A második nap a városban. Hát mit is mondhatnék? Vegyes érzések vannak bennem. Megérte visszatérni? Esetleg maradnom kellett volna ott ahol voltam, messze ettől a várostól, ahol annyi probléma van, hogy egy kezemen nem tudom megszámolni? Magam sem tudom hogy miért döntöttem úgy hogy visszatérek, lehet hogy nagy hülyeséget csináltam.De ha már itt vagyok elnézek egy nyugodt kis helyre ahol kitisztíthatom a fejemet. A várromok egy tökéletes hely volt ennek a célnak a megszenelésére.Eljöttem ide, egy kis időt töltöttem, majd leülve egy kőre néztem a magam elé nyúló dombot, és a tájat. Ekkor viszont meghallottam valamit, nem messze tőlem.Valaki futott, és a futásából ítélve egy lány lehetett. Menjek oda, és? És akkor mi lesz? Nem szeretném viszont látni azt aki régen voltam...Bár ez nem az én döntésem.Megfogtam magamat, és vámpír sebességgel, követtem őt, bár úgy hogy ne vegyen észre.
Mostanság minden nap ugyanolyan monoton módon zajlott. Egyedül voltam a lakásban, alig tudom fizetni. Unom ezt, unom, hogy takarítani kell járnom, mert rendes munkát nem kapok. Bevallom, modellkedni mehetnék, de ebből már kinőttem.. A szokásos futásomra indultam egy kis palack ásványvíz kíséretében. Lehet, hogy unalmas és mindennapos, de azért a testre megengedhető, hogy unalmas legyen, mert igenis oda kell figyelni rendesen a sportolásra. Bár bevallom, néha elhanyagolom, de ez még megengedhető bűn. Nem mehet az életem a nassolás rovására. Megálltam egy padnál, hogy fújjak és igyak egyet, aztán menni is akartam tovább, de meghallottam valami neszt. Igazából elég halk volt, és egyetlen pillanatig sem tartott... Biztos képzelődöm.
Nem tévedtem, igen csak csinos lány volt az aki futott. De még mennyire, a formás teste, és a szép arca. Minden tökéletes volt rajta amit láttam. Biztosan modell lehetett vagy kitudja még mi...Menjek oda? De minek? -sóhajtottam egyet halkan. Mikor ugyan is fel állt a padról, de a pad nem volt a legjobb állapotban, így megvágta az ujját.Megéreztem a csodás illatát a vérnek, és egyből megjelentek a szemem alatt az erek, és elsötétül a szemem. Odasuhantam a lányhoz, és minden erőmmel próbáltam nem megtámadni. De ez nem sikerült, ezért beleharaptam a nyakába, és szívni kezdtem a vérét. Közben észhez tértem, és elengedtem őt. - Sajnálom.- ziháltam
Már épp készültem tovább menni, amikor valami... valaki elkapott. De ez nem a kedves elkapás volt. Ez az erőszakos, bántalmazó verzió volt. Nem is igazán értem, hogy mit csinált velem. Azt hittem, hogy megakar erőszakolni, de annyira gyors volt... annyira természetfeletti. Megsértette a nyakam... most... most komolyan megharapott? Tényleg az, aminek látszik? Eközben az erőm is csökkenni kezdett, méghozzá rohamos tempóban. - Ne... - nyögtem halkan, de talán nem is jött ki hang a torkomon.. Talán csak én képzeltem, hogy szólni tudtam. De végül mégis elengedett. Egy fél pillanatig úgy tűnt, hogy minden rendben, de a sokk és a vérveszteség hatására mégis felhagytak szolgálatukkal a lábaim, és összeroskadtam. Hogy lehetséges ez az egész?
Megint elkapott a vámpírság, és most ezt a szegény lányt támadtam meg. Nem változtam én semmit.-mondtam, idegesen, és odamentem a lányhoz.-Héé, hallasz? Elnézést kérek az előbbiért.- mondtam szemébe nézve, de nagyon gyenge volt. Felvágtam a kezemet, és a szájához tettem.- Idd meg ettől jobban leszel.-néztem rá bűnbánóan, és vártam hogy mit fog kezdeni a lehetőséggel.
Azért kellően meglepett, amit mondott. Ez a viselkedés. Igazi úriember... lehetne, ha nem inna a véremből és nem támadna ártatlan lányokra. Így gazember. - Elnézést kérsz? - löktem el a kezét. - Olyan rosszul vagyok, hogy mindjárt lehánylak... De jól esik, hogy sajnálod, sokat jelent. - ironizáltam. Nyilván érzi a hangsúlyon, hogy mennyire jelent ez sokat... De a szemeibe nézve nem láttam ugyanazt, amit az előbb. - Segíts fel... aztán hagyj békén. - Hiába a békés tekintet, jobb, ha vigyázok vele.
-Hát elnézést kérek , mert bántottalak. Hidd el nem akartalak bántani, csak....-nem szóltam inkább többet, de mikor ellökte a kezemet, sóhajtottam egyet.-Figyelj, elhiszem hogy nem kell, de ha innál akkor jobban lennél.-mondtam, de hallottam a következő mondataiban az ironizálást, a gúnyt. Felsegítettem ahogy kérte, de nem tudott megállni a lábán, mivel gyenge volt.-Nem fogsz tudni hazamenni, hacsak haza nem kísérlek, vagy nem iszol a véremből.-kaptam fel az ölembe, és a padhoz vittem, amire leültettem.
Segített állni, mert egyedül nem ment volna... Aztán felkapott, és a padhoz vitt, amire leültetett. Magyarázott még, és a csuklóját vagdosta, mert folyton begyógyult a seb... Mi? Várjunk csak... Hogy lehet, hogy folyton begyógyul a sebe? - Mi a picsa ez... valami szektás vámpírizmus? Mi vagy te, de komolyan? - néztem rá ijedt arccal, bár néha átcsapott értetlenségbe.
-Szektásnak nem szektás,de vámpirizmus.Nem tudom hogy hiszel e a vámpírokban,de én az vagyok. Azért haraptalak meg mert elkezdett vérezni az ujjad, és a vámpírság elragadott. Azt hittem ennek vége, és sikerült elszórítanom de nem. -sóhajtotam, láttam rajta hogy zavarodott, közben leültem mellé. Elsimítottam a haját a nyakától, és csúnya seb volt. Letöröltem róla a maradék vért óvatosan egy zsebkendővel.
Hmm.. Igazából nem hinném el amit mond, ha nem harapott volna ki egy darabot belőlem. Vagyis még így is elég hihetetlennek hangzik.. Fura. - Hagyj már a szarságoddal, vámpírok nem léteznek. - kötöttem az ebet a karóhoz... Ám tényleg nem találtam magyarázatot a gyors regenerációjára. Mindegy, nem is érdekel. - Egyébként is, mit társalogsz velem? Az imént majdnem megöltél! - próbáltam ráförmedni. De rólam mindenki tudja, hogy senkire sem tudok haragosan rászólni, sem haragudni rá. Kedves ember vagyok és rettentően naiv. Mindig elhiszem, amit mondanak. Legalábbis akkor, ha a realitás talaján maradunk.
Elmosolyodtam a mondatán. -Azt mondod vámpírok nem léteznek? Akkor még is mivel magyarázod azt amit az előbb tettem? -kérdeztem kíváncsian.-Miért társalgok ?Mert van emberi részem is, és nem vagyok olyan mint amilyen az előbb voltam. De gondolom ez téged teljesen hidegen hagy. -néztem le a földre, és azon gondolkoztam ,hogy akár meg is igézhetném. De nem vitt rá a lélek.
Hülye kérdései vannak. Ezt már megállapítottam. - Félek tőled. Kérlek, hogy ne bánts... - néztem rá könyörgőn. Tényleg féltem. Meg is ölhetett volna az előbb. És fogalmam sincs, hogy miért nem tette, de ugyanúgy megteheti ezután is... Főleg akkor, ha igaz a históriája. De ez lehetetlen! - Ne nevettess már. Vámpír vagy, ja... Én meg Csingiling, a tündér a Pán Péter nevű meséből. Sőt!! Nem is! Inkább boszorkány leszek, jó? Vagy... Vagy vérfarkas! Tudod, mint az alkonyatban... Ne nézz már hülyének! Ilyenek nem léteznek.. - ellenkeztem, pedig utólag meggondolatlannak tartottam. Ez egy elmeeteg, embereket harapdál... Talán igazat kellene neki adnom, és akkor hazaenged... - El... Elengedsz? - habogtam halkan.
- A múltkorinál szimplán csak szerencséd volt, de mostanra már felvagyok készülve. - mondom neki gonosz vigyorral és csak egy hajszál választ el attól, hogy kitekerjem a nyakát, hisz a kezemmel még mindig a fához szrítom Angelát. Nem érdekel, hogy az arcom elvan változva; sosem gyilkolok ha nem a táplálkozásról van szó, de a lány most az érzékeny pontomat érintette ami fájt, és ez azért furcsa, mert elvileg az érzéseim ki vannak kapcsolva. Az pedig nem lehetséges, hogy hirtelen újra érzek, hisz nem kapcsoltam vissza... És szerintem olyan "esemény" sem történt ami miatt az érzéseim automatikusan vissza kapcsolódtak volna... - És akármennyire is kívánod a halálomat, nem fog sikerülni, hogy megölj.
↠ zene: szám címe | megjegyzés: akkor úgy játszuk el, hogy Angela megharapja Chloe-t?
A nap csak úgy ragyog az égen, miközben én egy szép kis karóval a kezemben sétálgattok a fák között. Nos kétségtelen tény, hogy őrült vagyok, megszállott, és nem nyugszom addig az életem során, míg meg nem ölöm az összes vámpírt. Mystic Falls remek célállomás volt, hisz úgy hemzsegnek a vámpírok, mint a méhek a kaptárban. De mégis mit tud ez a város? Talán ez lenne a természetfeletti világ gyűjtő helye? Végül is lényegtelen, csak arra várok, hogy egy édes kis vámpírka felbukkanjon a semmiből, és megölhessem. Nem egy egyszerű vadász vagyok, mint azt elsőre gondolnák, hanem annál jóval több.. megérzem őket, erős vagyok, és nem utolsó sorban megtudom őket ölni, ami tegyük fel nagy szó. Viszont ha ő közülük ölne meg engem egy, akkor nagy kín várna arra az egyre, hisz az ötök egyike vagyok, ezáltal magammal vonzok egy kis pluszt, és gondolom nem célja megölnie engem egy okos kis vámpírnak.. viszont én nagyon is élvezetesen fogom elvenni az életét.. életüket azoknak az átkozott dögöknek, hisz csak egyet tudnak! Ölni, vért inni, és ezen kívül semmihez sem értenek. Stefan Salvatore pedig állíthatja a maga badarságát, miszerint ő jó fiú.. nem az! Sosem lesz az, amikor ő is vért iszik, ő is vámpír, és nem más! Bánom, hogy életben hagytam őt, hogy kicsúszott a kezeim közül, pedig meg volt rá az alkalmam, hogy végezek vele, na majd legközelebb.. Lépteimet lassabbra veszem, és egy pillanatra meg is állok körül nézni. Néhány madár csiripelése hallatszik, érződik némi lágy fuvallat, és ez mellett ragyogóan süt le a nap a tájra. Eléggé jó idő van ma, szóval.. ez azt is jelenti egyben, hogy nekem is jó napom lesz, és mondjuk be melegítésnek meg is ölhetnék egy nyomorult vámpírt, de persze egyik sem jön erre felé ilyenkor. Mi az talán félnek.. fényes nappal? Tudják, hogy itt vagyok, és ezért rettegnek? Oh, de hülyeségeket gondolok. Egy mosollyal az arcomon folytatom az utamat, miközben nagy örömmel várom azt a kedves vámpírt, aki belém botlik, és persze tartogattok is neki a kezembe egy meglepetést.. - egy gyönyörűen kifaragott karót!
Nem tudom, miért épp az erdő az a hely nekem, amit nagyon kedvelek itt. Fogalmam sincs, hiszen ide bárki jöhet, még az ugribugri, megrögzött és mániákus vadászok is, akiknek nem áll másból az életük, mint a vámpírok levadászása. Gagyi, de érthető is a maga módján... Mielőtt még elértem volna az erdőt, kicsit figyeltem mindenre, mert biztosan belevágódnék egy hülye kis csapdába. Így inkább néhány percig az erdő előtti tisztáson álldogáltam. Amíg ott várakoztam, mindenfélét éreztem. Egy-két boszit, farkast, és embert is... Bár, lehet éppenséggel vadászok voltak. Miután meguntam már az ittlétet, betámolyogtam a nagy és csodaszép erdőbe. Lassú léptekkel mentem, mert nem szerettem volna feltűnést kelteni, bár a magam módján mindig is feltűnő voltam. Nem sokkal később láttam, ahogyan egy illető egy szépen kifaragott karóval játszadozik. Nos, hát ő bizonyára nem ember... - Szép karó az a kezedben- szóltam hozzá nevetve, de ide-odarohantam gyorsan, hogy ne nagyon tudja, merre is vagyok éppen. - És egy ilyen jóképű vadászt, mint te... Rég láttam már - ezt a bókot pedig remélem jól fogadja majd tőlem.
Chloe Fel van készülve... hahaha, a múltkor is mindenre fel volt készülve, végülis mégis én arattam győzelmet. Igaz, csak átmenetileg, mert amikor megtalált, majdnem kicsinált, de előtte legalább szenvedett egy sort... nagyon, nagyon hosszú sort. Nem ijesztett meg az elváltozott arca... tulajdonképpen semmilyen érzelmet nem váltott ki belőlem, azon kívül, hogy a pimasz énemet hozta elő belőlem. - Majd meghagyom másnak, hogy megöljön, én csupán jegyet kérek majd az első sorba -kacsintottam rá. Ebben a csajban volt valami... talán ha nem lenne vámpír, még bírnám is, így meg utálom mint a fenét.
Az életem minden egyes pillanata a vadászatról szól, arról hogy ezeket a fenevadakat, szörnyeket, vagy nevezzük őket vadállatoknak.. megöljem. Bármi áron, de haljanak meg, és az én életem nem igen fontos, csak az ő kiirtásuk! Mondjuk egy épp elméjű vámpír nem végez velem, hisz tudja, hogy mivel jár az Ötök egyik tagjának a megölése, ezért aki okos az elkerül eme téren, de persze csak akkor, ha meg is tud lógni előlem. Ritkán engedek el áldozatot, de néha még is összejön, mint ahogy Stefannal, és Carolinenal is megesett, de persze ez csak átmeneti időszak, mert ha újra találkozom velük, akkor már nem fogják megúszni a dolgot, az halál biztos. Nem vagyok a kegyelmezős fajta, aki csak úgy elenged egy vérszívót, és életben is hagyja. Nem szokásom ez.. Mindegyiket megölöm kivétel nélkül. Hirtelen arra leszek figyelmes, hogy valaki megjelenik, vagyis az a valaki nagyon gyorsan mozog oda-vissza, ami vámpírságára már utal, de amúgy is megéreztem volna. Hallgatom a szavait, miközben várom, hogy mikor unja már meg, vagy neki ennyire menet hiánya van? - Esetleg szeretnéd kérni eme karót a szívedbe? -Teszem fel a kérdést felvont szemöldökkel.- Szívesen megteszem neked, csak egy kérésedbe kerül. -Mosolyodom el ördögien, és gonoszan egyben. - Köszönöm a bókot, de azért szerintem megállhatnál egy pillanatra, nem? Túl gyors vagy, és ez zavaró némileg.. de ha nem futkostál még eleget, akkor nyugodtan fusd ki magad, amíg lehet. -Nevettek fel, miközben várok valamire, hisz neki kellesz megállnia.
Az erdő a nyugalom szigete, vagy inkább az elmebetegek játéktere. Itt bárki kiélvezheti a szenvedélyét, aki merész és bátor, a többiek pedig otthon csücsülnek tévét bámulva. Én nem szoktam ehhez hozzá, mindig is vonzottam a bajt, mint valami erős mágnes, és most sincsen ez másképp... Egy vadász került a látókörömbe. És nem egy könnyen feladós és elrohanó személyiségről van itt szó. - Egy nagylelkű ajánlat, egy nagylelkű vadásztól... - sóhajtottam egy kicsit a mondatom után. - Komolyan... ezt a szépséget rám pazarolnád? Elment az eszed... - gúnyos mosoly kerekedett az arcomra. Aztán pedig elértünk ahhoz, hogy megállhatnék, mert túl gyors vagyok, és ilyenek... Jaj, persze, hogy azonnal belém vágja a karócskát. Na, ilyen könnyen nem adom meg magamat. - Nem vagyok oda a keringőért... sokkal inkább a salsa az én terepem... - böktem ki hirtelen, mert nem szeretek leállni. - Ugye, hallottál már a salsa-ról? Az egy tánc, és nagyon pörgős... - biztosan, nem hülye ez a vadász, és hallott róla, de imádom húzni mások agyát valamivel. - Ha nem lennél ilyen, szívesen táncolnék veled - egy fának dőltem neki, de figyeltem a pillantását a karóra, ha netán dobálózásra kerülne sor, el tudjam kapni, vagy ki tudjam kerülni...
Érdekes egy körülmény ez, hisz félti az életét, és éppen emiatt körözget, mint egy elmebeteg körülbelül. Na de nem írom én le őt, csak a fajtáját, amiben persze ő is benne van.. egy vámpír, akit meg kell ölnöm, és akivel végeznem kell bármi áron. A fajtája mindegy egyes tagját lefogom vadászni, nem fogom hagyni, hogy megússzák szárazon, aki vámpír, annak halnia kell, és nincs mese! Egyik közt sem teszek különbséget, hisz mind egy, és ugyanaz egyben. Ölnek, gyilkolnak, vért isznak, ártatlan ember az áldozatuk.. És még ők mondják magukat emberinek? Ezek csak fenevadak, és semmi mások.. - Miért mit hittél? -Vonom fel a szemöldököm kérdően.- Talán azt, hogy majd köszönünk egymásnak, és mindenki mehet a maga útjára tovább? Vadász vagyok, azok közül is a legrosszabb! Jobb, ha ezt észben tartod, hisz rühellem a fajtádat.. és akármilyen "gyönyörűségnek" hívhatod, akkor is rád pazarlom. -Mondom egyszerűséggel a hangomban. Mit hit talán azt, hogy elengedem őt? Áh, ugyan már! Vadász vagyok, és innentől már könnyen rá lehet jönni a többire. - Oh, értem.. -Mondom miután végig hallgattam a szavai kellegét, hogy nem keringőzni szeret, hanem salsa-zni, és a többi hülyeség.- Én pedig nem táncolnék veled, esetleg egy karót szúrnék a szívedbe, hisz mást nem érdemelsz. -Engedek meg magamnak egy ördögi félmosolyt, és úgy tekintek felé. Egyenlőre még nem lépek, inkább szórakozunk kicsikét.
- Csak eljátszottam a gondolattal, hogy hátha egy vadász megkímélne az ilyesmitől engem... És nem lenne karódobálás - szóltam vissza kicsit hangosan. - ... de úgy látom, nem te leszel az első, aki megajándékozna ezzel az aprósággal - vontam meg a vállamat, majd inkább sasszemekre váltottam újból. Mindig belebotlok valakibe, akibe nagyon nem kellene, és rögtön a támadásos rész jönne. Nagyszerű érzés, mondhatom. És a férfi, aki pár méterre áll tőlem, nem egy sima vadász, annál sokkal-sokkal több. Nem adja fel könnyen majd, sőt talán felül is kerekedik rajtam, de visszavágok majd. - Pedig jól mutatnál a táncparketten... - nos, mondjuk, ha itt körülnézünk, itt semmi nm olyan, mint egy táncparkett. Mindenhol fák, amiket ki kellene kerülni, mert másképp nem lehetne. - Örülök egyébként, hogy még nem hajítottál felém semmit sem, és egy picit szórakozunk - nevettem egyet a végén, majd pedig arrébb toltam magamat egy másik fa mellé. - Nos, tudod, ha már ennyire jó közöttünk a beszélgetés, be is mutatkozhatnánk egymásnak... Tudod, hogy ne úgy hívjuk egymást, hogy vadászkám vagy vámpírkám... Az olyan személytelen - tudom, olcsó ötlet, de nem jutott más az eszembe hirtelen.
Nem tervezek már azonnal neki esni ennek a vámpírnak, pedig általában ezt szoktam tenni, és ezáltal rögtön végzek is az áldozattal, de most nem.. Talán kedvem támadt báj cseverészni ezzel a példánnyal vagy nem is tudom, de annyi biztos, hogy még nincs itt az ideje annak, hogy neki esve leszúrjam őt egy karóval. Figyelem őt, és le se veszem róla a tekintettemet, egyszerűen nem szeretem a váratlan dolgokat, ezért jobb szem előtt tartani őt, és így nem okozhat meglepetést semmivel sem a közel jövőben, már ameddig még él.. - Egyenlőre.. sőt egyáltalán nem áll szándékomban a karó dobálás.. Most pazaroljam el a dobolásra? Úgy is kikerülöd, nem de, akkor meg nem mindegy, ha maradunk így.. egyenlőre, és nincs semmi dobálózás? Legalább is nekem most ehhez nincs kedvem, de nagyon. -Vonom meg a vállamat egyszerűen, miközben válaszolok a szavaira. - Nem kívánok táncolni, főleg nem veled.. -Némi gúny hallatszik a hangomban felcsendülni. Egyszerűen utálom a fajtáját, szóval.. nem is értem mit vár tőlem? Majd elengedem csak úgy? Oh nem.. kicsit szórakozok aztán pedig megölöm, és kész!- Minek ide név? Ja a sírodra majd vésem fel a neved? Oké, ahogy kéred. -Nevettem el magam..- Amúgy Galen Vaughn vagyok, és te benned kit tisztelhettek? -Vonom fel a szemöldökömet rápillantva.
Nem igazán hittem abban, hogy ezt fogja mondani, főleg egy vadász... Hogy most nem szeretne dobálózni. Ennek csak is én örülök a legjobban. Jelen pillanatban. - Ó, tudtam, hogy veled... jó lesz alkudozni - kacsintottam egyet a férfi felé. - De azért reménykedem abban, hogy nem fogunk a találkozónk végén összeborulni, és elbúcsúzni puszikkal, miegymás... - kacagtam fel egyet. - Pedig te aztán tudnád rázni a parketten... - végigmértem a vadászt, és bizony, tök jól nézne ki táncolás közben. Jól van, Sofia, vissza a valóságba, mert még a végén egy karóval a pici szívedben találod magad. - Brutális vagy... És csak azért, hogy így sokkal jobb lesz emlegetnünk egymást - egy kisebb fintort követően mosolyogtam, amikor megmondta a nevét, így hát én sem haboztam. - Sofia vagyok, Sofia Larsen... - mutatkoztam be gyorsan. - Más esetben nyújtanám a kezemet, de most inkább nem, remélem megérted - démoni nevetés tört ki belőlem.
Care (ezer bocsi a késésért, rossz időszak volt ez...)
Csak a szememet forgattam. Bájosan naiv, bájos igazságérzettel, kielégítik az apróbb hatalmi törekvések, ha ugyan van benne hatalmi vágy.... Talán egy kicsit tart tőlem, kicsit vissza akar húzódni, de a személyisége ezt nem engedi, kíváncsi a dolgok miértjére, és bár szívesen megölném ezekért a "légy emberibb" próbálkozásokért, azt kell mondjam, tetszik a stílusa. Egy kis fejlődés, pár év, és semmi nem fogja megakadályozni abban, hogy bárkivel szembeszálljon az eszméiért. - Boldoggá tett... apró boldogság, apró eufória, de boldoggá tett -bólintottam. Miért hazudnék? A gyilkolás öröm. A hatalom öröm. A szeretet? Az érzések? Mind csak fájdalom lenne. Az egyetlen dolog, amivel el lehet viselni az öröklétet, ha nincsenek érzéseim. - Biztos azt kérdezed, miért tesz boldoggá. Egyszerűen csak azzá tesz. A megmagyarázhatatlan dolgok egyike - mosolyodtam el. Tudom, mit gondolhat. Üres vagyok, számító, egy dög... nem mintha érdekelne a sok sértésnek szánt dolog, amit kapok, hiszen valóban nincsenek meg azok a dolgaim, amik az embereket irányítják. - Nos, kedves szöszi... azt hiszem, meghagyom az életedet. Szimpatikus vagy - pásztáztam végig a tekintetemmel immáron sokadjára. Hogy ezért mennyien meg fognak majd kergülni az évek során !
Nincs jogom arra, hogy ítélkezek az életmódja felett mégis megteszem. Reménykedem abban, hogy jó útra téríthetem? Talán. Van rá esélyem? Nincs. Megpróbálom a lehetetlent. Feszegetem a határaimat. Az utóbbi időben ez az, ami jellemez engem. Mondjuk egy, ami megmaradt emlékeztet arra, aki voltam és vagyok. Hogy nem tudom befogni a számat még akkor sem, ha az lenne a legbölcsebb döntés. Egyszerűen nem megy. Képtelen vagyok arra, hogy visszafogjam magam. Most is elsétálhattam volna, de a gondolat, hogy megmenthetek egy embert, akár ártatlan akár nem.. Nem hagyott nyugodni. Habár nem sikerült, amit akartam, mert az utóbbi időben mi sikerült?! De legalább megpróbáltam és ez is valami.. Azt hiszem. Vagy csak ezzel akarom vigasztalni magam. Ki gondolta volna, hogy boldoggá tette az, hogy elvehetett egy életet. Ezen már meg sem lepődök.. De komolyan. Csak remélni tudom, hogy én soha nem leszek ilyen kegyetlen. Még az a rövid idő alatt is, mikor kikapcsoltam az érzelmeim inkább kötekedtem, de senkit nem bántottam. Legalábbis nem komolyan, szóval.. Talán soha nem leszek olyan kegyetlen. – Köszönöm.. Azt hiszem. – Nyeltem egyet, miközben végignéztem rajta. Most ez valami trükk akar lenni, hogy amikor hátat fordítok kitöri a nyakam aztán ki tudja még mihez kap kedvet.. Nem bízom benne.. Hátráltam egy lépést, de a tekintetem nem vettem le róla. Kíváncsi voltam, hogyan reagálja le.
Szórakoztató eset mindig belebotlani egy vámpírba, még hozzá egy olyanba, aki képes visszaszólni, és elszórakozni. Néha teljesen megdöbbentenek ezek a szörnyetegek.. de van hogy csak egyszerűen bármi szó nélkül szíven szúrom őket egy karóval, és ennyi. Nem mindig állok le szórakozgatni, hisz vannak még rengetegen, akik csak a halálra várnak, persze ez a nő is meghal majd, de először ha már társalogni akart, akkor legyen, nem vagyok én semmi jónak sem az elrontója, szóval ennek sem! - Na igen.. arról álmodni lehetne! Vámpírokkal nem fogok könnyes jelentet játszani, és amúgy is neked nincsenek is érzéseid, nem hiszem, hogy tudnál sírni bármin is.. -Vettem oda gúnyos hangnemben, és kimért tekintettel nézek rajta végig.- Tudod kár érted, de sajnos egy vámpír vagy... aki embereket öl, én pedig téged. -Mosolygok ravaszan rá. - Nem fogom. -Vonok vállat, és ezzel le is zárom ezt a hülye táncos témát, mert egyszerűen nem érdekel. Legfeljebb a halálba táncoltatom el, és oda még örömmel is teszem meg.- Én? Brutális? Oh, kérlek! Ez még csak a kedvességem volt, és akkor még nem is láttál tőlem sok mindent. -Nevettem el magam. - Sofia gondoltam. Nem szeretnéd még a karót magadba.. tudom tetszetős a társaságom, de hidd el, hogy a túlvilágon jobb lesz.. Ott nem lesz semmi gondod, csak aludnod kell. -Kacsintok felé végül.
Kezdőlap
