -buktam ki, majd beletúrtam a hosszú göndör hajamba. -Nem értem,hogy miért jó ez neked.. -magyaráztam és lehet hülyén hangzik,de kezdtem kétségbe esni a dolog miatt...

Leült mellém de távolságtatóan. Szép, nem? Egykori 'szerelmesek', most meg mintha idegenek lennének. Tiszta őrület, erre megesküszöm!
- Mit akarok? Katie, én már elárultam.. - mondtam a szemeibe bambán, hogy erre nem emlékszik. - Téged akarlak.. és vagy magadtól jössz vissza hozzám, vagy kitalálok valamit, de nem mondok le rólad. - simogattam meg az arcát bolond vigyorral.

-Hát köszönöm... -sóhajtottam megforgatva a szemeimet. -Na mindegy. Ennyit én is tudtam. -vontam meg a vállam. -Szóval,bővebben is kifejthetnéd,hogy mit is akarsz. -ültem le a kanapéra, nem pont mellé, tisztes távolsággal tőle.

- Jaj, ne már! - fintorogtam, és sóhajtottam egyet, beletúrva a hajamba. Majd biztos az én nyelvem fog megeredni ennek a nőnek, aki becsapott, átvert és minden létezőt megtett velem... persze-persze.
- Hát.. gondoloom volt egy anyád, meg egy apád. - vágtam mókás képet. Felhúzom még az agyát, ha ezen múlik, de szeretem piszkálni a nőket. És ő már most... kihívást jelentett ilyen téren.

-Vagy sem. -ismételtem el. -Csak nem szeretem,ha csőbe húzzák a barátaimat. -szögeztem le,majd rögtön témát is váltottam.
-Mit tudsz te a családomról? -húztam fel a szemöldökömet,a piás üveget szorongatva és néha meglendítve,hogy igyak belőle egy jókora kortyot.

Emma távozott, mint egy hűséges öleb, mikor Katie elküldte. Jellemző, nem? Úgy pattog, ahogyan parancsolják neki. Szánalmas, nem? Dehogynem...
- Nos, most valami nagyon jó dolog jön, hogy kettesben maradtunk, vagy sem? - kacsintottam rá pajzánkodva.

Emma szavai hallatán felmordultam,és szúrós szemmel cikáztam a két alak között. Emma közel sem volt olyan kegyetlen mint én,és ez nem volt teljesen az ínyemre, mondjuk elég sokat tanult- ha szabad így mondjam,bár nem teljesen igaz-, de ez nem elég. Most nem..
-Előfordul,hogy így van. -húztam fel az orromat duzzogva és égve a dühtől. -De mindenesetre élvezem. -a szám gonosz mosolyra húzódott,majd folytattam. -És de nem utolsó sorban nem is tehetek róla.. -Talán. -mondtam megadóan. -Emma. -fordultam a lány felé. -Kettesben hagynál minket? -nem mintha olyat terveztem volna,amiben ő zavar,csak beszélgetni akarok,aztán meg elpaterolni innen,de inkább menjen el. Ő bólintott és intett.
-Szia. -leheltem majd eltűnt. Felvont szemmel néztem Brianra miután Em kilépett az ajtón.

Emma úgy igazán nem mondott semmit. És ahogy mondani szokás, a hallgatás beleegyezés. Még ha utána hebegve mond egy-két dolgot.
Erre méginkább elvigyorodtam. - Erről ennyit, Katie, drágám. A barátnőd is ezt gondolja rólad. Hát mit vársz még? - dőltem hátra kényelmesen, elégedett mosollyal, mint aki jól végezte dolgát, és többször is végigmértem a szememmel. - Még ezek után sem vagy hajlandó kedvesebb lenni velem? - biggyesztettem le az ajkaimat.

Felvontam a szemöldökömet a kérdésére. Tökre igaza volt,és nem tudtam erre mit mondani. Valószínű elvörösödtem,és hebegni kezdtem..
-Öö.. én,nem is tudom. -húztam el a számat és a hajamba túrtam zavaromban. Mély levegőket vettem, féltem, hogyha elmondom,amit gondolok Katietől is megkapom a magamét,és emiatt még dühösebb lesz..
-Én inkább ezt rátok hagynám. -nyögtem ki végül,megadva magamat,így nem fogtam egyikőjüknek a pártját sem, viszont leszűrhették, hogy mit gondolok...

- Nevetségesen viselkedsz, kedvesem. Nevetségesen. Mert miért is? Ugyan már.. - hajoltam közelebb hozzá, azzal a vacak whiskys poharammal, amit már majdnem üresen tartottam. - Képes lettél volna szeretni engem, csak az az átok véred nem engedte. Mert Petrova nő vagy, a legrosszabb vérvonal, amit isten csak képes volt megteremteni. Játszol a férfiakkal.. aztán továbbállsz. De bennem emberedre találtál! - néztem rá gonosz csillogással, majd Emma felé fordultam.
- Emma.. hát miért nem mondod meg, hogy így van? Ennyire a barátnőd mellett állsz? - vicsorogtam feléje.

Durcásan keresztbe fontam a karomat a mellkasomon ismét. Ő nekem csak ne mondjon ilyeneket...
-Akkor fogom be a számat,amikor kedvem tartja. -szögeztem le ellentmondóan. Majd a következő mondatain felpattant a szemem. Láthatólag Emma élvezte a dolgot,és jókat nevetett magában a civakodásunkon.
-És ha igen? Tudatom veled,kedves Brian,ahogyan te is mondtad,talán voltak! És azok is talán csak régen. -magyaráztam hevesen bólogatva.

Valami velőből jövő nevetésre fakadtam Katie szavait illetően. Házasság? Katie? - Drágám, egy oldalon sem említenélek téged a házassággal, ne legyen ilyen nagy a szájacskád. Viszont ha mégis ragaszkodsz hozzá, felajánlok valami mást, amit kezdhetnél velük. - utaltam a szájára egy kaján vigyorral fűszerezve ezt.
- No, ne mondd nekem, hogy nem számítottál rám... egyszer. Tudhattad volna, hogy ha valaki, hát én nem adom fel. Méghozzá soha. És szenttól hiszem, hogy neked is voltak érzéseid irántam. - komolyodott meg a tekintetem.

Em a fejét fogva dobta le magát a kanapéra Brian szavai hallatán. Ha én is úgy ledöbbentem volna azon,amit mondott,követtem volna a példáját. De egy cseppet sem lepődtem meg. A karomat körbefontam a mellkasomon és felhúzott szemöldökkel pislogtam rá.
-Ne kezd. -emeltem fel a kezemet a magasba. -Mégis miért kínlódsz ennyire velem? Annyi időd van amennyit akarsz. -sóhajtottam.
-Én pedig türelmetlen vagyok,ezt te jól tudod. Mi lenne ha már összeházasodtam volna valakivel? -na jó Katie,fejezd ezt be! Még a gondolatától is kilel a hideg,hogy én valakinél leragadjak,és egy életre hozzákössem magam. Mondjuk nem biztos hogy mindig ilyen leszek,lehet jön egy háromszázhatvan°-os változás az életemben,és nem leszek ilyen többé. Talán akkor még beszélhetnénk is róla,de így,most nem.

- Olyan barátságtalan vagy velem, hogy ez már nem igaz! - ingattam a fejemet Emma hangja hallatán. Most miért ennyire barátságtalan? Nem is csináltam én semmit se ellene. És erre így olt? Ennyire ne szeresse már a barátnőjét.
- Kösz. Igazi vendéglátók vagytok. - álltam fel egyből hogy felállva odasétáljak és kiöntsek egy whiskyt magamnak. Már majdnem szomjan haltam, ezért bele is kortyoltam.
- mit akarok? Egyértelmű. - kezdtem el nézegetni a képeket, és elvigyorodtam. - Katie-t akarom!

(Oké )

[Utcák]

Felvont szemöldökkel követtem őket. Legszívesebben magyarázatot vártam volna tőle/tőlük. Amint beértünk a lakásba Brian levetette magát a kanapéra.
- Azért ennyire ne érezd otthon magad.. -jegyeztem meg csípősen, karba tett kézzel.
- Szolgáld ki magad. -böktem a hűtő felé,de nem volt túlságosan az ínyemre, hogy még ki is kell szolgálnunk. Amint kivette az italt, és öntött magának a pohárba, én visszaálltam Katie mellé, az üveg whiskyvel a kezemben, és belehúztam majd ányújtottam a barátnőmnek is.
-Na,mit akarsz? -kérdeztük szinte egyszerre.

(Katie kimarad,írhatsz nyugodtan. Valószínű úgy csinálom hogy egyik körben Katie a másikban Emma,majd ahogy jön. )

/ Utcák /

Cseppnyi sikerélmény volt, hogy eljutottam idáig. Az meg főleg, hogy nem kellett behívniuk, mert nem volt élő tulaja a háznak.
- Nos, drágám... drágáim... - javítottam ki magamat, ahogy megpillantottam a mögöttünk betérő Emmát is. - Megkínálsz ugye egy pohár whiskyvel? Azt hiszem, ez ránk fog férni a társalgás közben. - dobtam le magamat a kanapéra.

-Csak el ne szóld magad. -sóhajtottam,halvány mosollyal az ajkaimon,majd felálltam,megigazítottam a hajam majd elbúcsúzásképpen átöleltem a barátnőmet és lassan elindultam kifelé..

[Folyt.: Park]

-Okéé,okéé értem. -emeltem a magasba a kezeimet,mint aki mentegetőzik. Majd a végén elmosolyodtam,és ő is végre.
-Oké menj csak. -mondtam sóhajtva.
-De vigyázz magadra. Mondjuk ennél már nem lehet rosszabb.. -ütöttem rá a combjára finoman miközben felpattantam a kanapéról.
-És ne csinálj semmi őrültséget. -néztem a szemeibe.