Charity & David

Felhúzott. Tényleg felhúzott. Pedig én mindig is a nyugodtságomról voltam híres, és inkább a szavaimmal harcoltam, mint tettekkel. De ez az alak egyszerűen mintha süket lett volna, és csak akkor vette észre a komolyságomat mikor már az arcán érezte. Ettől függetlenül viszont teljes mértékben megérdemelte azt amit kapott.
- Ne idegesíts már. - legyintek David felé, ahogy végre magunk mögött hagyjuk azt a poros helyet. A központ meglepően nagynak bizonyul, hatalmas térrel és hosszú boltsorokkal. Legalább nem kell majd órákat autóznom ha vásárolni akarok.
- Tudod, hogy megérdemelte amit kapott. - fordulok felé diplomatikus hanghordozással, miközben a fülem mögé igazítom a hajam. - Senki se packázhat egy Winchesterrel. - eresztek meg egy kis büszke mosolyt felé, ezzel kimutatva, hogy semmit se bánok abból, ami előbb bent történt. Ha lenne még egy lehetőségem újra találkozni ezzel a fickóval, talán egy helyett kettő pofont adnék neki.
De nem azért vagyok itt, hogy a két éves önvédelmi órámat prezentáljam a lakosokon. Feláldoztam az egész tavaszi szünetemet, hogy felkeressem a bátyámat - ami egy fiatal egyetemista számára olyan, mintha magát a nyári szünetet törölnék az életéből.
- De most inkább mesélj. Hogy keveredtél Virginia egyik legkisebb, és látszólag legunalmasabb városába? - vonom fel kérdőn a szemöldökömet, a válaszát várva. Ha azzal mer jönni, hogy itt talált rá a nagy szerelem, ezer százalék, hogy a fejének csapom a tíz kilós bőröndöm.

Charity & David

Őszintén szólva örülök, hogy viszontlátom a bátyámat. Hiányzott már a kissé szerteszórt személyisége, aki képes akkor és azt tenni amihez éppen kedve van. Lehet, hogy New York a világ legjobb helye, és ott kapható a világ legjobb kávéja és csokis muffinja is, de mit ér a nagy város, és a menő bálok ha nincs ott David, hogy szórakoztasson a sok sznob fráter között?
Persze van egy másik véglet is, amit annyira nem hiányoltam - a folyamatos piszkálódása, ami sajnos már szinte beleivódott a mindennapjaiba, így az ábránd, hogy megszabadul ettől a szokásától túl messzinek tűnik a valósághoz képest.
- Tessék?! - teljesen ledöbbenek, ahogy akaratlanul felvilágosít, hogy az a barom tulajdonképpen a legjobb haverja ikre, vagyis létezik egy ugyanilyen arcberendezésű srác jobb személyiséggel. Azt hiszem ez akár a nap híre is lehetne. Már féltem, hogy az ördög túl nagy hatalmat szerzett egy ilyen márvány arcú, de pokol jellemű alakváltóval. - Túl sok mindenről maradtam le... - jegyzem meg csak úgy magamnak, még mindig kissé kábán a meglepettségtől. A vicc az, hogy utoljára pár hete volt mikor utoljára láttuk egymást a hivatalos családi vacsorának nevezett felforduláson.
- Hát pedig eddig a bunkó seggfejeket leszámítva tipikus kisvárosnak tűnik. - vonom meg a vállam, miközben a tekintetem meg megakad a mellettünk elhaladó boltok kirakatán. Olyan más mint a hatalmas áruházak amik tömve vannak a jobbnál jobb - és drágábbnál drágább - ruhákkal, cipőkkel és táskákkal, mind a legjobb tervezőktől. Amúgy alapjába váve nem tartom magam nagyon anyagias lánynak, aki állandóan kapja, és szórja a pénzt egyszerűen csak a divat egyik potenciális fővárosából jöttem, ahol a stílus nélkül nem vesznek emberszámba.
- Itt élő lényekről? Mint például? - vonom össze a szemöldököm, és be kell valljam egyre jobban felkelti a figyelmemet ez a hely. Nem sokat tudok más fajokról, csak annyit amennyit nagy nehezen összekutattam. Sok monda igaz, viszont vannak részek amiket csak ostoba meseként emlegetnek. - Álljunk csak meg! Te jóba vagy egy ilyen gyerek ikertestvérével? - természetesen kissé hevesen reagáltam le a dolgot, de miután felfogtam, hogy ez megint egy olyan dolog ami nem illik rám, visszafogtam magam. - Mond, hogy nálunk megoszlott a jing és a jang, és kettőjük közül a haverod lett a jó fiú.

Charity & David

Csak lustán megforgatom a szemem David szemtelen huncut vigyorára, tekintetbe véve, hogy tőle nem is számítottam másra. Hazudnék ha azt mondanám nem hiányzott a bátyám - hálát adok az égnek, hogy a mi kapcsolatunk van olyan jó, hogy gond nélkül és bizalmasan beszélgessünk. Bár valószínűleg ehhez az is hozzájárult, hogy mikor fiatalok voltunk gyakran csak a házvezetőnő volt az egyetlen társaságunk, a fő szórakozásunk pedig az volt, hogy addig hergeljük, míg le nem produkál valami választékos spanyol káromkodást. Egy gyerek számára New York olyan mint egy hatalmas birodalom, amit képtelenség bejárni, pláne hogyha egy felső tízezerbe tartozó családba születsz. A dolog egyetlen átka, hogy a sok csillogás néha tömény magánnyal jár. Ilyenkor igazán hasznos lehet egy korban közelálló rokon, aki nem hagyja, hogy megund az életet.

- Vámpírok. Rejtélyek. Mintha valami béna Scooby-Doo különkiadásba kerültem volna. - jegyeztem meg kissé szkeptikusan, burkoltan utalva arra, hogy még mindig nem fogott a város hírhedt varázsa. Nem mintha annyira rossz lenne, hiszen magamat mindig is felfedezőnek tartottam de még semmi olyasmit nem találtam itt, ami felkeltette volna a kíváncsiságom. Mondjuk szent igaz, hogy eddig csak egy vámpírral futottam össze még otthon, de ezzel még nem igazán kérkedtem senkinek. És nem is száll szándékomban, ha már itt tartunk.
- Le vagyok nyűgözve. Tehát a Denevérek fővárosába nyaralunk. - továbbra se tudom levakarni magamról ezt a gúnyos hangnemet, de igazából nem tehetek róla, már a megérkezésemtől kezdve így állok ehhez a városhoz. De ettől függetlenül, hogy teljesen a hidegrázás kerülget az aprócska házaktól, és tökéletesre festett fehér kerítésektől, még se akarok hazamenni.
- Bemutathatnál neki. Ha nem akarok belefulladni az unalomba szükségem lesz valami ismerősfélékre akik fizetik a piám. Anyáék még innen is megérzik ha rendelek valami töményet. - forgatom meg a szememet, miközben belekarolok Davidbe, és tovább gyönyörködöm az aprócska központ szépségébe. Ha van egy kedves változata is annak az arcnak, mindenképp meg akarom ismerni.
- Na és hol fogod a drága húgodat elszállásolni? Könyörgöm mond, hogy szereztél valami átmeneti lakást amit normális állapotban tartasz, mert a kisvárosi hotelektől mindig hányingerem van. - vetek rá egy szép mosolyt, de az agyam közben folyamatosan pörög az olyasfajta kérdéseken mint; Mit francot fogok én itt kezdeni magammal?

Charity & David

Hiányzott már azért a bátyám. Nem is kicsit. Gyerekkorunk óta van köztünk valami különös kapcsolat, ami teljesen elfeledteti velem, hogy majdnem négy év van köztünk. Kölcsönösen védelmezzük egymást, és kiállunk a másikért - egy tömeg olyan ismerősöm van, akiktől csak panaszkodást hallok a testvéreikről. Persze ez nem azt jelenti, hogy mi nem tudunk olyan vitába keveredni úgy, hogy tíz kilométeres körzetben mindenki élvezhesse a műsort, csak nem telik sok időbe mire a bűnös - többségében David - rájöjjön, hogy a másiknak igaza van. Mondjuk az is hozzátartozik, hogy hobbijaim között tartom számon az kiosztást is, nyugodt jellemem ellenére. Ha már nem vagyok aza tombolós fajta, valahogy ki kell eresztenem a gőzt.
- Legyen úgy. - sóhajtom kissé fáradtan, magamban egy forró fürdő után fohászkodva. A végtagjaim sikítanak már a kényelemért.

Minden figyelmemet Davidre próbálom összpontosítani, de nem tehetek róla; egy részem teljesen máshol jár. Igazából mindig is sejtettem, hogy vannak más lények is, amiknek története igaz. Amióta találkoztam azzal az idegennel, aki megmentett, már sejtettem a dolgot.
- Tehát azt akarod mondani, hogy a vérfarkasos sztori is igaz? Mármint a kettő többségében együtt jár. - magamat is megleptem azért ezzel a hidegvérrel, mivel nem hittem volna, hogy ilyen könnyen kezelem majd a helyzetet. Csak úgy teljesen spontán kiszúrtam egy férfi az utca túloldalán; vajon ő melyik faj képviseli?
- Rókává. Legalábbis azt hiszem. - fordulok újra a bátyám felé, majd gyorsan hozzáteszem, hogy megmagyarázzam a bizonytalanságomat. - Még nem volt alkalmam nagyon gyakorolni. Tudod New York nem éppen az állatokra specializálódott. - pluszba ha még az Upper East Side egyik fényfoltja vagy. Kitudja mennyi kárt okozott volna az átváltozásom a lakásban, a külvárosba pedig nem járhattam le állandóba a suli mellett. Érdekel a képességem de mégis... Nem akarom közben elveszíteni az életemet is.
- Ezt nem ígérhetem meg. - pillantok rá ártatlan tekintettel, cinkos kis mosollyal a szám szegletébe. A pasik a nők gyengéi. Főleg ha helyes egyedekről van szó. Mondjuk nem értem mitől fél itt David, mikor majdnem két éve volt utoljára rendes kapcsolatom, és még nem vészeltem át az egyetem első, és egyben legnehezebb évét.
- Szerencséd. - villantok rá egy vigyort, ám képtelen vagyok sokáig játszani, hogy nincs semmi. Muszáj tudnia, mert különben nem lesz mód, amivel kirobbanthatom őt innen. Mellesleg pedig az elmúlt 18 év alatt egymás elől megtartott titkokat akár egy kezemen is megtudnám számolni.
- Figyelj, valamit tudnod kell. - torpanok meg, őt is visszahúzva magammal. Az alsó ajkamba harapok idegességemben, végül pedig erőt veszek magamon. - Nem csak azért jöttem Mystic Fallsba, hogy lássalak. Anyuék... Anyuék azt szeretnék ha a tavaszi szünet végén hazajönnél velem. Apa szeretne valami állást adni neked maga mellett. - a végére már kissé visszafogom a hangom, és bár alapjába véve nem félek a bátyámtól, a szüleink mindig is büszke emberek voltak, akik a hírnevüket szeretik minél jobban ápolni. Nem lennék meglepődve ha ez a munka is csak egy újabb cikknek lenne jó az újságban.