Nem akartam végül rákérdezni, hogy miért is érzem rajta, hogy kissé feszült. Biztos megvan rá az oka, és ha valami történt úgyis meg fogja mondani, de nem is kéne ezen gondolkoznom. Sean nem szólt bele, hogy hova cuccoljunk le, meghagyta nekem a lehetőséget, hogy én válasszam ki a helyet. Meg is találtam a megfelelőt és már le is pakoltunk oda. Sean leült a plédre, és már húzott is az ölébe hogy aztán megcsókoljon. - Igen, azt hiszem tudom... - Mosolyodtam el. - Miért kérdezed? - Kérdeztem.
Most kellene valahogy átterelnem a témát arra, hogy leélné-e velem az életének a hátralevő részét. Nem is tudom, hogyan fogjak hozzá. Legalábbis anélkül, hogy gyanakodni kezdene. Bár talán már most is gyanakszik valamire.. Nincs gyakorlatom az ilyesmiben. - Csak kérdeztem. - Magyaráztam meg egyszerűen. - El tudnád képzelni azt, hogy együtt öregszünk meg..? - Nem vagyok az a kertelő típus. Kerek perec kimondom amit akarok. Most lehet, hogy egy kicsit finomabbnak kell lennem.. De ha erről meggyőződök.. Nincs semmi, ami megállíthatna abban, hogy megkérjem e csodálatos nő kezét.
Először jött azzal a kérdésével, hogy tudom-e hogy szeret, most meg hogy el tudom-e képzelni, hogy együtt öregszünk meg. Nem sűrűn szokott ilyen kérdéseket feltenni, de hát miért ne válaszolnék, úgyis csak az igazat mondanám neki. - Mi ez a sok kérdés? De igen... eltudnám képzelni, hogy együtt öregszünk meg! - Sóhajtottam fel halkan, halványan elmosolyodva. Igen, már belegondoltam, hogy milyen lenne ha együtt töltenénk az egész életünket. Sőt már nem egyszer gondoltam erre, de nem tehetek róla én ilyen álmodozó típus vagyok, sok mindent elképzeltem már a jövőnkkel kapcsolatban.
– Csak gondolkoztam és ez felvetett bennem pár kérdést ennyi az egész. – Válaszoltam megrántva a vállamat. Nem akartam, hogy azt higgye ennek bármilyen komoly jelentése is van. Hiszen azzal csak elrontanám a meglepetést, amit nem akarok. – Szóval, mit is fogunk enni? – Kérdeztem vigyorogva, miközben lecsaptam a kosárkára, amibe a bepakolt élelmeket hoztuk. Azt hiszem ez tökéletes tématerelő. Miután ettünk odaadom neki a nyakláncot.. Vagyis a gyűrűt. Remélem meglepődik és tetszeni is fog neki.. Semmi mást nem akarok, mint őt boldoggá tenni.
Ahogy lassan újra visszanyerte testét, végignéztem rajta elégedetten, hisz ritkán csinálok ilyen varázslatokat és úgy fest, ezúttal siker övezi próbálkozásomat. De csak egy pillanatig hittem ezt, mert amit a következőkben mondott, és tapasztalt, tágra nyílt szemekkel követtem. - Mi van?! - kezdtem el, hirtelen felpattanva és értetlenül bambultam rá. - Nem tudom.. nem hiszem.. vagy talán mégis.. a vámpírok azok vámpírok.. de a természet zavaros.. a varázslatok mindig kockázatosak..
- Ohhh így már érthető... - Mosolyodtam el halványan. Innentől kezdve nem fogok ezzel törődni, mármint nem fogok itt kérdezősködni, hogy mit miért kérdez.... hisz én is megkérdezném tőle az ilyeneket ha esetlegesen eszembe jutna. - Hát nem volt nagyon lehetőségem felkészülni előre, így csak egy pár szendvics van, innivaló, és egy kis csokis süti.. - Mondtam, miközben figyeltem ahogy a kosárban keres az ennivalót. Ha talán előbb bejelentette volna akkor készültem volna még egy-két aprósággal.
- Reméltem is, hogy így van. - Vigyorogtam rá, majd gyorsan odahajolva hozzá nyomtam egy lágy csókot édes ajkaira. Felsorolta, hogy mit is találhatok a kosárban ezek után pedig természetesen rögtön a csokis sütit kezdtem el keresgélni. Ugorjunk fejestül a jóba. A kezembe is vettem egyet, majd egy nagyot beleharaptam aztán pedig Aurora felé nyújtottam. - Kérsz belőle, édesem? - Kérdeztem halvány mosollyal az arcomon. Az egyszer biztos, hogy Aurora-nál édesebb nincs. Ez a süti még csak lehetséges vetélytárs sem lehet.
- Igen, ezt én is tudom, hogy zavaros, elég boszorkánnyal volt már dolgom. - morogtam az orrom alatt csalódottan. - Nos, mindegy a lényeg az, hogy életben vagyok , és ezt neked köszönhetem.- engedtem el egy mosolyt. - Valami normális ruha kellene nekem, és ez zuhany sem ártana, utána majd meglátom, hogy mit lehet itt tenni. - vonogattam meg a vállamat. Felálltam a földről ,s leporoltam magam. Bosszantott ez a dolog, de egy ideig emberként kell élnem. - A szellemek imádnak egy magamfajta vámpírral cseszekedni.. -
Amikor odahajolt hozzám viszonoztam csókját, és halványan elmosolyodtam. Nem is kívánhatnék magam mellé jobb pasit bármennyire is nyálasan hangzik. Aminthogy felsoroltam, hogy mik vannak a kosárba, már el is kezdett kutatni, míg meg nem találta amit keresett. Csokis süti.... valahogy sejtettem, hogy az lesz az első amit ki fog venni, de nem is baj. Úgy érzem eleget hoztam belőle, de ha mégse, hát így jártunk. - Még jó hogy kérek! - Vigyorodtam el, és beleharaptam a sütibe amit felém nyújtott. - Finom... ezek szerint nem is sütök olyan rosszul. - Mondtam mosolyogva miután lenyeltem.
Úgy csaptam le a csokis sütire, mint egy gyerek.. Hát azért van, ami nem változik és ez is közéjük tartozik. Egyre közeledett az a pillanat, mikor fel fogom tenni neki azt a bizonyos kérdést. Ideges vagyok, mert miért ne lennék? Nem igen adtam neki okot arra, hogy nemet mondjon de mégis.. Ez egy iszonyú nagy döntés. Bár már elkezdtem terelgetni a téma felé, de nem hiszem, hogy rögtön rájönne mire is gondolok. Vagy egyáltalán eszébe jutna.. Mert eddig nem igen volt előjele a dolognak. - Még szép, hogy jól sütsz. Sőt, fantasztikusan. - Ha rossz lett volna természetesen megmondom, de ha egyszer tényleg nagyon jó, akkor minek hazudjak? Amúgy sem szoktam..
- Ha úgy nézzük.. - nyeltem egy nagyot, miközben próbáltam türtőztetni indulataimat. - Még bármikor lehetsz vámpír, nem? -. vontam fel a szemöldökömet, és Dariusra néztem. Nem is gondoltam volna, hogy képes vagyok vele ennyire jóban lenni. már ha ezt a kapcsolatot lehet jónak nevezni. Én inkább olyan... nem is tudom, minek hívtam volna. De mindenképpen érdekes. - Remélem, innentől kezdve egyenes lesz az út a... merre is akarsz tartani? - kérdeztem felvont szemöldökkel. Biztosan vannak még céljai a városban.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Szept. 28, 2013 5:38 pm
- Fogalmam sincs, hogy mi lesz..de remélem, hogy csak átmeneti ez a dolog.- sóhajtottam fel bosszúsan. - Egy fürdőszobába lesz az egyenes út, rettenetesen koszos vagyok. - kezdtem el fintorogni. - És mit kérsz ezért cserébe? - néztem rá kíváncsi tekintettel. - Bár előtte valami lakást is találnom kéne.- jutott eszembe, hogy még nem lakom seholsem.
- A fürdőszoba nem rossz ötlet. Jó ideje már itt vagy a földben, szóval mindenre szükséged lehet, ami... azt illeti. - nyeltem egyet, és inkább elfordítottam a tekintetemet. Nem voltam olyan boszorkány, akit zavarba lehet hozni. Most sem ez volt a legfőbb gondom. - Mit kérek cserébe? Hm... még mindig tartom magamat ahhoz, hogy ha egyszer nekem lenne szükségem segítségre, hát segíts majd. Szerintem ez fair ajánlat. - tettem hozzá, majd zsebembe süllyesztettem ujjaimat. - Az én lakásomba jöhetsz... ha akarsz.
Kocogtam pár kört, talán hármat, vagy négyet... amióta kiléptem a hotelszobám ajtaján. Az idő kellemesen hűvössé vált. Sajnos el kell fogadnom, hogy közelegnek a hidegebb időszakok, amikhez Mexióban nem tudtam hozzászokni. Ezért is jött jól a kapucnis pulcsim, amibe már teljesen belefúrtam a fület, és az egész fejemet. A kezdeti lelkesedésem a futás iránt, gyorsan el is illant, ezért már csak úgy kocogok, mint egy elsős kislány. Eleinte az erdős, fás területen "sportoltam" majd hirtelen ötletből ellátogattam a vízeséshez, amit már az első napomon felfedeztem. Mivel most már elég hideg volt a víz, ezért már nem merészkedtem bele, hanem csak távolabbról csodáltam a habzó kékséget. Mindig is lekötött a természet... talán ezért is bírom ilyen jól a farkaslétet. Úgy egy félórás elmélkedés, és gyönyörködés után jobbnak véltem ismét a futást, mivel a végtagjaim a kényelmetlen ülésben igencsak elgémberedtek. És most itt vagyok... egy bizonyos réten, vagy tanyán, vagy ültetvényesen. Pontosan be sem tudom tájolni, mivel az újdonság varázsa levett a lábamról. Hogy lehet Mystic Fall's ennyire változatos?! Hirtelen ötletből - és mivel iszonyat elfáradtam a mozgásban, leültem a földre és a lemenő napban gyönyörködtem.
◯ Zene: Ingenua (naiv) ◯ Megjegyzés: kérlek nézd el ezt a kezdőt, mert valami borzalmas lett.... :S
- A fürdőszoba nem rossz ötlet. Jó ideje már itt vagy a földben, szóval mindenre szükséged lehet, ami... azt illeti. - nyeltem egyet, és inkább elfordítottam a tekintetemet. Nem voltam olyan boszorkány, akit zavarba lehet hozni. Most sem ez volt a legfőbb gondom. - Mit kérek cserébe? Hm... még mindig tartom magamat ahhoz, hogy ha egyszer nekem lenne szükségem segítségre, hát segíts majd. Szerintem ez fair ajánlat. - tettem hozzá, majd zsebembe süllyesztettem ujjaimat. - Az én lakásomba jöhetsz... ha akarsz.
- Beengedsz egy csúnya vámpírt a lakásodba? - kuncogtam el magam egészen halkan. - De rendben van, nagyon szépen köszönöm.- fura volt megköszönni bármit is nem szoktam csak úgy köszöngetni. - természetesen, ha valamire szükséged van csak szólj, nem szenvedek pénzhiányban.- néztem rá.- Tehát merre is laksz?
- Talán rólam az süt, hogy én szegény vagyok? - kérdeztem megütközve. - Lehet, hogy a hotelban lakom, de... nincs szükségem alamizsnára. - jegyeztem meg. Az ilyen feltételezések midnig szarul estek, erről nem tehetek. Valamiért megérintett, de igyekeztem ezt nagyon jól, és mélyen elleplezni. - Menjünk akkor a hotelba. - sóhajtottam fel.
Kicsit idegesnek tűnt, de inkább nem szóltam semmit, biztos megvan rá az oka. Nem sűrű azok a napok, akár órák amikor nem történik semmi az életünkben, és minden nyugodt. Mindig történik valami, vagy belép egy olyan ember az életünkbe akinek nem kellene, és ez egyáltalán nem könnyíti meg a kapcsolatunkat. Eddig kibírta... kérdés, hogy ez meddig fog tartani, a lényeg, hogy én kitartok, és megpróbálok mindent megtenni, hogy ez működjön. Azért valljuk be hogy már nem két hónapja vagyunk együtt, szóval valamit azért jól csinálunk! De ki tudja mi fog még jönni az elkövetkezendő időkben. - Azért ne ess túlzásokba. De látod, megvan a jó oldala annak, hogy együtt van velem. Éhen halni biztos nem fogsz! - Nevettem fel halkan, és egy kisebb puszit nyomtam az arcára. Azért egy kicsit furcsa, hogy elhozott ide. Persze volt alkalom mikor elvitt vacsorázni, kávézni, meg ilyenek, de ez más volt. Legalábbis én így éreztem. Itt csak mi voltunk... csak ketten, és senki más.
Nem akartam tovább húzni az időt így is épp eléggé voltam már ideges. Úgy döntöttem, hogy itt az ideje a tettek mezejére lépnem. Muszáj lesz, hiszen megőrülök, ha még egy percnél tovább húzom ezt az egészet. Jobb a lehető leghamarabb túl esni a dolgon. Megfordult a fejemben a nemleges válasz, de ezt szinte rögtön elhessegettem. Nem fog nemet mondani. Boldogok vagyunk együtt és még milyen boldogok leszünk! - Van valamim a számodra. - Tértem rögtön a lényegre és próbáltam valahogy megfelelni annak, amit Angela mondott nekem. - Csukd be a szemed. - Mondtam vigyorogva, miközben készen álltam arra, hogy a zsebembe nyúljak a nyakláncért, amin az eljegyzési gyűrű pihen. Remélem, hogy tetszeni fog neki.. Azért hívtam Angela-t. Megbízom a választásában és abban is, hogy tanácsot adott azzal kapcsolatban, hogy mit is kellene tennem. De megtenni egy kicsit nehezebb, mint mondani.. Viszont kész vagyok leküzdeni ezt az akadályt.
Volt egy olyan sejtésem, hogy tervez valamit... már csak azt kéne kitalálni hogy mit. De inkább nem is találgatok, úgyis ki fog derülni előbb, vagy utóbb. De ez legalább azt is megmagyarázná, hogy miért olyan ideges... és én eddig nem vettem észre, hogy talán tervez valamit. Nem vagyok jó megfigyelő az biztos! Azt mondta van valami a számomra. Halványan elmosolyodtam, és becsuktam szemeimet ahogy kérte. Kíváncsi voltam mit is szeretne adni, vagy esetleg csinálni... Semmiféle sejtésem nem volt arról, hogy mit is tervez most. Semmi előjele nem volt annak, hogy bármi fontos dolgot tervezett volna így mostanra. De mindenesetre kíváncsi vagyok, és várom hogy megtudjam mire is megy kis ez az egész.
Vettem egy mély levegőt és a nadrágom zsebébe nyúltam, hogy elővegyem a nyakláncot. A kezem egy kicsit remegett, ami furcsa volt, mert semmi ilyesmi nem szokott megtörténni velem. Valószínűleg azért, mert még soha nem voltam ilyen helyzetben, de egyszer mindennek eljön az ideje és ennek pont most van itt az ideje.. Meg kell tennem, mert szeretem őt. Haját félretéve raktam fel a nyakába a nyakláncot és gyengéden felemeltem, hogy talpra állítsam. - Ne nyisd még ki. - Suttogtam a fülébe, majd elsétáltam és letérdeltem, majd megköszörültem a torkomat. - Most már kinyithatod. - Mondtam, majd vártam pár másodpercet, mielőtt megfogtam volna a kezét és feltettem volna a nagy kérdést, amitől annyira rettegtem. - Aurora Smith, hozzám jössz feleségül?
Csukott szemmel vártam, hogy mi is fog történni. Bevallom kezdtem egy kicsit izgulni... mert tényleg nem tudtam mik a tervei. Egy biztos, hogy semmi rosszról nem lehetett szó... legalábbis remélem. Éreztem, hogy arrébb húzza hajamat, és valamit a nyakamba tesz. Ez nem lehet más mint egy nyaklánc, ezt még én is felismerem. Gyengéden megfogta ezek után kezemet, és felállított. Már nyitottam is volna ki szememet, de fülembe súgta, hogy még ne nyissam ki szemeimet, így vártam. Pár pillanat múlva viszont szólt, hogy kinyithatom, és ő ott állt előttem... térdre ereszkedve. Kellett egy kis idő mire rájöttem, hogy éppen megkéri a kezemet. Lenéztem a nyakamban lévő nyakláncra, amin egy egy gyűrű volt. És Sean feltette a kérdést, amiről kb. minden lány álmodik. Egy kisebb fajta mosoly jelent meg az arcomon, és válaszoltam kérdésére. - Igen... hát persze! - Mondtam ezzel kb kétszer is igent, és hirtelen eluralkodott rajtam a boldogság. Nem számítottam erre a lépésére, de nem is baj. És még jó, hogy igent mondtam neki, hisz szeretem, mindennél jobban!
Összeszedtem minden bátorságomat ahhoz, hogy megtegyem ezt a lépést és be kell valljam nem volt olyan könnyű, mint szerettem volna, de tudtam, hogy megéri. Vele akarom leélni a hátrelévő napjaimat ez nem is kérdéses. Most jöttem rá, hogy milyen jó ötlet volt Angela részéről ez az egész nyakláncos incidens. Így legalább nem is sejti, hogy mi vár rá.. Egyre jobban kezdett bennem erősödni a gondolat, hogy talán nemet mond. De, ha tényleg így lenne.. Fogalmam nincs, hogy mihez kezdenék magammal.. Nekem most már ő jelenti a világot. Nem tudom elképzelni az életemet nélküle.. Lehet, hogy ez az egész, már egy óceánnyi nyálban úszik, de én akkor is be fogom neki bizonyítani, hogy teljes szívemből szeretem. Mikor igent mondott a szívem, mondhatni akkorát dobbant, hogy belefájdult a mellkasom. Gyorsan felpattantam és a karjaim közé kaptam életem szerelmét és gyengéden megcsókoltam.. Fogalma nincs arról, hogy milyen boldoggá tett engem.. Csak egyetlen szavába került, de még soha nem voltam ilyen boldog, mint most.
Láttam rajta, hogy amint kimondtam az igent, megkönnyebbült, és eltűnt az arcáról minden idegesség. Ezért volt végig ilyen, és én még csak nem is sejtettem. Ez amolyan meglepetés volt a számomra! Gyorsan felpattant, és karjaiba kapott, és egy gyengéd csókot kaptam ajkaimra, amit viszonoztam is neki. Nyálasan hangzik, de ez olyan volt mint egy álomban, vagy filmben! A fene gondolta volna, hogy ilyen meg fog történni velem az életem során! Hisz valaki éveken át keresi a hozzá való párt, nekem viszont nem is kellett annyira keresnem, képletesen értve szinte ölembe hullott a boldogság. - Szeretlek! - Mosolyodtam el, és még egy csókot nyomtam ajkaira. Utána kivettem nyakamból a nyakláncot. - Kérlek húzd fel az ujjamra a gyűrűt! - Mondtam valamiféle izgalommal a hangomban, és amint felém nyújtotta kezét, odaadtam neki a nyakláncot a gyűrűvel együtt.
A boldogság szétáramlott az egész testemben.. Egyszerűen leírhatatlanul örültem annak, hogy megtettem és igent mondott. Meglepetésnek szántam ezt az egészet és az arcáról sikerült leolvasnom, hogy semmi ilyesmire nem gondolt. Ez még csak még nagyobbá tette az örömömet. Nem is tudom mihez kezdtem volna, ha kiderül, hogy gyűlöli a meglepetéseket és már csak azért is nemet mondott volna.. De nem így lett és ezzel engem a világ legboldogabb férfiainak egyikévé tett. Gyengéden csókoltam, közben finoman simogattam a derekát.. Annyira boldog vagyok, hogy van egy olyan személy az életemben, mint ő. - Én is szeretlek.. Mindennél jobban. - Leheltem ajkaira, majd vigyorogva vettem át tőle a gyűrűt és ráhúztam az ujjára. Tudtam, hogy értesítenem kell, majd Angela-t, hogy minden a terv szerint ment és végre kimondhatom, hogy ő az én menyasszonyom.. Viszont az még ráér..
Kezdőlap
