Nos igen... eddig tartott a pihenés, aztán már kapkodhatom is magam össze. Átveszem a ruháimat, amit Klaus nekem nyújt, hamar bele is bújok.
- Csak két pillanat - pillanatok bocsánatkérőn rá, miután kaptam egy rövid csókot, aztán elsietek a fürdőbe. Muszáj kicsit rendbe szednem magam, mert az elmúlt nagyjából egy-két napban már másodszor járjuk meg Mystic Fallst, közben aludni nem sok időm volt, a bál is kimerített, és most valahogy rosszabbul viselem az utazgatást, mint általában. Szeretek a közelgő teliholdra fogni mindent, de egy pillanatra eltűnődöm, ahogy végignézek magamon a tükörben, hogy talán mégis többről van szó, mint hogy érzékeny vagyok a hold változásaira. Aztán elhesegetem ezt a gondolatot, egy kis vizet lötykölök az arcomra, és amikor már úgy érzem, hogy kellően felfrissültem, sietek is vissza. Összeszedem a szükségesebbeket, beleértve a félig elfogyasztott kaját is, és megindulok kifelé.
- Remélem, elég kényelmes a hátsó ülésed - jegyzem meg halkan, és igyekszem nem kimutatni, hogy kezdek már kicsit nyűgös lenni. Egyébként sem Klausszal van bajom... mármint ő olyan, amilyen, és ahhoz képest azt hiszem, még így is több figyelmet szentel nekem, mint én azt elvárnám tőle. Főleg, hogy alapból nem várok sokat. Csak fáradt vagyok, és kicsit olyan... ingadozó mostanában a hangulatom. Muszáj lesz aludnom egyet útközben.

Nem tart sokáig, amíg Klaus is követ engem abba a másik világba, ahová ő juttatott el bennünket. Elgyengülve, kábán fekszem alatta, így igazából annyira nem is érzem a súlyát, azért mégis megkönnyebbülök kicsit, ahogy legördül rólam. Az oldalamra fordulva pillantok felé.
- Tényleg jó volt - adok neki igazat mosolyogva, és még mindig egy kicsit pihegve. - Kár lett volna kihagyni a nagy sietségben... - félig szinte sóhajtom a mondatot, aztán egy picit lehunyom a szemeimet. El tudnék most aludni. De nyilván arra már nem lesz idő.

Ahogy végigsöpörnek rajtam a gyönyör első hullámai, kicsit hátrébb tolom magam, legalábbis amennyire ebben a pózban még lehetséges, csak hogy még jobban érezzem őt. Már cseppet sem próbálom visszafogni magam, vagy leplezni, hogy mennyire élvezem ezt az együttlétet is, csak úgy mint a többit, Klausszal. Nyilván ez az utolsó dolog, amit nyítlan bevallanék neki, így is annyira öntelt, de imádom a szexet vele, és a jelenlegi helyzetemtől is függetlenül kénytelen vagyok beismerni, hogy érti a dolgát, ha lepedőgyűrésről van szó. Ha szavakkal nem is mondom ezt ki, a következő pillanatban elérve a csúcsot, nagyon is hangot adok a tetszésemnek.

Úúh, hogy én néha mennyire utállak, Klaus Mikaelson! De be kell látnom, hogy igaza van. Nincs értelme az ellenkezésnek, mert eltekintve attól, hogy alá kell vetnem magam az akaratának, tényleg jó így, nagyon is élvezem a dolgot. Beleremegek, ahogy megérzem a fogait, majd a csókjait a hátamon, majd egyre több kéjes sóhaj és nyögés hagyja el ajkaimat. Ujjaim az alattunk levő takaróba markolnak görcsösen, tehetetlenségemben az édes kín alatt vergődve.

Ismét itt az az érzés, ami korábban is elhatalmasodott felettem. Nem is tudom... a sértettséghez hasonlítanám. Nem vagyok az a típus, aki hagyja, hogy csak úgy uralkodjanak felette. Nem, én egész életemben a saját fejem után mentem, és senkinek nem voltam hajlandó behódolni. Egy részem erősen ellenkezne, és ez tettekben is megnyilvánul. Próbálnék szabadulni, de az ellenkezésem nem tart sokáig, mert egy részem viszont most is azt érzi, amit mindig, amikor Klausszal vagyok: hogy ő az irányító, ő az alfahím, és be kell hódolnom. Keserű kettősség, de tény, hogy én csak a kisfarkas vagyok, nem tehetek mást, ekként kell viselkednem. Elengedem hát magam, és igyekszem élvezni a helyztet alávetettként is.

Élvezem, amikor ilyen kezes-bárány, most is szinte már könyörög nekem. Már ez is magában mámorító, hogy ha csak pár röpke pillanatra is, de hatalmam van a nagy, büszke hibrid felett. Szerencséje, hogy eléggé beindított az előbb, nem kell sokáig nyöszörögnie nekem, hogy teljesítsem a kérését, viszonozzam a szívességet. Aztán úgy haladok fel is, ahogy korábban le: apró csókokat elszórva a hasán és a mellkasán a nyakáig, majd követelőzve harapok egy kicsit a fülcimpájába. Remélem, nem fog sokáig váratni most már, mert lassan elveszítem a türelmem, és kénytelen leszek magamnak örömet okozni.

Nem... most képtelen lennék neki nemet mondani. Nem tudnék, mert akarom őt, mindenestül. Teljesen megőrjített, most már enyém kell hogy legyen. A másik oka pedig, hogy én is visszonozni akarom neki a gyönyört, amit nekem nyújtott. Sebes, kapkodó mozdulattal szabadítom meg minden maradék ruhájától, hanyadt döntöm magam mellett az ágyon, majd adok neki egy futó csokót, aztán hasonló, apró becézgetésekkel haladok rajta lefelé. A mellkasán, a hasán, egész le, és közben néha felpillantok rá, végül ajkaim elérik az ágyékát is, és igyekszem a végletekig fokozni a vágyát.

Oké, azt hiszem most lesz teljesen végem. Egyszerűen elveszi az eszemet, ahogy mindenem végigcsókolja, aztán... Igazából fel sem fogtam a szavai értelmét egészen addig, amíg meg nem érzem a nyelvét a legérzékenyebb pontomnál. A gerincemen végigfutó forróságot kéjes nyögés követi.
- Klaus - sóhajtom a nevét élvezettel, aztán pedig csak igyekszem úgy tenni, ahogy kéri tőlem: elengedni magamat, és élvezni, amit tesz velem. Nincs nehéz dolgom, mert istenien csinálja.

- Úgy néz ki, egyre szeszélyesebb leszek - nevetem el magam halkan. Klaus nem habozik, így én sem akarok. Ő vetkőztet, én is azt teszem. Megszabadítom a nadrágjától, de közben vízszintesbe kerülök. Nagyon élvezem, amit csinál, ezt halk sóhajokkal jelzem is felé, de közben én sem akarok tétlen maradni. Ujjaim többször végigsimítanak a mellkasán, karjain, hasán, egészen addig, amíg kezemet a férfiasságához nem iránytja. Aztán ott kezdem kényeztetni, másik kezem pedig a hajába túr.
- Nagyszerű, ez is a célom - válaszolok két sóhajtás között.

- Az hittem, ezt már eldöntöttük - mosolygok rá. - Én már láttalak farkasként, itt lesz az ideje, hogy te is megnézz engem. És különben sem akarok egyedül lenni teliholdkor, ha lehet társaságom is - vonok vállat. Kicsit eltűnődöm a szavain, hogy ezt akartam volna legkevésbé... nem tudom, talán egy fél órával ezelőtt így is volt. De amilyen furcsa vagyok mostanában, én sem nagyon tudom, hogy mikor mit is akarok igazán. Azt tudom, hogy most mit akarok: őt.
- Hmm... azt hiszem, van abban is valami szexi, hogy véresen látlak - pillantok fel a szemeibe, majd a vérétől csillogó ujjaimat az ajkaimhoz emelem. Azt hiszem, vannak olyan vérfarkasok, akik igazi ragadozók, és a vámpírokhoz hasonlóan őket is elcsábítja néha a vér. Én nem vagyok ilyen... általában. De most tetszik az íze.
- Szeretem, amikor bókolsz - súgom válaszul a füleihez hajolva, majd elszórva pár kisebb csókot a nyakára, ajkaim is megtalálják az utat a véres vállához. Istenem, mi van velem?! Annyira jó az illata.

- Nem hiszem úgy... - válaszolom még mindig kicsit sértődötten. Nem vagyok benne biztos, hogy rá vagyok morcos, vagy inkább magamra, amiért hagytam, hogy ilyen helyzetbe keveredjek. Általában azt teszem, amit csak jól esik, nem véve figyelembe a következményeket, vagy mások véleményét. De azért nekem is van önérzetem, és azt enyhén bántja, hogy hagytam magam belekerülni Klaus hálójába. Szexért és vérért lásson vendégül...? Nem sokáig maradtam eddig egy helyen az életem során, ha rám jött a mehetnék, vagy a menekülési vágy, akkor csak tovább álltam. Hát most ismét rám tört ez az érzés, de igyekszem emlékeztetni magamat, hogy Klaus pár napja úgy fogalmazott, kedveli a társaságomat. Ettől a mondattól kicsit jobban érzem magam.
- Fura? - lepődök kicsit meg. Aztán jobban belegondolok. - Mostanában kicsit furán is érzem magam. De biztos elmúlik majd. Talán csak a hold miatt - vonok vállat. Aztán megérzem a kezét a combomon. Sértett önérzet ide vagy oda, nem tudok értelmes kifogást felhozni az említett "más" ellen. A vérszívással ellentétben ezt legalább én is élvezem. Halvány mosoly jelenik meg az arcomon, szemeim pedig ravaszul csillannak.
- Hmm... ezt amúgy is le akartad vetni, nem igaz? - simítok be a felsője alá, aztán mielőtt észbe kaphatna, gyorsan le is fejtem róla. Ujjaimat végig futtatom a vállán, mely sértetlen ugyan, de még ragacsos a vérétől.

- Te most komolyan...? - összevonom a szemöldökeimet, úgy nézek rosszallóan Klausra. Oké, megértem az indokait, rossz passzban van, sietős a dolga. De már bocs, akkor is sértő, hogy úgy gondolja, csak úgy ihat belőlem bármikor tetszés szerint. Hmm... megrázom egy picit a fejem, aztán megadóan sóhajtok, és félresöpröm a hajamat a nyakamból.
- Remélem tudod, hogy ezt nem engedném meg csak úgy akárkinek - mondom halkan. De figyelembe véve, hogy tőle szokatlan figyelemmel vesz körbe, hogy meghívott ide, hogy a maga módján a gondomat viseli... ennyit én is megtehetek. Csak lehunyom a szemeimet, és várom azt a már ismerős szúró érzést.

Amíg Klaust hallgatom, magamhoz veszem a kínai kaját. Különös, de most ha a pizzára gondolok, már attól is rosszul vagyok, remélem, Klaus betörli mindent, hogy még a szagát se érezzem. Az előbb azt hittem, azt kívánom, de most örülök, hogy rendeltem kínait is.
- Ismét vissza Fallsba? - lepődök meg. Még mindig nem értem, mi történik, de ahogy elhangzik Silas neve, lefagyok. - Azt akarod mondani, hogy ő járt itt? Ugye most csak viccelsz? - meredek rá nagy szemekkel. De hát az a fickó csak egy rémmese, nem? És most veszélyben lehetek, csak mert itt vagyok? Nem vagyok elragadtatva, tény.
- Mikor kezdjek csomagolni? - kérdezem végül kissé lemondóan. Nem lesz nagy munka mondjuk, mert még nem volt túl sok időm kipakolni sem.